Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-07 / 157. szám

Kedd, 1964. július 7. 5 SOMOGYI NÉPLAP Miképp növelhető a tojáshozam a háztájiban ? A háztáji baromfitartás jö­vedelmezősége lényegesen emelkedik, ha a téli vagy kora tavaszi időkben sem csökken jelentősen a tojáshozam. Saj­nos, a legtöbb háztájiban ma még a padláson, hideg, huzatos helyen tartják a tyúkokat a megfelelően meleg, zárt, jól szellőztethető ólak helyett. E? pedig nagy hiba. Amióta a mezőgazdaságban megvalósult a nagyüzemi gaz­dálkodás, sokkal több lehető­ség adódik a háztáji körüli ba­romfitartás fejlesztésére is. Mindenekelőtt megfelelő tyúk­ólakat kell készíteni. Célszerű, hogy ezek a háztáji ólak 40— 50 tojóra épüljenek. A világos, nagy ablakos, száraz tyúkólak a tojáshozam növelésében az első lépést jelentik. Sőt kívá­natos, hogy ahol lehetséges, bevezessék az ólba a villanyt is. Tapasztalati tény, hogy rend­szerint akkor csökken a tojás­hozam, ha az ólak hidegek, ke­vés fényt kapnak, és helytelen a takarmányozás is. De a rövid nappalok meghosszabbíthatók akár villany-, akár petróleum­lámpa-világítással. Ez utóbbi melegít is. Persze a megfelelő hőmérsékletet infralámpával még jobban lehet biztosítani. Fontos, hogy a nappalok vilá­gitásos meghosszabbítása fo­lyamatosan történjék. A reggel 5-től délután 6-ig, fél 7-ig ka- pargató lábasjószág ez esetben már a szokásos takarmányo­zásra is nagyobb tojáshozamot nyújt. Ha azonban a megfelelő ól­hőmérsékletet — 10—15 fok — bevált erőtakarmányokkal is kiegészíthetjük, az eredmény ugrásszerűen növekedik. Na­gyon fontos az ólak rendszeres, napi takarítása, szellőztetése és fertőtlenítése. Ez utóbbi célt jól szolgálja az időnként ol­tott mésszel történő meszelés. A szokásos erőtakarmányok közé tartozik a húsliszt, a vér­liszt, a futor és a darált ne­mestakarmányokból készített keverékek. Igen jól használha­tó a lucernaliszt. Ez házilag is előállítható az úgynevezett kp- lapácsdaráló segítségével. Hasznos a torzsával eltett fe­jes káposzta etetése is. Ezt el­érhető magasságba kell felfüg­geszteni, hogy a tyúkok csipe­gethessék. Ennek kettős hasz­na van: zöldtakarmányhoz jut a baromfi, és kellőképpen mo­zog is, ami serkentőleg hat a tojásképződésre. A csírázott zab és árpa szin­tén hasznos takarmány. Mind­kettő házilag előállítható me­leg istállóban, két négyzetmé­ternyi sima deszkafelületen.' Az árpát vagy zabot 2—3 cen­timéter vastagon elterítjük, és naponta többször langyos víz­zel meglocsoljuk. Amikor a takarmány zöldje eléri a 4—5 centimétert, másnaponként és 1—2 dekányit számítva tyú­konként adagoljuk. Külön követelmény az ólak célszerű berendezése. Az ülő­rácsokat legjobb lapos, 5 cen­timéter széles deszkákból ké­szíteni, mégpedig az ói legvé- dettebb sarkában, de ahonnét az ürülék könnyen kitisztítha­tó. Hasznos a házilag készített, csapóajtós tojófészek rendsze­resítése is. Ezáltal a rosszul to­jó tyúkok bizonyos megfigye­lési időszak után kiselejtezhe­tek. A tojófészkek tetejének ferdének kell lennie, hogy ne telepedhessenek rá a tyúkok. Ezeket a fészkeket állandóan tisztán kell tartani és időnként oldott mészlével bespriccelni. Aki új ólat épít, a 180—200 centiméter magas, ablakos, meleg födémes formát válasz- sza. Az ólak ablakai feltétlenül déli-délkeleti fekvésűek legye­nek. Ennek alul kifutónyílása legyen, amelyet nappalra nyit­va kell tartani. Az ólban négy­zetméterenként 6—8 tyúkra számítsunk. Ma már minden falusi könyvtárban megfelelő tyúk­tartási szakirodalom található. Ezekben a könyvekben hasznos tanácsok vannak minden te­kintetben, a baromfibetegségek elleni védekezést illetően is. Azok, akik a háztájiban jól be­rendezkednek a szakszerű ba­romfitartásra, minden fárado- zásykért; bőséges jövedelemhez jutnak. Máté Béla Meghalt Számul 1 Harsak Moszkva. Szamuil Marsak Lenin-díjas szov­jet író szombaton este Moszkvá­ban 77 éves korában elhunyt. Mar­saiknak tüdőgyulladása volt, szíve nem bírta a betegséggel járó megterhelést. A Népfront kezdeményezte ötletes, helyes kezdeménye­zés volt a járási műszaki ak­cióbizottságok megszervezése. Az e bizottságokban dolgozó szakemberek társadalmi mun­kában készítik el a községfej­lesztési létesítmények terveit. A fonyódi járásban három év alatíl csaknem háromszázezer forint értékű társadalmi mun­kát végeztek a műszakiak. Sió­fokon az épülő utak, hidak és más építkezések ellenőrzésé­ben, a műszaki átadás-átvétel lebonyolításában segédkeznek. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a legjobban dolgo­zó társadalmi tervezőket juta­lomban részesíti. Kilencvenkét községben tar­tottak előadást és vezettek vi­tát a szakemberek kibővített népfrontbizottsági üléseken a gabonatermesztésről, a gyü­mölcsöstelepítésről és az öntö­zéses gazdálkodásról. Hyolc borfajtával vesz részt megyénk az országos borversenyen (Tudósítónktól.) Szerdán, csütörtökön és pén­teken tartják Budapesten az országos borversenyt. Me­gyénkből' is több boa-fajtát kül­denek a versenyre. A nemrég megtartott megyei versenyen — ezen íze, színe, zamata, tisz­tasága és illata szerint bírál­ták el a bemutatott 17 fehér- és 7 vörösbor-fajtát — nyolc­fajta bor jutott tovább az or­szágos versenyre. A megyei ta­nács mezőgazdasági osztályától kapott tájékoztatás szerint a következő somogyi borok vesz­nek részt a budapesti verse­nyen: a kőröshegyi tsz két olaszrizlingje, a Balatonboglá- ri Állami Gazdaság saszlája és Csabagyöngye, az Állami Pin­cegazdaság kéthelyi zöldszil- vánija és oportója, valamint kőröshegyi olaszrizlingje és burgundija. A megyei versenyen a bog­iári és a kőröshegyi borok ér­ték el a legmagasabb pontszá­mot. Most jelent meg Franz Werfel: A kispolgár halála — Magyar Helikon. Richard Hughes: Róka a padlá­son (történelmi regény). Jelizabe- ta Drabkina: Viharos esztendők (emlékiratok) — Európa Kiadó. Szomory Dezső: Az irgalom he­gyén (novellák). Vasvári István: Végső áron (versek). — Magvető Kiadó. Á ÍFÖILVÉTI Nagy Imréné és Benedek László a kopírozőban- másolatokat készít az eredeti íilmszalagokról. Az igényektől függően egy film­ről 150—200 másolat készül. A segédoperatőr befűzi a filmet a felvevőgépbe. Elcsat­tan a csapó, fölvétel, indít! Ve­zényel a rendező-asszisztens. Estére sok-sok méter nyers­anyagra kerülnek jelenetek já­tékfilmekből, híradó esemé­nyek, tudományos sikerek, ér­dekességek. De vajon hogy sikerült a föl­vétel? Éz már a Magyar Film­laboratórium Vállalat mű­termeiben derül ki. Itt dől el, hogy mi van a negatívon. 19.64. január 1-én új üzem­egységgel bővült a vállalat, el­kezdődött a munka a Budake­szi úti telephelyen. Tökéletes technikai berende­zéssel látták el a laboratóriu­mokat. A legmodernebb fran­cia gépek biztosítják az első osztályú minőséget. Külön klí­magépházzal gondoskodnak a laboratóriumokban cirkáló ál­landó hőfokú és nedvességtar­talmú tisztított és mosott le­vegőről. Mivel a laboratóriumi munkához rendkívül nagy tisz­taságú vízre van szükség, sa­ját vízművet építettek. Valamennyi állami stúdió­ban készült negatív film ide kerül kidolgozásra. De a kül­földi kópiák is mindennapos átutazó vendégek. Itt készíte- I nek belőlük szakavatott kezek A film feliratait tartalmazó be­tűket az ún. benyomóban me­leg úton nyomják az előzőleg felpuhított emulzióba. vetíthető kópiákat, és készítik el, ha szükséges, a feliratozási munkákat. Az alig féléves vállalatnak máris jó híre van nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Ezért érkezik napról napra mind több megrendelés szocia­lista és nyugati országokból egyaránt. Készletek a nagy hívócsamokbót. A negatív filmből irt lesz vetít­hető kópia. APRÓHIRDETÉSEK Eladó két szalagfű­részgép — az egyik magánjáró, a másik húzós csővázas —, da­rabonként is,, valamint körfűrészállvány. 0,5 lóerős villanymotor, villany- és kézi fúró­gép. Cím: Járosi, Ka­posvár, Szigetvári u. 62. ________;_______ (1003)1 B élatelsp, Wesselényi u. 39. alatt félkész vil­la 60 000-ért eladó. Ta­mási, Rákóczi u. 102., Sándor István. (1005) 2 db ablak 160x130-as tokkal eladó Kaposvár, Nádor u. 132. alatt. (1006) Beköltözhető két-, háromszobás házat vennék Siófokon. Vá­laszokat »Készpénz« jeligére a kiadóba ké­rek. (1Ó07) Egy 80 basszusos, 7 váltós tangóharmonika kitűnő állapotban el­adó. Szondy György, Kaposvár, Hársfa u. 23. (1012) Siófok, Irinyi u. 42. számú új ház beköl­tözhetően, fél hold te­lekkel olcsón, 98 000-ért eladó. (72821’' Televízió elé szivár­ványszínű üveg előtét állandóan kapható Ka­posváron, a Vöröshad­sereg úti trafikban. (82710) Világos hálószobabú­tor, kombinált szek­rény, széntüzelésű kályha, parázstűzhely eladó. Kaposvár, Ka­nizsai út 75. (82699) Kaposvár, Kecel- hegy 42. számú ház gazdasági épületekkel, földdel együtt beköl­tözhetően eladó. (82709) Hét család méh ra­kodó középboconádi kaptárakban eladó. Megtekinthető minden délután. Cím: József István, ’Hajmás, Kos­suth Lajos u. 38. sz. (82720) Szoba-konyha-spájz- ból álló házrész be­költözhetően nagy kerttel eladó. Kapos­vár, Damjanich u. 42., fszt. 1. ajtó. (82724) Bontásból tégla, cse­rép, épületfa eladó. Bőszénfa 79., Geleta Fe­renc. _____________(82738) E gy gyermekágy matraccal eladó. Ka­posvár, 48-as ifjúság utca 2. Érdeklődni 13 óra után. (82736) Kétszobás, összkom- fprtos új ház beköl­tözhetően melléképü­letekkel, gyümölcsös­sel eladó. Somogy- szob, Petőfi utca 36. (82728) I Skoda 1102 személy­gépkocsi olcsón eladó. Kaposvár, Puskin u. 9/a.________________(995) 1 75 köbcentiméteres Tünde üzemképes álla­potban eladó, vagy Da- nuviáért elcserélhető. Kaposvár, Sopron utca 22., Dévényi. (82733) 500-as Trabant Li­mousine, 17 000 km-t futott, eladó. Megte­kinthető 14-ig: Szirmai, Siófok, Kagyló üdülő, Bélavári út. (72828) Elcserélném pécsi, belvárosi, szobás, konyhás lakásomat ka­posvári hasonlóra. Gáz, víz bent van. »Szeptemberi csere« jeligére. Érdeklődni: Illés Sándor, Szarka- vár. (1016) ti Gépírást és német fordítást vállalok. Ba- ditz, Miskolc, Augusz­tus u. 3. (989) Munkaügyi vezetői képesítéssel rendelke­ző dolgozót fölvesz a Somogy megyei Ven­déglátó Vállalat. Je­lentkezni részletes ön­életrajzzal a vállalat igazgatójánál lehet: Kaposvár, Engels u. 2. (82732) A Somogy megyei Ütépít.ő Vállalat Reiser úthenger és egyéb útépítő gépek kezelésében jártas könnyű- és nehézgépkezelői vágy piliscsabai, pápai gépész szakmunkásvizsgával rendelkező Jelentkezni a vállalat gépészeténél, Kaposvár, Gilice út. 4. szám alatt. (»2726) Az ÉM Somogy Az ÉM Betonelem megyei Állami gyártó Vállalat dóm­Építőipari Vállalat bóvári telepe felvé­telre keres bádogos és lakatos szobaicstő-mázoiá és szakmunkásoka! villany­szerelő állandó munkára FÖLVESZ. szakimunkásokat. Jelentkezés a ka­(3330) posvári telepen, Berzsenyi utca 41., Az ÉM Somogy vagy a központban, megyei Állami Május 1. utca 57. Építőipari Vállalat (82581) vasúti Férfi, női fodrászse­gédet szezonra azonnal fölveszek. Somogyi György fodrász, Bala- tonszéplak-felső, Le­nin u. 1. (72827) rakodó segéd­munkásokat Dunántúli munkahe­lyen alkalmaznánk fölvesz. felső- vagy középfokú Jelentkezés Kapos­vár, Berzsenyi utca kertészeti 41. szám alatt. (82631) képesítéssel rendelkező szakembert. Cím: Ültetvény tervező Vállalat, Pécs, Bálics­A Felső-Somogy me­gyei Halgazdaság bu- zsáki üzemegységébe raktáros-magtáros-ad- minisztratív dolgozót keres. Lakást biztosí­tunk. Fizetés meg­egyezés szerint. Je­lentkezés: Balatoni ei­le, Irmapuszta, írás­ban vagy személye­sen. Útiköltséget föl­vétel esetén térítünk. dűlő 12. (3338) (3345) Hegesztőt, lakatost, segédmunkást és érettségizett fiút vil­lanyszerelő ipari ta­nulónak felveszünk. Vasipari Ktsz, Kapos­vár, Május 1. u. 3. (82707) Megbízható, egyedül­álló nő elhelyezkedne háztartásba vagy üze­mi konyhába. Érdek­lődi: Kaposvár, Füredi utca 118. (82729) I Festést és mázolást vállalok vidékre is. Só- tonyi József, Kaposvár, Árvaház u. 21. (1011) Kaposvár, Berzsenyi utca 20. szám alatt épí­tendő társasházhoz harmadik és negyedik emeletre társakat ke­resünk. Érdeklődni helyszínen. (82698) Szőnyegjavítást-, roj­tozást, -tisztítást válla­lok. Bidóné, Kaposvár, Ezredév utca 16. (82737) Alsó-Bélatelepen strandhoz közel kis nyaraló 2—3 személy részére kiadó. Ajánla­tokat 82735. számra a hirdetőbe. (82735) ^OOOOOOOC Hirdessen a Somogyi Néplapban ! oooooooooocxx Az ellenőrző- és ragasztóhelyis égben nyeri el végső formáját a kópia. Művelődés — szórakozás VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Most és halálom óráján. Magyarul beszélő, szélesvász­nú NDK-film. 10 éven alu­liaknak nem ajánljuk. Az előadások kezdete 5 és 7 óra. (Július 8-ig.) SZABAD rFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Gól büntetésből. Színes szov­jet filmvígjáték. Korhatár nél­kül. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 óra. (Július 8-ig.) DÓZSA KERTMOZI Egyiptomi történet. Ma­gyar—egyiptomi film. Korha­tár nélkül. Az előadás kezdete este fél 9 óra. (Július 7-ig.) BARTÓK KERTMOZI t)j Gilgames. Magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadás kezdete este fél 9 óra. (Július 8-ig.) BALATONI MÜSORKALAUZ CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Balatonföldváron este fél 9 óra­kor: Lili Bárónő. Balatoni mosik műsora BALATONFENYVESI KERT Szórakozott professzor. Széles­vásznú amerikai filmvígjáték. Kor­határ nélkül. FONYÓD Jánosik II. Színes, szélesvásznú csehszlovák film. Korhatár nélkül. FONYÖDI KERT A kandúr és a sisak. Szélesvász­nú, magyarul beszélő jugoszláv film vígjáték. Korhatár nélkül. BAlatonboglar Huszárkisasszony. Magyarul be­szélő szovjet film. Korhatár nél­kül. BALATONLELLEI FEDETT KERT Nápoly négy napja. Szélesvásznú olasz filmdráma. 10 éven aluliak­nak nem ajánljuk. BALATONSZEMESI KERT Vigyázat, feltaláló! Szélesvásznú amerikai film víg játék. Korhatár nélkül. BALATONSZÁRSZÓ Cartouche. Színes, szélesvásznú, kalandos francia film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. BALATONFÖLOVÁRI FEDETT KERT Vasszüz. Angol filmvígjáték. Korhatár nélkül, ZAMÄRDI KERT Udvari bolond. Szélesvááznú amerikai film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. SIÓFOKI FEDETT Mici néni két élete. Szélesvász­nú magyar filmvígjáték. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. SIÓFOKI KERT Magánélet. Színes, szélesvásznú francia—olasz film. 14 éven alu­liaknak nem ajánljuk.

Next

/
Thumbnails
Contents