Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)

1963-09-08 / 210. szám

Vasárnap, 1363. szeptember 8.

s

SOMOGYI NÉPGAÉ

G zép Sándorral, az ötven- ^ éves, magas, erőteljes szövetkezeti paraszttal ,a minap találkoztam egy alföldi falu italboltjában, ahová a szűnni nem akaró hőség elől menekültünk. Sándor azzal tűnt fel nekem, hogy két hosz- szűlépést rendelt egyszerre, gyorsain egymás után felhajtotta, és távozni akyt.

— Egyszerre két7 pohárral Is? — kérdeztem tőle, hogy valahogy szóra bírjam.

Elkomorodott, fenyegető harag vetett árnyékot homlokára. Aztán elnevette magát.

— Sokáig szomjaztam. Van pótolnivalóm.

Négy évvel ezelőtt kezdődött Szép Sándor különös históriája. Azelőtt nem volt nevezetes ember, hacsak nagy testi ereje és Amerikában élő öccse iránti rajongása miatt nem emlegették. Négy évvel ezelőtt is úgy látszott, hogy Sándor azt teszí, amit a többiek. Aláírta a belépést, igent mondott a szövetkezetre. De dolgozni nem ment. Hiába nyaggatták, fenyegették, ígérgettek neki, nem és nem. Konokul hallgatott, tettének okát nem árulta el senkinek sem. Azt rebesgették róla, hogy naphosszat otthon ül, legföljebb a hízókat eteti, s a kertet kapálja meg. Mások úgy tudták, hogy orvvadászatra adta fejét, s míg az új tsa tagsága a mezőn nyügö- lődik, Sándor friss vadpecsenyén él. S azt is elnézte, hogy a felesége szorgalmasan dolgozott, gyűjtötte a munkaegységet.

Sándor kerülte az embereket. Tehette is, mert nem a faluban, hanem a tsz-tanya szomszédságában, az úgynevezett Erdőháton lakik. Egyetlenegy esetben jelént csak meg a közös munka színhelyén, hogy tanácsot adjon, és figyelmeztesse jó barátait. De ez az egy eset nagyon emlékezetes maradt.

EZER NAP

A tsz tagsága éppen azon vi- egy korty bor nélkül is kivá- tatkozott, mit kezdjenek az rom.

Erdőhát közelében rogyadozó Így történt, hogy Szép Sán- öreg pajtával. A többség a le- dór fogadott Tóth Károllyal: bontást javasolta mondván, az nem lép be a kocsmába, amíg épen maradt gerendákat jól vissza nem fordul a világ, felhasználhatják az építkezé- Tóth Károly csak legyintett a séknél! Voltak olyanok is, akik fogadásra, a kimondott szavak nyári csirkefarmot akartak ott mégsem maradtak hatástala

nők. A pajtának legalábbis megkegyelmezett a tagság. Nemcsak a csirke miatt, hanem azért is, hogy kiderüljön, valóban túléli-e a közöst. Mert ki tudja, mit hoz a jövő?

T1 avaly tavasszal már alig A emlékezett valaki a Szép Sándorral kötött fogadásra, bár az ezemapos határidőből talán harminc nap sem hiányzott. A nagy munkában kisebb gond is nagyobb volt annál, hogy valaki a három évvel ezelőtti butasággal törődjön. De egy éjszakai vihar mindent gyökerestül felforgatott. Feltámasztotta az eltemetett fogadást is. A vihar május végén zúgott el a falu fölött. Villámlás, mennydörgés kísérte és olyan bolond szél, amilyen nem volt emberemlékezet óta. A falu népe a házakba menekült, s az ablakon át leste az elszürkült világot. Talán fél óráig tartott a dübörgés, s már-már úgy látszott, vége az ítéletidőnek, amikor a villám' újra félelmetesei lobbant, a nyomában támadt dör- dülés szinte kifordította sarkából a földet. Utána néhány percig néma csend ült a falun. De a csend valóban csak néhány percig tartott. Ijesztően felzúgott a félrevert harang, s az utcára tódulók sokasága lármázva adta tovább a hírt: tűz van a tanyán! S valóban, a távolból jól látszott az ég felé törő fekete füstfelleg s a fel-felpattogó szikraeső.

