Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-23 / 248. szám

W#l­LEV KBÓ L­Parancsoljunk megálljt Egy hónapja lehet, hogy a ^/ántótraktor maga alá temet­te Tóth Jenőt, a józan életű, becsületes somogysámsoni fia­talembert. A harmincéves traktoros, szörnyű halála azon­ban nem intette óvatosságra a többieket. Még mindig le­het találkozni olyanokkal, akik egy-két pohár, egy-két liter bor elfogyasztása után ülnek gépre. — Most igyunk, még nem látta a finánc — mondogatják erre is, arra is. Október 4-én sok volt a vi­lágot rózsaszínben látó em­ber Somogysánisonban. Szabó Sándor már délelőtt tíz óra­kor részegen feküdt a gép mellett. Környezete csatatér­hez hasonlított. Szétszórva minden. Antal Ferenc, a D—4—K traktor vezetője mo­solyogva személte az esetet. Örült, hogy nem az út mel­lett, hanem az erdő alján van a színhely. Szabó Sándor dél­után 2—3 óra körül ébredő zett, s elindult Horvátkút irá­nyába, hogy megnézi a ba­rátját. Farkas Nándor trakto­ros — jelen volt Tóth Jenő halálánál — hagyta, hogy az italos ember elinduljon a hajmeresztőén szakadékos úton. Csak annak köszönheti Szabó Sándor az életét, hogy egy fa felfogta a traktorral együtt az erdőben. Antal Fe­renc vontatókötelet szerzett titokban, s elindult a D—4—K traktorral a fennakadt gép mentésére. A sötétség és az erdő azonban meggátolta a mentést. Emberek ezrei küzdenek be-i csületes munkával az ország jövő évi kenyeréért. Néhány felelőtlen ember azonban nem ezt teszi. Hiányzik az összefo­gás, nem kiáltanak megálljt la rossz úton haladóknak. Antal Ferencnek, Farkas Nándornak k a többieknek ezt kellett volna tenniük. A gép csak a józan embernek segít. Nem szabad elfelejteni Tóth Jenő példáját. Sokszor lehet talál­kozni italos emberekkel, bri­gádvezetőkkel a községbén. Vajon meg tudják-e állni a helyüket ezek az emberek? Számot tudnak-e adni mun­kájuk eredményéről a zár­számadáskor? Jó lenne, ha el­fordulnának a somogysámson —somogyzsitfai hegyhát baj­keverő borától. Többet kelle­ne gondolni gyermekre, fele­ségre, kenyérre és kötelesség­re. L. Sz. Somogysáms on Tisztítsák ki az árkot és az átereszt © Tavaly épült meg Göllén a termelőszövetkezet majorjához vezető kövesút. Az Árpád és a Táncsics utca találkozásánál van egy áteresz. Ez vezeti el a major felől folyó esővizet, hólevet. Az átereszt és a kö- vesutat a termelőszövetkezet csináltatta, ' ezért a Közúti Üzemi Vállalat nem tartja karban. A tanács és a tsz sem fordít gondot rá. A hat­van centiméteres átereszen csak húsz centi szélességben folyik át a víz, mert tele van iszappal. A szűk nyílás nem tírja el a sok vizet. Amikor nagyobb esőzés van, megduz­zad az árokban, onnan befo­lyik a lakásomba, a kutamba. Szeretném, ha végre gazdára akadna az áteresz, mert fé­lek az őszi esőktől, a tavaszi olvad ástóL Réz Sándor Gölle, Árpád utca 98. Egyre többet kérdezgetik egymástól a Szigetvári utcai téglagyár és vámház közötti szakaszán lakók, hogy kinek a kötelessége a vízlevezető árok tisztítása. Az ősz bekö­szöntésével egyre sürgetőbb feladat a sok helyen már az út szintjéig eliszaposodott árok rendbehozása. Már ta­vasszal baj volt a hidak és az árkok miatt, az elolvadó hó a nagy forgalmú úton folyt vé­gig, elöntötte a rossz állapot­ban levő járdát. Ha elvégez­nék az illetékesek az árkok tisztítását, nem romlana olyan gyorsan az úttest, a járda, nem szivárogna be a víz a különben is nedves la­kásokba. A házak régiek, hiányzik belőlük a szigetelő, jobban kell tömi őket, mint a többieket. Gyermekeink érdekében Az ordacsehi felső tagozatos tanulók Balatonboglárra jár­nak iskolába. Egy részük a hat óra negyvenkor, másik a hét óra harminc perckor in­duló busszal utazik. A reg­geli utazással nincs baj, a délutánival viszont annál na­gyobb. Reggel két busz viszi á hatvan gyereket meg a fel­nőtteket Boglárra. Hazafelé már csak egy, olykor har­mincszemélyes. Mint a krump­li a veremben, olyan szorosan vannak az utasok. A múlt év­ben kettőt fordult a busz a diákokkal. Még két vagy há rom személlyel sem vettek föl többet a megengedettnél a szabályra hivatkozva. Hát az idén már nem érvényes gz a szabály?! A tanítás délben vagy fél egykor fejeződik be. A busz két órakor indul. A gyerekek az utcán vagy a bogiári he­gyen csavarognak. Nem tud­juk megérteni, hogy miért nem a tavalyi rend szerint közlekedik az autóbusz. Miért kellett a jó gyakorlatot meg­szüntetni? Nem lehetne újra bevezetni az ordacsehi gyere­kek érdekében? A község lakói nevében: Horváth Gyula Varga Istvánná (Balatonsza- badi, Vak Bottyán út 32.) olva­sónk kérte, hogy segítsünk szociális otthonban elhelyezni id. Varga Istvánnét, az anyó­sát. A Siófoki Járási Tanács Egészségügyi Osztálya elutasí­totta Varga Istvánná kérelmét. A panaszos nem' kötelezhető az eltartásra, a gondozott fia azon­ban igefrt. idős Varga Istvánné- nak még két gyermeke él a községben. Nelók szintén kö­telességük eltartani édesanyju­kat. Há nem hajlandók erre, a járási tanács egészségügyi osztálya megindítja ellenük "Sí eljárást a bíróságon. szülőtartás címén. v A szociális otthonok zsúfol­tak, nincs elég hely, a tanács nem utalhat be olyat, akinek eltartója vagy eltartásra köte­lezhető rokona van. Nagy Tibor siófoki olvasónk azt kérdi, hogy ha a dolgozó tanulmányi szabadságon van, igényt tarthat-e az étkezési hozzájárulásra. A dolgozó az étkezési hozzá­járulásra csak azokon a na­pokon jogosult, amikor munkát végez. Tehát a szabadság — akár rendes, akár tanul mán 3h — idejére nem jogosult a hoz­zájárulásra. * • * Balogh Jánosáé (Kaposvár, Tanácsház utca 24.) szóvá tet­te, hogy a házmestemé nem viselkedik rendesen, jogtalan igényekkel lép fel a lakókkal szemben. In ke Sándor, az Ingatlanke­zelő Vállalat igazgatója meg­vizsgáltatta Balogh Jánosné pa­naszát. Figyelmeztette a ház- felügyelőt, hogy tartsa meg a szocialista együttélés szabályait. * * * Báli Sándor (Csokonyavison- ta, n. kér.. Fő utca 115.) azr iránt érdeklődött, hogy kifizet­hetik-e neki az 1959—60-a? év­ről maradt fizetett szabadságát. 1959 augusztusában megbetege­dett. Egy évig táppénzt kapott, aztán rokkantsági nyugdíjat. Á szabadságát nem fizette ki a Gsokonyavisontai Gépállomás. Szeretné tudni, hogy kérheti-e utólag, amikor már nem dol­gozik a vállalatnál. A rokkantsági nyugdíjasnak külön, fizetett szabadság nem jár. A korábbi egy évi — táp­pénz idejére járó — szabadság- pénzt nem követelheti. A Cso- konyavisontai Gépállomással szembeni követelése a jogsza­bály szerint már elévült. * * * Virág József, a Famutfonő- ipari Vállalat kaposvári gyárá­nak dolgozója elpanaszolta, hogy nem engedik továbbta­nulni. Elvégezte a Közgazdasá­gi Technikum első osztályát., Aztán kihagyott egy évet. Most szeretné folytatni- tanulmá- nyait, de az üzem vezetői járulnak hozzá. A Szakszervezebefc Tanácsi megvizsgálta olvasónk panaszát. Megállapította, hogy az üzem vezetői, a szakszerve* zett bizottság csak egyszer Ja­vasolja a dolgozókat tovább­tanulásra. Virág József abba­hagyta tanulmányait, ezért nem javasolták még egyszer. Kü­lönben. sraktechnálaimon tan**? több dolgozó az özemben. ▲ gyárnak ilyen végzettségű dol­gozókra van szüksége. A Szigetvári utea végén lakók 5 «****»wwí*wmi**mm****ww**^^ Életveszélyes a közlekedés Szánté életveszélyes a közlekedés a Mennyét és Szent- gáloskért összekötő, a 7. számú főútvonalra torkolló ma­kadámút községein átvezető egy kilométeres szakaszán. Csak ezen az úton közelíthetjük meg a termelőszövetkezet köz­ponti majorját. A somogygeszti és a somogyaszalói tsz-ek is ugyanitt viszik a vasútállomásra a terményüket. A gé­pek csak kínlódnak a rossz úton, a pótkocsik összetörnek ősszel a hatalmas kátyúkban. Még nem történt bajeset, de ez csak annak köszönhető, hogy óvatosan vezetnek a trak­torosok és a gépkocsivezetők. Az őszi esőzések annyira feláztatják a talajt, hogy szinte járhatatlan ez a szakasz. Helyes volna, ha az illetékesek intézkednének. Hárságyi János, a Március 15. Tsz elnöke Ez aztán a bürokrácia! Egy kérvényt adtam be a városi tanács építési és közle­kedési osztályára ez év má­jusában. Kértem, hogy vizs­gálják felül a romos és lak­hatatlan lakásomat. Néhány nap múlva behivattak az épí­tési osztályra. Szabó műszaki ellenőr közölte velem, hogy fölöslegesen adtam be a kér­vényt. Az 1949-ben beadott kérelmem alapján romossá nyilvánították a lakást, nem kell beadnom újat. Áthúzta az iratot, s mondta, hogy nem MaimjiisgáWaiiüiti AZ ILLETÉKES VÁLASZOL a fegyelmezelienseget _____________________ P ivinger Mária panaszát ^Ot­romba tréfa« címmel közöltük lapunk október 2-1 szamában. Olvasónk szóvá tette, hogy né­hány Ipari tanuló megdobálta szeptember 6-án. Már a télen •is -előfordult hasonló eset. Ol­vasónk megkérdezte levele vé­gén. hogy ki védi meg a járó­kelőket az ilyen otromba tré­fától. Weisz András, a Mü. M. 503. sz. Helyiipari Iskolájának igazgatóhelyettese a követke­zőket fűzte a levélhez: “•Isko­lánk sajnálatát fejezi ki a tör­téntek miatt. Sajnos, az egy hónappai ezelőtt történ fegyel­mezetlenséget már nem vizs­gáltathatjuk ki. Ez persze nem jelenti, hogy , szemet h ínyünk tanulóink rendbontása fölött. Hasonló esetben az vezet a legjobban eredményre. ha azonnal jelantik az iskolában a történteket.' Minden tanulónk­ról van fényképünk, hamar megtalálhatjuk a rendbontó­kat. A környezet káros hatása az ipari tanulókon érződik a legjobban, ezért nagy gondot fordítunk nevelésükre. Az if­júság neveléséért az egész tár­sadalom ’felelős, iskolánk el­várja tehát, hogy ilyen esetek­ben azonnal hozzánk fordulja­nak a felnőttek.« Garanciális szerződést köt a ktsi Kosa Ferenc kaposvári olva­sónk kifogásolta, hogy a Ka­posvári Vasipari és Műszaki jctsz motorszerelő részlege nem vállalta Jawa Pionír típusú mo­torjának a javítását. Közölték vele, hogy az ilyen típusú mo­torokat Pécsen javítják. A Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz elismerte, hogy a motorszerelő részleg — al­katrész hiányában — valóban nem vállalta a javítást. A szö­vetkezet most tárgyal a Jawa motorok ügyében. Minden ti-, pusra garanciális szerződést köt majd a ktsz, így a közel­jövőben nem fordul' elő ha­sonló kifogás. Már jó az óra Eder Pál pusztakovácsi ol­vasónk karórát vásárolt a Mar­cali és Vidéke Földművesszö­vetkezet 31. sz. boltjában má­jus 11-én. A hatszáznyolcvan forintos óra azonban nem so­káig járt. A Finommechanikai Vállalat marcali kirendeltsége nem tudta megjavítani a kar­órát. Olvasónk azért fordult a szerkesztőséghez, mert nem tudta mitévő legyen. Szabó András, a Szövetkeze­tek Marcali Járási Központja igazgatóságának elnöke a kö­vetkezőket fűzte a Huzavona címmel közölt panaszhoz: »A megvásárolt karóra gyári hiba miatt valóban rossz volt. Éder Pál visszahozta a boltba, a ve­zető elküldte javítás végett a Finommechanikai Válla’at óra­javító részlegéhez. Mivel to­vábbra sem járt rendesen, a panaszos megint visszahozta. Az órajavító részleg dolgozója rájött, hogy ez az óra már volt náluk, elkérte, s azonnal meg­javította. Csak kis hibája volt a szerkezetnek. Az óra azóta pontosan jár, nincs rá panasza Éder Pálnak.« vaL Közölte, hogy az október 27-én életbe lépő téli menet­rendben orvosolja a kerekiek panaszát. A pusztaszemesi diák] árat: visszafordul majd Balatontól dvárról. Nyolc óra huszonöt perckor indul majd Pusztaszemesről Bálványost érintve Siófokra. Így minden nap el tudja szállítani az eddig lemaradó utasokat. Jövőre rendezzük a terepet Atal Sándor kaposvári olva­sónk kifogásolta, hogy a Ma­lomárok és a Kapos közti mé­lyebben fekvő részekre szeme­tet hordanak. Nem kellemes a Gorkij utcaiaknak szagolgat­niuk! Farkas Géza, a városi tanács építési és közlekedési osztályá­nak vezetője közölte, hogy a vállalatok és a lakosok először töltésre alkalmas anyagot hordtak a szóban forgó terü­letre. Később azonban — főleg az árvízveszély idején — sze­metet is hoztak ide, mert a szeméttelepet nem lehetett megközelíteni. A tanács meg­szüntette ezit, őrséget állított a Malomárok és Kapos közti te­rületre. Jövőre véglegesen ren­dezik majd a területet, egy­idősben a vasútvonalak bővíté­sével. Orvosoljuk a panaszt |ggi]] tudónk autóbuszt adni di autóbusz 8 óra 32 perckor érkezik Bárdudvarnokra. A já­rat kilenc előtt öt perccel már a megyeszékhelyen van. Ért a kocsit sem használják ki elég­gé a környéken lakók. A vo­natközlekedés olcsóbb, a Ka­posváron dolgozók inkább art veszik igénybe. A bárdibiik- kieknek új buszra volna szük­ségük, a vállalat azonban nem tud biztosítani, mert nagyon kevés a kocsi. Ha tudna, ak­kor sem biztos, hogy kellőkép­pen kihasználnák a környék­beliek.« Megtettük á szükséges intézkedéseket Varga Istvánná, a Malomipa­ri és Terményforgalmi Vállalat dolgozója elpanaszolta, hogy kemény bogarat találtak a ke­nyérben. Talpai János, a Sütőipari Vállalat igazgatója jogosnak találta a panaszt, mivel ha­sonló esetek már máskor is előfordultak. A dolgozók sok­szor nem tartják meg az elő­írt utasításokat, kihagynak munkaműveleteket (például a liszt szitálása). A munka meg­javítása érdekében a vállalat megszigorította az ellenőrzést, minden üzémnek adott nagy teljesítményű centrifugaszitát. A vállalat fegyelmi elé állítja a technológiai fegyelem meg­sértőit. A hibás termékeket előállító dolgozók csökkentett bért kapnak. A szóban forgó intézkedések a minőség javítá­sát szolgálják. Márton Imre keretei olvasónk levelét »Az Au tó közlekedési Vállalat segítségét kérjük« címmel közöltük lapunk szep­tember 11-i számában. Annyira zsúfolt a Kaposvárról Siófokra tartó busz, hogy nem fémek föl rá a kereklek, pusztasze- mesiek meg a kőröshegyiek. Olvasónk szerint jó lenne, ha az AKÖV vezetői változtatná­nak a jelenlegi tarthatatlan helyzeten. A 13. sz. Autóközlekedési Vállalat egyetértett a levélíró­Nagy Ferenc bárdibükki leve­lezőnk javasolta az AKÖV-nek, hogy indítson munkásbuszt. Bárdibükkről és környékéről nagyon sokan járnak Kapos­várra dolgozni. Az állomásig bizony sokat kell gyalogolniuk a környékbelieknek. A 13. sz. Autóközlekedési Vállalat a következő tájékoz­tatást adta a panasszal kapcso­latban: »A hárosnfa—n&gyatá­GYASZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy RITKÓ FERENC I 30 éves korában hosszú szen- I védés után elhunyt. Temeté­se október 25-én, pénteken I délután fél 4 órakor lesz a j Nyugati temetőben: Gyászoló család. 1 (2457) ____________________________ k eM rá a tízforintos okmány­bélyeg. Még azt is ráírta az iratra, hogy tárgytalan. Mekkora volt a meglepeté­sem, amikor egy hét múlva értesítettek, hogy húsz fo­rintra büntettek, mert nem tettem okmánybélyeget a kér­vényemre. Bementem az osz­tályra, Szabó elvtárshoz. — Olyan koldus, hogy nem tudja kifizetni? — kérdezte. Két hete fölkeresett két fia­talember. Megkérdezték, hogy hol dolgozojp. Hamarosan ér­tesítették munkahelyemet, a cukorgyárat, hogy vonjanak le tőlem huszonöt, forintot. Mé­giscsak furcsának tartom ezt az eljárást. Miért mondták, hogy nem kell az okmányra bélyeg, semmisnek tekintik, ha a végén csak behajtják rajtam az összeget, büntetés­sel megtoldva?! Bella József Kaposvár, Buzsáki üti H)r telep, v/2. épület A Mezűc*okonya és Vidéke Körzeti Földműves- szövetkezet r — pénzügyi csoportvezetőt keres. A felv ételhez középiskolai végzettség és terv vagy könyvelési szakképzettség szükséges. Fizetés: 1800,— Ft. (4*34) Bilríliiitikat feleszünk. Jelentkezni leket 24-én 8 terekor « FtoanteÁnőI, (787S2) Nlűvelőcfa A Budapesti Kőolajipari Gépgyár, Budapest, xvm. Gyömröi út 79-83 azonnali belépésre keres külső szerelési telephelyekre külszolgálatos munkakörbe: műszerészeket lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket és férfi segéd­munkásokat. Jelentkezés a vállalat mun kaügyi osztályán. (2749) CSIKY GERGELY SZÍNHAX Este 7 órakor: MÁRIA FŐ­HADNAGY. Szigligeti-bérleti VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ GYILKOSSÁG SZICÍLIÁ­BAN. Csak 18 éven felüliek­nek. Olasz film. Előadások kezdete 5 és 1 órakor. (Október 23-ig.) SZABAD IFJCSAG filmszínház ITT LAKIK A SZERELEM. Szovjet operettfilm. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Október 23-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Délután 5 órakor: VÁLLA­LATVEZETÉS — GYÁRVE­ZETÉS. (Közgazdasági Akadé­mia 2. előadás.) Délután fél 6 órakor: CSO­DAGYEREK Szélesvásznú nyugatnémet film. AZ ÉM Somogy megyei tőipari Vállalat Állami Epí­bádogos és üvegező szakmunkásokat fölvesz. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Szak­ipart részleg, Kaposvár, Berzsenyi u. 41. (78745)

Next

/
Thumbnails
Contents