Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-19 / 91. szám

Vasárnap, 1964. április 19. 3 SOMOGYI NÉPLAP Ünnepélyes pártoktatási tanévzáró a Vendéglátó Vállalatnál A Somogy megyei Vendég­látó Vállalat pártszervezete ünnepséget rendezett pénte­ken este a pártoktatási év be­fejezése alkalmából. A válla­latnál huszonhármán jártak az időszerű kérdések tanfolya­mára, s a közelmúltban meg­tartották az utolsó foglalko­zást. Az oktatás tanulságait Miklós Ferenc párttitkár ösz- szegezte. Elmondotta, hogy a kommunista és a párton kí­vüli hallgatók eredményesen tanultak, megvitatták a fel­merülő kérdéseket, gazdagab­bak lettek marxista ismere­tekben. Egyúttal bejelentette, hogy a pártszervezet az ősszel ismét szervez pártoktatást, s kérte a hallgatókat, hogy már most döntsék el: milyen tan­folyamra szeretnének járni a jövő évben. Miklós elvtárs köszönetét mondott a tanfolyam részve­vőinek az eredményes mun­káért, majd Farkasfalvi Já­nosnak, a tanfolyam propa­gandistájának és a legjobb eredményt felmutató hallga­tóknak átadta a pártszervezet ajándékát: egy-egy könyvet A tanfolyam részvevőinek ne­vében Gádor László mondott köszönetét a pártszervezetnek és jó munkájáért a propagan­distának. 12 tantermes gimnázium épül Marcaliban hat és fél millió forint költséggel. A tervek szerint ez év novemberében adják át az épületet rendeltetésének. Cfclatal&k, míg, itt aaggunk! Csönd feszül a teremben; az asztaloknál hajlott korú, nyugalmazott pedagógusok, szemben fehér blúzos képző­sök. Bárdos-muzsika és a lát­vány simogat: szép gondolni egymásra, összetartozni; szép a hivatás, szép az ifjúság. Gondokról, tényekről, ered­ményekről és törekvésekről szól a szakszervezet nyugdí­jascsoportjának vezetője; ho­gyan segíthet a pedagógus a múzeum munkájában? — er­ről szól a fiatal régész. A kis ünnepség után körbeülünk néhányan. Beszélgetünk ... Jólesik néha összejönni, dis- kurálni, emlékezni. Hogyan telnek a nyugdíjasnapok, ér- zik-e, hogy számít fehér ha­jú tanítóira a társadalom? — A nyugdíjra lelkileg ké­szüljön fel az ember... Egy évig nem dolgoztam. Otthon, a műhelyemben kísérleti esz­közöket csináltam az unokák­nak. Azután — ez nagy öröm nekem — akadt a ktsz-ben adminisztrációs munka, né­ha kisegíteni is behívnak. És — ragyog ennek a bácsinak az arca — csupa fiatal kö­zött lehetek!... — Én meg negyvenöt évi munka után elhatároztam, hogy soha vissza nem megyek az iskolába ... Szeptember el­sején megkért egy barátom: helyettesíteni kellene. Men­tem. Azóta is, ha hívnak, me­gyek örömmel. S jó érzés, ha hívnak... Egy ősz hajú, fiatalos arcú nő kapcsolódik a beszélgetés­be, s elcsuklik a hagja, ahogy a gyerekekről beszél. Tizen­nyolc éves korától negyven­egy éven át tanított. Most korrepetál, főz a családnak, olvasni csak este ér rá ... És emlékezni nagyon jó néha. — Egyszer cirkuszosok jöt­tek a faluba. Krajcárral vagy pár cső kukoricával lehetett bejutni az előadásra. Ment az egész iskola. Látom ám, hogy gubbaszt az egyik kis tanít­ványom félrehúzódva. Nem adtak neki Távolát... No, gyere, majd én beviszlek ... — Erre örömében elszaladt. Jön vissza kisvártatva, hoz egy kis darab rongyot, a ba­bájáról szedte le ... — Tegye csak el — mondta —, jó lesz majd a ruhájára foltnak ... Hát lehet ezt elfelejteni? ... — Én ezreket tanítottam... Pedagógusdinasztia vagyunk. Ez a legszebb hivatás, itt úgy érzi az ember, hogy mindig fiatal... —... És milyen jólesik, hogy megismernek bennünket az utcán... Legtöbbjük tanít vagy taní­tott a nyugdíjazás után; könyvtárban, dolgozók iskolá­jában kisegít, monográfiát ír. És egyben megegyeznek: nagy öröm, megtiszteltetés, ha fölkérik őket... —... Jólesik tudni, hogy számítanak rám a fiatalok, hogy szükség van még rám ... S érezni ilyenkor, hogy képes vagyok még tenni, dolgozni. Ha ez nincs, nehezen telik az idő, nem találjuk a helyünk... W. E. Ne dobjuk tovább a labdát... Az építőipari párthatározatokról E1 ebruár 19-én és 20-án a párt Központi Bizottsá­ga,március 20—21-én pedig a megyei pártbizottság tanácsko­zott az építőipar helyzetéről. A határozatok pontosan, világo­san megszabták, mit kell ten­ni a kapacitásnövelés, a mun­kaszervezés, a műszaki fejlesz­tés terén ahhoz, hogy a megye építőipara a második ötéves terv hátralevő időszakában 20, a harmadik ötéves tervben pe­dig 70 százalékkal növelhesse a termelést. A megyei pártbizottság ülé­sén e testület tagjai, továbbá meghívott szakemberek, válla­lati igazgatók mondták el vé­leményüket az építőipar hely­zetéről, munkájáról. Több fel­szólaló hangoztatta: a határo­zatok végrehajtása azt követe­li a vállalatok vezetőitől, mun­kásaitól, a tanácsoknak, vala­mint azoknak az intézmények­nek dolgozóitól, amelyeknek munkája valamiképpen össze­függ az építőiparral, hogy hiánytalanul teljesítsék a fel­adatokat. Mások arról beszél­tek, hogy a határozat alapján idejében intézkedni kell az építőipari vállalatok gépesíté­se, kapacitásának növelése cél­jából, biztosítani kell a szük­séges munkaerőt, gondoskodni kell a szakember-utánpótlás­ról, műszakiakról, mert a meg- növekedett feladatokat csak jól fölszerelt, elegendő mun­kással, szakemberrel rendelke­ző vállalatok tudják kellő idő­ben, gazdaságosan végrehajta­ni. Néhány felszólaló — főként vállalati igazgató — azokról a nehézségekről beszélt — he­lyenként túlozva —, amelyek akadályozzák a tervszerű mun­kát. ök elsősorban a fölöttes szerveknek, főként az Építés­ügyi Minisztériumnak, továbbá az alapanyaggyártó vállalatok­nak figyelmét hívták fel arra, hogy biztosítsák azokat az anyagokat, amelyek nélkül építkezni még a megfelelő ka­pacitással, elegendő munka­erővel rendelkező vállalat sem tud. ‘p1 lég-e az építőipari párt­-Lj határozatok végrehajtá­sához, ha növelik a kapacitást, tervszerűbben dolgoznak az alapanyaggyártó üzemek, ha a vállalatok emelik a műszaki színvonalat, ha elegendő mun­kaerőről gondoskodnak, job­ban megszervezik a munkát, és több típustervet használnak fel? Kétségtelen, a fejlődés szempontjából ezek a döntő té­nyezők. De szükséges az is, hogy a vezetők és a dolgozók egyaránt átérezzék: előrehala­dásunk szempontjából igen nagy jelentőségű az, hogy az építőipar határidőre teljesítse tervét; belássák, hogy új üzem, több lakás, iskola, kórház, fl pártszervezet a nagyobb kukoricatermésért KARÁDI TAPASZTALATOK Ha az ember a karádi ha­tárt járja, az az érzése támad, hogy itt minden munkát egy nagy, láthatatlan kéz irá­nyít. Ügy járják a dombolda­lakat a gépek, mintha pontos terv határozná meg minden mozdulatukat. A taggyűlés határozata A pártszervezet taggyűlése a múlt hónapban tárgyalta a mezőgazdasági feladatokat. Itt ismertette Stágl Lajos fő- agronómus a tavasz legfonto­sabb tennivalóit Elmondta, hogy milyen nagy jelentősége van a termésátlagok alakulá­sában a talaj jó előkészítésé­nek és az idejében való vetés­nek. Kérte a párttagokat, se­gítsék a tsz-vezetőséget ebben a nagy munkában. — Arra van szükség, hogy ki-ki s maga helyén tegyen meg mindent a tavaszi vetés sikeréért A taggyűlés az elmondottak szellemében hozta meg hatá­rozatát. Az eredmény nem maradt el. 2800 holdon kell el­vetni a tavasziakat, s ebből a 600 hold kukorica kivételével már minden a földben van. Nehéz volt ez a munka Posza József, Markaf József, Kreka János meg Volák Lajos trak­torosoknak. Sokat dolgoztak. A nyújtott műszak bizony próbára tette őket. — Ott voltunk a taggyűlé­sen, hallottuk a feladatokat, hát tettük — ennyit mond Posza József. Egy hét múlva elvetnek A tavaszi aprómagvak és az árpa vetését amolyan »beme- legítőnek« szánták Karádon. A munka java részét a kuko­rica adja. Az idén először két üzemegységre osztották a ha­tárt, s versenyfelhívás nélkül is élénk vetélkedésbe kezdtek Új sütőüzemet építenek Tabon A Somogy megyei Sütőipari Vál­lalat tahi üzemének nemcsak a fej­lődő járási székhelyet és a kör­nyező falvakat kell ellátnia süte­ménnyel, kenyérrel, hanem nyáron a siófoki járásnak Tabhoz közel eső községeit is. Ilyenkor ugyanis a Siófoki Kenyérgyárra oly nagy feladatot ró az üdülők ellátása, hogy a járás belső községeibe nem tud elég pékárut szállítani. A korszerűtlen tabi pékség azonban egyre nehezebben tudja ellátni a megnövekedett feladatokat. A me­gyei tanács (a minisztériummal egyetértésben) elhatározta, hogy 12 millió forint beruházással új sütödét építtet Tabon. A Győri Tervező Vállalat és a megyei tanács képviselői e héten tartották meg a helyszíni szemlét a tabi vásártéren — ott építik föl az üzemet —, s megbeszélték, mi­lyen legyen a járási székhely új élelmiszeripari létesítménye. Meg­állapodtak abban, hogy az üzemet, amely egy műszakban 80 mázsa ke­nyeret fog sütni, az országúitól 1* méterre építilr feL egymással. Este a brigádveze­tői értekezleten hallottam a szenvedélyes vitát a gépekért. Amikor Komáromi Jánost, az egyik üzemegység vezetőjét a versenyszellemről kérdeztem, így beszélt: — A taggyűlés határozatát mi hoztuk. Ki harcoljon a végrehajtásé-rt, ha nem mi? Van az embernek önérzete is. Jólesik tudni, hogy nem ma­rad le a versenyben. Április 25-re a földbe szeretnénk ten­ni az összes kukoricát. Árvái Márton pórttitkár és az agronómus meg arról be­szél, hogy nem a határidőt nézik elsősorban, hanem azt, hogy jól előkészített talajba kerüljön a mag. Szorgos munka a határban Aki a határban jár, meg­annyi olyan táblát talál, amely konyhakertnek is beil- lene. A Búzakalász traktoro­sainak jó munkáját dicséri ez. Csupa fiatalok vesznek részt a talaj-előkészítésben. Nagy ré­szük a télen szerzett jogosít­ványt. — Tud az ember számítani — mondják a traktorosok —, mert reggel, akármilyen ko­rán indulunk is, már meg­mondják a másnapi munkát. — Nehéz ez a tavasz? — Még egy jó hét, és el­fogy minden vetés. A vetést a gépállomás gé­pei végzik. Az ottani trakto­rosoknak már nagyobb a gya­korlatuk. — Ha naponta csak annyit vet el minden gép, mint ed­dig, akkor sem tarthat tíz napnál tovább — mondja Szűcs Ferenc traktoros, és hozzáteszi, hogy a mostani há­rom gépen kívül még újabbat is munkába állítanak. Az agronómus és a párttit­kár naponta megfordul min­denütt. A nagy tempóban elő­fordult már az is, hogy a párttitkárnak csak akkor ju­tott tudomására egy-egy mun­kafolyamat, amikor befejez­ték. Nehéz átfogni a nagy gazdaságot, de a brigádveze­tők, a traktorosok és a faro­sok, akik ott ültek a párttag­gyűlésen, és megszavazták a határozatot, most jól tudják, mi a teendőjük. Kercza Imre bölcsőde, óvoda, út csak akkor lesz, ha a rendelkezésre álló pénzt fel is használjuk, tehát építkezünk. Vagyis, hogy mindannyian felelősséget érez- zenek az építőiparért, s min­den erejükkel, ha szükséges, több munkával, kisebb-na- gyobb áldozatvállalással is elő­mozdítsák a tervek teljesítését Az élet, a gyakorlat ugyanis nagyon sokszor felborítja még a legjobb, a legkörültekintőbb munkával készült tervet is, gyakran áthúzza a számításo­kat. Ahhoz, hogy az akadályo­kat elhárítsák az útból, na­gyobb erőfeszítsére van szük­ség. Aki ilyenkor beletörődik abba, hogy nem tud előremen­ni, aki azzal nyugtatja meg magát, hogy a hibát mások kö­vették el, másokat terhel a fe lelősség, az nem jár el helye­sen, sőt azt bizonyítja, hogy nem érezte át eléggé az építő­ipar munkájának fontosságát, nem gondol arra, hogy az, ami ma elmarad, a holnapi felada­tokat növeli, sokszor pótolha­tatlan kiesést okoz. Tlyesmi gyakran előfor­dult A pártbizottság ülésén néhány vállalati igaz­gató utalt is rá. Gyakran azért támadt nehézség a mun­kában, mert mindenki a má­sikra várt. *► Egymásnak dobál­ták a labdát a vállalatok, in­tézmények« — mondotta talá­lóan az egyik felszólaló. Azzal hárították el a felelősséget, hogy nem nekik kell intézked­ni. A »labdadobálgatás« sú­lyos következményekkel járt. Megyénk, sajnos, élen jár az ilyen -labdadobálgatás--ban. Az utóbbi években nemegy­szer kellett bírálni az építő­ipari vállalatok és a megyei tanács tervosztálya közötti ká­ros huzavonát. Többször meg­történt, hogy a vállalatok a tanácsra — és megfordítva — vártak, mindegyik azt remél­te, hogy majd a másik intéz­kedik. Sőt az is előfordult, hogy némelyek ahelyett, hogy felhívták volna a másik figyel­mét kötelességére, segítettek volna megoldani a feladatot, kihasználták a mulasztást, er­re hivatkozva takargatták sa­ját hibájukat. Ilyen szemlélettel nem lehet tovább dolgozni. Dr. Nagy La­jos elvtárs, a megyei pártbi­zottság titkára az ülésen vilá­gosan megmondta azoknak, akik másokat hibáztattak, és Keveset vagy szinte semmit se beszéltek arról, hogyan akar­ják előmozdítani saját terüle­tükön az építőipar feladatai­nak megvalósítását, hogy a hi­bákért, a lemaradásért ők is felelősek. Ök is ismerték a ter­veket, azt is tudták, hogy azokból milyen részt kell vál­lalniuk, tehát ha a másik nem cselekedett megfelelő időben, nekik kellett volna szorgal­mazniuk a tervek teljesítését. Félreértés ne essék! Nem arról van szó, hogy egyik vál­lalat beleavatkozzon a másik dolgába, s olyan lépéseket te­gyen, amelyekért anyagilag, erkölcsileg az illető vállalat vezetői felelősek, hanem arról, hogy a vállalatok dolgozói elv­társi, baráti segítséget nyújt­sanak egymásnak, figyelmez­tessék egymást a tennivalókra, adjanak tanácsokat, érezzenek több felelősséget egymás mun­kájáért, lássák be, hogy a népgazdaságnak az a jó, ha nemcsak egyik vagy másik, ha­nem valamennyi vállalat jól dolgozik. Egyik vállalat mun­kája összefügg a másikéval. Ha az egyik döcög döcögésre kényszeríti azokat is, amelyek esetleg jobb adottságuknál fogva száguldani tudnának. Azok az üzemvezetők pedig, akiknek más vállalatok vagy intézmények vezetői segítenek, fogadják szívesen a támoga­tást, s azt ne okoskodásnak, beavatkozásnak, hanem elv­társi segítségnek tekintsék. Lássák be, hogy feladataikat csak közös erővel tudják telje­síteni. Az együttműködést nemcsak a vállalatok között, hanem az üzemben, az osztályok, a cso­portok, a brigádok között is meg kell valósítani. A »labda- dobálgatás« ott is éppoly ve­szélyes, mint a vállalatok kö­zött. I T a a »nem az én aszta- lom« káros szemlélete megszűnik, akkor azok a ter­vek, amelyek a megyei pártbi­zottság határozatai nyomán készülnek az építőipar munká­jának megjavítására, megvaló­sulnak, s elérjük azt a célt, amelyet a megyei pártbizott­ság határozata kitűzött. Meg­vannak a lehetőségei annak, hogy az építőipart, amely az elmúlt években ugyan szép eredményeket ért el, de már nem tud tökéletesen megfelel­ni a követelményeknek, képes­sé tegyük a megnövekedett feladatok elvégzésére. Szegedi Nándor Másfél évtizede a nőmozgalomban celán és kerámia készletek so­rakoztak az ízlésesen megterí­tett asztalokon, a gyümöl­csöskosártól a modern tv- kávézóig minden megtalálha­tó volt itt. Miközben a kiállítást cso­dáltuk, az előtér egyik sarok­asztalánál egy fekete köpe­nyes, ősz hajú asszonyt pil­lantottam meg: Szabó István- nét. Egy kissé fáradtan kor­tyolgatta a feketéjét, és látha­tó örömmel figyelte a bemu­tató hatását. Hát hogyne, hi­szen az ő keze munkáját di­csérte, ő szerezte be a kellé­keket, rendezte el az asztalo­kat. Azóta többször találkoz­tunk nőtanácsi értekezleteken, megbeszéléseken. Szabó Istvánné, a kaposvá­ri gyermekruházati bolt veze­tője 1947-től nőmozgalmi ak­tíva, 1956-tól a városi nőta- nács elnöke. Sokat segít a vá­rosi nőtanács vezetőinek, akár a nők mozgósításáról, akár gyermekdivat-bemutató- ról van szó. Elmondja, hogy a boltban úgyszólván napon­ta fölkeresik egyéni problé­máikkal az asszonyok. — Szinte minden estére van valami elfoglaltságom. Holnap például a gyermeknappal kapcsolatos teendőket beszél­jük meg. Nagyon szeretem a nőmozgalmat — teszi hozzá —, itt nem tudnék »nyuga­lomba vonulni«. Néhány hónappal ezelőtt részt vettem Pusztaházi Ist- vánnénak, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa Párizsban járt munkatársának élmény- beszámolóján. A francia fővá­rosban megrendezett nemzet­közi háztartási konferencián szerzett tapasztalatairól szá­molt be a kaposvári asszo­nyoknak. Az előadás után a Fegyveres Erők Klubjának presszójában terítési bemuta­tó várta a részvevőket. Por-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents