Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-08 / 185. szám
Szombat, 1964. augusztus 8. 3 SOMOGYI NÉPLAP Sikerült az összevont szakmunkásképzés első kísérlete KARÄDON a múlt évben kísérletképpen összevonták a dolgozók általános iskolájának VII. osztályát és a mezőgazda- sági szakmunkásképző tanfolyam I. évfolyamát. Egy márciusban közölt riportunkban elmondtuk, hogy ezek a hallgatók — közülük tízen a tsz dolgozói — nagy áldozatot vállalnak a tanulással; családosok, és már nem egészen fiatalok, de önként, lelkesen és a tudásért tanulnak. Elmondtuk azt is, hogy a tsz vezetősége nem sokat törődött szakmunkásnak tanuló dolgozóival, emiatt mindössze tízen folytatták tanulmányaikat a huszonhétből. Hogyan végződött a tanfolyam? Bevált-e az összetett szakmunkásképzés első kísérlete, mik a tapasztalatok? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ Karádon. örömmel hallottuk, hogy az említett tíz hallgató eredményesen vizsgázott. Két hallgató közepes, egy jó, Botos Mihály, Horváth József, Keresztes János, Markaf József, Rosta Jó- zsefné, Simon Imre és Strangl Jánosné jeles eredménnyel. Közülük Strangl Jánosnéval sikerült beszélnem, a többiek szerte a határban dolgoztak, hosszabb keresés után sem találtam rájuk. Stranglné, a fiatalos arcú nagymama most munkaegységet számol a tsz-irodán. Nemrég beteg volt, s emiatt nem szabad fizikai munkát végeznie. — Igen, ez a tanév sikerült — mondta. — Reméljük, megy a többi is. Ha bírjuk erővel. nul fennáll. A megye egyik legnagyobb — több mint 800 tagú — tsz-ében két év múlva mindössze tíz új — már nem egészen fiatal — szakmunkásra lehet számítani. Igaz, volt már szakmunkásképző tanfolyam korábban is: 1963-ban tizenkilencen kaptak oklevelet. De mindez kevés, nagyon kevés. Állattenyésztési szakmunkástanfolyamra is szükség lenne. Vajon hol lehet a hiba? Miért zsugorodott év közben harmadára a szakmunkásképzés Karádon? Kromek Pál tsz-elnök előbb arra célzott, hogy esetleg sok a kettő együtt, talán nem bírták a hallgatók. (Tízen miért "bírták«) sőt heten jeles eredménnyel?!) Végül is saját maga mondta ki azt, ami alapvető hibája a szakmunkásképzésnek és általában a felnőtt- oktatásnak is: — Beszervezünk 20—30 embert, de tovább nem törődünk, nem foglalkozunk velük rendszeresen. Mert az kellene, hogy »te, Kromek, behoztál három embert a tanfolyamra, felelős vagy értük tovább is«. Ha elmarad valaki az előadásokról, azonnal beszélni vele, segíteni, bátorítani — ez kellene. — Bizony ez. És ha a tsz- meg a pártvezetőség komolyan venné ezt a feladatát: megtartani az embereket a tanulás, az önképzés számára, nem hisszük, hogy törekvésük sikertelen maradna. AZ ÖSSZEVONT SZAKMUNKÁSKÉPZÉS mellett szól azoknak az embereknek a véleménye is, akik figyelemmel kísérték a hallgatók munkáját, s akiknek módjukban áll összevetni tapasztalataikat az elmúlt éviekkel. Idézünk az összetett szakmunkásképző tanfolyam első évének karádi vizsga jegyzőkönyvéből: Az esti iskola VII. osztályával egybekapcsolt szakmunkás- képző tanfolyamon a lemorzsolódás okai... többségében a munkahelyen, a munkakörülményekben kereshetők. Feltűnő, hogy éveken át a párttagok közül morzsolódnak le a legtöbben. A gazdasági vezetők nem fordítanak kellő figyelmet a beiskolázottakra. Elmondják a hallgatók, hogy meg sem kérdik: járnak-e iskolába, hogyan haladnak stb. Huminszky József agronó- mus szerint határozottan többet tudtak a VII. osztályhoz kapcsolt szakmunkásképzősök, mint az előző évben vizsgázók (tehát akik nem végezték az általános iskolát is). A szaktanárok véleménye: Az összevonás nem mutatkozott hátrányosnak a vizsgán. Ruttkai Ferenc, az általános iskola igazgatóhelyettese: — A kísérlet sikerült. Az összevont szakmunkásképzés előnyös a hallgatóknak, mert egyidejűleg szélesedik látókörük, emelkedik általános műveltségük — tehát a szakmai anyag is könnyebb így —, másrészt, ha elvégzik a tanfolyamot, jövedelmük 10 százalékkal emelkedik. S mindaz csupán 50 óra többletet jelent. Ruttkai elvtárs elmondta azt is, hogy egyes anyagrészeket a közismereti és humán tárgyakban összekapcsoltak, és a tananyag-összevonással — nem csökkentéssel! — nyert 20 órá-l val együtt 380 óra volt a tanulmányi idő. Minden elméleti tételt, szabályt, képletet stb. gyakorlati példával bizonyítanak, szemléltetnek. (Százalék-, munkaegység-számítás; növényvédő szerek kémiai összetétele, hasznosítása stb.) Az összevont szakmunkás- képzés kísérlete a tabi járásban bevált. A járási tanács művelődésügyi osztályán Kén Dezső elvtárs elmondotta, hogy a jövő évben Andocson, Bedeg- kéren, Sómogyacsán, Nagy- berényben, Nágocson, Karádon és valószínűleg Gamáson is indítanak az általános iskola VII. osztályával összevont új I. éves szakmunkásképző tanfolyamot. Természetesen csak akkor, ha a helyi tsz- és pártvezetőség szervező munkája lehetővé teszi ezt a felsorolt községekben! Wallinger Endre Két tanácsülés kozott Hogy nehéz volt-e? Sokat számít, hogy a gyakorlatban is ezt csináltuk. Ez az életünk, ebbe születtünk bele. Persze volt sok új is. — Hát a vizsga? — Nézze, én végigizgultam két érettségit a lányaimnál, most a magam vizsgáját is.. Utólag úgy látja az ember, hogy nem is olyan nagy eset... De idefigyeljen, bele ne tegyen még egyszer az újságba! Idős asszony vagyok én már!... Horváth Cézánét a presszóban találom, azt vezeti. Ö is eredményesen vizsgázott aa összetett szakmunkásképzés I. évfolyamán. Sosem tudhatja, mikor lesz rá szüksége, mondta. Rajta kívül még négy nem tsz-dolgozó tett sikeres vizsgát Karádon. MINDEZ ÖRVENDETES, a probléma azonban változatla73 vizsgálatot tartottak a megyei állandó bizottságok — Növekvő részvétel a tanácstagi fogadóórákon — Megbízólevél a szakbizottságok tagjainak Vajon mit csinálnak a tanácsülések közötti időben a megyei tanácstagok, hogyan képviselik ilyenkor választóik érdekeit, akad-e számukra közéleti szereplés? Mint ahogy a végrehajtó bizottsági ülésen is megállapították, a legutóbb megválasztott megyei tanács tagjai általában eredményesen dolgoznak, nem sajnálják szabad idejüket, javult a tanácsülések látogatottsága, többen részt vesznek a vitában, a határozatok megalkotásában is, eredményesebben dolgoznak az állandó bizottságok. Majdnem minden megyei tanácstag tagja valamelyik állandó bizottságnak. Ezekben a bizottságokban tervszerű, eleÚj föltételek a televízió vásárlásánál! OTP-hitelakcióban: CARMEN ALBA REGIA KÉK E S 500 Ft előleg BUDAPEST 1000 Ft előleg kifizetésével 18 havi részletre! <W03) ven munka folyik. Vizsgálatokat tartanak, beszámoltatnak, ellenőrzik a megyei tanács szakigazgatási osztályainak munkáját, s részt vesznek a vb- és a tanácsülések elé kerülő jelentések készítésében ( is. A múlt év eleje óta nem kevesebb, mint 85 ülést tartották az áb-k, ezek közül nem egynek valamilyen vizsgálat vagy ellenőrzés tapaszta-j tatait kellett megvitatnia, ösz- szegeznie. Az áb-tagok többsége lelkiismeretesen kiveszi részét a munkából, javaslataival, tanácsaival részt vesz a j masítása végett az állandó tt44óKpi« *-»>» íílAcűlr m un Író 1 i • _____ A —,4-., v itában, az ülések munkájában. Az állandó bizottságok létrehozásuk óta 73 vizsgálatot bonyolítottak le. Egyik-másik áb vizsgálata az egész megyére kiterjed, s ez természetesen nem kis elfoglaltságot jelentett a tanácstagoknak. A művelődésügyi áb például összegezte az ifjúságvédelem és a művelődési terv végrehajtásának tapasztalatait, tanulságait. A múlt évben egyre gyakrabban vett részt a vb és a tanács ülése elé kerülő előterjesztések készítésében, s a vb elé 43 esetben terjesztettek javaslatot különféle ügyekben. Ezeknek zömét mint megalapozott és elfogadható javaslatot magáévá is tette a a végrehajó bizottság. Sok észrevételt továbbítanak a megyei tanács szakigazgatási osztályainak is. E tevékenység megbecsülését bizonyítja, hogy a megyei tanács vb határozatot hozott, s ez a vb-vezetők kötelességévé teszi, hogy soron kívül fogadják az állandó bizottságok elnökét. A szakosztályok kiszálló, ellenőrző munkatársainak figyelmükbe ajánlották, hogy keressék föl a területen lakó megyei tanácstagokat, és kérjék ki véleményüket. A megyei tanács osztályvezetői kötelesek részt venni az illetékes állandó bizottság ülésein, s az ő feladatuk az is, hogy biztosítsák az eredményes munka föltételeit az áb tagjainak. Sok segítséget, útmutatást kívánnak a járási és a községi tanácsok állandó bizottságai. A megyei állandó bl- "Gttságok fontos feladatuknak tartják, hogy jó módszereiket átadják. A gyógy-üdülőhelyi és idegenforgalmi áb például ellenőrzéseiben együttműködik a siófoki és a fonyódi járás állandó bizottságaival. Azért, hogy a segítség a községekbe is lejusson, a megyei végrehajtó bizottság most egységesen meghatározta, hogy az eddigi 87 helyett milyen állandó bizottságok működhetnek a községekben. Az állandó bizottságok túlterhelésének csökkentése és az államigazgatás társadalbizottságok nem tanácstag szakembereket, aktívákat is bevontak munkájukba. Egy- egy áb mellett 3—5, a megyei tanácsnál összesen 150 tagot számláló 28 — szakbizottság dolgozik. Ezeket a bizottságokat az állandó bizottságok tagjai irányítják, fogják ösz- sze. Ez a szervezet igen életképes, ezért a szákbizottsági tagokat egységes megbízólevéllel látják el. A tanácstagok a tanácsüléseken választóikat képviselik. Jól képviselni viszont csak akkor tudják őket, ha rendszeres a kapcsolat választóikkal. Éppen ezért a törvény előírja a tanácstagok beszámolási kötelezettségét. Az idei év első felében 60 megyei tanácstag 106 községben tartott beszámolót, s ezeken több mint öt és fél ezer ember vett részt. Néhány tanácstagra nem vet jó fényt, hogy elmulaszt eleget tenni ebbeli kötelességének. Egyik-másik tanácstag tévesen azt hiszi, hogy csak a nagy létesítmények kiharcolása emeli tekintélyét. A választó- kerület lakosságának viszont az »apró« ügyek elintézése sem jelentéktelen. Ezt bizonyítja, hogy 62 megyei tanácstagnak eddig megtartott fogadóóráin 857 választópolgár tett közérdekű bejelentést, illetve egyéni problémáját mondotta el. Másfél év alatt 66 bejelentést nem tudtak elintézni a tanácstagok, a megoldáshoz szükség volt a fölöttes szervek segítőkészségére, beavatkozására. V. J. FOROG A MÁSODIK A H. SZAMÜ TURBINA. FIGYELIK MINDEN REZDÜLÉSÉT... ►►Beemelték, megindult, felavatták . . . -« Gyakori, szinte mindennapos szavak az újságokban, a rádióban. Figyelmünk követi az ország életét, néha megállunk egy- egy hír hallatán, s elgondolkozunk. ►►Beemelték az utolsó hídelemet.-« Pár ■ hónap még, s át lehet menni az új hídon. ►►Üjabb szálloda kégőzt engedtek a turbina lapátjaira. ►►Forog a második .. .-« Hatalmas erőmű lesz, ha elkészül, a százhalombattai. Hat-száz megawatt. Városoknak, gyáraknak, falvaknak ad áramot. Népek országútja volt itt valamikor, hadak vonultak, csaták emlékét őrzi — a környékbeliek maÓRIÁS VASLABIRINTUS. PEDIG EZ CSAK KIEGÉSZÍTŐ BERENDEZÉS A TURBINÁHOZ. szült el a Balatonnál.« Százezrek láthatják a parti fák közül kimagasló modem épületet. ►►Megindult a második turbina Százhalombattán.« Ez a hír nem látványos munkáról, eredményről beszél. Az eseménynél kevesen voltak jelen. Építők, szerelők, mérnökök, munkások álltak meg rövid időre, amikor gyarázata szerint — a falunak nevet adó száz halom: alattunk elesettek maradványai. Népek találkozóhelye — közvetve vagy közvetlenül — most is a falu, az épülő erőmű. Szovjet olaj táplálja a kazánokat, angol és csehszlovák szerelők dolgoznak együtt a magyar munkásokkal. AZ ÉPÜLŐ ERŐMŰ EGY RÉSZLETE A MAGASBÓL.