Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)
1963-09-25 / 224. szám
Szerda, 1963. szeptember 25. 3 SOMOGYI NÉPLAP Tetszik A vállalatok kezdik fölismerni az ésszerű készletgazdálkodás jelentőségét Tanácskozás a Nemzeti Bank megyei fiókjánál A Magyar Nemzeti Bank Somogy megyei fiókjánál minden félévben elemzik a vállalatok készletgazdálkodósát. A múlt héten azt vitatták meg, hogyan alakultak a készletek az idei első félévben. Tihanyi Zoltánnak, a Magyar Nemzeti Bank Sbmogy megyei fiókja igazgatójának bevezetője után Somogyi Józsej és Felméri István, a bank dolgozói tájékoztatták erről a részvevőket. jobb az eredmény a tavalyinál A két beszámolóból az derült ki, hogy mind a tanácsi, mind pedig a minisztériumi vállalatoknál ésszerűbben gazdálkodtak a készletekkel, mint a múlt év azonos időszakában. Csupán a tanácsi szolgáltatóiparban emelkedtek nagyobb mértékben az anyagkészletek (11 százalékkal). Nem túl számot- tfevő a fölösleges készlet sem. (Az összkészletnek alig 3 százaléka.) Elbizakodásra azonban semmi ok sincs. Egyrészt azért, mert még sokszor megsértik a bizonylati fegyelmet, jó néhány helyen rossz a raktározás, másrészt pedig, mert abban, hogy az idei első félévben kedvezőbbek voltak a készletgazdálkodás mutatói, nagy része van az objektív körülményeknek is. Néhány üzemben a nehézkes téli szállítás eleve lehetetlenné tette, hogy a szükségesnél több anyag halmozódjon fel. A ruhaüzemben például anyaghiány miatt kénytelenek voltak az elfekvő készletek egy részét is hasznosítani. Kétségtelen azonban, hogy több vállalatnál azért volt megfelelő az anyag- készlet, mert belátták, hogy a helytelen anyaggazdálkodás kárt okoz a népgazdaságnál?:. Használt a büntetés Alapos munka eredménye az, hogy egyre több vállalat fordít gondot a helyes anyaggazdálkodásra. E munkából kivette részét a Magyar Nemzeti Bank is. Büntető kamattal sújtotta azokat a vállalatokat, amelyek a szép szó, a figyelmeztetés ellenére se törekedtek megfelelő készletgazdálkodásra. A büntetés, ha az első pillanatokban elkedvetlenítette is a vállalatokat, mégiscsak arra ösztönzött, hogy előrelátób- ban szerezzék be, s ne engedjék felhalmozódni az anyagot. Nem hat-e kedvezőtlenül, ha kemény büntetést rónak ki a készletgazdálkodást elhanya- golókra? — vetődött föl a megbeszélésen. A megyei tanács képviselője például megemlítette, hogy sajátos körülményei miatt a Csurgói Faipari Vállalat iránt nagyobb elnézést kellett volna tanúsítania a banknak. Álláspontját többen megcáfolták. A büntetés a Csurgói Faipari Vállalatnál is elérte célját. Serkent a prémium is A büntetés azonban csak egyik módja annak, hogy a vállalatokat körültekintőbb munkára serkentsék. Szükség van arra is, hogy a bank és a tanács dolgozói még szorosabban működjenek együtt a készletgazdálkodás ellenőrzésében. Jó lenne, ha több közös vizsgálatot végeznének, s ha a tanács a vállalatok beszámoltatására meghívná a bank képviselőit is. A jövőben premizálni kellene azokat a vállalatokat — javasolták néhány an —, amelyek említésre méltó eredményt érnek el az anyaggazdálkodásban. Mindenki egyetértett azzal, hogy ez kedvező hatást váltana ki az üzemekben. Ügyelni kell azonban arra, hogy a prémium ne látszateredmények elérésére ösztönözze az üzemek vezetőit, dolgozóit. Ugyanis már előfordult ilyesmi. Körültekintő munkával ki lehet dolgozni olyan prémium rendszert, amelynek a népgazdaság is hasznát látja. Közös a feladat A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a készletgazdálkodás akkor jó, ha nem csupán a bank vagy a tanács őrködik fölötte, ha nemcsak ők tárják fel az elfekvő anyagokat, hanem a vállalatok is — hangsúlyozták a tanácskozás részvevői, Nemcsak a számviteli, hanem a műszaki dolgozóknál!: is arra kell törekedniük, hogy tervszerűen, a szükségletnek megfelelően rendeljenek anyagot, megakadályozzák a készletek felhalmozódását, meggátolják, hogy a társadalmi tulajdon akár a helytelen tárolás, akár a bizonylati fegyelem megsértése következtében kárt szenvedjen. Szegedi Nándor Fonyódon a minap sokan megnézték Bogdán László házát. Eleinte csak a szomszédok jöttek el. később azonban fel-felbukkant egy- egy távolabbi lakó is. Talap valami rendkívüli dolog történt a nemrég épült családi házban? Nem. A nagy érdeklődést a szobafestés váltotta ki. Ez pedig igazán nem különös esemény. Akkor mi csalta oda az embereket? Az, hogy a frissein festett falak nagyon szépek. Akadt olyan kíváncsiskodó is, aki mindjárt elhatározta, hogy lakását azokkal festeti ki, akik oly szépre varázsolták Bogdánék szobáit. A házigazda azt mondta, hogy jól teszi, hiszen a négy festő: Molnár István, Kótai József, Jeszeneki Lajos, Büki Ferenc pontosan a megállapodás szerint jött dolgozni, minden percet kihasználva, szorgalmasan végezte munkáját, gondosan ügyelt a család nyugalmára, udvarias és előzékeny volt. Az elismerés elsősorban a négy festőnek szól. De nemcsak nekik, hanem az Épületszerelő Vállalat fonyódi kirendeltségének is. Sz. N. ÉPÜL A BORJÚNEVELŐ ötven férőhelyes borjúneve) ő épül a kcthelyi Aranykalász Tsz-ben. A borjúnevelőt szeptember 30-ra készíti el a tsz építőbrigádja. Közelebb az emberekhez “-XT““ Szabáson a termelőszövetkezet nem áll rosszul. Aki azonban csak erről az oldaláról vizsgálja a helyzetet, az méltán mondhatja, hogy itt nincs különösebb probléma, a munka megy, a kedvezőtlen időjárás ellenére eléggé jók a termésátlagok, hiszen például kenyérgabonából is többet adhattak az államnak, mint tervezték. Rendszeresen fizetnek előleget, és szép az állattenyésztésük. A termeléssel tehát nagyobb baj nincs. Mégis, ha az ember a szövetkezeti gazdákkal beszélget, az az első benyomása, hogy elégedetlenek. Panaszkodnak, zúgolódnak azok is, akik igen szorgalmas munkásai a gazdaságnak, s felelősséget éreznek a maguk és a szövetkezet sorsa iránt. Jól tudjuk, hogy nem egyforma egy falu népe. Mindenütt akadnak kevésbé dolgos, hangoskodó emberek. Az idős Hász Henrik így beszél róluk: »Azt kiabálják, 29 forintért éppen elég az, amennyit dolgoznak. Pedig nem így van, ha többet akarunk, akkor többet kell dolgozni, termelni.« De ezt meg kellene értetni az emberekkel. Ám a megértés helyett — hadd idézzek ismét egy véleményt — -a gyűlölködés lesz mind nagyobb, a tagság haragszik a vezetőségre, a vezetők a tagokra, s nem kisebb az egymás elleni áskálódás sem«. Mi az oka ennek? A legalapvetőbb baj az, hogy gyenge az irányítás. Ami gond van ebben a községben, szinte valamennyinek ez a tény a szülője. A rengeteg példa közül csak néhányat ragadunk ki. Kilenc ló van ma is a háztájiban. Ez a törvénytelenség mérgezi a közhangulatot, mind többen hangoztatják: »Ha annak lehet, akkor nekem miért nem?« Nem olyan probléma ez, amit ne lehetne elrendezni, csakhogy senki se akar »rossz ember« lenni; ahogy Nagy József tanácselnök mondta, a lovak értékének felbecsülésére nem tudnak bizottságot alakítani. Járási segítség hiányára hivatkozik Merencsics József tsz-elnök, pedig ezt a törvénytelenséget a szövetkezetben elsősorban neki kell megszüntetnie. Mert a szövetkezet érdeke, törvényei megkívánják, hogy a legrövidebb időn belül elkerüljenek a lovak a háztájiból! Sok keserű szó fakad amiatt is Szabáson, hogy az emberek kisebb-nagyobb gondjaival nem törődik a vezetés. Nem orvosolják azonnal a sérelmeket, s így a tüskét meghagyják a tagok szívében. Érthető, hogy például nem egyhamar fogja elfelejteni Németh, István azt, hogy ő, aki két év óta takarmányos, mindennapos munkás, kért egy szabadnapot, és nem adták meg neki. Lebecsülése a közösségnek, a demokrácia sutba dobása az, mikor a közgyűlés határozatával ellentétes intézkedést hoznak a vezetőségi ülésen. Sértődésnek teremt alapot, mikor a részesedés adásakor egyik tagnál figyelembe veszik, hogy iskolás gyermeke dolgozott a nyáron, a másiknál pedig nem. Apróság mindez? Nem. Mert a sok kis megbántás következménye az, amit Verblecz Vendel traktoros így fogalmazott meg: »Én nem tudom, de vésik a tagság, mint tavasszal a jégcsap az ereszen.« Eltávolodtak a vezetők a közösségtől. Ezt azok az emberek mondták, akik hiányolják, hogy nem foglalkoznak eleget és kellőképpen velük. Széthúz, határozatlan a vezetőség; ha hosszú órákig tartó vita után végre döntenek, mikor kimennek, már azt hajtogatják: mégsem így kellett volna. Ez a bizonytalankodás az oka annak is, hogy meglehetősen egyedül érzi magát Szőke János agro- nű-mus. Szívósan, törekvőén dolgozik, de vajmi kevés támogatást kap. Nincs, aki segítsen megmagyarázni a tagoknak, hogy miért van szükség a húszezres kukoricatőszámra vagy minél több üsző fölnevelésére, s ezért néha türelmét vesztve nem olyan hangot üt meg ő sem, mint várnák. Beszélgethetnénk még az igen rossz, nagyon sok veszekedést okozó bérszámfejtésről, arról, hogy az állami gazdaság miért adott ki szabási embereknek részes lucernakaszálást a szövetkezet vezetőinek megkérdezése nélkül. Sorolhatnánk tovább a bajokat. De az elmondottakból is kitűnik, hogy bonyolult, nehéz a helyzet ebben a községen. Még nem késő, most kell gátat vetni ennek a rossz' irányban megindult folyamatnak! Elsősorban a szövetkezet vezetésében kell rendet teremteni. Mert a szabási emberekben megvan a többre való igyekezet, az adottságok sem hiányoznak, csak irányítani kell őket. Álljon sarkára az elnök, szigorúan, de igazságosan, emberségesen és határozottan irányítson, s olyan emberek segítségére támaszkodjon, akiknek szívügyük a szövetkezet sorsa. Rendet lehet teremteni Szabáson, közelebb lehet kerülni az emberekhez. S nem a lovak átvételéhez van szükségük a járás segítségére, hanem ehhez a munkához! Vörös Márta A KtiST-NEK IS, a Közös Piacnak is vannak barátai, s akadnak akik ellenzik. Nem lc'.et azonban vitába szállni a tényekkel, a statisztika adataival: a KGST nemzetközi súlya folytonosan nő, keretei tágulnak, tevékenysége mind sokoldalúbbá válik és bővül, szabályzata pedig lehetővé teszi Európáéi kívüli országok csatlakozását, ha egyetértenek a KGST céjaival és elveivel, így lett tagja 1962-ben a Mongol Népköztársaság. Már az 1962 júliusában tartott moszkvai tanácskozás levonta az elméleti következtetést hogy a szocialista országok nemzetgazdaságának a közeledése egymáshoz objektív törvényszerűség, ami termelőerőik gyors fejlődéséből és éie' oe vágó érdekeik azonosságból ered. Az idén júliusban tartott tanácskozás újabb lépés volt a múlt évben kije- 'ólt úton: újabb eredményekről számolt be a hosszú lejáratú programok kiszélesítése, a gazdasági és tudományos, műszaki együttműködés, a kollektív gazdaságok működése terén. Nyugati bírálók szerint a különböző országok ott »integrációnak« nevezett gazdasági erőfeszítéseit csupán a szabadpiac gazdasági viszonyai mellett lehet összehangolni. Az óiét megcáfolta ezt a véie- máryt. 15 évvel ezelőtt, amikor KGST megalakult, a mai tagállamok villamosenergia- és aceltermelése körülbelül egy szinten volt a fejlett európai országok »hatosának« villamosenergia- és u- termelésével, 1961-ben pedig — az ENSZ adatai szerint — r. KGST országainak ipari termelése kétszerese volt a Közös Piac országai ipari termelésének 1962-ben a KGST országai acélból és villamos energiából 1,5-szer, szénből kétszer, kőolajból 15-sz;' - > nyit termelt, mint a „hatok!” A FEJLŐDÉS ÜTEME is mege ózöen mutatja a KGST- ben társult szocialista országok és a társulás életképességet Az elmúlt tíz évben kétszer olyan gyors ütemű volt az iparosod is, rmnt a tókésországok- bnr.; tavaly a KGST országaiban 9, az európai kapitalista országokban viszont csupán 4 százalékkal emelkedett a termelés. A tapasztalat megcáfolta a »szabadpiac« híveinek azt az »elméletét« is, hogy a KG országainak e j ■ nem lépi át a szokásos techni- cizmus határait, nem küzdi le a nemzeti elhatároMságot, és kétoldalú kapcsolatokra támaszkodik. Az első időkben a KGST abban segített a tagállamoknak, hogy fejlesszék kereskedelmüket, majd amikor ezek az országok tervgazdálkodásra tértek át, segített összehangolni a gazdasági terveket: tehát előbb az áruszállítások, majd a tervek egyes ágainak az összehangolása, végül a közös tervek perspektívája voltak az együttműködés fokozatai az elmúlt tíz évben. Az 1966—1970-es ötéves tervek már a teljes koordináció jegyében készültek. A terveket koordinálni nem könnyű. Különbözhetnek a szempontok. A szocialista táborban azonban nincsenek kibékíthetetlen ellentétek, nincsenek egymással konkurráló csoportosulások: »gyenge« és »erős« partnerek. A nemzetköziség, az egyenlőség és a baráti kölcsönösség eszméje segít megoldani a felmerülő problémákat a közjó érdekében. Azoknak, akik »súrlódásokról« és »ellentétekről« beszélnek, válasz volt az idén júliusban tartott tanácskozáson a KGST tagállamai részéről tanúsított teljes egyetértés a felmerült kérdések szemléletében, megítélésében. »Technicizmusnak« és »nemzeti elhatárolódásnak« lehet-e nevezni azt a sokoldalú és közvetlen termelési-műszaki együttműködést, amelyet a Szovjetunió és az NDK a vegyiparban, az NDK és Lengyel- ország a barnaszén feltárásában, Románia, az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország m cellulóz feldolgozásában fejt ki együttesen? öt országot kapcsol össze a Barátság olajvezeték; Magyarország, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia már korábban összekapcsolt energiarendszerébe bekapcsolódott Nyugat-Ukrajna energiarendszere is. Magyarországra pedig megindult a szovjet villamosenergia-szállítás. A sokoldalú együttműködés más irányában például létrejön a közös tehervagonpark, a közös elszámolás rendszere; szervezés alatt van a gazdasági együttműködés nemzetközi bankja; megvan a szabványosítás nemzeti intézete; Prágában megkezdte működését az egyesült energiarendszerek központi diszpécser-irányítója. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK tapasztalata az, hogy erőfeszítéseiket összehangolva a munkamegosztásban mindegyikük potenciálja megsokszorozódott. Az eredményt mutatják a számok: 1962-ben a KGST országai között 14 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, s a kölcsönös szállítások mellett mindegyikük külkereskedelme is 10 százalékkal növekedett. A gépek és gépi berendezések szállítása maga 21 százalékkal emelkedett. A szuverenitás a szocializmus viszonyai közt nem jelent gazdasági elzárkózottságot. Maga az a tétel is, hogy »támaszkodjunk saját erőinkre«, épp a nemzetgazdaság teljességét kihasználó koncepcióhoz vezet, a szocializmus teljes kiépítésének a koncepciójához, ami pedig magának az ország népének az ügye. De az is természetes, hogy a Szovjetunió, amely — mint az első szocialista ország a kapitalista környezetben — saját erőivel volt kénytelen kiépíteni gazdasági életét, most, amikor kialakult a szocialista világrendszer hatalmas területe, összes természeti gazdagságával a baráti népek oldalán áll. Az elkülönülés, elhatárolódás a szocialista országok egységes gazdasági rendszerével szemben tehát rövidlátásra vallana, azt nem igazolná semmiféle elmélet, ellentmondana annak az objektív tendenciának, amely természetszerűleg érvényesül a nemzetgazdaságok kölcsönös közeledésében egymáshoz. Az elkülönülés visszavetné az illető országot a fejlődésben. Ésszerű tehát a moszkvai értekezlet részvevőinek az a meggyőződése, hogy »minden egyes ország nemzetközi feladata kihasználni belső tartalékait és lehetőségeit, együttműködni a gazdasági kapcsolatok további fejlesztésében, erősíteni a szocialista országok egységét és összeforrottságát — a proletár nemzetköziség elve alapján.« Törvényszerű az is, hogy a béke és a jó szomszédi viszony erősítése végett a más társadalmi rendszerű országokkal is fejlődjék a KGST-országok kereskedelmi kapcsolata. E fejlődő kapcsolatot jól jelzi az a tény, hogy a tőkésországokkal lebonyolított külkereskedelem 1962-ben 9 százalékkal nőtt, a gazdaságilag gyengén fejlett országokkal folytatott kereskedelem emelkedése 19 százalék volt. A MOSZKVAI ÉRTEKEZLETEN megállapodtak abban, hogy javasolják az ENSZ-nek, hívjon össze nemzetközi értekezletet a kereskedelem kérdéseinek megtárgyalására, hozza létre a nemzetközi kereskedelem szervezetét, amelyben képviselve legyen minden világrész minden országa. Mark Makszimov Szerszámkészítő szakmunkást fölvesz a Világítástechnikai Vállalat. Jelentkezés minden nap fél 8-tól 4-ig a munkaügyi osztályon. _________(78398)_________