Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-26 / 21. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1964. Január ML Molnárok, raktárosok, felvásárlók MALOMIPARI ÉS TER­MÉN YFORG ALMI VÁLLA­LAT — ez a név is mutatja, mi mindennel foglalkoznak dolgozói. Legutóbbi termelési értekezletükön — amelyen a múlt év tapasztalatait és az idei feladatokat vették számba Gábor Dávid igazgató beszá­molója alapján —, ott ennek a fórumnak a légköréből is ér­ződött: ismerik, értik, szíve­sen, legjobb tudásuk szerint teszik dolgukat. Legalábbis döntő többségükre ez jellemző. Az az első maradandó be­nyomása támad az embernek a tartalmas beszámolót és a hoz­zászólásokat hallgatva, hogy a vállalat dolgozóinak közössége egységbe hovácsolódott. Pedig szerte a megyében vannak munkahelyeik, pedig csak két év telt el a malomipar és a (eiményfargalam egyesítése óta. S ebben a közösségben ki­ki megtaláta a helyét: a köz­ponti előadó, a kirendeltségve­zető, a tárház kezelője, a vi­déki raktáiros, a keverőüzem munkása, a malom molnárja. Szerintem ennek az együvé tartozásnak az érzése az alap­ja annak, hogy a segítségen túl kölcsönösen becsülik is egy­más munkáját. Néhány adattal mindjárt jobban sikerül ezt szemléltetni. A MALOMIPAR két és fél százalékkal túlteljesítette ta­valyi őrlési tervét; a keverő­üzemek hálózata az előirány­zottnál 300 vagonnal több tápot gyártott. Ezzel szemben a har­madik ágazat, a felvásárlás súlyosan lemaradt. Mégsem hallottam, hogy molnár vagy keverőüzemi dolgozói öntelten verte volna emiatt a mellét, vagy a felvásárlók irigykedtek . volna amazok szép teljesítmé­nyére. Azok az emberek, akik éven át mázsával bánnak, most az eredményeket is, a tárgyi és személyi feltételeket is, a körülményeket is pontos mérlegre helyezték. Így van ez rendién. Ebben kivált a beszámoló mutatott példát. Dicsért ér­dem szerint — ezentúl régi mulasztást pótlandó a 'barcsi és a kaposvári tárházak dől gozóinak áldozatos munkáját is elismeréssel nyugtázta; s Gábor elvtárs nevükön nevez­te a mulasztókat is. Abból a meggondolásból tette, hogy az egyik vagy a másik ember ha­nyagsága nem csupán őt, az érdekeltet érinti, ha/nem a vál­lalatot is, és mindenkit, aki­vel kapcsolatuk van. Ment például mi történik akkor, ha Böhönye környékén egy-egy nap nincs olyan jó a kenyér, mint szokott lenni? Csöng a telefon persze a pékségben is, de a malomban is. Mindjárt érdeklődnek, sőt meg is vizs­gálják, hogy milyen lisztet őröltek a hengerek. Vagy panaszolja valamelyik termel ős zövéikezet, hogy me­gint változott a táp összetéte­le? Helyszíni ellenőrzést tart a vállalat a keverőüzemben. Ellenőriz is, intézkedik is, hogy szűnjön meg a pontatlan­ság, álljon helyre a rend. Sor­ra, rendre megmagyarázzák ezt például a bailatonszemesi- eknek is, és ha kell, másoknak is. A FELVÁSÁRLÓK BIZA­KODNAK: jobb évet kezd­tünk. Ügy találják, hogy szá­míthatnak a kenyérgabona és napraforgó átvételi előirány­zatának teljesítésére is. Járják, látogatják fárad hatatlan ul a szövetkezeteket, s szervezik a szerződéses termelést. Jól is­merik körzetük helyzetét, így például Berták István, a csur­gói kirendeltség vezetője azt is ltudja, hogy miért és melyik tsE-ben dokosodott meg ke­nyérgabona ... Emszt István meg azon fáradozik, hogy a marcali járásban, ha kicsinyes­ként is, de cseréljenek még vagon-számra búzát, rozsot abrakért. Ez a helyzetismeret és ügybuzgalom elengedhetet­len föltétele a sikernek. A raktár gond — ez súlyos probléma. Mi lesz csépléskor, hová