Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)

1963-07-16 / 164. szám

KecM 196? július 16 4 SOMOGYI NÉPLAP Véget ért a megyei labriamigé-liajviokság A Taszár a bajnok — A fi. Építők kiesett Harminc, izgalmakkal bő­velkedő bajnoki forduló után véget ért az 1962/63. évi me­gyei labdarúgó-bajnokság. Az amolyan jó közepes szinten mozgó bajnoki küzdelemsoro­zat befejezése után, amikor gyorsain mérleget készítünk, megállapíthatjuk, hogy ha nem is hozott színvonal-emel­kedést az idei bajnokság, de hanyatlásról sem beszélhetünk ebben az osztályban Csapa­taink nagyobbik hányada meg­felelt a várakozásnak. Közü­lük a legjobbnak a Taszári Honvéd bizonyult. Ez a csa­pat a tavaszi idényben a várt­nál is könnyebben biztosította elsőségét, és szerezte meg a jogot, hogy egy osztállyal föl­jebb lépjen. Azért elismerésre méltó teljesítmény ez, mert olyan együtteseket kellett megelőznie, mint a K. Dózsa, a KMTE vagy a tavaszi baj­nokságban kitűnően szerejlő Csurgói Spartacus. Vitán felül áll, hogy a Taszár volt az idei bajnokság legjobb csapata. Híven tükrözi ezt 12 pontos előnye. A bajnokegyüttes nyomában sok jó csapatot találunk. Nem­csak a három 36 pon­tos csapat érdemli meg az el­ismerést, hanem a Nagyatád, a K. V. lobogó, a Marcali Vörös Meteor, a Lábod, a Marcali Honvéd és a K. H. Vasutas teljesítménye is fel­tétlenül pozitívként értékelhe­tő. Az idei bajnokságban ta­lán csak a Barcs nyújtott ke­vesebbet, mint amit ettől a patinás múltú csapattól várni lehet. Bizonyos mértékig töb­bet reméltünk a somogyszo- biaktól és a balatonlelleiektől is. Ez utóbbiakat különösen sokáig fenyegette a kiesés ré­me. Végül azonban azzal, hogy az NB III.-ból nem esett ki somogyi csapat, a lelleiek megmenekültek. Így a kiírás értelmében csak a Gyékényesi VSK és a K. Építők csapata jut a kiesés sorsára. (Gyéké­nyes azonban még megmene­külhet az esetben, ha a K. Honvéd nem a megyében in­dítja tartalék csapatát.) Sok-sok érdekes tanulsággal szolgál az 1962/63. évi megyei bajnokság. A népes szurkoló- tábor, amely hétről hétre fii gyelemmel kísérte a megyei mérkőzéseket, egy ideig most nem látja majd a kedvence­ket. Maguk a labdarúgók csak lélegzetvételnyi pihenőre tér­hetnek. hisz alig több mint egy hónap múlva újból kez­dődik az őszi egyfordulós baj­nokság. Kezdődik minden élő­ről, mert ez mór a labdarúgás Kaposvári fiúkat szabóipari tanulónak fölvesz a KAPOSVÁRI RUHAÜZEM. (51747) Az ÉM Somogy megyei Ál­lami Építőipari Vállalat kömO^eseVe! és segédmunkásokat vesz föl kaposvári. Sió­fok környél i, Nagy­atád környéki mnnVa f">ely**ire. Fizetés telje- BÍtménvbérben. Jelent­kezés: Kaposváron Má ns l. a. 57.. Siófokon Fő a. 222.. ‘Va^yatádon a fő-építésvczetőségnél (a vasútállomáson túl) ezenkívül a iárási taná- esőknél. (51568) velejárója, hogy amíg inerr szól közbe az időjárás, addig a pályákon nem szűnik meg az élet. * * * Az 1962—63. évi megyei labdarúgó­bajnokság végeredménye: 1. Taszár 28 23 2 3 100:32 48 2. K. Dózsa 28 16 4 8 80:39 36 3. Csurgó 28 16 4 8 78:48 36 4. KMTE 28 15 6 7 61:42 36 5. Nagyatád 28 12 9 7 42:33 33 6. K. V. Lobogó 23 12 7 9 63:43 31 7. Marcali V. M. 28 13 4 11 46:56 30 8. Lábod 28 10 8 10 43:42 28 9. M. Honvéd 28 7 13 8 40:37 28 10. K. Vasutas 28 12 3 13 48:50 27 11. Barcs 28 7 8 13 38:65 22 12. Somogyszob 28 7 6 15 37:54 20 13. B.-lelle 28 7 3 18 46:91 17 14. Gyékényes 28 6 4 18 37:80 16 15. K. Építők 28 4 5 19 37:84 13 K. Kinizsi II. 29 12 5 12 91:97 29 K. V. LOBOG ó—MARCALI HONVÉD 3:2 (1:0) Kaposvár, 150 néző. V: Boldog. A tét nélküli mérkőzésen a két támadósor közti különbség döntött a hazaiak javára. G.: Lukács, Ju- sits, Simon, ill. Khiesz és Magyar (11-esből). Jók: Nagy, Borda, Si­mon, Gergő, ill. Kalotai, Potó, Khiesz, Magyar. K. DÓZSA—BARCS 6:1 (3:1) Kaposvár, 150 néző. V.: Horváth Z. Az első félidőben jó iramú, vál­tozatos volt a küzdelem. Szünet után ellaposodott a játék. A Dózsa meglepő biztosan nyert. G.: Veve- rán (3), Nagyréti (2), Csima, ill. Tu­ba. Jók: Báli, Veverán, ill. Kra- pecz, Göncz. TASZAR—MARCALI V. M. 3:0 (2:0) Marcali, 400 néző. V.: Szilvási. Hatalmas szélben játszottak a csapatok. A minden részében jobb bajnokegyüttes széllel hátban, de még széllel szemben is jobban ját­szott. G.: Kovács (2), Vándori. Jók: Filiszár, Szórádi, Kovács, ill. Tör­zsök, Király, Ihász. SOMOGYSZOB—BALATONLELLE 6:2 (2:1) Somogyszob, 500 néző. V. Várvizi. A leilei csapat csak tíz emberrel lépett pályára. Ez már a rajtnál szinte elndöntötte a mérkőzés sor­sát. A nagy becsvággyal és helyen­ként jól játszó somogyszobi csa­pat ilyen arányban is megérdemel­ten nyert. G.: Horváth (2), Bálint (2, egyet 11-esből), Dombi, Szent- györgyi, ill. Papp és Miilei (11-es- ből.) Jók: Németh, Horváth, Dom­bi, Bálint, ill. Miilei, Petrus, Zsár. NAGYATÁD—K. ÉPlTÖK 2:2 (2:1) Nagyatád, 300 néző. V.: Németh. A 20. percben már 2:0-ra vezetett az atádi csapat, ennek ellenére a végén a hazaiak örülhettek a dön­tetlennek. Szünet után különösen feljavult a kiesés elkerüléséért két­ségbeesetten harcoló Építők csapa­ta. G.: Simon, Makkos, ill. Rab, Nagy. Jók: Makkos, Posta, ill. Nagy és Rab. CSURGÓ—K. H. VASUTAS 3:1 (2:0) Csurgó, 200 néző. V.: Kovács Gy. A mérkőzésre rányomta bélyegét, hogy a vendégcsapat erőltette a lestaktikát. A hazaiak elég nehe­zen találták meg e játékstüus el­lenszerét. G.: Sebestyén (2, egyet 11-esből), Luczek, ill. Laki. Jók: Hottó II., a mezőny legjobbja, Kep­ler, Hoitó I., Vörös, ill. Nagy, Csepregi, Kúti. GYÉKÉNYES—LABOD 4:2 (1:1) Gyékényes, 22 néző. V.: Buzsáki. Sportszerű, szép mérkőzés volt, amelyen a vendég csapat techni­kailag érettebbnek bizonyult. A hazaiak határtalan lelkesedése azonban végül is megérdemelt gyé­kényesi győzelmet hozott. G.: Bo- zsics, Gáspár, Aradi, Horváth I., ill. Molnár, Koczka. Jók: Bozsics, Molnár, Aradi, Papp, ill. Kiss, Koczka, Mihóka, Molnár. K. KINIZSI—KMTE 11:2. Kaposvár, 200 néző. V.: Horváth G. Barátságos, mert a KMTE-nek nem volt elég játékosa. Eredmények — hírek Igen gazdag lesz az őszi labdarú­gó-műsor. a most összeállított program szerint a magyar A válo­gatott szeptember 22-én Moszkvá­ban a Szovjetunióval, október 6-án Belgrádban Jugoszláviával, októ­ber 20-án az NDK-val (Nemzetek Kupája) Berlinben, október 27-én Ausztriával Budapesten, november 3-án az NDK-val (a Nemzetek Ku­pájának visszavágója) Budapesten mérkőzik. Szombaton és vasárnap a Buda­pesti Vasas I. osztályú egyesületi atlétikai versenyt rendezett a fő­városban. Az 1560-asok között rajt­hoz állt Pamuki József, a K. Dó­zsa versenyzője is. A kaposvári középtávfutó a győztes Farkas (3:48.4) és a második helyezett Kiss Gy. (4:49) mögött a harmadik helyen végzett. Pamuki időeredmé­nye 3:49.7. * * * Lezárult a labdarúgók kedvezmé­nyes átigazolási kérelmének be­nyújtási határideje. Mint érdekes­séget említjük meg, hogy az idén korántsem volt olyan nagy az át­igazolási láz, mint az előző évek­ben. A közeli napokban már mun­kához lát az átigazolási bizottság, ekkor kerül nyilvánosságra, hogy valóban melyik csapat kivel igye­kezett erősíteni sorait. L E G Ú 3 A B B Hétfőn este ülést tartott a SLASZ elnöksége s úgy döntött, hogy a K. Honvéd n-öt 17. csapatként osztja be a megyéi I. osztályba, így csak a K. Építők esett ki a megyei I. osztályból. — A totó 12 találatos szelvénye: 1, x, 1, 1, 1, x, 2, törölve, 1, 2, 1, 1, 1. Huszonnégyen értek el 12 találatot. A nyereményösszeg 7442,50 Ft. Tizenegy találatot 499- en értek el, nyereményösszeg 357 forint 50 fill Tíztalálatot 4 873-an értek el, nyereményösszeg 48,75 Ft. Egy szabályos Honvéd-gólt nem adóit meg a játébezelB Zalaegerszegi Dózsa—K« Honvéd 2:2 (1:0) Zalaegerszeg, 1500 néző. V.: Bi­CZZ. Dózsa: Hamp — Gáspár, Var­ga, Keidl — Prokics, Orbán — Far­kas, Szekeres, Miilei, Búza, Magyar (Gál). K. Honvéd: Bogyai — Bá­rány, Tamási, Rátkai — Muzslai, Lang — Palkovics II.» Mülier, Sza­bó, Palkovics I.» Szűcs (Sóvágó). Lendületes hazai támadások ve­zették be a két újonc NB II.-es csapat találkozóját. Fél óra eltelte­vei azonban megváltozott a játék képe, több ízben veszélyeztettek a kaposváriak is. Már-már^ úgy lát­szott, hogy az első félidőben nem esik gól, amikor a 45. percben a lesen álló Mii­lei kapta a labdát, s a leálló kaposvári védők mellett bizto­san lőtt a hálóba. 1:0. A második félidőt Honvéd-Táma­dások vezették be, az egyenlítő gól azonban húsz percig váratott ma­gára. Ekkor Sóvágó juttatta jó helyzetbe Szabót, s az nem hibázott. 1:1. A 29. percben azonban ismét a hazai együttes vezetett. Egy kapu előtti szabadrúgásnál rosszul állt fel a Honvéd sorfa­la, és Varga a sorfal fölött a hálóba juttatta a labdát. 2:1. A K. Honvéd hatalmas hajrába kezdett, s öt percced. a befejezés előtt Palkovics L már-már a há­lóba lőtt, amikor a védők buk­tatták az ötösön, a megítélt büntetőt ugyanő ér­tékesítette. 2:2. A 88. percben Palkovics—Lang összjáték után a fedezet a hálóba lőtt, a játékvezető azonban érthe­tetlenül nem ítélte meg a gólt. Meglehetősen forró légkörben ért véget a mérkőzés. A látottak alap­ján inkább a kaposvári csapat ér­demelt volna győzelmet. * * * A Nyári Kupa déli csoportjának második mérkőzésén a Pécsi BTC biztos, 3:0 arányú győzelmet ara­tott a Zalaegerszegi TE ellen. Meg kell azonban jegyezni, hogy a ZTE csapatában vagy hét tartalék ját­szott. A harmadik találkozón a Székes- fehérvári Honvéd csapata 2:1 arányban nyert a Pécsi VSK ellen. A pécsi NB Il-es vasutas cs?**at is csupa tartalékkal állt föl erre a mérkőzésre. a A Nyári Kupa deli csoportjában második forduló után a követke­ző a sorrend: 1. Sz. Honvéd 2 2 - - 5:3 4 2. K. Honvéd 2 1 1 - 9:6 3 3. Pécsi BTC 2 1 - 1 7:7 2 4. ZTE 2 1 - 1 3:5 2 5. Z. Dózsa 2 - 1 1 4:5 1 6. PVSK 2 - - 2 3:5 ­Időjárás Várható idő­járás ma estig: száraz, túlnyo­móan derült idő. A szél nyuga­ton legyengül, keleten időn­ként még élénk lesz. A fölme­legedés fokozó­dik. Várható leg­magasabb hőmérséklet 27—30 fok között. — Kaposváron (külterületen) teg­nap hajnalban plusz 18,3 fokot, déli tizenkét órakor plusz 25,6 fo­kot mértek. A gabona egyharmada ardtatlan A múlt héten 41 400 hold kalászost arattak le megyénk­ben. Így a múlt hét végéig le­vágtak a kereken 150 000 hold­ból 94 450 holdat. Az eddig learatott kenyér- és takar­mánygabonának 12 százalékát vágták le kézi kaszával. — Műsoros esttel nyitotta meg kerthelyiségét szombaton az ÉDOSZ Művelődési Ház. A kellemes szórakozóhelyet zsúfolásig megtöltötték az ér­deklődők. A műsorban a Nagy malom színjátszói, a La­tinka Sándor Művelődési Ház táncegyüttese, Parragi Zsuzsa bűvész és több szólista lépett föl. — HATVAN ÉV ÓTA DOL­GOZIK SZAKMÁJÁBAN a Balaton-felvidék utolsó réz­művese, a Nagyvázsony ban élő Pintér Rudolf. A 76 éves mester műhelye valóságos kis múzeum. A hatvan év alatt hasinait tucatnyi üllő, az öt­ven különféle kalapács ritka gyűjteménynek számít. — Siófok volt vasárnap a Dunántúl »legmelegebb« pont­ja: 24 fokot mértek. Az első hűvös nyári vasárnapom Pé­csen és Kékestetőn 19, Debre­ceniben 29 fok volt a hőmér­séklet. — Egy-kétnapos autótúrákat rendez a Somogy megyei Ide­genforgalmi Hivatal szeptem­ber 24-ig a magángépkocsival rendelkezők részére. Az autó­túrákon a megteendő távolság 120—180 kilométer. — JÓL SIKERÜLT IFJÚ­SÁGI NAPOT rendeztek va­sárnap Pusztasomodor, Vár da, Attala és Hencse KlSZ-szer- vezetei. A fiatalok kultúr- és sportműsorral szórakoztatták az érdeklődőket. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS 1 Fonyód-Béla telepen két telek eladó. Érdek­lődni: Bakonyi József, Bélatelep, Bartók Béla 19. (7887) Wartburg személy­gépkocsi príma álla­potban eladó. Kapos­vár, Május" 1. u. 61. (51733) Kis kerekű, 250-es fekete Jawa eladó. Baté, Petőfi utca 41. ___ (51738) F ekete Pannónia motorkerékpár eladó. Németh Ákos, Alsóbo- gát, up. Somogyjád. 2,5 tonnás GAZ te­hergépkocsi (üzemké­pes) éladó, vagy pót­kocsiért elcserélhető. Kossuth Tsz, Nagy­csepely.__________(2136) H alálozás miatt csa­ládi ház 1730 négy­szögöl telekkel, és tel­jes bognár felszerelés eladó. Kisbajom, özv. Horváth Vendelné. (2127) Jókarban levő szür- ka tankos 125-ös mo­torkerékpár eladó. Sárdi József, Nagy­atád, Kossuth u. 24. ___ (4656) E ladó viilanyhegesz- tő transzformátor hoz­závaló akkumulátor- töltővel, továbbá uni- verzál egyen- és vál­tóáramú dinamó, üzemben megtekinthe­tők. Kandi, Tolnané­medi.__________ (2134) " Eladó 750-es BMW oldalkocsival, részlet­re is. Szigeti, Somogy- acsa. (51732) Kétszobás, összkom­fortos, szuterénos, pincés, kertes szép családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Megtekinthető fél 3- tól 5 óráig. Kaposvár, Klapka u. 9. (51739) 13 000 km-t futott Pannónia eladó. Meg­tekinthető : Nagycse- pely, Kossuth Lajoi» u. 18., íöldszöv. bolt. ________________(39430) 2 50-es nagy kerekű Jawa és 250-es üzem­képes Triumph 4500.— Ft-ért eladó. Joó Kál- mán, Zamárdi. (39428) Szőlőprés és daráló eladó. Kaposvár, Ker- tész utca 25. (31745) Trabant Limousine príma állapotban el­adó. Vételárba beszá­mítok nagyon jó álla­potban levő 250-es és 350-es szóló motor- kerékpárt. Cím: Ne­mes Ferenc, Kapos­vár, Petőfi tér 3. (51740) Ápolónőt szakképesí­téssel fölvesz a Seges- di Szociális Otthon tbc-s részlegéhez. Je­lentkezés az otthon ve­zetőjénél. (3755) Kaposváron Kertész utca: 36. számú ház azonnali beköltözhető- séggel eladó. (51741) Háztartási jégjszek- rény olcsón eladó. Megtekinthető: Kapos­vár, Rippl-Rónai utca 26. _____________(51742) P anni robogó kitűnő állapotban eladó. Ka­posvár, Árok utca 2. ________________(51744) P ríma teleszkópos 250-es Puch 2000-ért építkezés miatt sür­gősen. eladó. Cím 51743- a.s számon a hirdető­ben. (51743) 350-es oldalkocsis BMW igényesnek sür­gősen eladó. Megte- Kaposvári 2 szoba kinthető kedden, szer- hallos, összkomfortos, dán egész nap Kapós- központi fűtéses, tele- váron, Bartók Béla i fonos, nagyon jó köz­utca 4* ________(51750) I ponti fekvésű lakáso­B öhönye, Táncsics ; mat elcserélném buda- Mihály u. 10. sz. ház i pesti hasonlóval, vagy eladó 2 db gyümölcsös í 3 szobással. »Budapest telekkel. A telkek kü- 15614« jeligére válaszo­lón is eladók. _ (51742) { kat a Magvar Hirdető Televízióhoz színes Felszabadulás tér cím­előtét kapható: Kapos- re kérem, Budapest. Nagy gyakorlattal rendelkező víz- és fűtés- szerelőt felveszünk. Jelentkezés: Patyo­lat V., Kaposvár. (51735) Üj kombinált bútor, használt konyhabútor és gyermeké «y eladó. Cím 51743-as számon burkolattal el»dó. Szán- a hirdetőben. PKH3) tód, csemetekert. (2138) vár, Vöröshadsereg út­ja, trafikáruda. Köz­vágóhíd állomás mel­lett. ____ (51746) P annónia különleges _______(5614) ~ Kétszoba-konyhái la­kásomat elcserélném eays7obás-konyhás fca- r-^svári lakásért. Cím: Siófok, Szabadsáv +ér 6. n. (99427) A Karád és Vidé­ke Körzeti Fmsz kiskereskede'mi iizemágvezetöt keres (előirt képesítés: szakmunkás-bizo­nyítvány és egy­ségvezetői képesí­tés, 5 éves kereske­delmi gyakorlat). Jelentkezés az fmsz ig. elnökénél, Ka­rád. Fölvétel ese­tén útiköltséget té­rítünk. (3756) Fölvételre keresünk móric helyi üzemegy­ségünkbe (Nagykani­zsa mellett) kovácsot. Előnyben részesülnek motorszereléshez ér­tők. Jelentkezés sze­mélyesen a központ­ban július 25-ig: Alsó- Somogy megyei Hal­gazdaság, Nagyatád, Kiszely u. 28/a. (4654) A Mezőcsokonyai Vegyesipari Ktsz tagnak és két fiút kőművestaRulónak FÖLVESZ. Jelentkezni lehet a ktsz elnökénél, Me- zőcsokonyán. (3762) Asztalos szakmun­kást fölvesz a So­mogy megyei Faipari V., Kaposvár, Katona József u. 1. (51748) Belső ellenőri állásra jelentkezőt . keres ka­posvári válialat. Felté­tel: mérlegképes köny­velői oklevél vagy könyvelői képesítés hosszabb belső ellen­őri gyakorlattal. Cím 51730-as számon a hir­detőben. (51730) VEGYES Magányos ápolónő részére keresünk kü­lön bejáratú albérleti szobát belvárosban. Cím 51698-as számon a hirdetőben vagy 17-50- es telefonon. (51698) Július 21-én, vasár­nap reggel 9 órakor igásló árverést tar­tunk. Kossuth Tsz Nagycsepely. (2137) — Sikerrel vizsgázott az MHS sorköteles gépkocsiveze­tőinek utolsó csoportja is. ösz- szescm 336 fiatal szerzett hi­vatásos gépkocsivezetői jogo­sítványt az MHS kéthetes ki­képző táboraiban. — NÉPI RAJZISKOLA el­nevezéssel szövetséget alakí­tottak Madridban spanyol fes­tők és szobrászok, a Franco- diktatúra ellenfelei. A nép­életét tükröző metszeteket, rajzokat tartalmazó füzeteket terjesztenék. — Üjra megrendezi az Or­szágos Filharmónia Keszthe­lyen a komoly zenei hangver­senyt. A július 20-i koncerten több száz vendég vesz részt a dél-balatoni üdülőkből. — Pótolták a hosszú tél okozta lemaradást a Somogy megyei erdészetek fakitermelő brigádjai. Ma már szinte va­lamennyi brigád időszakos tervén dolgozik. Több mint tizenegyezer dolgozó vett részt külföldi üdültetésben a szakszervezet útján az idén. Viszonossági alapom a szomszédos orszá­gokból csaknem tízezren üdül­nek hazáinkban, elsősorban Budapesten, Balatonföldvárort és Balatonlellén. — Autóstop csárda építését kezdik meg a napokban Bala- tonkeresztúron. Építésére és berendezésére 1 600 000 forin­tot költ a MÉSZÖV. A csár­dát még ez évben átadják rendeltetésének. — A Magyar Cirkusz és Varieté igazgatósága értesíti a kaposvári közönséget, hogy az Alricana együttes más városokban való nagy sikerű vendégszereplése miatt (ahol az együttes előre tervezett előadásait prolongálni kellett) a kaposvári előadásokat július 24., 25., 26. napjaira halasztotta. Így a nagy érdeklődésre való tekintet­tel az eredetileg tervezett két elő­adás helyett három előadást tar­tanak Kaposváron. A július 18-ra megváltott jegyek 24-én, a 19-i je­gyek pedig 25-én érvényesek. Az összes előadásokra jegyek vált­hatók a Csiky Gergely Színház jegyirodájában (Május 1. u. 23., te­lefon 11-03.). Az előadásokat csak 18 éven felüliek tekinthetik meg! (51756) — A Kaposvári Városi Tanács V. B. Igazgatási Osztálya értesíti a lakosságot, hogy a magyar nép­hadsereg alakulatai július 15—31-ig a sántosi lőtéren éjjel-nappal lö­vészetet hajtanak végre. Kérjük a lakosságot, hogy a fenti időben s sántosi lőtéren és biztonsági terü­letén ne tartózkodjanak, mert az ottartózkodás életveszélyes. GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk BATIKA JÓZSEF mozdonyvezető 53 éves korában elhunyt. Temetése e hó 17-én délután fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. (2143) Gyászoló család GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj és édesapa ifj. TAKÁCS JANOS hosszú szenvedés után 57 éves korában elhunyt. Te­metése e hó 17-én, szerdán délután 2 órakor lesz a Ke­leti temetőben. Gyászoló család 121441 A KPM Autóköz­lekedési Tanintéze­te szakmásított gépkocsivezetői tanfolyamot indít. Ugyanott gépkocsi-előadói tanfolyam is indul. Jelentkezni lehet naponta 8-tól 12-ig: Kaposvár, Berzse­nyi utca 2. Telefon 11-47. (51723) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk FONAI PÁL 57 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése július 16-án délelőtt 11 órakor lesz a Nyugati te­metőben. Gyászoló család Í2145) ■» A TRANSZVILL V. megfelelő át Kőműveseket és kő­művesek mellé segéd­munkásokat felve­szünk. Munkásszállás van. VIII. Építő Ktsz, Bp., vm. Szerdahelyi U. 17. (5507) keres egyedülálló nő részére. Beje­lentéseket TRANSZVILL V. titkárságán Kor­mány Lajosné ügy­intéző fogad el. Mindennap du. 14— 16 óra között, Ka­posvár, Vasvári P. U. 1. (3760) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV.KORODI KAROLYNÉ 81 éves korában 1963. július 13-án elhunyt. Temetése jú­lius 17-én délután fél 4 óra­kor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló család (4660) ________ G YÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagy­anyánk, özv. VÖRÖS JÖZSEFNÉ 1963. július 13-án 65 éves ko­rában elhunyt. Temetése július 16-án déli 12 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló csatád (2139.)_______________________

Next

/
Thumbnails
Contents