Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-08 / 185. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1964. augusztus 8. Ciprus török és görög közösségét nyolcadik hónapja próbálják elválasztani egymástól az ellenségeskedés falával Nicosia (AP, Reuter, TASZSZ). A ciprusi kormány szóvivője csütörtökön közölte, hogy a sziget északnyugati részén lezajlott egynapos csata során a ciprusi nemzetőrség négy ká- tonája meghalt, egy megsebesült. A kormánycsapatok súlyos veszteségeket okoztak a ciprusi törököknek. A szóvivő szerint az összecsapás azzal kezdődött, hogy Alevga, Aj ősz, Theodorosz, Manszura és Kok- kina ciprusi török falvakból ismételten indokolatlan támadásokat intéztek a ciprusi görög biztonsági erők ellen, s azok viszonozták a tüzelést. Ciprusi török részről nem közölték a veszteségeket, az ENSZ tudomása szerint egy ciprusi török sebesült meg. A harcok területén az ENSZ- erők svéd egysége, gyakorolja az ellenőrzést. A svéd katonák parancsnoka megkísérelte a tűzszüneti megállapodás megkötését elérni a harcoló felek között, de vállalkozása nem sok reménnyel biztat — írja az AP. Nicosia külvárosaiban a helyzet javulóban van. Az ENSZ közvetítésével a ciprusi görögök! és törökök hozzájárultak ahhoz, hogy leszerelik a két közösséget elválasztó »zöld vonal« mentén legutóbb épített megerősített állásaikat. Makariosz üzenetet intézett U Thant ENSZ-főtitkárhoz, a biztosította őt arról,' hogy az ENSZ fegyveres erői teljes mozgásszabadsággal rendelkeznek Ciprus egész területén. Kivételt jelentenek ugyan az állam védelmével kapcsolatban meghatározott egyes területek, de tárgyalások alapján meg lehetne állapodni abban, hogy az ENSZ-erők ezekre a területekre is beléphessenek. GENF Tuomioja ENSZ-közvetító genfi tárgyalásainak során fogadta Nikolareiziszt, Görögország állandó ENSZ-képviselő- jét, és csaknem egyórás megbeszélést folytatott vele. A megbeszélésekről hivatalos közlést nem adtak ki. Megfigyelők szerint Ciprus földrajzi felosztásának kérdése is szóba került a tanácskozáson. Ezzel összefüggésben görög részről kijelentették, hogy a ■Ciprussal foglalkozó genfi megbeszélések részvevői már nem tekintik elfogadható megoldásnak Ciprus esetleges felosztását a szemben álló felek között. MOSZKVA A Pravda pénteki számában J. Gavrilov megállapítja, hogy Ciprus szigetének görög és török közösségét immár nyolcadik hónapja próbálják az ellenségeskedés falával elválasztani egymástól. Emlékeztetve, hogy az utóbbi hetekben egész sor tárgyalást tartottak a nyugati országok képviselői Ciprusról, a sziget jövőjéről, Gavrilov megállapítja: az e megbeszéléseken fölvetett tervek lényege az a törekvés, hogy Ciprust a NATO-tagországok politikájához láncolják, megfosszák az önálló bel- és külpolitika lehetőségétől. A ciprusi kormány szilárd, kompromisszum nélküli állás- foglalása, a sziget népének egyöntetű akarata az igazi függetlenség kivívására, valamint a ciprusi kérdésben elfogadott ENSZ-határozatok reményt keltő alapot teremtenek az elhúzódó ciprusi válság megoldására — állapítja meg a cikkíró. »Az idegen hatalmak beavatkozása aláaknázza az ország törvényes kormányának a szilárd helyzet megteremtésére irányuló erőfeszítéseit.« (MTI) Keresik a polgárjogi önkéntesek gyilkosait Philadelphia (AP, Reuter, UPI). Az Amerikai Szövetségi Nyomozóiroda ügynökei elárasztották Philadelphia környékét, hogy nyomára akadjanak a fehér fajgyűlölő gyilkosoknak, akik — mint ismeretes — június 21-én vagy egy nappal később meggyilkoltak három polgárjogi önkéntest. A két fehér és egy néger ifjú holttestét Philadelphia közelében eltűnésük után 44 napra találták meg, s kettőt közülük határozottan azonosítani tudtak, egyet csak föltételesen. A Philadelphia környéki farmereket sorra hallgatják ki, eddig azonban semmilyen eredményről nem érkezett hír. Csütörtökön élénk feltűnést keltett Dick Gregorynak, Ame- ika-szerte népszerű néger színésznek sajtóértekezlete. Gregory