Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-08 / 185. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1964. augusztus 8. A sérültek miatt bizonytalan a K. Honvéd összeállítása A szerdai Magyar Népköztársa­ság Kupa mérkőzés után érthetően majd szétvetette az öröm a Ka­posvári Honvéd labdarúgócsapatá­nak öltözőjét. Hogyisne. Még ti­tokban sem igen remélték a Hon­véd-vezetők és játékosok, hogy csapatuk továbbjut a Szegedet le­győző Pécsi Dózsa ellenében. Az­tán nem is a legjobb előjelek mellett vágtak neki az MNK cso­portdöntőnek a kaposváriak. A P. Dózsa elleni mérkőzés első fél­ideje sem sok jót sejtetett. Mind­ezek után érthető, hogy hatVS- nyozódott az öröm a döntetlen és a továbbjutás nyomán. — Sportkörünk eredményeire ma már nemcsak a megyében figyel­nek föl. A K. Honvéd név köte­lez. Ezért köszönöm maguknak, fiúk, hogy most, az MNK csoport­döntő megnyerésével tovább öreg­bítették a Honvéd sportkör jó hírnevét — mondotta a mérkőzés után Tóth József, a labdafúgó- csapat edzője a játékosoknak. Aztán hamarosan inkább arról esett szó a fiúk körében, hogy ho­gyan lesz tovább. Sokan, kíváncsis­kodtak, hogy vajon ki lesz a kö­vetkező ellenfél a Kupában. (Ma már tudjuk, hogy a Bonyádi-Va­sas.) Egyre többen azonban in­kább a Traktorgyár elleni vasár­napi NB Il-es mérkőzésről beszél­tek, s ezzel kapcsolatban bizony nem kevés gondja akadt csütörtö­kön meg pénteken Tóth József ed­zőnek- Kiderült ugyanis, hogy Paulicsek kiújult sérülése súlyo­sabb, mint ahogy az első pillanat­ban látszott Aztán Schmidt sem jött még rendbe. A Pécsi Dózsa elleni mérkőzés után e két fiún kívül Muzslai. Müller, Taj ti, Dau- da és Bobori is kisebb-nagyoob panasszal jelentkezett a trénernél. — Nagy gondban vagyok. A ti- zennyolcas — úgynevezett első csa­patbeli — keretből alig áll tizen­egy fiú rendelkezésemre. Pedig, ha legjobb összeállításunkban tud­tunk volna felállni Kispesten, ak­kor a győzelem rtményében ve­hettük volna fel a küzdelmet a Traktorgyár ellen. így persze zrfásf a helyzet. Vannak, akik; azt mond-4 ják, hogy inkább egyest kell írni a totószelvényre. Én azonban azt javaslom, hogy ajánlatos lesz a döntetlennel is számolni. Bízom a tartalékos csapatban — mondotta az edző, aki pénteken egy tizen- hármas keretet jelölt ki. Ebben a következő játékosok szerepelnek: Erdősi, Magyar, Tajti, Rátkai, Bo­bori, Földi, Fehér, Szabó, Dauda, Daka, Szöllősi, Angyal és Muzslai. Pénteken este a Honvéd-vezetők úgy döntöttek, hogy a sérültek is a csapattal utaznak, s ha Schmid- ték közül valaki esetleg vállalná a játékot, akkor bővül a keret. Végleges csapatot azonban csak közvetlen a mérkőzés előtt jelöl ki a Honvéd-labdarúgók szakveze­tője. Nehéz mérkőzés lesz a Henger- r utcában, az bizonyos. Tavasz­ai itthon Kaposváron már egy iállítás folytán hamarosan tíz őre olvadt a Vörös Csillag Trak- orgyár, s így is csak keserves üzdelem árén nyert a K. Honv'éd. Most a hazai pályán a visszavá­gás vágyától fűtött Traktorgyárt tartjuk esélyesebbnek. Vélemé­nyünk szerint már a döntetlen is szép sikernek számítana a K. Hon­véd szempontjából. SPORTMŰSOR SZOMBAT Labdarúgás: Megyei bajnokság: K. Vasas MTE—Lábod, Kaposvár, Dózsa- pálya, 17 6 (játékvezetői hár­mas Baranyából). VASÁRNAP Sakk: Wllhelm-emlékverseny a Ka­posvári Városi Sakkszövetség rendezésében. Kaposvár, Vas­utas kultúrotthon (Irányi Dá­niel u. 13.). 8 0. Atlétika: Egyesületi bajnokság ne­gyedik fordulója a legjobb so­mogyi atléták részvételével. Csurgó, Spartacus-pálya, 10 0. Labdarúgás: NB II: Traktorgyár—K. Hon­véd, Kispest, Hengersor u.. 17 0 (Fehérvári). Megyei bajnokság: K. V. Lo­bogó—Somogyszob, Kaposvár, Textiles-pálya, 10 0 (Buzsáki). Gyékényesi VSK—K. Honvéd II., Gyékényes, 17.30 0 (Né­meth V.). Barcsi HVSC—K. Dé­zsa, Barcs, 17.30 ó (Preíek). Nagyatádi Kinizsi—Marcali V. M„ Nagyatád, 17 0 (Végh). Marcali Honvéd—K. H. Vas­utas, Marcali, 17 0 (Molnár J.). Balatonlelle—Tab, Balatonlelle, 17 0 (Boldog). Csurgói Sparta­cus—Fonyódi Petőfi, Csurgó, 17 ó (Vajda). Sorsoltak az MNK-ban Kialakult a teljes további műsor A Magyar Labdarúgó Szövetség szakbizottsága most, amikor még 32 csapat áll a Magyar Népköz- társaság Kupában, elkészítette a küzdelmek további műsorát. Ezt megelőzően az MLSZ-ben sok szó esett a legutóbbi MNK-fordulóról. Egyöntetű volt a megállapítás, hogy a forduló legnagyobb bra­vúrját a K. Honvéd vitte végbe azzal, hogy NB I-es ellenfelet ütött el a továbbjutástól. A ko­rábbi döntésnek megfelelően au­gusztus 12-én és 19-én folytatódnak a Népköztársaság Kupa küzdel­mek. Az »álló-« csapatokat négy csoportba sorolták. Egy-egy cso­portban nyolc csapat van, augusz­tus 12-e után marad négy, 19-én pedig kettő. Az elődöntő párosítá­sa szerint az I. és II. csoport győz­tese, illetve a III. és IV. csoport első helyezettje játszik a közép­döntőben, és a két győztes méri össze erejét november 7-én az MNK döntőjében. A K. Honvéd az I. csoportba került, ahol a Pécsi Ércbányász, a Zalaegerszegi TE, a Zalaegerszegi Dózsa, a Győri Vasas ETO, a Bonyhádi Vasas, a Szombathelyi Postás, a Dorogi Bányász és a Ka­posvári Honvéd alkotja a nyolcas mezőnyt. A jövő szerdai mérkőzés párosítása a következő: 1. P. Ércbán., ász—ZTE 2. Z. Dózsa—Győri Vasas ETO. 3. Bonyhádi Vasas—K. Honvéd. 4. Szombathelyi Postás—Dorog. 'Ha a K. Honvéd győzni tudna Bonyhádon, az esetben a Szom­bathelyi Postás—Dorog mérkőzés győztesével játszana az augusztus 19-i fordulóban. A papírforma alapján a Honvéd sorsolása ked­vezőnek mondható a kupában. A Megyei II osztály őszi műsora KÖZÉP CSOPORT I. forduló, augusztus 23: Kapolyi Honvéd—K. Spartacus, Somogyjád—Nagytoldipuszta, Ka- rád—K. Építők, Nagyberény—Ju­ta, Gölle—Adánd, K. Petőfi—So- mogysárd. n. forduló, augusztus 30: K. Spartacus—K. Petőfi, So- mogysárd—Gölle, Ádánd—Karád, K. Építők—Nagyberény, Juta—So- mogyjád, Nagytoldi—Kapoly. III. forduló, szeptember 6: Nagytoldi—K. Spartacus, Kapoly —Juta, Somogyjád—K. Építők, Nagyberény—Ádánd, Kar'ád—So- mogysárd, Gölle—K. Petőfi. IV. forduló, szeptember 13: K. Spartacus—Gölle, K. Petőfi— Karád, Somogysárd—Nagyberény, Ádánd—Somogyjád, K. Építők— Kapoly, Juta—Nagytoldi. V. forduló, szeptember 20: Juta—K. Spartacus, Nagytoldi— K. Építők, Kapoly—Adánd, So­mogyjád—Somogysárd, Nagybe­rény—K. Petőfi, Karád—Gölle. VI. forduló, szeptember 27: K. Spartacus—Karád, Gölle— Nagyberény, K. Petőfi—Somogy­jád, Somogysárd—Kapoly, Ádánd —Nagytoldi, K. Építők—Juta. VII. forduló, október 4: K. Építők—K. Spartacus, Juta— Ádánd, Nagytoldi—Somogysárd, Kapoly—K. Petőfi, Somogyjád— Gölle, Nagyberény—Karád. VIII. forduló, október 11: K. Spartacus—Nagyberény, Ka­rád—Somogyjád, Gölle—Kapoly, K. Petőfi—Nagytoldi, Somogysárd— Juta, Adánd—K. Építők. IX. forduló, október 18: Adánd—K. Spartacus, K. Építők —Somogysárd, Juta—K. Petőfi, Nagytoldi—Gölle, Kapoly—Karád, Somogyjád—Nagyberény. X. forduló, október 25: K. Spartacus—Somogysárd, K. Építők—Gölle, Adánd—K. Petőfi, Juta—Karád, Nagytoldi—Nagybe­rény, Kapoly—Somogyjád. XI. forduló, november 1: K. Spartacus—Somfád, Nagy­berény—Kapoly, Karád—Nagytoldi, Gölle—Juta, K. Építők—K. Petőfi, Somogysárd—Adánd. Ismét K. Vasas—Lábod rangadó a megyei bajnokságban Alig egy hónapja, hogy a megyei labdarúgó-bajnokság középpontjába került a megis­mételt Lábod—K. Vasas MTE mérkőzés, amely hivatva volt eldönteni, hogy a két csapat közül melyik fejezi be elsőként a tavaszi fordulót, Még alig ültek el a lábodi 3:2-es Vasas­győzelem hullámai, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Ha­marosan újra találkozik a két csapat. A sors szeszélye foly­tán az őszi második forduló­ban ismét szembekerül egy­mással a K. Vasas és a Lábodi MEDOSZ. A tét változatlan. Elég egy pillantást vetni a megyei baj­nokság táblázatára, máris lát­hatjuk, hogy továbbra is ez a két csapat fut elsősorban ver­senyt a bajnokságot és az NB III-ba jutást jelentő első he­lyért. Az első őszi forduló nem a legjobban kezdődött a mai rangadó két együttesének. A K. Vasas MTE már-már biz­tos győztesnek látszott Tabon, aztán a végén örülhetett az egy pontnak. Még rosszabbul jártak a lábodiak, akik súlyos vereséggel tértek haza Csur­góról. így aztán a Vasas pont­vesztése ellenére is 2 pontra növelte előnyét a második he­lyezett Lábodi MEDOSZ előtt. A mai rangadó azért rend­kívül nagy fontosságú, mert ha a Vasas győzni tudna, akkor négy pont előnyre tenne szert az őt követők előtt. Ez esetben bizony már aligha lehetne el­hódítani a bajnokságot a ka­posváriaktól. Lábodi győzelem esetén merőben más lenne a helyzet. Újra a MEDOSZ ke­rülne jobb gólaránya révén a bajnoki táblázat élére. És te­gyük hozzá, ez esetben igen érdekessé válhatna a megyei bajnokság. Megcsillanna a re­mény még a Kaposvári Dózsa előtt is. A fiatalos lendület vagy a nagyobb tapasztalat nyom töb­bet a latban? — erre kapunk feleletet a ma délutáni rang­adó