Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-09 / 186. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1964. augusztus 9. KÉTHELYEN LÁTTUK... A kéthelyi Aranykalász Termelőszövekezet gabonabetakarítási munkáiról elismeréssel beszéltek a Marcali Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályán, s dicsérte igyekezetüket Ernszt István, a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat marcali kirendeltségének vezetője is. Magunk is láttuk nemrég, hogy bár a cséplés most a fő tennivaló, nem hanyagolják el az egyéb munkákat sem. Benéztünk a régi malomépületbe, ahol most a szövetkezet magtára van. Itt készítik a takarmánykeverékeket is 1960 óta. Naponta keverik az eleséget a jószágnak. Keveréket kapnak a szarvasmarhák, a sertések, sőt még a lovak is. A sertések például négyféle keveréket kapnak. A szarvasmarhák takarmánya kukoricából, árpából, zabból, szójából, korpából, sóból, mészből, gabo- naocsúból és mesterséges tápból áll. A szemes terményt és 7 pótkocsit meg sok munkagépet tettek rendbe az idén a növényápolás kezdetére. Jó munkát végeztek a műhely dolgozói. Ezt mi sem bizokelyben darálják, majd Szíve Jenő magtáros, Bajnok László, Sárái József és özvegy Magyar Viktor né megfelelő arányban beméri és megkeveri a takarmányt (első képünk). Naponta 20—25 mázsa keveréket készítenek a régi malomban. A központi majorban, a magtár mellett van a tsz szerelőműhelye. Itt 10 erőgépet nyitja jobban, mint az, hogy az aratáskor semmi baj sem volt a gépekkel. Segesvári László műhelyvezető, Viant György szerelő és Kovács József ipari tanuló ott jártunkkor egy rendsodrót javított (második képünk). A gépnek eltörött a kereke, mert a megengedettnél gyorsabban vontatta a traktoros. Most rendbe tették a rendsodrót, hogy a régi sarjúszénát meg a lucernát géppel gyűjthessék össze. Esteledett, amikor a termelőszövetkezet tejházában megindult a forgalom: egyik tehenész a másik után hozta a tejet az istállóból, és öntötte a kannákba (harmadik képünk). özvegy Darázs Jánosáé, a tej ház vezetője, Jóosz Margit tej kezelő-tanuló meg Dákai Tibor, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum hallgatója (a tsz ösztöndíjasa) vette át a tejet. A 75 fejőstehéntől 750—800 liternyit visznek naponta a tej házba. 300 litert fölöznek. A fölözött tejet a borjak kapták, a tejszínt és a többi tejet a községi csarnokba szállítják. Sok a munka, sokféle feladat vár megoldásra, s egyik sem tűr halasztást. Mindezt csak akkor lehet idejében elvégezni, ha összehangolják a tennivalókat, szervezetten irányítják az egész gazdálkodást. így csinálják Kéthe- lyen. H. F. Erdei vámszedők A vád: Egymillió forintos kártevés A Somogy megyei Főügyészség a napokban vádat emelt Németh István (Fonyód, Sport utca 8.) és tizenhárom társa ellen a társadalmi tulajdon sérelmére bűnszövetségben folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt. A nyomozás adatai szerint a bűnszövetség a társadalmi tulajdonban és magánosoknak csaknem egymillió forint kárt okozott, Evés közben jön meg az étvágy... A nagy összegű kár okozója, a csalások, sikkasztások előkészítője és elkövetője az elsőrendű' vádlott, Németh István, az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat Somogy megyei üzemegységének szakelőadója volt. Így kezdődött: Vállalata a pécsi és a komlói szénbányáknak botszőnyegeket készített és szállított. Németh a dolgozók béréből 10 000 forintot zsebre vágott, és a saját céljaira használta fel. »Evés közben jön meg az étvágy« — ezután még gátlástalanabbá folytatta visz- szaéléseit. A Vízügyi Építő Vállalatnak halastavak építéséhez fonórő- zsét szállítottak Somogyból. A megbízott Németh István volt. A szállítás lebonyolítására a megrendelő adott gépkocsit. Először a felhasználás helyére, majd a költségek csökkentése végett a legközelebbi vasútállomásra szállították a rozsét, s a megrendelő gépkocsivezetőivel vetette át a MÁV fuvarleveleinek alapján. Sebestyén István budapesti lakos (másodrendű vádlott) javaslatára Németh a szállított mennyiség dupláját tüntette fel a számlákon, így a Vízügyi Építő Vállalat 42 873 köteg le nem szállított rozséért 351*000 forintot fizetett ki. Ebből a pénzből Németh nem létező munkások nevére 228 000 forintot számoltatott el, vett föl, és tartott meg magának. Megtette azt is, hogy a munkások nevére, miután aláírták elszámolásukat, többet számolt el, mint amennyi járt nekik, s ezt a pénzt is megtartotta. Találkozás a Corvinban A Vízügyi Építő Vállalat gépkocsivezetői gyanút fogtak, s jelentést tettek felettesüknek, Mohácsi László (Budapest, Hungária krt. 59.) gépkocsi- menetirányítónak. Mohácsi, bár a számlák átvizsgálásakor azonnal rájött a csalásra, nem tájékoztatta sem fölötteseit, sem pedig a hatóságokat. Ehelyett telefonált Némethnck, s kérte, utazzon fel Budapestre. A Corvin éttermében találkoztak. Mohácsi, miután megtudta a részleteket, elismeréssel nyilatkozott Németh ötletéről, és kérte, vegye be őt is az »üzletbe«. Megállapodtak abban, hogy a duplán számlázott rőzse után kötegenként két forint hatvan fillért kap. Több részletben összesen 80 000 forintot vett át Némethtől. A csalást ismételten jelentő gépkocsivezetőket megnyugtatta, hogy minden rendben van. Valóban: a csalás most már Mohácsi segédletével »rendben« és zavartalanul folyhatott tovább. A múlt év nyarán a Vízügyi Építő Vállalatnak nádgyökérre és náddugványra volt szüksége. Az Erdei Termékeket Értékesítő és Feldolgozó Vállalatnak azonban nincs ilyen áruja. — Nincs, de majd keresünk! — határozta el Németh és Sebestyén. Megállapodtak a sző- kedencsi Törekvés Termelőszövetkezet elnökével: Mesics Gézával, főkönyvelőjével dr. Fi- lippon Bélával és agronómusá- val: Vindisch Istvánnal, hogy a tsz területén a szövetkezet egy brigádja fölszed és a gazdaság nevében elszállít 40 000 db nádgyökeret. Az ezért kapott 34 000 forintból 20 000 forintot adtak a tsz-nek, a többin elosztoztak. A B.alatonúj- helyi Állami Gazdaságban is kitermeltek 21 000 db náddugványt, s azt is a szőkedencsi Nöwekszik a sertésállomány megyénkben Szerződés tízezerrel több hízóra — Hét hónap alatt majdnem 14 000 süldót és malacot értékesítettek rolt az idén július végéig a vállalat, mint a múlt év megfelelő időszakában. Akkor 5100 darabot vettek át, most ugyanannyi idő alatt 13 900- at. A szembetűnő emelkedésből arra is következtetni lehet, hogy a közös és a háztáji gazdaságokban több kocát tartanak, mint a múlt év első felében: innen a tavalyi és az ide év első hét hónapja közötti értékesítési különbség a süldő- és malacállományból. Az idei év első hét hónapjában jelentősen emelkedett az értékesítésre lekötött és értékesített sertések száma a megyében a múlt év azonos időszakához képest. Erről tájékoztatott bennünket Urai Ferenc, az Állatforgalmi Vállalat igazgatója. Elmondotta, hogy tavaly július 31-ig 125 040 hízósertés értékesítésére kötöttek szerződést a megye termelőszövetkezeti közös és háztáji sertésállományából. Az idén ez a szám szintén hét hónap alatt 134 884-re emelkedett. A járások többsége már egész évi hízottsertés-kötési tervét teljesítette. Elsőként a nagyatádi járás, majd a barcsi, a csurgói, a marcali, a kaposvári és a fonyódi járás teljesítette szerződéskötési előirányzatát. A siófoki és a ta~ bi járásban még nem szerződték le a tervezett mennyiségű hízott sertést, de az év hátralevő időszakában itt is elérhetik ezt a célt. Jóval több kis súlyú sertést, süldőt és malacot vásátermelőszövetkezet nevén értékesítették. Kevés volt a részesedés A megrendeléseket, illetve az üzleteket Sebestyén István kötötte. A duplán számlázott rőzse minden kötege után 1,30 forintot kapott. Később ezt kevésnek találta, nézeteltérése támadt Nómethtel, s átment a vállalat zalai üzemegységéhez. Már itt dolgozott, amikor megállapodott a Vízügyi. Építő Vállalat anyagbeszerzőjével, Várkövi Bélával (Budapest, XI. kér.), hogy fonórőzsét szállít a vállalatnak. 38 546 köteg — 316 000 forint értékű — le nem szállított rozsét fizettetett ki a vállalattal. Ebből a pénzből hamis nevekre 205 000 forintot vett föl, és tartott meg magának. A harmadrendű vádlott, Büki János székesfehérvári lakos is így követte el visszaéléseit. Lefizette Mohácsi László gép- kocsí-menetirányítót, Várkövi Béla anyagbeszerzőt — 35 000 forintot juttatott nekik — s a le nem szállított rőzse után 122 000 forintot fizettetett ki a vállalattal. Ebből 79 000-et magának tartott meg. Büki a rő- zsekitermelő munkásokat is megkárosította. A kötegenként járó 5,30 helyett csak 4 forintot fizetett nekik. Németh István gátlástalanságára jellemző, hogy még ez év elején is szállított rozsét a dupla mennyiség feltüntetésével a várpalotai Jóreménység Tsz nevében, noha munkaviszonya már megszűnt. A fonó- rőzse-termelőknek pedig 8000 forinttal fizetett kevesebbet, mint amennyi járt. Megbízottjai is hasonlóképpen cselekedtek. Bene József tabi és Lévai István berzencei lakos a Sző- kedencs környékén dolgozó rő- zse termel őket összesen 44 000 forinttal károsította meg úgy, hogy bérük egy részét eltulajdonította. Bene József fuvarlevelet is hamisított Németh kérésére, s ezzel 42 713 forint kárt okozott. Az ádándi Kővágó Imre a munkások megkárosításával 119 000, Mónus Károly (Ádánd) 21 000, Fürst Gyula (Tab) 8725, Mátyás Ernöné kuntelepi megbízott pedig 21 832 forint kárt okozott. * * * A nyomozóhatóságok a társadalmi tulajdonban okozott kár megtérítésének biztosítása végett zár alá vették Németh Istvánnak a csalással szerzett pénzből vásárolt fonyódi villáját, személygépkocsiját és több más ingóságát. Rajta kívül Sebestyén István, Mohácsi László, Várkövi Béla és Kővágó Imre előzetes letartóztatásban, várja a bíróság ítéletét, Szalai László Nyári nyomott pamutszövetek (kartonok) 22,50—67,80 helyett 15,80—17,50 F. Frottír törülk., 91x150 cm 120,— Ft helyett 84,— Ft Női szövet, 140 cm széles 90,— „ 63,—Ft Tiszta selyem nyomott, 90—115 cm széles 90,—115,— Ft helyett 63,—80,50 Ft Ruhavászon, tarkánszőtt, 80 cm széles 40,80 helyett 28,60 Ft Női nylonharisnya varrásos 52,— Férfi pólóing, röv. ujjú 45,— Női kombiné habselyem 18,— Leánykahálóing, habselyem 58,— Gyermekpizsama 62,— Fiúpulóver, rövid ujjú 50,— Férfi pulóver, újj nélkül 120,— Férfiing, rövid és hosszú ujjú 120,— Férfiöltöny vászonból 360,— Férfipantalló 250,— Női blúz 40,— 36.40 Ft 31,50 Ft 33.60 Ft 40.60 Ft 43.40 Ft 35— Ft 84— Ft 84,— Ft 252.— Ft 175,— Ft 28,— Ft Mintás karton /m Puplin Műszálszövct Twill műselyem Kreppnylon 34,— Ft helyett 23,80 Ft 78,— Ft helyett 54,60 Ft 98,—Ft helyett 68,60 Ft 57,— Ft helyett 39,90 Ft 120,— Ft helyett 84,— Ft Lányka kartonruha 58,— Ft helyett 40,60 Ft Bakfis kartonruha 85,— Ft helyett 59,50 Ft Lányka szövetruha 160,— Ft helyett 112,— Ft NYÁRI VÁSÁR augusztus 10—22-ig még sok más nyári áru nagy A felsorolt cikkeken kívül választékban vásárolható a Bakfis szövetruha Férfi ballonkabát Férfi szövetzakó Női kartonruha Női kartonruha Női blúz Női pumscipö Női szandál 200,— Ft helyett 140,— Ft 370,— Ft helyett 259,— Ft 380,— Ft helyett 266,— Ft 120,— Ft helyett 84 — Ft 90,— Ft helyett 63,— Ft - Ft helyett 56,— Ft -Ft helyett 166,60 Ft 80,238,Nyári vásárt tartunk • 'posvári, barcsi, nagyatádi és balatoni szaküzleteinkben 144,— Ft helyett 100,80 Ft a földművesszövetkezet ruházati boltjaiban Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat (3476)