Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-11 / 161. szám
EGY ÚJ LÉTESÍTMÉNY A?'- MSZMP MEGYEI B*I7ÖTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA Ismerkedés — komolyan Siófok egyik legnagyobb üdülője a Bányász. Lakói kéthetenként váltják egymást, mint másutt; ugyanúgy ismerkednek, táncolnak, szórakoznak, és élveznék a Balaton örömeit — ha Medard nem szólt volna közbe —, mint a többiek. Mégis (évek óta figyelem) mintha több jutna ennek az üdülőnek. Tavaly is érdekes, változatos programmal várták vendégeiket, s a meglepetések, úgy látszik, az idén sem maradnak el.. Reprezentatív nagytermükben sok neves művész fordult már meg, s most legutóbb Halina Cserny-Stefanska Chopin-dí- jas lengyel zongoraművészt látták vendégül. Az üdülő történetében nem egyedülálló esemény ez, mégis érdemes emlékezni rá, mert a művészi élményen túl valami más is megragadja az embert. Az, hogy ne,m egyszerűen komoly zenei hangversenyről van szó. Az üdülő vezetői és a . kultúra "apostola« merészen egy szokásos ismerkedési est középpontjába helyezte ezt az eseményt, s ez véleményem szerint plusz! A hangversenyekre még toborozni kell az embereket — kiváltképp nyáron és a Balaton partján. Az ismerkedési est — a hagyományok szerint kctiy- nyedébb, lazább rendezvény — úgyszólván mindenkit érdekel. Nincs szó semmiféle manőverről: mindenki tudta előre, hogy neves zongoraművész lép föl ezen az esten, s valaki megjegyezte a bejáratnál: ismerkedjünk wm komolyan. Azt hiszem, mindenki ott volt az üdülőből, s ahogy lemérhettem a hangulatot, nem csalódtak. Igaz, a műsor második részében a Balaton Együttes szórakoztatott, de ez is több a rendszerint csak táncból, szórakozásból álló szokványos ismerkedési estnél... A Bányásznak van egy óriási előnye: szép, nagy, rendezvényekre is alkalmas előadóterme van, s ezzel nyni mindenütt dicsekedhetnek. Példájuk azonban szerényebb körülmények között követésre méltó... ítélet a Szeitz-ügyben Háromnapos tárgyalás után a megyei bíróság dr. Révy György-tanácsa tegnap délután négy órakor hirdetett ítéletet Szeitz István volt szu- loki tsz-elnök és társai bűnügyében. A bíróság Szeitz István elsőrendű vádlottat társadalmi tulajdont károsító, folytatólagosan elkövetett sikkasztás, társadalmi tulajdont károsító, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és vesztegetés 'bűntettéért egyévi szabadság- vesztésre, Győri János másodrendű vádlottat, a szövetkezet volt főkönyvelőjét a társadalmi tulajdont károsító, folytatólagos csalás és hanyag kezelés bűntettéért egyévi és kéthó- r.api szabadságvesztésre, Trixler István harmadrendű vádlottat, a szövetkezet volt pénztárosát társadalmi tulajdont károsító, folytatólagos sikkasztás és hanyag kezelés bűntettéért hathónapi szabadságvesztésre ítélte. Szeitz István cselekménye közkegyelem alá esik. A bíróság figyelembe vette a vádlott több éven át végzett jő munkáját. A másik két vádlott esetében a megyei bíróság végrehajtható szabadság- vesztést szabott ki az előzetes letartóztatásban eltöltött idő beszámításával. ' A vádlottak és a védők enyhítésért föllebbeztek. Az ügyész háromnapi gondolkodási időt kért. Tervszerű iparosítási programunknak epizódja csupán, mégis érdemes egy pillantásra méltatni: a Szolnoki Papírgyár most elkészült ellennyomásos erőműve napi 24 tonna gőzenergiát és 2,5 megawatt villamos energiát termel. Ez az erőmű a Tisza Bútorgyárat is ellátja gőzzel, gazdaságossága tehát sokoldalú. Az egész létesítmény építése rövidesen befejeződik, és előreláthatólag még ebben a hónapban megkezdi a