Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-20 / 246. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1963. Oktober tt, Hamburgi lap Schröder külpolitikájáról Kennedy elnök beszéde Maine állam egyetemén Bamn (MTI). A hamburgi Die Andere Zeitung azzal a kérdéssel fog­lalkozik, hogy mennyire va­lódiak azok az ellentétek, amelyek a bonni kormánytá- boron belül Schröder külügy­miniszter és az ultrák cso­portja között támadtak. A hamburgi hetilap hang­súlyozza, hogy Schröder tak­tikai elképzelése az, hogy a kormány lehetőleg ne tegye ki magát annak a szemrehá­nyásnak, hogy ellensége az enyhülési fáradozásnak, ve­gyen részt a »periférikus in­tézkedésekről« folyó tanács­kozásokban, a lényeget il­letően azonban olyan feltéte­leket támasszon, amelyek gya­korlatilag megakadályozzák a katonai feszültség megenyhí- tését. Schröder egyáltalán nem közeledett az egyetlen lehet­séges formulához — írja a lap —, mely ekképpen hang­zik: minden Kelet—Nyugat közti enyhülési lépés fontos, mert csak így lehet egyáltalán megnyitni az utat a két né­met állam közti közeledéshez, később az újraegyesítés bár­milyen fokozatához. Ezzel szemben Schröder formulája így hangzik: »Minél jelentő­sebb lenne egy katonai eny­hülési rendszabály, annál na­gyobb mértékben össze kell kapcsolni a német kérdéssel«. Ezt a formulát az teszi oly kilátástalan reteszé, az enyhü­lési lépések eitorlaszolójává, hogy a katonai enyhülési rendszabályokat közvetlenül össze akarja kapcsolni a né­met kérdéssel. Washington rr.ár többször állást foglalt ez elten az összekapcsolás ellen. Semmiesetre sem tételezhető fel ugyanis, hogy a Szovjet­unió az újraegyesítésre vonat­kozó bonni elképzelések elfo­gadásával honorálná Bonn hozzájárulását például egy megnemtámadási egyezmény vagy ellenőrző állomások lé­tesítéséhez, hiszen mindkét Miniszterelnök: Lord Home London (AP, Reuter, UPI, AFP). Lord Home szombaton dél­előtt felkereste II. Erzsébet angol királynőt, aíki kinevezte őt Nagy-Britamnia miniszter­elnökének. Ez azt jelenti, hogy a konzervatív kormány volt. külügyminiszterének késhegy­re menő küzdelem után sike­rült megalakítani kormányát. (MTI) Angol lapok Lord Home kinevezéséről London (MTI). A szombati angol lapok ál­talában fenntartással fogadják Lord Home kinevezését. A Financial Times szerint az a veszély fenyeget, hogy a ki­nevezés még inkább kiélezi az ellentétéket a konzervatív vá­lasztók körében. A Daily Worker megállapít­ja: Meglepetés és felháborodás közepette kezdte meg Horné Tcórmányalakítási kísérletét: Ebben még a tory miniszterek is osztoznak. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amely­ben megállapítja, hogy Lord Home kinevezése az angol nép és demokrácia tudatos meg­alázása. Az új miniszterelnök annak a legfelső csoportnak a tagja, amely osztálykiváltságai segítségével évszázadokon, át uralta Anglia iparát és politi­káját. Mit tudhat ez az ember az angol munkás problémáiról, a munkanélküliek és aggkori nyugdíjasok nyomráról? Mint fanatikus anükommunista tá­mogatta Chamberlain münche­ni behódolását Hitler előtt, amint annak idején Hitlert, úgy most a nyugatnémet mili­taristákat támogatja. Atom­fegyvereket hajlandó nekik ad­ni a sokoldalú NATO-íladerö- ben cs így közelebb hozná az atomháborút. Home kormány­zásának minden perce fenye­getés lesz, s kinevezése még tory-körökben is bajokat okoz. Ez kitűnő alkalmat ad az an­gol népnek, hogy kiseperje a torykat a hatalomból. Az utol­só szó a szuverén angol népet illeti meg. Követeljen minden­ki azonnali általános választá­sokat! — állapítja meg a nyi­latkozat. esetben mindkét fél katonai­lag ugyanazt adná és kapná. Az erő politikája tehát ezen az úton is csak keserű gyü­mölcsöket hozhat. Berlin (ADN, TASZSZ). Valter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke Ber­linben fogadta Gromiko szov­jet külügyminisztert, aki New Yorkból hazafelé utaztában pénteken az NDK fővárosába érkezett. Gromiko tájékoztatta Ulb- richtot az ENSZ közgyűlésé­ről, valamint Kennedy elnök­kel, Rusk külügyminiszterrel és más államférfiakkal foly­tatott megbeszéléseiről. Orono (MTI). Kennedy elnök szombaton túlnyomó részt külpolitikai kérdésekről beszédet mondott Maine állam egyetemén. A szívélyes, baráti légkör­ben lezajlott megbeszélésen főleg a leszerelésről, a német békeszerződés megkötéséről, a nyugat-berlini kérdés rende­zéséről és egyéb, a két orszá­got érintő kérdésekről volt szó. Valamennyi kérdésben a nézetek teljes azonossága mu­tatkozott meg A megbeszélés után Walter Ulbricht ebédet adott a szov­jet külügyminiszter tiszteleté­re. (MTI) Az elnök bevezetőben kije­lentette: »Kétségtelen ugyan, hogy a szovjet—amerikai kap­csolatokban változás követke­zett be, de korai lenne még ezt a változást véglegesnek mon­dani.« Ezután hangoztatta: »Üj reménysugár jelent meg a ke­let—nyugati kapcsolatok ég­boltján«, de nyomban sietett figyelmeztetni hallgatóságát, hogy »még mindig a háború árnyékában élünk«. Kennedy ugyanakkor viszont hosszasan fejtegette, hogy »to­vábbra is alapvető nézeteltéré­sek állnak fenn a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az úgynevezett felszabadító háborúk és a felforgató tevé­kenység megítélésének kérdé­sében«. Ezek a nézeteltérések — fűzte hozzá — »nemcsak a megegyezés lehetőségeit korlá­tozzák, hanem további válsá­gokat idéznek majd elő a kö­vetkező hónapokban és évek­ben mind a két fél közvetlen Választások az NDK-ban Berlin (MTI). A Német Demokratikus Köztársaságban vasárnap tart­ják meg a népi kamarai (parlamenti) és a kerületi (megyei) választásokat, össze­sen mintegy tizenhárom millió választópolgár járul az urnák elé, hogy leadja szavazatát. A népi kamarai választásokra a Nemzeti Front Országos Ta­nácsa 434 kép viselő jelöltet és 100 pótjelöltet állított, a ke­rületi választásokon pedig mintegy háromezer jelölt in­dul. Az NDK megalakulása óta a köztársaság lakossága most negyedszer választ pa-lamenti képviselőket. Adenauer továbbra is részt akar venni a politikai óletbpn rr-rai — Nagyon kényelmetlen, öreg bútordarab, de egyelőre nem merem kidobni, (Fülöp György rajza) Ulbricht fogadta Gromikót Aggodalmak a dél-rhodesiai helyzet rosszabbodása miatt New York (TASZSZ). Az ENSZ-közgyűlés gyám­sági bizottságának ülésén 79 szavazattal két szavazat elle­nében és 19 tartózkodás mel­lett jóváhagyták a Dél-Rhode- sia kérdésében benyújtott ha­tározati javaslatot, amely ag­godalmat fejez ki a dél-rhode­siai helyzet rosszabbodása miatt. A határozat — amely­nek 37 afro—ázsiai ország és Jugoszlávia a szerzője — rá­mutat, hogy Anglia ezideig gadta a szavazásban való rész­vételt. A fajgyűlölő politikájá­ról közismert Portugália és a Dél-afrikai Köztársaság kép­viselője a határozati javaslat ein«) szavazott. Az Egyesült Államok és egy sor NATO- ország képviselői tartózkodtak a szavazástól. SilundiV\ a Zimbabwe afri­kai népi unió dél-rhodesiai képviselője felszólalásában és a feladott kérdésekre válaszol­va besizélt arról a terrorról, amelyet a fehér kisebbség kormánya gyakorol a helyi lakossággal szemben. A Field- kormány — mondotta — ugyanolyan faji politikát foly­tat, mint a Dél-afrikai Köz­társaság kormánya. Silundik hangsúlyozta, hogy a Zimbab­we afrikai népi unió és a he­lyi afrikai lakosság követeli, hogy az általános és egyenlő szavazati jog alapján adják át az országban a hatalmat a lakosság többségének. (MTI) érdek-összeütközésének térsé­gében«. E térségek között em­lítette Németországot, a Ka- rib-tenger medencéjét, Afrikát, Ázsiát és a Közép-Keletet. Kennedy szerint a nemzetközi légkör enyhülésében elért »ki­sebb eredmények nem azt je­lentik, hogy a Szovjetunió le­mondott. alapvető célkitűzései­ről és törekvéseiről«. Az amerikai politikát össze­foglalóan jellemezve Kennedy kijelentette: » ... egyrészről fenntartjuk háborús készenlé­tünket, másrészről pedig min­den lehetőséget meg kell ra­gadnunk a béke biztosítására.« ich son éles támadása De Gauiie e.íen Bonnban Bonn (MTI). Dean Acheson, volt ameri­kai külügyminiszter Bonnban megbeszélést folytatott Aden- auerrel és más nyugatnémet politikusokkal, majd előadást tartott a Német—Amerikai Társaságiban. Előadásában éle­sen bírálta a francia politikát és hangoztatta, hogy »a je­lenlegi francia politika meg­sokszorozza a nehézségeket az Atlanti Szövetségen belül, mi­vé! ellenállást tanúsít olyan intézkedésekkel szemben* amelyek pedig a közös érde­keket szolgálnák« — hangoz­tatta Acheson, majd feltette a kérdést: »Vajon Nyugat- Németorszag politikai kérdé­seinek megoldását a Francia- országgal való szolidaritás út­ján keresi, vagy pedig az at­lanti együttműködés és az európai integráció folytatásá­val?« »Németország és Európa megosztottságát lehetetlen szavakkal megoldani, s az At­lanti-óceántól az Uraiig ter­jedő entente-ra vonatkozó gondolati építményekkel sem« — mondta előadásában Ache­son De Gaulle ismert ’ kijelen­téseire célozva. Philibert Tsirancma a Malgas Köztársas: e’nöke táviratban köszönte meg Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének az ország nemzett ünnepe alkalmával küldött jó­kívánságait. (MTI) Folytatódnak az amerikai katonai demonstrációk a berlini autósztrádán Továbbra is komoly az algériai—marokkói határhelyzet Nyugat-Berlin (TASZSZ). Az elmúlt héten amerikai és angol katonai alakulatok számos tüntető felvonulást rendeztek a Nyúgat-Barlint Nyugat-Németországgal össze­kötő autósztrádán, amely ke­resztülszeli a Német Demok­ratikus Köztársaság területét. A Tagesspiegel jólértesült kö­rökre hivatkozva közli, hogy a nyugati megszálló hatósá­gok hetenként több katonai gépkocs ioszlopot szándékoz­nak felvonultatni az említett autósztrádán. A »frontváros« vezetői aktívan támogatják ezeket a demonstratív intézke­déseket. Brandt nyugat-berli­ni polgármester a napokban kijelentette, hogy helyesli a megszálló hatóságok katonai demonstrációit a Német De­mokratikus Köztársaság főút­vonalain. (MTI) sem teljesíti a közgyűlés Dél- Rhodesiára vonatkozó dönté­seit. Felhívja az angol kor­mányt, ne teljesítse a dél- rhodesiai fehér kisebbség kor­mányának a függetlenség megadására vonatkozó kéré­sét, amíg az országiban nem vezetik be az általános és egyenlő választójogot az egész lakosság számára. A határozat felkéri az ENSZ főtitkárát, hogy a gyarmati or­szágok és népek függetlensé­géről szóló nyilatkozat fényé­ben ismertesse a helyzetet a jlelenlegi ülésszakon. Anglia képviselője, aki sem­miféle érvet nem tudott fel­hozni kormánya politikájának igazolására, tüntetőéin megta­Algir (AFP, Reuter, AP). Az algériai—marokkói konf­liktusról érkező jelentések újabb összecsapásokról, csa­paterősítésekről és a diplomá­ciai tevékenység fokozódásáról adnak hírt szombaton. A katonai helyzet eléggé át­tekinthetetlen. A nyugati hír- ügynökségek arról számolnak be, hogy mind algériai, mind marokkói részről tovább növe­lik a harcoló csapatok létszá­mát A marokkói oldalon állí­tólag mintegy háromezer főnyi katonai erő fejlődött fel a ha­tár hosszában. Algírból hiva­talos körök viszont csak any- nyit közöltek, hogy a harcok tovább folynak. A marokkói tájékoztatásügyi minisztérium szerint mintegy 25—30 marokkói katona halt meg az algériai erők állítólagos támadása során, amely attól a körzettől északabbra történt, ahol a harcok eredetileg meg­indultak. A jelentések után Hasszán marokkói király drá­mai hangú táviratot intézett Ben Bella algériai államfőhöz és azt állítja, hogy Algéria e támadásokkal — amelyeket azonban Algírban cáfoltak — a helyi határincidenseket álta­lános konfliktussá fejleszti. A tiltakozás ellenére Ma­rokkó bejelentette, elfogadja a tunéziai köztársasági elnöknek azt a javaslatát, hogy október 28-án Tuniszban találkozzon a Maghreb három országának külügyminisztere. Jazid algériai különmegbí- zott úton New óorkba Párizs­ba érkezett. Kijelentette, hogy bár a katonai helyzet súlyos, a tárgyalások lehetősége to­vábbra is nyitva áll. Mint mondotta, azért 4 utazik New Yorkba, hogy tájékoztassa az ENSZ főtitkárát és az ENSZ tagállamait a marokkói—algé­riai viszonyról. A két ország ENSZ-képvise- lője egyébként élénk diplomá­ciai tevékenységet folytat New Yorkban. U Thant ENSZ j.ótit- kár pénteken újból tárgyalt mind Algéria, mind Marokkó ENSZ-küldöttségének vezetőjé­vel. New Yorkban az a hír ter­jedt el, hogy esetleg a Bizton­sági Tanács is összeül a prob­léma megvitatására. A hírek szerint egyik fél sem zárkózik el a közvetítő tárgyalások, a határprobléma békés megoldá­sa elől. Mint ismeretes, az Arab Liga ezzel kapcsolatos rendkí­vüli ülését szombatra hívták össze Kairóba, de Marokkó kérte, hogy a vitát 24 órával halasszák el. Rábaiban egyéb­ként azt is bejelentették, hogy rövidesen közzéteszik a meg­állapodásokat, amelyeket a marokkói király és Ferhat Abbasz ideiglenes algériai mányfő kötött. E megáll? sok lényege, hogy egyik sem ismeri el magára nézv kötelezőnek a gyarmati ura­lom káros örökségeként ér­vényben levő határmegállapo­dásokat. Ben Bella felhívása az or- ?zág integritásénak védelmére nagy lelkesedést váltott ki a Franciaországban élő algé­riaiak között is. Az AP jelen­tése szerint mintegy négyezer Franciaországban dolgozó al­gériai ielentkerett már a moz­gósítási felhívásra. Az első repülőgép 73 személlyel már el is indult Párizsból Algírba. A többi jelentkezőt szükség ese­tén szintén hazaszállítják. (MTI) Az olaszországi vizárkatasztrófa térképe Mint az előzetes sajtóközlemé­nyekből ismeretes, 1963. október 10-re virradóra Észak-OIaszország- ban a mintegy 1820 méter magas Toc-hegy egy része a Vaiont víztá­rolóba omlott. 60 millió köbméter­re becsült föld- és sziklatömeg zu­hant a víztárolóba, amelynek kö­vetkeztében a víz átcsapott a kb. 284 méter magas völgyzárógáton, és a 12 km hosszú völgybe lezú­dulva elöntötte a Piave folyó men­tén fekvő kisebb településeket. A katasztrófa következtében Longa- rone városka, valamint Codissago, Castellavazzo, Fae, Pirago falvak összesen mintegy 4500 lakosából több mint 1500 fő lelte a hullám­sírban halálát. A Toc-hegy további omlása Erto hegyi falut veszélyez­teti. A vízársújtoíta települések föld­rajzi helyzetét bemutató térkép mellett a bal oldalon Olaszország áttekintő térképe látható.

Next

/
Thumbnails
Contents