nyomán. ÜSZÁS A K. H. Vasutas 54, a Kinizsi 0 pontot gyűjtői! az egyesü.eti bajnokság fordulójában Kaposváron rendezték az úszócsapatok egyesületi baj­nokságának egyik bajnoki for­dulóját. Ezen a Bp. MÁVAUT, a Bp. Siketek, a Szolnoki MÁV, a Fűzfői AK, a Kapos­vári Hunyadi Vasutas és a Ka­posvári Kinizsi úszói álltak rajthoz. Az EB-forduló a várakozás­nak megfelelően a MÁVAUT versenyzőinek fölényét hozta. Viszonylag elégedettek lehe­tünk a két kaposvári csapat szereplésével is. A »házi vetél­kedőből« a vasutasok kerültek ki győztesként. A csapat 54 pontot gyűjtött. A K. Kinizsi 50-et. Ugyanannyit, mint a Szolnoki MÁV csapata. A baj­noki forduló néhány jobb so­mogyi vonatkozású eredménye: 100 m férfi gyors: 2. Czich (K. Kinizsi) 1:05.6. loo m női gyors: 2. Papp A. (K. Kinizsi) 1:23.4. 200 m női mell: 3. Szabados (K. H. Vasutas) 3:32. 100 m női pillangó: 2. Szabados (K. H. Vasutas) 1:36. 100 m női Ilit: 2. Varga M. (K. H. Vasutas) 1:34.6, 3. Jezernyiczki (K. Kinizsi) 1:37. 400 m női gyors: 2. Papp A. (K. Kinizsi) 6:46. 4x66% m női vegyesváltó: 2. K. H. Vasutas 4:03.6, 4. K. Kinizsi 4:24.6. 4x100 m férfi vegyesváltó: 4. K. H. Vasutas 5:25, 5. K. Kinizsi 5:27.5. Az egyesületi pontverseny állása az első forduló után: 1. MÁVAUT Bp. 126 pont 2. Siketek Bp. 68 pont 3. K. H. Vasutas 54 pont 4—5. K. Kinizsi 50 pont 4—5. Szolnoki MÁV 50 pont 6. Fűzfői AK 28 pont Időjárás AUGUSZTUS | várható lda. járás ma estig: Változó meny- nyiségű felhő­zet legföljebb Szombat S néhány helyen esővel, zivatar­T ■ ral* Időnként L.ÖSZ10 ■ élénk széL A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Vár­ható legmagasabb hőmérséklet ma 27—30 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 5 óra kor 15, délután 2 órakor 28 fokot mértek. A Nap kél: 4.31, nyugszik: 19, órakor. A Hold kél: 4.50, nyugszik: 19, órakor. Évforduló-naptár Az első világháború kitörése Le­nint a galíciai Poroninban, a Kár­pátok egy szerény magaslati üdü­lőhelyén találta. Néhány nappal a háború kezdete után, 50 évvel ezelőtt, 1914. augusztus 8-án Lenint hazug följelentés alapján az oszt­rák rendőrség letartóztatta, a vád nyilvánvaló alaptalansága folytán azonban kénytelenek voltak rövi­desen szabadlábra helyezni. A cá­ri titkosrendőrség is remélte, hogy kézre keríti Lenint. Átírtak az orosz délnyugati front parancsnok­ságának, hogy mihelyt az orosz csapatok beveszik Krakkót, Lenint tüstént tartóztassák le, és szállít­sák Pétervárra. A terv meghiú­sult. Lenin mint orosz állampolgár nem maradhatott az Oroszország­gal hadban álló Ausztriában. Az ott-tartózkodás különben is aka­dályozta volna forradalmi tevé­kenységét. Kieszközölte, hogy a semleges Svájcba utazhasson. On­nan zengett át az egész világon szózata a néptömegekhez: hadat üzenni a háborúnak! Lenin egy­kori szállása Poroninban ma em­lékhely, s ott-tartózkodásának em­lékét múzeum és életnagyságú szobor őrzi. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Siófokon a szabadtéri színpadon megtartott lottósor­soláson a 32. játékhéten a kö­vetkező nyerőszámokat húzták ki: 16, 25, 41, 47, 55. — A vásárcsarnok és a piac­tér rendjéről szóló tanácsi rendelet tervezetét vitatták meg a városi tanács vb leg­utóbbi ülésén. — TÖBB MINT 2400 LÁ­TOGATÓ TEKINTETTE MEG a »Közlekedjünk helyesen« c. kiállítást Kaposváron, Siófo­kon és Balatonlellén. — 25 forint előleget kapnak munkaegységeikre havonta a kadarkúti termelőszövetkezeti gazdák. — 250 vemhes üszőt helyez­tek ki az idén a tabi járás háztáji gazdaságaiba. Tavaly egész évben ennyit fogadtak a szövetkezeti gazdák. Az idei előirányzat 300, ennél azon­ban mintegy 50 darabbal több jut a tsz-tagokhoz. — 5 vagon kenyérgabona értékesítésére kötött pótszer­ződést a nagyberényi tsz, de várhatóan ezt is megtoldják mintegy 2 vagonnal, mert a tervezettnél jobban fizet a ga­bonájuk. Eddig több mint 40 vagonnyit szállítottak az átve­vő vállalat magtárába. — Üj csemegebolt nyílik Kaposváron, a Rákóczi téren. A színházzal szemben épülő korszerű üzlet berendezései, nek elhelyezésére és a bolt megnyitására még e hónap­ban sor kerül. — A HAGYOMÁNYOS ME­GYEI NÉPMŰVÉSZETI KI­ÁLLÍTÁST holnap délelőtt 11 órakor nyitják meg ünnepé­lyesen a balatonszentgyörgyi talpas házban. Ezen a napon rendezik meg a somogyi nép­művészek találkozóját is. — Tizennégy kereskedelmi központ és 17 kereskedelmi alközpont kialakítását java­solják a szakemberek a megye területén. A javaslat a kiske­reskedelmi bolthálózat fej­lesztésének irányát és a fo­gyasztói ellátás alapvető ér­dekeit hangolja össze. — Tízmillió forinttal na­gyobb összegű forgalmat bo­nyolítottak le a Balaton déli partjának élelmiszerboltjai július hónapban, mint a múlt esztendő azonos időszakában. — Saját készítésű ételekből az első félévben százhetven- ezer forint forgalmat bonyolí­tott le az fmsz kadarkúti Jó­barát Kisvendéglője. Ez 204 százaléka a múlt évi forga­lomnak. — Tragikus hirtelenséggel csütörtökön elhunyt Jálics Ernő szobrászművész, aki egyebek között a kaposvári Színház parkban levő hősi emlékművet is alkotta. — A KOPPÁNYVÖLGY1 NAPOKAT augusztus 16-án rendezi meg az Idegenforgal­mi Hivatal, a Hazafias Nép­front és a járási tanács műve­lődésügyi osztálya Törökkop- pányban. Az egész napos Sport­es kulturális műsorban részt vesz a törökkoppányi népi együttes, a miklós\ énekkar és a karádi tánccsoport. — Fölemelték a gyapjas Juhbör árát. Felhívjuk a juhtenyésztéssel foglalkozó állami gazdaságok, tsz-ek és egyénileg gazdálkodók figyelmét, hogy augusztus 1-től kezdve a gyapjas (8 mm-en felüli) juhbör árát oly mértékben föl­emelték, hogy az eddig elérhető 20—50 Ft-os árral szemben 80—140 Ft körüli összeget kaphat a ter­meld a MÄH Vállalat telepein egy db gyapjas juhbőrért. Nem érde­mes tehát a juhbőrt lenyírni, mert magasabb összeg érhető el, ha azt — gondosan kezelve — gyapjasán adják át a MÉH Vállalatnak. (14037) APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL Jó állapotban levő szobabútor eladó. Ka­posvár, Május 1. u. 26., II. em. 6. ajtó. (1123) Házhely, épületfa ol­csón eladó. Kaposvár, Achim András utca 12. szám. Háncs. (1146) 40—45 mázsát bíró iumis kocsi és 2 db ló teljes fölszereléssel el­adó. Csurgó, Béke u. 7* (4586) Családi ház eladó nagy telekkel Zics, Deák Ferenc u. 22. alatt. Érdeklődni: Tóth Istvánná, Zics. (4587) Csurgón az Alkot­mány u. 1. számú ház beköltözhetően eladó. (700 n-öl telek, gyü­mölcsös, 2 szoba, konyha, melléképüle­tekkel, műút mellett.) Érdeklődni lehet ugyanott, Vass József­nél. (4588) Zákánytelepi szőlő­hegyben kétszobás la­kás 800 n-öl gyümöl­csös területtel azonnal beköltözhetően, olcsón eladó. Érdeklődni le­het: Kuti László, Po- gányszentpéter, Baj­csy u. 24. alatt. (3480) Vennék telket vagy kisebb házat Siófokon, társulnék nyaraló épí­téséhez. Ajánlatokat »Készpénz-« jeligére a kiadóba. (1160) Vennék időstől har­mincezer készpénzért és havi ötszáz életjá­radékért, vagy vennék törlesztésre komoly téglaházat. Nagy Géza, Almamellék. (1161) Kaposvár, Kandó Kálmán utca 28. szám alatti kétszoba-össz- komfortos új, kertes családi ház beköltöz­hetően igényesnek el- adó. ______________(14024) K aposvár, Arany u. 87. számú ház beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni a helyszínen (1162) Házhelyek kiépülő villanegyedben Kapos­váron olcsón eladók. Telefonon érdeklődés: hétfőn és szerdán 9- től 10-ig a 17-03-on. (13971) 900 literes kád eladó. Érdeklődni 14046. szá­mon a hirdetőben. ___________________(14046) E gy db 50 literes vil- lanyboyler eladó. Ka­posvár, Ezredév u. 2. Megtekinthető délután 1—5 óráig. (14045) Kétszoba-összkom- fortos ház beköltözhe­tően eladó, esetleg ki­sebb kaposváriért vagy Kaposvár kör­nyékiért megegyezés­sel elcserélhető. Ka­posvár, Badacsony u. 6. (14020) Sötét festett háló­szobabútor olcsón el­adó. Kaposvár, Ady Endre u. 12., Gelen­csér. (14029) Kétszobás, összkom? fortos ház nagy gyü­mölcsössel beköltöz­hetően eladó. Kapos­vár, Nádor u. 23. (14031) Szép fekvésű, nemes telepítésű 800 n-öl sző­lő eladó Kaposváron, Ivánfa-hegyen. Tele­fonon érdeklődés: hét­főn és szerdán 9-től 10-ig a 17-03-on. (13972) Jó állapotban levő cseh hálószobabútor egy szekrénnyel, négy- szögletes asztal eladó. Kaposvár, Április 4. köz 2., I. emelet, Pusz­tai ________ (14056) K aposvár, Kölcsey u. 48. számú kétszobás, kétkonyhás ház eladó. Vételár részletekben. Bővebbet Arany u. 91. alatt.__________(14063) K étszobás, összkom­fortos új ház beköl­tözhetően előadó. Ka­posvár, Nyár u. 60. (14061) Üvegfal és bitumen eladó. Kaposvár, Jed­lik Ányos u. JT. (14054) Sötét, fényezett há­lószobabútor eladó. Kaposvár, Dimitrov u. 9. (14059) Déli fekvésű házhely (106 n-öl) a 8-as autó­busz-végállomásnál el­adó. Érdeklődés: Ka­posvár, Madár u. 12. (14064) Részletre is eladó Magyaratádon 1200 n-öl szőlő gyümöl­csössel, családi ház 65 000 Ft-ért. (Kapos­vártól 15 