Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-08 / 81. szám
Szerda, 1964. április 8. 3 SOMOGYI NÉPLAP Tegnapi számunkban jelent meg M. A. Szuszlov elvtárs »Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért« című beszédének első része. A beszéd befejező részét az alábbiakban közöljük: A kínai vezetők a fegyelmet nem úgy tekintik, mint az azonos gondolkodású kommunisták nagy szövetségének minden egyes osztagával szemben fennálló kötelesség öntudatos teljesítését, hanem mint kényszerű alárendelést és parancsolást. Itt nyilvánvalóan megmutatkozik annak a gyakorlatnak a hatása, mely annyira jellemzi maguknak a Kínai Kommunista Párt vezetőinek a módszerét. De mennyire idegen ez a marxizmus—leninizmus egész szellemétől! — állapítja meg Szuszlov elvtárs, majd azt fejtegette, hogy célul tűzték maguk elé, bármilyen áron is. de lejáratnak minden, valóban marxista—leninista pártot, amely megérdemelt tiszteletet élvez a kommunista világmozgalomban és a néptömegek előtt. Különösen felháborító az az álláspont, amelyet a KKP Központi Bizottsága képvisel a kapitalista országokban harcoló kommunista pártokkal szemben. Ezeknek az amúgy is bonyolult viszonyok között működő pártoknak nem kevés többletnehézséget teremtenek a kínai vezetők. A proletárszolidaritás pekingi értelmezése megítélhető abból a magatartásból, amelyet a KKP Központi Bizottsága tanúsított, amikor a baathista nacionalisták leszámoltak Szalam Adillal és az Iraki tőivel. A kínai vezetők a kül- Kommunista Párt más veze- tott beszélgetéseikben nyiltan földi küldöttségekkel folyta- kárörömüket fejezték ki az iraki elvtársak bestiális meggyilkolása fölött Ezután Szuszlov arról beszélt, hogy az egész kínai propagandagépezet: az ŰjKína hírügynökség, a tájékoztató központok, a különböző fajta bulletinek, a rádió — ma harcot folytat a marxista —leninista pártok ellen. A kínai vezetők lényegében új ideológiai frontot nyitottak a testvérpártok ellen. E téren nem vetik meg az antikom- munizmus fegyvertárából kikölcsönzött fogásokat. Mibe kerül ■ például a kínai propagandának bevetni a »moszkvai kormánypálcáról« hangoztatott koholmányt, amelynek intésére állítólag hol az egyik, hol a másik irányba »fordulnak« a kommunista pártok. Ez a rágalom egyformán sértő mind a népeik nemzeti érdekeit következetesen védelmező testvérpártókra, mind az SZKP-ra, amelytől idegen minden beavatkozás más pártok belügyeibe. Nem egyéb ez, mint a »Moszkva kezéről« hangoztatott, az imperialista propaganda által kitalált régi mese új változata. Szakadár tevékenységükre a kínai vezetők akkor tették fel a koronát, amikor az utóbbi időben híveket kezdtek toborozni a testvérpártok soraiban és ezekből frakciós csoportokat alakítottak. Jelenleg Peking segítségével és támogatásával pártellenes, szakadár, renegát csoportok alakultak Belgiumban, Brazíliában, Ausztráliában, Ceylonban, Nagy-Britanniá- ban és néhány más országban. E csoportok főkolomposainak kezében váratlanul nagy pénzösszegek tünedez-' nek fel. Újságokat, folyóiratokat alapitanak, mindenféle rágalmazó irodalmat adnak ki, nem ritkán üzletet nyitnak kínai propagandatermékek árusítására. E csoportok részvevői rendszerint becsvágyó karrieristák, politikai ’ szélkakasok és hasonszőrűek. A pártellenes csoportok részvevői egyes országokban jobboldali opportunista irányzatokat képviselnek. A szakadár csoportok soraiban Ausztriában, Chilében, az Egyesült Államokban megtalálhatók sötét múltú egyének, kalandorok. Érthető, hogy a testvérpártok nem tűrik meg e frakciós csoportokat és kivetik őket soraikból. Ilyenkor Pekingből minden esetben »rettenetes« fenyegetőzés következik a testvérpártokra, s azzal vádolják őket, hogy »törvénytelet módszereket alkalmaznak«. A. Szuszlov beszéde Nyíltan meg kell mondanunk, hogy a kommunista mozgalom történetében sohasem volt ilyesmire példa. Soha egyetlen párt sem vette a fejébe azt, hogy a más országok kommunista pártjaiból kizárt szánalmas szakadár csó- portokat igazi »pártnak« nyilvánítsa ki, az igazi kommunista pártokat pedig »volt pártoknak« nevezze. A kínai vezetők, akik oly fennhangon beszélnek a pártok egyenjogúságáról és egymás belügyeinek tiszteletben tartásáról, most valamiféle »legfelső bíróság« szerepét akarják betölteni a kommunista mozgalomban, s a kommunista pártok helyett megoldani e pártok belső életének problémáit — jelentette ki Szuszlov. E csoportok megjelenését feltűnően kedvezően fogadták a tőkésországok uralkodó körei, amelyek joggal látják bennük azt az »ötödik hadoszlopot«, amely kapóra jön nekik a munkásmozgalomban. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának vezetősége most még tovább megy, és nyíltan arra törekszik, hogy a kommunista világmozgalom ellensúlyozására összetákolja a vele hasonló gondolkozásúak tömbjét saját platformmal, csoportfegyelemmel és pekingi központtal. Ezeket a terveket még 1962 végén kikotyogta Mehmed Shehu, amikor kije- lentette, hogy most van alakulóban a marxizmus—leni- nizmushoz hű pártok tömbje, amelynek élén a kínai párt áll. . Miért alakítják meg ezt a tömböt? Mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem a munkásmozgalom céljaiért, nem a világ imperializmusa ellen vívott harcra, hiszen ennek a tömbnek már a gondolata is önmagában hordja a szakadás csíráit és nyilvánvalóan a munkásosztály erőinek a gyengítését szolgálja. Ez a tömb ezért alakul meg, hogy harcoljon a marxista—leninista pártok ellen, a kommunista világmozgalom ellen, a KKP Központi Bizottsága vezetőségének a sajátos céljai érdekében. A kommunista világmozgalom megbontására irányuló törekvésüket a kínai vezetők átvitték a demokratikus erők nemzetközi frontjának soraiba is. Néhány esztendeje a békeharcosok, a nő-, az ifjúsági és egyéb nemzetközi szervezetek kongresszusait és konferenciáit a kínai képviselők szakadár kirohanásokra használják fel. A kommunista világmozgalom korunk legnagyobb befolyású politikai erejévé vált. A nemzetközi kommunista mozgalom életében különösen nevezetes volt az utolsó évtized, amikor a személyi kultusz káros következményeit legyűrve jelentősen aktivizálta alkotó, elméleti és gyakorlati tevékenységét, ezeket még szorosabban fűzte az élet követelményeihez, a széles népi tömegek szükségleteihez és kívánságaihoz. Ilyen történelmi háttérrel különösen látható nemcsak a kínai vezetők szakadár tevékenységének káros volta, hanem egyúttal azon törekvéseiknek teljes kilátástalansága is, hogy letérítsék lenini útjáról és saját elképzeléseiknek rendeljék alá a kommunista világmozgalmat. Nem lenne helyes azonban, ha nem mérnénk fel kellőképpen a KKP Központi Bizottsága frakciós cselekedeteinek veszélyességét. A kínai vezetők mindenféle éretlen és ingatag elemre támaszkodnak, de olyanokra is, akik megrekedtek a személyi kultusz világában és rabjai a személyi kultusz alatt kialakult dogmatizmusnak és doktriner sematizmusnak. Frakciós módszereikkel felkarolják az olyan mindenféle renegátakat és elfajzottakat, akik bármilyen zászló alatt készek küzdeni a kommunizmus ellen. A kínai vezetők a maguk antileninista vonalának és szakadár tevékenységének leplezésére a »jelenkori revizioniz- mus« elleni harc zászlaja alatt lépnek fel. Marxista-leninista pártokat »revizionistáknak« bélyegeznek, magukat azonban »igazi« forradalmároknak tüntetik fel. Arra számítanak, hogy ezzel sikerül megtéveszteniük azokat az embereket, akik nem ismerik a nemzetközi kommunista mozgalomnak a jobb- és a »baloldali« opportunizmus ellen vívott harca igazi történetét és hajlamosak arra, hogy nagyszerű tanaink lényegének elsajátítása helyett csupán a forradalmi harc felszíni sémáit tegyék magukévá. A kínai szakadárok fogásai nem téveszthetik meg a világ marxista—leninistáit. A világ marxista-leninista pártjainak abszolút többsége nyíltan elítélte a KKP Központi Bizottsága vezetőinek antileninista kalandor irányvonalát. VII. A kispolgári, a nacionalista, az újtrockista elhajlás veszélyességéről Szuszlov elvtárs ezután fel- eti: Hogyan történhetett meg, ogy a forradalmi harc és az j társadalom építése terén agy tapasztalatokkal rendel- ező Kínai Kommunista Párták a vezetői a kommunista Llágmozgalom elleni harc útira léptek? Kivel is van dőlünk a KKP vezetőinek sze- íélyében? További fejtegetései során ímutat: Vajon a kínai teore- kusok jelenlegi koncepciói em emlékeztetnek-e bennün- et a leninizmus által régen rétvert kispolgári áramlatok rémos eszméjére? Csak kis- olgári »ultra«-forradalmár teintheti a különböző társadal- íi rendszerű államok békés gyüttélésének politikáját az nperializmus elleni harcról aló »lemondásnak«, a forra- alom »tagadásának«. Csak kispolgári »ultra«-for- idalmár üdvözölheti örömtel azt a tételt, amely szerint a forradalmi háború utolsó öntő eszköz« a két társadalmi andszer ellentéteinek megbüntetésére. Csak kispolgári 3zuper«-forradalmár követeled, hogy »azonnal« és »min- enütt« kezdjék meg a forra- lalrnat, tekintet nélkül a ki- lakult konkrét körülmények- e és erőviszonyokra. Csak lyenek szállhatnak síkra a orradalom békés útjának fel- asználása ellen, mert szá- nukra a »forradalmiság« gyeden ismérve: a fegyveres rőszak alkalmazása, tekintet léikül arra, hogy megkövete- ik-e azt a körülmények vagy Ennélfogva teljesen érthető, hogy ilyen útra lépve a kínai vezetők törvényszerűen eljutottak most már oda, hogy sok eszméjüket és koncepciójukat a trockizmus ideológiai poggyászából kölcsönzik ki, miként a trockizmustól örökölték a marxista—leninista pártok ellen folytatott harc frakciós, szakadár módszereit is. Igen, elvtársak, nyíltan meg kell mondani ■— jelentette ki Szuszlov —, a Kínai Kommunista Párt vezetőinek elméleti és politikai nézetei összességükben sokban felelevenítik a trockizmust, amelyet a nemzetközi forradalmi mozgalom már régen elvetett. Milyenek valójában a kínai vezetők nézetei a háború és a béke kérdésében? E nézetek tulajdonképpen az új viszonyok között megismétlik ezt a trockista jelszót: »Se békét, se háborút!« A kapitalizmussal való gazdasági versenyről is megismétlik Trockij régi tételét. Nem kevésbé szembetűnő a trockizmussal való rokonság azokban a kínai tézisekben, amelyek a szocialista országok »burzsoá elfajulásának« veszélyéről szólnak. Vajon nem ismerjük-e fel a trockizmus - jellemvonásait azokban a kínai elgondolásokban, amelyek túlbecsülik az erőszak, a kényszerítés szerepét a forradalomban és a szocialista építésben? Lám, itt van a kínai vezetők politikai bölcsességének forrása! Csodálkozhatunk-e ezek után, hogy a mai trockizmus vezetői a Kínai Kommunista Párt »vezetőihez fordulva így szólunk hozzájuk (így tett tavaly júliusban Losadas, a trockizmus egyik latin-amerikai vezére): »Kínai elvtársak! Önök nem állíthatják, hogy azok a kérdések, amelyeket forradalmi következtetésekként felvetnek, csakis az önök elméleti és politikai munkájá- jának eredménye. Ezek — a IV. Internacionálé következtetései.« Nem véletlen, hogy a kínai vezetők jelenlegi politikai irányvonalához a trockisták nyíltan olyan reményeket fűznek, hogy ennek révén megélénkül régen ellaposodott mozgalmuk. A kínai vezetők úgy tesznek, mintha ezt nem is vennék észre. Úgy látszik, így vélekednek: »A jelenlegi trockizmus kevésbé ismert áramlat, fel lehet használni annak eszméit és »kínai látszatot lehet kölcsönözni azoknak«. A jelenlegi trockisták leplezetlen örömmel szemlélik a KKP vezetőinek ezt az eljárását. Ezek a tények önmagukért beszélnek. Az SZKP és a kommunista világmozgalom elleni harc logikája következtében a KKP vezetői egyre inkább egy sorba kerülnek a marxizmus— leninizmus legádázabb ellenségével, a trockizmussal — állapította meg Szuszlov, majd így folytatta: A Kínai Kommunista Párt vezetőiből a jelek szerint hiányzik a marxista—leninista edzettség ahhoz, hogy szilárdan ellen tudjanak állni a kispolgári ösztönösség támadásának, meg tudják védelmezni a proletárszocializmus vonalát. Csak ezzel magyarázhatjuk azt a tényt, hogy a kispolgári ideológia nyomta fá bélyegét bel- és külpolitikájukra egyaránt. Nem kívánnánk foglalkozni a KKP vezetőinek belpolitikájával. Minthogy azonban a kínai vezetőknek a nemzetközi porondon követett kalandor irányvonala összefügg belpolitikai téren elkövetett hibáikkal, erről is beszélni kell. Minden ország marxista— leninistái tudják már, milyen eredménnyel járt a »nagy ugrás« és a népi kommunák politikája. Lehetetlen nem látni e politikában olyan balos kísérletet, amely a társadalmi fejlődés elengedhetetlenül szükséges szakaszainak átug- rására irányult. Ezek a tervek minden gazdasági megalapozás nélkül készültek, anélkül, hogy figyelembe vették volná az ország tényleges lehetőségeit. E kísérletek eredménye közismert. A Kínai Népköztársaság gazdasága több évre visz- szaesett. A kínai vezetők jelenlegi álláspontjának forrását elemezve lehetetlen nem látni azt is, hogy a KKP vezetőinek külpolitikai tevékenységében egyre fokozódó erővel nyilvánulnak meg a nacionalista nagyhatalmi törekvések. A nacionalizmus mindjobban a kínai vezetők cselekedeteinek mozgató rugójává válik. Megmutatkozott ez már a »nagy ugrás« időszakában, mert hiszen a »nagy ugrást« szemlátomást azért eszelték ki, hogy »egy ugrással« megpróbálják megelőzni az összes szocialista országokat és elfoglalni az uralkodó helyzetet a szocialista világrendszerben. Kifejezésre jutott ez a kínai kormány olyan akcióiban, mint a nacionalista szenvedélyek mesterséges felszítása a határkérdések körül, a KKP vezetőinek a karibi válság idején tanúsított magatartása, a kínai kormánynak a nukleáris kérdésben elfoglalt álláspontja. Ezek és más tények leleplezik, milyen szakadék tátong a kínai vezetők szavai és tettei között. A kínai propaganda az imperializmus elleni harcot az Egyesült Államok elleni harcra korlátozza, figyelmen kívül hagyja az Egyesült Államok japán, nyugatnémet és francia imperialista szövetségeseit. Vajon nem azt jelenti ez, hogy a kínai vezetők partnereket keresnek maguknak az említett országok monopolista köreiben az úgynevezett «jelenkori revizionizmus« elleni harchoz? Nagy gyanakvást kelt a kínai vezetőknek úgynevezett »közbenső övezet« elmélete, amely Nyugat-Németországot, Angliát, Franciaországot és Japánt az amerikai imperializmus uszályában haladó országoknak tekinti, s ezzel rózsaszínű képet fest az angol, a francia, a japán és különösen a nyugatnémet imperialistákról, elkendőzi ezek agresszivitását, és azt a veszélyt, amely részükről a szocialista országok népeit, a nemzeti felszabadító mozgalmat, az egyetemes békét fenyegeti. A »közbenső övezet« kínai elmélete objektiven nézve tisztára mossa az angol, a francia, a nyugatnémet és a japán imperialistákat, és kedvező ezek számára. Meg kell mondanunk, hogy az imperialista hatalmak uralkodó körei »rátapintottak« a kínai politika titkára. Megértették, hogy a kínai vezetők »forradalmi« frázisai egyáltalán nem az imperializmus ellen irányulnak. E frázisok valódi rendeltetése az, hogy leplezzék az SZKP és a kommunista világmozgalom elleni elkeseredett harcot, de semmivel sem veszélyeztetik az imperialistákat. Innen az a fordulat, amely mostanában a vezető tőkés államok Kína iránti politikájában kialakult. Mi, mint a világ jninden marxista—leninistája, joggal aggódunk, vajon milyen veszélyes útra viszik a kínai vezetők nagy országukat. Nehogy az legyen az eredmény, hogy a kínai vezetők, akik helytelen, antileninista útjukon haladnak, gyakorlatilag az imperializmus reakciós, harcias elemeihez csatlakozzanak, amint ez niár egyszer előfordult, mégpedig akkor, amikor a Kínai Népköztársaság kormánya megtagadta a moszkvai atomcsendszerződés aláírását. A KKP Központi Bizottságának mai állásfoglalását a bel- és külpolitikában egyaránt lehetetlen megérteni, ha nem vesszük szemügyre, milyen légkör alakult ki a Kínai Kommunista Pártban és az országban a személyi kultusz elterjesztésének eredményeképpen. Lehetetlen elhallgatni azt a tényt, hogy Mao Ce-tung személyi kultusza egyre károsabban hat a Kínai Kommunista Párt tevékenységére. A kínai propaganda úgy állítja be a dolgot, mintha Mao Ce-tung eszmevilága lenne korunk marxizmusa—leninizmu- sa, »a- szocialista forradalom, a szocializmus és a kommunizmus építésének tudományos elmélete«. / Ma már teljesen világos, hogy a KKP vezetősége Mao Ce-tung személyi kultuszát az egész kommunista világmozgalomra akarja kiterjeszteni, hogy a KKP vezetője — mint annak idején Sztálin — istenként magasodjék minden marxista—leninista párt fölé, saját kényére-kedvére döntse el politikájuk és tevékenységük valamennyi kérdését. A személyi kultusz ideológiája is gyakorlatban sokban megmagyarázza, miért támadtak a kínai vezetőknek hegemonista e1 gondolásai — állapította meg Szuszlov elvtárs. A történelem azonban nem ismétlődik meg. S az, ami először tragédia volt, másodszor csak bohózat lehet. A KKP vezetőinek tudniuk kellene, hogy a kommunista mozgalom sohasem tűri meg a marxizmus —leninizmustól idegen személyi kultusz viszonyainak megismétlődését, mert a múltban túlságosan drága árat fizetett ezért. A kommunista mozgalom összeegyeztethetetlen a személyi kultusszal. Az SZKP XX. kongresszusa örökre végzett pártunkban ezzel a marxizmus—leninizmustól idegen jelenséggel, s megteremtette annak minden feltételét, hogy a személyi kultusz időszakára jellemző viszonyok soha ne ismétlődhessenek meg. Szuszlov ezután rámutatott: A kínai vezetők nyíltan vállalták a Sztálin-kultusz védelmezőinek szerepét; kijelentették, hogy aki ez ellen harcol, az »meg akarja dönteni a marxizmus—leninizmust, gyalázza a proletárdiktatúrát«. Pedig hát éppen a személyi kultusz ferdíti el a proletár- diktatúra legfontosabb vonatkozásait, hiszen a proletárdiktatúra a demokrácia legmagasabb formája: demokrácia a dolgozók számára. Lenin idejében biztosították a párt- és állami élet, a szocialista törvényesség demokratikus elveinek szigorú tiszteletben tartását. Sztálin személyi kultuszának időszakában más módszer kerekedett felül: a fizikai leszámolás azokkal az pártemberekkel, akiket Sztálin meggyanúsított, hogy nem értenek egyet nézeteivel. Sztálin a proletárdiktatúra kardját — amely az ellenség ellen rendeltetett — a kommunista párt és a szocialista állam káderei ellen fordította. De — úgy látszik — a kínai vezetőknek Sztálin tevékenységéből éppen ez a mozzanat volt ínyükre. Ezért azonosítják helytelen vezetési módszereit a proletariátus diktatúrájával. A kínai vezetőknek ez a vonalvezetése semmi jót sem ígér a népnek. Ebben nem a marxisták, nem a leninisták ideológiája és erkölcse nyilvánul meg, hanem olyan embereké, akik az erőszak, az elnyomás módszereire építik számításaikat. Mindenki tudja, hogy 1956- ban és 1957-ben Mao Ce-tung és Liu Sao-csi beszédeiben, a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól szóló cikkekben (amelyeket a KKP Politikai Bizottsága jóváhagyott), nagyra értékelték az SZKP- nak a személyi kultusz következményeinek felszámolására irányuló tevékenységét. Ma á kínai vezetők, politikai számításaikból kiindulva, védelmükbe vették a személyi kultuszt. Mindenekelőtt azért vették védelmükbe Sztálin ferdítéseit és hibáit, mert ők maguk Mao Ce-tung kultuszát plántálják el. A KKP vezetősége mai antileninista, szakadár irányvonalának vizsgálata a következő tanulságot sugallja: A kommunista világmozgalom előtt reá-, lis veszélyként áll egy olyan kispolgári, nacionalista elhajlás, amely »baloldali« frázisokkal takarózik. Ennek az elhajlásnak a veszélye annál nagyobb, mert olyan párt vezetőivel van dolgunk, amely hatalmon van, nagy államapparátussal és az ideológiai tö- ihegpropaganda eszközeivel rendelkezik. Az SZKP — akárcsak a többi marxista—leninista párt — kétségkívül kénytelen oda(Folytatás a 4. oldalon) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat kőműveseket és ácsokat vesz föl kaposvári, siófoki, marcali és más munkahelyeire a megyében. Jelentkezés az illetékes járási székhelyeken a tanácsoknál; a vállalat központjában, Kaposvár, Májas 1. atca 57. szám; a siófoki fő-építésvezetőségen, Siófok, Fő utca 222. é6 az építkezéseken. (72361) / iii
