Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-16 / 192. szám
Vasárnap, 1964. augusztus 16. 5 SOMOGYI NÉPLAP % Kél emSGR R RGPÖLÖI6RRŐL így látják a kívülállók — Jön a mentőgép! A zúgás ideért a felhők mögül, kinézünk az ablakon. Később a gépet is látjuk — apró, fehér pont —, átlósan elhúz a reptér fölött. — Gyermekkoromban mindig az izgatott, hogy abban a pici repülőben hogyan fér el egy ember. Ez az izgalom elkísért, ma is megvan, persze más formában. Mire képes ott fenn az ember és a gép — együtt? Így . . . A HA—OMA jelzésű mentő landol a kifutópályán, beszáll a két beteg, a vöröskeresztes fehér gép kilenc perc múlva indul vissza Pestre. Ülünk a kaposújlaki sportrepülőtér irodájában, és miről s beszélgetnénk Jakab László 'ep térparancsnokkal és Kovács Gábor hangármesterrel, mint a repülésről? Érdekes emberek. Tavasz utóján találkoztunk először. Vakítóan kék volt az ég, méltóságteljes vitorlázók köröztek a magasban, izgatott fiatal repülők drukkoltak felszállás előtt. Színes, érdekes, kavargó világ a repülőké — gondoltam. Később aztán meg- áttam a rendszert is a kavargásban, megtudtam, hogy a ized másodperceknek is jelen- őségük van, hogy itt a repülőtéren minden mozdulat pantos, céltudatos. A rendszerre, a pontosságra akab László és Kovács Gá- >or vigyázott. Most üres a reptér. Friss zél lebegteti a légzsákot, a nagasban percenként változatnak alakot a felhők. — Menjünk át a hangárba — javasolja Kovács Gábor. Nyílik a kétszámyú vasajtó, mögötte ott van a tömzsi, duplafedelű PO—2-es és a színes, karcsú vitorlázógépek. Két Góbé, két Pilis, két Lepke, egy Cinke és egy Június 18. Üjra csak az a tavaszi nap jut eszembe. — Jakab Laci bácsinak már 3100 vitorlázó és 1500 motoros felszállása van — mondta egy fiatal növendék. — Ű már nagyon tud... A harminckét éves Laci »bácsi« 740 órát, egy teljes hónapot töltött a levegőben. Tizennyolc éves korában repült először, Vöcsökkel. — Azóta repülök és oktatok, repülök, oktatok. — Sok növendéke volt? — Ötszáz, annyi biztosan. Négy éve parancsnoka az MHS kaposújlaki sportrepülőterének, addig társadalmi oktató volt, azóta hivatásos. Oktatja a vitorlázókat, repüli a PO—2-est, és időnként átmegy Pécsre műrepülni a Trénerrel. — Az az igazi! A műrepülésben van egy kis drukk, félelem, izgalom. Dugóhúzó, bukfenc, háton repülés, orsó... Az orvosok kiszámították, hogy egy húszperces műrepülés megfelel napi nyolcórai munka fáradságának. És volt olyan nap, hogy két-három órát is műrepültünk. — A vitorlázás? — Gyönyörű, de nekem egy kicsit már olyan, mintha az utcán sétálnék. A szépsége minden alkalommal megfog, de az izgalmat nem érzem. Az már csak természetes, hogy a repülők esküsznek arra, hogy a levegőben biztonságosabb a közlekedés, mint a földön. — Kérdezze csak meg Gábort! — mondja Jakab László. Kovács Gábor, a hangármester nem repül önállóan. — Nem is lehet! A hangár- mesternek a földön a helye — a biztonság végett. Mielőtt a gépet kiviszik a hangárból, az utolsó csavarig ellenőrzi, megvizsgálja a kábelokat, a kormány- és kioldószerkezetet, mindent. Csak ezután adja át a vitorlázót a gépügyeletesnek. Repülési napokon is állandóan a gépek mellett van; felszállás előtt, leszállás után szakértő szemmel simogatja végig a gépet. — Az a legnagyobb mérgem, ha leszálláskor nem »lebegtet« a növendék, olyankor mindig repedés, törés vagy kábelszakadás követi a földet- érést. De nagyon ritka az ilyen eset, mert fegyelmezettek a repülőink. Jakab László repülésre, Kovács Gábor a géptípusok, a vitorlázó gépek szerkezetének aprólékos ismeretére tanítja a fiatalokat. — És a meteorológia? Arra céloz Jakab László, hogy Kovács Gábor 1960-ig meteorológiai technikus volt. Az ország több repülőterén teljesített szolgálatot, s bár négy éve hangarmester, előző szakmájától nem tudott elszakadni. Repüléskor figyeli a szél erősségét, a felhőképződést, tanácsokat ad a felszállóknak. Azt mondják, »földi ember« létére jobban ismeri a szelek játékát a repülőknél. Ilyenkor nyáron keveset pihennek a reptéri emberek. Repülési napokon már reggel hat-hét órakor kínt vannak, sötétedéskor motoroznak haza. Távrepüléskor gépkocsira ülnek, és mennek a vitorlázóért más megyékbe. — Hajnal van mire hazaérünk, s csak azért fekszünk le olyan »korán«, hogy korán is tudjunk kelni. November végétől február elejéig szünetel majd a repülés, Kovács Gábor akkor várja az igazán nagy munka: minden gépet szétszedett és összeszerelt állapotban átvizsgálnak, megjavítanak a növendékek segítségével, hogy a tavaszt felújított, kifogástalan gépekkel kezdhessék. Megyük vissza az irodába. — Hallottad, Gabi? A kis Vörös Laci, az a tizenhét éves fiú a Táncsicsból, a múltkor már önállóan repülte a Trénert! Aztán ismét arról a parányinak gondolt repülőgépről beszélgetünk, melyet Jakab László gyermekkorában látott. Csodálatos is, hogy mire képes ott fenn az ember és a repülőgép — együtt... A Világítástechnikai Vállalat kaposvári gyárában hosszú idő óta küzd a szocialista címért az öttagú Kossuth- és a háromtagú Latinka-brigád. — Mi a véleménye a két brigádról? — kérdeztem meg a minap a vállalat több dolgozóját. Pethes Ferencné öltözőőr ezt mondta: — Mi a véleményem a két brigádról? Én nem sok jót tudok róluk mondani. Korábban együtt dolgoztam a Latinka- brigáddal. Azt tapasztaltam, hogy azokat a társaikat, akiknek a képe nem tetszett, elmarták a brigádból. Miután eljöttem, se sok jót hallottam róluk. A szereidében, amely 30— 40 méterre van a Kossuth- és Latinka-brigád műhelyétől, egy munkásnőtől, Fábián Ist- vánnétól kértem véleményt. — Nem ismerem a két brigádot — mondta. — Muráthné és Urbánné brigádjáról van szó — világosította fel az asszonyt a forgácsolóműhely irodájának adminisztrátora. — Ja? A Muráthné és az Urbánné? Ismerem őket! Nagyon rendes, becsületes munkásnők mind a ketten. — És a brigádjukról még sose hallott? — Soha... A forgácsolóműhely irodájában beszélgettem Schenk Jánossal, az üzem diszpécserével. — A brigádok tagjai igen szorgalmasak — mondta. — Teljesítményük állandóan 100 százalék fölött van. Igen sokat segítenek egymásnak. Időnként a könnyebb munkát végzők hebet cserélnek a nehezebb munkát végzőkkel. Az a baj, hogy csupán a termelés növelésére törekszenek, a társadalmi munkát elhanyagolják nem képezik magukat. Néha túlzottan anyagiasak. Csak azért, hogy több legyen a keresetük, elhanyagolják például a szerszámok kiélesít- tetését. Ennek következtében a szerszámok tönkremennek. Dausek Géza gépbeállító így summázta véleményét: — Régóta ismerem őket. Szorgalmasak. Ezért csak becsülni tudom őket. Jó lenne, ha egy kicsit több társadalmi munkát végeznének, képeznék magukat. Nem értek egyet azzal a kifogásukkal, hogy azért nem tudnak tanulni, mert családanyák. Nekem is van családom, mégis tanulok. Legalább az általános iskolát elvégezhetnék a brigád tagjai. az önképzést, valamint hogy nem növelik a brigádok létszámát, főként az az oka, hogy az üzemben nem elég hatékony a tömegszervezeti munka. A brigádok nem kapnak elég segítséget, útmutatást a szakszervezettől. Sajnos, időhiány miatt a műszakiak sem sokat tudtak foglalkozni a brigádokkal. Meg fogjuk keresni Vincze Jenő RIPPL-RÓNAI JEQENYÉI Györöki beszélgetés Martyn Ferenccel Hárman a Kos suth-brigádból Keszthelyről a tapolcai vonalon elindulva a negyedik állomás Balatongyörök. A Balatonba benyúló félsziget déli sarkán van ez az üdülőhely. Voltaképpen igen régi település, eredete a bronzkorig nyúlik issza. Nemrégiben még csupán halászfalu, ma már rohamosan fejlődő fürdőváros. Az idén nyílt meg a többi között a Tatabányai Szénbányászati Tröszt modern üdülője. Szálloda még nincs, a nyaralók a közintézmények, a vállalatok üdülőiben és a campingben elyezkednek el. Nagy számlán vannak és épülnek a csa- ádi üdülők. A fizetővendéglá- ,ó-szolgálat is meg van szervezve. A további fejlődés föltételei adva vannak. A veszprémi partnak Tihany mellett — és nem után! — ez a legszebb része. Eötvös Károly, az Jtazás a Balaton körül jeles ,zerzője szerint a világ legszebb vidéke. Nyilván ez is magyarázza, hogy annyian jlkeresik a művészvilág tag- ai közül. Az állandóan itt yaralók között sok festő, író. peraénekes és színész van. Ez i hely kiválóan alkalmas a pihenésre és a művészi alkotó munkára. Az esték nagyon .-söndesek, mulatóhely nincs. Az idei nyáron népes turis- arajok szállták meg Györököt js a szépkilátó alatt levő cam- pinget. A tábor helyét jól vá- asztották meg az illetékesek. ■\ kilátóról kápráztatóan szép tájkép tárul a-szemlélő elé. A Balaton egész nyugati medencéjét be lehet innen látni, hiszen a fonyódi Várhegyig terjed innen a szemhatár. A 'Zápkilátón a magyaron kívül eh, német és lengyel beszélt lehet hallani, miközben a intet alig tud betelni a tá; szépségével. A kikötő közelében alföldi úttörők tábora hangos a gyermeki vidámság zajától. Este tábortüzek lobognak. Immár tíz év óta minden nyáron itt üdül Martyn Ferenc festőművész. Aki ismeri művészetét, fölismerheti otthonát kapujáról is. A kertes otthon kovácsoltvas kapuja Martyr Ferenc egyéni elképzelése, akárcsak a rendkívül stílusosan épített otthon is. A mester rajzolta a kapu vasszerkezetét, az ő tervei szerint épült tapolcai kőből az otthon is. A vörösbe játszó szürke terméskövek a firenzei reneszánsz rusztika stílusát idézik. A tapolcai kő itt közel van, abból kell építeni, s az épület stílusa és gyakorlatilag is bevált térelosztásra követésre buzdítja az újabb otthonok építőit. Jórészl ebben az otthonban készültek a mesternek az utóbbi években megjelent illusztrációi, a Don Quijote-, a Bováryné- é: a Petőfi-illusztrációk. Most a Mallarmé-illusztrá- ciókhoz gratulálunk. Mallarmé verseit Rippl-Rónai is kedvelte, a francia költőt személyesen is ismerte. A fordításkötet csak nemrégen hagyta el a sajtót, s az illusztrációk újabb bizonyságtételei Martyn soha meg nem álló, mindig új mondanivalót reveláló művészetének. Jelenleg Az ember tragédiájával foglalkozik, s az őszszel Budapesten megrendezendő százéves1 jubileumi kiállításra készül, Madách nagy művének két jelenetét ábrázolja majd, a Tankréd-és a Danton-jelenetet. De Martyn nemcsak Munká- csy-díjas művész, hanem népének és fiatalabb művésztársainak oktatója is. Most ké! fiatalember búcsúzkodik tőle. Rajzaikat, vázlataikat mutatták meg neki. A mester bírálatban részesítette, tanácsokkal látta el őket.Mindketten érettségizett dolgozók. A mester véleménye szerint tehetséges rajzolók. Távozásuk után Kaposvárra, Martyn szülővárosára terelődik a szó. E város történetében nincs olyan mozzanat, ami érdekelné a művészt. Különösen a Róma-hegyi villa, és minden, ami Rippl-Rónaival kapcsolatos, hiszen Rippl-Rónai volt a nevelőatyja. A Róma-hegyi villához és környezetéhez fűződnek ifjúkori emlékei. Az év minden szakában hosszabb-rövidebb időre megjelenik itt, és szívesen dolgozik az emlékektől patinás műteremben. Fölemlítem és is a világhírű festőről való emlékeimet, akinek ifjúkoromban személyes ismerőse voltam. Szinte szállóigévé vált — mondom —, hogy Rippl-Rónai nemigen értett a gazdálkodáshoz, s csak azért tartott tarkapiros foltos teheneket, mert nagyon »dekorative« hatottak, foglalkoztatták festői képzeletét, holott igen rossz tejelők voltak. Mi ebből az igazság? — Ebben van ugyan valami igazság — válaszolja Martyn —, de azért nem volt teljesen dilettáns gazda. 1908-ban vásárolta meg a villát, s rögtön hozzáfogott a saját ízlése szerint való átalakításához. Nagy ívekben áttörte a falakat. Lebontatott egy ósdi, sötét, üveges teraszt, amely elhomályosította az épület földszintjét. Az egyik melléképületben a gerendás mennyezetű helyiséget műteremmé alakította át, ez a mostani műterem. Körülbelül egy hold szőlőt telepített, fügefákat ültetett, és minthogy felesége francia nő volt, francia konyhakerti növényeket is próbált meghonosítani, például articsókát és a ribizlinek egy bizonyos válfaját. Részt vett egy kis nyíres elültetésében. Rövidesen vásárolt egypár hold földet a villa szomszédságában, s gabonát termelt rajta. A bekötő úton maga ültette a jegenyéket, melyek ma is állnak. Mikor a földek mai birtokosai ki akarták vágni a jegenyéket, mert talán nem ismerték e fák eredetét, a városi tanács dicséretesen megakadályozta ezt. A város minden vonatkozásban ápolja nagy fiának kultuszát. Ezeket mondta Martyn Ferenc. Felmerült az a gondolat is. nem kellene-e ezeket a jegenyéket megjelölni, s azt is javasolni a városi tanácsnak, hogy azt az utat, mely a volt Csalogány Vendéglőtől a Ró- ma-hegyre vezet, és ahol a mester húsz éven át oly sokat járt, nevezzék el Rippl-Rónai- dűlőnek. Késő délutánra jár az idő, sétára indulunk. Martyn Ferenc magával hozza vázlatkönyvét. A villanegyedből a régi halászfaluba érünk, zsup- fedeles házak közé. Seregélyek surrannak el felettünk. Az alkonyatot akarjuk megfigyelni, amint a nap lebukik a bazalthegyek mögé. Martyn Ferenc vázlatkönyvében a gyorsan odavetett vonalakból élet keletkezik. Igaz és eleven minden vazlata. Nem messze tőlünk egy búbos pacsirta, miután — úgy látszik — megunta a magasságokat, egy kis élelemért csapott le a földre... Dr. Páti Ferenc György Katalin, aki egy hónapja került a szereidéből a forgácsolóműhelybe, ezt mondta: — A Latinka-brigáddal dolgozom egy műszakban. Nagyon szeretem őket. Segítenek nekünk, kívülállóknak a munkában. Ez nagyon jólesik. Jó lenne azonban, ha nemcsak munka közben, hanem munka után is közvetlenek, barátságosak volnának hozzánk. Azt, amit a két brigádról elmondtak, tolmácsoltam az üzem vezetőinek. Egyetértettek a kívülállókkal. — Annak — mondták —, hogy a két brigádban elhanyagolják a társadalmi munkát és a módját, hogy a jövőben több segítséget nyújtsunk nekik. Bizonyára sokkal elevenebb lesz a munkaverseny a Világítástechnikai Vállalat kaposvári gyárába, ha a szakszervezet támogatja a brigádokat. Addig is azt tanácsolnánk Muráth Fe- rencnének, Becker Józsefné- nek, Farkas Imrénének, a Latinka- és Bánkúti Kálmánné- nak, Istvándi Józsefnének, Ur- bán Jánosáénak, Mózer Jánosáénak, Oláh Lászlónénak, Illés Lajosnénak, a Kossuth- brigád tagjainak, hogy szívleljék meg azt, amit a kívülállók elmondtak róluk. Előbb célhoz érnek. Szegedi Nándor