Megindult a versenyfutás a tűz fészke felé, és hamarosan kiderült, hogy az öreg pajta ég. A hosszú, rozoga épület lécvázas nádtetejét ropogva falberendezni. Ebbe a vitába rohant bele Szép Sándor.

— Hagyjátok meg a pajtát emlékeztetőnek.

— Mire emlékeztessen? — kérdezte Tóth Károly, aki Szép Sándor legjobb barátja volt.

— Majd meglátjátok, hogy ez a rozzant épület is túléli a közöst — emelte Sándor magasra a hangját, hogy a jóslatot mindenki jól hallhassa.

A kétkedő, múltjukkal viaskodó emberek döbbenten hallgatták Sándort. Sokan saját aggodalmaikat hallották viszont szavaikból.

— Nem adok neki ezer napot! — ütötte tovább Szép Sándor a vasat.

— Ezer nap? — kérdezte Tóth Károly. — Honnan veszed ezt az ezer napot?

Sándor viaskodott, hogy kimondja-e, de a várható diadal kimondatta vele.

— Az öcsém írta, Ejzenhover nem engedi, hogy így maradjon.

Tóth Károly felkacagott.

— Ne marháskodj már, Sándor, te elhitted ezt?

Tóth Károly tovább kacagott, de akadt olyan is a vitatkozók között, aki komolyan vette Szép Sándor szavait.

— S t? mit csinálsz addig?

— kérdezték tőle ezek.

— Kiböj tölöm valahogy — válaszolta fölényes magabiztossággal.

— Nem félsz, hogy hosszú lesz a böjt? — kérdezte Tóth Károly fejét csóválva barátja esztelenségén.

— Ezer nap? — hangoskodott Sándor. — Tudod, hogy szeretem az italt, de fogadok, ták a lángok, s a közelben laMit tettél Káin?

Aligha van még egy időszerűbb, mondanivalójában jelentősebb mű az idén megjelent könyvek listáján, mint a "■Mit tettél Káin?«. Olvasom az újságokban: Kilencvenhez közeledik azoknak az országoknak a száma, amelyek elfogadták, aláírták a részleges atomcsendegyezmónyt. Üj re ménykedéssel van teli a világ. A szerződés alapján — átérezve annak mélységes emberbaráti tartalmát és fontos politikai jelentőségét — további lépéseket vár, remél az emberiség a leszerelés, a béke útján. Es olvasom a »Mit tettél Káint «-t, a Japán ellen intézett amerikai atombomba-támadásról — és a támadás egyik részvevőjének, Claude Robert Eatherly repülőőrnagy tragédiájáról — szóló megrendítő könyv utolsó sorait: »Texasban forró nyár van, felhőtlen, végtelen kékség ragyog a wacói intézet vörös téglás épületei fölött, fényes ég borul rájuk, mint akkor augusztusban Hirosima és Na- gaszaki fölé. A fák között kanyargó fehér aszfaltútokon időnként végighalad az intézeti rendőrség valamelyik járőrkocsija. Az A-29 465-ös számú betegnek megengedték, hogy szabadon járkáljon a szigorúan őrzött épületek között. Bazeballozhatott, és dolgozik az intézet kertészetében. De az emlékektől ezek a foglalatosságok sem szabadították meg. A két égő város és lakóinak emlékétől, akiknek haláláért bűnösnek hiszi magát«

Hans Herlin, a könyv szerzője nyugatnémet újságíró. Korabeli dokumentumok,

szémtanúlk és részvevők beszámolója alapján mondja el, mi minden történt az amerikai politika kulisszái mögött, amíg Hirosima és Nagaszaki fölött zuhanni kezdett az atombomba. Herlin könyve nem hibátlan mű: figyelmein kívül hagy több alapvető eseményt, nem tárja fel azok bonyolultabb összefüggéseit;

Oéhány vonatkozásban a társadalomiból egy kissé kiszakítva, elkülönítve tárgyalja Eatherly repülőőrnagy, a későbbi A—29 405-ös számú különleges beteg tragédiáját. Eatherly drámája valójában egy nagy, milliókat érintő történelmi dráma része. A dráma szerte a világon — Amerikában is — milliókat juttat el a kijózanodáshoz, az atombombával hadonászó »veszettek« keze lefogásának sürgetéséhez.

Herlin könyve azért tanulságos és értékes olvasmány, mert megrendítő erővel ábrázolja az amerikai militariz- mus könyörtelenségét, az atomháború borzalmait. Her- lin mindenkihez szól, aki él. Figyelmeztet a nukleáris háború iszonyú veszélyeire, borzalmaira, s felszólít minden jó szándékú embert e jóvátehetetlen történelmi tragédia megismétlődésének végleges megakadályozására.

A könyv értékét egyszerű stílusa, világos szerkesztése mellett tovább növeli Rátkai Ferenc hiteles fordítása. (Zrínyi Kiadó.)

A. L.

Szeptembert szonett

Élem a magam hangyaéletét, s a szeptemberi szél fejemre fúj, s hétköznapok pénzhajszás perce közt mosolyod ott ring oly valótlanul

Micsoda terhek nőttek szívemre!

— Intrika — írás — mosópor — gyerek ,.

Egyedül élek, mint bodza ága, ha társait levágták bölcs kezek.

De most az ősz közéig a dombokon.

Ne menj tovább! Hisz éveim követnek, és minden fűszál szerelmemet hordja.

Te vagy a szép, te maradsz otthonom, harangja vagy te szónak és örömnek.

— Mi lenne, hogyha nem láttalak volna?

Tasnádi Varga Éva

Varázslat

Nem lAttad-e a büvöló manót?

Síró szeme, nevető szája volt.

Azt mondta: nézd, fiú, ott az a nó, legyen szívednek nebéz, mint a kő.

Ében szeme erdőtüzébe less, elszenesedj és elkopj és eless.

Kis melle holdját nézd, hogy száll tova, és halj meg érte minden éjszaka.

Lám, gyönyörű állat a szerelem, hószinú mén, legel égő gyepen,

de amikorra kengyelébe lépsz, akkorra rég elégsz már, rég elégsz.

LADÁNYI MIHÁLY

Earn.» n ***^**

puló mezőőr az átélt ijedtség' tői dideregve beszélte el, hogyan csapott a .sistergő villám a düledező épületbe.

Az oltáshoz loholó csapat már-már megtorpant, hogy visszaforduljon, hiszen min' denki látta, milyen hasztalan erőlködés volna szembefordul ni a lángokkal. Egyetlen kút volt a közelben, mire abból te lemérnék a faluból cipelt vöd röket, úgyis hamuvá omlana a fáklyaként lobogó deszkabódé. De egyszeriben félelmetes lát vány állította meg az emberek futását. A szürkületből a go- moiygó füstön át látták, hogy valaki kétségbeesetten rohan az égő épület felé, s a magával cipelt hosszú rúddal dühösen fenyeget valami láthatatlan el lenfelet. S mielőtt még a falu siak felocsúdhattak volna, az ismeretlen árnyalak belerohant a tűzbe, a szikratengerbe, amint a szél néha-néha elfúj ta a füstöt, a körülállók lát hatták, amint dühösen és szinte eszét vesztve csapkodta futkározó lángnyelveket.

— El onnan! El onnan! kiáltották többen Is a megháborodott ember felé. De az rá se hederített a veszedelemre, mind nagyobb elszántsággal folytatta esztelen küzdelmét S csak akkor futott el végre szánalmas harca színhelyéről amikor a pajtát félig már felfalta a tűz, s az elvásott tartógerendák összeomlottak. Akkor derült ki, hogy a füsttől krá- kogó, merő korom ember Szép Sándor volt, aki az ezer napra fogadott.

IYI ásnap alkonyaikor meg- lehetősen szép számú vendégsereg gyűlt össze a kocsmában, és sokféle változatban megbeszélték az előző napi tűzesetet. A beszéd középpontjában Szép Sándor állott, a fölelevenített fogadás, az ezer napra szóló jóslat, mely idő alatt Szép Sándor szerint a közös élet sorsa beteljesedik. Sokat beszéltek a nagy kétségbeesésről is, mely- lyel Sándor a tűzzel viaskodott. Ahogy szó szót követett, az összeomlott, elhamvadt pajta valóságos szimbólummá nőtt a beszélgetők előtt, akik kíváncsian találgatták, vajon mit tesz Szép Sándor ezek után.

Nem kellett sokáig várniuk. A tanya felőli kanyarodéban feltűnt a nevezetes ember magas, erős alakja. Tétován, nagyon is komótos léptekkel tartott a kocsma felé, de mikor észrevette, hogy figyelik, meggyorsította lépteit, s magabiztosan, látszólag nyugodtan lépett be a kocsma ajtaján. Bent megszeppent egy kicsit. Zavarta, hogy minden tekintet őt kutatta, s főképpen a hirtelen támadt halálos csend miatt nyugalankodott. Köszönt, majd leült egy hosszú asztal végében anélkül, hogy rendelt volna valamit. A kocs- máros sűrűn fordult a poharakkal, de Sándorra rá se hederített. Emberünk jó néhány percen át némán tűrte a mellőzést, végül azonban felfor- tyant benne a harag.

— Én talán kutya vagyok? A kocsmáros ijedten nézte

a mekivörösödött embert. Hirtelenjében válaszolni sem tudott. Tóth Károly felelt meg helyette.

— Hiszen te nem ihatsz. Te megfogadtad, hogy amíg..:

— Elég legyen! — csapott az asztalra Szép Sándor.

Csönd lett. Az italozók ijedten nézték a haragvó ember hatalmas kezét. De más történt, mint amire számítottak. Szép Sándor haragja a csapás után elpárolgott. Szégyenkező, szinte kisfiús mosoly jelent meg a szája szegletében.

— Innom kell a tegnapi ijedelemre, mert megfulladok — mondta csendesen. Rendelt magának és a többieknek is.

Azt mondják, már másnap jelentkezett az elnöknél, dolgozni kezdett, s azóta sincs ellene semmi kifogás. De az ezer napot s az égő pajtát nem tanácsos előtte szóba hozni Még a háta mögött sem.

Keke&di Gyula

EQY HŐSI KOR HŐS FIA

Sokáig emlékezetes marad

a cseh Fucsik-filmnek az a jelenete, amikor a civil ruhás Julius Fucsikot kiviszik a börtönből, és egy dombocska tetejéről megmutatják neki a nyár fényeiben fürdő Prága vonzó, varázslatos szépségét. A kövér Gestapo-nyomozó mint egy modern Mefisztó áll a forradalmár mellett, akiiről azt hiszi, hogy megtörte a börtön, a halál közelsége. »Csak már ez a látvány kellett neki. ez a lehetőség, Jjogv szabad lélegzetet vegyen, és majd mindent úgy csinál, ahogy mi akarjuk« mondja magában a ravaszsáNem célunk idézni ezt a naplóüzenetet, mint ahogy nem szükséges elmondani a sokáig »Horák tanár úr« köntösében harcoló Fucsik eli'ogatásának és kivégzésének körülményeit sem. Az adatok mindenütt megtalálhatók; Julius Fucsik alakja bevonult a mi iskoláskönyveinkbe is. E szerény írás célja az, hogy elgondolkoztassa az olvasót: a szoborrá, utcanévvé, iskolai feladattá, fogalommá lett Fucsik — a még fiatal, jóképű cseh kommunista, az újságíró és »magántudós« — nem is olyan régen még élő ember volt tele emberi szomjúgára büszke, valójában azonban földhöztapadtan korlátolt Gestapo-ember. De mélyen csalódnia kell, mert Fucsik — akiben egy méltatója sok joggal a korszerű, pozitív és harcos Faust egyik példaképét látta — csak mosolygott Me- fisztójón.

Julak« szerette az életet, azért küzdött első eszmélése óta az emberek ünnepeiért és hétköznapjaiért, és éppen ezért az élet ügyét sokkal fontosabbnak tartotta saját életénél. Még egyszer megnézte a várost, amelyet úgy szeretett, amelynek fia volt; le- hörpintette a jó, hideg pilseni sört, amellyel az arcára nyájasságot öltő pribék megkínálta. Tudta Fucsik, hogy utoljára látja az »Arany Prágá«-t, és utoljára iszik sört. Tudta, hogy ha mégis, hallgat, íri- végzik. És továbbra is hallgatott. Az életért hallgatott.

De ugyanakkor üzent is.. Ha az éppen húsz éve, 1943. szeptember 8-án kivégzett Julius FucsikMl nrm msro'U volna fenn egyetlen sor sem, amit a vizsgálati fogságban, a börtönben papírra vetett, akkor is üzent volna. Ahogyan élt, amilyen bátor és tisztességes volt, amit még a ná- megszállás ideje előtt a Szovjetunióról, az új. reménybeli Csehszlovákiáról, a népek testvéri barátságáról írt, az is mind üzenet a túlélőknek és a holnap születőknek, nekünk. De — csodálatos módon — fennmaradt börtömnap- lója is, ez a tömör remekmű, amelynek minden sora igazi irodalom és igazi hitvallás. Ahogy Anna Frank — szintén immár világhírűvé lett — naplója jelképes, összefoglaló üzenete annak a száz- és százezer gyereknek és felnőttnek, aki az őrjöngő fasizmus áldozatává lett, úgy Julius Fucsik börtönnaplója mintegy sugárkévébe vonja és fonja mindazok üzenetét, akik szembe mertek szállni a fasizmus zsarnokságával. A fucsikinapló a mártírok üzenete.

sággal az élet, a lélegzet, a szépség után (és a pohár sör után Is). És valahogy úgy van, hogy a legjobb film, a legdrámaibb színdarab sem tudja teljes mélységében megmutatni: mennyire nem volt könnyű neki (neki sem) hősnek lenni, bízó és biztató szavakat, mondatokat vetni a papírra, miközben tudva tudta, hogy nemsokára felakasztják.

Egy kicsit lejárattuk annak idején a »hős« fogalmát, egy kicsit olcsóvá tettük, többek között nyilván azért is, mert egy időben nem kevesen igen olcsón jutottak hozzá ehhez a címhez. Márpedig a »hős«-t nem lehet kinevezni, azt a nép üti azzá, és a történelem szentesíti. A nép, amely a régmúlt korokban — amikor még nem szerepelhetett a történelem színpadán — legendás hősöket szült magának, és amely tegnap és tegnapelőtt óta immár valóságos hősöket igényel. A nép hőse az, aki azt teszi — kiemelkedő erkölcsi és szellemi erővel —, amit a nép érdeke parancsol. A fasizmus uralkodása idején az volt a legnagyobb hős, aki a leragyogóbb példát mutatta a népellenes rendszer elleni harcra. Julius Fucsik, a bátor és okos illegális harcos hős volt. Ma az a legnagyobb hős. aki a lebtöbbet teszi a békéért, a békés fejlődésért. S a tegnap és a ma hősei között híd íve feszül. Hiszen Fucsik (és a Fucsikok) harca nélkül ma nem lehetne békés egymás mellett élésről, egy új aranykor reményéről beszélni. A Vaszilij Tyorkinok, az egyszerű szovjet katonák milliói a harcmezőn, a Fucsikok, a Schönherz Zoltánok, a Bajcsy- Zsilinszky Endrék a zsarnokság és az elvakítottság gyűrűjében, fenyegetések és csábítások között építették a hidat az öntudatra ébredt emberek között, a tegnap, a ma és a jövő között. Ezért oly élő, ezért oly aktív fegyvertársunk a húsz éve kivégzett Julius Fucsik.

Antal Gábor