Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-05 / 130. szám

A (tftionimk A ..BUKOTT” DIÁK 19 Közeledik a bizonyítvány­osztás ideje. Nem lesz talán haszontalan fölidézni néhány tavalyi osztályfőnöki tapaszta­latomat — főként a szülőknek — okulásul. — »Megbukott« a fiam... — ezzel fogadott egyik közeli is­merősöm. Az egész család le­hangolódott. Joggal. Senkinek sem kellemes, ha gyermekét elmarasztalják. Ebben a nyo­mott hangulatban ültünk le beszélgetni. Ott volt a »meg­bukott« fiatalember is, harma­dik osztályba járt. Erősen bi­zonygatta, hogy igazságtalan­ság érte. Ügy vélte, hogy leg­alább négy-öt tanulótársa gyengébb nála, és azok még­sem »buktak« meg. Olyan élénken mentegetődzött, hogy szinte észrevétlenül áthangol­ta szüleit. Tanárgyűlöletet ve­tett beléjük. Nyugodtan hallgattam végig a fiatalember év végi »mosa­kodását«. Amikor szóhoz ju­tottam, megkérdeztem a szü­lőket, miként lehetséges, hogy ők nem tudtak a gyermek év- közbeni előrehaladásáról. A tanulót felszólítottam, adja elő ellenőrző könyvét. Elpirult, és dadogva közölte velem, hogy éppen a napokban veszítette el. Mosolyogtam. Ez nagyon régi diákfogás. Felálltam, oda­mentem a diák asztalához, és nyomban megtaláltam könyvei és füzetei között az ellenőrző könyvét. Nem is egyet, hanem kettőt. Szótlanul kinyitottam, s édesapja és édesanyja elé tar­tottam. A tanárok által beírt jegyek aláíratlanok voltak az egyik könyvben, a másikban pedig néhány eredményesebb téleletet aláírtak a szülők. Megkérdeztem: — Hót ezt a kis könyvecskét maguk nem szokták naponta elkérni a gyermektől? Miből állapították meg, hogy a gyermek »meg­buktatása« igazságtalan volt? És nem találják furcsának, hogy a gyermeknek két ellen­őrző könyve van? Nem gon­dolnak arra, hogy egy második ellenőrző könyvet csak akkor ad az iskola, ha a tanuló el­vesztette az eredetit? A diáknak pedig ezt mond­tam: — Ügy vélem, édes fiam, ha te ezzel a két ellenőrző könyvvel és az aláírások elmu­lasztásával füllentettél, akkor jogos azt hinnem, hogy mente­getőzésed sem helytálló. Mondd meg őszintén: te nem így ítélnél? Természetesen nagy hallga­tás volt a »válasz«. Az apa vi­szont kitört, és kiabálva kor­holta fiát. Csak nehezen sike­rült lecsillapítanom. Amikor a gyermeket kiküldtük a szobá­ból, az apa kifakadt: nem tud­ta, hogy azt az ellenőrző vagy »micsodás könyvet« neki látta- moznia kell. Kiderült, hogy a szülők egyetlen szülői értekezleten sem vettek részt Ezután arra kértem őket, se­gítsenek gyermeküknek. A hi­bákat ne takargassák. Mutas­sanak rá könyörtelenül a fiú jellembeli fogyatékosságaira. Magyarázzák meg neki: tanu­lás nélkül ma már nem boldo­gulhat semmiféle pályán. És a kötelességét mindenkinek tel­jesítenie kell. Egyébként nem helyes naponta százszor szem­rehányással elhalmozni őt. Álljunk Inkább mellé. Ellen­őrizzük tetteit. Adjuk meg ne­ki a kellő segítséget, hogy fel­készülhessen javítóvizsgájára. De a szülőknek is tanulniuk kell. Jobb későn, mint soha. Legalább ezután keressenek kapcsolatot a tanárokkal, kér­jék ki tanácsukat és utasításu­kat. Ne szégyelljék bevallani, hogy ők is hibásak az ered­ménytelenség miatt. Dr. D. P. CÉLSZERŰ HAJÁPOLÁS A nő legszebb dísze a haj. De csak az egészséges, jól ápolt hajra érvényes ez a mon­dás. Az egészséges haj erős, ru­ganyos és fényes. Ha a reggeli fésülködéskor kihullik 40—50 szál haj, még nem kell meg­ijedni. Ez normális hajritkulás, ez a haj mennyiség pótlódik. Ha azonban a hajhullás