Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-10 / 108. szám

Bárdos Pál ZBA. 1 K ossuth rádió, Buda­pest. A pontos idő tíz óra. Hallgassák meg legfrissebb híreinket. To­vább tart a francia bányászok sztrájkja. A kormány nem haj­landó tárgyalni a szakszerve­zetek képviselőivel... Hárman ülnek az asztalnál. A színész, a medika és a ma­ma. A színészen új cipő van. Sárga bőre illatos a tömérdek krémtől, tompán veri vissza az üvegablakon bevágódó nap­fényt. A gazdája kedvtelve né­zegeti, forgatja, keresztbeve­tett lábát föltűnően lógázza. Minél többen lássák a divatos, hegyesorrú lábbelit. Egyébként is divatosan öltözködik. Már nem fiatal, de kora sincs még, és a színpadon igazán jól mu­tat. Ott is a kosztümös dara­bokat szereti leginkább, renge­teg csipkefodrot rakat magára a szabóval, és kínosan tiszta rajta minden. Kedveli a nyu­gati színművek dobozból ki­vett elegáns hőseit is, gyakran saját ruháiban játszik. Az a fajta művész, akinek a kriti­kából mindig jut egy dicsérő félmondat. Sose volt nagyobb sikere és sose bukott meg. Di­cséretes szorgalommal készül a föllépésre. Pontos, megbízható és jó kolléga. Mindenben a di­vatosat szereti, ruhában, könyvben, színdarabban, s a véleménye is mindig divatos. Barátai és ismerősei kedvelik, nagyobb adóssága és különös ismertetőjele nincs. ... Üjabb területeket öntött el az árvíz. Budapest és Szé­kesfehérvár között megszakadt a vasúti közlekedés, a vízügyi szervek felhívják a lakosság figyelmét, hogy ... A medika gesztenyebarna. Tanárai nagy jövőt jósolnak neki, vizsgáit színjelesen tet­te le, még az anatómiát is ki­fogástalanul megtanulta. Se­bész szeretne lenni, keze pon­tos, sohase remeg, természete nyugodt és kiegyensúlyozott. Arcára rákövült a megelége­dett emberek félmosolya, néha szertelen jókedve támad, olyankor nagyokat visongat és az évfolyamtársai azt hiszik, hogy becsípett. A színész je­lenlétében azonban az égvilá­gért nem csinálna ilyet, in­kább csak hallgat és rejtélye­sen mosolyog. Tizennégy éves korában volt először viszonya egy szeplős és buta kamasszal, akinek egyetlen rokonszenves vonása volt a pattanásai mel­lett az, hogy jól evezett. Ké­sőbb jött néhány nagy szere­lem, majd néhány kisebb, most pedig a színész. Csakhogy ennek a keze simogatásán túl semmit se engedett, hogyisne, ez csak vegye el őt feleségül. ... Iránban ismét mozog a föld. Vulkanikus és tektonikus erők következtében nagyerejű földlökések rázkódtatják meg az ország északi részét. A Nem­zetközi Vöröskereszt repülőgé­pen küldött élelmiszert és gyógyszert a földrengés sújtot­ta vidék lakóinak . .. mama bundája már kissé megkopott, de szőkesége annál ki- fogástalanabb. ő valóságos mintaképe a jó háziasszony­nak. Világéletében példamuta­tóan gazdálkodott, képes volt kilencven fillérért venni meg egy forintot. Már régóta öz­vegy, férje rossz emlékét és szerény nyugdíjat hagyott hát­ra. Abból, meg kézimunkából kell megélnie, úgy ahogy le­het. Az a pár csomag, amit havonta kap nyugatról, kis fe­hérnemű, női harisnya, kávé, miegymás, az ugyan nem so­kat lendít rajta. Igazán csoda, milyen takarosán járatja a lá­nyát