Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-25 / 147. szám
Csütörtök, 1964. június 25. 3 SOMOGYI lYBPtAP AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT... ÍTÉLJÜNK A gépkocsi hirtelen balra fordul, és rácsap a keskeny, sáros erdei útra. Kétoldalt szálfák magasodnak, ahol ritkás az erdő, ellátni messzire, le a völgybe, át a szemközti domboldalra. — Oda megyünk... Ott rendszertelenül épített házikók vannak, fehérre meszeltek, szalmatetősek. Alacsony ajtók, tenyérnyi ablakok. A kunyhók között szálegyenes, barna férfiak, tarka ruhás asszonyok, mezítlábas gyerekek téblábolnak. Cigánytelep. Tizennégy kunyhóban száz- tizenhárom ember. A legközelebbi község is jó félórai járásra, a telep mögött barátságtalan, sűrű erdő. Esett az éjjel, a gépkocsivezető szidja az erdei út tapadós sarát, a vízmosások bizonytalan gerendahídjait. — Igazi isten háta mögötti hely — mondja. Néhány fiatalember álljakörül a kocsit. Vállat vonnak. — Aki nem szokta, annak az... Kaposvárra és a szomszédos község szövetkezetébe járnak Negyvenkétmillió forint a falusi takarékokban (Tudósítónktól.) Megyénk huszonkét takarékszövetkezete kb. negyvenkétmillió forintot őriz. Az idén tizenkétmillió forinttal gyarapodott a falvakban félretett összeg. A takarékszövetkezetek januártól május végéig tizenkétmillió forint kölcsönt folyósítottak tagjaiknak. A falusi takarékszövetkezetek sok üj feladatot látnak el. Hat helyen hitelleveleket váltanak be, tizennyolc helyen pedig építési kölcsönöket is folyósítanak. A nagybajomi takarékszövetkezet már a totó-lottó nyeremények kifizetésével is foglalkozik. dolgozni, hajnalban kelnek, felülnek a kerékpárra, vagy csak úgy gyalogszerrel mennek a buszmegállóig. Mire hazaérnek, sötét este van. — Ezt is megszokták? — Meg. A telep sarkában két ponyvás teherautó. Fürdető kocsik. A járási tanács egészségügyi osztályának dolgozói sürgölődnek az autók körül, a kazánfarban forr a víz. — Ez meg mi az istennek kell, ez a komédia? — Szélas arcú, magas fiatalember a kérdező. — Mi akár mindennap fürödhetünk Kaposváron, ha letesszük a melót. — És a többiek, az itteniek? — Mindenki csak kiröhög bennünket, hogy minket fürdetni kell. Más azért nem háborog. Asz- szonyok hozzák kézen fogva a kis fekete apróságokat; idős emberek bújnak ki a lepedő mögül, tréfálkozva, vaskos megjegyzéseken nevetve nagyokat. — Jó ez a fürdés — mondja egy férfi —, de nem sokáig kell. A télre elmegyünk ... Az erdőszélen két nehéz testű ló legel, odébb palatetős, alacsony ház. Egy szikár öregember lószerszámot javít. Dr. Berényi Ervin, a járási tanács közegészségügyi felügyelője ismerősként fog kezet az öreggel. — Mi újság, Csonka bácsi? — Bemegyünk a faluba, doktor úr... — Mindenki? — A Napi néni nem akar. Megszökött most is a fürdés elől. Elment az erdőbe vagy a faluba kéregetni... Düledezett, ócska kunyhó a Nani nénié. Roskadt, mintha évszázadok átkát hordaná. A többi tiszta, szép, fehér falú. De lebontják mindegyiket. Csonka bácsi azt mondja, a kunyhó palatetője jó lesz majd az istállóra ... Petőtelepről, tizennégy kunyhóból száztizenhárom ember követi azt a tizenhét családot, amelyik már a faluban él. Vincze Jenő Szóvá tesszük, amit a népi ellenőrök a zománc- és edényáruk, valamint a háztartási kisgépeknél bevezetett »újítások« körül nemrégen tapasztaltak. Igen kevés van — s a választék sem