Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-12 / 162. szám
Vasárnap, 1964. július ÍZ. 10 SOMOGYI NÉPLAP «?>■ a/aio yai^szolgálat „Speciális“ balatoni műsor egy évadra A Vidám Park, a dunaújvárosiak egyik kedveit szórakozási helye. Nagyvárosi színvonalú üzlet — abc önkiszolgáló bolt — az üj- városban. DHnauiuflRos A kikötő. Ide futnak be a Szovjetunióból érkező, érccel megrakott uszályok. J M I < j } M , , , ■ > * $ ft. * 4 * „ x>4*s 9 * f 9 i 4 & m* l M**f ÍM ** *.$MM ** * *. A Vasmű út egy részlete az SZTK-rendelő épületével. Az egészségügyi ellátás sem maradhat el a város általános fejlődése mögött. A képen a városi tanács szülőotthonának korszerű műtője. ... Az alsó képen: Légi fölvétel Dunaújváros központjáról. Évről évre állandóan nő, terjeszkedik ma is a város. A fényképez. gép ilyen magasságból már csak egy részletét tudja megörökíteni. M ikor nő ki egy város a gyermekkorból? Van városunk, amely idestova ezer esztendőt számlál — igaz, tíz évszázados létére jórészt csak, históriás könyvek, múzeumi tárgyak s féltve őrzött kövek emlékeztetnek. Nem ritka a négyötszáz esztendős korral büszkélkedő város sem, gazdag történelmi emlékekkel, s olyan dicső múlttal, amelyre polgárai ma büszkék. Dunaújváros — éveinek számát tekintve — még gyermekkorát éli. De a városok rangját nem csupán évekkel mérjük. Dunaújváros alig múlt tízesztendős, »felnőtt«, rangos város már, s nem ütközik meg rajta senki, ha Székesfehérvárral vagy Egerrel említik egy sorban. Fehérvár múltját István király neve aranyozta be; Egerről Dobó és a hős várvédők jutnak eszünkbe. De hol keressük Dunaújváros történelmét? Dobóhoz mérhető hősei nem voltak, s ha építői közül néhánynak nevét szárnyára kapta is a hír, elfeledtük már őket, hisz a lapok, a rádió napi tudósításai nem az örökkévalóságnak készültek. Hanem a mű — a város — itt van, s gyárai, házai mégiscsak a múltjáról is beszélnek. És hőseiről is, a névtelenekről, akik — gyakran mostoha körülmények között — a falakat emelték, s elültették azokat a fákat, amelyék ma már jókora árnyékot vetnek. És itt sűrítettebbek voltak az évek, mint máshol: esztendők alatt épült fel annyi, amihez régen évtizedek kellettek. Ezért tetszik úgy, hogy az első ideiglenes munkásszállást a szántóföldön — talán éppen azon a helyen, ahol ma a nagykohó vagy a bisztró áll — történelmi mértékkel mérve is nagyon régen építették a városalapítók. Kik voltak azok? Nem tudjuk, nem kutatjuk. Nem beszél róluk az idegenvezető sem, aki turistákat, külföldieket kalauzol az új házak között. Fehérváron, Egerben vagy más öreg városunkban a múlt és a történelem ragadja meg elsősorban az idegent. Dunaújvárosban — pedig itt is sűrűn fordul meg látogató, érdeklődő — a jelen vonzza az embereket. A negyvenezer embernek otthont adó, vasat, acélt termelő város jelene. Vessünk egy pillantást erre az oly fiatal, mégis rangos városra, lakóira. A szabadtéri színpad előtt valaki azzal fogadott, hogy az idei balatoni ŐRI műsor jobb, mint a tavalyi volt. Lehet. Ez azonban még nem értékmérő. Sokkal inkább az volt a bevezető konferansz, mely igyekezett magyarázni a bizonyítványt mondván: hosszú vívódás után úgy döntöttek a rendezők, hogy nem adnak ennek a műsornak semmiféle jelleget: szórakoztasson, nevettessen — ez a célja ... Bár ha e célt elérné a műsor, szerény véleményem szerint volna jellege. De valóban nincs... Zenés kabaré — így hirdetik a Nevető vendégszolgálatot, pedig minden mást rá lehetne fogni, csak ezt nem. Zenés ugyan, elvégre zenekar játszik a pódiumon, azonban mindössze néhány magánszám párosul hozzá, így hát olyan messze van a kabarétól, mint az Amerikai elektra a zenés bohózattól. Jellegielenségét tetézi, hogy teljesen összefüggéstelen, széteső műsor ez. Egyetlen szál sincs, ami csokorba kötné a részleteket, a konferanszié i9 képtelen erre, ha csak a műsort indító Hullámzó Balaton dzsesszátiratát nem ilyen szándékkal szólaltatják meg. Túlteng a tánczene — s ez nem tánczenei összeállítás, kevés a humor, a vidámság. Ez tehát a »speciális« balatoni műsor, amelyet minden jelentősebb üdülőhelyen kéthetenként ismételget az ŐRI. S ha arra gondolunk, hogy az Országos Rendezőirodának egész nyárra és az egész Balatonra csak ez futotta erejéből, bizony nem értjük azt a szenvedélyes sajtóvitát, amely általában a megyei szerveket hibáztatta a Balaton-part nem éppen megfelelő nyári műsorellátásáért ... Mit kapunk a tánczenéből? Túrán László együttese játszik, s nagyra értékeljük, hogy ebben a tánczenekarban fiatal muzsikusok jutnak szóhoz. Képességben és színvonalban azonban messze elmaradnak mesterüktől. Túrán László káprázatos játéka sokszor élmény számunkra, s az egész est fénypontja. A zenekar mellé négy mérsékelt felkészültségű énekest kapunk, akik közül még Toldy Mária és Aradszky László nyújtja a többet. Késmárki Marika és Buss Gyula nem túl sok örömet szereztek számunkra. És ilyen összeállításban a tánczene uralja a műsort... (!) Az est legnagyobb sikerét Angyal János — a Televízió Utánzók Klubjából ismert művész — vallhatja magáénak. Világhíradó című műsorát sokszor visszatapsolja a közönség, s ő kedves, szellemes ráadásokkal válaszol. Kazal László, Fónay Márta és Gobbi Hilda magánszámai elismerést, tapsot váltanak ki, humorban bővelkedőek, tehetségesek. Bár a közönség magatartásán érezhető: sok kai jobban örülne, ha valam; újjal lepnék meg őket. A számok nagyobb része rádióból, televízióból ismert mór, s ez valahogy mindig levon egy keveset a kiváló művészek produkciójából. Balogh Erzsit hallottuk még szépen énekelni, s tánczene, tánczene végkimerülésig... Nem lehetünk elégedettek az ŐRI Nevető vendégszolgálatával. S az elgondolkoztató éppen az, hogy az utóbbi években jelentősen fellendült a kabaré, olyan kiváló képességű írógárda nő fel, melynek mellőzése, azt hiszem, vétkes könnyelműség. Elég, ha Róna Tibor nevét említjük, bár mehetnénk tovább... A Nevető vendégszo1 gálát után egy kicsit úgy éreztük, hogy erre a műsorra Is szánta paródiáját Angyal János, aki Csortos Gyula és Kabos Gyula párbeszédét így fejezte' be: Eszi, nem eszi, nem kap mást... Jávori Béla Július 25—26-án rendezik meg a II. Balatonföldvari Folklór Napokat A Somogy megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya és Idegenforgalmi Hivatala, valamint a Népművelési Tanácsadó július 25—26-án rendezi meg a II. Balatonföldvári Folklór Napokat. Bemutatják a magyar folklór új alkotásait; elsősorban koncerttáncokat és modern feldolgozáséi táncképeket iktatnak műsorba. A folklórnapok előadásait a földvári szabadtéri színpadon rendezik meg, de a részvevő csoportok előreláthatólag Siófokon és Balatonlellén is föllépnek, illetve önálló műsort adnak. Részt vesz a bemutatókon a HVDSZ Bihari János Együttese, a Szatmár ököritói Népi Együttes, a várpalotai művelődési ház együttese, a szanyi és a sióagárdi népi együttes. Megyénket a kaposvári BM- együttes, az SZMT tánccsoportja, a siófoki Balaton Együttes, a lakócsai, a buzsáki népi együttes és a kutasi népi együttes gyermektánccsoport- ja képviseli a találkozón. Külföldről eddig két csehszlovák együttes jelentette be részvételét. üres, mégis veszélyes Több mint fél évvel ezelőtt kiürítették a Kaposvár, Petőfi utca 29. számú házat, mert életveszélyessé vált. Az omladozó, gerendákkal megtámasztott épület azonban ma Is úgy áll, ahogy lakói elhagyták: üresen, mégis életveszélyesen. Gyerekek játszadoznak körülötte, járókelők mennek el mellette, pedig a ház bármelyik pillanatban összedőlhet. A Balaton felől Kaposvárra érkező idegeneknek azonnal' szemükbe ötlik az omladozó ház. Bontsák le sürgősen, hogy ne veszélyeztesse sekinek az életét, s ne rontsa tovább a város képét! Sz. L. Történetünk hőse egyik mezőgazdasági kutatóintézetünk János bácsija. Szerény és szorgalmas ember, bár régebben apró tolvajlásokról volt közismert. Jó útra térésének oka a tudományos kutatómunkában rejlik. Kezdetben, amíg csak az intézet paripáit kormányozta, igen gyakran magáénak tekintette az egész határt. Amióta azonban ő látja el névtáblákkal az apró tenyészparcellák növényeit, fokozatosan megnőtt benne a tudomány iránti alázat és saját emberi méltóságérzete. Megadott utasítások szerint kapálja a vetést, elvégzi az önbeporzást és a keresztezést, s őrködik, hogy megfelelően sat- nyulnak-e évről évre a csövek. Ez a folyamat ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy idővel olyan magot tenyésszenek ki, amely csodálatosan magas termést hoz. Amióta János bácsi a tudomány segédmunkásává képezte magát, még egy fürt szőlőt sem olvastak a fejére. Büszke arra, hogy az intézetben dolgozik, és végigkísérheti, azt a csodát, ami a hibridvetőmaggal történik. Ezek után nem nehéz elképzelni, micsoda felháborodás és kétségbeesés vett rajta erőt, amikor fölfedezte, hogy az öt éve kisebbedé csövet hozó táblákat tolvaj kezek megdézsmálták. Tudósféle ismerheti csak azt az érzést, amikor valamit elölről kell kezdeni. Még ötévi munka lett volna hátra, s íme: vége! . Mivel friss volt a törés, gyanította, hogy a tolvaj nem kerülhetett messzire. Keresésére indult. Alig tett pár száz métert, meg is találta, amint éppen egy új táblát akart megszedni. Rákiáltott: — Hozzá ne nyúljon! Egy asszony, a tetten ért tolvaj — hátán az apró csövű kukoricáktól púpos zsákkal — futni készült, de János bácsi nem engedte. Belekarolt, s egyenesen a rendőrőrsre kísérte. Ahogy beértek, a parancsnok megcsóválta a fejét: — No, János bácsi, már megint itt van? — Itt ám, biztos úr — húzta ki magát önérzetesen —, hoztam egy tolvajt. A parancsnok tovább csóválta a fejét. — Szép, szép, hogy önként jelentkezik, de hát mégiscsak visszatérő bűnös maga, János bácsi! Az öreg magyarázkodott, de a parancsnok mindaddig nem hitt neki, amíg az asz- szony nem erősítette meg, hogy bizony most nem az öregről van szó, hanem róla. — De tessék nézni, hát a leghervadtabb csöveket törtem le — zokogott az asz- szony —, olyan hitvány mind, hogy még a csibe is megnézi, csipegessen-e belőle. Mi az ilyet be szoktuk szántani, vagy szecskának használjuk. A rendőr fitymálva nézte a tenyérnyi kukoricacsöveket. — Hát, János bácsi, ezért kár volt idehajtani ezt az asszonyt... Kukorica ez? — és az öreg orra alá tartott egy korcs csutkát. — De biztos úr — kulcsolta össze a kezét János bácsi —, ez a kutatóintézeté! A hibridtenyészetből van ... ! — Hibridtenyészet?! — méltatlankodott a rendőr. — Hát tudja mit, jóasszony? Adja vissza neki ezt a sem- mirevaló kukoricát. Az intézet pedig szégyellje magát, hogy ilyet termel! Szemes Piroska
