Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-10 / 263. szám
SIÓFOKI PARKOK sxobor nélkül MS2!vtP Megyei Bi?otfsÁGa is a megyei tanács l/^pj a JEGYZETEK AZ ŐSZI TÁRLATRÓL Amikor elősző» jártam végig a kiállítás termeit, jóleső érzéssel nyugtáztam: »Jó, hogy a somogyi piktúrának jelene is van, nemcsak nagy hírű múltja. Űj, választott városomban a környéken kívül a festők vásznain is van miben gyönyörködni.-« Valóban, a pezsgő képzőművészeti élettel rendelkező Szeged után Kaposvár is sokat nyújt a szépre éhes szemnek. Tehetség, erő, forrongó útkeresés árad a falakról. És a tárlat kedvéért sem öltöztek a festők »uniformisba-«, van egyéni hangjuk, az absztrakttal kacérkodó Szekeres Emiltől a szinte aprólékos technikájú Ruisz Györgyig elég széles a művészek kifejező skálája. Ez jó, izgalmas, Ami különösen tetszett Mint tárlatlátogatónak engedtessék meg egy »tetszik— nem tetszik« játék, hiszen majd minden tárlatlátogató így összegezi magában a látottakat utoljára végigfutva a képek sokaságán. Tudom, ez a módszer tévedésekre adhat alkalmat, de hát a művészet mindig azzal az igénnyel lép föl, hogy a közönséghez, a tömegekhez szóljon, a tömeg viszont szubjektívre ítélő egyénekből áll, így tán megbocsátható ez a játék. Tehát: tetszett Csiszár Elek tömör megoldású, csak a lényegre koncentráló »Buszmegálló-»-ja, a »Korcsolyázók« jól megragadott perspektívája, játékos humora; Lóránt János távlatokat érzékeltető, kitűnő meglátású, színeiben is kifejező »Taríó«-ja, a választott modell belső világát is érzékletesen tükröző portréja, az »lla«; Szabados János nagyszerű ritmusú Fresfcó-vázlata, »Kaposújlák« című képe; Szabó Béla csendélete. A grafikák közül Bors István sokat ígérő, a »Kisvilág«-hoz közelebb hajoló vízparti képei, ifj. Swierkiewitz Róbert pasztell »Fej«-e s talán leginkább Szekeres Emil a modem formanyelvet mértékkel alkalmazó kan esős csendéletei és sgrafittói tetszettek. Ami nem tetszett, arról később. Az első látogatást ugyanis követte egy második, közben azonban világossá vált, hogy a múzeumban látható tárlati anyag egy része az újat kívánó fiatal nemzedék első igazi seregszemléje. Ezek a fiatal festők már nem elégednek meg a somogyi idősebb nemzedék látványmásoló szemléletével, saját véleményüket is el akarják mondani, mert van saját véleményük a közvetlen látványon túl is. Így a mostani seregszemle túlnő jelentőségében a korábbiakon, mert egy fontos határköve az új térhódításnak; szemünk előtt válik bizonyossá, hogy egyre inkább kicsúszik a talaj a konzervatív, igaz élmény nélküli pik- túrát művelők lába alól, hogy egyre izmosodnak a friss ihletésű tehetségek, akik hivatottak a régi nagyok örökébe lépni, mert koruk hangján szólnak korukról, kortársaiknak és a jövő emberének. Miért mondtam el így ezt? Mert ennek tudatában szemlélve a kiállítás képeit még örvendetesebb a tény, hogy zömével korszerű látásmóddal rendelkező, a lényegláttatás tehetségével megáldott festők állítottak ki az idén. Ha a korszerűség új törekvések eredménye, annál örvendetesebb és biztatóbb ez a jelenség a valóban mában élő közönség számára. Bár meg kell vallanom, hogy a korszerűség legtökéletesebb megvalósulását a látottak alapján nem is annyira a festészeti, mint inkább a kis számú, de annál tartalmasabb szobrászati anyagban üdvözlöm. Miért? Mert a szobrászat természeténél fogva adja, amit a kiállított — egyébként modem ihletésű — képekben hiányoltam: az embert Különösen a kisplasztikák a modem formai megoldásokkal modem tartalmat öltöztettek fel. Számomra — és azt hiszem, sokunk számára — a legmodernebb tartalom az ember, örömével, bánatával, munkájával, küzdésévé!. Korszerűség ember nélkül? Ez az, amit hiányolok a képekben: az embert. És ha már itt tartunk: lehet-e a szubjektív önkifejezésen túl valóban kollektív igénye, társadalmi mondanivalója egy piktúrának ember nélkül? Továbbmegyek: dolgozó ember nélkül? Nálunk, Somogybán a táj valóban csak festésre méltó? Nem túlzás az, hogy a kiállított festmények túlnyomó többsége tájkép és csendélet? Félreértés ne essék: nem a régi, rosszul értelmezett, Idézőjeles »szocialista realizmust« kérem számon, csak a tájat benépesítő, a várost lakó, az újat, a társadalmat formáló embert hiányolom köznapi életével. Nem, nem sírok vissza letűnt művészeti irányzatot, hisz akkor Ruisz György képed mellett törnék lándzsát, mert ezeken (úgymond) van ember — néha több, mint kellene (pL »Várakozók«), sőt láthatunk dolgozó embert is; sajnos, ezeknek túlzottan részletező megfogalmazása túlhaladott formai megoldás, nem nyújt igazi élményt, a közvetlen látványon túl nem ébreszt gondolatokat. Azt mondtam, hiányzik az ember és a dráma? Nos, ez csak a képek tartalmi vonatkozására áll. Mert azért van itt dráma, csak jobban oda kell figyelni. Rengeteg dráma van a képek megfogalmazásában. Ezeknél a fiatal festőknél a természet már nem a semleges idilli mezben mutatkozik. A fiatalok, ha tájképet festenek is, érzik és éreztetik a megvalósuló újat, a szocializmust. Tessék csak jól megfigyelni némely festőnk (László Levente, Bagó Bertalan és mások) erőteljes iszfokezelését, folttechnlkáját! A festészet nyelvén sok mindent elárulnak belső drámájukból. És talán ez a legfontosabb. Aztán nyílván feszült dráma az újak és a régiek között. Az új látásmód mind erőteljesebben követeli jogos helyét, a régi irányzat hívei számos fronton még tartják magukat Végül — de nem utolsósorban — drámát érzek az új festők törekvései, ábrázolási szándékai és a közönség igényed között. Itt álljunk meg végül egy kicsit A vendégkönyv tanulságai Nem rossz szórakozás és nem is haszontalan időtöltés a vendégkönyv tanulmányozása. Bár a legtöbben csak aláírással nyugtázzák ittjártu- kat akad néhány figyelemreméltó bejegyzés is. _ A bejegyzések egy részében ilyeneket olvashatunk: »Dicsérendő a modernizálódás.. .«; »Üdvözöljük az új irányzatot...« stb. De találkozhatunk ilyenekkel is: ».. -Hol vannak az idősebb somogyi művészek?«; »...Még van mit tanulnia a fiatal festőnemzedéknek az idősebbektől ...«, sőt: »Hiányoznak a somogyi művészek...«; és »...Az új irányzat közül sok kivehetetlen... ehhez véleményem szerint nem kell főiskolai végzettség,..« stb. BALATON-PARTI KÖZSÉGEKRŐL beszélgettem a múltkor egyik ismerősömmel. Amikor már szinte minden szóba került, hirtelen hozzám fordult s elcsodálkozva megkérdezte: — Miért nincs szobor Siófokon? Első pillanatban meghökkentem. Arra gondoltam, hogy beszélgetőtársam nem nézett szét eléggé a fürdőhelyen, s azért nem vette észre a szabad ég alatt álló műalkotásokat. Később tisztázódott, hogy nem szó szerint értette a »nincs«-et. A köztereken álló három emlékművet, két mellszobrot és három figurális kompozíciót a rohamos fejlődéshez, a nyaranta megforduló kül- és belföldiek számához viszonyította, s így jutott a kérdésben szereplő eredményre. Kénytelen voltam igazat adni ismerősömnek: valóban kevés a képzőművészeti alkotás a somogyi part legforgalmasabb nemzetközi üdülőhelyén. Pedig a közönség, a nyilvánosság életében fontos szerepet betöltő épületek, közterek megkívánják a képzőművészeti díszítést. Mind több és több szobrot állítanak fel Budapest és a vidéki városok terein. Siófok azonban — sem a szobrok számát, sem a plasztikák minőségét tekintve — nincs ellátva nemzetközi fürdőhelyhez méltóan. Pedig merész és nagyvonalú építkezés folyik itt, a külföldi idegenforgalom központjában. A Napfény, a Vénusz és a Balaton Szálló, a motel rangot ad az egyre jobban városiasodó üdülőhelynek. A Balaton fejlesztésével foglalkozó, szeptemberben elfogadott regionális terv szerint is az első helyen áll Siófok: üdülő- és szállodavárossá fejlesztik. MÁR MEGKEZDTÉK két hatemeletes szálló építését, hamarosan ezerszemélyes étteremmel, tízemeletes toronyszállodával gazdagodik az üdülőhely. Képzőművészeti alkotások nélkül azonban nem képzelhető el Siófok világfürdői képe. Tavaly 463 975 külföldi járt hazánkban. Legalább egy napot töltött mindegyik a magyar tenger partján. A legtöbben Siófokon fordultak meg. Volt olyan hétvége az idén, hogy hatvanötezren víkendez- tek itt. Mivel a köztéri szobor nagy nyilvánosságnak szánt, nagy nyilvánosság előtt ható alkotás, a művész el sem képzelhet megfelelőbb helyet a Balaton fővárosának tereinél, parkjainál. Csaknem mindegyik balatoni üdülőhely kikötőjében áll szobor — a siófokiéban nem. A Szabadság téren van ugyan egy első világháborús emlékmű, ez azonban kevés. Kálmán Imre mellszobrán kívül más alkotás is kellene a Dimitrov parkba. A hajóállomásnál levő Rózsa park szinte kínálja magát a művészeknek — itt sincs szobor. SOK SZOBRÁSZ kecses női kézhez hasonlítja a szépen rendezett teret. S azt tartja: ahogy egy ékköves gyűrű kiemeli a kéz kecsességét, a tér szépségét ugyanúgy hangsúlyozza a szobor. A hasonlatnál maradva Siófokon sok a »kecses női kéz«, csak éppen nincs rajtuk »ékköves gyűrű«. A községi tanács szökőkutat tervez a Rózsa parkba, a Vá- rady Adolf téren álló 1919-es emlékmű nagyobbra cserélése is szóba került. Ez azonban még mindig kevés. A rendelkezések szerint a teljes építkezési beruházás két ezrelékét képzőművészeti alkotásokra fordítják. A Képzőművészeti Alap az igényeknek megfelelően ad szobrot, freskót, sgraf- fitot, mozaikot stb. a városoknak, nagyobb községeknek. A somogyi parton Siófok fejlesztésére költötték a legnagyobb összeget, jó lenne, ha legalább az igényét megközelítően ellátnák szoborral. A Balatoni Intéző Bizottságnak, az Idegen- forgalmi Hivatalnak, a megyei tanácsnak foglalkoznia kellene ezzel az üggyel. Érdemes volna gondolkozni rajta, hogy nem valósíthatnánk-e meg Siófokon a székesfehérváriak tervét. Szabadtéri szoborkiállítást rendeznek jövőre, az ország minden részéből érkező alkotásokat állítják ki a városban. Amikor tavaly a IX. Magyar Képző- művészeti Kiállítás alkalmából a Műcsarnok mögötti parkban helyezték el a szobrászok műveinek egy részét, a sajtó őszinte örömmel fogadta a rokonszenves kezdeményezést. OLYAN FORGALMAS ÜDÜLŐHELYEN, mint Siófok, a nap minden szakában volna szemlélője a szobroknak. Lehet, hogy egyiket-másikat véglegesen fölállítanák a városban. Lajos Géza A vélemények tehát erősen megoszlanak. És ez felhívja a figyelmet a tennivalókra. Elsősorban a népművelésre, az alapos esztétikai oktatás szükségességére, a különböző művészeti rendezvényekre, ismeretterjesztő előadásokra. Ezek irányítóira vár a feladat, hogy megismertessék és megszerettessék az új, modem törekvéseket leginkább persze a jövő közönségével, a diáksággal, hogy haszonélvezői lehessenek a másoláson túllépő, az igaz, emberi tartalmat korszerű köntösben megjelenítő műveknek. A festőkre is nagy feladatok várnak. Elsősorban az, hogy tanuljanak. Tanulják tovább mesterségüket, tanulmányozzák a társadalmat alkotó embereket a maguk sok- arcúságában. így válhatnak a megkezdett úton járva igazán jelentős művészekké, a régi somogyi mesterek méltó utó- diaivá; Takács László KÉPEK A LENGÉDÉI BÁNYAKATASZTRŐFA SZÍNHELYÉRŐL Az egyik járási székhely cukrászdájában történt: két idősebb asszony lépett be az ajtón. Csöndben a sarokban levő asztalhoz telepedtek. A ltíszolgálónő a megrendelt feketéket hordta szét. Vagy ötperces várakozás után a két néni mérgesen felpattant, s az- ajtó fe'.é menet nem éppen barátságos hangon mondták a kiszolgálónőnek: — Már egy negyedórája leadtuk a rendelést. Azóta felénk se néz. Majd holnap az üzletvezetőnél találkozunk. — De kérem — így a kiszolgáló —, azért nem kell várni holnapig, az üzletvezető én vagyok. • • • Az utolsó szavak Tristian Bemard, a népszerű francia vígjátékíró párizsi pletyka, szerint az utcán feltűnően komor ábrázat- tal járkált. — Miért? — kérdezték az emberek? — Arra gondolok — mondta a javíthatatlan tréfacsináló —, hogy egyszer nekem is meg kell halnom. Hiába töröm a fejem, nem jut eszembe az az utolsó halhatatlan mondat, amit ki fogok ejteni! Ez az anekdota emlékezetünkbe idézi azokat a már történelmi jelentőségű mondatokat, amelyek világhírességek ajkát hagyták el a földi élettől való búcsúzás pillanatában. Ezek közül kettő igazán közismert: Az egyik Julius Caesar búcsúmondata: »Te is, fiam, Brutus?« A másik a haldokló Goethe ajkát hagyta el: »Több világosságot!« Byron, a világhírű angol költő így búcsúzott a földi élettől: »Hagyjatok aludni...« Voltaire viszont így sóhajtott: »Engedjétek, hogy most már komoly legyek...« Nelson admirális, a diadalmas tengeri hős ezzel a különös mondattal búcsúzott öntudatától: »Egy csókot!« Angliai Erzsébet viszont királynőhöz nem illően, így könyörgött: »Minden kincsemet még néhány percért!...« Madame de Stael, a franciák egyik legszebb és legszellemesebb asszonya méla- búsan állapította meg: »Jaj, már nagyon hideg az én imádott kezem, és ez olyan prózai ...« Boleyn Anna, akinek életét a bakó csak kétszeri súj- tással bírta kioltani, az első, még nem halálos sújtás után gőgösen így kiáltott: »És mégis szép volt!... És még most is szép!« Sarah Bemard, a világhírű francia tragika így búcsú- I zott az élettől: »Jó, hogy ez I az utolsó tragikus jelenet ! már a vége felé közeledik... | Remélem, hogy teljes öntu- j datban fogom végigjátsza- ; ni...« ; Cocteau, a pár napja ha- ; lőtt nagy francia író, költő ; és színész utolsó szavai: ! »Süllyed a hajó!« Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár. Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta hivataloknál és post.áskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index? 25067. A bányakatasztrófa alkalmival a mentési munkálatok során leküldött parányi vakuval készült fölvétel a bányában rekedt* de azóta már megmentett bányászokról Légi felvétel a lengedi (Nyugat-Németország) bányaszerencsétlenség mentési munkálatairól. Középen a fúrótorony. Készült a Somogy megyei Nyomdaipart Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár» Latin ka Sándor utca A
