Somogyi Néplap, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-01 / 281. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1964. december 1. Vonja ki csapatait Qél-Vietnamiiól az Egyesült államok Véget ért a hanoi szolidaritási értekezlet Hanoiban vasárnap befejeződött a dél-vietnami nemzetközi szolidaritási értekezlet. A záróülésen határozatot hoztak Vietnamról, üzenetet fogadtak el a dél-vietnami néphez, felhívást intéztek az amerikai néphez, valamint szolidaritási határozatot hoztak az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek harcával kapcsolatban. A konferencián elfogadott okmányok hangsúlyozzák, hogy az értekezlet támogatja a délvietnami népnek a Nemzeti Felszabadítási Front vezetésével az amerikai! imperializmus agressziója ellen vívott hősi küzdelmét. E harc célja Dél- Vietnam felszabadítása, a fügTemetés Saigonban A dél-vietnami fővárosban vasárnap a rendőrség mintegy száz embert tartóztatott le — jelenti a Reuter. Hiába vezényelt ki a Tran Van Huong- kormány több száz ejtőernyőst a szerdán meggyilkolt 15 éves fiú temetése rendjének biztosítására, a temetés lényegében mégis alkalmat adott a kormányellenes tüntetésre. getlenség, a demokrácia, a béke, a semlegesség, végső célja pedig Vietnam békés egyesítése. Az értekezlet határozottan elítélte azokat az amerikai terveket, amelyeknek célja a háború kiterjesztése Észak-Viet- namra, az egész indokínai félsziget lángbaborítása. Követelik, hogy az amerikai kormány szigorúan tartsa tiszteletben a A hétfői laoszi lapok ismertetik annak a levélnek a szövegét, amelyet Souvanna Phouma miniszterelnök november 27-én intézett Szufa- nuvong herceghez, a Laoszi Hazafias Front Pártja vezetőjéhez. Levelében a miniszterelnök javasolja, hogy Laosz területén folytassák a laoszi pogenfi egyezményeket, haladéktalanul szüntesse meg dél-vietnami háborúját, és vonja ki csapatait az országból. Az értekezlet elhatározta, hogy december 20-át, a Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának évfordulóját a dél-vietnami néppel vállalt nemzetközi szolidaritás napjának nyilvánítja. (MTI) litikai irányzatok fő képviselői között a közelmúltban Párizsban megindult tanácskozásokat. Souvanna Phouma levelében hangoztatta, nehézségekkel jár, ha huzamosabb ideig külföldön tartózkodnak felelősségteljes beosztásban levő személyek. (MTI) meg gyűlt össze asszonyokkal, gyermekekkel az 1943. novemberi 26-i parti- zánhőstett évfordulójának megünneplésére. A lelkes tömeggyűlés perceiben történt a pusztító robbanás. A TASZSZ athéni tudósítója szerint az egyik áldozat holtteste alatt egy amerikai gyártmányú akna gyutacsát találták meg. A körülmények arra vallanak, hogy az aknát nemrégen, talán az ünnepség közben helyezték el. Az Egységes Demokratikus Baloldali Párt (EDA) három parlamenti képviselője — Kir- kosz, Teodorakisz és Paraszke- vopulosz — fölkereste a tragédia színhelyét. Hétfőn nyilatkozatot adtak ki, ebben rámutatnak: a robbanás körülményeinek tanulmányozása után arra a meggyőződésre jutottak, hogy szervezett politikai gyilkosság történt. Követelik, hogy a kormány kutassa fel és büntesse meg a gyilkosokat. (MTI) Alekszej Koszigin fogadta Apró Antalt Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hétfőn fogadta Apró Antalt, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettesét. A meleg, baráti légkörben lefolyt beszélgetésben Vályi Péter, a Magyar Országos Tervhivatal elnökének első helyettese is részt vett. (MTI) A Biztonsági Tanács ülése Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn magyar idő szerint 17.00 órakor — összeült, hogy folytassa a legutóbbi izraeli—szíriai határkonfliktus vitáját. A tanács egyórás ülésén Jiri Hajek, Csehszlovákia képviselője, Seydoux francia, Nielsen norvég és Csun Ming- csang csangkajesekista küldött szólalt fel. Magyar idő szerint 18 óra 5 perckor a Biztonsági Tanács határozatlan időre elnapolta a vitát a határkonfliktusról. (MTI) Tanácskozik az NDSZ A Nemzetközi Diákszövetség Szófiában ülésező VIII. kongresszusán