Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)

1963-11-03 / 258. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1963. november t. PÁHOLYBÓL Többször eszembe jut az utóbbi időben egy traktoros. Olyat mondott nekem, hogy azóta is a fejemben motoszikál. Panaszt vizsgáltaim ki az egyik gépállomáson, sóik embert meghallgattam, hogy tisztán láthassak az ügyben. Minden­kit bántott, hogy munkatársuk azonnal a szerkesztőséghez fordult, nem győződött meg róla, hogy a párt- vagy a szak­szervezet vezetői segítenek-e a baján vagy sem. Az emlí­tett traktoros dühösen kifakadt: — Már megbocsásson, elvtárs, hogy nyersen mondom a szót, de ha nekem viszket, akkor én vakaródzok! Ez, az egyébként kevés beszédű ember fején találta a szöget, hat szóban elítélte azokat, akik rögtön a felette­seikhez, a sajtóhoz, a rádióhoz futnak panaszukkal, meg sem próbálják helyben elintézni. Nagyon egyszerű ügyben kért tanácsot a közelmúlt­ban a csurgói járás egyik községében lakó olvasónk. Fel­mondott kaposvári munkahelyén, mert felesége beteg, la­kóhelyéhez közelebb kínáltak neki állást. Az igazgató nép- gazdasági érdekre hivatkozva nem engedte el, pedig csak betanított segédmunkás. Még a telefont sem kellett fölvenni a tájékoztatáshoz, hiszen többször közöltük a lapban: a Munka Törvényköny­ve 30. paragrafusa (1) bekezdésének f. pontja lehetővé te­szi, hogy a dolgozó felmondással megszüntethesse határo­zatlan időre szóló munkaviszonyát, ha családi viszonyai, egészségi állapota, más személyi körülményei miatt fon­tos érdeke fűződik hozzá. Ha a vállalat nem veszi figye­lembe a dolgozó jogos kérését, az egyeztető bizottság dönt az ügyben. Nem került volna bele a cikkbe a szóban forgó olvasó ügye, ha nem vesz érdekes és tanulságos fordulatot a be­szélgetés. A panaszos egyre paprikásabban és .követelőd- zőbben beszélt. — Szóval nem akarják elintézni az ügyemet?! — Az előbbi tájékoztatás szerint kell eljárnia ... — Szabadságot vettem ki, hogy a beteg feleségeik mel­lett lehessek. Most bemegyek a vállalathoz, s kikérem a munkakönyvemet. — önkényesen kilép? — Ki én... ha nem tesznek semmit áz érdekemben. Azért jöttem előbb ide. — Csak az egyeztető bizottság változtathatja meg az igazgató döntését... — Ügy, akkor menjek Amerikába, ott orvosolják a ba­jomat?! — csattant fel a panaszos. — Régóta dolgozik vállalatoknál, tudnia kellene, hogy a munkaügyi vitákban az egyeztető bizottság tesz igazságot. — Kérdeznék valamit: tud szegélykövet rakni? — Nem. — Na, látja. Maguk a szabályokat tudják, én meg ezt. — De hiszen a vállalat is felhívta a figyelmét arra, hogy hova forduljon, ha nem ért egyet a döntéssel. Sza­badsága idején igazán megírhatta volna a kérvényt. — Nekem nincs időm ilyesmire, azért vannak maguk, hogy elintézzék az ügyemet. — A szükséges fölvilágosítást megadtuk, csak saját­maga járhat el ügyében. — Akkor hát hiába jöttem ide, mehetek ahova akarok!? Azzal a panaszos felállt, s jó becsapva az ajtót, sértő­dötten távozott a szerkesztőségből. A beszélgetés olyan félórás volt, a szerkesztőségig és vissza ugyancsak ennyi ideig tarthatott az út. Olvasónk ez­alatt megírhatta volna a kérvényt; az egyeztető bizottság­hoz. Sajnos, nem ő az egyetlen, aki páholyból szeretné néz­ni, hogy más fáradozik helyette. Sokszor öt-tíz perc alatt elintézhetnék a panaszosok az ügyüket, ha vennének amy- nyi fáradságot, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a vállalatnál vagy a tanácson. Persze könnyebb ölbe tett kéz­zel ülni, s várni, hogy a járás, a megye vagy valamelyik szerkesztőség intézkedjen. Egy olvasónk azzal fordult hozzánk a múltkor, hogy nézzünk utána, miért nem fizeti neki az állami gazdaság a családi pótlékot. Levelében elítélően írt a huzavonáról, a bürokráciáról. A vizsgálat kiderítette, hogy nem a gazda­ság, hanem a panaszos a hibás. Nem nyújtotta be a szük­séges iratokat. Csővári Gyuláné a zákányi tanácsra panaszkodott.. Felháborodottan elmarasztalta az ott dolgozókat, mert kés­ve küldték el fiának a születési anyakönyvi kivonatot. Ki­derült, hogy nem jogos a reklamációja: fia még a legszük­ségesebb személyi adatokat sem közölte a tanáccsal. Sokan szeretnék úgy intézni ügyes-bajos dolgaikat, hogy a kisujjukat se kelljen mozdítaniuk. A föntebbi pél­dák ékesen bizonyítják, hogy saját maguknak ártanak a »páholyban ülők«. A sok levelezés egy tapodtat sem viszi előre az ügyet. Leghelyesebb először a megfelelő ajtón ko­pogtatni. S csak akkor kérni a járási, a megyei szervek se­gítségét, ha helyben nem intézik el a jogos panaszt. Az ajtót becsapó dolgozó példája nyomán úgy kikíván­kozik belőlem a cikk elején említett traktoros mondása. Lajos Géza Mit Tegyünk télre? Folyó hó 4-tŐl 9-ig divat és kötöttöru boltjainkban téli jellegű cikkekből vásárt rendezünk. Nagy választék! Férfi-, női-, gyermek-sapkák, kesztyűk, sálak. Meleg ingek, pizsamák, hálóingek, alsó és felső kötöttáruk. Most szerezze be téli ruházati cikkeit a Somogy megyei Iparcikk-kisker. V. kaposvári, barcsi, nagyatádi és balatoni boltjaiban. (78812) TIZENHAT ÉVESEN A jegyzeteimet próbálom rendszerezni, és egyszerre csak ismét ott ülök az utolsó padhan, történelem ólán. Szép, őszi délelőtt van kint az isko­laudvaron, a világos, nagy ablakok előtt tornaruhás fiúk- lányok szaladgálnak, labdáz­nak. Jókedvűek, egészségesek, — derűs, tizenhatéves fiata­lok. A tanterem is derűs. Sok virág, a falon, Munkácsy és Hollósy reprodukciók, a vörös- drapériás sarokban József Attila arcképe és a versidézet: »Dolgozni csak pontosan, szépen, (Ahogy a csillag megy az égen,) Ügy érdemes.« A fiatal tanár a honfoglalás­ról kérdez. Kék iskolaköpeny­be bujtatott karok lendülnek a magasba, nekem pedig — a versidézetről, vagy talán a magasba lendülő karokról — eszembe jut, amit néhány nappal előbb hallottam a me­gyeszékhelyen a marcali gim­názium II. a osztályáról: — Érdemes megismerkedni a gyerekekkel. Igyekvő, szor­galmas osztály, kiváló kollek­tíva. .. Huszonkilenc lány és tizen­négy fiú. Másodikas gimnazis­ták, tizenhat évesek. Élénk szemű, gyors észjárású, na­gyon kedves fiatalok. Az óra­közi szünetben tízóraiért sza­ladnak a büfébe, később a tan­teremben beszélgetünk. Néhány mondat után igazat adok annak a fiatal pedagó­gusnak, aki ezt mondta róluk: — Nem különleges gyerekek, nem is jobb képességűek a töb­binél. KISZ-taggyűlésre ün­neplőbe öltöznek és virágot tesznek az asztalra, de nem az ünneplő ruha és a virág a fon­tos náluk, nem a külsőségek, hanem a tartalom. A »tartalom«-ról szeretnék sokat tudni, egy olyan osztály munkájának tartalmáról, ahol a tanulók hetvenöt százaléka Marcali környékéről jár be a gimnáziumba, sokan osztat­lan falusi iskolában végezték a nyolc általánost, egy éve még alig tudtak valamit arról, ami körülöttük történik a nagyvilágban, hárman, vagy négyen olvastak rendszeresen újságot, formálisan tagjai vol­tak a KlSZ-mek, de vajrrii ke­veset tudtak a mozgalom igazi céljairól. És ézt az osztályt most úgy emlegetik Marcali­ban, mint a gimnázium leg­jobb KISZ-alapszervezetét. Egy év alatt 180 fokos fordu­lat. Hogyan ... ? Az osztályfőnök — Krizsán Lászlóné — elsősorban az ön­állóságra alapozott. — Elmondtam a gyerekek­nek, hogyan kell egy jó tag­gyűlést lebonyolítani, a mun­katervet összeállítaná, aztán rájuk bíztam, csinálják. Jól csinálták. Tavaly az osztály minden tanulója telje­sítette az Ifjúság a szociaűz- musért-mozgalom követelmé­nyeit. érdekes klubdélutánokat, színvonalas taggyűléseket ren­dezlek, jól sikerült közös ki­rándulásokon vettek részt, több ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Az osztály faliújságján minden hétien cse­rélődtek a cikkek. A József Attila idézet a falon nemcsak dísz. Ök valóban pontosan, szépen dolgoznak. Beszélgetünk. Kötetlenül, őszintén. A kis szőke Endrödi Laci — a KISZ-titkár — a múltkori taggyűlésről beszél. — Jó, hogy ilyen szépen sikerült — mond­ja, és körülpillant. A csillogó szemek helyeslőén hunyoríta­nak. Közben lapozgatom a régi faliújságcikkeket. Itt van egy, az osztály »Ki mit tud?« vetél­kedőjéről íródott. — Az volt ám az igazi... — mondja Tóth Kati. — Fülöp Agnes szavalt, Gazda Márta, Vidák Mária, Baditz Balázs énekeltek, még bűvész is volt: Fodor Péter. — Es a Lajos... — kiáltja valaki, pedig Gábor Lajosnak - vajmi kevés köze van a bű­vészkedéshez. Hogyisne ... ! ó az osztály mókamestere, hét­ről -hétre megnevetteti a fali­újság olvasóit. Faliújság... ! Említettem már, hogy minden héten cserélődnek a cikkek, de nem akármilyen cikkek! Ta­valy egyszer-egyszer napila­pokból kiollózott tudósítások is kerültek a faliújságra, de — így mondja Fülöp Aga, a faliújság szerkesztője, az is­kolai KISZ-szervezet csúcsve­zetőségének tagja — ezeket nem nagyon olvasták. — Most mi magunk írjuk a cikkeket: politikai eseményről, a KlSZ-ről, az osztály életéről, filmekről. Még folytatásos re­gényt is közlünk. Gazda Márta Biztonsásr Néhány hónappal ezelőtt azért kerestem fel Ostoros Istvánt, a Kaposvári Baromfi- feldolgozó Vállalat igazgató­ját, hogy megtudjam tőle, tel- jesítették-e időarányos tervü­ket. Az igazgató közölte, hogy a tél okozta lemaradást még nem hozták be. Elhatározták azonban, hogy az év végéig pótolják a kiesést. Ennek ér­dekében intézkedési tervet dolgoztak ki, amelyben meg­szabták, mit kell tenni, hogy teljesítsék a tervet. Emlékszem, az igazgató nem mondott adatokat. Ami­kor arra kértem, hogy szá­mokban fejezze ki, hol tarta­nak, átkísért egy másik iro­dába és megkérte az ott dol­gozókat, hogy tájékoztassák. Nem volt ebben semmi rend­kívüli. Ha az igazgató a ha­vi, heti vagy különösen a na­pi eredményeket számokban akarta kifejezni, eddigi ta­pasztalataim szerint mindig segítségül hívta a küönböző adminisztrációs csoportokat, osztályokat. A napokban ismét megláto­gattam Ostoros István igazga­tót. Azt akartam megtudni tő­le, hogy legutóbbi találkozá­sunk óta mit pótoltak a kiesés­ből, hogyan hajtották végre azt, amit az intézkedési terv­ben rögzítettek. Arra számítottam, hogy a tájékoztatás úgy folyik majd le, mint legutóbb. Elmegyünk az irodákba, kérjük a fő­könyvelőt, a tervest, a sta­tisztikust, szedje elő az ira­tokat, mondja meg, hogyan áll a vállalat. Képzeletben már láttam, hogy az említett adminisztratív dolgozók láza­san lapozgatnak az akták tömkelegében, szoroznak, osz­tanak, aztán megmondják az eredményt. De nem így történt. Az igazgató a helyén maradt. Ki­terített az íróasztalon egy hatalmas papírt. Nem osztott, nem is szorzott, mindjárt így kezdte: — A mai nap, azaz október 23-án a vállalat a következő­képpen áll: Éves tervét 88,1 százalékra teljesítette. Októ'- ber 1-től 23-ig előirányzott tervét 12 százalékkal szárnyal­ta túl. A termelékenység az első dekádban 107,4 százalék, a másodikban 101,3 százalék volt. Szeptember 30-án a le­maradás 17 millió forint volt. Azóta bepótoltunk 5 millió fo­rintot. A termelékenység — foly­tatta az igazgató —, az előre meghatározott ütem szerint alakult. A felvásárlás kielégí­tő. Ai év végéig ezt az ira­mot tartva, 22 vagonnal több baromfit dolgozunk fel az elő- irányozottnál, teljesen behoz­zuk a lemaradást. Az éves tervet mintegy 102 százalékra fogjuk túlteljesíteni. Ősziünk nyereségrészesedést is. Egy pillanatra elhallgatott. Talán észrevette, hogy megle­pett engem ez a gyors, és minden lényegesebb mutatóra kiterjedő felvilágosítás. Mint­egy bizonyítva, hogy a gyors tájékoztatás nem ment a hi­telesség rovására, magyarázó- lag hozzáfűzte: — E papíron naprakészen vezetem azokat az adatokat, amelyekből rögtön meg lehet állapítani, mit végzett az év, a negyedév, a tárgyhónap el­telt részében és az előző na­pon a vállalat, sőt azt is, hogy milyen termelékeny volt a munka. A létszámból, a bér­ből, a termelési érték alakulá­sából azonnal megállapítha­tom, volt-e valami baj, s ha igen, mi okozta. E nyilvántar­tást egyébként minden nap megnézi a pártszervezet és az szb titkára is. Ök kézjegyük­kel igazolják, hogy látták. Az igazgató igen magabiz­tosnak látszott. Ügy éreztem, minden szava, arról tanúsko­dik, hogy ura a helyzetnek, jól irányítja a negyedik ne­gyedévi nagy munkában válla­latát. Tisztán látja, hogyan alakul a termelés, és oda összpontosítja a fő tüzet a vál­lalat dolgozóinak segitségável, ahová kell. Ebben kétségtele­nül nagy része van a napra­kész nyilvántartásnak is. En­nek segítségével azonnal meg­szüntetheti a hibákat. A hiá­nyosságokról nemcsak a ne­gyedév, a hónap, a dekád vé­gén, vagy esetleg akkor sze­rez tudomást, amikor valaki szól neki. Biztosítani tudja a jó vezetés egyik elenegedhe- tetlen feltételét, az alapos helyzetismeretet. Az biztos, hogy a rendsze­res tájékozódás az igazgatótól több munkát és odaadást kí­ván. A Barneválnál a szep­tember 30-a óta bepótolt öt­millió forint azonban azt bi­zonyítja, hogy a nyilvántartás naponkénti vezetése és tanul­mányozása megéri a fárado­zást. Sz. N. írja »Es győz az ifjúság!« cím­mel. Most talán be is fejezhetném a riportot, ha hozzátennék any­r.yit, hegy ez az osztály, a hu­szonkilenc lány és a tizenegy fiú jócskán kivette részét a tár­sadalmi munkából (csaknem mindegyikük teljesített már az idei tanévben (!) húsz óra társadalmi munkát). Az iskola többi tanulójával együtt sze­retnének kapcsolatot teremte­ni egy szovjet iskolával, köny­vet árultak a könyvhéten, együtt örültek a III. b-sekkel, amikor azok elhatározták, hogy gesztenyét gyűjtenek, a pénzt a spanyol szabadságmoz­galom segítésére ajánlják fel, és a négyszáz négyszögöles ku­koricaföld jövedelméből a rá­szoruló cigánygyerekeket segí­tik. Elmondhatnám azt is, hogy sokan már a távolabbi jö­vőt tervezgetik: pedagógus, mérnök, műszerész, színmű­vész, rendező, keramikus, csil­lagász, műszaki rajzoló, köz­gazdász, újságíró lesz majd a II. a-sokból..; Befejezhetném így, de — nem szabad. Derűs a tanterem, de árnyékok is vannak. Prob­lémák. És a tizenhat évesek erről is nyíltan, őszinte egy­szerűséggel beszélnek. Szeret­nek együtt lenini, ragaszkodnak a kialakult, jó kollektívához, s amikor azt mondják, hogy né­hány pedagógus félreérti jó- szándékú törekvéseiket, nem őszinte, amikor kéréssel, prob­lémával fordulnak hozzá, ér­zem, hogy ezt nem azért mond­ják, mert nem szeretik, vagy nem tisztelik tanáraikal. De van, amit mindennél jobban tisztelnek: az őszinteséget, a becsületességet. Vagy a politechnikai okta­tás ... A lányok 5-(-l-es okta­tási rendszerben mezőgazdasá­gi politechnikával foglalkoz­nak. Többször előfordult már, hogy reggel, amikor másfél órái gyaloglás után a marcali tsz földjére érték, és reggeliz­ni, néhány percet pihenni sze­rették volna, az ágrűnómus sértő hangon »közölte« velük, hogy aki nem megy azonnal dolgozni, hazaküldi és igazolat­lan órát kap ... Túlóráztál ja a lányokat, normát követel tő­lük, kukoricával teli súlyos zsákokat kell cipelniük ..: Csoda, ha ebben az osztályban nem szeretik a politechnikát a lányok, és egyikük sem kíván érettségi után a mezőgazdaság­ban dolgozni... ? Persze, a KISZ-szervezet foglalkozott már — és a jö­vőben még foglalkozik — ezek­kel a kérdésekkel. A -nehézsé­gek, vitás kérdések megoldása csakúgy hozzátartozik az if­júsági szervezet munkájához, mint a társadalmi munka, vagy a »Ki mit tud?« délutá­nok, irodalmi estek. A falon is ott a József Atti­la idézet: »Dolgozni csak pon­tosan, szépen, — Ahogy a csillag megy az égen, — Ügy érdemes.« Vincze Jenő A sióik,'., fű ’asszony válogatja, osztályozz:., és csomagolja napa.».a a makói hagynia rftK telepről a tervek szerint 200 vagon hagymát exportálnak Nyugat-Németorszagba és Svájcba.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents