Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-24 / 274. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Yasámap, 1963. november 21. Mihályi Margit: EQYIPTOMI BELYEQ UDVARON A fütty újra elkezdődött a bodzák mögött. Ez volt az udvar hivatalos verekedő helye. Az eszeveszett gyerekgyűrű közepén Adorján Laci hempergett Kollár Pistával reggel óta harmadszor. Már mérges sem volt rájuk. Alig tudta szétválasztani az acsarkodókat, szinte észre sem vették. Ha nem hajlik le, Kollár éppen fültövön találja Adorján helyett. Ez már hetek óta folyik, hogy miért, azt nem tudja, de ez már nem a tízpercek szokásos apró kakaskodása, az órákon elfásult izmok mozgáskövetelése, ez kegyetlen gyilkos viaskodás. Kiszámított csapásokkal csépelik egymás gyenge pontjait, nem kiabálnak, csak megpróbálják egymást agyonütni. Büszke volt az osztályára, jól összeforrt közösség lett belőlük nyolcadikig, és most év vége előtt érzi, hogy kívül került rajtuk. Két pártra oszlottak, nem lehet megtudni tőlük semmit. Ijesztő ez az állapot, tehetetlensége gyötri. Mégsem volna jó pedagógus, vagy elbízta magát az eddigi sikereken? Mi van most, hogy nem találja a nyitját? A két fiú gyűlölte egymást már régen, Fábri Zsuzsa miatt is. de azért nem verekednének. Ez nevetséges lenne a behemót Kollárnak, bántaná a vagányságát az osztály előtt, hogy egy lány után kepeszt, aki rá se néz, ezért még a kisujját sem mozdítaná. És nem is kezdi a verekedést, Adorján Laci kezdi mindig. A jó magaviseletű kitűnő tanuló, csinos és mintadiák Adorján támad, mint a hörcsög. Mire a lépcsőig ér, már ismét a porban fetrenge- nek a háta mögött. Kigyullad az arca, alig tud uralkodni magán, ütni szeretne, de közben máris megveti magát, mert csak Kollárt szeretné megab- riktolni • istenigazában, hogy helyre billenjen a lelki egyensúlya, mikor szemmel látható, hogy a bűnös Adorján, mert miért kezdi el mindig. Vállon ragadja a fiúkat és csak nézi őket, nem szól, szemei karikára nyílnak, tombol az arcán az indulat, de hallgat. A gyereksereg megnémul a terjengő vészben, de azért csupa gyönyörűség. Kollár szemtelenül, de azért igen óvatosan vigyorog. A tépett, mocskos Adorján leszegett fejjel, a szégyentől pirosán hallgat. Miért kezdi, mikor Kollár az erősebb és mindig helyben hagyja. Nincs mit tenni, mint Kissvájccal beszélni. A gyerekek nevezték így el, mert éppen olyan semleges, mint Svájc. Szemüveges, okosképű, apró gyerek, de tekintély. Szinte restellkedik előtte, de nem tud most okosabbat, mint megkérdezni, hogy mit tud. Ö aki sohasem kérdezősködött gyerekektől, semmilyen problémában, nehogy stréberségre, árulko- dásra hizelgésre szoktassa valamelyiket, most Kissvájctól vár valami felvilágosítást. Sokáig nézi a gyereket, mert látja, hogy az viszolyogva álj előtte, az arca elutasító. Mosolyogni lehetne ezen a csemete politikuson, olyan imponáló. Itt csak ügyesen lehet elérni valamit, mert Kissvájc kívánatos jellem, nem árulkodik. — Segíts nekem! — mondja ezért egyszerűen, a többit a szeme mondja tovább, hogy látod milyen tehetetlen vagyok? Kissvájc nézi. Nem fontoskodik, nem udvariaskodik, meggondoltan mondja: — Kollár az Adorján édesanyjára tesz megjegyzéseket. — Aztán begombolkozva hallgat. Elvei ellenére cselekedett. élben azonnal indul Adorjánékhoz, a fiú előtt akar odaérni. Letér a íöldútra, így megtakarítja a kanyart, meg a réten át kellemesebb is a melegben. A patak híd járói szétnéz, már nyílik a sárga vízililiom. Ekkor Kollárt veszi észre maga mögött két gyerekkel. Még nem láthatták meg. Gondolkodás nélkül belép az útról a fűzbokrok mögé. Egy álmos béka •ungat időnként, és az orra előtt kiköt egy ragyogó kék szitakötő. Kollár jön Pipogyá- val meg Retekkel. Kezük zsebre dugva, gondtalanul ődön- genek göröngyöket rugdalva. A hídon megállnak, a karfára könyökölnek és kiadósakat köpnek a vízbe. Egy pár szúnyog vérszemet kap az árnyékban, de nem mozdulhat, nem akarja őket idejekorán elriasztani, ők a galeri az osztályban. Ezek szerint még Adorján sem ment haza, csak őt várhatják. Egy ágat néz vágyakozva, jó kézbeli lenne a bütyökkel a végén. És megint ott tart, hogy gondolatban jót húz Kollárra evvel a bottal. Ez a kölyök lesz a komplexumom lassan, gondolja, de azért kajánul csiklandozza valami kamaszos jókedv, ha ezek sejtenék, hogy itt van tőlük egy köpésre. Nem tudja még, hogy lesz, de a kirohanását előre élvezi, mert hogy verekedés készül, az biztos, nem is akármilyen, hárman egy ellen! Pfuj, Kollár! Még engem is megvernek a végén, gondolja először nevetve aztán nem is látja valószínűtlennek. Na, most eldől, mit számítasz iskolán kívül, még kihupálnak »öreglány-«. Pipogya most oldalba lökte Kollárt. Megfordultak, háttal támaszkodtak a hídnak. A dórján jött, megállt, té- tován nézték egymást. Akkor a táskáját átvette a balkezébe és elszántan megindult. Azok hárman most az útra köpdöstek hanyagul, mintha csak azért jöttek volna ide. Mikor Adorján a hídhoz ért, Kollár a cipője orrára — Édesapád mikor jön haza? — kérdi Kollártól. Az Pi- pogyára és Retekre néz, mintha azt mondaná, ahhoz mehetsz! — Egyiptomban van — morogja azért kelletlenül. Egymásra vigyorognak, oda aztán mehet panaszra! Pipogya és Retek nem is tudják összefogni a szájukat, olyan rettentő jónak találják Egyiptomot. Pedig Kollár apja valóban ott van, vízügyi szakember. A feleségétől elvált, Kollár a nagyanyjánál él itt egy villában, de akár egyedül lenne, mert az öregasszonytól azt csinálhat, amit akar, még ki is zárja, ha úgy tartja a kedve. Ezt mind tudja ezért nem is faggatja tovább, most már nyu- godtabban néz a dolgok elé, legalább nem vagdalózik vaktában, Kollár apjának pedig azonnal ír! TYe Kollár apja váratlanul hazaérkezett A villa ízléstelen nagy kövekből épült, de a terasz kecses volt és a bejáraton nagy színes függöny lebegett. Ezt nézte, mikor rárontott a kutya. Ideges bőrű, lebernyeges fülű óriás volt. Sehol senki, tudta, ha kiált, az állat azonnal neki- ugrik. Kutyától sohasem félt, de ez túl nagy volt a bátorságához, mégis úgy tett, ahogy a kis korcs házőrző ebeket szokta megfutamítani, feléje indult határozottan, nem fe— A családlátogatás nagyon okos dolog — nevetett rá a férfi — különösen, ha ilyen szép pedagógusok végzik! Konyakot, likőrt, édességet, erőset? — Köszönöm, nem iszom! — akarata ellenére merev lett és visszautasító, az volt az érzése, hogy Kollár lesi valahonnan. — Cigarettát?! — Nem cigarettázom! — Akkor feketét? — Nem élek vele! — Ez már túlzás! — mutatta ismét fogait a férfi és a süteményes tálat tolta eléje. Bután viselkedem, gondolta, kinevet magában. Elszorult a torka, lassanként bizonytalan lett és elpirult, ahogy a férfi zavartalanul mustrálta. Ez nem úgy indult, mint a faluban végzett látogatásai, ahol még a széket is megfújták, mielőtt leültették. — Felteszek egy jó lemezt, most hoztam magammal egy párat. Szeret táncolni? Táncoljunk, jó? — Ne! — és nagyra nyílt a szeme. — Kérem komoly dolog, »amiért jöttem, örülök, hog hazajött, mert a fiával baj van! A férfi arcán kedvetlenség és finom gúny suhant át, gyorsan közbeszólt — Elhiszem, de ebben a korban minden fiúval baj van. Mikor legyen eleven, ha nem most? Maguk kicsit túlzásba (Lóránt Janos müve.) SZIRMAY ENDRE: KÉSEI SZÜRET Botorkáló vágyaid nyomában kígyós utak kúsznak mögötted, hozza a zsákos gond az időt, hogy a hátad is belegönnyed. Hallgat a föld; a gyermekkori dal föl-fölbuggyan cserepes szádon, szemed borzas fényeket fésül a ködszitáló láthatárom. Makacs a szíved; csak duruzsolja, minden termés beérik egyszer, csak győzzed csontos akarattal embert ölelő értelemmel, S ha már nincs több zsongató melegség, szelíd szemed körülhordozod, s összegyűjti a legjava termést bizakodó, tiszta mosolyod. POLNER ZOLTÁN: ERDŐZŐK Agmetsző kezetek biztonságát irigylem, ágmetszö kezetekét. Talpig fekete gyolcsban a fák, csilló ezüstben talpig a rét. Gyantasűrű homályban az erdő zöld mohát, komor árnyat vajúdik. Mélyéről kifut a füstölgő szél és kiabál a falukig. Sértetlen kiragyognak a törzsek, az ágakon átfénylik a Maros. Vörhenyes kévékbe kötődik az áttörhetetlen csalitos. Irigylem kezetek biztonságát, szigorú, ágmetsző kezetekét. Nyomán hártyás rostokban a fák friss lombokba érlelik a fényt. T! kétkeziek, új hajtást féltők, akik vallani csak így szoktatok* a messze menetelő erdők hozzátok éneklik a napot. köpött és kifogástalan szelídséggel mondta: — Siess bébi, már vár a lo- tyó mamuskád! — Adorján Laci felnyögött, aztán táskáját Kollár képébe vágta. Azonnal rajta voltak mind a hárman. Most már volt fogalma a Kollár megjegyzéseiről. Először egy eldőlt karóhoz kap, aztán nyel egyet, letör egy vízililiomot, mintha éppen virágszedő kedvében volna és közéjük lép. A virágot szagolgatja. Kollár felállt, bambán tátotta a száját. Annyira valószínűtlen volt a megjelenése, hogy nem is voltak észnél. A liliomot elhúzta az alattomos bárgyúság- gal pislogó Pipogya és Retek orra alatt, hogy belesárgul a bajszuk helye. Aztán kedélyesen intett a virággal Adorjánnak jobbra, a galerinek balra, és azok engedelmesen megindultak. Kollárékkal tartott. Semmi értelme sem volt az Adorjánékhoz menésnek. Eleget tudott. Ha Kollár ilyeneket mond erre az asszonyra, aki egyedül, betegesen dolgozik a fiáért, mert férje pár éve meghalt, érthető Adorján magatartása, akinek mindene az anyja. De hon n an szedi ezt Kollár, hogy meri mondani és miért nem szól Adorján? Ez volna a híres bizalom közte és az osztálya között? nyegetően, csak ment, szembe nézett vele. Az óriást azonnal meglepte a váratlan fordulat, veszettül hörgött, de lassan hátrált majdnem a hátsó lábaira ült a tanácstalan visszavonulásban az állandó feléje lépegető érthetetlen ember elől, aki nem volt félelemkeltő, csak nyugtalanítóan felfoghatatlan, érthetetlen. Meghátrált, megfordult és először lassan, aztán gyorsan futni kezdett, hörgése bizonytalan ugatásba ment át — Brávó! — kiáltott egy férfi a függöny előtt, színes házikabátban. — Maga valóságos állatszelidítő. Összevonta a szemöldö- két erre a könnyed, fölényes hangra. És ha megtép, gondolta, miért nem szólt a kutyának, ha látta, rosszul is végződhetett volna. Kollár apja volt. Többféle likőr, cigaretta, apró sütemény volt előkészítve, tehát alaposan várták az üzenetére. A férfi egy világfi, a nőkhöz szokott férfi biztonságával udvariaskodott körülötte. Leültek és fürkészve nézték egymást. Hihetetlen volt, hogy a behemót, szögletes modortalan Kollár ennek a csinos embernek a fia. Szekeres Emii rajza.) viszik a dolgokat, agyon akarják nevelni a világot! — Még' azt sem tudja, miről van szó! Kérem, hallgasson végig. — Világszép lába van, azt tudja? — mondta a férfi és feltett egy lemezt. Beléakadt a szó erre a frivol és tapoga- tqzóan szemtelen hangra, de jobbnak látta hallatlanná tenni. — A gyerek magatartása olyan, hogy előreveti árnyékát, milyen ember válik belőle, ha félvállról veszi! — Félvállról? De aranyos tanár némi, a fiú eszes, okos, nagystílű, mellé fog, ha falusi gyerekekhez hasonlítja! — Megdöbbentő, amit mond! Nincs falusi és más gyerek! Csak gyerek van! TV/íaga valóban érdekes nő. ±TA (gaza van a kölyökneki Ért a nőkhöz, igaz? — Felháborodása határtalan, elönti arcát a vér. A súlyos hamutálca ingerli. Vigyázat, ki akar hozni a sodromból, hiszen mulat rajtam. — A fiú goromba, durva, nem tanul, az egyik társa édesanyjára minősíthetetlen megjegyzéseket tesz, emiatt napirenden a verekedés, tűrhetetlen! — Az Adorján fiú? — kérdi a férfi és furcsán mosolyog. — Tehát tudja! Honnan vesz ez a gyerek ilyen galádságot. — Az Adorjánná nagyon helyre kislány volt! — mondta a férfi vidáman és másik lemezt tett fel. — Maga beszélt róla a fiának? — kérdezte elképedve. — Na hallja! Nincs előtte titkom. A fiúból én embert nevelek. Nyomdokaimba lép, világot jár ő is, mint én, fel kell vérteznem alaposan. A maguk szemében ez érthetetlen! — Értem! — és most már nem fontolgatta a szavait. — Mit tudunk mi pedagógusok a világról! És arra nem gondol, hogy ezzel a felelőtlen fecsegésével megmételyezi a fiát? Nem védi magát az, hogy világjáró ember, nem védi semmi! — Micsoda szemek! Jöjjön táncolni, ne akadékoskodjék! Tudja, mit gondoltam? Ha legközelebb hazajövök, elviszem egy autótúrára. Befutjuk a hazát, jó? — Felállt, hogy elmenjen, de ekkor mocorgást hallott az ajtó felől. Csendesen odalépett és hirtelen kinyitotta. Kollár zuhant a lába elé sunyin pislogva meglepetésében. Megragadta a fülét, fogta, míg az feltápászkodott, orruk majdnem összeért. Nézte merően a gyereket, nem szólt, nem reá haragudott. Aztán utat mutatott neki, és kilódította. A férfi gúnyos derűvel szemlélte, nevetett. — Óriási, hogy maga miket tud! A fogadásom is ezért vesztettem el, mert még a kutyánktól sem félt. — Tehát a tiszteletére volt szabadon a kutya, arénát játszottak vele, míg valahonnan vigyorogva szemlélték. Torka összeszorult. Itt vereséget szenvedett. Szeme izzott, ólálkodó könnyek fényesítették. — Nem tudja, mit cselekedett! — mondta csendesen. — Nem drága a gyereke? Nincs a lelkében egy zug, ami szent? Annyi szépségből, amennyiben útjain része lehetett, semmi sem fogant meg? Távoli or» szágok nem keltették vágyát* egy csak itt létező hely után, ahová csak maga léphet, mert kezében a kulcsa? Sajnálom, pedig maga az, aki nevet engem. Mért csinál a gyereke leikéből sivatagot, mikor az oázis lehetne, lelke pihenőjének tiszta vizű kútja, melynek vízére visszajárhatna, és ennek a víznek csodálatos illata van! — Ez gyönyörű volt, de költői túlzás! A víznek nincs illata, drágám, még az oázisba» sem — mondta a férfi fanyarul. A lelki feszültség elvette erejét, a meggyűlt könnyek kihulltak szeméből. Búcsú nélkül ment ki a házból. De Kollár megcsendesedett. Az apja mégiscsak mondhatott neki valamit, és ennyi is elég volt. Igyekezett a történtekre nem gondolni, szégyellte és fájt. v vége felé, az úttörőavatásra készültek. A felvonulást gyakorolták. A négyszög jobb oldalán állt az osztályával. A gyerekek a kürtösön derültek, mert fülhaso- gatóan minduntalan mellé fújt. A műúton a postás kari- kázott, már messziről lengetett egy levelet és beadta a kerítésen. Az egyiptomi bélyeg láttán szívdobogást kapott, hirtelen zsebre gyűrte. Aztán elszántan mégiscsak feltépte, jobb rajta túlesni. Csak ennyi volt: — Igaza vari! Ha szomjuho- zik az ember, a víznek valóban csodálatos illata van! A jövő hónapban hazamegvek, engedje meg, hogy felkeressem! — A bélyeget körbetép- te és Adorjánnak adta, aki szenvedélves bélyeggyűjtő volt. Kollárral akadt össze a szeme. A gyerek sután félrefordította a fejét. Cipője orrával egy kavicsot tologatott a porban. É