megfelelő — az úgynevezett könnyű, barna zománcú főző- és idomedényekből. Állítólag azért, mert a budapesti Zománcipari Művek csak tonnában és forintértékben kapja a megrendelést, illetve a tervet. Lehet, hogy ez jó a gyárnak, mert így — ti. ha csak nagy és draga zománcozású edényeket készít — tervét igen könnyen teljesíti. Nem jó azonban a vásárlónak, mert nzt kénytelen venni, amit az üzletben talál, és nem azt, amire szüksége van. Nem más, mint burkolt árdrágítás, amit a Bonyhádi Zomancárugyár elkövetett. Eddig ngyanis forgalomban volt egy jó minőségű, háromliteres barna serpenyő 26,70 forintos és egy hatliteres, barna serpenyő 49 forintos áron. Egy újítással a barnát kivonták a forgalomból, és helyette pasztellKaposvár volt cigánybírójának fia, Kovács Domonkos, tősgyökeres városi lakos ez év tavaszán családi házat kezdett építeni a Ballakúti utcában. Az utca 16 családja már a ház alapozásakor félhördült. Idézet a városi tanácshoz adott beadványukból: »Számunkra és környezetünkre igen kellemetlen lenne, ha cigányt telepítenének ide.« A falhúzás első hetében ismeretlen tettesek lerombolták a falakat. Ezt még kétszer ismételték meg. Néhány nappal utóbb eltűnt a helyszínről a tetőépítéshez odahordott cserép. A városi tanács építési osztálya a beadvány és Németh György Ballakúti utcai lakos följelentése alapján határozatot hozott, hogy Kovács Domonkos azonnal bontsa le a megkezdett lakóházat. Indok: építési engedély hiánya. Ahhoz, hogy igazságosan ítélhessünk, meg kell hallgatni a vádlottat és a vádlókat. A vádlott Becsületes, dolgos ember. Több mint egy évtizede van állandó munkája. Jelenleg a színűt készítenek. A minőség ugyanaz, de az árkülönbség a háromliteresnél 7,60, a hatliteresnél pedig 14 forint. Még feltűnőbb az, ami a Kalocsai f émloinegcikkipari Vállalat és a Fővárosi Vasipari Vállalat gyártotta, korábban 30, jelenleg 42 forintért árusított mákdarálónál tapasztalható. A kalocsaiak daraloja igen rossz: az őrlésre szolgáló csigatengelyt nem lehet beszabályozni, a műanyagból készült hajtókar-íeierősitő csavar igen hamar tönkremegy. Legnagyobb hibája, hogy a mákot nem őrli meg, az a legtöbb esetben egészben jön ki a darálóból. A fővárosi gyártmány igen tetszetős, s »mindössze« egyetlen hibája van: a beöntött mák összetorlódik, s nem potyog ki a csigatengely végén. Az olcsó, a harmincforintos mákdaráló használható volt. Most talán azért adják drágábban, mert inkább diótörésre jó, mint mákdarálásra? Sz. L. Csak mákot mcm darát! '1jcli%cl2.zí kalcLttd T assan három évtizede lesz annak, amikor úgy éreztem, hogy én vagyok a leggazdagabb földi teremtmény ezen a világon. Mert egy olyan csodálatosan szép és jó, tejgumiból készült csúzlim volt a szoba egyik sarkában összegyűjtött kincseim között, aminek csodájára járt valamennyi játszótársam. Három cérnagurigát, tizennyolc kabátgombot, egy darab spanyolviaszt, és két marék pirított tökmagot adtam érte cserébe. És én — igaz, hogy szörnyű lelki tusa után — e nagy értékű kincset ajánlottam fel Pistának, a halász fiának, ha beleenged engem apja ladikjába, és megtanít arra, hogyan kell evezni. Ez a szörnyű lelki tusakodás az udvaron zajlott le bennem, a virágzó barackfa alatti pádon. Közvetlenül ebéd után, ama kedves, mosolygós tavaszi délutánon, amikor a nap izzó korongjából a hosszú téli hónapok után először csörgött le igazán olvasztott arany a földre. A lakószomszéd leánya, a lenszőke hajú Julika ott ült udvar'óíával. Józsival a verandán. A fiatalember, aki annak az évnek az elején került a kisvárosba, hátradőlve a székén cigarettázott. Julika pedig nézte a könnöklőre fejtett cserepes viránokat. Én hol Józsit meg a nistka-ikákat bámultam. ameb'°k lomhán úsztak a levegőben, néha-néha pedig Julikára pillantottam, akinek olyan szőke volt a haja, mint július elején a ringó búzakalásznak. Csönd volt az udvarban, nagy, álmos csönd. És ebben a mélységes hallgatásban kezdődött meg bennem az a bizonyos lelki viaskodás. Tejgumiból készült csúzli vagy ladikázás? A szívem fájt a csúzliért, de még jobban összeszorult arra a gondolatra, hogy már benne vagyok az igazi tavaszban, s még nem is ladikáztam. Nehéz volt, de aztán mégis döntöttem a ladikázás javára. Ám a döntés pillanatában már csak egyedül voltam az udvaron. Hogy Julika és Józsi mikor tűnt el, nem tudom. Észre sem vettem őket. — Hát legyen a csúzli Pistáé — mondtam egy kissé lemondóan, mint amikor az ember látszólagos könnyedséggel lemond valamiről, amihez ragaszkodik, amit szeret. Férfias elhatározottsággal felálltam hát, és elindultam a szoba felé a' nagy kincsért. Fölléptem a veranda lépcsőjére, és ekkor hirtelen megálltam. Meg kellett állanom, mert a szomszédék lugasában észrevettem valamit. A szemem láttára és a fülem hallatára az történt, hogy Julika fölemelte jobb karját, és szabályosan pofon ütötte Józsit. A pofon elcsattant, az én arcomból kifutott a vér, és megtántorodtam. Mintha csak én kaptam volna a pofont. Aztán csak álltam, néztem és bámultam. A torkom száraz volt, a szívem valahol a gégémben zakatolt, mert agyamba belevágott a kérdés, hogy jaj, mi lesz mostan itt, micsoda szörnyű, rémséges leszámolás ... Egész testemben remegtem, amikor ennek az elkövetkezendő szörnyű leszámolásnak gondolata végighasított agyamon, de ugyanakkor valami furcsa, különös érzés is bizsergett bennem, valami öröm, hogy ennél a leszámolásnál én is jelen lehetek. Józsi arcát nem láttam, mert háttal állt felém, de azt szemlélni tudtam, hogy egy lépést tett Julika felé, aki csak állt dermedten, mint valami szobor. Józsi aztán két karját fölemelte, majd megragadta a leány vállát — bennem akkor már meghűlt a vér —, aztán hirtelen magához rántotta Julikat, és ... »most, most üss, Jóska!-» — akartam visítani, de nyelvem fenn akadt a szájam padlásán, és csak bámultam őket. Julikét és Jóskát, aki átölelte a leányt, mintha birkózni akart volna, de nem birkózott, hanem elkezdte csókolni az arcát. Én meg csak álltam ott a verandagrádicson. Megmozdulni sem tudtam, de nem is mertem volna. A lány néhány pillanattal később kisiklott a fiú karjai közül, és lánnvörös arccal, pihegve elszaladt, Utána lassan elballagott Józsi is. Megint egyedül maradtam. Egy ideig tanácstalanul néztem magam elé, bele a levegőbe, a nagy csöndbe, amely utánuk maradt, aztán eszembe jutott a ladikázás. Néhány perccel később már nyargaltam a vízpart felé, ahol Pista, a halász fia volt, és az egyik bokor mellett éppen ostornyelet faragott. — Elhoztad? — kérdezte tőlem. — Nem — lihegtem kifulladva a futástól. — Nem hoztam el. Pista rántott egyet a vállán. — Hát így is jó ... Csakhogy akkor nem lesz ladikázás. Nem szóltam mindjárt, de végül is rendbe szedtem gondolataimat. — És ha elmondok neked valamit, nagy titkot, amit csak én tudok, akkor ladikázhatok? A halász fia rám nézett. — Titkot? — Azt. Egy kissé eltűnődött, majd csapott egyet az ostornyéllel. — Hát, nem bánom ... Erre nagyot lélegzettem, majd odahajoltam Pistához, egészen közel hozzá, és belesúgtam a fülébe: — Julika pofon ütötte Józsi bácsit. Csak ennyit mondtam. Egy szóval sem többet, aztán elhúzódtam Pistától, és vártam a hatást. Pufók arca azonban nem árult el semmit sem. — Na, mit szólsz hozzá? — fordultam ismét a halász fiához, aki még mindig csak hallgatott. — Ez meg nem igaz! — szólalt meg végre. cigánytelepen lakik. A körzetfelelős rendőr véleménye: — Magaviseleté és családi élete példamutató. A telepen egy szobában lakik négy gyermekével és élettársával. Kovács Domonkos ezt mondja: — Minden álmom, hogy saját otthonom legyen. Itt a telepen napirenden van a verekedés. Nem szeretem eít az életet. Évekig takarékoskodtam, és 7500 forintért megvettem a telket a Ballakúti utca végén. Lassacskán megvásároltam az építőanyagot és ide szállítottam. Amikor összejött az anyag, fölkerestem Pócs András tervezőt, és megbíztam, hogy készítsen tervet. Közben megtudtam, hogy építési engedélyt csak akkor kapok, ha magammal viszem a telekkönyvi szemlét. Mivel az átiratási költségekre akkor még nem volt pénzem, bementem az építési osztályra érdeklődni. Magammal vittem a terveket is. Azt a tanácsot kaptam, építsek nyugodtan, örülnek a szándékomnak. Utólag, ha meglesz a szemlepapírom, kérjek* engedélyt, biztosan megkapom. Ahogy hozzákezdtünk az építkezéshez, jöttek az utca lakói, és megkezdték a piszká- lódást. Biztosan tudom, hogy közülük többen ■ is engedély nélkül és attól eltérően építették házukat. Egymást nem jelentették föl, engem igen. Azért, mert cigány vagyok. Azt mondták, nyugodtan akarnak élni. Most, hogy megkaptam a határozatot, végképp tanácstalan lettem, i^e kell bontanom a falakat, pedig már csak a tető hiányzik. A minap itt jártak. Az egyik tanácsi ember azt mondta, építsem csak tovább. A másik meg azt, hogy bontsam le, mert ez külterület, és ide nem is szabad építési engedélyt adni. Ezt tudnia kellett volna a tervezőnek, köszönjem neki. Most mit tegyek? Akárhogy számolom, harmincezer forintom úszik. Beismerem, hogy én is hibáztam, de hát kértem tanácsot. Miért vezetett félre mindenki? Segítsenek elrendezni az ügyemet. A rádiók Le kell bontani, és el kell pucolni innen. Akkor megnyugszik az utca, addig úgyse ... Arra a kérdésre, hogy miért írták a beadványt, kérdéssel felel: — Egyáltalán hogyan képzelték el, hogy cigányt tesznek ide?... Közbevetem, hogy Kovács Domonkos rendes, dolgos ember. — Ugyan, kérem, mese az egész. Mind egyforma. Ott van a helyük, ahová a tanács tette őket. — Nem hisz abban, hogy ez az ember jó szomszéd lenne? — Nem. Biztosan meglopna bennünket. Ez is a társadalom alja. — Magának mi volt a foglalkozása? — Sírásó és útkaparó ... — Fiatalkorában ez a szakma hol állt a ranglistán? — Hát... Nem tud vagy nem akar válaszolni. Zavarban van. — Föltevése szerint ki vagy kik rombolták le a falakat? — Az biztos, hogy én nem. A kapuban utánam szól. — Vegye tudomásul, addig megyünk, amíg le nem bontat. ják vele. Én is mindent megmozgatok. A kocsiúton szemközt jön egy öreg, megáll, és hozzászól ő is. — Ismerem Domonkos famíliáját, rendes ember az valamennyi. Az öreg, aki bíró is volt, tizenhat óta lakott a Szigetvári utcában. Nem értem, hogy miért Piszkálják ezt a gyereket. Úgy tesznek ezek, ahogy régen az urak ... * * * A falak még állnak, de a határozatot már végre kellett volna hajtani. Szükségesnek tartom még megjegyezni: O A városi főmérnök szerint a tervezőnek a helyszín szemrevételezése és a rendezési térkép egyeztetése után figyelmeztetnie kelleti válna a megbízót, hogy ide nem építhet. O A tervező megnevezi, hogy kiket kérdezett meg az osztályról. Mindketten cZi. mondták: beépíthető. A megnevezettek tagadják, hogy a tervező megkérdezte őket. A feljelentő Németh György TÜZÉP-dolgozót nem találtam odahaza. A beadvány egyik előírójával, Sántey Imrével beszélgettem. Idősebb ember, szép, új házban lakik. Kijelenti: — Túl sokat teketóriáznak. — De igaz! — csattantam fel. — A saját szememmel láttam. Aztán meg azt is láttam, amikor Józsi bácsi megragadta Julika vállát, magához rántotta, és akkor ... — Lekevert neki ő is egyet! — kiáltott közbe Pista, hogy bebizonyítsa, milyen járatos ő az ilyen ügyekben. Én fölényesen mosolyogtam, és tagadó- lag ráztam a fejem. Pistának a csodálkozástól a szeme bogara is kitágult. — Hát nem pofozta meg? — Nem. Hanem átölelte, aztán elkezdte csókolni az arcát. Így ám, ezt csinálta. Pista hallgatott. Maga alá húzott lábbal gubbasztott a fűben, és az előtte sárgálló kikericsvirágot bámulta, mintha akkor látta volna először. Csak hümmöqött, végül is nagy nehezen kinyögte: — Én ezt nem értem ... És te, érted? Halkan válaszoltam: — Én sem értem ... Nem szóltunk többet. Fl- nyújtózkodtunk a fűben, és néztük az eget, amelyen köny- nyű felhörongyok úsztak át, és néha-néha elhomályosították a. nap ara.nvlő korongját. ánp éve is már ennek? Elöljáróban említettem, hogy talán harminc. Nem tudom pontosan. Mint ahogyan arra sem emlékszem, hogy azon a tavaszon megtanultam-e ladikázni. De ennek a furcsa tavaszi kalandnak az emléke még ma is megvan bennem. Vass György © Arra a kérdésre, hogy a telek valóban külterületi-e, csak az újságíró kérésére elrendelt harmadik helyszíni kivizsgálás után tudott határozott választ adni az osztály. O A Kovács Domonkos által megnevezett személy, akitől tanácsot kért, azt állítja, hogy sohasem látta Kovácsot. Az osztály néhány dolgozója viszont azt mondja, hogy Kovács valóban járt bent, beszélt is vele, de hát biztosan elfelejtette. Ítéljünk hát. De igazságosan! ... Németh Sándor Most esedékes öt évvel ezelőtt vezették be az egyéni és a szövetkezeti tulajdonban levő gépjárművekre a kötelező szavatossági biztosítást. Ennek alapján az Állami Biztosító a gépjármű-tulajdonos által másoknak okozott kárt téríti meg. Ezzel mentesíti az illetőt a kártérítési kötelezettségtől, s a károsultak érdekeit is szolgálja, mert rövid úton, peres eljárás nélkül megkaphatják a kártérítést. Somogybán tavaly 50 alkalommal összesen 131 000 Ft kártérítést fizettek ki. Az idén június 1-ig megyénkben már harminc volt a gépjármű-balesetek száma, s ezekre összesen 102 000 forintot fizetett az Állami Biztosító. A gépjármű-tulajdonosok érdeke, hogy idejében befizessék a biztosítás díját. Elmulasztása esetén a rendőrség bevonhatja a gépjármű forgalmi engedélyét. A magánautók 1964. évi szavatossági biztosítási díjának második részlete július l én esedékes, s azt júliusban a tulajdonosok pótlékmentesen fizethetik.
