Somogyi Néplap, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-25 / 251. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1964. október 85. f |i — .............. . ^ S TOTZ MIHÁLY: ILLUSZTRÁCIÓ 1964 Szabó Pál: cA kuQli B ogdán Károly takarmánykezelő és raktáros előrehajolva áll a kuglizóban. Jobb kezében a golyó, egyszer előrelendíti, egyszer hátra. — Nem lesz hét fa, van rá egy tízesem! — mondja Mirnák Károly brigádvezető, és egy tízest a földre dob. Bogdán a pénzre sandít, de a golyó csak lendül. Most egy másik ember szól. — Itt is egy tízes, hogy nem lesz! — s ismét repül egy tízes. A golyót a hóna alá csapja, zsebében kaparász. S ledob a földre két tízest. Fiatalok és idősebbek csomóra gyúródnék, s nézik a pénzt, s nézik Bogdánt. — Kinek kell még egy húszas? — kérdezi Bogdán kihívóan, és meglobogtatja a pénzt. Aztán csak úgy, lepöccenti a földre. A pénz száll, mint a falevél a fáról, s innen is mellé repül megint egy tízes, onnan is. Egy lendület előre, hátra, s aztán durr. Belevágott. A golyó szinte csúszik, mintha a pálya jeges volna, a babák csörömpölnek, s ahány ember, annyi nyak mered a fa felé. — Négy! — mondja kissé meghökkenve Mirnák. — Még két dobás van. Ügy válogat a golyók között, mintha a nyereség máris a markában volna. Nem a pénzért mint összegért, hanem a nyerésért. — Szerencsés kezed van, hallod! — fanyalog a traktoros. A golyó megint kirepült, de túl a dobódeszkán ért földet. Hiába szórta szét a fennálló babákat. — Mezítláb volt! — rikkantják egyszerre a fogadók, és gyorsan kapkodják fel a pénzeket. — Hiába, na — mondja Bogdán. — Nekem nincs szerencsém. Tegnap se volt szerencsém, ma sincs, holnap se lesz... Mirnák rikkant, s közben a pénzeket simogatja, s tárcájába teszi: — Akinek a mai világban szerencséje nincs, annak esze sincs ... — Kacag Mirnák. — Gyere. Ne csüggedj — sörrel kínálta —, szerbusz! Bogdán Károly hátrább lép, s szinte szónokolva mondja: — Nem szerencse vagy nem szerencse kérdése itt semmi. Nekem jó három gimnáziumom van, éppencsak hogy ... nem érettségiztem, és mégis mi vagyok? Fölkelek már hajnalban, háremkor, de sokszor kettőkor, mert a jószág nem vár, aztán ... az elnöknek még annyi sincs, mégis ő itten az elnök. De én nem udvariok. Neki meg éppen nem udvariok. — Aki széplányt akar, annak udvarolni kell... A közelben autó áll meg. Ajtó csapódik, s három ember megpakolt aktatáskákkal igyekszik keresztül a gyepen az iroda felé. — A ... járásiak. Biztosan most jönnek köszönteni az elnököt. — Igen! A... kormánykitüntetés! — Hát persze. A szövetkezet mégis csak jól megy, ez az igazság. Viszont az is igaz, hogy ebben igen nagy szerepe van az elnökünknek is — magyarázza Mirnák. — Neki? Nagy szerepe? Nekem van nagy szerepem meg neked meg... mindenkinek, aki két kezével vagy az eszével becsületesen dolgozik! — magyarázza Bogdán, és sorba mutogat az emberekre. — Nana, hát azért mégiscsak . .. — Mit hogy? — Hát az, hogy hát. .. fejének azért mégiscsak kell lenni, hát mi vagyunk a kéz meg a láb, ő, mármint az elnök, a fej meg az ész. Így van ez rendjén, Bogdán sógor! — magyarázza Mirnák. — Legyék feje, de azért nekem is adhatna más beosztást vén létemre' Nem bírom én már. Egy szép hajnalon ott fordulok fel a siló mellett. — Szedd össze magad, és eredj be az elnökhöz. Most talán jobb hangulatban is van, mint máskor, — Hogy én beállítsak hozzá? Próbáltam. Nem ér semmit. Hát én többé hozzá nem megyek, annyi szent. — Hát akkor ott lesz az őszi közgyűlés. Terjeszd a gyűlés elé. — őszi közgyűlés ... — Legyint. Zsebre dúgja két kezét, s bámul kifelé. FORDUL AZ ÉQ címmel jelent meg Fodor András József Attila-díjas költő negyedik verskötete a Magvető Könyvkiadó gondozásában. Két verset közlünk a somogyi származású költő új kötetéből. ÚJLAKI BÚCSÚ — Mikor voltál az újlaki búcsún? No gyere, most megnézheted. Betessékel a kocsijába, s nyargal velem a szomszéd hegy alá parasztöcsém a mérei gyerek. Ponyvák alatt nyüzsög a fél falu A kastély is vizslatva letekint. Minden olyan mint rég: pufog a dob, csattog a céllövölde, dől a bábu, a suta tánc kering. De én tudom, hogy semmi sem igaz, hamis a bor, a fülledt nótaszó. a pajtások komótos parolái. Somolyog kint a kacsaúsztatónál egy szürke autó. KÉT SZÉLLOBBANÁS KÖZT Elfogadás nélkül, egyszerűen, ahogy két széllobbanás közt találtam a szót, úgy ejtem el: hiányzol. Hiányzol. E szóból lásd ahogy az utcán fázósan megyek, a szúrós szél hajamat szétcibálja, sóvár szemem sugarát a hajló, puha testek merevvé feszítik, a lángmeleg arcok hidegen ledobják. Lobog a szél. Zúzott hajammal vesződöm. Gyámoltalan vagyok. Rád nem emlékeztet más csak a hiányod. \____________ _______________J M egannyian Bogdánra néznek, aztán két ember ösz- szesúg, és szótlanul elmennek. Egyenest az irodaház felé. Bogdán is, Mirnák is megütközve néz utánuk. — Hova mennek ezek? — kérdezi Bogdán megiszonyodva. — Mennek köszönteni az elnököt, nyilván. Lehuppan a lócára, s két térde közé csöngeti a kezét, és csöndesen nyögdécsel. — Micsoda rongyok az emberek! Minden lehető alkalmat felhasználnak, hogy... hízelegjenek, udvaroljanak ... Mirnák riadtan ül le mellé. — Hát az emberek nem valami földre szállt angyalok. De neked mi bajod van sógor? — Nekem? Van annyi, hogy... más embert már ennyivel régen eltemettek volna ... — No de mégis! Vészes vérszegénység? — Nahát ez mégsem olyan vészes, még tán az a jó. A feleségemnek meg magas a vérnyomása. — Az enyém is alacsony, az asszonyé magas... hát így állunk, sógor. — Mindkettővel lehet élni, csak okosan. Különben pedig az elnökünknek is alacsony a vérnyomása, és éppen a minap magyaráztam neki is, hogy csak feketét inni, feketét. Naponta legalább három-négy duplát, sógor, akkor nincs semmi baj. — Valaki már mondta nekem, de... amúgy, törökösen nem szeretem, nincsen rá ándungom egyáltalán. Akartam már itt venni a szövetkezetben, de nincs. Hiába rendelnek, mire ideérne, el is fogy. — Tényleg nem lehet, de... én bent jártam Debrecenben, és ... az elnökünket akartam kitüntetése alkalmából megajándékozni, de... a család mégis csak egymást segítse inkább. A sógor a sógort, a koma a komát, vagy éppen fordítva ... — Az átkötő gerendáról levesz egy aktatáskát, kicsatolja, s kivesz belőle egy új kávégépet. — Tessék. Használd egészséggel. B ogdán feláll. Meghökkenve kérdi: — Mi ez? — Kávéfőző. A legújabb modell. Tulipán. Így kell üzemeltetni, nézzed! — mutogatja, babrálja. — Tessék. Aztán naponta három vagy négy kávét! — Hiszen ... De hiszen akkor — révedezik Bogdán, és a gépet szórakozottan forgatja. Valahova messze néz. — Akkor nem muszáj nekem örökkön hajnalban kelni, amíg már csak élek... Köszönöm, sógor! — s már indul is. — De hát hová mégy? — csudálkozik amaz. — Hogy hová? Megyek, evvel a kávéfőzővel köszöntőm az elnököt! Neki is alacsony a vérnyomása, nekem is, kvittek vagyunk! Szerbusz! — És elmegy. Mirnák néz utána, néz, aztán kiált az állító gyerekhez: — Vigyázz, te! — s négy golyót egymás után dob ki. A babák csörömpölnek, s az utolsó dobás után lekucorog, és bámul a guruló golyó után. Van-e hilinbség az „és“ meg a közöli? Az és meg a s leggyakoribb kapcsoló kötőszónk. A s az esnek megrövidült alakja. Ezért talán sokan arra gondolnak, hogy a két kötőszónak teljesen azonos a szerepe, vagyis bármikor használhatjuk az egyiket a másik helyett. Mindjárt látni fogjuk, hogy nem egészen így van a dolog. Kapcsolni lehet szavakat (mondatrészeket) és mondatokat. Szavakat vagy mondatokat azért kapcsolunk egybe, mert valamilyen kapcsolat van köztük. Az egymáshoz fűzött részek elsősorban mondattani szempontból egyenrangúak. Két, mondattanilag nem egyenrangú szót nem lehet és- sel egymáshoz kapcsolni. Egy kissé más a helyzet a mondatoknál. Két mondat tartalma között is lehet rokonság, kapcsolat, de a második (a kapcsolt) mondat rendszerint valami újat is mond az előzőhöz képest. Éppen ezért a nyelvtani hagyomány jelentésbeli különbséget tesz a két azonos szerepű kapcsoló kötőszónk használatában, mégpedig oly módon, hogy az és teljesen egyenrangú' szavakat (mondatrészeket) és hasonló tartalmú mondatokat kapcsol, a s pedig olyan mondatokat, amelyek az előzményhez még valami új mozzanattal hozzájárulnak, továbbviszik a gondolatot. Egyik legkiválóbb stilisztánk, Horváth János ezt már 1911-ben így fogalmazta meg: »A mondattanilag egy- rendű szavak között az és használata szabatos... az s kötőszó ... nem párhuzamos, egyrendű tagokat, hanem egy bizonyos haladó, szaporító sorozat tagjait köti össze, s egy az előzményekhez némi önállósággal csatlakozó új tagot vezet be. Az és: átjáró, mely a két part egymagasságú pontjait köti össze, az s szerepe inkább a csónakéhoz hasonlít, mely átvisz ugyan, de az áramlás irányában kissé tovább is halad.-« (Magyar Nyelv 7:66.) Erre a megállapításra hivatkozik Klemm Antal a Magyar történeti mondattan című munkájában (407. 1.) és a nemrég megjelent A magyar nyelv értelmező szótára »s« szócikkében (5:1109). Látjuk, hogy a s kötőszó általánosabb érvényű, mert olyan mondatokat is kapcsol, amelyek újat hoznak, azért a s bármikor helyettesítheti az és-t, de az és nem minden esetben helyettesítheti a s-t. De lássuk a példákat! 1. Szavak, mondatrészek kapcsolása: apám és anyám; ég és föld; az asztal, a szék, az ágy és a szekrény bútor; vettem tollat, tintát és papirost; »Péter és Pál (tudjuk) nyárban Összeférnek a naptárban« (Arany: A fülemüle). Szavakat, mondatrészeket tehát általában és-sel kapcsolunk, mégis előfordul ilyenkor a rövid s kötőszó is, mégpedig némely állandósult szókapcsolatokban, összetételben. Ilyenek: egyszersmind, egyszers- mindenkorra, idestova. 2. Mondatok kapcsolása. A Horváth János idézte mondat így szól: »-Érezte, hogy itt nem maradhat, s egy idő múlva hazament és lefeküdt.« Ebben a mondatban kapcsoló szavunk mindkét alakban előfordul. Az első esetben s, mert az utána következő mondat nem azonos tartalmú az előbbivel, hanem továbbviszi a gondolatot, azt a többletet nyújtja, hogy hazamegy (ha már nem maradhat ott). Viszont a második helyen elég az és kötőszó, mert a hazament és lefeküdt egyenrangú mondatrészek (mind a kettő állítmány). Hasonlóan továbbviszi a gondolatot a második tagmondat a következő példában: »Észrevette, hogy megfájdult a feje, s kisietett a friss levegőre.« Ebben a mondatban a s után beszúrhatnánk az ezért szót: s ezért kisietett ... Vagy: »Aludni fogsz, s nem lesznek álmaid« (Vörösmarty: Kis gyermek halálára). Itt viszont a s azt a többletet fejezi ki: s mégsem lesznek álmaid. Az és, s kötőszó ilyen megkülönböztetésének a szabálya mégsem megingathatatlan, még az irodalmi nyelvben sem. íróink, költőink azért nem ragaszkodnak hozzá mereven, mert nyelvünkben van egy fontos szempont: a jóhangzas, s ennek a megsértése sokkal kellemetlenebb érzést kelt bennünk, mint az előbb említett megkülönböztetés elhanyagolása. A magyar nyelvnek ugyanis egyik jellemző sajátsága az, hogy nem szereti a mássalhangzó-torlódást, azaz nem szereti, ha több mássalhangzó kerül egymás mellé, még olyan esetben sem, ha az egyik szó végén és a következő szó elején találkozik, például: bontsd, cseréld ki! Érezzük, hogy milyen nehéz kiejteni. Ha ilyen mássalhangzón végződő és mássalhangzóval kezdődő szó közé még a s kötőszót is beszúrjuk, a mássalhangzókat szaporítjuk vele, s még nehezebbé válik a kiejtés: bontsd s cseréld ki! Ezért ilyen esetben helyesebb az és kötőszó használata, mert magánhangzója megszünteti a mássalhangzó-torlódást: bontsd és cseréld ki! Még kellemetlenebb az ilyen mássalhangzótorlódás olyankor, amikor egy szó végén és az utána következő szó elején úgynevezett sziszegő hangok (s, sz, z, zs) találkoznak, s a közéjük ékelődő s kötőszó még csak szaporítja ezek számát: fuss s ne tekints hátra; kend s zsírozd meg; fizess s siess haza. Ilyen esetekben a jóhangzás követelménye olyan fontos, hogy kedvéért a s helyett az és-t használjuk még akkor is, ha új mozzanatot kapcsol az előzőkhöz. Még egy szempont van, amikor a különben megfelelőbb s helyett szabad az és-t használni, de ez már nem a köznyelvbe tartozik, hanem a költőket érinti, s ez: a verstechnikai szempont. A költőt általában köti a verssorok szótagszáma. Ezért néha kapóra jön neki, ha választhat a szótagalkotó és meg a szótagot nem alkotó s között. Figyeljük meg, milyen zökkenőket okozna, ha a s-t meg az és-t felcserélnénk az alábbi versekben (noha itt a s kötőszó használata helyes, mert továbbviszi a gondolatot). S a kis szobába toppanék Röpült felém anyám, S én csüggtem ajkán szótlanul Mint a gyümölcs a fán. (Petőfi: Füstbe ment terv) Bölcsőd az, s majdan sírod is Mely ápol s eltakar. (Vörösmarty: Szózat) De midőn az öccse épen megrohanja, Elsikoltja magát s közéjük fut anyja, Testével takarja Györgyöt és úgy védi, Pedig nem is Györgyöt, hanem Miklóst félti. (Arany: Toldi) Az előzőkben láttuk, s ezt tanácsként is megfogadhatjuk, hogy szavakat és mondatrészeket általában és-sel, mondatokat általában s-sel kapcsolunk, hacsak a jóhangzás nem kényszerít bennünket az ellenkezőjére. Befejezésül megemlítem, hogy az és meg a s kötőszók itt említett megkülönböztetése nem szabály a köznyelvben, a kétféle kötőszót általában felcserélik, vegyesen és következetlenül használják. De jeles íróink és azok, akik írásukra gondot fordítanak, választékosságra törekszenek, azok az és : s közti különbségre nagyon ügyelnek, nem keverik őket. Sőt azt mondhatjuk, hogy igazán kiváló íróink ösztönösen is helyesen használják az és meg a s kötőszót, mert aligha hihetjük, hogy minden s, és leírásakor elgondolkoznának azon, hogy abban az esetben melyiknek a használata helyes. P. Balázs János, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tud. munkatársa