na­gyobb mérvű, ekkor jogos az aggodalom, ilyenkor azonnal forduljunk bőrgyógyászhoz. millafőzetet keverünk el. Ezt a keveréket a hajra és a fejbőr­re dörzsöljük. Pakolás után jól megmossuk a hajat, hogy a to­jásból semmi ne maradjon raj­ta. Mosás után a hajat melegí­tett törülközővel törüljük meg. A túl száraz hajat haj­olajjal beolajozhatjuk. Tud­nunk kell, hogy a száraz haj­nak nem tesz jót a sok napo­zás és fürdetés. KONYHA NŐI SZESZÉLY KELT TÉSZTÁBÓL Készül fél kiló lisztből, 2 evő­kanál zsírból, 4 tojássárgájából, 6 deka cukorból, egy csipet sóból, 3 delta élesztőből, és annyi tejből, hogy lágy tésztát kapjunk. Tepsi­ben megkelesztjük, ha megkelt, baracklekvárral megkenjük. és \astagon pörkölt cukro6 tojáshab­bal bevonjuk. A tojáshab készítésének módja: 8 tojásfehérjéből kemény habot ve­rünk, de mielőtt a habveréshez fognánk, 20 deka cukrot 1 deci víz­zel szálasodásig főzünk. Ezt úgy próbáljuk kJ. hogy a cukros vízbe villát mártunk, rófújunk, és ha buborékok keletkeznek, akkor jó a cukor. A habot nagyon kemény­re verjük, aztán folytonos verés közben vékony sugárban lassan beleönljük a cukrot. Utána rá­tesszük a tésztára, és gyenge tű­zön sárgára sütjük. RtKOTT GALUSKA SONKÁVAL VAGY SAJTTÁL Készítsünk olyan forrázott tész­tát, mint a képviselőfánké. A tész­tát kanalanként főzzük be forró és sós vízberi, és szűrjük le. Aztán ki­zsírozott tűzálló tálba rakjuk so­ronként 20 deka apróra vágott son­kával vagy füstölt hússal, és 1 de­ci jó tejföllel meglocsoljuk. öt perere sütőbe tesszük, hogy jól átforrósodjon, és azonnal tálaljuk. Ugyanígy készíthetjük sajttal is. 10 deka reszelt sajt kell hozzá. Előételnek vagy fő ételnek tálal­juk. FORRÁZOTT TÉSZTA Kell hozzá 2 deci forró víz, 10 deka zsír, 2 deka liszt, ,1 egész to­jás. Egy háromliteres fazékba 2 deci forró vizet öntünk, és hoz­záadjuk a zsirt. Ma a zsír elolvadt, és a víz forr, hozzáöntjük a lisz­tet. Fakanállal add.g keverjük, amíg jól össze nem áll. A tűzről levéve kavarással hűtjük. Ha lan­gyosra hűl, egyenként hozzáadjuk az egész tojásokat, mindegyik to­jással külön jól elkeverjük. Rendszeres kezeléssel elke­rülhetjük a hajbetegségeket. Általában kéthetenként kell hajat mosni, de ha nem túlzot­tan szennyeződött, elegendő háromhetenként egyszer a szakszerű hajmosás. A heten­kénti hajmosás rendszerint ká­ros. Hajmosáskor percekig masszírozzuk fejbőrünket mind a tíz ujjunkkal. A száraz hajat zsíros haj mosó szerrel vagy tojássárgájával kezeljük. Mosás előtt csinálhatunk olaj­pakolást vagy borogatást. A pakolást legalább fél óráig hagyjuk a hajon. Ezután kö­vetkezik az alkoholmentes samponnal való mosás. A to­jássárgájából készült pakolást 20 percig hagyjuk a hajon. Ez a pakolás a következőképpen történik: Egy pohárkéban to­jássárgáját és nem forró ka­DÍSZÍTSE OTTHONÁT Minden virághoz megfelelő vázát talál az üveg-, porcelánboltokban. (4782) A zsíros hajat kén- vagy kátrányszappannal mossuk. Készíthetünk tojásfehérje-pa­kolást is. Ez a pakolás csak úgy hat, ha legalább 30 percig hagyjuk a hajon, majd gondo­san lemossuk. A zsíros haj nem szép. színe sötét és tapad. Hogy ne kelljen túl gyakran hajat mosni, zsírosságát alko­holos hajvízzel távolítsuk el. Ez a következőképpen törté­nik: Az alkoholos haj vízbe vattát mártunk, ezt ráhúzzuk a fésűre, és átfésüljük vele a ha­ja. A törülköző felszívja az csszes zsírt és szennyet. A haj higiénikus ápolásához tartozik helyes fésülése és ke­félése Is. A hajat naponta ke­féljük. A kefélés masszázssze- rűen hat. A fejbőrben vérbő­ség keletkezik, és a haj több tápanyagot kap. A hajnak na­gyon jót tesz a szakszerű bőr- masszázs és kvarcolás. Sokan tanácstalanok abban is, milyen tartós hullámot vá­lasszanak. Legelőnyösebb a hideghullám. Ma már csak azok a nők csináltatnak meleg tartós hullámot, akiknek fejbő­re nagyon érzékeny a vegyi anyagokra. Az ápolt haj és a jól megvá­lasztott frizura nagyban hozzá­járul a nők jó megjelenéséhez, ahhoz, hogv jó benyomást keltsenek. Érdemes tehát a hajjal egészségügy! és esztéti- I kai szempontokból egyaránt törődni. JŐ TUDNI Az edény kőporral tisztítható a legfényesebbre. Az agyagetíény könnyen magába szívja a zsírsza- got. Ezt úgy tévolítjuk el, ha egy nagyobb edénybe téve szódós és szappanos vízben kifőzzük. Utána körülbelül 24 órára töltsük meg az edényt hideg vízzel. A sárga- vagy vörösréz edényt ecetes sóval kell kisúrolnl, öblíte­ni, s szárazra törölve eltenni. Sa­vanyú ételt, gyümölcsöt ne főz­zünk bene! A zömén cos edényt legjobb fa­hamuval vagy kőporral tisztítani. Ha megkozmásodott benn^ az étel akkor meleg szappanos vizet kell bőletöltenl és 34 óra múlva kisú­rolni. JfLividig, eh,g,üJiP Crafilszürke kiskosztüm rózsaszín csavart rózsával, kesz­tyűvel és kalappal. (1. rajz.) Fehér rakott ruha fekete övvel, kesztyűvel és sárga nyaklánccal kiegészítve. (2. kép.) Betegségek és a modern élet Dr. Thomsen professzor ér­dekes előadást tartott Bad Homburgban az ortopédiai or­vosok kongresszusán. A mo­dern élpt okozta néhány be­tegség különleges természeté­re hívta fel újra a figyelmet. Szerinte a modern életforma különféle betegségeket »szül«. Azok az emberek például, akik álló helyzetben végzik egész napi munkájukat, növekvő lábfájdalmakról panaszkod­nak. Az ülő foglalkozásúaknál viszont a hátgerinc-megbetege­dések gyakoriak. A modern megelőző egész­ségvédelemnek egyik fontos feladata tehát a civilizációval együtt fellépő betegségekről való tájékoztatás. Napjainkban az emberek egy tekintélyes része még mindig nem él ész­szerűen, nem táplálkozik mér­tékletesen, és nem tartózkodik eléggé következetesen a káros »elvezeti cikkek« — alkohol, dohány stb. — túlzott fogyasz­tásától. Statisztikai adatok bi­zonysága szerint a mai gyer­mekek fokozottabban érzéke­nyek a fertőző betegségek iránt, mint a régiek. Ez a kö­rülmény a higiénia fokozására utal. A kevés mozgás pedig vérkertngési és anyagcsere- bántalmak előidézője lehet. A gyermekek rossz testtar­tása csak elenyésző számban születési hiba. A rossz testtar­tás manapság többnyire nem szükségképpeni jelenség. Ré- gente az »agyondolgoztatás« következménye volt, jelenleg az ésszerű testgyakorlás elha­nyagolása okozza. A test alkati hibáit sokszor az eléggé ki nem fejlesztett izomzat idézi elő, s az ernyedt testtartás »konzer­válja«. Ha pedig a test oszlo­pának számító láb meghibáso­dik, s nem képes a felsőtestet kellőképpen alátámasztani, ez igen sok baj okozójává válik. A gyermekek helyes testtartá­sának biztosítása céljából olyan mozgásról kell gondos­kodni, amely erősíti az izmo­kat. Gondoljunk arra, hogy az iskolába járó gyermekek na­ponta csaknem mozdulatlanul ülnek a többnyire szűk iskola­padokban. Ezt a csekély moz­gású időszakot kellő intenzitá­sú testgyakorlattal szükséges ellensúlyozni. Lehetővé kell tenni továbbá, hogy a gyere­kek — kötelességeik teljesítése után — kedvükre futkározza- nak a szabadban. Ami az ülőfoglalkozású fel­nőtteket illeti, ezek az üléstől származó ernyedtséget szabad­gyakorlatokkal, gimnasztiká­val küszöböljék ki. Thomsen professzor arra is figyelmeztet­te a szülőket, hogy sok gyer­mek testi elferdüléseit a túi- zottan kitömött aktatáskák is előmozdítják. Ezért ésszerűbb az iskolai célokra — különö­sen a kisgyermekeknél — a hátitáska rendszeresítése. Az állandó autózás külön­böző szerveink petyhüdtségét okozhatja. Feltétlenül szüksé­ges, hogy a sokat autózó em­ber fokozottabban végezzen a lábat, a kart és az egész testet igénybe vevő testgyakorlatot. A futószalag mellett állva dol­gozó munkások helyzetén a célszerű üzemszervezés úgy próbál segíteni, hogy a munka — legalább részben — ülő helyzetben is elvégezhető le­gyen. De ha ez nem lehetsé­ges, az ilyen munkát végzők esténként könnyű sportot űz­zenek. Minden embernek nagy segítője egészségének megőrzé­sében a könnyű sport, különö­sen az úszás és a gimnasztika. Élénk színű szobák Falfestés A városi ember munkája és élete tompa színek között fo­lyik, a házak szürkék, a mun­kahely — még ha színesek is a falak — egyhangú. Ezért la­kik a városi ember szíveseb­ben színes falak között. Kül­földön terjedt el először, de már nálunk is sokan átvették az új falfestési módot: a szo­bában minden fal más színű. Ezzel ellensúlyozzák azt, hogy a városi utcák meglehetősen színtelenek. A falusi ember, akinek mun­kája sokkal változatosabb szí­nek között folyik (napsütés, kék ég, zöld és színes növé­nyek), mindeddig általában Jobban kedvelte a meszelt, fe­hér falat. Amióta azonban fa­lun is több gondot fordítanak az otthon változatosságára, ott sem meszelik, hanem festik a falakat. Abból a megfontolásból ki­indulva, hogv a hengerelt fal nem piszkolódik, legalábbis nem létszik úgy rajta a por, a füst, a karcolás, mint a me­szelt falon, szívesen mintázzak az alapszint. A hengerelt fa­lak azonban ma már nem di­vatosak. A nagv minták nem is illenek a modern berende­zéshez, még kevésbé a régi, hagyományos falusi bútorok­hoz. Ma sima, nyugodt színű, minta nélküli vagy ezüstös, kis mintájú fal a korszerű. Sok helven az alaptól a meny- nyezetig egyetlen úgynevezett pasztellszínnel festik ki a szo­bát. Rájöttek ugyanis, hogy ez a megoldás összefogja, mint­egy átöleli a lakást bútoraival, lakóival egvütt. s látszatra még a kis szobák határait is kitágítja. Űi városi házakban kedvelik az úgynevezett tükrös szoba­festést is. Ez alacsonyabb he­lyiségekben előnyös, mert azt a látszatot kelti, mintha a szo­ba magasabb volna a valóság­nál. A »tükör« egy sima — az alapszínnél világosabb — rendszerint fehér, négyszögle­tes mező a mennyezeten. A tiszta fehér, meszelt fal mind a sötét, mind a világos bútorok számára jó keretet ad. Nyugalmat, otthonosságot, jó hangulatot áraszt. A világos narancsszínnek egészen a vaj- színig halványodó árnyalatait, sőt a téglaszín gyengébb tó­nusait is alkalmazhatjuk fal­festéshez, ezek is barátságosak. A kék és zöld egy kissé hű­vös, tartózkodó szín, de a be­rendezési tárgyakkal segíthe­tünk rajta. Több színes bútor, váza, néhány kép, és máris fe’élénkül a szoba. li/lűi/tlőcív VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Majdnem baleset. Széles­vásznú angol filmvígjáték. Korhatár nélkül. ' Az előadások kezdete 5. 7 és 9 óra. (Június fl-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Sámson. Szélesvásznú len­gyel film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadások kezdete i. 6 és 8 óra. (Június 5-ig.)

Next

/
Thumbnails
Contents