kijelentette, hogy három héttel ezelőtt egy levelet és egy magnetofonszalagot küldött el az FBI-nek. A levél írója közölte a gyilkosok nevét, és meghatározta azt a helyet is, ahol a holttesteket eltemették. Később a Szövetségi Nyomozóirodához közel álló körök kétségbe vonták az információ értékét. Időközben Washingtonban bejelentették, hogy egy másik négergyilkosság ügyében nyomra akadtak. A múlt hónapban Georgia államban ismeretlen tettesek agyonlőttek egy Lemuel Penn nevű tartalékos néger alezredest. Az FBI közölte, hogy az üggyel kapcsolatban gyilkosság vádjával letartóztattak négy Ku- Klux-Klan-tagot, akik előzőleg is vád alatt álltak Penn és társai megfélemlítése és terrorizálása miatt. (MTI1 _ » Az Egyesüli Államok katonai segély nyújtásról tárgyal a kongoi kormánnyal Washington (Reuter, AP, TASZSZ). A kongói partizánmozgalom sikerei növekvő aggodalommal töltik el az Egyesült Államok és Belgium kormányát. Az AP jelentése szerint a Csom- be-kormányt fenyegető válság elhárítása céljából Johnson elnök politikai tárgyalásokra Brüsszelbe küldte A- verell Harriman külügyminiszter-helyettest, az egyik legtapasztaltabb és legügyesebb diplomatáját. Az amerikai külügyminisztérium Harriman útjának előestéjén bejelentette, hogy a kongói fejlemények miatt eddig is állandó kapcsolatot tartott fenn a belga kormánynyal. A külügyminiszter-helyettes mostani útján kormánytisztviselőkön kívül az üzleti élet képviselőivel is eszmecserét folytat. Az erről szóló bejelentéssel egy időben a washingtoni kül- ügyminsztérium azt is közölte, hogy az Egyesült Államok katonai segélynyújtásról tárgyal a léopoldville-i vezetőkkel. Léopoldville-i jelentések arról adnak hírt, hogy a kongói kormánycsapatok mind kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek az állandóan támadó felkelőkkel szemben. Gaston Foumialot — mint a Reuter közli —, a Stanleyville-t birtokukban tartó partizáncsapatok parancsnoka megadásra szólította fel a Stanleywille körzetében harcoló kormánycsapatokat. Egy másik jelentés szerint a partizánok feltartóztathatatlanul törnek előre Jadotville, az Union Miniere részvénytársaság bányaüzemeinek egyik központja felé. — Helyzetünk tarthatatlan, megkezdtük az üzemek kiürítését — hangzott az egyik bányaüzem igazgatójának utolsó rádióüzenete. Az UPI hírügynökség léopoldville-i helyzetjelentésében elmondja, a különféle politikai irányzatok vezetői egyre inkább attól tartanak, hogy Csőmbe külföldi katonai egységek behívását fogja kérni, tekintettel a szabadságharcosok sikeres katonai akcióira. (MTI) Szovjet az Egyesült Moszkva (TASZSZ). A szovjet kormány bejelentette tiltakozását az amerikai légierők veszélyes és provokációs cselekedetei ellen. Amerikai katonai repülőgépek megengedhetetlen módon mélyrepüléseket hajtanak végre szovjet utas- és teherszállító hajók felett nemzetközi vizeken, a föld különböző térségeiben. jegyzék Államokhoz A jegyzék számos tényt sorol fel, amikor amerikai katonai repülőgépek és hadihajók tűrhetetlen magatartást tanúsítottak szovjet hajókkal szemben a Csendes-óceánon és az Atlanti-óceánon, a Földközi-tengeren, az Északi-tengeren és egyéb tengereken. (MTI) NYIKOLAJ PANOY Chicago 24 ****** ****** Szépe Ljuszjának egyszerre könnyű és derűs lett a szíve-lelke, olyan könnyű és derűs, amilyen rég nem volt. Nem tudta . tovább kínozni Ványát. Megérintette ujjával a tengeri csillag hideg, szivacsos ágát, még egyszer megköszönte a törzsőrmesternek az ajándékot, aztán Ványával leszaladt az ösvényen a vízhez. Lába meg-megcsúszott a hepehupás, tekervényes úton. Borogyin el akarta kapni a kezét, de ő kiszabadította magát, és ügyesen leszaladt. A fiú futtában letört egy ágacskát az egyik törpe nyírfáról. — Virág helyett! — mondta, és Ljuszja köpenyének gomblyukába tűzte az ágacskát. Otthagyta kezét a bolyhos posztón, és a lány kénytelen volt lassítani lépteit. A tenger csapkodta a köveket, ferde szökőkutakként lövellt magasra a víz, apró cseppek frissítették fel arcukat Ványa karon fogta Ljuszját, erősen tartotta, segített neki az egyik kőről a másikra ugorni. Szeme ragyogott a boldogságul. — Nagyon rendes tőled, hogy eljöttél! — mondta Ványa. — De, Ljuszka, valid be, hogy miattam-e, vagv csak egyszerűen úgy adódott?! — Miattad, hát persze, hogy miattad! — szólt Ljuszja. — Igaz viszont, hogy ha ezek nem amerikaiak, nem teremtünk volna itt. Az orvos így is csodálkozott, megpróbálta lebeszélni a parancsnokságot,.. — No de akkor meg miért bolondítod ezt a felderítőt? — kérdezte Borogyin. Arca elborult, szeme hirtelen elszíntele- nedett, és vad kifejezést öltött, amit Ljuszja oly nagyon nem szeretett. — Nézd, Ljuszka, ha netalán ... — Ha netalán? — Ez nem tréfadolog! Hiába vagy távol tőlem, ha valaki mást szeretsz, nem kegyelmezek se neked, se neki, — És ha mégiscsak kegyelmeznél? — nevetett Ljuszja. örült is ennek a fenyegetésnek, meg zavarba is jött tőle. Fenyegetőzik, féltékenyke- dik, tehát szeret. Megálltak egy hegyes, tengerbe nyúló sziklánál, leültek a szélárnyékos oldalán. Ványa erős, mégis gyengéd kézzel átölelte Ljuszja vállát, és vadul megcsókolta. — Ne ugrass engem, Ljusz; ka! Amúgy is szomorkodom itten. Micsoda szörnyű háború van, itt meg csak körös-köríi! kő és víz, egyetlenegy ellenség sem kerül a szemed elé. — Juj, de harcolhatnékod van! — szólt Ljuszja. — Örökké elüldögélt volna így, Vánva melléhez simulva, érezve kedves, félénk kezének szorításod — Igenis, harcolni szeretnék1 — mondta Ványa. — Pilótának vagy felderítőnek kellene lennem. Mind erősebben, magabiztosabban ölelte Ljuszját, aki egyre közeledni látta szerelemtől elhomályosult szemét. A lány erőt vett magán, kiszabadult a fiú öleléséből. Felállt. — Ványecska, mennem kell. A doktor már biztosan keres. Még nem kötöttük be a kapitány kezét. — Senki se keres! — Borogyin újra magához húzta. — Vagy talán nem hallottad? A kapitány agyonlőtte magát. — Mit csinált?! — Mondtam. A fiúk mesélték, hogy rádión közölték az esetet a támaszponttal. Maradj még — Nem mennem kell, megfáztam ... Fürge léptekkel elindult a parton. Borogyin követte. — Az őrnagy már biztosan keres — mondta Ljuszja. — Ej, dehogyis keres. Nem maradnál még? ... Mikor sétálhatunk megint? — Ványa, ne beszélj így. Ha vége lesz a háborúnak ... ígérem neked. . . Senki más eszembe se jut. Te vagy az én kedvesem. — Ha vége a háborúnak?! Tréfálsz? — utolérte, át akarta ölelni, de a lány kisiklott a keze közül, és futásnak eredt az ösvényen. Ványa megcsúszott, lemaradt. Ljuszja futtában hátranézett. Arca kipirult, szerelemtől ittasult szemével bocsánatkérőn tekintett Ványára. — Ne haragudj rám, Ványa... Becsapódott mögötte az ajtó. Borogyin megállt a házak között. Nehezen szedte a levegőt, és érezte, hogy átjárja a hideg szél. h^ov szinte egyszerre kihunyt körülötte a fényes őszi nan. é °'oW már nem üldögélt a pádon. A rádiófülkés házból éppen a kissé hajlott, sovány politikai tiszt lépett ki. Füles sapkáját mélyen a homlokába húzta. — Politikai tiszt elvtárs, kérek engedélyt jelenteni — hallatszott Ljudov háta mögött egy esdeklő hang. Valentyin Georgijevics megfordult. Egy jókötésű, fiatalosan pirospozsgás tengerész állt előtte; összehúzott szemöldöke alól borongós szemmel nézett a felderítők parancsnokára. — Jelentsen — mondta Ljudov. — Borogyin, rádiós. Egy kérésem lenne. — Hallgatom, Borogyin elvtárs. — Kértem az üteg parancsnokát, hogy engedjen el engem az első vonalba, a tengerészgyalogsághoz. Makkegészséges vagyok, és bevonulásom előtt teljesítettem a »Munkára, Harcra Kész« mozgalom összes követelményét. A háború előtt egy torpedóromboló rádiósa voltam, és vesztemre, részt vettem a hajó műkedvelő kul- túrgárdájában. — Vesztére? — csodálkozott Ljudov. — Igenis. Először persze úgy láttam, hogy minden a legnagyobb rendben van, áttettek a flotta Ének- és Táncegyüttesébe, szólót énekeltem. De amikor kitört a háború, megértettem, hogy fegyverrel a kezemben kell ütnöm az ellenséget. Kértem, hogy küldjenek a frontra, és egyenesen erre az isten háta mögötti helyre kerültem. Ljudov némán hallgatta, le nem vette szemét a legén- tál, izgatott arcáról. (Folytatjuk.) McNamara sajtóértekezlete Washington (AP, Reuter, UPI). McNamara hadügyminiszter sajtóértekezletén annak a véleményének adott hangot, hogy »legalábbis egyelőre a délkelet-ázsiai válság lecsillapult«. A délkelet-ázsiai térségben foganatosított katonai erősítések McNamara szerint mindaddig ott maradnak, amíg ez szükséges. Hangoztatta: semmilyen jele nincs annak, hogy a Kínai Népköztársaság fegyveres erői részt vettek volna a Tonkini-öböl- ben lezajlott incidensben, s elismerte, hogy a jelentések szerint a Kínai Népköztársaság területén nem folynak csapatmozdulatok. Mindamellett azt erősítgette: valószínűnek tartja, hogy a Kínai Nép- köztársaság harci repülőgépeket küld majd segítségül a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak. Közölte még, hogy a Tonkini-öbölben az amerikai hajók folytatják rendszeres őrjárataikat, s hogy semmilyen újabb összetűzés nem történt. McNamara a szenátus külügyi és katonai bizottságának együttes ülésén mindehhez hozzáfűzte, hogy »egyelőre elégséges« a csendes-óceáni körzetben összevont amerikai erő. A konferencián Wheeler, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke »kizárólag elővigyázatossági intézke- désnek«nevezte azt, hogy a dél-kínai vizekre amerikai tengeralattjárókat vezényeltek. (MTI) A Vietnami Demokratikus Köztársaság katonai bírósága augusztus 4-én tárgyalta egy kémcsoport ügyét, amelyet szabotázscselekmények elkövetésére irányítottak át az amerikaiak és ügynökeik Dél-Vietnamból. A hattagú csoportot ejtőernyővel dobták le május 19-én Nghe*An tartomány hegyes vidékén, de azonnal elfogták őket. A katonai bíróság a csoport helyettes vezetőjét, aki különös ellenállást fejtett ki elfoga- tásakor, halálra ítélte, a csoport vezetőjére életfogytiglani, többi négy tagjára pedig 10—20 évig terjedő börtönbüntetést szabott ki. Ez év eleje éta ez már a kilencedik dél-vietnami szabotázscsoport, amelyet a VDK-ban bíróság elé állítottak. Az Egyesütt Arab Köztársaság geológusai a Vörös-tenger partján elterülő sivatagban uránt fedeztek föl. Fejtését még az idén megkezdik. A betiltott észak-rhodesiai Lumpa-szekta fanatikus hívei csütörtökön egy keleti tartományban fekvő falu elleni támadásuk során 17 személyt megöltek, ötvenet pedig foglyul ejtettek. A bajorországi Solnhofenben egy fegyveres álarcos bandita kirabolta a weissenburgi takarékpénztár egy fiókját. A tettes 83 300 márka készpénzzel távozott a helyszínről. A tokiói vízhiány enyhítésére a kormány különleges intézkedéseket foganatosít. A fővárosba mintegy 250 tartálykocsiból álló teherautókaraván szállított vizet. A főváros 17 kerületére kiterjesztett újabb vízkorlátozások mintegy 600 000 személyt érintenek. Üjabb összetűzés történt az izraeli—szíriai határon. A Szíriái jelentés szerint izraeli katonák megtámadtak egy szíriai katonai őrállást. Az izraeli jelentés arról szól, hogy a behatolás tévedésből történt. Az incidensnek két halottja és több sebesültje van. Hasszán Ali Manszuri iráni miniszterelnököt, feleségét és gyermekeit, valamint Hoveida pénzügyminisztert pénteken egy autóbaleset után kórházba szállították. A miniszterelnök kisebb sérüléseket szenvedett. A közép-marokkói Meknesben egy katonai bíróság ítéletet hirdetett 22 személy bűnperében. A perbefogottakat azzal vádolták, hogy májusban részt vettek »fegyveres algériai csapatok Marokkóba csempészésében«. Hat személyt halálra, tizennégyet pedig három hónaptól húsz évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, két személyt fölmentettek. NEM ELÉG A SZÉPSÉG. A SZÉPSÉGET ÁPOLNI IS KELL ! Michel száraz vagy zsíros, Elida citromos, Gold krémek bő választékban kaphatók a földtttűvessz övei kezeti boltokban ! ______________________________________________________________________(3470) ,