termelést. Képünk az erőmű egy részletét mutatja be. Jól láthatók rajta az építkezés méretei, jellegzetességei. Szolnok, ez az élénk, szép Tisza-parti város ismét gazdagabb lett egy fontos ipari létesítménnyel. zött is | Hol késik a rendelőintézet tájékoztató szolgálata ? Egy éve több mint hárommillió forintos építkezéssel, két és fél milliós felújítással korszerűsítették az SZTK rendelőintézetét. Azóta korszerű, tágas rendelőkben, ösz- szesen 60 helyiségben látják el a betegeket. Az elképzelések szerint a büfé is másik) megfelelő helyre költözik, a régi helyén pedig tájékoztatóportás szolgálatot szerveznek a betegek részére, akik itt, ebben a helyiségben — a főbejárattal szemben — kapják meg sorszámaikat is — közölték egy éve illetékes helyen a Somogyi Néplap munkatársával. Az előbbi megtörtént, az utóbbi még várat magára. A volt büféhelyiség ma is üresen áll, s az egykori tájékoztató tábla is régóta hiányzik a falról. Az intézetben megforduló' sok száz ember zöme határozatlanul téblábol a folyosókon meg le és föl az emeletek között, illetve az egyes osztályokon kap nem mindig érthető útbaigazítást. Megkérdezzük: miért és még meddig késik a tájékoztató szolgálat a rendelőintézet »BÜFÉ« (jobbra) feliratú portásfülkéjéből? W. E. KÖNNYŰZENEI HÉT, VAŰV AMIT AKARTOK... A Balatoni műsorban olvasom, hogy július 11-én, a vízi fesztivál napján nyitják meg Siófokon a könnyűzenei hetet. Fellelkesülök, mert ha érzésem nem csal, ez a rendezvény a balatoni műsorok profilíro- zásának eredménye lesz. Köztudomású ugyanis, hogy míg Füred a színházi napokat, Keszthely a zenei heteket, Földvár a folklórnapokat kapta, addig Siófoknak a könnyűzene jutott »osztályrészül«. Az effajta uniformizálás ugyan kezdetben nem tetszett, szerény eszközeinkkel szót is emeltünk ellene (eredménytelenül), így hát a megváltoztathatatlan — de attól még rossz — ötletbe belenyugodva vártuk a fejleményeket. És íme, most megnyitják a könnyűzenei hetet Ez igen! Bizonyára gazdag műsorra számíthatunk. A műsorfüzet azonban meglehetősen szűkszavú! A fenti rendezvényről csak,annyit közöl, hogy megnyitják, és mint olyat, be is fejezik. Érthető, nem lehet végkimerülésig tobzódni a könnyűzenében! A szűkszavú közlés miatt azonban — isten bocsássa meg vétkemet — gyanút fogtam, s kutatni kezdtem, hogy voltaképpen mire számíthatunk. A végeredmény enyhén szólva dühítő. Kérdésemre ilyen válaszokat kaptam: — Hát ugyebár... — Szóval, tetszik tudni... — Végeredményben ... S a mondatoknak sehol sem volt befejezése. Gyanúm fokozódott; további lépéseket tettem tehát, hogy valamelyest megnyugtató választ adhassak magamnak és az olvasónak. Hát ez sült ki belőle: Könnyűzenei hét nincs, nem is tervezték, csak propagálták. Négyezresre bővül a kaposvári telefonközpont de csak 1966-ban Fejlesztik a Balaton-part telefonhálózatát Mintegy nyolcszázan várnak Kaposváron arra, hogy telefont kapjanak. Nagy részüknek munkakörénél, foglalkozásánál fogva elengedhetetlenül szükséges volna a telefon, azorfban — ahogy Végii Sándor, a posta műszaki igazgatója tájékoztatott bennünket — az igényeket csak 1966- ban tudják kielégíteni. A város kétezres központja betelt, nagy gondokkal küszködik a műszaki igazgatás, még nyilvános állomást sem tudnak létesíteni. Az igények növekedését mutatja, hogy 1955. december 10- én, amikor az új automatát avatták, mindössze 816 volt az előfizetők száma, ma pedig már kétezer. A mellékállomások száma több mint a főállomásoké. A százkét városi alközponthoz átlagosan húsz melléket lehet számítani, de például a megyei tanács és a textilművek alközpontjához száz mellék tartozik. 1966-ban új, négyezres automatát szerelnek föl. Addig semmi remény nincs a »tele» fonéhség« megszüntetésére Kaposváron. Nagy gondot fordít a posta a Balaton-parti távbeszélőhálózat fejlesztésére. Kétszázötvenesre fejlesztették az idén Balatonföldvár központját, százas központot kap Balaton- széplak még ebben az évben. 1966-ban Fonyódon ezerkét. százas, 1968-ban Siófokon kétezres automatát szerelnek föl. Félmilliónál több televízió 1 Alig öt évvel a televízió rendszeres adásának megkezdése után már több mint félmillió ív-készülék van az országban. Előbb Búr dapest, majd a vidéki városok la- kossági vásárolt legtöbbet. 1962. december 1-én az előfizetők 76 százaléka városi lakos volt. Tavaly lendült fel falvainkban az érdeklődés: a községi előfizetők száma egy év alatt 6G százalékkal növekedett. Híven igazolják a tv-előfizetők számának növekedését a kaposvári adatok is. A televízió megjelenésének, állandó műsoradása nak első évében Kaposváron mind össze 20—30 darab készülék volt. 1961 decemberében 247, 1963 decemberében pedig már 2354 tvelőfizctőt tartottak nyilván. Jelenleg már meghaladja a háromezret a televíziótulajdonosok száma. Az előfizetők táborának növekedése akkor is jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy a 3331 tv- tul^jdonos közül 140 a város körül levő falvakban él. NYILVÁNOS IDŐJÓSLÁS Az ember egyik füreden nyilvános kirándulóknak, kedvenc reggeli szó- meteorológiai jelző- nagyobb vízi túrára rakozása az, hogy állomást szereltek meghallgatja a rá- föl. Ennek az elmés, dióban az időjárás- laikusok által is jelentést. Ha a prog- »használható« készü- nózis beválik, mé- léknek a segítségében hallgat róla vei mindenki megmindenki. Ha azon- tudhatja, milyen idő várható. A készülék nemcsak a pillanatnyi adatokat közli — a meleg hőfokát, az adott légnyomást stb. —, hanem prognózissal is szolgál. Hasznos dolog ez a gépi meteorológus a ban nem válik be, akkor megindul a viccelődések áradata a »kétbalkezes« meteorológusokról... Az időjárás alakulásával kapcsolatos érdeklődés kielégítése céljából Balatonindulóknak. És ha a gép téved? Nos, nem szabad tévednie. A gép azért gép, hogy pontos legyen, hogy »gépies« megbízhatósággal teljesítse kötelességét. És ha mégis téved? Hát akkor alkalom nyílik rá, hogy az időjárás alakulásával elégedetlen ember ne csak az élő meteorológusokat — szidja. Várható időjárás ... (Különben megbírálták volna az ötletdús profilírozót...) S most végső elkeseredésükben ezt mondják az illetékesek: — Hát ugyebár lesz egyszer a vízi fesztivál... (Nem tudom, hogy az operát és az operettet, sőt a folklórt mióta sorolják a könnyűzenéhez.) Aztán nem szabad elfelejteni, hogy a Csiky Gergely Színház ebben az időszakban két köny- nyűzenei műsort is ad, úgymint a Mária főhadnagyot és a Fehér Lovat. (Ehhez nem is fűzök kommentárt!) És végül lesz egy Strauss-est a Filharmónia rendezésében. (Bravó, ez aztán könnyűzenei hét!)! Egy baj van csupán, az tudniillik, hogy e rendezvények nemcsak jellegüket tekintve, hanem eredeti tervezésüket illetően is teljesen függetlenek mindenfajta könnyűzenei héttől. Tehát nem lesz könnyűzenei hét. Nem siránkozunk ezen túlságosan, de mégis megkérdezzük: Elég-e ötletet kiagyalni, vagy valamit tenni is kellene az ötlet megvalósulásáért? Érez-e valaki egyáltalán felelősséget azért, hogy mi folyik a Balaton déli partján? ... Csak nem azt akarják válaszolni az illetékesek, hogy ezért is a megye a felelős?! Jávori Béla Barátság dalai címmel Kőszegen ma dalostalálkozót rendez