elhangzott a Szervezőt végrehajtó bizottságának beszámolója, amelyet Zbnynek Vokrouhlicki, a végrehajtó bizottság elnöke tartott. A legutóbbi kongresszus óta eltelt időszakot jellemezve kiemelte, hogy az elmúlt két évben 14 új nemzeti szervezet csatlakozott az NDSZ-hez. A beszámoló ezután részletesen ismertette mindazokat az akciókat, amelyeket a diákok szerveztek az elmúlt évek során a világbéke és a nemzeti függetlenség védelmében. (MTI) A brazil képviselőház vasárnap 192 szavazattal 140 ellenében jóváhagyta a központi kormányzat fegyveres beavatkozását Goias államban. Ezt azzal indokolta Branco elnök, hogy Mauro Borges, Goias állam kormányzója »olyan nemzetközi szervezetekkel létesített kapcsolatot, amelyeknek érdekük az alkotmányos rend megzavarása«. A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának a napokban megtartott 5. plénuma határozatot hozott a területi szakszervezeti szervek egyesítéséről. A kongói (Br.) kormány kiutasította az országból azt a két francia papot és négy más francia állampolgárt, akik ellenforradalmi tevékenységet folytattak az ország területén. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára hétfőn fogadta a Guineái Köztársaság párt- és kormányküldöttségét, élén Leon Makával, a Guineái Demokrata Párt politikai bizottságának tagjával. Vasárnap reggel elutazott Ghánából az Erdei Ferenc vezette hattagú magyar parlamenti küldöttség. A küldöttség Guineába és Maliba is ellátogat. Von Hassel bonni hadügyminiszter hétfő délelőtt háromnapos látogatásra Rómába utazott. Az olasz fővárosban folytatandó tárgyalásainak fő témája a fegyverkezés terén való együttműködés és a sokoldalú atomhaderő terve. Eduardo Seoane Corrales, Peru köztársasági alelnöke sajtóértekezleten kijelentette, hogy Perunak kereskedelmi kapcsolatokat kell létesítenie a világ minden országával, köztük a szocialista országokkal is. 90. születésnapját ünnepli Winston Churchill volt angol miniszterelnök, a konzervatív párt volt vezetője. Churchill már hosszú évek óta nem játszik tevékeny szerepet Anglia politikai életében. A Lengyel Egyesült Parasztpárt IV. kongresszusa újból Czesleaw Wycechet választotta a párt elnökévé. Kenneth Kaunda, Zambia elnöke vasárnap New Yorkba érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson Johnson elnökkel és az Egyesült Államok külügyminisztériumának képviselőivel. Negyvenéves a Tadzsik Köztársaság. A vasárnapi jubileumi ülésen részt vett Anasztasz Mikojan, a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke. Véget ért a Belga KP kongresszusa. A párt elnökévé ismét Ernest Burnellet, elnök- helyettesévé R. Beelent és F. Van Den Brandent választották meg. Jean Blumet, Maré Drumauzot és Albert De Co- ninckot megválasztották a KP országos titkáraivá. Korunk Megint bebizonyosodott, hogy a közvélemény roppant erő. Pedig ezt az erőt nem látja senki, semmiféle technikai mértékeszközzel nem merhető. Csaknem titokzatos a léte, mert átrepül az országhatárokon, behatol az 41- lamvczetők féltve őrzött dolgozószobájába, semmiféle hatalom nem tarthatja vissza onnét, ahová benyomulni szándékozik. Spaak belga miniszterelnök tanúvallomást tehetne most a közvélemény erejéről, ha nem akarna a diplomaták ködfüggönye mögé húzódni. Akár beismeri azonban a nyers igazságot, akár nem, tény a tény: egyelőre vissza kellett Kongóból vonulnia. A földkerekség tisztességes embereinek körében dühös haraggal figyelték a belga- amerikai—angol »katonai« akciót a kongói szabadság- harcosok ellen. Spaak szemen- szedett politikai mesékkel igyekezett megindokolni ejtőernyőseinek hallatlan kongói vandalizmusát. Ezek az egyenruhába bújtatott gengszterek szabadjára engedték szadiz- musukat mindazokon a kongói területeken, amelyeket fegyveres túlerejük jóvoltából elfoglaltak. Különösen Stanleyville városában mutatták be, hogy mennyit tanultak a hitlerista SS »hagyományaiból.« A végletekig kompromittálták a nagyszerű belga nép egyszerű fiait és leányait. A belga—amerikai—angol monopolista klikk azonban alaposan elszámította magát. Amikor a belga ejtőernyősöket az angol Ascension szigetéről amerikai repülőgépek Kongóba szállították, Csőmbe Párizsban véget ért a »keleti diplomácia hete1". Kocsa Popo- vics jugoszláv és Vaclav David csehszlovák külügyminiszter után Ivan Basev bolgár külügyminiszter folytatott hosz- szabb eszmecserét Couve de Murville francia külügyminiszterrel. A tárgyalások előterében itt is gazdasági kérdések állottak. A francia kormánynak az a törekvése, hogy fejlessze kapcsolatait a szocialista országokkal és utolérje ezen a téren az NSZK-t és Nagy-Bri- tanniát, általában kedvező fogadtatásra talált a kelet-európai fővárosokban, miután Franciaország feladta a nyugati országok berni egyezményen alapuló diszkriminációs politikáját, és öt évnél hosz- szabb törlesztés mellett ajánlja fel a beruházás jellegű gépi berendezéseket. A szovjet— francia kereskedelmi forgalom ennek következtében mintegy hetven százalékkal emelkedik az elkövetkező öt évben. Hasonló fejlődés várható Franciaország és más szocialista A Mariner—4. amerikai űrhajó, amelynek feladata az, hogy a Mars bolygó mellett mintegy 14 000 kilométer távolságban elhaladva televíziós fölvételeket továbbítson a távoli bolygó felszínéről a Földre, hétfőn »megtalálta vezérlő csillagát«. Az űrhajó irányát a kozmikus térségben ugyanis úgy adják meg, hogy a fényérzékeny »szemét« ráállítják egy nagy fényességű csillagra. Az elmúlt órákban két sikertelen kísérletet tettek a Mariner—4. csillagának megkeresésére; a »szem« ugyanis kétszer más törvénye már ivott a medve bőrére. És amikor a belga ejtőernyősök vérrel leöntözték Stanleyville külvárosa utcáinak porát, sietősen megjelent új »diadalának« színhelyén. Azt hitte, megnyerte a játszmát. Ám az öt világrész minden békeszerető és humanista gondolkodású embere elemi erővel tiltakozott! Maguk a szabadságharcosok sem adták fel a küzdelmet. Elvonultak a .aleró elöl és berendezkedtek a dzsungelháborúra. Igazságuk tudata és a megsértett erkölcsi rend határtalan erőt kölcsönzött nekik. Spaak ejtőernyősei még arra sem bizonyultak képesnek, hogy az egész várost elfoglalják. A Kongó folyó bal partján levő városrész szilárdan a hazafiak kezén maradt. Csőmbe fehér zsoldosainak angol főparancsnoka, Michael Hoare őrnagy kijelentette: »A felkelők 200 000 négyzetkilométernyi terület urai, fegyveres erővel nem lehet leteríteni őket.« És amikor az ejtőernyősök Paulist kiürítették, a város igazi urai azonnal visszatértek közeli támaszpontjaikról. Belátják végre Csőmbe »nagy fehér főnökei«, hogy minden technikai erejük ellenére gyengék a kongói nép szabadságvágya ellenében? Leszámítolják vereségük új és beszédes tanulságát? Elismerik hát, hogy a gyarmati rendszernek örökre vége? Gondolkodjanak és következtessenek bármiképp — a harc folyik, s kizárólag Kongó népének akarata szerint fejeződhetik be. Korunk törvénye ez ... országok külkereskedelmi kapcsolatában is. A szocialista országok minisztereinek párizsi megbeszélésein a politikai problémák is jelentős helyet foglaltak el. A tárgyalások megmutatták a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségét, de ugyanakkor rávilágítottak arra is, hogy a francia kormány politikája határokat szab a közeledésnek. (MTI) Ball Londonban George Ball amerikai külügyminiszter-helyettes londoni villámlátogatásával megkezdődött az atlanti »nukleáris tervezés évvégi ■ hajrája«. Ball felderítő útjának az a célja, hogy még Wilson miniszterelnök jövő héten esedékes washingtoni látogatása előtt felmérje Johnson elnök számára az angol »atlanti nukleáris haderő« (ANF) és az amerikai —nyugatnémet sokoldalú NA- TO-atomhaderő (MLF) terv összeegyeztetésének lehetőségét. (MTI) csillagot választott ki, és csu pán a harmadik parancsra találta meg a Canopust, amely helyes irányba vezérli az űrhajót. A sikeres manőverre a Fö’ ’ tői 643 000 kilométerre kér "1 sor, a Földről kapott paranc - nak megfelelően. A Mariner —4. sebessége ekkor 11 910 krr volt óránként. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, az űrhajó hét és fél hónap múlva halad el több mint fé’ milliárd kilométeres út megtétele után a Mars mellett. (MTI) A temetés idejére összegyűlt tömeg egyik része utcai ülősztrájkot tartott, és három órán át hallgatta a kormány Amerika-barát politikáját bíráló szónokokat. A rendőrség az ülősztrájk részvevői közül számos személyt letartóztatott. (MTI) Szervezett politikai gyilkosság Görögországban Vasárnap Gorgopotamosz görög városkában nagyerejű akna robbant, 13 ember meghalt és több mint ötvenen megsebesültek. Az akna egy nagygyűlésen robbant fel. Görögország minden részéből körülbelül húszezernyi töA kongói hazafiak megszállva tartják Stanleyville repülőterét (Folytatás az 1. oldalról.) álláspontját, hogy elutasítja az Afrikai Egység Szervezete ad T?oc bizottságának döntését, kereken tagadta, hogy hazájában külföldi intervenció zajlott le, majd szidalmazta az arab államokat, mivel — szerinte — »anarchiát akarnak előidézni«. A hírügynökségek Brüsszelből kelt jelentései szerint Spaak belga külügyminiszter vasárnap jegyzéket adott át Geraszimov szovjet nagykövetnek, és a jegyzékben megismételte kormánya álláspontját a kongói kérdésről. A belga külügyminiszter azzal próbált érvelni, hogy a katonai intervencióra »emberiességi szempontok miatt« volt szükség. További jelentések Ball amerikai külügyminiszter-helyettes Londonba érkezéséről adnak hírt. Ball rövidesen tárgyal Wilson miniszterelnökkel és más angol politikusokkal, tárgyalásai két napig tartanak. Megérkezésekor újságíróknak nyilatkozva ő is az amerikai—belga intervenció szükségességét bizonygatta, és ő is emberiességi okokat emlegetett. Russel angol filozófus, a világhírű tudós vasárnap nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államokat azért, mert korszerű repülőgépekkel, rakétákkal, napalm- és foszforbombákkal segíti a kongói zsoldosokat, és nagy számban küld katonai tanácsadókat is Kongóba. De Gaulle ma fogadja Csombét Csombét ma fogadja a francia köztársasági elnök. A kongói hazafiak hóhérának megjelenése Párizsban felháborodást váltott ki a francia közvéleményben. Csőmbe fogadása a francia elnöki palotában — hangoztatja a L’Humanité Ben Bella algériai elnök vasárnapi beszédében bejelentette, hogy hazája fegyvereket szándékozik a szabadságharcosok rendelkezésére bocsátani, sőt ha kell, az algériaiak maguk is elmennek Kongóba, hogy harcoljanak az imperialista agresszorok ellen. Bamakóban Modibo Kelta mali elnök egy nagygyűlésen mondott beszédében követelte a kongói imperialista intervenció azonnali megszüntetését, az összes külföldi csapatok és zsoldosok haladéktalan kivonását. Az AP a conakry-i rádió híradása nyomán arról számol be, hogy Sekuo Touré guineai elnök táviratot intézett U Thant ENSZ-főtitkár- hoz és ebben közli; Guinea ENSZ-delegátusa utasítást kapott arra, hogy kérje a Biztonsági Tanács összehívását. Meggyőződésünk — hangoztatja a guineai elnök üzenete —, hogy a belga ejtőernyősök beavatkozása Kongóban olyan válságos helyzetet idézett elő, amely az egész afrikai kontinens békéjét veszélyezteti. Pekingben vasárnap délelőtt több mint hétszázezer ember részvételével hatalmas tömeg- tüntetés zajlott le. Mao Ce- tung elnök előző este kibocsátott nyilatkozatában hangoztatja, hogy a kínai nép fenntartás nélkül a kongói nép oldalán áll az imperialista beavatkozás ellen vívott igazságos harcában. — kihívás a francia nép ellen. — Franciaország becsülete, a francia—afrikai kapcsolatok jövője azt követeli, hogy mindenki tudomására hozzuk, szégyenletesnek tartjuk Lumumba gyilkosának jelenlétét Franciaországban. (MTI) Souvanna Phouma tárgyalásokat javasol Szocialista országok külügyminisztereinek párizsi megbeszélései Megtalálta vezérlő csillagát a Mariner—4. Vas- és műszaki, háztartási cikkekből, illatszerekből, üveg,- porcelán stb. árukból egybekötött kiállítást rendez Babócsán ~J A PA BOCSA ÉS VIDÉKE KÖRZETI EÖLDMLVESSZÖ VETKEZET Rádió, tv, magnó, zsebrádió, mosógép, centrifuga, motorkerékpár, kerékpár, cillár nagy választékban. (3776'