km, állandó buszjárat.) Érdeklődni Vasséknál. (l4i)88) Kombinált szekrény, világos hálószobabú­tor darabonként is, valamint szeneskólyha eladó. Kaposvár, Ka­nizsai út 75. (14067) Balatonlelle-Felsőn villatelek eladó. Ér­deklődni: Papp József, Kaposvár, Kossuth La­jos U. 95. (14066) Húszméteres deszka méhes bontási anyaga eladó. Fölvilágosítás: Kaposvár, Bajcsy-Zsi- linszky u, 67., Szőcs. (14068) Tünde robogó 7000 Ft-ért árverésen eladó tizenkettedikén tizen­egy órakor. Bővebbet Szentes végrehajtónál, Kaposvár, bíróság II. emelet. (14078) Eladó előszobához 2xl m-es vas ablakrá­ma és egy Zephir kályha. Kaposvár, Zalka Máié u. 2., Var- gáéknál. 414074) Kaposvár, Bartók Béla u. 16. számú két­szer kétszobás ház be- költözhetőséggel sür­gősen eladó. Érdek­lődni a helyszínen le­het. (14077) Nagyon szép asztal­tűzhely és egy gyer- mekógy eladó. Kapos­vár, Virág u. 54/a. (14076) Keveset használt egyszemélyes sezlon eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Magyar u. 30. (14072) Cserben eladó sürgő­sen kétszer egyszobás ház nagy kerttel min­den elfogadható árért. Bővebbet: Kaposvár, Április 4. u. 12., Ju­hász. (14069) Elcserélném kapos­vári, belvárosi egyszo- ba-összkomfortos, földszintes lakásomat hasonló siófokiért, esetleg kétszobásért megegyezéssel. Kapos­vár, Hunyadi János u. 1* fsat. 6. (14062) Elcserélném nagyka-| 1100-as kormányvál- nizsai hétszobás, für- tós, négyajtós Skoda dőszobás (gázos) szépl! rádióval eladó. Kapos- lakásomat kaposvárit vár, Kisgát u. 13. kétszobás, összkomfor-j| (14019) tosért. Cím a kiadó­ban. (3479, AUTÓ-MOTOR 125-ös Danuvia Cse­pel (sluszkulcsos) ge- nerálozva eladó. Meg­tekinthető Kaposváron a bisztróban, Csimá- néi. * (U54) Jó karban levő 500- as Fiat (Topolino) el­adó. Kaposvár, Latin­ka S. u. 4. (1158) Eladó 1300-as Simca- Aronde. Megtekinthe­tő augusztus 8—16-ig: Balatonfenyves-Alsó, Kaposvári u. 1. (90334) Skoda Felicia el­adó. Dr. Sebestyén, Somogyjád, telefon 20. (14001) Üzemképes 1102-es Skoda 16 000 Ft-ért el­adó. Kaposvár, Nyár u. 32. (14060) Wartburg (1000-es) 12 000 km-rel eladó. Pruska Béla, Bada­csony, iskola. (97627) A Nagyberki és Vi­déke Körzeti Földmü- vesszövetkezet szak­képzett boltvezetőt ke­res a kaposkeresztúri 5. sz. egyszemélyes ve­gyesboltjába. Jelent­kezés az fmsz ig. el­nökénél, (3483) Az ÉM Betonelem- gyártó Vállalat dom­bóvári telepe keres azonnali fölvételre szaliiiisl és nehézgépkezelői vizsgával rendelkező ru­(3398) Fölvételre keresünk műhelykocsi vezetésére négy szerelési gyakorlattal rendelkező. Diesel-motorhoz értő, hivatásos gépjárművezetői jogosítvánnyal gépkocsivezetőt és egy szerelőt a műhelykocsira Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Talajjavító Vállalaj, Balatonboglár. (3481) Oklevele^ mérnök, jelenleg statikus cso­portvezető, állást vál­toztatna más munka­körbe is. Lakás szük­séges. Cím: Kőműves Sándor, Kaposvár, Vak Bottyán u. 1. (14073)

Next

/
Thumbnails
Contents