kerül az államnak járó vagy megvett termény? Rak­tár kellene, -sok raktár. De csak egy épül, Nagyatádon, s az is lassan, vontatottan. Ke­resni kell hát más megoldást. Felállítanak 15 lábaspajtát a nyárra. A gépállomások gép­színeit is idejében elkérik ga­bona tárolására. Az állami gazdaságok, az erdőgazdaságok és a tsz-ek üres magtárait vagy magtáraik üres részét is bérbe vennék. S ha így min den hely megtelt, akkor — marad a szabad ég alja. Zsá­kot — de nem burgonyának valót —, ponyvát, műanyag takarót szereznek be. Hogyan lehetne elérni, hogy a szabad­ban való tárolásra szánt ter­mény egy része is fedél alá kerüljön? Íme, néhány javas­lat. Aratás idejére ki kell üríteni a górékat, s azokba is rakhatnak zsákos gabonát. Farkas Ferenc bogiári kiren­deltségvezető más megoldá­son is töri fejét; egyik telepü­kön két épület között betono­zott udvarrész van, tetőt kel­lene húzni föléje, hogy öm- leszthessenek oda búzát. Nedvességmérő, hídmérleg — megannyi kelléke a gyors, folyamatos és pontos átvétel­nek. Szó van ezekről is. Mert jó előre föl kell készülni, ez az előrelátás a jó munka egyik alaoja. MOLNÁROK, RAKTARO. SOK, FELVÁSÁRLÓK tanács­kozása. Együtt összegezik ta­pasztalataikat, megosztják egymással gondjaikat. Válla­lati kötelék fűzi egybe őket, meg a közös cél, amelyért kinek-kinek meg kell tenni a magáét Úgy fogtak hozzá, hogy meg ii teszik. Kutas József 38 év a kartonok között — Gond és küzdelem. Eb­ből állt az éle­tem. Különö­sen az első húsz év volt nagyon nehéz. Deák Sán­dortól, a hatéi tsz nyugdíjba vonuló fő­könyvelőjétől hallom ezeket a szavakat, így összegezi a munkában el­töltött har­mincnyolc év tapasztalatait. Életéről kér­deztem. Mélyet szív a cigarettából, s hosszan nézi a kékesszürke füstöt. — Erdészeti akadémiára ké­szültem, köny­velő lett be­lőlem. Lassan kirajzolódnak a késmárki diákévek emlék­ké szépült történetei. — Nyaranta erdészgyakor­nok voltam, hogy mire le­érettségizem, meg legyen a fölvételihez szükséges tizen­két hónapi gyakorlat. A gyakorlat megvolt, de az akadémia kapui csukva ma­radtak előtte. Könyvelő lett egy pesti üzletembernél, örült, hogy elhelyezkedhetett, a hú­szas években nem nagyon le­hetett válogatni a munkahe­lyekben. Nehéz idők voltak azok. __ ■— Megtanultam a tenisz- ütő-készítést és -húrozást. Nappal benn dolgoztam az üzletben, éjszaka meg' húroz­tam. .. Kellett a pénz a csa­ládnak. — Mikor határozta el, hogy végképp könyvelő lesz? Minha maga is kétkedne szavaimban, úgy mondja: — Amikor először munkába álltam. Csupa ellentét az egész em­ber. Fiatalos a lendülete, még most is tagadni próbálja a fe­je fölött elsuhant hatvankét esztendőt. De a mélyen ba­rázdált arca és a kifehéredett hajszálak vallanak. Nagy vi­harokat élt át A háború bor­zalmait. .. Elnémultak a fegyverek, lassan megindult az élet. Küz­delmes napok következtek. Ügy kezdték a munkát a Han­gyánál, hogy élelmiszert vit­tek Pestre, s helyette textil­anyagot, vasárút hoztak. Deák Sándor új erőre kapva fogott munkához. Lassan otthonos lett a számok birodalmában! Üjítást nyújtott be az inkasz- szóforgalom nyilvántartásá­nak egyszerűsítésére. Könyve­lési eljárást dolgozott ki, hogy hogyan lehet a határidőt csökkenteni belső szervezéssel, túlóra igénybevétele nélküL Elismert szakemberré vált a a tejiparban. 1959-ben a me­zőgazdaságba került. A Bár­dibükki Állami Gazdaságban kezdte, innen kérte ki a ka­darkúti termelőszövetkezet. Háromfelé szakadt a család. Felesége Kapováron élt, lánya Üjpesten dolgozott, ő pedig Kadarkúton. Ezért kérte ma­gát közelebb. így került Baté- ba. — S a lánya? — öt is hazahoztam. Most a DÉDÁSZ-nál dolgozik. — Mit tervez a nyugdíjas­napokra? — Februárban szabadságo­lom magam, s utána a járási tanácsra megyek segíteni. Az így keresett ötszáz forintokat feleségem síremlékére gyűj­töm. — Elmegyek ugyan Baté- ból, de a szívem itt marad. Nagyon szeretem az itteni embereket. Akárcsak hajdan az erdőt. — Mit szeret benne? — A szabadságot, a fák kü­lönös muzsikáját Ha akkor elvégezhettem volna az aka­démiát. .. Nem sikerült... De a lelkiismeretem nyugodt. Ügy érzem, megtettem, amit az élet várt tőlem. Búcsúzik. Még várja a mun­ka. Sietnie kell a zárszám­adás készítésével. Kercza Imre AKADÉKOSKODÁS A balatonberényi Határcsár­da az egyik legelhanyagoltabb vendéglátóhely az egész Bála- ton-partoiu Az utóbbi években több tulajdonosa is volt, de ar­ra, hogy rendbe hozzák, senki sem gondolt. Különösen a ven­déglő konyháját hanyagolták el, emiatt a közegészségügyi hatóságok megtiltották, hogy főzzenek itt. Ez az útvonal kora tavasztól nyár végéig igen forgalmas. A Keszthelyre vagy onnan autó­val igyekvők rendszerint itt állnak meg étkezni. Mi lesz, ha beköszönt a jó idő? Tavaly nyáron havonta átlag 100 (MM) forintot forgalmazott a vendég­lő konyhája. Az épület olyan állapotban van, hogy minden forint, amit toldozásra-foldozásra fordí­tanak, ablakon kidobott pénz. Egy üj, modern- a mai igé­nyeknek megfelelő vendéglő építése viszont másfél-kétmillió forintba kerülne, erre' azonban a jelenlegi tulajdonosnak, a Balatonmárja és Vidéke Kör­zeti- Fmsz-nek nincs pénze. Ar­ra gondoltak, hogy ideiglenes megoldásként a csárda melletti strand cukrászdájának egy ré­szét leválasztják,' és ott ren­dezik be a vendéglő konyháját. A strand viszont a tanácsé -- az fmsz csak bérli —, s az át­alakításhoz nem járul hozzá. Attól félnek, hogy így a szö­vetkezet nem igyekszik egv új, korszerű vendéglátót építe­ni. Nem más ez. mint akadékos­kodás. A szövetkezet vezetői csupán szükségmegoldásnak te­kintik az átalakítást. Hiszen ők is azt szeretnék, ha az elha­nyagolt Határcsárda helyén ini- előbb megfelelő vendéglő áll­jon. tfe addig is kell a nyara­lóknak, kirándulóknak valami­lyen lehetőséget teremteni az étkezésre. Jó lenne, ha az aka­dékoskodás helyett erre is gon­dolnának a balatonberényi ta­nács vezetői! S*. L, 11 Senkit és semmit nem feledtünk“ H • úsz évvel ezelőtt a leningrádi védelmi övezet 324 ágyújának parancsnokai a háború óta először kér­tek tüzérségi »vaklövedéket". A hős város, amely kiállta a blokád 900 napját köszönteni készült azokat, akik áttörték a hitlerista parancsnokság által sebezhetetlennek vélt »északi gőzhengert". »A gőzhenger" nem a szokásos Göbbels-féle blöff volt. Csak az első övezet nyolc kígyószerű labirintust képező, gép- fegyvefekkel, golyószórokkal és ágyúkkal védett lövészárok­ból állt. A front minden kilométerére 10—12 páncélozott és vasbetonból készült kis erődöt állítottak. Mindezt pedig sűrű aknamezők, drótakadályok, lángszóróállások, tankelhárító ál­lások védelmezték. Csak eggyel nem számoltak a hitlerista hadmérnökök: a 900 napos poklot átszenvedett emberek dü­hével. Nem számoltak azzal hogy ez alatt a 900 nap alatt a város gyűjtötte az erőt, s a kommunista pártnak és a nép­nek sziklaszilárd akarata volt megbüntetni a nagy Lenin városára törő agresszort. A szovjet gyalogság és a tankok olyan szédületes iramban törtek előre, hogy gyakran megzavarták a parancsnokságok hadművelet számításait — írja? TASZSZ. — A géppisztolyos harcosok és páncélosok előbb értek oda, mint a támadást előkészítő légierők. A helyzetről ékesszólóan beszéltek a német tisztek rádió- jelentései. »A lövészárkokat szétverték.« »Kénytelenek vol­tunk visszavonulni.« »A legénység egyharmada kidőlt.-« A fasisztákon azonban nem segített, hogy zárótüzet kértek, vagy hogy sietősen megerősítést dobtak át hozzájuk. De nem .segí­tett Hitler rádióbeszéde sem, amelyben megparancsolta a csapatoknak, hogy maradjanak a helyükön, és életük árán is védjék meg állásaikat. Hitler aznap »Farkastanya« bunkerében visszagondolt ta­lán arra a döntésre hogy »el kell törölni a várost a föld szí­néről«. Ezt a hitleri elhatározást rögzítették a német haditen­gerészeti erők 1941. szeptember 29-i parancsában. Lehet, hogy Hitler, amikor elolvasta a leningrádi veszteségekről készített összegező jelentést, visszagondolt annak az elhamarkodott dokumentumnak alábbi utolsó paragrafusára: »Ha a város meg akarná adni magát, vissza kell utasítani a kérelmet.* Sok hitlerista boldog volt, ha megadhatta magát. A fa- •iszták mielőtt elkiabálták volna a »Haler kaput« sablont, siettek kijelenteni: »Nem vagyok repülő, nem vagyok tüzér.« Megértették ugyanis, hogy a városra szórt 257 158 bombáért és lövedékért felelni kell. Sok fogoly azt bizonygatta, hogy »mindössze egy hétig« volt Leningrád alatt. Megrémítette őket az éhenhalt 632 253 polgári lakos — nők, gyermekek és öregek — életéért rájuk háruló felelősség. zekben a napokban, amikor a Szovjetunió a lenin­E grádi győzelem 20. évfordulóját ünnepli, Grigorij Vasziljev — egyszerű nyomdász — lett e napok hőse: kiderült, hogy ő az egyetlen, aki életben maradt a közel ezer matróz közül, aki 1941. október 5-én partra szállt az el­foglalt Peterhofban. A matrózok nem védekeztek, hanem támadtak. Lehet, hogy a kronstadti tengerészek halálos har­cának e napjaiban nevezték el a hitleristák »fekete halálnak« a szovjet tengerészeket. A partraszállók miután elfogyott a lőszerük, rohamkésekkel folytatták a harcot. Az ezerből az utolsó, a súlyosan sebesült Vasziljev csodával határos módon a Finn-öböl vízén át jutott vissza Kronstadtba. »Mindent a frontnak, mindent a győzelemért!« — ez lett az ostrom első napjától a Reichstag bevételéig a leningrádiak jelszava. Nemcsak a szabványos fölszereléssel ellátott gyá- ? rak dolgoztak a front számára. A sörföző üzemek lövedéke- f két, a közszükségleti cikkeket előállító szövetkezetek gráná- f tokát készítettek. A leningrádi hősök emlékművének talap- ? zatára Berggolc költő alábbi szavait vésték: »Senkit és sem­mit nem feledtünk.« E jelszó jegyében gyűjtenek arra az em­lékműre, amelyet egy mesterséges szigeten kívánnak felállí­tani. Moszkvából, Taskentből, Csukotkából, Szahalinból, a Szovjetunió minden részéből érkeznek az adományok. V aszilij Iszajev polgármester amikor külföldi vendé­geket fogad, gyakran idéz számokat. Annak ellené­re, hogy a blokád idején 840 vállalat megsemmisült, a termelés ma négyszeresen múlja felül a háború előtti szín­vonalat. A leningrádi lakóterület 1940-hez viszonyítva kéthar­maddal növekedett. A külföldiek amikor megnézik az új lakónegyedeket, gyakran föl teszik a kérdést: »De hol vannak a szörnyű há­ború nyomai?« A kitörölhetetlen emlék egyedül a leningrá­diak hívében maradt meg... KÖNYÖRGÉS Éles Tamás rovatvezető­nek határozott balszerencsé­je volt az utóbbi időben. Hetekig kutatott, vizsgáló­dott a Vízcsaptömítő Válla­latnál, és végül kiderítette a kellemetlen igazságot: a vállalat vezetői annyira ta­karékoskodnak az új tömí­tésekkel, hogy a régiek okozta vízlefolyás már száz­szorosán többe került egy- egy új tömítés áránál. Bics- kás, a vállalat igazgatója persze dörzsölt fiú volt: az any agtakar ékosságot rend­szeresen jelentene a minisz­tériumnak, s meg is kapta mindig a szép prémiumot. Éles mindezt papírra ve­tette, és az újságban meg­jelenő leleplezés óriási vi­hart kavart. A szerkesztő­ség kilincsét egymásnak adták az ismerősök és az ismeretlenek; akadt olyan ember is, aki csak azért jött el, hogy megnézze a merész férfiút. Mivel minden csoda három napig tart, elültek a viharhullámok, és Éles már egy újabb téma után futott: ki hordta el ládaszám az őszibarackot a Panama Minden Áron Termelőszö­vetkezetből? Itt érte a hír, hogy cikke célba talált: Bicskát igazgatót leváltot­ták. Egyelőre I szanatóriumba ment, hogy kipihenje a nagy lelki megrázkódtatást, és csak azután döntenek sorsá­ról. A Panama Minden Áron Termelőszövetkezetben is érdekes dolgok történtek. Az elnök a közös pénzén ve­tetett csillárt magának, a té­li tüzelő árát pedig már évek óta hitelezte neki a szövetkezet; az ellenőrzésre érkezett személyek mindig egy-két demizson bort meg megsokallta a fekete árusí­tást, jelentette az esetet/ az ügyészségnek, és szigorú vizsgálat kezdődött. A mag­őrt persze gyorsan elküld­ték a ktsz-böl átszervezés címén, nehogy még egyebet is kitaláljon. Pedig a ható­ság akkor már sok mindent tudott. Tudták például, hogy a nemesített virág- mag helyett egyszerű, falu­si gyűjtőktől vásárolt magot ad.tak el exportminőségű­ként, s az sem volt titok, hogy ki részesedett a búsás haszonból. Éles újra írt. Maró gúny­nyal szólt az elvetemült csalókról, és követelte, hogy példás büntetéssel sújtsák őket. Közben megtudta, hogy intézkedtek a Panama Min­den Áron Tsz elnökének ügyében is. ű lett a Víz­csaptömítő Vállalat igazga­tója. .. Éles ekkor érzett először egy kis gyomorgörcsöt, s nem sokkal később egy újabbat. A Virágmagtisztító Ktsz elnöke büntetésből el­lenőr lett. ő ellenőrzi ezen­túl a megyében a virágma- gok tisztítását. Ezekben a napokban az ismerősök egy kicsit furcsán néztek Élesre. Ö azonban nem csüggedt. Néhány bi­zonyítéka már volt az 1111. sz. Italbolt vezetőjének bű­nös manipulációjáról, ami­kor az egyik napon kopog­tak szerkesztőségi szobája ajtaján. Az italboltos volt. Töredelmesen bevallotta, hogy vizezi a bort, a pálin­kát pedig ő főzte, és most nagy hasznot vág zsebre belőle; a szalámis zsemlé­néhány láda őszibarackot ben pedig nem a kötelező kaptak a vizsgalat befejez- négyforintos szalámi tével. Nem is volt baj soha a tsz-szel, úgy emlegették, mint ahol a legjobban men­nek a dolgok. Élesnek azonban éles volt a szeme. És fölfedezte itt is a disznóságokat. Cikk, ho- zsannázás, szanatórium — mármint a tsz-elnöknek —, és egy meglepetés: Bicskás exigazgató már a miniszté­riumban dolgozik. Egykori vállalatának az instruktora. Az élet persze nem állhat meg, vannak még hibák, például a Virágmagtisztító Ktsz-ben. Az egyik magőr van, hanem csak háromhúszas. — Írja csak meg, szer­kesztő úr! Megérdemlem! Éles megírta. Csak a cikk megjelenése után tudta meg, hogy rútul kijátszották. Az italboltos valahol megszi­matolta, hogy megüresedett egy osztályvezetői állás az Italmérő Vállalatnál,, arra pályázott. Bizonyos volt ab­ban, hogy egy bíráló cikk után megnő az esélye. — Folesz —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents