Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-04 / 155. szám
CSEHSZLOVÁK ÜDÜLÖK ÉRKEZTEK BALATONI 18 ló vagi/ amb&r Megnyílik-e a második turistaszálló Siófokon? A terepet vizsgálgatják, hogy alkalmas-e sátorverésre. A nemzetközi sátortábor többi lakója most fürdik; majd eftj ismerkednek össze, a letelepedés után. A sátortábor lakóinak nagy része cseh cs lengyel. Táborhelyük nevezetes ségének a túlsó parton látható tihanyi hegyeket tartják. ZAVAROS DOLGOKAT HALLANI a Sió utca 23. alatti új turistaszálló megnyitásával kapcsolatban. S ugyanilyen zavaros dolgokról árulkodnak a dokumentumok is. Olyan képtelen helyzet állt elő, hogy 18 ló léte és elhelyezése lehetetlenné teheti kéthetenként 30 ember balatoni pihenését. Van-e megoldás? A Balatoni Intéző Bizottság javaslatára és pénzügyi hozzájárulásával még 1960-ban turistaszállót építettek Siófokon. Az épületet azonban — nagyon ésszerűen — más célra használták hosszú ideig. Az üdülőhelyi központban ugyanis akkoriban kezdtek meg egy nagyobb arányú kommunális beruházást. Az illetékesek úgy határoztak, hogy a szennyvízderítő, a széplaki víztorony FIÚ A JÉGMEZŐRŐL Erős, mint a bors, kisportolt test, izmai acélosak. Szép szál fiú, öltözéke hiányos ugyan. Atlétatrikója kilóg a trapéznadrágból, ingét úgy lóbálja a feje fölött, mintha karikásostor volna. Pedig aligha látott olyat, pesti. Hanyag léptekkel libeg az országút szélén, szerencsére vár. Vagy kalandra. S íme, egy Volga közeledik. Ki ülhet benne, nem érdekli. Tárcolni kezd előtte, még csak nem is integet, ahogy a stopposok között szokás. Ö nem, ö merész... A gépkocsivezető fékez. A távolság rohamosan csökken kettőjük között, megállni már lehetetlen. A vezető manőverez. Cikkcakkban csúszkál a gépkocsi, még végre sikerül valahogy kikerülni a lábatlan- kodót. De ahogy elsuhan mellette, az utas hirtelen szeméhez kap. Ingével vágott oda a nyitott ablakon át a jégmező lovagja... A kocsi megáll, kiszáll az utas, aki csupa véletlenül éppen egy ifjúsági vezető, a KISZ-központ munkatársa. Nem állhatja meg szó nélkül a dolgot, bár nyugodt és jószándékú. Csak figyelmeztetni akarja a fiút, mégsem illik így viselkedni, még a Balaton partján sem. A támadó ütésre emeli öklét Aztán meggondolja magát, rúg, de az ösztönösen felkapott cipő talpát találja el, sípcsontja sajog. Ez feldühíti. Ütne már újra, de valaki szorítja a kezét. Hátranéz, rendőr. A szerencsés véletlen éppen ide hozta őket, vagy talán nem is véletlen, hogy sűrűn cirkálnák a 7-es úton. Itt vannak, s lecsapnak rá, azaz hogy nem történt más,* csak ökle megállt a levegőben. Erre kényszerítették. — Mi történt? — Beszélgettünk — mondja kajánul, s torkából árad a bor gőze. Az utas vall most, néhány szóval elmondja az esetet. Es erre ő, a bátor, a rendíthetetlen: — Ti.. . ti akartok valamit? Hát tudjátok, honnan jöttem én? A jégmezőről, apuskám! Értittek, a jégmezőről! Velem, a pesti sráccal akartok kikezdeni? Ha ... ha ... ha ... — bődül széleset, s ráncigálná kezét a vasmarokból. A felszólítás határozott; az őrsön majd tisztázunk mindent. Velünk jön ... — Én, veletek? Na, re röhög- tessetek — mondja nagyképűen, s futni próbál. — Fafejű pasasok! Megfogják, s annak rendje, módja szerint beteszik a kocsiba. Az őrs udvarán nem akar kiszállni, még mindig erős. — Négyen jöttök, parasztok? Egyenkint gyertek, kiállók veletek! Futna megint, s hogy nem sikerül, megszeppen. Csöndesebb már, odaadja a személyi igazolványát is. Benne egy kép és három tízes. S az adatok: Jäger Gyula József, Budapest, XV., Bogáncs utca 14. Kihallgatás. Jegyzőkön'" készül, nem tagad. Közben néven telefonálnak a bari. többször is: — Engedjék el, mert szélűn.. a miniszterhelyettesnek, az majd ellátja a maguk baját. — Ne hepciáskodjanak, mert Szusza, a BM edzője jó barátunk ... Elengedik, ha nem is ezért. Emberségesen figyelmeztették De éjjel még kétszer visszajön az őrsre, követelőzik. Az igazoltatás óta hiányzik hetven forintja (!). Alighanem elfelejtette, hogy mennyit költött Badacsonyban. A jelentést Pestre küldik. Szabálysértésért vagy garázdaságért büntetik majd, nem tudom. Botrányos, aszfaltbetyár magatartása azonban büntetlenül nem marad. S talán elfelejti a jégmezőt is, ahonnan ilyen hallatlan erővel érkezett... J. B. A Jelenkor balatoni különszáma A Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóirat júliusi számát — a tavalyihoz hasonlóan — a Balatonnal foglalkozó mai írásokból és művészi reprodukciókból állította ösz- sze a szerkesztőség. A nagy tó kimeríthetetlen forrása a róla szóló különféle művészi megnyilatkozásoknak. A Jelenkor legújabb számában írók, költők, művészek, szociográfusok és tudósok vallanak arról, hogy mit jelent számukra ma a Balaton. A folyóirat élén Borsos Miklós festménye és prózai vallomása áll. A lap — többek között — Keresztúry Dezső, Jankovics Ferenc, Fodor András, Takács Imre legújabb, balatoni ihletésű költeményét, valamint Rónay György és Bertha Bulcsú mai témájú, balatoni miliőben játszódó elbeszélését és Dallos Sándornak A fehér ménes című balatoni meséjét tartalmazza. Antalffy Gyula Balatoni távlatok címmel érdekes tanulmányt írt a tó jövőjéről. Volly István egy Balatonról szóló népdalcsokrot ad közre. Csordás János pedig egy öreg halásszal folytatott beszélgetését publikálja a hajdani Kis-Ba- latonról. A Művészet-rovatban a magyar képzőművészet balatoni vonatkozásairól — Egry József, Szentiványi hajós festészetéről — esik szó. Érdekes és színes a folyóirat Jegyzet-rovata, ahol Takáts Gyula, Tatuy Sándor, Illyés Gyula, Passuth László és Ber- náth Aurél balatoni témájú prózai írásait olvashatjuk. Csempészreggeli (Balász-Piri Balázs rajza) Zárt ajtók Szárszón Autóbusz áll meg a József Attila Emlékmúzeum előtt. Csoportok érkeznek Csehszlovákiából, Lengyelországból, az NDK-ból és milyen sokan a magyar üdülők és kirándulók közül. A múzeum ajtaját azonban zárva találják. Hol vannak a József Attila-dokumentumok? Mi az oka, hogy a nyár kellős közepén elzárják a látogatók elől a proletárköltőre emlékezés lehetőségét? A budapesti Petőfi Sándor Múzeum munkatársai június elején(l) vitték el a József Attila-dokumentumokat. Értesüléseink szerint új anyag kerül majd Szárszóra. De mikor? Télen alig van látogatója a múzeumnak, ilyenkor meg hiába jön az érdeklődő ... A sajtó és a rádió is foglalkozott már azzal, hogy kevés olyan elhanyagolt múzeum van az országban, mint a ba- latonszárszói. Ez így igaz. ideje volt már rendet teremteni. De nem most... Csoportok jönnek és csalódottan távoznak a múzeum elől. Nem lehetett volna a tatarozást és átrendezést a télen vagy a kora tavasszal megoldani? MAGASFESZÜLTSÉG építéséhez, a csatornázáshoz nem emelnek külön felvonulási épületet, hanem az arra fordítható 10 százalékkal megtold, ják a beruházás összegét. A turistaszállót így három évig munkásszállásnak használták, s az idén adták át eredeti rendeltetésének. Kisebb átalakítások, tatarozás folyik most, s július 10-én megérkeznek az első lakók is ... DE MEGÉRKEZHETNEK-E? A szálló mellett éppen azon az oldalon^ amerre ablakai nyílnak, egy ormótlan istálló és nyersbőrraktár éktelenkedik. Az udvaron — az ablakok alatt — trágya szerteszét, bűz, légy és mocsok, a látványról nem is szólva. Az istállót egy volt lókereskedőtől bérli a siófoki Egyetértés Tsz, a szövetkezet 18 lovát helyezték el ott, s a nyersbőrraktárból áradó levegő sem éppen kedvező turistáink számára. Az épület ócska, düledező, bontási engedélyt is kértek rá, a lovakat azonban nem tudják másutt elhelyezni, s ez veszélyezteti a turistaszálló megnyitását is. A járási közegészségügyi felügyelő március 31-i határozatában föltételhez köti a szálló megnyitását. Állásfoglalása szerint ki kell telepíteni a lóistállót,' meg kell szüntetni ott a nyersbőrraktárt, s mindezért az idegenforgalmi hivatal vezetője a felelősi!) Ezzel megkezdődött a tortúra, s még a mai napig sincs vége. Az idegenforgalmi hivatal megföllebbezte ezt a határoza. tot, mert véleménye szerint a rendelet helytelen értelmezéséből fakadt. A megyei KÖJÁL — elég furcsa indokolással — elutasította a föllebbezést. Ezt írja többek között: »Amennyiben az idegenforgalmi hivatal turistaszállót kíván létesíteni, úgy neki kell ezt olyan környezetbe telepíteni, illetve olyan körülményeket létrehozni a környezetében, amelyek közegészségügyi szempontból lehetővé teszik annak üzemeltetését.« Magyarul: vigyék el onnan a turistaszállót máshová, mert hiszen az istállót megszüntetni a hivatalnak nincs joga. A KAVARODÁS BONYOLULTABB, mint ahogy itt leírhatom, ti. sok félreértés és tájékozatlanság váltotta ki a visszás helyzetet. A községi tanács adta ki 1960-ban az építési engedélyt. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a Sió utcában turistaszállás lesz. Vagy megfontolatlanul adtak engedélyt, vagy később elfeled, keztek róla. Most viszont úgyszólván minden érdekelt siófoki szerv úgy foglal állást, hogy ha a hivatalnak szüksége van a szállásra, hát építsen istállót a lovaknak ... Távol áll tőlem, hogy mérlegre tegyem a tizennyolc lovat és a nyolcvan embert, s a különböző értékeket állítsam szembe. A szövetkezetnek éppen olyan fontos a lovak elhelyezése, mint a hivatalnak a turistaszálló megnyitása. E visszás helyzetbe való belenyugvás azonban nem válik a községi szervek dicséretére. Az idegenforgalom emberei már egy kissé nevetségesen — állatszállást keresnek a községben ahelyett, hogy hivatásukkal törődhetnének. A tsz ráér, lovai biztonságban vannak, neki nem okoz gondot az üdültetés. A községi szervek váltig hajtogatják, hogy egy ilyen nehéz problémát nem le. hét néhány hónap alatt megoldani. Igen ám, de akkor miért nem jelezték ezt előre, hisz jó! tudták, hogy az idegenforgalom számít erre az épületre! Bevételi terve van, szerződésben biztosított kéthetenként 80 embernek szállást július 10-től. A berendezés egymás hegj'én- hátán összezsúfolva. Hova jöjjenek az emberek? A HALOGATÁSNAK beláthatatlan következményei lehetnek. Bírósági ügyek, pereskedés, huzavona, s mindezt elkerülhetnénk. Jól tudom, hogy 18 ló számára nem lehet pénz nélkül istállót építeni. De ha van jóakarat, van megoldás is. Ha másként nem, hát ideiglenes nyári elhelyezéssel. Kár tehát olyan föltételeket szabni, amelyeket az idegen- forgalmi hivatal hatáskörénél fogva eleve nem tud teljesíteni. Ha úgy fognánk föl, hogy a visszás helyzet megoldása valamennyi érdekelt közös ügye, akkor nem csalódhatnának az üdülők, akik hónapok óta készülnek már kétheti pihenőjükre. Jávori Béla Miért csak kérésre ? Siófokon a Fogas lütterem néhány bolgár vendége nemrég gyengének találta a halászlét, mert kevés volt benne a paprika. Az asztalon hiába kerestek, csak sótartót találtak. Ugyanígy jártak az étkezők Balatonszárszón a Véndiófa Étteremben: ott sem volt az asztalon piros paprika. Ha kér a vendég, kaphat paprikát is, borsot is. De miért csak kérésre? Külföldön a nagyobb forgalmú éttermek asztalain nemcsak só- és paprikatartót látni: ott van boryszóró és a mustár is. Mert a vendégek ízlése különböző: van, aki a paprikát kedveli, van, aki a borsos ételt. Olyanok is akadnak, akik a húshoz szívesen fogyasztanának .mustárt. Gondolni kellene erre nálunk is! . . . hirdeti a kétnyelvű tábla. Tévedés ne essék, ez nem a lányra vonatkozik, hanem a külső kőgátra... Az üdülő nagytermében színes, változatos műsor szórakoztatja a pihegő embereket. Fullasztó a hőség. Fél tizenegy. Ablakok, ajtók tárva, sokan az előcsarnokba menekülnek, _ ott huzatosabb. Egy fiatal jóvágású férfi is btt szívja a cigarettáját. Lentről egy hölgy érkezik: mély dekoltázs, csillogó szem, elegáns öltözet. Bemegy, körülnéz, de csak az aj- tószárfájáig merészkedik, s ott is csak két percet tölt. Aztán cigarettát vesz elő, s bájos mosollyal megközelíti a férfit. Az kérés nélkül is a zsebébe nyúl, tüzet ad. — Parancsoljon. — Köszönöm, kedves. — Szemével már lázit. A párbeszéd rövid, a férfi belemegy a játékba. — Hozzájuk tartozik? — kérdezi a hölgy a táncosokra mutatva. — Nem, csak eljöttem. &le*á s-iUti — Jó a műsor? — Jó. — Ügy unatkoztam. Képzelje, már csak egy hetem van, eddig mindennap hajnali háromkor jöttem haza. Klassz volt. De ma szerencsétlen vagyok... — Hogyhogy? — Képzelje, olyan partnerem akadt. . . olyan mamlasz . . . Mtf; sétálni sem volt hajlandó velem. Ezért jöttem haza ilyen korán ... — Sétálni? Szegénykém . . . Ha többre nem, de arra még én is vállalkoznék . . . — Igazán? Milyen szerencsém van! Egy ilyen deli férfiú. Nahát! Csibészek maguk, férfiak... — Kacérkodása elviselhetetlen. A fiú játszik. — Nem látott még a televízióban? — Ö, istenem, maga ott is szerepelt! . . . Igen, igen, mintha rémlene valami. . . Hogyan nézzek föl egy ilyen nagy emberre? C~ki pofa . .. még a tv-ben is . . . — És mondja, kedves, csak sétálni akar? — kérdezi a hölgy. — Hát ha van pénze, meghívhatom a borharapóba is.. . — Te kis csibész ... Hát persze, hogy van . . . Eddig volt partnerem, jól szituált úriemberek, ők fizettek. Az én pénzecském még megvan . . . — Jó, akkor mehetünk . . . — Elisszuk a pénzemet? — Ha akarja . . . — Tegezz már, csacska, nem bírom, ha gyámoltalanok a férfiak. Gyere, édes, ma jó napod lesz . . . Karonfogják egymást, s ünnepélyes lassúsággal levonulnak az emeletről. Miért is követném őket, a párbeszéd önmagában is undort keltett bennem. De miért ítéljek én ez olcsó siker láttán *. . ?