a Vas megyei KI- SZÖV. A találkozón megyénk két szövetkezeti kórusa — a siófoki és a barcsi — szerepel. A rendezvényen az ország tíz ktsz-enekkara vesz részt, és közreműködik egy osztrák kórus is. Tapasztalatcserén a Duna-kanyarban A MÉSZÖV termeltetési és felvásárlási szakbizottsága 33 termelőszövetkezeti tagot, illetve vezetőt hívott meg a Duna-kanyarba, hogy tanulmányozzák a málna, a szamóca és az őszibarack termelésének jól bevált tapasztalatait. A küldöttség először a pomázi szakszövetkezet 70 holdnyi őszibarackosát, ezután a kisoroszi szakszövetkezet közös és háztáji szamóca- és málnatelepítését tekintette meg Megtudták, hogy a kisoroszi szakszövetkezet 1961- ben telepített málnásának minden holdja 20—25 000 forint hasznot hoz az idén. Szamócából 50—60 000 forint bevételük volt egy-egy holdról a szakszövetkezet tagjainak. Kisorosziból Tahitótfaluba utaztak a somogyiak, ott szintén a szamóca- és a málnatelepítés eredményeiről érdeklődlek. Megmutatták nekik azt a 3 hold szamócát is, amelyet fólia alatt termelnek kimagasló eredménnyel. iSO/iOK Uruguayban államosítani akarják a kőolajipart. A Vacuum Oil Co. és a Shell kőolajtársaságok újabban élénk érdeklődést tanúsítanak az uruguayi tábornoki kar egyes tagjai iránt. ... Új olasz szállóige: A Moro megtette kötelességét, a Moro visszajöhet. ... Amerikai statisztika szerint négyszer annyi özvegyasszony él az USA-ban, mint özvegyember. A statisztikusok ebből azt a tanulságot vonták le, hogy a házasélet a férfiak számára életveszélyes. ... Texasban letartóztattak 16 négert, mert fürödni akartak egy a fehérek számára fenntartott fürdőben. — Fürödni? Még mit nem! — mondta felháborodva a sheriff. — Piszkos niggerek! ' Csak olvastuk Sikkasztott az igazgató, a bíróság elítéli. Hallja az ítéletet, és a bírósághoz fordul: — Kérem, a helyettesem is leülhetné? Csónaká zás Általában két fiatalból, egy nagyobbacska álló- vagy folyóvízből és egy csónakból áll. Rendszerint a fiú evez, a lány pedig gyönyörködik a táj szépségeiben. Egyéb tudnivaló: minden vízbe mártott evező annyit gyarapodik súlyában, ameny- nyi az általa kiszorított szusz négyzete, szorozva az izomlázzal. Ezt azonban egy önzetlen férfi sose vallja be, i hanem gürcöl szótlanul, kü- ? lönösen, ha a nyári napnak f alkonyulatánál esedékes < csónakázáshoz egy csinos í kislány is adva van. * * * i Minden szem másképp lát »Ö, mily sok szép pipacs virít, l Piroslik a búza közt!« > »Bíz a’ nem jó — így a gazda —, 5 Kevesebb lesz a köröszt!« •; ... | Korán kezdik j Amikor Dublin egyik i bankjának alkalmazottai \ délben ebédelni mentek, egy í rabló — társa segítségével — 5 behatolt az épület egyik kis J ablakán, magához vett egy < csomag ötfontos bankjegyet, { és el akart rejtőzni, ám a jj bank portása észrevette, és \ kihívta a rendőrséget. A rendőrség letartóztatta, de azután szabadon engedte mindkét rablót, s büntetésül csak elnadrágolták őket. Az egyik bűnös ötéves volt, a másik hat. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Sizottsága és a Somogy megy**1 Tanár* lapja. Főszerkesztő: WIRTB LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár. Latinka Sándor u. Z. Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinka 9. u. <t. Telefon 15-lfi Felelős kiadó: Szabó Gábor Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg. és oem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő fizethető a helyi postahfvataloUná' és pnstáskézbesl tőknél. Előfizetési dtj egy nőnapra 12 H index: Z50<>7. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka Sándor utca «