Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-26 / 174. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1964. július 26. Kupecok, kontárok eldorádója Balafonlollén A Balatonlellei Községi Ta­nács nyilvántartásában har­minc lótartó gazda neve szere­pel. — Sokkal több ló van annál, mint amennyit a tanácsnál nyilvántartanak.... — Némelyik fuvaros istálló­jában hat-nyolc ló is áll... — Kupeckodnak, üzletel­nek... Adják-veszik a lovakat, s közben fuvaroznak iparenge­dély nélkül, jövedelemadót pedig nem fizetnek — mond.- ják a község lakói. — Van ám itt ész, van ló meg pénz is ... — dicsekedett nemrégen ismerősének az egyik ilyen élelmes ember. S hogy ez mennyire így van, ar­ról magunk is meggyőződtünk Jáger Györggyel, a Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnökével. Kontárral szerződik az állami vállalat Amikor Gál Ferenc Ady Endre u. 1. szám alatti lakos foglalkozása felől érdeklődtünk a községi tanácsnál, a megkér­dezettek Széttárták kezüket, _ s ezt válaszolták: — Hát nem is tudjuk.., Amolyan mindenhez értő em­ber ... Gál istállójában két pár ló áll. Fuvarozgat velük, illetve azok az alkalmazottak, akik helyette dolgoznak. Az egyik ilyen alkalmazott Juhász Pál balatonberényi, a másik pedig Bognár János siófoki lakos. Gál csak a pénzt szedi össze, ezenkívül lovak vételével, el­adásával foglalkozik. Alkalma­zottait azonban az SZTK-ba nem jelentette be, emiatt el­járás is indult ellene. Éppen ezért érthetetlen, hogyan ke­rülte el a szabálysértési elő­adó figyelmét az, hogy Gál Ferenc soha nem kért és nem kapott a fuvarozáshoz iparen­gedélyt. Ügy látszik, a 13. sz. AKÖV sem törődött ezzel. Ugyanis szállítási szerződést kötött Gállal, s csupán ebben az év­ben 76 801 forintot fizettek ki neki. Miért nem kötöttek in­kább valamelyik termelőszö­vetkezettel ilyen szerződést? Lovasított hentes Nagyot néznének a pestiek, ha látnák, hogy az utcán hen- teskötényes férfi lovagol. Gál Zoltán hentes ugyanis Buda­pesten lakik, lovai viszont ap­jának, Gál Ferencnek leilei is­tállójában állnak. Vajon miért? Halász Rudolf leilei tsz-tag nemrégen eladott egy lovat. Ő gondozta, ő dolgozott vele, a ló azonban Halász'karádi sógorá­nak nevére volt írva. A Fonyó- di Járási. Tanács jogtalan fu­varozás miatt eljárást indított Szekeres László és Mátyás Gáspár ellen. Mindketten tsz- tagok, s nem tarthatnak lovat. Gazdák vagy lókereskedők? Néhány gazda az Állatfor­galmi Vállalatot lepipáló for­galmat bonyolít le lovak el­adásával. Szekerei Pál például 12 lovat adott el a múlt év­ben a Budapesti Állatforgalmi Vállalatnak. Az idén a negye­diknél tart. Pedig rendelet van rá, hogy a vevő a • lovat csak 90—120 napi tartás után adhatja tovább. Gál Ferenc a saját, valamint fia és apósa nevén tizenegy lo­vat értékesített másfél év alatt. NyaraBtti megy N E F E L E D K E Z Z E N M E G a fürdőruha, a fürdőköpeny, a strandtáska, a szalmakalap, a strandcipő, a napszemüveg megvásárlásáról. Nagy vásárlási lehetőség Somogy megyei SldmOvesszö VE TKEZE TEK SZAKBOLTJAIBAN (3386) Gellén Károly, Berek Péter hét-hét lovat adott el. Vajon ez nem üzletszerű lókereske­dés? Passzus — bemondás alapján Nemcsak a községben, ha­nem a járásban is nagyon so­kat beszélnek arról, hogy nincs minden rendben e gaz­dák körül. Sajnos, ezt kell mondani a községi tanács jár- latlevél-kezeléséről is, Fekete József pl. ebben az évben az­zal fordult a tanácshoz, hogy értékesíteni szeretné saját nevelésű lovát. Bemondása alapján ki is állították a jár- latlevelet, amely szerint a ló 1950-ben (!?) született. Szeke­res Pál is kapott a