Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-22 / 69. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A ItV; 80 FILLÉR SomogglNéplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. évfolyam 69. szám. 1964. március 22., vasárnap HRUSCSOV ELVTÁRS VEZETÉSÉVEL % szovjet párt- és kormányküldöttség látogat hazánkba A Magyar Szocialista Mun-1 vására a közeljövőben hiva-1 jetunió párt- és kormánykül- j Pártja Központi Bizottsága el“f l££ “»“•»**“"* «*>•*■*« N. s, '32 kás-paraszt kormány meghí-1 gyarországra érkezik a Szov-la Szovjetunió Kommunista' vezetésével. (MTI) Mai számunk tartalmából: Előrehaladásunk egyik legalapvetőbb feltétele építőiparunk helyes arányban való fejlesztése (3. o.) SZEMBEKÖTŐSDI (4. o.) Dicső napokra emlékezünk (5. o.) A csárda csodája (7. o.) Nem leszek világűrutas (8. o.) GYERMEKEKNEK (9. o.) Mindenféle — mindenfelől (10. o.) ünnepi nagygyűlés az Ifjúsági Házban a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 45. évfordulóján Koszorúzási ünnepségek A Hazafias Népfront országos kongresszusának felhívása Négy esztendővel ezelőtt a Hazafias Népfront kongresszusa a nemzet előtt álló nagy feladatok megvalósítására: békénk, szabadságunk, függetlenségünk védelmére, a szocializmus építésére hívta fel az ország népét. E négy esztendő alatt befejeződött hazánkban a szocializmus alapjainak lerakása, és hozzákezdtünk teljes fölépítéséhez. Kongresz- szusunk elhatározásához híven mozgalmunk — első soraiban a kommunistákkal — arra törekedett, hogy a társadalom összefogása még jobban erősödjék, népgazdaságunk fejlődjön, és szolgálja a nép jólétét; mezőgazdaságunk történelmi átalakulása, a korszerű, nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése pedig hozza magával a parasztság boldogulását és további emelkedését. A bizalom és a nemzeti egység nagyszerű tanúbizonysága volt a tavalyi országgyűlési és tanácsválasztás, amikor egész népünk egységesen szavazott a Hazafias Népfront jelöltjeire. A népfrontmozgalom minden területen tevékenyen közreműködött, hogy egész népünk erejéhez és képességéhez mérten vegyen részt az országépítő munkában. Feladataink most világosak és egyértelműek. Népgazdasági terveink magukban foglalják az ország fölemelkedésének, biztonságának, függetlenségének, szabadságának minden föltételét. E tervek megvalósítására hívjuk a dolgozó milliókat. Országunkban a hazaszeretet fokmérője a becsülettel végzett munka. Olyan közszellemet kell kialakítanunk, amelyben mindenki megérti és átérzi, hogy nagy nemzeti céljainkat lelkiismeretes, szorgalmas munkával érhetjük el. Népünk jólétének, hazánk fejlődésének, nemzetközi tekintélyünk további növekedésének legfontosabb föltétele, hogy terveink szerint állandóan növekedjék a termelés az iparban és a mezőgazdaságban, hogy emelkedjék népünk műveltsége, s általánossá váljék a köz ügye iránt érzett felelősség. Az igazi hazaszeretetnek új példái nőnek. A Hazafias Népfront kongresszusa is olyan tennivalók végzésére szólít, olyan politikát hirdet, amely nem hangos, álhazafias jelszavakat hangoztat, hanem tettekkel szolgálja a haza, a nép érdekét. A népfrontmozgalom jelentősége, szerepe a következő időben tovább növekszik, tennivalói sokasodnak. A Hazafias Népfront segítse továbbra is a termelőszövetkezetek megszilárdítását, segítse a szocialista falu megteremtését, az egységes parasztság kialakulását. A Hazafias Népfront hívására eddig is tudósok és kiváló szakemberek ezrei segítettek a parasztságnak a legidőszerűbb feladatok megoldásában. Folytassák ezt a munkát még nagyobb erővel. A népfrontmozgalom a közélet nagy iskolája lett. Üj, vezetőképes emberek ezrei növekedtek fel mozgalmunkban, akik egyre nagyobb számban kapnak helyet, vezető tisztséget közéletünk különböző fórumain, a tanácsokban, a termelőszövetkezetekben, a politikai életben. A Hazafias Népfront-mozgalom közéleti szereplésre bátorította és bátorítja továbbra is a pártonkívüliek százezreit. A Hazafias Népfrontban új társadalmi feladatokat kapott az értelmiség. E feladatok a jövőben még tovább nőnek. Erősítsük értelmiségünk társadalmi felelősségtudatát. Tegyünk meg mindent, hogy a kisiparosok és a kiskereskedők, akik meggyőződhettek arról, hogy tisztességes munkájuk megbecsült helyet biztosít számukra a szocializmust építő társadalomban, még inkább legyenek részesei a népünk jobb életét megteremtő közös munkának. Foglalkozzunk még több odaadással a nőket és az ifjúságot érintő kérdésekkel. Tekintsük alapvető gondunknak az általános műveltség fejlesztését. A Hazafias Népfront-mozgalom tegye még elevenebbé a párttagok és a pártonkívüliek őszinte véleménycseréjét és tevékeny együttműködését helyi és országos gondjainkban! Ápoljuk és őrizzük legféltettebb kincseinket: békénket, függetlenségünket és szabadságunkat! Az elmúlt esztendőkben országunk nemzetközi tekintélye megnőtt: két évtizedes országépítő munkánk becsületet és rangot szerzett hazánknak a nemzetek nagy családjában. A magyar nép őszinte híve a békés egymás mel. lett élés politikájának. A Hazafias Népfrontmozgalom támogatja és erősíti a Magya- Népköztársaság erre irányuló békés külpolitikáját, kifejezi a magyar nép olthatatlan békevágyát és tettrekészségét a békéért vívott harcban. Valljuk: a háborút el lehet kerülni, minden vitás kérdést tárgyalások útján keV rendezni. A Szovjetunió, a szocialista világ ■ rendszer oldalán, együtt a világ haladó erőivel győzelemre vihetjük a béke ügyét. Sokszorozzuk meg erőnket a Hazafias Népfrontban, és olyan energiákat szabadíthatunk fel, amelyeknek segítségével még szebb, még gazdagabb, még virulóbb országot teremthetünk hazánk földjén. (MTI) Az április 4-i díszszemlén részt vevő vidéki egységek megérkeztek a fővárosba Max Reimann a német militarizmusról A Magyar Tanácsköztársaság és a KIMSZ megalakulásának évfordulóján az MSZMP városi bizottsága, a városi tanács, az SZMT, a Hazafias Népfront és a KISZ városi bizottsága tegnap este ünnepi gyűlést rendezett Kaposváron, az Ifjúsági Házban. Megjelentek az ünnepségen, és az elnökségben foglaltak helyet Róna Imre; Somogyi József, dr. Sólyom Gábor, Szőke Pál, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjai; Tanai Imre, a KISZ megyei bizottságának titkára; Pados József, a városi tanács vb-elnökhelyettese is. Pados József szavai után Szőke Pál, a megyei párt-vb tagja, az SZMT vezető titkára mondott beszédet. — 45 évvel ezelőtt a magyar proletariátus győztes rohammal megdöntötte a tőkések és földesurak hatalmát, kikiáltotta a Tanácsköztársaságot — kezdte beszédét Szőke elvtárs. — Nincs a magyar történelemnek még egy olyan korszaka, amelyet a reakció oly vad gyűlölettel emlegetett volna, mint az első proletárállam 133 napját. A Horthy-Magyarország hordópolitikusai, hivatalos történetírói egy negyedszázadon át verejtékeztek, hogy szennyes rágalmaikkal befeketítsék munkásosztályunk 1919-es nagyszerű küzdelmét. A reakció mindent elkövetett, hogy a Tanácsköztársaságnak még az emlékét is kiirtsa a magyar népből. Ám minden erőlködésük ellenére sem tudták elhomályosítani 1919 hősi emlékét. Büszkeség tölt el bennünket, hogy ma ilyen történelmi magaslatról tekinthetünk vissza a Tanácsköztársaság dicső napjaira. Ezután az 1919. októberi forradalomra és a Kommunisták Magyarországi Pártjának létrejöttére, történelmi szerepére tekintett vissza az előadó, majd a Tanácsköztársaság --egalakulásának jelentőségéül beszélt. — 1919. március 21-én — folytatta — a magyar nép felszabadult az évszázados elnyomás alól, új élet pezsdült, új al kélt a gyárakban és a szántóföldeken, a kaszárnyákban és az iskolákban. Kellett, nagyon kellett, hogy a társadalom pórusait végre átjárja a friss tavaszi szél. A nyomorgó gyári munkások évtizedeken át álmodoztak a több munkabérről, az emberségesebb bánásmódról, az egészségről, a hosz- szabb életről. Üj Dózsára várt a grófi szérűkön szenvedő, »korgó gyomrú magyar paraszt«. S az elnyomottak kezükbe vették saját sorsuk irányítását Minden hatalom a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály kezébe ment át. — A kaposvári eseményekkel foglalkozva megemlítette a szónok, hogy Somogybán már március 10-en háromtagú direktórium vette át a hatalmat Latinka Sándor vezetésével, s megindult a földesúri birtokok elfoglalása is. — Az 1919-es forradalmi áttörésben és az azt megelőző csatározásokban jelentős szerepe volt az ifjúságnak is. A fiatal nemzedék forradalmi energiáját a KMP által életre hívott KIMSZ fogta össze. A Tanácsköztársaság kikiáltását követő napokban a KIMSZ-nek 35 000 tagja volt, s ez a szám hamarosan 120 000-re emelkedett. Az ifjúság bekapcsolódott a harcba, s mindvégig tántorít- hatatlanul követte a kommunistákat, segített a proletárállam megszilárdításában — hangsúlyozta Szőke Pál, majd megyénk szerepét, a somogyi tizenkilencesek helytállását méltatta. Szólt, a Tanácsköztársaság honvédő harcairól, a fölfegyverzett proletariátus halált megvető bátorságáról, mélységes hazafiságáról. Beszéde végén ezeket mondotta Szőke elvtárs: — Az 1919-es Tanácsköztársaság hazánk és a nemzetközi munkásmozgalom történetének legnagyszerűbb eseményei közé tartozik. A magyar munkásság 1919-ben végleg eljegyezte magát a kommunizmus ügyével. A Tanácsköztársaság emléke a fasizmus sötét éveiben is erőt adott a magyar dolgozóknak. Tanulságai ma is okulásunkra szolgálnak a szocializmus építésében, a néphatalom erősítésében. Szünet után kultúrműsor következett. A hálás utókor 1919 somogyi hőseire, mártírjaira emlékezett tegnap. A párt-, állami és tömegszervezetek koszorúkkal, virágcsokrokkal rótták le kegyeletüket a mártírok emlékműveinél. Koszorú- zási ünnepséget rendeztek Kaposváron, a Kossuth téri emléktábla előtt. Pados Jó~ zsef, a városi tanács vb-elnökhelyettese mondott emlékbeszédet, majd dr. Szilágyi Lajos, Nagyvári László és Tóth Lajos elhelyezte a városi pártbizottság és a városi tanács koszorúját. A Latinka- szobornál Bencze Sándor, Surf Sándor és Jezeri Zoltán az SZMT nevében, a Latinka Sándor utcai emléktáblánál pedig Duha Tivadar és Szűcs József a Hazafias Népfront nevében koszorúztak. Ünnepség volt a mártírok Nádaséi erdőben levő emlékművénél is. Itt Szikora István, a városi KISZ-bizottság titkára mondott beszédet, majd elhelyezte a KISZ koszorúját. Koszorúval tisztelgett a hősök emlékének a munkásőrség városi parancsnoksága, a cukorgyár és a TRANSZVILL KISZ-szervezete is. A sztrájk komoly figyelmeztetés volt a francia kormány címére Párizs (MTI). A CGT vezetősége péntek esti ülésén értékelte a március 18-i 24 órás nagy tiltakozó sztrájk eredményét. A sztrájk kedvezőbb föltételeket teremtett a munkásosztály erőinek mozgósításához — állapítja meg a CGT vezetősége. A dolgozók milliói vettek részt a sztrájkban, amely a magániparban foglalkoztatott munkások szolidaritási mozgalma következtében messze túlnőtt az állami szektor keretein. A sztrájk komoly figyelmeztetés volt a kormány címére, hogy a dolgozók követeléseinek teljesítését nem lehet tovább halogatni. Pompidou miniszterelnök egyébként megkezdte tárgyalásait a szakszervezetek képviselőivel. Az idén is, akárcsak az elmúlt években, felvonulással, a hagyományos díszszemlével köszöntik fegyveres erőink április 4-én, hazánk felszabadulásának évfordulóját. Már Budapestre érkeztek, és a további felkészülésben itt vesznek részt a díszszemlén felvonuló vidéki egységek is. Ott találjuk a díszszemlén a magyar néphadsereg katonái mellett a belső karhatalom, a határőrség és a munkásőrség egységeit is; Valamennyi fegyvernem képviselői, parancsnokok és a díszelgő egységek tagjai naponta több órán át gyakorolnak, lelkiismeretesen készülnek az április 4-i díszszemle eredményes végrehajtására. Március 24-én este a Sport- csarnokban a magyar néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese nagyszabású ajándékműsort ád a díszszemlén részt vevő egységeknek. A fegyveres testületek tagjai ez alkalommal találkoznak a fővárosi KISZ-fiatalok küldötteivel. valamint az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok harcosaival. (MTI) Max Reimann, a Német Kommunista Párt elnöke a L’Humanitében cikket írt a német militarizmusról és a francia—német barátságról. Cikkében egyebek között rámutat: A bonni militaristákat a francia—nyugatnémet szerződés megkötésénél az a cél vezette. hogy atomfegyverek birtokába jussanak. A nyugatnémet vezetők ma három úton egyszerre törnek céljuk felé: az amerikaiak javasolta sokoldalú NATO-atomerő leglelkesebb támogatói, ugyanakkor részt vesznek a francia atomfegyverkutatásban és gyártásban, egyidejűleg pedig Nyugat-Németországban is nagy előkészületeket tesznek katonai rakéták előállítására. Reimann kiemeli, hogy a Bundeswehr egyre nagyobb szerepet ragad magához a NATO-ban. A katonai szervezet felső vezetésében 30 nyugatnémet tábornok működik. és Heusingernek, Hitler egykori tábornokának sikerült elérnie, hogy a NATO harci erőinek legfelső parancsnokságában német tábornok vezető tisztséget töltsön be. A Franciaországban fekvő rajnai Saint-Louis francia—nyugatnémet katonai kutatóintézetben száznál több német mérnök dolgozik egyebek között katonai rakéták előállításán. A cikkíró a továbbiakban rámutat, hogy az NSZK militarista politikájának megfelelően a nemzetközi enyhülés legfőbb ellenzője. (MTI)