Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-08 / 57. szám
r ........................................... .................................—rwonoruwvxririAr B ERTHA BULCSU: A füfőház messze van B , ecsukta maga után az ajtót. Nem tudta elkezdeni a munkát Leült az egyik asztalhoz. »Marhaság . ilyen korán ki- nyitani ezt az eldugott eszpresszót — gondolta. — Tíz óra előtt nem jön ide senki.« A tekintete fáradtan bukdácsolt a bútorokon. Szédült. Lecsukódtak a szemei és úgy érezte, hogy még mindig a bárban van. Rafinált tükörgolyón összetörtek a fények. Szilánkjai a falra repültek, és lomhán úsztak a tapéta mintái felett. A terem végén kicsit meggyorsultak, de nem bírtak szabadulni, visszatartotta őket a tükörgolyó. »A szememre is úsztak — gondolta —, akkor szállt a fejembe a konyak. Utána az asztalunkhoz jött az az idegen pofa. Gerzson mindenkinek bemutatta. Egészen fiatal volt és magabiztos. Ezt a típust már ismerem. Fehér fogak, jó kedély és jó kondíció. Orvos, mérnök, vagy szabadúszó... Nem lepődtem meg semmin. Az első táncnál magához szorított és azt mondta, hogy szép arányos testem van. Én meg csak nevettem, és engedtem, hogy szorongasson a tömegben... A folyosón, amikor kimentünk levegőzni, a blúzomra simult a keze, és én akkor sem szóltam semmit... Miért nem? — Ma este már vár a kávéházban, és holnap is, és minden este... Milyen egyszerű az egész?... De egy hónap múlva ő is magamra hagy. Aztán újra körülöttem úsznak azok a törött, összekeveredett fények. Átsiklanak a füstön, nyomuk sem marad, de belém mégis jeleket vésnek.« Kinyitotta a szemét. A közeli raktárból árut hordtak néhány nagy kontinerbe. Behallatszott a munkások csoszogá- sa, beszélgetése, még a raktáros távoli kiabálása is. A függönyön át látni lehetett a mozgolódást és a nagyobb tárgyak körvonalait. Egyenlő időközökben valami zöldet hoztak a raktárakból. Ahol sok volt a hang, ott felemelkedtek a zöld testek, és megszűntek a nagy fekete tömeg szélén. Amikor megtellett egy-egy kontiner, hivatalos szavak, és zárak kapcsolódtak egymásba a spediter kocsi tetején. Felállt, kitárta az ajtót. A munkások rá sem néztek. Csak a hideg levegő áramlott körülötte befelé. Visszahúzódott. Lassan letörölte a gépet, megigazította a csapokat. Az ablak mögött elfogytak a hangok. A megbámult függöny céltalanul lógott a hideg üveglapok elé. Bizonytalanok lettek a mozdulatai, aztán félbeszakadtak. Hosszú ujjai egy pohárra fonódtak és megkeményedtek, mint a porcelán. A körmei is merevek voltak, csak színesek, akár a patak medrében fénylő kavicsok. Az ajtóra nézett. »Legalább jönne valaki... Egy kocsis. Bőrköténnyel és bakancsosán ... Adjon egy teát kisasszony ... Hideg van odakint ... Vagy egy mozdonyvezető. Bádog táskával és bő, formátlan bundában. Olyan, mint a Németh bácsi volt Tapolcán .. . Németh néni ebédet vitt neki a vonatokhoz. Néha a fűtőházba is. Mindig kilö- työgtette a levest. Nagyok voltak a fedői. Némelyiknek a fülé is hiányzott.« Árnyék szövődött a függöny mintái közé. Aztán elcsúszott Sárga cipő jelent meg az ajtóban, kicsit feljebb egy kalap. Vízszintesen úszott a levegőben, aztán megbillent, mint egy süllyedő hajó. Mögötte kéz, üzembehelyezett mosoly, hangok és szavak. — Csókolom, Mártuska! Egy duplát kérek ... A függönyön át újra látni lehetett a mozgolódást, és a nagyobb tárgyak körvonalait. Egyenlő időközökben valami zöldet hoztak a raktárbóL Márta lehajtotta a fejét. Belekapaszkodott az egyik fogantyúba. Sziszegve előbukkant a gőz. Dühösen fortyogott, aztán lomha fekete tócsává sűrűsödött a pohár fenekén. Kezében remegett a tálca, amikor az asztalra tette. — Hogy megy az üzlet, Kelemen elvtárs? — kérdezte ingerült, kihívó hangon. Kelemen meglepődött, de nem emelte fel a fejét. Lassan Az üzletvezető már régen megitta a kávéját. Tanácstalanul nézegette az óráját. Nem mert megmozdulni. A gondolatai csak távolról követték egymást. Ügy érezte, hogy egy keszonba került. A hangok utolsó maradványait már jó tíz perce megitták a szomjas, fölmelegedett radiátorok. Szavakra vágyott, bármilyen szavakra, de beérte volna egy egészen kicsi zörejjel is. Márta nem kegyelmezett. Csak akkor szólalt meg, amikor az első verejtékcseppek elsüllyesztette a négy mokkát, és csak utána felelt. — Megy, Mártuska, éppen leltározunk. — Most sem nézett fel. Kevergette a kávéját, és laposan az órájára sandított. Márta visszament a presszógép mellé. Óvatosan igazított a csapon. Csend lett. Kezével kikerülte a poharakat és minden üveget, minden fémet. Indulatát, melyet a gyanútlan üzletvezető megjelenése okozott, mozdulatlansággá sűrítette. »Bár mennének el a rakodók« — gondolta, aztán nézni kezdte Kelemen arcát. »Sima, kicsit püffedt. A szája vastag, olyan színe van, mint a kövek alatt duzzadó piócáknak... Azt mondják, jó kereskedő ... De mindig van valamilyen kis ügye... most is az óráját nézi... Nőt várhat... Mint egyszer engem ... Ideges ... Ha most erősen nézem, még idegesebb lesz ... Nem érti... ha teljes lenne a csend, talán mondana valami érdekeset... Csak mennének el a rakodók.« Szemében hideg fényeket forgattak a lassú Ventillátorok. Kéket, mély violát, és olyan fémeset is, mint a higany. Csak a gúny enyhített ezen a keménységen, mert abban mégis vannak érzések, vibráló, érettebb színek, mint a párolgó kálciumgőzök mélyén a piros. Nézte az üzletvezetőt. Mozdulatlanul és gúnyosan. Minden segített neki. A poharak dermedten szívódtak a párás tálcalapokra. A székek, asztalok és a fogasok kajla ágai is, fegyelmezetten és mozdulatlanul voltak barnák, kárpitozottak, formásak és repedtek is. Kint abbahagyták vagy befejezték a rakodást. Nem csukódtak a kontinerek, ajtók, távoli ablakok. (Szekeres Emil rajza.) megjelentek az üzletvezető homlokán. — Na, mi az, nem jön a kicsike? — Miféle kicsike? Hogy érti ezt? — Ne játssza meg magát, Kelemen elvtárs. Van szemem, és ebben a szakmában sok mindent megtanul az ember — mondta Márta és érezte, hogy minden kimondott — Adjon egy deci rumot! — Na, mi az, így vigasztalódik meg? Gondoljon inkább a feleségére. — Hozza a rumot — Itt van, tessék... A gyermekek kapnak öt deka árpacukrot, aztán abbahagyják a sírást... Kelemen megitta a rumot, aztán kérdően Mártára nézett. Szeme alatt egymásba szaladtak a szarkalábak. Mártának tűnődő lett az arca. — Én ilyenkor gondolkodni szoktam... Elképzelem, hogy tyúkokat etetek az udvaron. Aztán elmegyek a bodzabokrok mögé, ahol az ólak vannak, és összeszedem a tojásokat ... Közben eszembe jut, hogy mindjárt dél, és még nem kész az ebéd... A fűtőház messze van ... sietek befelé. Leejtek egy tojást... mérges leszek. Kapkodok, ki- löttyentem a levest... — Fűtőház? Miért pont fűtőház? — kérdezte Kelemen gyanakodva. — Mert mozdonyvezető az uram. — De hiszen magának nincs ura. — Nincs, de ha lenne... Este mindig várnám, és sírnék, ha későn jönne haza. — A fűtőházban van üzemi konyha. Ráadásul jó és olcsó. Oda nem kell ebédet vinni. Miért nem olyanra gondol, ami reális? — Reális? Mi reális, az reális, hogy maga rumot iszik? — Nem tudom. Mindenesetre a rum, mégiscsak rum — mondta Kelemen és felállt. Mártának összeszorult a szíve. — Csókolom, Mártuska. Nekem el kell menni — hallatszott az ajtóból és egy kis léghuzat szaladt a szobába. Az asztalon egy húszas maradt Márta sokáig állt mozdulatlanul. Szeméből kiapadtak a fények. Várakozott. Amikor érezte, hogy az első melegebb hullám elindul a szívéből, gyorsan megszólalt: — Én azért mégis a fűtőházra gondolok. Lassan az ablakhoz ment. Kint nagyon nagy volt a csend. POLNER ZOLTÁN KÉT VERSE Tat i ka Nyolcvan éves, kis hajlott hátú öreg Testét nyarai láza s a csontokat hibbantó, kemény té köldöksérvvel görnyedtté csigázt: Az egykori kommenciós cseléd seszínű éveit elverte a szél és éli mostan a felpendülő napok örömét. A kotárkában csöndesen elmorzsol. Szálldosnak kezéből aranysárga csillagok naphosszat . az apró kertet áztató fényből arcába lesnek a borzalmas dali; Fel felpillant s dohog; milyen ruhásak a mai népek és, hogy elkényeződött a világ. Október hava Megégtek a fák. Sárgák vörösek, szárnyuk vedlő rozsda Ha most őszükben őket látnád engem gyászolnál s nem ismernél az arcomra. Valamikor egy isten pusztult el itt a folyó mögött, piros csörű paprikák mostan s tóduló fűzek lábolják hozzá a ködöt. Hülédező titkomat irgalmatlan fellegek vinnék. A szívem szélbe zuhanó nap erdőkbe rejti alkonyok vérfoltos ingét. ' Utánam nagy tél támad s pillédzi a gyönyörű eget. Hajnalra megleled a fákat de én akkor már vidéknyi hóesés leszek. TÉNAGY SÁNDOR: Vázlatok, tavasszal Tegnap elolvadt a hó, az utolsó lapátra való is, sár-tésztát dagaszt bakancsom, de már kevély kakasunk csőréből jókedvű tavasz kukorékol. Mindenki veteményez. Dagadnak a hajszálgyökerek. Élni kíván az élet. Nagyapám vetőgépe sem porosodik mái' a pajta homályán: holnap vetni megyünk Tavaszt köszöntök én most, amikor átmelegszik a föld és szavaimat belétek ültetem, hogy szívetekben csírázzanak a szépség dughagymái. Szemben egy süldőlány fényes ruhákat tereget, arcán a szeplőlc búzaszemek; kibújtak vágyam keménycsőrű galambjai, hogy megfürödjenek a gőzölgő vásznak friss melegében. KILÁTÓ Arthur Miller darabja Marilyn Monroe-ról betű után apadtak egy kicsitsjooo0000000000000000000CXXX3)000000000000000000000000000000000000000 az összegyűjtött energiák — Nem tudom, miről beszél — válaszolt Kelemen, és megadóan mégis az órájára nézett. Mártának ekkor újra duzzadni kezdtek az erői. Szemébe szaladtak az összes kósza fények. Nem rendezte őket hideg prizmák mögé. Hagyta, hadd lobogjanak hatalmas sárga lánggal. — Nekem megmondhatja. Tudja, hány asszonnyal vagyok én esténként moziban? Csak idetelefonálnak. »Márti- kám, csütörtökön este veled voltam moziban. Ha találkozol a férjemmel, mégis tudj róla.« És én tudok róla. Segítek nekik. Hadd csalják őket, megérdemlik. Na, szőke, vagy barna? Ne féljen, nem mondom tovább! Jó haver vagyok. Nem hallotta még? »Márta érti a rajzot«. Így mondják. Az este is, Gerzson jön az új fiúval és megáll előttem. »Márta a presszósnő, haver.« Ez egy bemutatkozás. Aztán a folyosón megfogta a melleimet. És én nem vertem ki a szemét. Engedtem neki. Tétován vigyorogtam, mint egy gimnazistalány. Miért? Csak azt tudnám, miért? Az ügynök halála írója, Arthur Miller, megírta volt feleségének, Marilyn Monroe- nak a halálát. A világhírű szerző 1!K)5 óta, a Pillantás a hídról bemutatója óta nem jelentkezett újabb darabbal; 1956-ban vette feleségül a nevezetes hollywoodi filmcsillagot. Nyolcéves hallgatás után jelentkezett After the Fall című drámájával — magyarra leginkább talán Hulló- csillag-nak lehetne fordítani —■, a darabot Amerika első államilag szubvencionált együttese, a New York-i Re- pertorie Színház mutatta be Elia Kazan rendezésében, jelzett díszletek között. Arthur Miller nemcsak Marilynnel, hanem önmagával szemben is kérlelhetetlenül őszinte: hőse Quentin, a szerzői utasítás értelmében átlép a hullán, és elindul egy újabb asszony felé. A következő feleség a darabban Holga néven szerepel, német régész — a valóságban Ingeborgnak hívják, és osztrák fényképész. Vádolja Miller önmagát azért is, amiért egyik baloldali barátja öngyilkossága után — a darabbeli Lou az Amerikaelle- nes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság üléséről jövet a metró elé veti magát — megköny- nyebbülést érzett; úgy vélte, nem köteles többé szolidaritást vállalni, s karrierjének immár semmi sem áll az útjában. A darab azonban arról tanúskodik, hogy Miller valóságban nem »lépett át a hullán«, s nem tette magát egykönnyen túl barátja halálán sem. A drámát nem fogadta egyértelmű elismerés. A New York Times ugyan a szerző legérettebb műveként ünnepli, a New York Herald Tribune szerint »a darab gyóntatószékre emlékeztet: Mister Miller úgy kezdi, mintha gyónni akarna, s úgy végzi, mintha ő volna a gyóntatóatya-«. A hamburgi Welt kiküldött tudósítója szerint az egész mű »íúl- méretezett mentegetőzés«, hollywoodi filmkörök pedig azzal utasítják el a darabot, hogy »Monroe még nem elég régen halott.« A DUBNÁI Egyesített Atommag Kutató Intézet kutatói fölfedezték a rádióaktív bomlás egyik újabb változatát: a proton-rádiu akti vitást. Nikkel lemezt gyorsított neon atommagokkal sugároztak be és megállapították, hogy ilyenkor két olyan izotóp is keletkezik, amelyek protonokat bocsátanak ki. Létezésüket a tudósok már régebben is gyanították, de eddig még a világ egyetlen laboratóriumában sem tudtak nyomóra bukkan!. A VALE EGYETEM és a Brook- haweni nemzeti laboratórium kutatói a napokban jelentették, hogy új elemi részecskét fedeztek fel: az anti null hiperont. Az új részecske a 34. az eddig ismert elemi részek családjában. Felfedezése nevezetes esemény, mert teljessé teszi azt a táblázatot, amelyben a fizikusok a már ismert és még fölfedezésre váró elemi részeket összefoglalták.