ilyen viszonyok között. Különben a maga módján a mama a legnagyobb híresség hármójuk között. Mesés ízű befőttjeinek híre közismert az egész városban. Specialitása egy barackdzsem, már sokak­nak leírta a receptjét, de sen­kinek se sikerül olyan töké­letesen, mint amikor ő maga ügyel rá. Savanyúságai is köz­ismerten jók, nála sose puhul meg az uborka és nem fonnyad el a zöldpaprika. Dinnyét két­féleképpen tud eltenni, befőtt­nek, savanyúságnak, s nagyon rossz véleménye van a kon- zervkészítményekről. Mióta megnőtt a lánya, sokat járnak együtt hangversenyre, színház­ba, de mostanában valahogy nagyon fáradt és csak az ope­rett jelent neki kikapcsolódást. Sok szakácskönyve van, va­sárnap délutánonként azokat lapozgatja, és a legjobb recep­teket fölírja féltve őrzött fü­9 — És nem volt nagyon drá­ga? — Ez már a mama szak­területe. Ö tudvalévőén sok­kal olcsóbban vásárol, mint a többi ember. A színész is érzi a csapdát és kapásból letagad egy százast. — Kettőkilencven. Igazán olcsó. — Olcsó? — a mama hang­ja fölkunkorodik, őszinte fel­háborodás fűti. — Háromszáz forint egy ilyen vacakért? Hisz ebben alig van valami kis anyag... Kész rablás ... Ugyan, már semmin se csodálkozom. Mikor tűk, úgy emlékszem, mintha ma lenne. — Tetszett mesélni, mama — a medika hosszú, ideges ujjai­val felemeli a csészét és na­gyot kortyok belőle. Alig várja, hogy elmenjen az anyja, unat­kozik, és szeretné egy kicsit megkínozni a férfit, ne üljön olyan magabiztosan. Különben is kérte, hogy ne sárgát ve­gyen, azon nagyon látszik a piszok és semmihez se lehet fölvenni. De ez egy nagy maf­la, biztosan megvette az elsőt, amit a kezébe adtak. SIMON LAJOS: HAZATÉRŐ A KÜSZÖBÖM Néha az ember annyira hirtelen toppan az otthoni küszöbre, hogy szégyenli üres tenyerét. Lélekig elpirul: Ó, kedveseim, már csak az utolsó kocsit értem el... s Iába alatt a küszöböt nézi, melyre szerencsétlen dédöregapja szerencsepatkót kalapált, így vagyok én. így tértem haza, üresen, mindent odahagyva még szívem nehezékeit is, hogy könnyedén felemelkedjek, szinte közétek szemem testvérkéi: csillagok! Most itt a küszöbön kedvem lenne fütyörészni sírni vagy dalolni — ó, te ellágyulás! Arcomon gyík szalad, hideg... mi az? talán a könny? a könnyek? nem! nem! Csak erős ammónia száll trágyát raknak a szekérre a kertek alatt... De felmosolygok: mégsem érkezem üres tenyerekkel, öcséimnek hoztam háromzseb villamoscsörömpölést, rám akasztott az ősz néhány bolyongó ökörnyálat, s elhoztam, kishugaim, verjetek belőle csipkét. S nektek atyámfiai, jóízű híreket hoztam haza, majd elmondom sorra mind, csak adjatok egy széket, hogy leüljek... A A zetébe. Az a naplója. Már ké­szül lánya lakodalmára, azt is kiválasztotta, mit güssön, ... Az Amazonas melletti őserdőben lezuhant egy repü­lőgép, helikopterek indultak megkeresésére. A gép negyven utasának és hét főnyi személy­zetének sorsa ismex-etlen ... színész gyönyörkö­dik az új cipőben, de a mama elége­detlen. — Nem értem magát, Géza, maga, aki úgy szereti a ké­nyelmet, hogy vehet ilyen he­gyesorrú cipőt? — Kezitcsókolom, cseppet sem szorít. Amíg kirakatban láttam, én is féltem, hogy szűk lesz. Mondtam is a ki­szolgálónőnek, nem csinál az ilyen tyúkszemet? Ö csak ne­vetett, ugyan, kérem, mondja, fél Olaszország ilyenben jár. A többi mezítláb. De mezítláb se ilyen kényelmes. Ez egy prí­ma, finom cipő, kérem. A színéz hangosan beszél, ahogy megszokta a színpadon. Mindent dramatizál, széles gesztusokkal húzza alá szavait, nem is pózból, inkább meg­szokásból. — ÍHát jó, mondom, próbál­juk fel. Hozza a kanalat, olyan hosszú nyeles kanalak vannak most, hát egyből belecsúszott a lábam. És nem szorít sehol se. A mamának tetszik a cipő, mert tetszik a színész-vő. Ha­nem természetében van az el­lentmondás, nem szereti, ha másnak van igaza. Ö mindig óv és figyelmeztet. Közismert orákulum, már többször igaza lett. Most is oktatóan emeli ujját. — Nono! Viselve válik. Nem jó ezt elkiabálni. Majd meglátom, mit mond pár nap múlva. — Nekem tetszik — mond­ja a medika és rejtélyesen mosolyog. — Köszönöm — hajlik felé a színész és szeretne mélyen a lány szemébe nézni, de az elbámul valahová és nem gon­dol semmire. ... Útnak indult a Lunyik 4. Óriási rádióteleszkópok fi­gyelik jelzéseit. Segítségével sok új ismeretet szerezhet a tudomány a Hold közvetlen környezetéről. Ez az új kísér­let minden valószínűség sze­rint az ember holdutazását készíti elő ... kettőötven egy tojás ... Vala­mikor négy fillér volt. — Az már elmúlt, mama — szól közbe a medika, mert fél az anyja emlékeitől. — Az csak a koronás világban lehe­tett. — Igen, kezitcsókolom — kap a szón a színész — az régen volt. Most kettőkilenc­ven nem sok egy ilyen cipő­ért — annál is őszintébben mondja, mert tudja, hogy százzal többe került, ahhoz képest tényleg olcsó kettőki- lencvenért. — Miért nem csináltat in­kább méretre cipőt? — kérde­zi a mama. — Az sokkal ele­gánsabb. — Viszont sokkal drágább. — Ne hidd, kislányom, ne hidd — most már a témánál van, erről naphosszat beszél­hetne ezeknek a tapasztalat­lan fiataloknak. — Nem min­dig az az olcsó, ami keveseb­be kerül. Lehet, hogy a csi­náltatott cipő drágább vala­mivel, de megéri. Hol van már egy ilyen gyári vacak, mikor a kisipari cipő még mindig cipő! Legalább két­szer annyi ideig tart és meny­nyivel szebb! Már messziről látszik rajta, ez igen, ezt mes­ter készítette, nem pedig gép. Valamikor szegény apád, , a megboldogult férjem, mindig csináltatta a cipőit. Igaz, ne­ki kissé deformált volt a lá­ba ... .. . Tovább éleződött a ber­lini helyzet. A nyugati hatal­mak ügynökei már kétszáz bombamerényletet követtek el a fal ellen. A Szovjetunió komoly figyelmeztetést inté­zett a háborús kalandorok­hoz, maga ég el, aki felelőtle­nül játszik a tűzzel... — Borzasztó — mondja a színész és megkavarja a kávé­ját. — Borzasztó, milyen gyor­san változik a divat. Ma ve­szek valamit, holnap a fél vá­ros olyat hord, holnapután mái ki is ment a divatból. .. mama a cukor fe­lét a kávéba teszi, a másik két mokkát táskájába csúsztatja. Jó lesz az még később. — Igen — mondja — túl jól megy egye­seknek, nem tudnak mit kez­deni a jódolgukkal. Emlék­szem, a férjemnek, a te bol­dogult apádnak, volt egy bar­na félcipője. Pesten csináltat­A (Szekeres Emil rajza.) — Meséltem? Mindegy. Szó­val Pesten csináltattuk, mit mondjak, kétszer annyiba ke­rült, mint itthon. De megér­te... Tizenkét évig hordta. Tizenkét évig. Az a cipő min­dig divatos maradt. Mondtam is szegény férjemnek, látod fiam, ez a művészet, nem szob­rot csinálni. Tizenkét évig hordta, pedig, hogy finoman fejezzem ki magam, kissé de­formált lába volt. A medika a színész sárga cipőjére néz és az apja, for­mátlan, bütykös lábát látja maga előtt, ahogy kiszabadul a félretaposott ócska csukából, ujjait mozgatja a zokniban, majd kezdődik a lábáztatás ri­tuális szertartása, a családi bé ke elmaradhatatlan esti jelké­pe az összkomfortos lavórban. — Én a változatosságot sze­retem. Képtelen lennék évekig ugyanabban járni. Feszélyezne. Ha nem öltöznék divatosan, félembernek érezném magam. ... Kedves hallgatóink, rend­kívüli közleményt olvasunk fel. Az emberiség újabb nagy­szerű diadala. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája köz­li, hogy a holdutasok egészsé­gesen visszatértek a földre. Kőzetmintákat hoztak maguk­kal, ezek eldöntik a Hold fel­színéről folytatott több évtize­des tudományos vitát. Semmi akadálya sincs többé a Hold és Föld közötti rendszeres ra­kétajáratnak ... mama kényelmesen hátradől, végre ki­beszélheti magát. A másik kettő nem figyel rá, a színész gyönyörködik a fény játékában a cipőn, a medika pedig bosszankodik. A hajtá­sokban máris ráncos a bőr, egyszer-kétszer elfelejti be- krémezni, aztán dobhatja el... A férfiak nem tudnak vigyáz­ni a holmijukra. — Ezek a mai lábbelik per­sze semeddig se tártnak. Vé­kony a talpuk, kilopják belőle az anyagot. A bőr is vacak, hol lehet ma olyan bőrt látni, mint régen ... A színész nem emeli fel te­kintetét, de vigyorog — jó bőrt ma is látni. A mama kicsit dühös lesz, c igyekszik választékosán kife­jezni magát, lábbeli meg ilyes­mi, erre ez a divatmajom jön az ízléstelen vicceivel, hiába a gyerekszoba... PAPP ÁRPÁD: A CSÖND MIKROFONJA ELŐTT A csöndben sikoly a suttogás is, hadd szóljak hát hittel hadd mondjam el tinektek — kik napjainkon, csőre töltött csöndön éltek s az éj takarója alatt álmatlan hánykolódtok a véreresszemű hajnali holddal, kik a vacogtató magányban egy-egy szív izzó parazsára hajoltok s kéz a kézben jártok az őszben füzek tóba-zuhogó sárga vízesései közt), kik e kor mélyvágataiba naponta leszálltok s szíveteket néha betemeti a bánatomlás, testetekkel ducoljátok alá rázkódó korunkat, kik szeretnétek még meg-megcsodálni amint a nap festékröge alkonnyá oldódik a tóban, s az ég megáradt, parttalan vízében megolvadnak a tél tavaszba sodródó felhőhegyei s új csillagok szikráznak fel a lélek táguló horizontján — a csönd mikrofonja előtt hittel hadd mondjam el tinektek: az élet veletek mindennél erősebb s álmaink végső menedéke a béke. 1962 október. A — Tulajdonképpen a szűk cipő nem egészséges — mor­fondíroz hangosan a medika. — Télen elősegítheti a fa- gyást, mert akadályozza a vér­keringést, nyáron meg beda­gad a láb. Legjobb lenne me­zítláb járni. Mulatságos lenne egyszer mezítláb jönni ide. Erre már a színész is felfi­gyel, végre sikerül elkapni a lány tekintetét és szemébe néz, híres hódító pillantásával. — Eredeti ötlet. Biztos divatot csinálna... ... A Csendes Óceánon fo­lyik az algaaratás. Két milliárd szarvasmarha táplálására ele­gendő az idei termés. Üjzélan- di tudósok olyan csemegealgát állítottak elő, amelynek kipré­selt leve nagytöménységű vi­taminkészítményeknek felel meg, íze ugyanakkor tökélete­sen emlékeztet a szőlőborra. Nagyüzemi termeléséhez jövő­re kezdenek hozzá... — A mezítlábj árásnak is vannak előnyei és hátrányai — vélekedik a medika — keve­sebb lenne a bokasüllyedés, de több a felületi sérülés. — Ugyan, kérlek — a mama rögeszmésen szeret ellentmon­dani — nézd meg a cigánygye­rekeket. Mezítláb járnak és semmi bajuk se esik. Ügy meg­keményedik a bőrük, akár üvegcserepeken is szaladgál­hatnának. — Kár lenne, ha visszatér­nénk a primitív szokásokhoz — a színész gondosan fölhúz­za a nadrágját, ne gyúródjon össze a vasalás. Le is fricskáz valami láthatatlan pelyhet ró­la. Az ősember mezítláb járt, mert ugrált fáról fára. A ci­gánygyerekeknek nincs pénzük cipőre. Én viszont a majom­korszakot már befejeztem, pénzem van, hát azt mondom, hogy cipő teszi az embert. Egész más embernek érzem magam, ha ilyen jó cipő van a lábamon. z olyan vitathatatlan igazság, hogy senki se szólhat ellene. A medika kibámul az üvegen, a mama pedig bólogat. — Hát igen, a jó cipő az elegancia . . . Láttam egyszer Pesten Csor- tost, sétált az utcán, nem mon­dom, minden nagyon tápp-topp E: volt rajta, de a cipője az vala mi egész különös volt. .. ... A Mars imperialista ag ressziója újra fenyegeti szom­szédunk, a Vénusz békés éle­tét ... A Föld dolgozói egy em­berként utasítják vissza a pro­vokációkat. El a kezekkel a Vénusztól! .... — Persze már akkoriban di­vat volt a hegyesorrú cipő. Tu­lajdonképpen nincs új a nap alatt — a mama a jó háziasz.- szony biztonságával segít tál­cára rakni a csészéket. A fel­szolgálónő sóhajt: — Jaj, cU szép cipője van a művész ú nak! — Szép? — A színész tetszc legve forgatja a lábát. — Ugye szép? Nekem is tetszik. — Éppen ilyet vennék a. uramnak. Kényelmes? — Mintha a lábamra Öntőt ték volna. — No, várjunk csak — a ma ma hangja csupa rezignáció - - majd még szoríthat. Majd hol nap ... Akkor elválik. — Ki lehet ezt cserélni? —■ kérdezi a praktikus medika. — Azt szeretném látni, hog;- ne vegyék vissza, ha nem jo — pattog a mama, aki közutá­latnak örvend kereskedő-kö­rökben. — Mert minden bóv­lit el akarnak sózni... Majd én megmondom a magamét. . — Egyelőre fölösleges — : színész félti az új cipőt, esz : ágában sincs kicserélni — cseppet se szorít. — Veszek ilyet az uramnak — kacsázik e) a felszolgáló. A Világkönyvtár új ajánlási módszert vezetett be. Nap­jainkban olyan fölmérhetetlen mennyiségű szépirodalmi mű jelenik meg, hogy az olvasók segítség nélkül képtelenek el­igazodni korunk irodalmában. Az új módszer előnye, hogy ... ' — Ahogy nézem ezt a cipőt, egyre jobban tetszik. Biztos exportból maradt vissza. Az ilyen jó cipő ... ... Az emberiség fejlődé ■ tovább tart... ... A beszélgetés kezdődik elölről...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents