Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-16 / 165. szám

Pozsonyból — kerékpárral TÍZSZER ANNYIAN, MINT A FÉRFIAK * DEFEKT KOMÁROMNÁL * ÚSZÓTANFOLYAM HELYETT KIRÁNDULÁS ' FILOZÓFUSOK A SZÁNTÓDI PARTON Huszonhét lány és három tanár. Egyforma sátrak szép sorjában, mögöttük kerékpár­halmaz. De olyan katonás rendben sorakoznak, mintha a tornatanár szavára termettek volna ott. Őrá különben is ké­* ............... m B ALATONI KÉNYELMES ÚR PÓRUL JÁR Erzsi, a tolmács. nyesek, mert csúnyán ledobták Komárom környékén egy lej­tőn. A lányok derültek, s büsz­kék voltak egy kicsit... Lám, még vele is megeshet a baj. Komáromtól — és fújt a szél, alig bírtunk vele ... — Sportolók? — Ugyan! Filozófusok... Mondanám, hogy csak azok képesek erre, de annyi kedv­vel, derűvel mesél az útról, hogy szóhoz sem jutok. — Igen, nincs ezen semmi csodálkoznivaló. Huszonegy évesek vagyunk, tehát fiata­lok. (Ezt megnyomja és végig­mér. Nem valami jól érzem magam.) — A filozófiai fakultásra já­runk, és most végeztük a har­madik évfolyamot a Komensky Egyetemen. Van köztünk nyel­vész, filológus, pedagógia sza­kos és pszichológus, sőt még két kolléga is: újságírók ... Körbe vezet a sátrak között.» A lányok ébredeznek, ismer-| kedünk. A kolléga — Pribuso-i vá Elena — gitárt ragad, kö-t rülülik még álmosan, de az-| tan olyan ragyogó koncertet* rögtönöznek, hogy kimegy az: álom a szemekből. És a szüne­tekben mesélnek az útról. — Volt egy defektünk Ko­máromnál. Sok az ennyi ke­rékpárosnál? Szerencsére van­nak köztünk »-fiúk-« is, mindig segítenek, ha baj van, meg ha szétesik a csomag. Keresem a fiúkat, bemutat­ják az egyik professzort: Juraj Suchy filozófia szakos tanárt. A szakállt úgy kell odaképzel­ni az áliára, pápaszemet az or­rára, s akkor hiszek benne.. — Ugye, milyen fiatal? — súgja oda az egyik lány. — Harminchárom éves ... Minden nyáron itt üdülök aí rokonoknál, nincs szükségünk? vezetőre. De igen jó, hogy itt* van ez az új étterem... Ki tű-* nőén főznek... és olyan szép? a környék... Zenével búcsúzunk. Elena* végigszánt a húrokon: — Kellemes banda, nem? —f mondja, s aztán füttyét gitár-* ral kísérve adja elő a Pacsir-j tát. öreg kirándulódalok kö-t vetkeznek, s amíg Erzsivel? óvatosan távolodunk a tábor-» helytől, egy »-elveszett« kis-« lány csúszik elő a sátorból.? Szemét dörgöli, motyog vala-J mit. És Erzsi fordít: — Nem hagynak aludni... a? nyavalyások... ♦ Jávori Béla* — Apa! Holnap megyünk a Balatonra! A felszólítás kemény volt és határozott. Kényelmes úr hosz- szú, nagy orrát fintorítva meg­kockáztatott egy kérdést: — Mondd, anya ... Biztos vagy benne, hogy jó idő lesz? — Tudom, tehát megyünk ... — Es a gyerek? — Természetesen vélünk jön. Visszünk három plédet, ugyanennyi gumimatracot és melegítőket. Hideg az éjszaka a tó partjó.n. Kérlek, kezdd a csomagolást. Ne feledd, hogy enni is szeretnénk valamit. Visszük a petrofort, a kávéfő­zőt, két lábast, egy fazekat, sótartót, főzőkanalat, evöesz­Elmés figyelmeztetés — Nem tud olvasni? VALAMIT TUD Két idősebb bá­csika — nyári sza­badságon van itt — a Balaton fő­városának fejlődé­séről vitatkozik egy siófoki ember­rel. Általában elégedettek, erre utalnak megjegy­zéseik is: — Hát hallja, óriási dolgot mű­veltek itt tavaly óta. Nézzen csak körül, úgy nőnek ki a földből ezek a szép szállodák, mint a gomba. — Látta már? — Igaz, én csal? kívülről... De nem csodálatos? — Az volna, bi­zony! De mit ér ha csak három hónapig használ­hatják? Utána .be­csukják a kapu­kat ... — Behozza az árát így is, ne fél­jen. — Be ám, de többet hozhatna, ha télen is mű­ködtetnék ... — Az igaz, de mit csináljunk? Kár, hogy nincs itt valami gyógy­víz. Még fesztivált is rendezhetnének, mint Karlovy-Va- ryban. — Majd átveze­tik magának a vi­zet Füredről a Ba­laton . alatt, nem gondolja? — Azt éppen nem kívánnám. De miért nem fúrnak Siófokon? Eddig hallgatott, most megszólal a helyi őslakó: — Fúrnak itt, kérem, eleget... Csak abból nem lesz gyógyvíz ... Gitárzene a sátor előtt. Most pihenő van éppen, s ahogy kutatok a sátrak között (hálózsákba bújt lányfejek szerteszét, hajukat viszi a széli, egy kis barna hajút fedezek föl a sátor oldalán, olvas. — Alzbeta Vajcziková ... Nyújtja a kezét, s meglepeté­semre így folytatja: — Vágv ha úgy tetszik: Vaj- czik Erzsébet... Tudok ma­gyarul, ne fáradjon ... Fáradhatnék ugyan,. szava­mat úgysem értenék, de hát itt van a mentőangyal, aki leküz- di a nyelvi nehézségeket. A kerékpárhalmazhoz vezet, ér­dekes látvány a sok színes sá­tor és autó között a szántódi campingben. — Hát ezekkel jöttünk. Csu­da klassz volt. 126 kilométer — Mi ugyanis úszók va­gyunk — csap bele a fergeteg- be egy pufók arcú, tengerész- inges lány, s Erzsi gyorsan fordít. — Nálunk az egyete­men, a harmadik év után kö­telező úszótanfolyam van, ezért jöttünk tíz napra a Ba­latonhoz. Persze csak a gya­korlottabbak. A kezdők Pös- tyénbe mentek ... — És hogyan folyik a tanfo­lyam? Nevetnek. — Sehogy! Ilyen időben? Turisztikázunk. Egy csoport most utazott el Buda pestre. Voltunk már Tihany­ban, Badacsonyban, és még sok helyre elmegyünk. — Ki az idegenvezető? — Ismerem, jól a Balatont — így Erzsi, a tolmács. — Gyakorló orvos DähietUto A siófoki fiatalember­nek két vendége van, l mindegyik férfi. Igyekszik ♦ gondoskodni szórakoztató­»•Filozófus-autóls:..•+ sukról, s most éppen vitor­láznak. A nyílt vízen ösz- szetalálkoznak egy másik hajóval, s amikor a köze­lébe érnek, az egyik ven­dég megkérdezi: — Mondd csak, kik le­hetnek ezek? — Nem tudom. — Gyanúsak nekem. Tu­dod, már régóta figyelem őket. Igen jó beosztásuk lehet valahol. Pénteken már itt vitorláztak a Ba­latonon, és ma kedd van... Mikor dolgoznak ezek? Senki se veszi észre, hogy lógnak?. . . A vendéglátó házigazda udvarias akar maradni, ezért óvatosan megkérdezi: — Mit gondolsz? Ha én most azon a vitorláson ül­nék, gz a. két férfi mit kér­dezne tőlem? — Ugyan! Mit akarsz ez­zel mondani? — Azt, hogy nektek sem lehet akármilyen beosztás­tok. .. Hiszen pénteken is vitorláztunk, emlékszel? És ma már kedd van,,. közöket és természetesen mo­sogatódézsát a ronggyal. Azt hiszem, halat sütünk majd, de vigyünk azért néhány félkész ételt, hátha nem kapunk ke­szeget. Ne felejtsd ki a papri­kát a csomagból. Ja és azt a kétkötetes könyvet... Olvasni akarok a hét végén. Természe­tesen fürdőköpenyt, piszamá- kat és papucsokat is viszünk. A bikini mellé tedd oda azt a régebbi fürdőruhámat is, hát­ha a szombati fürdőzés után nem szárad meg vasárnapra... A sátrat vizsgáld át, mielőtt elindulnánk ... Mindent meg­értettél, szívem.? Kényelmes úr haját tépte volna, de nem volt szegénynek, így hát belülről mardosta a keserűség. Péntek este volt, s a csomagolás éjfélig tartott. Fáradtan belevetette magát a fotelba, és azon töprengett, hogy miért kell másfél nap miatt ilyen nagy cirkuszt ren­dezni. Ráadásul a gyerek is jön, s az a rengeteg csomag! Csak bőröndből van négy, hát még a szatyrok, a strandtás­kák és a sátor! Ezt mind neki kell majd cipelnie ingajárat­ban az állomástól a partig és vissza. Editke még kislány, nem bírja a terhet, Matild meg csak rendelkezni tud, rög­tön ájulás környékezi, ha vala­mit odébb kell tenni... Hirtelen ragyogó ötlete tá­madt. — Egy frászt erőlködöm én az ötödik x táján — mond­ta ragyogó arccal maga elé. — Majd elviszi a csomagokat a vonat meg a taxi. Legföljebb lemondok néhány korsó sörről, amihez úgyis csak spórolt pén­zemből van jogom ... És éjjel negyed egykor taxi vitte a csomagokat az állo­másra. Néhány perc. valami­vel több forint, s Kényelmes úr csomagjai máris személy­poggyászként pihentek az ál­lomás raktárának egyik zugá­ban. Matild persze mit sem tudott erről... Az asszony másnap egy jól ismert mondással zárta le az ügyet, hogy azt mondja: aki nem dolgozik, ne is egyék, s jóval indulás előtt, elhelyez­kedtek a kupéban. Kényelmes úr büszke volt magára, hogy csomag nélkül utazhat., az ét­kezésre nem is gondolt. Széf- terveszkedett a ' mikében, és önfeledten gőtékéit. .. — Mondták, kedveseim ... A Balatonra meny ez a vonat? — riasztotta föl révedezéséből egy éltes asszonyság, lehetett vagy hatvannyolc. — Ho... hogyne, kérem, igen. — És Siófokon megáll? — Természetesen. — Hát akkor van még itt egy hely? — Igen, parancsoljon. — A vilánért. sem ülnék le, dehogy... önök is Siófokra utaznak? — Pontosan oda. — Ó, de nagyszerű ... Ugye, ha megkérem, vigyáznának a kislányomra . .. tetszik tudni... nem kísérhetem el, mert... — Hozza a kisió,nyát, néném, majd útba igazítom — mond­ta Kényelmes úr, s helyet csi­nált az ablak mellett. A néni megsimogatta az arcát... — Ha lenne olyan kedves .. fölseqíteni a csomagokat. Kényelmes urat kiverte a veríték. Lekászálódoti a vonat­ról, hát — uramisten — három óriásbörönd bámult rá. Csak úgy tudta fölemelni az egyiket, hogy a néni meg a kalauz a vállára segítette. Aztán így a másik kettőt is. Mikor összs- rogyott a fülkében kimerültén, és megtörölte a homlokát, ar­ra gondolt, hogy sebaj, de leg­alább lesz egy csinos útitársa. Matild úgyis olvas, legalább beszélget az asszonykával. És abban a pillanatban besodró­dott az ajtón. Nem lehetett több ötvennél, de ráncos ar­ca többnek mutatta. Akkora ülőkéje volt, mint az egyik bőrönd, két helyet foglalt, és úgy köszönt, hogy kezítcsóko­lom. Aztán egyetlen szót sem szólt egész úton. De jobb is. Kényelmes úr a korsó sörökre gondolt, s ahogy zakatolt a gyors, úgy érezte, üres a gyom­ra ... Szabadinál megszólalt a »kislány«: — Bácsi, kérem, ugye, le tetszik segíteni a csomago­mat ... — Ho-hogyne, az úristenit, persze, hogy lesegítem mondta Kényelmes úr, s kezd­te lefeszegetni őket a polcról. Aztán megállt a vonat. Matild kényelmesen lelépett, és kun­cogott, amikor férje lerogyott az egyik bőrönd súlyától. Ké­nyelmes úr azonban nem tehe­tett mást — udvariasság is ven a világon, és meg is ígér­te —, hát segített. A vágá­nyok között aztán megszólalt az útitárs: — Tetszik tudni, busszal megyek ám . .. Nincs messze a megálló, talán négyszáz mé­ter ... — Űiabb gyötrelem, kínló­dás. Kényelmes úrnak már csupa víz volt az alsóneműje, és hcn"rásodott a szemüvege is. Matild meg ott ült a taxi­ban. a csomanokat már fel­rakta a hordár... Végre ő is megszabadult. Ha ereje lett volna, futva indul a taxi felé. de csak. vánszorogni bírt. mintha, huszonnégy órát kuhikolt volna. A testes h.ölgii azonban meg­állította, utánakiabált: — Ugye, visszafelé — vasár­nap este — majd tetszik segí­teni ... Visszanézett, és vérbe borult a. szeme. Aztán elé.rzékenyül- ten eay legyintés közepette vá­laszolt: — Nem. kicsi Iány .. . inkább még ma belefulladok a Bala­tonba ... — jb Villaépílésrc is adjon kölcsön! az OTP Megírtuk, hogy milyen sok probléma van a Bala- ton-parti telekellátással. A szakemberek meghallgatása és a helyszíni tapasztalatok alapján azt javasoltuk, hogy az illetékesek már most gondoljanak a jövőre. A parti teleksáv rövidesen el­fogy. Gondoskodni kellene arról, hogy a műúton túli részeken is szervezetten parcellázzanak. Fölvetettük azt is, hogy ésszerű lenne társas üdülőházak építését szorgalmazni. Itt főleg a ki­sebb intézmények, üzemek és termelőszövetkezetek ösz- szefogása lenne célszerű. Hogy érdeklődés van, arról könnyű meggyőződni! Rosszul sáfárkodunk a lehetőségekkel. Amit meg­nyerünk a vámon, azt elve­szítjük a réven. Az építé­szet szakemberei évről évre elkeseredettebben nyilat­koznak a déli part magán­építkezéseiről. A statisztika szerint csak ezen a parton évente százmillió forint ér­tékű építkezést végeznek a magánosok. De mi ez a százmillió? Hogyan fest a valóságban? Elszomorító »kutyaólak«, »cirkuszos kocsik«, vityilló- nak sem nevezhető kunyhók éktelenkednek végig. Ez van. Mert a telektu­lajdonos felhúz valamit, mindegy, hogy mit. Neki csak az a fontos, hogy tető legyen a feje fölött. A töb­bit tíz-húsz év alatt hozzá­csipegeti. Célszerű és nagj-on hasz­nos lenne, ha az OTP villa­építésre is adna kölcsönt. Vagy csak a toldáshoz, be­fejezéshez. Néhány év alatt is sokat lehetne tenni! N. S.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents