Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-15 / 63. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1964. március 15. Jí/fiukih’liím/ók A SZÓRAKOZÁSRÓL Titokzatoskodnak ezek a lá­nyok. Nem akarják megmon­dani a nevüket. A tex.tilműben dolgoznak. Egyikük magas, barna, hosszú, gondozott haj­jal. A vállát rándítja: — Szórakozás? Mit csinálok munka után? Nem sokat... Tényleg csak szórakozom. Anyu otthon nem enged sem­mihez sem nyúlni, azt mondja, lesz benne részem elég, ha férjhez megyek. Csak pihen­jek meg szórakozzak — azt mondja. Én valahogy ezt a szórakozást nem becsülöm sokra ... Jó, jó ... Nem érzem magam éppen rosszul a grill- ben ... Csak mire odajut az ember .... Szombaton sorba kell állni, ha asztalhoz akarunk ülni. Jóska ... Jaj, kicsúszott a neve a számon ... Nem min­dig ér rá, énrám meg olyan fu­rán bámulnak... Azt hiszik ta­lán, hogy egyedül akarok men­ni és ott ismerkedni ... Nem, így még sose wltam. Ebből csak azt akartam kihozni, hogy kicsi a grill... Ha elkésünk, és nem kapunk helyet, a Latinká­ba megyünk táncolni... A grill hangulatosabb ... Hétköz­nap többnyire presszó. Egy kávé és kész... esetleg fél ko­nyak. — Mozi, színház? — Persze az is ... Majdnem minden filmet megnézünk, a színház már ritkább dolog, de szinte minden darabot lá­tunk ... — Könyvek, vagy valami más? ismét egy vállrándítás: — Nem kedvelem túlzot­tan ... Fárasztó ... Hiába is kívánná tőlünk bárki... Aki kívánja, az biztosan nem fárad úgy el a munkában ... — Nem fedezte még föl, hogy a könyv is lehet szóra­kozás? — Ó, dehogynem, csak ne­héz hozzájutni. Néha a lányok szereznek valahonnan olyan iz­galmasat ... Jól van, na, ki­mondom: ponyvát... Az igen, az szórakoztat, meg viszonylag rövid is ... — Mi a terve? — Tervem? Ezen még nem gondolkodtam... Talán férj­hez megyek... Nem, nem ta­nulok most semmit... A gim­náziumot elkezdtem estin, de meguntam... Nem bírtam. — Mit nem bírt? — Tudom is én!... Nagy strapa volt... Mindig csak a tankönyveik mellett, szórako­zás semmi... — De hiszen az előbb a szó­rakozással sem volt megeléged­ve? — Nem is! Valami nagyobb városba kéne menni... Csak anyuék úgy féltenek... Hogy elkallódok... — Annyira szeretne szóra­kozni, hogy elkallódna a szü­lők nélkül? — Nem. Azt azért nem ... Vigyázok én magamra. — Mit mondott volna, ha a nevét is felírom? ... — Azt, hogy tanulok, állan­dóan képezem magam, mert ma ez a munkáslány imponál. Tviszt közben is a könyv van a kezemben. A műhelyben akadnak olyan lányok is, akik nem tvisztelnek, csak olvasnak, tanulnak, és azt mondják, mi el vagyunk maradva ... Lehet, hogy igazuk van, kérdezzen meg egy ilyet... • * • Megkérdeztem egy ilyet. — Tévedés, hogy nem sze­retek tvisztelni. Velményem szerint a könyv, az olvasás ezt nem zárja ki. Sőt, kiegészítői egymásnak. — Hogyan szórakozik tehát? — Tánc, presszó, csak nem kell túlzásba vinni. Főleg mo­zi és könyv. — Hol szórakozott utoljára, és milyen könyvet olvasott? — A grillben voltam szom­baton. Legutóbbi könyvem Eric Knight »Légy hű magad­hoz« című regénye. Nagyon jf volt. Lehet rajta gondolkodni és vitatkozni... — Hogyan fogalmazná meg a könyv és a tánc kapcsolatát? — A táncból és a szórako­zásból nem kell különösebb problémát csinálni... Szerin­tem ez csak igen kis mérték­ben életszükséglet. Az ember nem marad mindig huszonkét éves ... Egy idő múlva már ész­re sem veszi, hogy nem is jár táncolni, nem is emlékszik majd, hogy mikor volt utoljá­ra. De ha egy hónapig nem venne kezébe könyvet, az hiá­nyozna ... Nem mentség az, amit kolléganőm mondott: hogy fáradt ember nem tud ol­vasni. Ha nagyon fáradtak, hát rendben, pihenjenek... Bár nem hiszem, hogy tvisztel­ni könnyebb, mint egy könyvet a kézben tartani... — Mi a véleménye ezekről a lányokról? — Egy kicsit sajnálom őket... Furcsának tartom, hogy ne legyen az ilyen fiatal lányoknak más gondjuk, mint a tánc, a szórakozás, esetleg a férjhez menés ... Ók megre­kedtek imádott ponyvájuk színvonalán ... Hogy lehetne őket kimozdítani? ... Nem tu­dom. Talán a KISZ-szervezet segíthetne? Nehéz dolog ám ez!... De mit szavalok ... Nem tudom, igazán nem tu­dom, mit lehetne tenni... A homlokát ráncolja. Most biztosan nem lesz nyugta ad­dig, amíg ki nem talál vala­mit ... Nagyon komoly lány. Nem akarom elhinni, hogy tvisztel­ni is szeret. Erre nevetve be­mutatja tudományát, majd ennyit mond: — Azért az Eric Knight jobb volt... S. Nagy Gabriella Üj biztonsági kapcsolókat szereltek föl a centrifugákra a narora- fifeldoigoz'ó Vállalatnál. A gépek csak akkor működnek, ha fe­delük le van zárva. A fedél fölnyitásakor a forgórész leáll. Az elmés kapcsolót Stigel Béla villanyszerelő készítette. Mennyit eszünk, iszunk? Nem könnyű fölmérni, hogy mennyit eszik és iszik me­gyénk lakossága. Teljességre senki sem törekedhet, aki ilyen nagy fába vágja a fejszé­jét, hiszen a számadatok nem mindent mondanak meg. Mert a falusi házak kamrái­ban gyakran nemcsak egy, ha­nem több disznó maradványai emlékeztetnek a vágások idő­szakára, az udvaron szaladgá­ló baromfiakat meg senki sem tutija számon tartani. És például még Kaposváron is di­vat a házikenyérsütés, nem­csak falun; erről sem adhat­nak számot a boltosok. Egyet azért megközelítő pontossággal meg lehet tudni: mennyi élelem meg ital fo­gyott el az üzletekben. A számok önmagukban szá- razak, de ha zamatos tartalom rejlik mögöttük, mindjárt más véleménnyel van róluk az ember. Egyet elöljáróban hadd je­gyezzünk meg: Somogy me­gye 363 000 lakosa nagyon szereti a gyomrát. (Talán túl­ságosan is, erről azonban már ez orvos nyilatkozhatna.) No­vember 1-től február 29-ig Száraz számok mögött zamatos tartalom * Nagyon szeretjük a gyomrunkat * 30 000 000 dupla négy hónap alatt * Még mindig nagy a zsír­ét lisztfogyasztás több mint 13 000 000 kilo­gramm élelmiszer talált gaz­dára az üzletekben. A disznó­ölésektől függetlenül 561 100 kilogramm zsír és 920 700 ki­logramm hús fogyott el. S ha már a disznóölésekről szó esett, érdemes megemlíteni a kellékeket: 9600 kg bors, 31 000 kg paprika (hogy jó fű­szeres legyen a hurka meg a kolbász) és 533 000 kg rizs kel­lett ebben az időszakban. A háziasszonyok 4 218 000 kg lisztből gyúrtak tésztát, csi­náltak galuskát, rétest, gom­bócot stb. S az édeset sem vetjük mes: annyi cukrot fogyasztottunk, ami a Kaposvári Cukorgyár termelésének csaknem tíz százaléka: 2 230 000 kg-ot. Az­tán itt vannak még az egyéb édesipari cikkek 540 300 kg- mal, és 130 000 kilogramm csokoládé is a gyomrunkba vándorolt. Kiszámítottuk, hogy vajon hány duplát főzhettek a for­galomba hozott 18 000 kg ká­véból. Hihetetlenül nagy szá­mot kaptunk: 30 000 000 dupla frissítette novembertől már­ciusig a somogyiakat. Egy em­ber ezek szerint — beleértve az újszülötteket és az ag­gastyánokat is — 82 dup­lát meg egy szimplát ivott meg. Nagy keletje volt a vizsgált időszakban a citromnak: 92 000 kg fogyott el belőle és a na­rancsnak is: 90 000 kg talált gazdára. A jó ebédek meg vacsorák leöblítéséhez 909 400 liter bor és (télen!) 2 933 200 liter sör kellett. Hát véletlen, hogy az ENSZ élelmezési statisztikájában Ma­gyarország az elsők között van? Polesz György Bon y odaírnak egy bronzágyú körül IJ ONNAN IS GONDOL- AA TA VOLNA a jó öreg Dobler Mihály, hogy remekbe készült bronzágyúja egyszer majd ennyi galibát okoz? A török veszedelem sürgette az öntést. 1556-ban készült el az ágyú; még ma is jól ol­vasható rajta a latin és német nyelvű felirat: »Ferdinandus rex me fecit — MDLVI-» és »Michel Dobler gos Mich — 1556«. A régészek azt mondják, ritka értékes lelet, mert kevés ágyú őrizte meg öntője nevét. Még fénylik is! — büszkél­kedik egy kék kötényes le­gényke a munkapad mellől. — Az ágyút ugyanis a Babócsai Általános Iskola politechnikai műhelyében őrzik. És hogy fénylik? Avatatlan kezek — a törvény rendelkezései elle­nére — csiszolták fényesre dörzspapírral, és isten tudja milyen más »módszerekkel«. A szürke iskolaépület mö­gött csenevész bokrokkal be­nőtt domb magasodik, a dom­bon csonka falmaradványok őrzik Babócsa történelmét. — Ott találtuk a2 ágyút — mondja Vezér Dezső iskola- igazgató. — Néhány kapavá­gás után megakadtunk. A fémes testről azt gondoltuk, hogy borhba maradt itt a má­sodik világháborúból, de az ágyú volt... Néhány lelkes és kétségkí­vül jó szándékú emberben ak­kor ébredt a gondolat, hogy múzeumot kellene létesíteni Babócsán. De hogyan? Elkezdődött a gyűjtés. Isko­lás gyermekek cserépdarabká­kat, évszázados, rozsdás fegy­vereket, török pipákat hoz­tak. Mindezt az iskola pincé­jében tárolják, gondolva, hogy a leletek a közeli hóna­pokban már a babócsai mú­zeumba kerülnek. — Csak engedélyeznék a turkálást! — sóhajt fel az igazgató. — Mennyi mindent találnánk még! A múzeum létesítésének gondolata nagyon komolyan vetődött fel, olyannyira, hogy a tanács 25 000 forintot irány­zott elő állami költségvetésből a művelődési házból leválasz­tandó termek költségeire. — Ha kell, a többit majd a községfejlesztési alapból pó­toljuk — mondja Papp János vb-titkár. Készpénznek veszi már mindenki a múzeumot Babó­csán. Beszélgetek Merkly József gyógyszerésszel és Arató Béla vasboltvezetővel: — Honismereti szakkört szerveztünk a közelmúltban, most az a legfontosabb, hogy összeálljon a múzeum anyaga. Gyűjtünk . .. Panaszolják ők is, hogy nem engedélyezik az ásatásokat, pedig... Á LLJON ITT MIND- JÁRT VÁLASZUL az 1949/13. számú törvényerejű rendelet VII. fejezete 24. pa­ragrafusának 2. bekezdése: »Ásatást az ország egész terü­letén csak a Múzeumi Központ vagy az általa megbízott köz­gyűjtemény, intézmény vagy szaktudós végezheti a Mú­zeumi Központ az ásatás fele­lős vezetőjét kijelöli.« Előírja azt is a rendelet, hogy a lelete­ket minden esetben — és 24 órán belül jelenteni kell a mú­zeumnak, és a feltárás helyén mindennemű munkát meg kell szüntetni. A rendelet ellen vé­tőket egy hónaptól három évig terjedhető börtönbüntetéssel sújthatják. Hasonló tartalmú az új — 1963/9. számú — tör­vényerejű rendelet is. Nem azért idézem a szigorú rendeletét, hogy elriasszam a babócsaiakat, hiszen — ismét­lem — jó szándékú emberek ők, a község történelmének szeretete irányítja tevékenysé­güket — de rossz irányba! Bármennyire gazdag is Ba­bócsa történelmi múltja, a föl­tételek még nem értek meg ar­ra, hogy ott múzeumot léte­sítsenek. MIT béréi? MONDANAK a me­gye illetékes szakem­Dr. Takáts Gyula, a Rippl- Rónai Múzeum igazgatója: — A múzeum alapításának előfeltétele a működéséhez szükséges helyiségnek, szak- személyzetnek és a fenntartás költségeinek az alapító szerv költségvetésében való folyama­tos biztosítása, de mindenek­előtt a szervezés kezdetét meg­előzően a felügyeleti szerv, a Művelődésügyi Minisztérium jóváhagyása. Helyesnek tarta­nám, ha a babócsai iskolában múzeumbaráti kört alakítaná­nak, és a honismereti szakkör­rel párhuzamosan tevékeny- kedve följegyeznék a község­ben szerzett régészeti és nép­rajzi adtokat, jelentenék a Rippl-Rónai Múzeumnak, ilyen esetben mi szakembert kül­dünk a helyszínre. A birtokuk­ban levő régészeti tárgyakkal szemléletesebbé tehetik a tör­ténelemórákat, s ha úgy gon­dolják, a művelődési házban kiállítást is rendezhetnek, de a kiállított anyagok védelméről ilyenkor a kultúrház köteles gondoskodni. A gyűjtemény­ről a Rippl-Rónai Múzeumot is értesíteni kell, hiszen ha ér­tékesek a leletek, védelem alá tartoznak, sőt magát a gyűjte­ményt is védetté kell nyilvá­nítani. Draveczky Balázs, a Rippl- Rónai Múzeum régésze: — Helytelen a babócsaiak elgondolása, és félő az is, hogy az értékes leleteket — elsősor­ban az ágyúra gondolok — tönkreteszi a hozzá nem értés. Kálmán Ferenc, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályá­nak helyettes vezetője: — Egyelőre semmi sem in­dokolja, hogy Babócsán múzeu­mot létesítsenek. Az anyagi és tárgyi föltételek nincsenek biztosítva, néhány régészeti és néprajzi lelet még nem teljes múzeumi anyag. Somogyi József, a Somogy megyei Műemléki Albizottság elnöke: — Pótolhatatlan kár lenne, ha laikus kezek tönkretennék nemzeti kincseinket. A babó­csaiak teremtsenek kapcsola­tot a Műemléki Albizottsággal, mondják el terveiket, beszél­gessünk a lehetőségekről. Ha tudunk, nagyon szívesen segí­tünk ... Babócsa történelme: a ma­gyar nép történelme; a babó­csai leleteknek ezt a történel­met kell gazdagítaniuk. Meg­fontolt, okos munkával sokat tehetnek múltunk ápolásáért. Dolgozzák fel a község történe­tét, gyűjtsenek családoktól ré­gészeti, néprajzi vagy képző- művészeti vonatkozású tárgya­kat: ha tudomást szereznek ar­ról, hogy valahol történelmi emléket rejt a föld, jelentsék a múzeumnak. A »turkálás« helyett készít­tessenek a pedagógusok az is­kolásokkal táblákat, helyezzék el a várdombon őket, jelezve, hogy védett terület, ne boly­gassa senki. A hozzáértő szak­ember — ezt ígéri a múzeum —, ha a történelmi fontosság indokolja, feltárja majd a le­leteket. T1 ALAN CSALÓDÁST A KELT, hogy egyelőre nem lesz múzeum Babócsán, de gondoljanak arra: egy olyan község történetét feldol­gozni, ahol 1531-ben ország- gyűlést is tartottak, s melynek vára fontos védelmi célokat szolgált a török ellen, legalább olyan érdekes és izgalmas fel­adat, mint avatatlan kézzel turkálni az értékes, pótolhatat­lan kincset jelenítő régészeti, tárgyi emlékek között — és emlékek után. Yinczc Jenő Csendélet Kiskocsmái kép. Mindenki zajos, vidám. Az egyik asz­talnál egy középkorú férfi konkurrál a zenekarral: szájharmonikán játszik. Ve­gyes a társaság, a nótában mégis egymásra találnak. Egészen mást játszik a zene­kar, de ez senkit sem érde­kel, és nem zavar. Még Pe­tit, a prímást sem. A Pacsir­tát húzza, úgy tetszik, csu­pán a maga szórakoztatásá­ra. Az első asztalnál egy ku­száit hajú, zömök férfi. Tár­sa vékonydongájú, fiatal suhanc. Szilvóriumot isznak. A zömök úgy magyaráz, mint egy ügyvéd. Véletle­nül vállon üti a szomszéd asztaltársaság egyik tagját. Akkor feláll, odahajol, és elnézést kér: — Uram, véletlen volt... A másik rábólint, és to­vább hallgatja a futballista beszámolóját. — Komlón havi három­ezret ígértek. Azt mondta az edző, dolgoznom sem kell... A szájharmonikás új dal­ba kezd. A szomszédos asz­taltól átszól az egyik férfi: — Ha azt mondják, hogy tegyem ki, én kiteszem. De mondja már valaki!... Ha ' en megütöm. .. Kerek, kicsi ember, öles vállal. Most már határozot­tan ránk kérdez. — Kivágjam? Barátom rám néz, a sze­mével jelez és válaszol: — Ne. .. — Ahogy parancsolják — mondja a köpcös, és koc­f cint az egészségünkre. — Szeretek néha itt is kö­rülnézni — így a barátom. — Muzsika, hangzavar. És a két decik után őszinték az emberek. Durván őszinték... A szájharmonikás rám ka­csint. Most jövök rá, hogy ismerős. Eladó a sarki bolt­ban. Érdekes, utcán még so­hasem találkoztunk. — Játsszak valamit? — Ha van kedve... V. ___________________________ A sarokban nótára gyújt a suhanc. Teli tüdővel fújja, hogy »tengerész, a szívem tengerész...« Majdnem el­sírja magát. Ketten állnak a prímás előtt. Egy sárga birgeris, inas legény, ránéz- téből is látni, hogy kocsis lehet. A másik széles vállú, jó vágású, hullámos hajú. A sárga csizmás káromkodik egy cifrát. — Én vagyok neked test­vér? Nesze... És állón vágja nagy, cson­tos öklével a hullámos ha­jút Az szegény a mi aszta­lunk közepén köt ki. Meg­rázza magát, és mint egy párduc, rávetődik a sárga csizmásra. — Adok én neked! — li­hegi. Három vagy négy ütés. A közönség szétválasztja a küzdőket. De még mind­egyik tüzel. A többség a hul­lámos hajút pártolja. — Mindanyian testvérek vagyunk. Szemét disznó! Tesék rendőrt hívni! öles vállú szomszédunk újra elénk áll. — Kivágom! A sárga csizmás az állát simogatja. Jobb felső ajka fölrepedt, vastag csíkban szivárog a vére. Konokul rázza az öklét. — Még számolunk! Egyszerre többen is tűzbe jönnek. Oda jön a szájhar­monikás is. Kiderül, hogy barátja az öles vállúnak. És hogy bizonyítsanak, citrom­sárga fényképet vesznek elő. Mindegyik. — Nem a levegőbe beszé­lünk. Ilyenek voltunic. Vá­logatott birkózók... A sárga csizmást kidob­ták. Minden úgy zajlik to­vább, mintha nem történt volna semmi. A szájharrno- nikás bravúrosan játszani kezd, énekel a sarokban a suhanc. Csak a tócsa meg az üvegcserepek jelzik az asztal alatt, hogy teljes a csendélet. Németh Sándor ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents