Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-03 / 78. szám
MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA Az építőipari párthatározatról tárgyalt a Kaposvári Városi Pártbizottság A Kaposvári Városi Pártbizottság tegnapi ülésén megtárgyalta a Központi Bizottságnak az építőiparról szóló határozatát Somogyi József elvtárs? a pártbizottság első titkára előadói beszédében részletesen foglalkozott az állami és tanácsi építőipari vállalatok, a kisipari szövetkezet és az Ingatlankezelő Vállalat munkájával és feladataival, a lakásépítés helyzetével. Többek között hangsúlyozta, hogy az Építőipari Ktsz-nek elsősorban a kisebb volumenű építkezések vállalásával az eddiginél jobban kell törődni a lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítésével. A gondosabb, jobb minőségű munkára hívta föl az IKV figyelmét. Bejelentette, hogy rövidesen megalakítják a városépítő koordinációs bizottságot, amelynek az együttműködés előmozdítása lesz az egyik fő feladata. Felhívta a tanács figyelmét, hogy biztosítsák a területeket az építkezések számára, s idejében gondoskodjanak a tervekről és egyéb feltételekről. Végezetül Somogyi elvtárs elmondotta, hogy a KB határozatát az építővállalatok kommunistái taggyűlésen tárgyalják meg. Ezeken a párt- vb tagjai is részt vesznek. A termeltetésről és a gazdálkodásról tanácskozott a MÉSZÖV választmánya A Szövetkezetek Megyei Központjának v asztmánya és felügyelő bizot ...aga tegnap együttes ülést l : t. Ezen részt vett és felt 'alt dr. Setényi József, a r etkezetek Országos Szövet gének főosztályvezetője és Németh Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára. A tanácskozást Illés Dezső, a választmány elnöke, a megyei párt- bizottság titkára vezette. Az együtes ülés napirendjén négy téma szerepelt. A termeltetés és felvásárlás tapasztalatairól és feladatairól Küher János, a MÉSZÖV elnökhelyettese, a MÉK igazgatója számolt be. Ez a téma váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, ez vált az ülés központi napirendjévé. A vita a termeltetéssel és a felvásárlással összefüggésben rámutatott a földművesszövetkezetek tömegpolitikai feladataira, a vezetőknek a szövetkezeti demokráciából adódó kötelességeire. A megye földművesszövetkezeti szerveinek múlt évi gazdálkodásáról és idei költségvetéséről Kiss József, a MÉSZÖV főkönyvelője, a felügyelő bizottság működéséről Béres Lajos, a bizottság elnöke, a választmány legutóbbi ülése határozatainak végrehajtásáról Horváth János, a MÉSZÖV elnöke adott számot. Születésnap Méghozzá kettős. A tavaszhoz kötődik mindegyik. Semmi különös nincs abban, hogy Patcai István zimányi parasztember ezen a napon töltötte be 70. életévét. És látszatra abban sem, hogy három éve éppen ezen a napon érkeztek a harkányi Baranya Szállóba az első somogyi parasztüdülők. Az Állami Biztosító Somogy megyei Igazgatóságának Termelőszövetkezeti Tagok Biztosítási és önsegélyző Csoportja három éve kezdte meg a tsz-tagok üdültetését — elsőként az országban. Emlékszem jól, egy héttel utóbb a megyei igazgatóval együtt utaztunk Harkányba. Panaszolta, hogy milyen nehezen ment az első csoport megszervezése, alig akadt jelentkező. Könyörögni kellett az embereknek, hogy jöjjenek, gyógyuljanak, pihenjenek. Valahogy mégiscsak ösz- szejött a negyvenes csoport. A szálló igazgatója kétség- beesetten fogadott bennünket. A csoportból ugyanis tizenket- ten »megszöktek«. Az egyik bácsika összepakolta a holmiját, és kiballagott az állomásra. Búcsúzás nélkül ment el. Az utolsó odaállt az igazgató elé, és zavartan forgatta a kalapját: — Elmegyek én is.... — De miért? — Elég volt a pihenésből. Jó itt, szép itt, csakhogy elfáradok a tétlenségben. Hiányoznak a lovak, hiába mondana is bármit, megyek. Megköszönök mindent, elég volt a négy nap ... Órákon át beszélgettünk a még ottlevőkkel. Dicsérték a kosztot, a kiszolgálást, az orvosi felügyeletet, a gyógyfürdőt, a siklósi borokat. Két héttel utóbb megtudtam, hogy a huszonnyolc közül csupán négy maradt ott az utolsó napigHárom éve ennek. A születésnapját ünneplő Patcai bácsi pontosan az ötszázadik somogyi üdülő. Ér-* demes nyomon követni a fordulatot. A parasztemberek átalakulását. Tulajdonképpen nagyon rövid idő ez a három év. Mégis mennyi kétséget, mennyi maradiságot ásott el az élet ezalatt! Hatan ülünk az asztalnál. A szél földszagot hoz be az üdülő nyitott ablakán. Elmesélem az első csoport történetét. Nevetnek. Megkérdezem, hogy 6k nem gondoltak-e »szökés- -re. — Majd ha bolondok Tennénk — mondja az egyik néniké. Valamennyiért — beleértve a távollevőket is — most üdülnek először életükben. A legtöbben közülük két napnál hosszabb időre még sohasem utaztak el falujukból. — Az életből mindig csak egy tenyérnyit láttunk — mondja Susánszki János ba- latonőszödi tsz-tag. — És most? Bütykös ujjaival sokáig so- dorgatja bajuszát. Hallgat. Patcai előrehajol. — Annyit mondok csak, én bizony máskor is eljövök. Ezentúl nézem egy kicsit a világot... Kék ruhát és fehér inget visel. Talán ebben esküdött. Ezt a ruhát esztendőnként egyszer vette elő azelőtt a szekrényből. Most már másként van. És ez jó, örvendetes. Németh Sándor Kém mérsékelték az italosán motorozó Tóth János büntetését A napokban döntött a megyei föllebbviteli bíróság Tóth János balatonkenesei lakos bűnügyében. Tóth a múlt év nyarán Siófokról Marcaliba vitte motorkerékpárján ismerősét, Pallós József cukrászt. Visszafelé Kőröshegyen megálltak inni, s italos állapotban vezette tovább motorját. Bár tudta, hogy Siófok és Zamárdi között javítják az utat, nem csökkentette a sebességet. Nem vette észre az út mellett álló aszfaltkészítő gépet és belerohant. Utasa életét vesztette. A közlekedési bíróság Tóth Jánost egyévi és négyhónapi börtönre ítélte, a járművezetéstől öt évre eltiltotta. Tóth föllebbezett. A megyei fel- lebbviteli bíróság helybenhagyta a közlekedési büntető tanács döntését. A párt-vb megvizsgálta: Mi! tettek a megyei pártbizotiság határozatának végrehajtásáért a tahi járásban? (Tudósítónktól.) A megyei pártbizottság 1963. november 2-i ülésén a falusi pártszervezetek munkájának javításáról hozott határozatot. A tabi járás pártszervezetei taggyűléseken vitatták meg ebből- fakadó kötelességüket. A párttagok többsége helyesen értelmezte, a határozat jelentőségét, ám — minta járási párt-végrehajtóbizottság megállapította — a pártépítésben még nem sikerült eredményt elérni, a pártszervezetek kevesebb tagjelöltet vettek föl, mint azelőtt. Némely helyeken ugyanis bizalmatlanul, fenntartással fogadták a jelentkezőket. A fiadi, a kisbárapáti, a lullai, a so- mogyacsai, a szorosadi, a torvaji és a zalai tsz-pártszerve- zetek például 1963-ban egyetlen tagjelöltet sem vettek föl, bár ezek mindegyike a gyenge pártszervezetek közé tartozik. A járási párt-vb fölmérte a párttitkárok és a vezetőségi tagok iskolai, illetve pártisko- lai végzettségét, s 1970-ig to- vábképzési tervet készített. A szervezeti élet javult, tért hódít a tervszerűség, a taggyűlések a legfontosabb feladatokra irányítják a párttagság figyelmét. A jól dolgozó párt- szervezetek vezetőségi ülésein mindinkább központi helyet foglalnak el a termelés szervezésével, az irányítással kapcsolatos kérdések. Ezekre minden esetben meghívják a tsz- ek szakembereit, brigádvezetőit, s határozataik meghozatalakor figyelembe veszik javaslataikat. Javult a pártszervezetek munkája a kulturális élet irányításában is. Minden községben indult pártoktatás, s ezen többen vesznek részt, mint azelőtt. Emelkedett a párton kívüli hallgatók számé. Az általános iskolába 495, a gimnázium és technikum levelező tagozatán 152 felnőtt tanul. A végrehajtó bizottság értékelése szerint a pártalap- szervezeteknek a jövőben még nagyobb gondot kell fordítani a megyei pártbizottság említett határozatának végrehajtására. A kaposvári üzletek nyitva tartása az ünnep előtt és április 4 — 5-én A kétnapos ünnep miatt módosították a kaposvári üzletek nyitvatartását. A Vendéglátó Vállalat boltjai április 4-én és 5-én vasárnapi nyitva tartás szerint állnak a lakosság rendelkezésére. Az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat üzletei pénteken a hétköznapi rend szerint tartanak nyitva, április 4-én és 5- én zárva lesznek. Az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat húsboltjai április 3-án, pénteken a szokásosnál egy órával későbben zárnak, a. többi üzlet a rendes, hétköznapi nyitva tartás szerint várja a vásáiTókat. Április 4-én, szombaton valamennyi élelmiszerbolt zárva lesz. Április 5-én, vasárnap az egyébként is nyitva tartó boltok a szokásos program szerint üzemelnek. A kaposvári földművesszövetkezet üzletei április 3-án a hétköznapi nyitva tartás szerint várják a vásárlókat. Az élelmiszerboltok április 4-én és 5-én zárva lesznek, a vendéglátóhelyek pedig mindkét napon a vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Közlekedési balesetek A megengedettnél gyorsabban vezette járművét Horváth Gyula Kaposvár, Béke utca 81. szám alatti lakos, és belehajtott a HG 04-61 rendszámú autóbuszba. Sérülés nem történt, az anyagi kár 10 000 forint. Ittasan motorozott Sovány István kaposvári lakos, és a Laborfalvi Róza utcában az árokba borult. Életveszélyes sérüléseket szenvedett. Utasa, Druzsin István kaposvári lakos könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. Sovány ■’Ilen bűnvádi eljárás indul. Vörös József hetesi lakos Kaposfőn a VC 13-47 rendszámú vontató vezetőfülkéjéből kiesett, s a pótkocsi keresztülment rajta. Vörös súlyos sérüléseket szenvedett. Figyelmetlenül ment az úttesten Búzás Istvánná kaposvári lakos, s a kerékpárral haladó Takács László a Domb utcában elütötte. Búzásné nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szabálysértési eljárás indult ellene, mert nem a járdán ment, hanem az úttesten. II vád: gyermekkinzás Ifjúság elleni bűntett címén emelt vádat a Barcsi Járási Ügyészség Begovácz József és Begovácz Józsefné Potony, Szabadság utca 3. sz. alatti lakosok ellen. Begovácz és élettársa seprűkészítéssel foglalkoztak, és állandóan vándoroltak. Gyakran hetekig nem voltak odahaza. Emiatt a Álom, álom, édes álom... Szundikálnak a ságvári óvodások a jó ebéd után. Az előbb még mocorogtak, dünnyögtek a gyerekek, hirtelen pilledtek el. Ez a mosolygo kislány biztosan a Panni babáról álmodik, az a kisfiú meg. a nagy labdáról • • • • .* * gyámügyi hatóság állami gondozásba vette két gyermeküket: Józsit és Magdolnát. A kisfiú négyszer, a kislány háromszor ismételte meg az általános iskola első osztályát, mivel teljesen magukra voltak hagyatva. A szülők addig könyörögtek és fogadkoztak, amíg vissza nem kapták gyermekeiket. A csavargásról és az italozásról azonban ezután sem mondtak le. A tízéves kislány és a tizenkét éves fiú a legtöbbször a jószívű szomszédoktól kapott enni. Ha a szülők haza jöttek, pénzüket az italboltban költötték el. Ilyenkor az apa mindig megverte a családot. Az anya több ízben nagykéssel kergette a gyerekeket. Egy alkalommal a szomszédok mentették meg a kisfiút. Február 10-én az apa újra elverte a családot. A kisfiú elkeseredésében megszökött, és egy pajtában aludt. Másnap reggel szülei újra elzavarták a háztól. Az apa azt ordította neki, többé ne menjen haza, mert megöli. Délután a kislány is elszökött hazulról. Az éjszakát egy disznóól padlásán töltötték. A falu lakóinak bejelentése után a tanács azonnal intézkedett. A két gyereket állami gondozásba vették. A szülők a bíróság előtt felelnek tettü- >kért SOftOK Emil Blixt vingaekeri (Svédország) lakos felesége fiúgyermeket hozott a világra. A dologban az a »pláne«, hogy Emil Blixt nyolcvankét éves. A hírrel kapcsolatban a Paris Jour című francia napilap ezt írja: »Eddig is tudtuk, hogy az északi klíma kedvez a férfiaknak, ez esetben mégis némi kételyeink vannak.« * * * A bonni törvényszék érdekes kártérítési pörben hozott elvi jelentőségű döntést. Az ítélet legfontosabb része így hangzik: »Elvileg nem lehet munkaszerencsétlenségnek nyilvánítani egy olyan balesetet, amikor egy állami tisztviselő az asztalra könyököl, s miután könyöke megcsúszik, fejjel előrebukik, és eltöri orrcsontját az íróasztal élén.« * * * Kari Farkas magyar származású osztrák újságíró írja: ».Ausztriát és Németországot a közös nyelv választja el egymástól.« * * * A líbiai kormány összefoglalót adott ki eddigi munkájának eredményeiről. A könyv alakú beszámoló előszavában szó szerint ez olvasható: Mindenki szabadon bírálhatja a kormány beszámolóját, mert egyedül csak Allah csalhatatlan.« * * * A Komszomolszkaja Pravda című szovjet ifjúsági lap szerkesztőségétől azt kérdezte egy olvasó, hogy illendő-e, szabad-e charlestont táncolni. A lap válasza így hangzott: »Eszmei szempontból nem tilalmas, a kérdés csak az, hogy tud-e charlestonozni.« * * * Anette Stroyberg, a dán származású filmszínésznő, akiből Roger Vadim francia filmrendező második Brigitte Bardot-t akart nevelni, így nyilatkozott olaszországi tartózkodásáról: »Magam sem értem, hogyan bírtam ki három évet Olaszországban. Az olasz férfiak akkor is képmutatók, amikor udvarolnak. Egy francia csak annak teszi a szépet, aki tetszik neki. Ezzel szemben az olaszok rá sem hederítenek ilyen csekélységekre, saját nagyanyjuknak is hajlandók csapni a szelet.« * * * A The Midie West című amerikai lapban jelent meg az alábbi apróhirdetés: »Eltűnt egy papagáj. Különös ismertető jele: ha édesemnek szólítják, így felel: Menj a fenébe, vén gazember.« * * * Quentin Hough angol kultuszminiszter alábbi mondása Anglia-szerte nagy derültséget keltett: — A kormánynak nincs szüksége arra, hogy a parlament előtt mindenféle ostobaságokat védelmébe vegyen, kivéve, ha saját baklövéseiről van szó. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünU meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index: 25067. »Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.