múlt évben játlatlevelet 1954-től nevelt lo­va után. Hasonlóképpen Má­tyás Gáspárnak is kiállították a jár latlevelet. Ilyen kéréssel fordult a tanácshoz a balaton­lellei halgazdaság is, amikor két saját nevelésű lovukat el­adták (vagy elcserélték) Gyura Sándor nevű dolgozójuknak. Néhány nap múlva viszont vettek tőle egy pár lovat. A rendeletek előírják, hogy ál­lami gazdaság nem adhat és nem vehet magánostól, csak állami vállalattól. Más rende­letek szerint a számosállat­gyarapodást nyolc napon belül be kell jelenteni az erre a cél­ra rendszeresített nyomtatvá­nyon, s két tanúval vagy a körzeti tanácstaggal igazoltat­ni kell az adatok valódiságát. Ezt a nyomtatvány kiállították ugyan Balatonlellén, de maga a tanácsi dolgozó töltötte ki, s még azt sem kérte, hogy a gaz­dák tanúkat hozzanak. Mi szükség van akkor erre a fö­lösleges adminisztrációra? S elfogadhatóak-e vajon tíz-ti- zennégy év utón — megfelelő tanúk nélkül — a lovak adatai bemondás alapján? Vajon hogyan vélekednek ezekről a tényekről a járási ta­nácsnál? Szalai László MÁR NEMCSAK TANULÓK Egy rövid szünet, egy hat­van—százhúsz perces kikap­csolódás nagyon sokat jelent. Egész délelőtt tartott a vá­sárlók rohama, ember ember hátán tolongott, és ugyanez várható délutánra is. Puha Jánosné fáradtnak látszik. — Ma volt az évad legna­gyobb forgalma — újságolja. — Eléggé kimerített... Puhánéval áprilisban ta­lálkoztam először Siófokon, a Somogy megyei Élelmiszer- kiskereskedelmi. Vállalatnak meg a járási tanács kereske­delmi csoportjának közös tan­folyamán. Több mint kilencven asz- szony meg lány ült az iskola­padokban akkor; a munkaerő- hiánnyal küszködő kereskede­lemnek volt szüksége a gyors segítségre, ezért indították meg ezt az előkészítő tanfo­lyamot. ’Vajon a tanfolyam hallga­tói mególlják-e helyüket az első vonalban: a pultok mö­gött? Puha Jánosné már boltve­zető egy tejüzemben. — Szívvel-lélekkel végzem a munkám. Komolyan mon­dom, már előre félek, hogy vége lesz a nyárnak. — Tanultak nyelvet is, hasznát veszik? — Ha öt nyelven beszél­nék, az is kevés volna. Min­denesetre a nyelvtanfolyam anyagát bővíteni kellene, mert amit tanultunk, az édeskevés... Mintha csak ezt bizonyíta­nák az élelmiszeráruházban. Fenyvesi Andrásnéval, egy másik tanfolyamossal beszél­getek az édességpultnál, ami­kor odalép egy férfi, és né­metül kezd magyarázni vala­mit. Fenyvesiné nem érti, pe­dig ő is tanulta a németet. Ugyanez a tapasztalat a töb­bi üzletben is. Pedig az élelmiszeráruház­ban nagy szükség van a nyelv­tudásra. Egyik nap 188 000 fo­rintos forgalmat bonyolítottak le, és a vásárlók 70—80 szá­zaléka külföldi volt. — Júniusi forgalmunk 400 000 forinttal volt na­gyobb, mint tavaly — mondja Kálmán Ferenc boltvezető. — A tanfolyamosok? Jól bevál­nak. Talán sikerül behoznunk azt a jó néhány évet, amit elhanyagoltak a tanulóképzés­ben ... A zamárdi gombánál Csaj­bók Éva fogad, ö volt az a tanfolyamhallgató, aki Bala- tonvilágosról gyalog járt Sió­fokra, mert másképp elkésett volna az előadásokról. — Nem gondolta meg ma­gát? — Nem, dehogy! Jó iskola ez... Jövőre persze jobban megy majd ... Közbeszól a boltvezető: — Az a véleményem, hogy többet kellene foglalkozni a tanfolyamon a gyakorlati kép­zéssel. Nagyon fontos itt a gyorsaság. .. Amikor elmegy a főnök, Éva megszólal: — Sokat tanulok tőlük, na­gyon szeretem őket. Jó kol­lektíva ... Ugyancsak Zamárdiban dol­gozik egy másik kislány is: Balogh Mária. Tejboltos. Il­letve, csak ismerkedik a szak­mával. — Nem változott az elhatá­rozásom, kereskedő szeretnék lenni. ♦. ö is arról beszél, hogy jó lett volna, ha év közben töb­bet dolgoznak üzletekben, mert a gyakorlat bizony ne­hezen megy. Mind a kilencven tanfo­lyamhallgatót fölkeresni és megszólaltatni lehetetlenség; a tanulságot így is leszűrhet­jük: helyénvaló á kereskedő­képzésnek ez a formája, bár gondolkodni kellene azon, ho­gyan lehetne még szervezet­tebbé, gyakorlatiasabbá tenni az új eladó-generáció nevelé­sét. Nem véletlen, hogy a meg­kérdezettek mind kevesellték a nyelvtanulást. Szakemberre, pedagógusra van szükség a tanfolyamon. Puháné vagy Balogh Mari­ka hivatásának tekinti foglal­kozását. És valószínűleg a többiek is. Ezekben a napokban tehát hivatásszeretetből is vizsgáz­nak ... Polesz György Qlm-bdjíFL hö &ö k Dereg a tv-híradó, témá- ja a kánikula. Rendőr áll a poszton a rekkenő hő­ségben, irányítja a forgalmat, mert nem lehet fennakadás. Útépítők hajladoznak valahol Budapesten, tűz rájuk a nap, mellettük pedig ontja a for- róságot a bitumeneskocsi. De végzik munkájukat, mert szükség van az új utakra, járdákra. Sorolhatnám továb a képe­Akik itthon maradtak... Végiglátogatva az úttörőtá­borokat, fölvetődhet a gondo­lat, hogy egyáltalán maradt-e valaki itthon a pajtások kö­zül, s ha igen, hogyan töltik a nyarat. Nylonháló a kezében, s hol az egyik, hol a másik kofához lép. A háziasszony komolysá­gával mustrálgatja a kosarak tartalmát, alkuszik. — Remélem, te is készíted el... — lépek oda hozzá, amikor a hálóba süllyeszt egy gyerekfejnyi káposztát. — Azért azt még nem — néz rám —, de segítek föl­szelni, és enyém a torzsája ... Anyu helyett mindig én jö­vök piacra... — Hányadikas vagy? — Most megyek az ötödik­be. De vesztettem egy évet, mert novemberi vagyok. — Nyaralni hol voltál? — Sehol. Nem is mehetek, mert anyu táppénzen van ... Azt mondta, majd jövőre együtt rápótoljuk. Kovács Kati nem szomorko- dik. Jó lenne ugyan egy ki­csit lubickolni a Balatonban, de ezt anyunak nem mondja, mert »rosszul esne neki« ... Azért nem telnek unalmasan a napjai. Kati segít otthon, sokat jár a strandra, olvas. Most éppen a Sándor Má­tyást, hogy majd össze tudja hasonlítani a filmmel. Vasbölény kergeti Unkast, aki átható kiáltást hallatva robog a homokon, majd hir­telen befordul a medence szé­lén. Vasbölény utána, majd megbotlik egy kinyújtott láb­ban. Elterül, mint egy béka, s az irokézek nem nagy di­csőségére sírva fakad. Már jó ideje figyelem a strand Bátor emberek A motor egyenletesen búg. A kis kocsi nekiszalad a domb­oldalnak, fölfelé megyünk. Ki­nézek az ablakon. Baloldalt szakadék, a másikon szurdok. Mögöttünk egyre nagyobb a mélység. Ha innét . . . Nem merek kinézni. Tréflsra fogom a hangot. — Álljunk meg egy pillanat­ra. A vezető tekergeti a kor­mányt, szippant a cigarettájá­ból, és csak aztán válaszol. — Majd följebb . . . Rágyújtok, de most nem esik jól. Rosszul érzem magam. — Ha lehet . . . Patakzik hátamon a víz. — Nagyon kérem . .. S mivel ez sem használ: — Félek. Bevallom, félek, áll­jon meg. Nem nevet ki, csak ennyit mond: — Sose szégyellje. Mindenki így volna. Ezen a kocsin fél­nek az emberek ... A gerincen megyünk. Két lé­pés a szakadék széle. A mély­ség legalább százméteres. — Pedig nem kell félni. Ez a So­gép pontos és biztonságos, sem hagy cserben. — És maga? Maga nem fél? — Bízom a gépben. — De ha csődöt mond? — Vigyázok rá, nem lehet baja . . . Hátul a platón áll a fia. Ti­zenhét éves, barna legény. — És ő? — Hatéves korában kivezette a traktort az udvarból. Szereti a gépet... Az ősszel lesz egy éve, hogy Szentbalázs dombjain jár az UNIMOG csodagép. Sveiger Ist­ván vezetőt meg a fiát a gép­pel együtt naponta megcsodál­ják. Melyik érdemel nagyobb cso­dálatot, az ember vagy a gép? A gép ára negyedmillió fo­rint. Tizenhét munkaműveletet végez el. Vontat, kaszál, kapál, permetez. Ha kell, tehenet fej, vagy fúrja a földet. Fölmegy a negyvenfokos emelkedőn és dolgozik. A tervező tizenegy évi kísérletezés után állította össze. Az ember gépész. A fia is az szeretne lenni. — Németh "I rézbőrűjeit, akik a sápadtar- cúak szórakoztatására előás­ták a csatabárdot a homok­ból. Az előbbi incidens azon­ban megváltoztatta stratégiá­jukat, most mind a sérült Vasbölényt vizsgálják. — Mind vénasszonyok az irokézek — legyint Unkas, s hozzám fordul mint háborús­kodásuk egyetlen felnőtt, na­gyon érdeklődő szemlélőiéhez —, nekem tavaly betört a fe­jem, mégsem sírtam. — Jól van, de Vasbölény jóval kisebb nálad — próbál­tam védeni a síró, kék szemű kisfiút... — Csak egy évvel... De akkor minek vállalta a törzs­főnökséget? ..’. — Lányok nincsenek a törzsben? — Azok nem szeretnek in- diánozni. Mi mindennap ezt csináljuk... Nem fizetünk ám! Van egy jó hely, ahol belógunk. Megmutassam? Ott a néni is bejöhet... Szerintem ez már hadititok elárulása lenne, s amikor közlöm is vele, komolyan azt feleli: lehet. Bemutatja tár­sait is, letelepednek a homok­ba, s jóízűen elfogyasztják a barackomat. Unkas — vagy prózai nevén Szabó Laci és Vasbölény — Győré Béla a Tóth Lajos, Horváth Péter a Petőfi, Csutorás Gabi a Gár­donyi iskola tanulója. Egy­formán »rezes« bőrűek, és egyszerre beszélnek. Megtu­dom, hogy nem nyaralnak se­hol, azaz Laci majdnem, de szülei nem kaptak családos beutalót. El szándékoznak menni a vasútra gyomlálni, »kell egy kis dugi fagyira meg erre, arra ...« Nagyon jól érzik magukat. Amikor azt kérdem, mi a legnagyobb kí­vánságuk, nevetve vágják ki: — Fél évvel később legyen tanévnyitó... Strubl Márta két, hiszen se szeri, se száma a nagy hőségben is helytálló embereknek: az aratóknak, a textilüzemek dolgozóinak és a többieknek. A héten hallottam, hogy a Balaton-partről kórházba ke­rült három bolti eladó, mert a nagy meleg és a hatalmas forgalom teljesen kimerítette őket. Szerencsére gyorsan meggyógyultak, és ma már újra az első vonalban dol­goznak. Napjainkban városon is »■téma-« lett az aratás; amikor néhány héttel ezelőtt a sok eső akadályozta a munkát, gyakran hallottam kaposvá­riaktól is, hogy mi lesz a ter­méssel, sikerül-e idejében le­aratni. Most meg elcsíptem egy ugyancsak »aratási« be­szélgetést az egyik eszpresszó­ban: »Csurgó környékén negy­venhét fok meleget mértek a napon. Szegény aratók, nem irigylem őket...« Valóban, minden tisztelet és elismerés azoknak, akik erejük megfeszítésével azon fáradoznak, hogy minél gyor­sabban magtárakba kerüljön az új termés: a névtelen hő­söknek. Itt vannak a vasutasok is; az utasok jönnek-mennek, de nekik egész úton dolgozniuk kell. S a gépkocsivezetők, akik az átforrósodott »bádogdobo­zokban« hozzák és viszik az árut; dől róluk a veríték, de járják az országutakat szinte megállás nélkül. Nagyon sok ember szenved a kánikulától — de helytáll a posztján. Gondoljunk néha rájuk is... P. Gy. KÁR Megyénkben az elsők között ismerték föl a fűztermesztés hasznosságát a karádi termelő- szövetkezet vezetői, s 45 holdon telepítettek fűzvesszőt. Már számiig atták, hogy termőre fordulása után milyen szép pénzt hoz majd. S most mi a helyzet ? Elszo­morító ! A fűzhajtások ki sem látszanak az embermagasságú gazból. Kapát ez a terület még nem látott. Kár ez, nagy kár. A tagság egy részének lustasága milli­ókba kerül...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents