Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)

1963-11-24 / 274. szám

f

Babits Mihály

Szekszárdim született, s bár nincs rá adat, hogy ifjan ott — mint egyik nevezetes alliterá- ciós versében írja — tényleg »színésznőt szeretett-« volna, halála pillanatáig nosztalgiával gondolt vissza Szekszárdra, Tolnára, a »mély kutakból zengő« Dunántúlra. A »Tímár Virgil /iá«-ban kritikával, de szeretettel szól diákkora színhelyéről, Pécsről (a regényben szintén egytagú szó, Sót a város neve), és a »Hatholdas rózsakert-x-ben szintén »Sót- ra emlékezik. Szerette a tájat, az illatoikat, a műemlékeket és főleg az embereket, kedvelte a zamatos tolnai beszédet«, a »sompolygó somogyi szó«-t, a »kászthelyi« dialektust. A századforduló úgynevezett »mély- béké«-je azonban mély békétlenséggel töltötte el. Látta — és átélte — egyes rétegek pöfögő és böfögő nyugalmassá- gát, de látta azt is, hogy a vékony máz mögött nagy ellentmondások és indulatok forron- ganak. Az ifjú filozopter, az ország különböző részeibe he- lyezgetett tanár, a latin és görög versek tudós fordítója, a »Holnap« című antológia résztvevőjeként, majd a »Nyugat« munkatársaként ismertté lett költő soha nem lett forradalmárrá, mint kortársa, Ady Endre. De a forradalmak nem váratlanul érték. Már 1912-ben megírta a »Május huszonhárom Rákospalo- tán«-t, s az imperialista öldöklés ellen olyan leglelkéből fakadt versekkel tiltakozott, mint a »Húsvét előtt«, vagy »Fortissimo«. Humanista kulturáltsága, független szelleme, a magyar tájból és a magyar nyelvből táplálkozó, de öt vi- ílágnészt átfogó érdeklődése nem engedte, hogy megbékéljen testet és lelket nyomorító, reakciós hatalmakkal. Várta a forradalmat, ám ugyanakkor szorongott is attól. És bár a p roletárforradalom — minden fenntartásával együtt is — vállalta, és méltóan tudásához, egyetemi tanári székbe ültette az akkor már híres poétát. Babits — az ellenforradalom győzelme után — egy ideig nem vállalta a forradalmat.

Ezzel kapcsolatban nem volt nehéz felhozni több olyan írását és ténykedését, amely azt mutatja, hogy Babits Mihály nem az Ady-hoz mindig hű Móricz Zsigmond és Juhász Gyula útját járta. A Petőfit és Aranyt (durván Petőfi kárára) összehasonlító tanulmány a huszas évek »Nyugatjának néhány súlyos tévedése, a Baumgartner-díj anomáliái, Babits megnemértése József Attila iránt.. Ez a szikár férfi azonban — akinek költészetéről mégis a dúslákodás, a gazdagság jut először az ember eszébe — a kétarcú magyar liberalizmus sajátos és legmagasabb színvonalú képviselője volt

Nem tudott eljutni odáig,

hogy igazán megértse a nemzetközi munkásosztály harcát, hogy Ady lázadó Parasztjai ne csak imponáljanak neki, hanem velük egy sorba küzdjön a holnapért De igaz az is, hogy a méltatlan és tétova kísérletek után végülis nem tudott belenyugodni Horthyék rendjébe és különösen abba, amit okos tekintete már Hitler uralomraj utasa után észrevett: a joggal pusztulásra ítélt hódító háborúba. Már 1935-ben felismerte és le is merte írni, hogy »a magyar, akarata és érdekei ellenére, egy szörnyűséges hadiszekérhez kötözte- tett«, s még jóval a »Jónás könyve«, e nagyszabású antifasiszta hitvallás előtt Babits minden módon kifejezést adott.

annak a meggyőződésnek, hogy a magyar népnek szembe kell szállnia a fasizmussal. ' Gyönyörű Vörösmarty-tanulBABITS MIHÁLY:

VASÁRNAPI CSENDES ESŐ

Vasárnapi csendes eső mélán hull a házereszrol nedves az udvar szalmája sáros csizma tapos rája.

A kocsiút csupa tócsa száz bugyborék a hajósa lassan száll le, elkanyarog mint kis szennyes

gondolatok.

Csirkék, tyúkok szomorúak egy rossz szekér alá búnak csúf a kakas, csorg a zápor összeragadt farktolláróL

Állva alszik egy bús tehén állva is kérődzik szegény rá-ráébred az esőre gőzöl ázott, meleg szőre,

Óh az eső rossz mulatság nem mulat más, csak a

kacsák,

hangjuk mint a vásári síp hápog hápog visít visít.

Máskülönben csak a csörgő alatt muzsikált a hordó. Sem emberszó, sem

állathang,

ló sem nyerít, eb sem

vakkant.

Zúg a zápor minden süllyed elcsöndesült minden élet agyamban is a gondolat mint őrült a zuhany alatt.

Jaj komor vidéki udvar sáros térő, piszkos pitvar! Meddig kell még itten állni ezt a záport végigvámi?

Mintha örökké omolna, mintha más egyéb se volna se nyomorgás, se háború ez is ép elég szomorú.

Jegyzet Csontváiyiól

Budapesti kiállítása alkalmából

Jellemezhet-e egy — bármily találó — anekdota egy alkotó művészt? Kétségtelen, hogy az anekdoták is sok mindenre rávilágítanak, de igen nagy hiba elsősorban anekdotákból ítélni meg valakit, akinek alkotásai maradtak fenn. Ez a hiba történt meg — sajOszi nemzetközi játékok

Idén tizennyolcadszor szólaltak meg a fanfárok Burgundia fővárosában, Díjonban, hogy jelt adjanak az őszi nemzetközi játékok és szüreti ünnepségek megnyitására.

Az »őszi Nenmzetközi Játékok« évszázados hagyományra épül. Mai szerepe: a népek táncait és zenéjét ápolja baráti vetélkedéseken. A jelszó: »Ismerjük meg egymás, kultúráját — és közelebb kerülünk egymáshoz.«

Ezt a célkitűzést ,n tíznapos fesztivál maradéktalanul teljesíti. A volgográdi táncosok az amerikai hadsereg zenekarával táncolnak, a csehszlovák együttes marokkói ka'.onazené- szeket tanít énekelni. Dal, tánc, fiatalság és jókedv jellemzi a fesztivált. A városháza körudvarán egy délután 34 együttes min egy 1000 tagja együtt éneke.t os táncolt. Kir kanonok, a város polgármestere, az ismert bék eh arcos — üdvözölte az együtteseket. A he" ybeli ekkel a tömeg közel háromezerre sokasodott. Tizenhat nyelven har- sant fel az éljenzés. A nyolcvanéves békeharcos azt kiáltotta: »Fiafalok, ti vagytok a béke ielkévei, ne felejtsétek el agy mást soha!« , .

nos, elég sokáig — Csontváry Kosztka Tivadarral, a XIX. század végének és századunk elejének patikus-segédből lett, nagy autodidakta festőjével kapcsolatban. Az anekdoták — amelyek főleg abnormális lelkiállapotokra utaló kijelentéseire és tetteire vonatkoztak — önmagukban igazak voltak, mint ahogy igaz is, hogy Csontváry orvosilag bebizonyított betegsége hatással volt több képének természet-látására, a képeken látható emberi alakok és tárgyak arányaira. Es nem lehet vitás az sem, hogy korunk művészete az értelmes, tudatos, teljes emberség, a testi-lelki egészség hitvallása, az őrület elleni tilta- í kozás jegyében fejlődik.

I Csontváry azonban minden lelki ficama és több képének könnyen kimutatható aránytalanságai ellenére mérhetetlenül több volt, mint anekdoták j és orvosi szakkönyvek hőse, S aki a maga sajátos szimbólu- J mókát teremtő, mesét és való- I Ságot egybeötvöző erejével ■ nagy egyéniség volt. Amikor ' mintegy fél évvel ezelőtt — F~ékesfehérváron megnyílt Csontváry Kosztka gyűjteményes kiállítása, tíz és tízezrek »zarándokoltak« el Fehérvárra az ország minden részéből. Es külföldről is. S amikor most, a budapesti Szépművészeti Múzeum nagy márványcsarnokában lett láthatóvá (az egy, technikai okokból ki nem állított »Baibeek« című vászon kivételével) a fehérvári í kiállításnak a művész — |mennyiségileg nem nagy — termését átfogó anyaga, már az első napokban ezrek és ezrek nézték meg azt. Többek között az emlékkönyv bejegy- • zései bizonyítják, mennyire 1 tetszik a legkülönbözőbb korú

és foglalkozású nézőknek a »Tátrai táj« álomittas lírája, a Csontváry olaszországi »apostoli bolyongásai«-t megörökítő »Taorminai görög színház romjai« nem nyomasztó monumentalitása, a Van Gogh drámai művészetével — nem tudatos — rokonságot tartó »Sétalovaglás a tengerparton«. Nem kell megismételni — ellenkező előjellel — o már említett »anekdota-szemlélet« hibáját és azt állítani, hogy Csontváry minden alkotása remekmű, hogy furcsaságai soha nem üt- köznek ki, vagy hogy nincs különbség csodálatos önarcképei (a gyermeki gátlástalanság és a rejtett, egészen finom szellemesség egyaránt jellemzi e képeket!) és néhány zsenialitást, de torz vonásokat is mutató kompozíciója, például a már említett »Baibeek« között. A lényeg az, hogy annak a folyamatnak a tanúi vagyunk, amikor széles tömegek érdeklődése és szeretete szentesíti kiváló festőknek és műbírálóknak azt az ítéletét, hogy Csontváry Kosztka Tivadar, a különc anekdotahős, a »dilettánsx festő kora egyik legnagyobb magyar művésze volt. Olyan nemzetközi hírnévre is jogot tartó festő volt ő, aki egyszerre tudta felidézni egy furcsa vágású női szem, egy fiatal fa, vagy akár egy ruhadarab megragadó különösségét, és azt a rettenetét. amit az elnyomással és háborúkkal terhes korával való szembenézés váltott ki belőle. Amíg körte $ sai közül sokan — képességes művészek is — olcsó idilleket festettek, Csontváry a tisztaság és a harag, az ember felé forduló áhitat és a veszélyre figyelmeztető dráma festője voU,

már.yában, amelyet — szokása és mind rosszabbá váló gégéje ellenére — többször is felolvasott, hogy az élőszó erejé- ,vél is tiltakozzék a fokozódó fasiszta demagógia ellen, többek között a következőket mondotta: »Vörösmartyé aktuális tanítás... Mi lehet ma nagyobb bűn és veszély, mint az a sötét megnyugvás a rosszban, amely kajánul és csüggedten ismételgeti: ez mindig így volt és mindig így lesz! Talán ez a megnyugvás teszi lehetővé a világ új katasztrófáját. .. Vörösmarty szenvedélyes lelke lázadni és kétségbeesni tud, de megnyugodni a rosszban egy pillanatra sem. S minden kétségbeesésen túl újra és újra fölvillan benne a leküzdhetetlen, nagy remény, mely a vér és gyász özöne fölött is egy új Noé-bárká- ját ígéri s önön sugaraiból már építi is.« A »Jónás könyve« ennek a Vörösmarty-s kétségbeesésnek és lázadásnak remeke. A költő — mint Jónás a cethalba — leszállt »a kínoknak eleven, süket és forró sötétjébe«, hogy mindenki szenvedését és az elképzelt háborút és tömegpusztítást is átérezve, az értelemhez, az emberséghez, a rosszal szembeszállni tudó erőkhöz forduljon.

Nyolcvan éves lenne, ha eine még, ha nem ölte volna meg 1941-ben a több évét pokollá tevő gégerák Babits Mihályt. Nincs módunk rá itt, hogy akár csak lajstromozzuk: mi mindent is írt életében, és hogy milyen elemekből tevődött össze magasrendű írás- í művészete? Annyi bizonyos, hogy — elsősorban, mint költő, de mint széppróza-, sőt esszéíró is — Babits valóságos virtuóza volt a formának. Voltak korszakai, amikor a forma némileg öncélúvá lett kezében, -henye játék«-ká, amit később maga is elítélt. De bámulatos nyelvi leleményét, sokféle ismeretanyagot elegánsan, köny- nyedén felhasználó kulturáltságát nagyszerű zenei érzékét legtöbbször úgy alkalmazta, hogy a remek forma azt a bonyolult mondanivalót, azt az árnyalatos tartalmat fedte, amit ki akart fejezni. A »Moz- gófénykép«-rö\ szóló, híres hexameterei nem azért — legalábbis: nem csak azért — születtek, hogy a költő bebizonyítsa bravúros formaérzékét, hanem hogy visszatükrözze azt az élményt, amit a némafilm megjelenése jelentett. Legnagyobb versei azonban azok, ahol már észre sem venni a formai teljesítményt. Ahol a mély megrendültség szinte háttérbe szorítja (vagy legalábbis úgy tűnik, hogy háttérbe szorítja) a míves mestert. Például a »Petőfi koszorúi«, »Kelj magyar ifjúság, légy te virág magad!« — vagy a már említett »Jónás« poéma, amelyben a halálát érző és a halálon győzni akaró költő arról beszél, hogy hozzá »már hűtlen lettek a szavak«, de hű maradt az éber, a cinkosságok ellen tenni sürgető lelki- ismeret Babits Mihály végső és legigazibb ars poétikája az el nem hallgattatható lekiisme- reté.

Antal Gábor

A JÓBÓL IS MEGÁRT A SOK

— tanítja a közmondás. S tanítását a nyelv és stílus világában ia érdemes megszívlelnünk, nemcsak a mindennapi életben. Több okból is!

önmagában akármilyen helyes, akármilyen szép is egy-egy szó vagy kifejezés, ha túlságosan gyakran fordul elő, egymás után két- szer-háromszor is találkozunk vele, bántja a fülünket. Figyeljük meg: »Főiskolás korában a nyári vakációk nagy részét Tatabányán töltötte, ahol a X-es akna bányászaival barátságot kötött. Minden idejét bányászfiatalokkal töltötte.« — »Az üzem a mai napig szakadatlan kapcsolatot tart fenn a Szovjetunióval. Számtalan szovjet gyár emblémája mutatja a gépeken a kapcsolatokat. De szűkebbre is húzhatjuk a kapcsolatok körét.« — »Eközben nagy igyekezettel kerüljük, hogy a rossz képernyőre kerüljön.«

— »Más alkalommal talán alkalmunk lesz foglalkozni... a nagy nemzetközi televíziós seregszemle sok értékes tapasztalatával. Most beérjük két fontos tapasztalat levonásával.« (A sajtó nyelvéből.)

A dolog érthető: igényünk a változatosság; az ismétlődés, az egyhangúság tehát nem tud gyönyörködtetni, ellenkezőleg, untat, sőt zavar. Mégis azt kell mondanunk, hogy az ilyen, alighanem pusztán figyelmetlenségből, gyakorlatlanságból származó szóismétlések nem tartoznak a legsúlyosabb, legel íté- lendőbb »mérbéktelenségek« közé: a nyelv rendszerét, a mondanivaló lényegét valójában nem érintik. Másként áll a helyzet akkor, ha azért alkalmazunk valamely szót vagy kifejezést derűre-ború- ra.mert a divat felkapta, mert túlságosan kényelmesek vagyunk a kevésbé kézenfekvő megfelelő nyelvi eszköz kiválasztására, más szóval a gondolkodásra. Ilyen esetben ugyanis a »divatos« szó rendesen kiszorít a nyelv használatból egy egész sor más, helyes, találó kifejezést: a nyelv szegényedik. Üjabban, sajnos, nem nehéz

— kivált a sajíó nyelvében

— példát találni e jelenségre. Ha csak az igék körében maradunk, akkor is bőségesen van mit idéznünk. Itt van mindjárt a születik: »Nagyszerű összefogás született.« — »Bizonyítják a kongresszusi héten született vállalások.« •— »Szervezési gondok születtek.« Az összefogás bátran létrejöhetett volna a gondok-ról meg azt kellett volna mondani, hogy támadtak; de legkevésbé mégis a kongresszusi hét vállalásai-nak lett volna szabad születniük. A születik mögött nem marad hátra a nem épp dicsőséges versenyben a történik (megtörténik) sem: »Végül megemlítem ... a varsói tanácskozást, ahol a napokban megállapodás történt...« — »Az első szüret már megtörtént, egy dékár paradicsom 1300 levét jövedelmezett...«. Változatosabb, színesebb kifejezéssel az első: megállapodás jött létre, megállapodást kötöttek, megállapodásra jutottak; a szüret-ről viszont egész egyszerűen azt kellett volna mondani, hogy megvolt.

Okvetlenül meg kell említenünk az agyoncsépelt divatszók sorában a segít igét is: az utóbbi időben feltűnően sok cselekvést segítünk. ahelyett, hogy közben-köz- ben előmozdítanánk, támogatnánk, jobbá tennénk valamit, vagy pedig hozzájárulnánk valamihez. Ez annál furcsább, mivel hagyományosan inkább valakit szoktunk segíteni, valamiben. Néhány példa: »őz itt tanultak nemcsak a földrajz- és történelemórák anyagának elsajátítását segítik, hanem ...« — »A küzdelmek jelentősen segítették az üzemi KISZ-szervezetek, a szak- szervezeti bizottságok, illetve az üzemi sportkörök együttműködését.« — »A felsorolt szervek vezetői, előadói ... nem tettek olyan intézkedést, ami konkrétan segítette volna az ötlet megvalósulását.«

Az a szó, kifejezés, amelyet akár szokásból, akár kényelemszeretetből más szavak, kifejezések rovására alkalmazunk, lassan-lassan elveszti saját, pontos értelmét, jelentése elmosódottá, határozatlanná válik. Ennek magától értetődően mondanivalónk látja kárát. Hogy példát is említsünk, a teljesít, megvalósít igék (és főnévi származékuk!) túlontúl gyakori alkalmazásának (= el- koptatásának, elszínteleníté- séneik) az lett az aligha kívánt »eredmény«-e, hogy még ilyen képtelenségeket is toliunkra veszünk: »Milyen akadályok hátráltatják a védnökség teljesítését?« —

»A védnökség gyakorlati megvalósítása azt is jelenti ...« Vegyük észbe: a védnökség védnöki tisztséget, intézményt jelent! Egy más példában nem kevésbé furcsa módon építkezést »valósított meg« a cikkíró: »Ennek (tudniillik a tsz nagyobbá válásának) következtében igen nagymérvű építkezéseket kell megvalósítanunk.«

A következő mondatban a nem megfelelően alkalmazott teljesítés mellé ráadásul a szintén nagyon terpeszkedő biztosít ige kapcsolódik: »Attól tartanak, hogy a próba egyik vagy másik követelményének a teljesítését nem tudják biztosítani a fiatalok részére.« Nyilvánvaló: követelményeknek csak megfelelni lehet, biztosítani meg csak feltételeket szokás. Alighanem arról volt szó, hogy nem tudták a feltételeket biztosítani ahhoz, hogy a fiatalok a követelményeknek megfelelhessenek, a reájuk bízott feladatot teljesítsék.

A színtelenné, tartalmatlanná koptatott szavak nemegyszer egészen henye elemekké válnak. Henye éle- 1 mekből viszont fölöslegesen bonyolult szerkezetek születnek. Hogy az eddig említett ; igék körében maradjunk: »1761. március 6-án történt találkozásuk.« (Azaz: 1761.

március 6-án találkoztak.)

— »A vasalás vizes ruhán ált gőzöléssel történik.« (Vagyis: vizes ruhán át, gőzölve vasaljuk, kell vasalni.) — »A kezdet tehát megtörtént.« (E szinte »lefordíthatatlan« furcsasággal ráadásul bizakodását óhajtotta a cikkíró kifejezésre juttatni!) — »A kiváló tanulók ... egyenként is foglalkozzanak a, gyengébb tanulmányi előmenetelő tanulók segítésével.« (Akár a foglalkozzanak a gyengébb előmenetelű tanulókkal, akár a segítsenek a gyengébb előmenetelű társaiknak »több« • lett volna!)

Nem lehet tovább kétsé- ! gimk, ugyanannak a szónak meggondolatlan ismétléséből, | lépten-nyomon való alkalmazásából nem kis károk származhatnak mind nyelvünkre, mind stílusunkra nézve. Szinte azt lehet mondani, hogy a baj bajt szül Kérdés most már: hogyar lehetne az említett hibáka. mégis kiküszöbölni. A legtöbb eredményt minden bizonnyal altkor érjük el, ha a gyökerükhöz nyúlunk a bajoknak: nem hódolunk bt egykönnyen a szóhasználat beli divatnak — ehelyett le győzzük kényelmességünket: önállóan, a saját fejünkkel i gondolkodva válogatunk a { szavaknak, kifejezéseknek j rendelkezésünkre álló gaz- ■ dag tárában.

Dr. Ruzsiczky Éva

az MTA Nyelvtudományi Inte j tének tudományos munkatársa I