Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)
1963-09-04 / 206. szám
BIZONYITVANYOSZTAS Kedves ünnepséget rendezett a Szakszervezetek Megyei Tanácsa augusztus 18-án Kaposváron. A HVDSZ pécsi műszaki szakiskolájának somogyi hallgatói ekkor vettek át végbizonyítványukat Karvaly József igazgatótól. A bizonyítványosztáson részt vettek a vállalatok igazgatói is, hogy megnézzék, milyen eredménnyel zárták dolgozóik a két évet. Karvaly József megköszönte a vállalatok és tömegszervezetek vezetőinek, hogy segítették a szakiskolásokat. Arról is szólott, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük a hallgatóknak. Ismertette az eredményeket, további jó munkára hívott fel, majd kiosztotta a bizonyítványokat és a tanulmányi lapokat. Az igazgatók megelégedéssel nézték a bizonyítványokat. A somogyi csoport tanulmányi átlaga nagyon jó volt. A HVDSZ-hez tartozó vállalatok műszaki állományú dolgozói helytálltak az iskolán, megszerezték a magasabb műszaki képzettséget. A bizonyítványosztás után Dolgos Gyula, a HVDSZ megyei bizottságának titkára méltatta a műszaki iskola jelentőségét. Elismerését fejezte ki a somogyi hallgatóknak, mert csoportjuk első lett a három megye (Baranya, Tolna, So- mogy) tanulmányi versenyében. — Büszkék vagyunk arra, hogy a mi hallgatóink tanultak a legszorgalmasabban. Ez arra kötelezi őket, hogy ne elégedjenek meg az elért eredménnyel, képezzék magukat, állandóan növeljék általános és műszaki műveltségüket. Beszéde végén sok sikert és eredményes munkát kívánt a szakiskolát elvégzőknek. Az üzemek, üzemrészek, műhelyek munkája bizonyítja majd, hogy hogyan hasznosítják a hallgatók a Könnyűipari Minisztérium Helyiipari Főosztályának és a Szakszervezetek Országos Tanácsának szakiskoláján tanultakat. Szabó Imre levelező Elkészült a művelődési terv Egy kicsit furcsa kereskedelem! Már kétszer ért csalódás a kaposvári halüzletben. Amikor először tértem be a Nosz- lopy Gáspár utcai boltba, megkérdeztem, hogy milyen árú halat lehet kapni. Az üz letvezető azt vá laszolta, hogy csak húszforintosat. Miközben lemérte a két kilót, bejött három hölgy, s a bejárattal szemben levő ajtón hátrament. Visszafelé egy-egy csomag halat hoztak■- Az üzletvezető lemérte, s 34 forintot számított a két kilóért. Amikor én is kértem a 17 forintos halból, megfogta a váltamat, s kifelé tessékelt. Elrántottam a váltamat, s kértem, hogy legalább az egyik kilót cserélje ki 17 forintosra. Az elárusító megtette ezt. De nagyon bántott, hogy így jártam, s elmentem a kereskedelmi osztályra. Az osztályvezető telefonon beszélt a Halértékesítő Vállalat boltvezetőjével. Azt úgy tájékoztatta, hogy nem a vállalaté volt a 17 forintos hal, ő hozatta a Balatonról. Az osztályvezető figyelmeztette, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyen. Augusztus 13-án újra bementem a halboltba. A pulton 17 és 20 forintos hal volt. Nem volt nálam elég pénz, elszaladtam férjemhez egy húszforintosért. Mind a ketten visszamentünk a Boltba. Akkor már a 17 forintos halat tartalmazó tepsi nem volt a pulton. Az elárusító azt felelte férjemnek, hogy nincs ilyen hal. Csodálkoztam, hiszen vevő nem volt a boltban. Nem szóltunk egy szót sem, kimentünk az üzletből. Férjem visszatért munkahelyére, én meg felmentem megint a kereskedelmi osztályra. Az egyik munkatárs eljött velem az üzletbe. A 20 forintos halak között megtalálta a 17 forintosokat. így aztán én is, más is vásárolhatott az olcsóbbikból. Azért írtam meg a tapasztaltakat, mert furcsának tartom ezt a kereskedelmet. Jó lenne, ha a Hal- értékesítő Vállalat figyelmeztetné a boltvezetőt. Kaltenecker Józsefné Kaposmérő, Kossuth Lajos u. 97. Egyre többen látogatják a csokonyavisontai gyógyfürdőt Az idei fürdőidényben sokAz 1963/64. művelődési tervet nagy körültekintéssel állította össze a nagyberényi kulturális bizottság. Az idén csak olyat terveztek, amit meg is valósítanak. A terv megvitatásán részt vett Somogyvári Imre, a Tabi Zichy Mihály Járási Művelődési Ház igazgatója is. A dolgozók esti iskolája az idén is megindul. Tavaly huszonnyolcán vizsgáztak, most tizenöten kezdik el a tanulást a nyolcadik osztályban. A hetedikben is megkezdődik az oktatás. A termelőszövetkezeti akadémiára jelentkezők kertészeti alapismereteket tanulhatnak. A nőtanács és a szülőt Megvalósítjuk a javaslatot Bognár M. Gyula levelezőnk «-Nincs már vízhiány a nagyatádi gyógyfürdőben-« című írásában kifogásolta, hogy csak délután hatig van nyitva a fürdő. A gyerekek kísérőinek teljes árú jegyet kell váltaniuk. Javasolta, hogy telepítsen a vállalat élő sövényt a strand kerítése mellé. A Víz- és Csatornaművek nem tartja indokoltnak a nagyatádi fürdő este 8 óráig való nyitva tartását. Aki belép a strand területére, köteles jegyet váltani. A jegy árát nem a vállalat, hanem a fölöttes árhatóság állapítja meg, ezen nem változtathat. A Víz- és Csatornaművek egyetértett Bognár M. Gyula másik javaslatával, s élő sövényt telepít a strand kerítése mellé. FIGYELEM! Értesítjük kedves vevőinket, hogy szeptember 3- 15-ig paprikavásárt tartunk a MÉK- és az fmsz-boltokban. Az eltenni való paprika ára kg-ként 1 Ft. MÉK. Kaposvár. (71530) munkaközösség kilenc előadásból álló szülők akadémiáját szervez. Az egészségügyi tanfolyamon az orvos és a védőnő tart előadásokat a község lakóit érdeklő témákból. A KISZ-szervezet színjátszói megtanulják a télen a Madárijesztő című háromfelvonásos vígjátékot. Az úttörők a Csipkerózsika című mesejátékot adják majd elő. A könyvtárban klubestek, író-olvasó találkozók lesznek. A nőtanács a téli estéken kézimunkázni hívja össze az asszonyokat. Felelősségre vonta a szerelőket a gépállomás Nezdei József kaposmérói olvasónk panaszát -A Kaposvári Gépállomás figyelmébe!« címmel közöltük a lap augusztus 7-i számában. A Kaposvári Gépállomás hanyagul megjavított cséplőgépet küldött a ka- posmérői Űj Elet Termelőszövetkezetbe. A gép csak papírral volt üzemképes. Csöndör Lajos, a Kaposvári Gépállomás igazgatója a következőket fűzte olvasónk leveléhez: »Felelősségre vontuk a cséplőgépeket javító traktorosokat. A gépet tavaly december 7-én javították meg. Üzemképtelenségéhez — a javítási hibákon kívül — hozzájárult a helytelen tárolás. A cséplőszínben kenyérgabona volt, oda nem lehetett beállítani. A ponyva nem óvta meg az időjárás viszontagságaitól a szabad ég alatt álló gépet A kemény tél után beköszöntő szárazabb időben meglazultak a rögzítések. Növelte a bajt, hogy a traktorosnak nem volt megfelelő szakmai képzettsége. Két szerelőt küldtünk Ka- posmérőbe, a cséplőit azonban nem tudták megjavítani, ki kellett cserélnünk.-« Ezer szódásüveget kapott az italbolt Kovács József fcaposíői olvasónk elpanaszolta a lap július 10-i számában, hogy a földmüvesszövetkezet nem gondoskodik a falubeliek ellátásáról. A 2-es számú boltban nem lehet szódavizet kapni, palackozott bor sincsen. Ä Szövetkezetek Kaposvári Járási Központja közölte, hogy július 23-án megérkezett a földművesszövetkezethez a megrendelt ezer darab szódásüveg. Most már a 2-es számú boltban is lehet szódavizet kapni. Palackozott bort azért nem árusít a bolt, mert az fmsz nem kapott a harmadik negyedévre, kai több gyógyulást kereső látogatott Csokonyavisontára, mint a korábbi években. Naponta olyan ezren -e zers zá za n keresték föl a gyógyfürdőt, munkaszüneti napokon pedig mégegyszer ennyien. Tavaly 63 800 forint bevétele volt a fürdőnek májusban, júniusban és júliusban. Az idén 87 700 forint ára jegyet adtak el ugyanezekben a hónapokban. A karádiaknak is segíteniük kell Több karádi olvasónk kifogásolta, hogy gyakran van baj a községben levő taxival. Pedig sokan igénybe vennék a gépkocsit, mert a busz olyan 200 —250 méterre áll meg az állomástól. Olvasóink szerint jó lenne, ha az AKÖV jó gépkocsit küldene a faluba, a busz megállóját pedig áthelyezné az állomáshoz. Hoffmann Sándor, a 13. sz. Autóközlekedési Vállalat igazgatója a következőket válaszolta a lap július 31-i számában megjelent levélre: »Intézkedtünk, hogy a taxit javítsák meg. Az autóbusz csak akkor járhatna be az állomás elé, ha a község lakói megépítenék a fordulót. A vállalat már tárgyalt a Karádi Községi Tanácscsal; minden attól függ, hogy a megbeszéléseket követi-e intézkedés, Az AKÖV megvizsgálja a menetrendet, hogy közelebb lehet-e hozná a vonat és a busz csatlakozásét.« Fertőtlenítették az állomás környékét Nagy Lás2üó a karádi áüo- máson dolgozó erdészeti munkások nevében szóvá tette, hogy tele van léggyel a pályaudvar. Amikor leülnek ebédelni, azonnal lecsapnak az ennivalóra. Tóth János, a Pécsi Igazgatóság vezetője közölte, hogy azért volt olyan sok légy a karádi állomásom, mert az állami gazdaságnak érkezett nagy mennyiségű trágyát vontatottan szállították el a tavaszi és nyári mezőgazdasági munkák miatt A gazdaság a trágyát többszöri sürgetésre, a KÖJÁL intézkedésére elfuvarozta. Az állomást és környékét fertőtlenítették. A légyinvázió így | megszűnik. A vendégek ellátására sokkal nagyobb gondot fordítanak az idén. A főidényre egészségügyi felügyelőt alkalmaztak. Horváth Gyuláné védőnő ügyelt a rendre, a tisztaságra; kioktatta a fürdőzőket, hogyan használják a gyógyvizet; ellenőrizte a földművesszövetke- zet italmérését és konyháját. A korábban használt ásott kutat a hatóság lezáratta. A fúrott kút egészséges és hideg ivóvizet ad. A fürdőmedence bejáratánál négy zuhanyt állítottak fel. A gyógyfürdő vendégeit az idén a Barcs és Vidéke Földművesszövetkezet látja el. Június '-e és augusztus 15-e között 568 000 forint értékű italt és ennivalót adott el a szövetkezet. Csaknem 400 adag ebéd fogyott naponta a főidényben. A szövetkezet saját üzeméből szállítja az üdítő italokat a fürdőre. A helybeli termelőszövetkezet, sajnos, nem látja el kielégítően a fürdőt baromfival és főzelékfélével. Nincs elegendő gyümölcs. Görögdinnyét árultak, aimót, körtét azonban nem. Paprikát és paradicsomot sem lehetett kapni. A földművesszövetkezet vezetőségének nagyobb gondot kellene fordítania a gyümölcs árusítására. A vendéglő munkáját gyakrabban ellenőrizhetné az fmsz. A nyáron többször előfordult, hogy az előző nap főzött ételt szolgálták feL Pénzár Ferenc Tab Mikor lesz víz a horgásztanyán? Körülbelül egy évvel ezelőtt bevezették a vízvezetéket a fo- nyódi Szúnyog-szigetre 25 000 forintos költséggel. Sajnos, a horgászok ennek ellenére ríz nélkül vannak. Amikor a csöveket lefektették, a KÖJÁL és a bélatelepi vízmű kifogásolta, hogy nem védőcsőben fut a vízcső, s egy csőrepedéskor szennyeződés történhet. A Sporthorgász Egyesület hajlandó védőcsövet húzatni a vezetékre. Ezt szóban és írásban is közöltük az illetékesekkel, azonban nem kaptunk rá választ. Mikor lesz végre vizünk? A szigeten lakók összeadják a szükséges pénzt, csak már intézkedjenek! Bácsai Zoltán, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület titkára Varga Kálmán levelező AZ ILLETÉKES VÁLASZOL LEVELEKBŐL Több hajmási olvasónk kifogásolta, h y a helybeli föld- művesszö\ _rcez.eti italboltban nem lehet hűtött italt kapni, a poharakat nem mossák el rendesen, A Szövetkezetek Kaposvári Járási Központja megvizsgálta olvasóink panaszát. Megállapította, hegy a poharak mosása nincs biztosítva, emiatt szeny- nyesek, foltosak. Jégverem nincs, hűtőszekrényt se kapott még a bolt. A járási tanács kereskedelmi felügyelője egyik korábbi vizsgálatakor kifogásolta, hogy nem moshatnak kezet a vendégek. Az FJK intézkedett a hibák megszüntetésé* * * Lapunk július 24-i számában néhányan szóvá tették, hogy a zamárdi pályaudvaron levő eligazító tábla nem ad pontos útmutatást a községbe érkező üdülőknek és turistáknak. Néhány fontos helyet egyáltalán nem tüntet fel. Fodor János, az Idegenforgalmi Hivatal vezetője közölte, hogy a zamárdi térképes útmutató táblát a budapesti Grafikai Alkotóközösség (Budapest, VIII., Felsőerdősor u. 16.) festette. A táblát a községi tanács az Ingatlankezelő Hivatal rendelkezése ellenére küldte el felújításra. Az adatokat nem közölte a kivitelezővel. A hivatal megtette a szükséges intézkedéseket. * * * Opra Sándor olvasónk a lengyeltóti kórházban fekszik. Levelében arról írt, hogy milyen nagy gonddal gyógyítják itt a betegeket. * * * Szentmártom Mária segesdi olvasónk elpanaszolta lapunk július 17-i számában, hogy a községben levő orvosi rendelő mellé nem építettek illemhelyét. Szűcs Béla, a Segesdi Községi Tanács vb-titkára közölte, hogy tervezési hiba miatt nem építettek illemhelyét az orvosi rendelő mellé az átalakításkor. A tanács azóta már intézkedett. * * * Madarász Ervinné (Kaposvár, Május 1. utca 16.) olvasónk szóvá tette, hogy többet fizettet vele az Áramszolgáltató Vállalat, mint amennyit fogyaszt. A vállalat kaposvári üzemvezetősége megvizsgáltatta Madarász Ervinné fogyasztásmérőjét hitelesített műszerrel. Megállapította, hogy a fogyasztás- mérő államilag hitelesített, s hibaszázaléka az előírotton belül van. A panaszos tehát nem fizetett többet a fogyasztóidnál. * * * Zsoldos Irma varaszlói olvasónk arról számolt be levelében. hogy nagyon jól érezte magát a nyáron a Braun Éva építőtáborban. A 8-as brigád tagjai hamar összebarátkoztak a kiskorpádi tábor vezetőivel. Nekik köszönhetik, hogy felejthetetlen élmény mindannyiuk- nak az itt töltött két hét. A szakmunkások nagyon sokat segítettek a középiskolás lányoknak, hogy elsajátíthassák a munkák csínját-bínját. * * * Néhány budapesti olvasónk azt kérdezte lapunk július 24-i számában, hogy miért nem lehet fagylaltot kapni a balaton- fenyvesi Kupa Vendéglőben. A Szövetkezetek Fonyódi Járási Központja megállapította, hogy elromlott a fagylaltpult kompresszora, emiatt hosszabb ideig nem tudtak vele fagyasztani. A járási központ közbenjárására megjavították a kompresszort. * * * Várkonyi József kaposvári olvasónk kifogásolta, hogy a fürdőhengerek nagyon gyengék. Amit vásárolt, azonnal elromlott, csöpögött belőle a víz. A Vas- és Műszaki Nagy keres ke- deümi Vállalat a panaszra adott válaszában közölte, hogy már nem cserélheti ki Várkonyi József hibás hengerét. Most a Belkereskedelmi Minisztérium Vases Műszaki Főigazgatósága intézkedett, hogy cseréljék ki a fürdőhengert. * * * Palaics János (Nagyatád, Szécsényi tér 16.) olvasónk arról számolt be levelében, hogy a Nagyatádi Konzervgyárban két szocialista címért küzdő brigád alakult augusztus 20-án, A Kilián és Gagarin nevét fölvevő brigádok versenyben vannak egymással. A brigádtagok vállalták, hogy részt vesznek valamilyen oktatásban, segítik egymást. * * • Egyik kaposvári olvasónk a következőket írta: »Kezelésre járok minden nap a kórházba. A belgyógyászat oldalán megyek a Bajcsy-Zsálinszky utcában. A múltkor csaknem eltörtem a lábam. A kórház parkjának végében van egy utcára kihajló fa. Erről valami gyümölcsféle hullik a földre. Az emberek széttapossák, s a síkos héja' veszélyezteti a járókelők testi épségét. Sokan járnak erre bottal, sőt mankóval is, jó lenne, ha kivágnák a fát.-« Csak egy kis belátást A Latinka Sándor utca 8. sz. házban lakó ötven család nevében Írok a szerkesztőségnek. Nagyon zavarja nyugalmunkat, hogy a Magyar Honvédelmi Sportszövetség modellezői vasárnap délutánonként búgatják a benzinmotorokat. Tudjuk, hogy a szakkörre szükség van, a modellezésnél kezdődik a pilótaképzés. De miért éppen egy ilyen nagy bérházzal szemben adott helyet a városi tanács a modellezőknek? ötven család békés nyugalmát, álmát, gyerekek és betegek pihenését zavarják a modellezők. Néha még este 10 óra után is járatják a motorokat. Nekem különösen nehéz a helyzetem, mert feleségem a tavasszal agyvérzést kapott, s itt fekszik bénán a sportszövetség helyiségével szemben. A kórházból hazaküldtek azzal, hogy minden a türelmes, gondos ápolástól függ. Kértem az ifjúsági vezetőt, hogy legyenek tekintettel helyzetünkre. Azt válaszolta, hogy van engedélyük, s be kell járatniuk a motorokat. Nem hagyták abba a berregetést. De akkor mire vonatkozik a csendrendelet? S mit csináljanak azok, akik munka után pihenni szeretnének? Művelődéi szórakozás VÖRÖS CSILLA« FILMSZÍNHÁZ ROBINSON CSALÁD. Ame. rikai film. Korhatár nélkül. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. (Szeptember 4-ig.) SZABAD rrJÜSAö filmszínház A BÁLVÁNY. Magyar fiba. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 4, 6, I órakor. (Szeptember 4-ig.) DÓZSA KERTMOZI SÉTA A NÁRCISZOK KÖRÜL. Előadás kezdete fffl 8-koa. Balatoni filmszínházak műsora Szeptember I tm Dr. Falnsy Dezső Kaposvár, Latinka Sándor a. 8. Több előrelátást A Cserben lakok aggódva néznek az esős őszi, téli napok elé. A Kapos medre az utóbbi években nagyon eliszaposodott, az illetékesek mégsem gondoskodnak a kitisztításáról. A talajvizet levezető csatornák nyílása alig látszik ki az iszapból. Már most őszies esők hullanak, s több ház pincéjében felgyülemlett a talajvíz. A cseri óvoda alagsora is vízben áll. Még a tél beállta előtt ki kellene tisztítani a Kapos medrét és a talajvizet levezető csatornákat. Kovács Dénesné Cseri út balatonboglab Üzletemberek. Szovjet m— HALATONLELLS fedett kert; A rendörfeJBgyelő. Olasz filmPark: Revflparádé. MDK-Skn. BALA TONSZEMES Udvari belead. Amerikai film. FONYÓD Kert: Üzletemberek. Szovjet film. SIÓFOK Kert: Válságos Órák. Saovjet film. Terem: Ordasok között. Saovjet film. ZAMARDI Kert: A nagy manőver. An*ol film.