Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-27 / 122. szám
Váci Mihály a tanítóképzőben Író-olvasó találkozót rendezett a közelmúltban a Felsőfokú Tanítóképző Intézet. Váci Mihály József Attila-díjas költő látogatott el a leendő pedagógusokhoz. Az intézet vendége először egy novellát olvasott fel a kosztos tanítói sorsról. A cseppnyi tanyán kezdő tanító minden nap más családnál ebédelt. A beszélgetésen szó esett a mai magyar irodalomról, az Új Írás című irodalmi folyóiratról. Váci Mihály bírálta a gyönge filmeket, tv-játékokat és műsorokat. A hallgatók kérésére a költő felolvasott néhányat új verseiből. Horányi Barna tanítóképzős hallgató. Kétszázötven csatád kérése A Nagyatád és Vidéke Föld- müvesszöveikezet csökkentette a pálmájori élelmiszerbolt személyzetét. Azelőtt egy négyórás kisegítő is dolgozott az üzletben, ezt az állást a földművesszövetkezet megszüntette. Két eladó nem bírja az ide járó vevőket kiszolgálni. A bolt forgalma 140 000 forint havonta. Kétszázötven család kéri, hogy hallgassa meg javaslatát az fmsz. Csak úgy lehet meggyorsítani a kiszolgálást, ha újra munkába állítják a négyórás kiszolgálót. Király József 1 tanácstag. Hiiszonltáraa mázsa rongyot gyűjtöttek a lengyeltóti iskolások Amikor a MÉH fonyódi járási megbízottja fölkereste a lengyeltóti iskolát, a gyerekek között mindjárt híre futott a ronggyűjtési versenynek. A pajtások nagy kedvvel láttak munkához. Lelkesedésben eddig sem volt hiány, a megígért jutalmak most még jobban lázba hozták a gyerekeket. Az osztályok versenyre keltek egymással. A legjobbaké lesz a foci, a sok töltőtoll, színes ceruza, vízfesték. Minden osztály rákapcsolt. Az V/b és a Vll/a fej fej mellett haladt egy darabig, majd az utóbbiak győztek: huszonhét kiló rongy- gyal főzték le az ötödikeseket, összesen 297 kiló rongyot szedtek össze. A hetedikesek kapták a focit. A 121 kiló rongyot gyűjtő Szován Gézát karórával jutalmazták. Az ötödikes Káldi István 91, a hetedikes Szabadi Zsuzsa 60, a hatodikos Mihályfalvi Mária 44 kiló rongyot hozott be. Kitett magáért az elsős Nyakas Lacika is: harminchat kiló rongyot gyűjtött. Kovács Margit Lengyeltóti Csurgó is kövesse Kaposvár példáját A Somogyi Néplap május 4-i számában olvastuk, hogy zenés, táncos ifjúsági szórakozóhely lesz Kaposváron a KISZ központi bizottságának határozata alapján. A határozat egyik fejezete szerint társadalmi vezetőség irányítja a szesz- mentes szórakozóhslyet. A szülők és a fiatalok örömmel fogadták a KlSZ-határo- zatot. A csurgói tanács áprilisi ülésén a gyermek- és ifjúság- védelem gondjait is megtárgyalták. Több szülő és nevelő kérte, hogy gondoskodjanak a fiatalok szabad idejének tartalmasabbá tételéről. Jó lenne, ha Csurgón Is nyitnának ilyen zenés, táncos szórakozóhelyet. A szülők és fiatalok szeretnék, ha a járási KISZ- bizottság, a községi tanács, a művelődési ház vezetői addig PANASZOK - INTÉZKEDÉSEK Reif János (Balatonszéplak- felső, Barackos) kifogásolta, ho-gy a telkére folyik a szenny- lé az állami gazdaság területéről. A Somogy megyei Állami Gazdaságok igazgatósága közölte, a Balatonújhelyi Állami Gazdaságnak még az idén adnak hitelt, hogy a siófoki hálózatba vezethesse a szennyvizet, addig sán- r.olássai gátolják meg, hogy ne folyjon Reif János telkére. A terep miatt; azonban nagyon nehéz megakadályozni, hogy a hirtelen záporok után ne ömöljön szennyvíz az alacsonyan fekvő telkekre. • * * Fehér Andor nagyhajó mi olvasónk sérelmezte, hogy az Al- latforgalmi Vállalat kétszer követeli tőle a befizetett húsz forint tartozást. Urai Ferenc, a Somogy megyei Allatforgaimi Vállalat igazgatója megállapította, hogy a panaszos és a vállalat egyformán felelős a huzavonáért. Fehér Andor helytelenül tüntette föl a csekken az összeg rendeltetését, s más számlára könyvelték. Amikor a vállalat felszólította a panaszost a húsz forint elküldésére, nem írta meg, hogy már befizette. A vállalat kénytelen volt a bírósághoz fordulni. Amikor a vállalat megtudta, hogy a panaszos fizetett, ellenőrizte ezt a tényt. Az illetékes dolgozók felületesen néztek utána az ügynek, s nem találták meg a könyveli tételt. Azóta bebizonyosodott, hogy Fehér Andor idejében befizette a pénzt. Harangozó Jenőné büssüi olvasónk azt kérdezte, hogy a termelőszövetkezetben dolgozó asszonynak jár-e szülési segély. Az SZTK kaposvári alközpontjának tájékoztatása szerint a tsz-tagoknak nem jár táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, útiköltség. Harangozó Jenőné anyasági segélyt kapott az SZTK-tól. A termelőszövetkezet szülési segélyt adhat a húszheti szülési szabadság idejére, ha a szülő nő a szülés előtti két évben rendszeresen részt vett a közös munkában. Szülési segély címén a tsz alapszabályában meghatározott. munkaegységet kell jóváírni a szülési szabadság minden napiára (a vasár- és ünnepnapra is). * * * Horváth Imre kutasi olvasónk kifogásolta, hogy a földműves- szövetkezet nem fizette ki neki a raktára használatáért járó bérleti díjat. A Szövetkezetek Nagyatádi Járási Központja megállapította, hogy eddig havonta fizette az fmsz Horváth Imrének a bérleti díjat. A főkönyvelő javaslatára január 1-e óta negyedévenként előre fizetik, hogy ne kelljen olyan sok tételt könyvelni. A raktár tulajdonosa munkatorlódás miatt nem kapta meg idejében a neki járó összeget. A kutasi földművesszövetkezet mulasztást követett el. * * * Szabó István, iharosberényl olvasónk sérelmezte, hogy a B - hönyei Állami Gazdaság nem fizeti ki a tavaly novemberben végzett munkájáért még járó bérét. Az Állami Gazdságok Igazgatóságának intézkedésére számfejtették a Szabó Istvánnak járó bért, s az április 10-i bérfizetéskor megkapta. * * * Kereskai Lászlóné, a balatonszentgyörgyi téglagyár dolgozója szóvá tette, hogy a terhesség idejére nem kapja az előző átlagkeresetét. Az Építő-, Fa- és Építőanyag- ipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága megvizsgálta olvasónk panaszát. Megállapította, hogy igaza van. Intézkedett, hogy a terhesség, idejére megkapja az előző átlag- keresetét. A téglagyár azért nem fizette eddig az átlagkeresetet, mert a dolgozó nem igazolta írásban a terhességet. * * * Harkány Ferenc (Kaposvár, Csatorna köz 10.) elpanaszolta, hogy a pusztakovácsi italboltban vásárolt sör szenyezett volt. A Szövetkezetek Marcali Járási Központja megállapította, hogy igaza van a levélírónak. Nagy Ferenc italboltvczető szerint a kupak alatti sztaniol került bele a sörbe. A járási köz- pofit figyelmeztette Nagy Ferencet, hogy udvariasabban szolgálja ki a vendégeket, s ügyeljen a tisztaságra. * * * Kaposvári olvasók panaszolták, hogy a gyermekruházati boltban nem mindig adnak nylonzacskót a pulóverokhoz. Nagy Gyula, az Iparcikkkiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője megállapította, hogy a szintet; kus és gyapjúárukat nem csomagolják rendszeresen nylonzacskóba. A vállalat többször kérte a gyárakat, hogy tüntessék fel az árcédulán a csórna go’ áct. Éneikül a vállalat nem ellenőrizhet?, el- teszik-e a kiszolgálók a nylonzacskót, vagy nem. Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, Kaposvár, Május l. utca 57. sz. ipari tanulókat vesz föl vasbetonszerelő és ács szakmában Felvételre jelentkezhet az a fiatal, aki a 16. életévét még nem töltötte be. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. (3231) , is intézkednének. A földművesszövetkezet segítségével nyissanak egy cukrászdához hasonló szeszmentes sarkot a művelődési ház előcsarnokában. A fiatalok viselkedését jó irányba terelné, hogy az asztaloknál szolgálnák ki őket. Ez a megoldás mindenképpen jó volna, mert tehermentesitené a szűk cukrászdahelyiséget. Az étteremből duhajkodó emberek is átjárnak ide, nyomda- festéket nem tűrő hangon társalognak. Ezek a jelenetek nincsenek jó hatással a fiatalokra. A fiúk és a lányok szeretnék kulturáltan eltölteni vasárnap délutánjukat vagy estéjüket. Különben rossz fényt vet a művelődési házra, hogy a délutáni ifjúsági előadások idején szeszes italt árusítanak. Néhány fiatal idősebb barátjával vásároltatja meg a szeszes italt. Nem a legszebb látvány a révült szemmel bámuló, bizonytalan léptekkel járó fiatal. Reméljük, hogy a földművesszövetkezeti vezetők nem ellenzik majd ezt a tervet, a művelődési ház vezetői megnyithatják a szeszmentes szórakozóhelyet. A népművelőktől függ, hogy színesek, vonzóak lesznek-e majd a vasárnap délutánok és esték. Szabó Imre levelező. „Fül nélkül olcsóbb!" Zsebóráim velem öregszenek. Mind a kettőnek elveszett a Kiáltó az ellentét Lábodon jártam a közelmúltban. Ahogy mentem a községbe az állomásról, egy városba illő épület hívta magára a figyelmet: a lábodiak kulturális központja. Őrjártamkor még kavicshalmokat láttam az épület előtt, ezeket azonban elviszik majd, s parkosítják a művelődési otthon környékét. De mi lesz a mel-* lette levő postával?! Az épületen a második világháború nyomai éktelenkednek. Kiáltó az ellentét. Egy modern épület s egy golyó ütötte ház. Az utóbbi nagyon rontja a község képét. Miért nem hozatja rendbe a posta az épületet? Miért nem törődik ezzel a községi tanács? Kiss Kálmán Kaposvár, Zalka Máté utca 4. Keskeny az úttest a Tóth Lajos utcában Csúcsforgalmi időben nagyon nehezen férnek el a járművek a kaposvári Tóth Lajos utcában, mert keskeny ez úttest. A múltkor két pékkocsi állt az utcában, az egyik a jobb, a másik a bal oldal ón. Jött egy autóbusz, nem fért el közöttük. Vezetője kiszállt a fülkéből, veszekedett a kocsisokkal, csaknem ölre mentek. Ilyen nézeteltérések máskor is vannak. A város egyik legforgalmasabb része a Tóth Lajos utca. Helyes volna szélesíteni az úttestet. Székesfehérváron jártomban érdekes dologra figyeltem föl. A járdaszélt lejtősre építették, hogy a gyermekkocsikat köny- nyen feltolhassák az édesanyák. Kaposváron is erdemes volna így építeni a járdaszéleket, mert itt túlságosan magasak. Tóth Pál Kaposvár. B//W m/w ®W€>M Mikor vehet föl a vállalat új dolgozókat átszervezés után ? A vállalat vagy a. termelés átszervez és *t í lrend :Ih: t i a vállalat fclötíei s e v •, ele átszervezhet a Vállalat iga gató ja is sa;ái hatáskörébe í. Az átszervezés r ndszer nt létszámcsökkentéssel jár. Most arról adunk táji közt: tást, hogy az átszervező t mikor t szí megalapozatlanná az azt követő új fölvétel. Az átszervezés utáni új felvétel tilalma nincs időhöz kötve. Téves elgondolás, hozy a vállalatnak a létszám cső'-'kent: - sei járó átszervezés után 6 hónapig nem szabad új dolgozót alkalmazni. Ilyen rendelkezés nincs. A felmondással egyidejűleg is történhet új fölvétel, és ez a felmondás önmagában még nem teszi jogellenessé. Az új fölvétel az átszervezést csak akkor te zi megalapozatlanná, illetve a a felmondást jogellenessé, ha az új dolgozót annak munkakörébe veszik föl, akinek felmondtak, vagy he olyan munkakörbe vennék föl, am't a felmondással elküldőt; dolgozó is el tudott volna látni. Ez pedig időbeli ke-'Mozás nélkül köti a vállalatot. Ha az új fölvétel későbbi időpontban történik, munkaügyi vitát eldöntő szerveink u^yanezzket az elveket alkalmazzák. Későbbi új fölvételkor azonban megvizsgálják azt is. hogy sí vállalat ?, felmondás közlésekor látia-e, vagy legalább kellő gondosággal láthatta-e, hogy bizonyos idő elteltével új dolgozó;: kell fölvenni. Például az augusztusi létszám- csökkentést jogellenessé teszi a szentemberi, új fölvétel, mert a vá'lalnt a következő negyedévi tervé*, ismeri, tehát tudnia kelj, hogy tervfeladatainak teljesítésű milyen létszámot igényel. Előfordulhat viszont az is, hogy decemberben a vállalat még nem ismeri ?. következő év terveit, és az év végén végrehajtott létszámcsökkentés ellenére a következő év elején kénytelen új fölvétellel a hiányzó létszámot pótolni. Ilyen esetben az új fölvétel azért nem teszi az előző hónapban kiadott felmondást jogelenessé, mert a vállalat nem tudhatta, hogy létszámemelésre lesz szüksége. Hogyan alakul az özvegyi nyugdíjra való jogosultság nyugdíjassal kötött házasság alapján? Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság nem attól függ, hogy a férj a házasság megkötésekor nyugdíjas-e, hanem attól, hogy a 60. életévét be- töltötte-e. A hatályos jogszabályi rendelkezés szerint az olyan férfi özvegye, aki a házasság megkötésekor 60. életévét már betöltötte, özvegyi nyugdíjat — az egyéb föltételek fennállása esetén is — csak akkor kaphat, ha a házasságból (együttélésből) gyermek származót t, vagy a házastársak a házasság megkötése után legalább 5 évig együtt éltek. AZ a feleség, aki 60 évesnél fiatalabb nyugdíjassal (pl. rokkantsági nvugdíjóssal vagy pl. 58 éves, korkedvezményes nyugdíjassal) köt házasságot, ugyanolyan föltételek mellett jogosul: özvegyi nyugdíjra, mintha a férje a házasság megkötésekor még nem lenne nyugdíjas. Nem kaphat viszont özvegyi nyugdíjat az a feleség, aki 60 évesnél idősebb — tár még nem nyugdíjas — férfival köt házasságot, ha az együttélésből gyermek nem származott, vagy a házasságkötés után legalább 5 évig nem éltek együtt. Ha élettársak kötnek házasságot, az özvegyi nyugdíj nemcsak akkor jár, ha a házastársak p. házasságkötés után 5 évig együtt élnek, vagy az együttélésbe! gyermek származott, hanem abban az esetben is, ha együttélésük a férj haláláig — beleszámítva a házasságkötés előtti együttélést is — legalább 10 éven át fennállott. Nem föltétele az özvegyi nyugdíjra való jogosultságnak az említett 5 évi együttélés olyan esetben, amikor a férj a házasság megkötésekor még nem volt 60 éves, de a házastársak elváltak, a férj 60. életévének a betöltése után azonban újabb házasság jött létre közöttük. Dr. K. J. HOZZÁSZÓLÁS CIKKEINKHEZ Les^pörtetik a járdákat Lapunk március 19-i számában cikket közöltünk Miért nem söpörnek? címmel. Kifogásoltuk, hogy Kaposváron vastagon borítja a por a járdákat. Farkas Géza, a városi ta- jnács építési és közlekedési [osztályának vezetője utasította az Ingatlankezelő Vállalafüle, azaz a függesztő karika-ltot, hogy tartsa tisztán az álja. Elmentem a Finommechanikai Vállalat órásrészlegéhez pótlásuk végett. Azonnal kézbe vették az órákat. Néhány perc alatt megcsinálták, a karikák erősen álltak helyükön. Nagyon csodálkoztam, amikor ,, , megmondták, hogy tizenkét ^íarassa forintot fizetek darabonként. Amikor kételkedve csóváltam a fejemet, közölték, hogy öt forintba kerül az anyag, a többi a munkadíj. Hát bizony elég borsos az Utóbbi! Csodálkozásomra a munkát átvevő kisasszony szellemeskedően megjegyezte: — Fül nélkül olcsóbb! —• Nem mi szabtuk meg az árakat... — kontrázott "á az órás. Ami azt illeti, egy ki°sit sokat kérnek az ilyen apró munkáért. Lugosi László Mernye. lami házak előtt a járdát. A tanács megkérte a rendőrsé- et, hogy gyakrabban ellenőrizze az utcák tisztaságát. A köztisztasági részleg ezután állandóan ügyel a rendre és a tisztaságra. A járdák lesöpré- sét elmulasztókat szabálysérté- vonják felelősségre Az üzemorvosi ellátásról Üzemorvost kérnek a gyárak című összeáll tilsunkban megírtuk, hogy azokban az üzemekben is szükség van üzemorvosra, ahol nem dolgoznak ötszázan. Az Egészségügyi Minisztérium általában egyetértett a lap március 1-i számában megjelent cikkel. Közölte, hogy mindig az üzem egy telephelyen foglalkoztatott dolgozóinak létszámától függ, hogy megszervezhető-e az üzemorvosi ellátás. Ha a telephelyen a létszám eléri az ötszázat, akkor lehet üzemorSzerezzen örömei gyermeknapra! Roller . . Mariba baba Léggömb . . 1,Műanyag sípoló autó Műanyag homokozó 11, —, 14,50,16, Ft (4128) 98,- Ft 230,- Ft Ft, 2,40 Ft 36,— Ft vost alkalmazni az érvényes jogszabályok szerint. Ha a dolgozók egészségét veszélyezteti valami (például ólom, arzén, higany stb. feldolgozása), már a háromszáznál több embert foglalkoztató üzemeknek is engedélyezhet orvost a minisztérium. A kis létszámú üzemek dolgozóinak egészségvédelmét, az úgynevezett üzemikörzeti orvosok láthatják el a legjobban, ha a föltételeket biztosítják. Az üzemnek a körzet területén kell lennie. Az orvoshoz tartozó lakosok és dolgozók száma nem haladhatja meg a háromezret. Az üzemi-körzeti orvos csak így láthatja el mind a két feladatát heti negyvennyolc órás munkaidejében. Az ipari — főképpen bányaipari — megyékben már régen bevezették ezt a rendszert Borhélv Istvánná késleltetette a pör befejezését Érthetetlen hallgatás című írásunkban megbíráltuk a MÁV Pécsi Igazgatóságát: azért halogatja a Borbély Istvárméval folytatott pör befejezést — írjuk—, hogy ne kelljen ki fizetni a panaszosnak járó 4018 forintot. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium I. Vasúti Főosztálya a következőket fűzte a lap február 14-i számában megjelent cikkhez: »Borbély Istvánné csak 1962. december 3-án jelentette be a MÁV Pécsi Igazgatóságának az 1962. július 4-én elszenvedett balesetét. Csaknem öt hónap telt el, az igazgatóság nem látott tisztán az ügyben, nem lehetett tisztázni a tényállást. A vasút igazgat óság elutasította a kérelmet. Borbély Istvánné kártérítési pert indított a MÁV el ten A MÁV Jogügyi .Hivatala kérte, hogy utasítsák el a keresetet, ugyanakkor javasolta, hogy végezzék el a bizonyítási eljárást. A bírói eljárás során Borbélyné kérte jogi képviselője útján az eljárás szüneteltetését. Ez késleltette a pör befejezését. A járásbíróság 1964. február 25-én elmarasztalta a Magyar Államvasutakat, a Jogügyi Hivatal megföllebbezte az ítéletet. A MÁV Jogügyi Hivatala a társadalmi tulajdon védelme érdekében élt a rendelkezésére álló jogi eszközökkel. Eljárása nem nevezhető halogatásnak, hiszen Borbély Istvánné öt hónappal később jelentette a bal- i esetet, az elutasító válasz kézhezvételétől számított nyolc hónap múlva fordult a bírósághoz, s ő kérte a per szüneteltetését. Muvt/őd** VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Bakíis. Magyarul beszélő lengyel film. Korhatár nélkül. A.z előadások kezdete 5 és 7 óra. (Május 27-ig.) 8 és 1/2. Szélesvásznú olasz film. Csak 18 éven felülieknek. ■ Csak este 9 órakor! (Május 27-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ f Az Aranyfog. Izgalmas bolgár bűnügyi film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadások kezdete i * (í 8 óra. (Május 27-ig.)