Somogyi Néplap, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-11 / 213. szám

Péntek, 1964. szeptember 11. 3 SOMOGYI NÉPLAP Egy taggyűlés tanulságai Vezetőség- és küldöttválasztó taggyűlésre voltam hivatalos a Mértékutáni és Vegyesruházati Vállalat KISZ-szervezetéhez. — Biztosan jó taggyűlés lesz — hallottam korábban a váro­si KISZ-bizottságon —, sok mondanivalójuk lesz a tagok­nak, mert a szervezetet néhány . évi semmittevés után most szervezték újjá. Üres taps, más semmi Délután egy órára hirdették a taggyűlést, de csak néhány fiatal volt a teremben. Negyed kettőre aztán együtt volt a negyvenkét KISZ-tag. A titkár — két hónapja ál­lították ideiglenesen az alap­szervezet élére' ^ elmondta a beszámolót. A szokásos sablo­nos szöveg, eredmények, hiá­nyosságok, tervek. Semmi más, csak az tűnt ki ebből a beszá­molóból, hogy a szervezet nem csinál semmit, csak papíron lé­tezik. Társadalmi munkában vállalták az üzem udvarának parkosítását, nem végezték el; patronálták egy ideig a Petőfi iskola úttörőcsapatát, abba­hagyták azt is; 1963-ig minden évben volt politikai oktatás, tavaly azt sem indították be; tavaly harmadik helyezést ért el a vállalat KlSZ-brigádja a városi versenyben,. az idén — így mondta a titkár — »felad­ták a harcot-«... 1960-tól mostanáig három titkár — és három vezetőség — váltotta egymást. Szende Tibor jóformán csak a hiányosságok­ról tudott beszámolni, és arról, milyen feladatok várnak rá­juk ezután. De erről is nagyon vázlatosan, egy mondatban. Talán majd a hozzászólók — gondoltam, de a titkár beszá­molóját gépies, üres taps kö­vette, s jó ideig semmi más. Noszogatás után itt is, ott is magasba lendült egy kar. Az egyik hozzászóló azt tartotta a legfőbb problé­mának, hogy a kispályás lab­darúgócsapat egyetlen mérkő­zésére nem ment ki szurkolni senki. A másik azt vetette föl, hogy ideje volna már parkosí­tani az udvart. Egyetlen KISZ- tag tett ígéretet a termelési eredmények javítására. • Hidegh Lajos párttitkár bí­rálta a KISZ-eseket az elmúlt évek eredménytelenségéért, élettelenségéért. Korábban egy taggyűlésre legföljebb a KISZ- tagok negyed része jött el. Rosszul dolgozott a vezetőség, s a munkában is elmaradtak a fiatalok: sokan csak ötven-hat- van százalékra teljesítették a normát! — A politikai oktatás ta.- valy két előadás után félbe­maradt. Társadalmi munkát nem végeztek a KISZ-tagok — mondta a titkár. — A pártszer­vezet ennek ellenére bízott a fiatalokban. Kirándulni vittük őket, a szakszervezettől tánc­ruhát kaptak, de az is a szek­rényben porosodik. A pártszer­vezet segíteniakarását nem vi­tatjuk. De helyes volt-e sem­miért kirándulásra vinni a fia­talokat? Nem! Jobb lett volna a KISZ-t konkrét feladatokkal megbízni, s ha jól dolgoznak, akkor jutalmazni. Mit eredmé­nyezhet a túlzott kényeztetés? Ott van a tavaly harmadik he­lyezést elért brigád. Az idén nem neveztek be a versenybe, nem is dolgoznak jól, a taggyű­lésen mégis tárgyjutalmat kap­tak a vállalattól, bár a titkár hangsúlyozta, hogy »csak« a tavalyi munkájukért kapják... ígéretek helyett . Jól foglalta össze a taggyűlés tanulságait Tanai Imre, a me­gyei KISZ-bizottság titkára. — Nem győzött meg ez a gyűlés arról, hogy a jövőben jobban dolgozik a szervezet. A beszámolóban, a vita során egyetlen szó sem esett például az Ifjúság a szocializmusért- mozgalomról, nem beszélt sen­ki a KISZ kongresszusának je­lentőségéről, vagy arról, hogy csatlakoznak a vállalat fiatal­jai a megyében folyó kong­resszusi versenyhez. Nem vá­runk az alapszervezettől erejü­ket meghaladó munkát, gyors változást. De napi munkáját mindenki végezze becsülettel, szervezzék meg a politikai ok­tatást, és éljenek szervezeti életet. Üj vezetőség került az alap­szervezet élére. A negyvenkét KISZ-tag mindegyike részt vett azon a taggyűlésen, ahol először csak felszínesen, ké­sőbb — a megyei KISZ-titkár, a párttitkár és Szende Tibor KISZ-titkár újabb felszólalása után — mélyebben és őszintéb­ben is felvetődtek a jó munkát gátló problémák. Üres ígéretek helyett vállal­jon az eddig csak papíron lé­tező alapszervezet olyan fel­adatokat, melyek végrehajtását biztosítani tudják. Később lé­pésről lépésre többet is lehet. Nem kell ehhez hosszú idő, csak kitartó, céltudatos mun­ka, fiatalos lendület. Vincze Jenő Társadalmi ösztöndíj és a szakemberhiány Régóta kedvenc témája a karikaturistáknak és a hu­moristáknak az olyan egyetemet végzett fiatal, aki nem akar vidékre menni. A fiatal diplomások egyéni szemszö­géből nézve sokszor érthető, hogy Budapest vagy a na­gyobb vidéki városok felé kacsingatnak, és viszoiyognak at­tól, hogy vidékre menjenek. A népgazdaság érdekeit te­kintve azonban 1— és ez a döntő — egészségtelen jelenség a nagy városok felé orientálódás. Társadalmi ösztöndíjak adományozásával próbálják eny­híteni a vidéki szakemberhiányt. Tanácsok, termelőszövet kezetek, állami gazdaságok, vállalatok és intézmények szer" ződést kötnek első éves egyetemistákkal. Tanulmányi elő­menetelüktől, családjuk anyagi helyzetétől függően ötszáz­tól kilencszázötven Ft-ig terjedő társadalmi ösztöndíjjal segítik őket egyetemi éveik alatt. A szerződés értelmében a fiatal köteles a diploma kézhezvétele után öt évig az illető vál­lalatnál, intézménynél dolgozni. A megyei tanácson Kocsis Károly, a személyzeti csoport főelőadója elmondotta, hogy a végrehajtó bizottság által adományozott negyvenes társr dalmi ösztöndíj keretet betöl­tötték. Az idén kilencen végeztek, a harmincegy egyete­mista mellett újabb kilenccel, kötöttek szerződést. De a társadalmi ösztöndíj ellenére sem megnyugtató bizonyos munkakörök szakember-ellátottsága. A megyei tanács ösz­töndíjával egy építészmérnök végzett az idén, jövőre ismét végez egy, aztán évekig senki... Az országos- ösztöndíj keretnek csupán két százalékát kapják a tanácsok. Ez nagyon kevés, hisz Somogybán a ta­nácsnál nyolc,, a tanácsi vállalatoknál tizenhárom építész- mérnököt tudnának azonnal elhelyezni. Negyven egyetemistának és főiskolásnak biztosít évente ösztöndíjat a megyei tanács mezőgazdasági osztálya is. A tavalyiak közül tizenketten végeztek, 12 új ösztöndíjassal a közeli hetekben köt szerződést a mezőgazdasági osz­tály. Az Állami Gazdaságok Igazgatóságán és a Gépállo­mások Megyei Igazgatóságán kívül a somogyi termelőszö­vetkezeteknek is vannak egyetemista vagy főiskolás ösztön­díjasai, a tsz-ek az idén tíz szerződést kötöttek. Az ösztöndíj keretet országos szinten állapítják meg, abból csak egy bizonyos százalék jut Somogy megyének. A megyei tanács, a tsz-ek, az állami gazdaságok, a gépál­lomások és a vállalatok élnek a lehetőséggel, minden év­ben betöltik a keretet, de ez is kevés. A megye húsz éves távlati terve szerint Somogybán 86 mezőgazdasági gépész- mérnökre lesz szükség — és jelenleg két fiatal van. Nyugtalanító az arány. Gondolkodni kellene azon, hogy Somogy a jelenleginél nagyobb ösztöndíj keretet kapjon mezőgazdasági gépészmérnökre. Szakemberre szükség van most is, nemcsak húsz év múlva... V. J. HÁROM HAJÓS ,, , embernek kislegény Ez a nap ne­kik ünnep. Lát­tam az arcu­kon. A szemek mindig őszin­ték. Hárman vannak, fiata­lok. Életkoruk együttesen tesz ki egy mai em­beröltőt. Hajó­sok. Sok örö­met láttak már életükben, mert itt a kék vizen csak örülni le­het. A szépség és a napfény együtt csodála­tos. Itt akarják leélni az életü­ket a fehér föd­ni hullámok hátán. A VEZETŐT a szántódi ki­kötőben talál­tam meg. A komp legma- \ gasabb pontján, a parancsnoki fülkében be­szélgettünk, összesen hét perc áll rendel­kezésünkre. Annyit tudok róla, hogy fö- löttesei meg­bízható, komoly tartják. Pöttömnyi volt, amikor idejött a hajózás hoz. Szorgalma és kitartása ré­vén került fiatal kora ellenére ebbe a beosztásba. A Tihany —Szántód között közlekedő nagy kompon teljesít szolgála­tot. Milliós érték és naponta sok száz ember élete van a gondjaira bízva. Eddigi élete tömören ennyi. A jövő? — Minden ide köt. Nem néz rám, tekintetével a vizet pásztázza. Gyorsröptű sirályok cikáznak a komp kö­rül. — Olyan ez, mintha mi is nyaralnánk. Csupa vidám em­ber van körülöttünk. Néhány nap múlva estén­ként újra beül az iskolapadba. A gimnázium levelező tagoza­tán tanul. A tihanyi kikötőben búcsú­zunk. — Viszontlátásra jövőre. A GÉPÉSZ birodalma lent van a mélyben. Hosszú lépcső­sor vezet oda. — Ez az erő világa — ma­gyarázza a gépész —, itt lent az erőn van a lényeg ... A tizedik ismétlés után ér­tem meg a szavakat, pedig Kenedy Ferenc gépész valóság­gal üvölt. A motorzúgás azon­ban mindent túlharsog. Át is térünk az érintkezés írásos formájára. — Szeret itt dolgozni? — írom a noteszlap egyik olda­lára. — Minden álmom volt, hogy ide kerüljek — válaszol a má­sikon. — Dehát ez kibírhatatlan. — Csak az első három nap furcsa, aztán megszokja az ember. — Miért szeret itt lenni? Haragosan néz rám, hogyan is jut eszembe ilyet kérdezni. gépteremben. Minden darabot végigsimít. — Ezek nélkül megállna minden. Persze lehet még újí­tani, ezt az őrült dübörgést is meg kell szüntetni egyszer. A gépész markáns arcú izomkolosszus. Az idényben 600 órát dolgozott havonta. Rajong a szakmájáért, mun­kája mellett levelezőn szerez­te meg a gépésztechnikus ok­levelet. A KORMÁNYOS, öt kilo­méteres szárazföldi út után a tihanyi nagykikötőben percek­kel az indulás előtt érjük utol a Csobáncot. — A kormányost keresem — mondom az ügyeletes matróz­nak. — Siessen, nem sok időnk van. Kinyitja a láncajtót, és föl­kiált a hajóra. — Jancsi! Szabó Jancsi, ke­resnek. A hajó másik oldalán egy fe­hér inges fiatalember söpör. — Szereti a tisztaságot — int a matróz a fehéringes felé. A kormányosfülke alatti pá­don ülünk. Bosszús egy kicsit. — Ne haragudjon, de minek ez? — Nem tettem én semmi különöset. Arról faggatom, mi volt idén a legnagyobb élménye. Gon­dolkodás nélkül válaszol. A bálványosi dombokon történt... N‘ Jézem a papírt. Hivatalos ' heti jelentés az idősze­rű mezőgazdasági rnunkákról. Nevek, számok százalékok. Vannak adatok, amelyeket örömmel nyugtáz az ember, s előfordul, hogy a puszta szám is aggodalmat kelt. Nézem a papírt. Néhány köz­ségnév, itt még csépelnek. Ol­vasom a neveket, de a tekinte­tem újra és újra visszakanya­rodik: »Bálványos 136 hold.'< Hogyan? Miért? Ha tőlem kér­dik, nekem is összeszorul a torkom és épp olyan nehezen szólok, mint amilyen akadozva kaptam feleletet én is a kér­désre. A seb még nagyon friss, a döbbenet még megállítja a munkába lendülő kezet, és em­lékezni, gondolkodni kell... Egy másik fölmérés, más számok jutnak az eszembe. Mondatok, melyeket a balese­ti osztályon hallottam: tavaly 4009 mezőgazdasági baleset tör­tént. Ebből 173-at nagy mező- gazdasági gépek okoztak. Az_ esetek többsége halállal vagy siílyoé rokkantsággal végző­déit. Az aráw&t tekintve a me­zőgazdasági balesetek épp úgy szaporodnak, mint a közleke­dési balesetek. Riasztó statisz­tika. S Bálványoson még 136 hold csépeletlen. Az élet nehezen tér vissza a megszokott kerék­vágásba. A z asszonyt Kovács Fe- rencnének hívták, 41 éves volt. Halálra gázolta a kombájn. Még augusztusban történt. Csépeltek. Tavaly be­vált módszerrel dolgoztak, ak­kor nagyon eredményes volt a kepéből való kombájnolás. A feladat most a tavalyinál is nagyobb volt; ment a két cséplőgép és járta a bálványo- si dombokat a kombájn. Hat asszony dolgozott mellette, fel­váltva. Míg három szedte szét a kepéket, »etette« a kombájnt, addig a másik három pihent. Aztán cseréltek. Az elővigyá­zat, az óvatosság indította őket erre. Az ötödik napon történt. A lejtőn megszaladt a gépóriás. A seb még nagyon friss, az ott dolgozók emlékei iszonyatosak. A hír futótűzként szaladt szét a faluban, az emberek kezéből kiesett a szerszám. Leállt a munka és nem volt vállalkozó, aki odamerészkedett volna a kepékhez, a kombájnhoz. Nézem a jelentést, és újra hallom Kasza Ferenc elnök szavait: — Nyomasztott bennünket a tragédia és a még visszalevő rengeteg munka. Valamit ten­ni kellett, az élet nem állha­tott meg. Minden erőnket ar­ra fordítottuk, hogy behordjuk asztagba a gabonát. /gyászolt a falu, de fogat ^ fogat után fordult a ha­tárból. Mégis csak nehezen fogytak a kepék, s mind több parasztemberben felágasko­dott az aggodalom: mi lesz a kenyérrel?! S egyik este két asszony — Boda Józsefné és Kulbert Jó- zsefné — odament az elnök­höz. — Azt gondoltuk, hozzák vissza azt a kombájnt, mi el­vállaljuk a cséplést. Gyorsab­ban megy á betakarodás, ezzel is segítünk. Két asszony, akiben a fele­lősség legyűrte a félelmet. Ak­kor, amikor lemondtak már arról, hogy ilyen módszerrel dolgozzanak, ök jelentkeztek, önként... Mert 136 hold csépeletlen még, és rengeteg veríték, mun­ka tapad minden kalászhoz. Nézem a papírt. Hivatalos heti jelentés. A puszta adat ennyi mindent takar. A nagy lemaradásnak egy tragédiában foglalható össze minden ma­gyarázata. Es eszembe jut az a másik riasztó statisztika. Villanásnyi képek a baleseti osztály kór­termeiből: Kovács János kő­röshegyi fiatalembert másod­szor rúgta meg a ló, az 52 éves drávatamási Kiss Imre szénásszekérről fejtetőre esett. Szomorú, szenvedő arcok, ijesztően növekvő számadatok. Kinn a földeken most dübö rögnek a szántótraktorok, siló­kombájnok falják, aprítják a takarmánynakvalót, a verbecs után krumplit szednek az asz- szonyok. És Bálványoson még zúg a cséplőgép. A kórtermekben fekvő be- tegek, az itteni dombo­kon történt tragédia sikoltó felkiáltójelként figyelmeztet: emberek, jobban vigyázzatok egymásra! Vörös Márta Az írott válasz: — Jöjjön, megmutatom a gé­peket. Körbe vezet a ragyogó tiszta inwit liji .... — A vihar. Életemben elő­ször vezettem viharban a ha­jót. Nagyon izgalmas volt. Ke­zemben a kormány. Érezni azt, hogy most ketten küzdünk. — És hogyan vizsgázott? — Jól. Győz­tem. És ezután is mindig győz­ni akarok. Induláskor az arcát nézem. Nyugodt és de­rűs. * * » Látszatra ez a nap is olyan, mint a többi, özönlenek a külföldiek. Az angolok hideg nyugalommal, a csehek vidá­man, az ameri­kaiak zajosan, a lengyelek nó­taszóval. Sikla- nak a hajók. A parton lányok integetnek. Nekik mégis más. Szolgálat közben ma kapták meg a párttagkönyvü­ket. Németh Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents