Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)
1963-07-06 / 156. szám
soMoon néplap 4 Szombat, 1963. Julius 6. Mines szünet a íekézőknél A döntőkhöz közeledik a Balaton Kupa Uj csapatcsúcsot ért el a K. Építők Csak nemrégiben fejeződött be a bajnoki küzdelem tavaszi fordulója a tekézők különböző bajnokságaiban. A tavaszi idényzárás azonban nem jelentett hosszabb szünetet e sportág legjobb csapattá számára, csupán rövid lélegzetvételnyi időt. Rögtön a befejezés után ugyanis megkezdődött a fölkészülés a Balaton Kupára, amelynek csoportküzdelmei valamennyi számottevő csapatunkat mozgósította. A kaposvári csoporttal egy időben a másik öt csoportban is elkezdték a Balaton Kupa csapatai. Somlyai Lászlóval, a Somogy megyei Tekeszövetség elnökévei beszélgettünk arról, hogy hol tartanak a Balaton Kupa küzdelmei. — Három csoportban már eldőlt m elsőség, s adva van, hogy e csoportokból melyik együttes vesz részt majd a kaposvári döntőn. A budapesti A csoportban váratlan eredmény született. A Ferencvárosi TC csapata legyőzte az esélyesnek kikiáltott Ojpesti Dózsát, így ebből a csoportból a zöld-fehérek kerültek a döntőbe. A kaposvári A csoportban a K. H. Vasutas és a K. Vasas legyőzése után biztosan jutott a döntőbe a K. Építők NB Il-es csapata. A másik ágon egy ideig a levegőben lógott a meglepetés. Az első fordulóban ugyanis a Tipográfia legyőzte a Fáklyát. A visszavágón azonban a Fáklya csapata nemcsak hogy behozta hátrányát, hanem jelentős előnyre is tett szert, így tehát a Petőfi és Tipográfián keresztül a Fáklya szerzett jogot a döntőn való rész-1 vételre. A másik három csoportban a napokban dől el az elsőség kérdése. Budapesten a Bp. Művész —K. Lombik, a győri csoportban a Győri Vasas ETO—Soproni Textiles, a pápai csoportban a Pápai Vasas—Herendi Építők találkozó eredménye dönti majd el, hogy a hat csapat közül melyik három szerez jogot a döntőn való részvételre. — mondotta Somlyai László. A selejtező és a középdöntő mérkőzései jó néhány izgalmas csatát eredményezett. Hogy sportbelileg milyen szinten mozog a Balaton Kupa. azt tükrözi a K. Építők legutóbbi szereplése is. Az NB Il-es K. Építők csapata a legutolsó fordulóban 2636 fát ütött. Ez az eredmény új megyei csapatcsűcs, de egyúttai pályacsúcs is. ▲ K. Epüffk tekézőL KÓeépfitt Somtyal László, a csapat edzője« Ügy fes* tehát, hogy az Építők csapata folytatja idei sikeres szereplését. Az NB II. tavaszi elsőség után számolni lehet a csapat esetleges sikerével a Balaton Kupában is. Persze a régi rend (A Balaton Kupát neon a CSB rendszer szerint játsszák.) azt a veszélyt is rejtegeti, hogy egy játékos esetleges kisiklása miatt oda lesz a csapatgyőzelem. Ezért bármilyen jó formában is van az Építők csapata, jósolni nem merünk. ASp. Honvéd az esélyese a mai ökölvívó-találkozónak Budapesten a Kis-stadionb-an felállított szorító lesz a színhelye az ökölvívó csapatbajnokság mai kettős mérkőzésének. Az első találkozó egyik részvevő csapata a Kaposvári Dózsa. Ellenfele a bajnokság első számú esélyese, a Bp. Honvéd. Nem a legjobb előjelek mellett vágott neki a K. Dózsa a mai mérkőzésnek. Pénteken délben a csapatot elkísérő Hergert Jenő edző (Dőri András szabadságát tölti) még bizony nem tudta, hogy miként is állítja össze csapatát. Nem a szokásos titkolózásról van itt szó. Az igazság az, hogy az induláskor éppen csak, hogy volt tíz versenyzője az edzőnek. Nem láttuk azonban ott az utazó csapat tagjai között Jávort. így aztán lehetséges, hogy a nagyváltó, vagy középsúly esetleg üres lesz. Az is elképzelhető, hogy Dunajetz lesz a középsúly, ez esetben a félnehézsúly marad lyukasan. Nem kétséges, hogy a találkozó a Honvéd győzelmét ígéri. Hogy milyen arányban nyer a piros-fehér csapat, az azonban kétséges. A légsúlyú Nyári, a harmatsúlyű Tóth, aztán Wilhelm. Dunajetz meg Kalmár akár meg is nyerheti mérkőzését. Aztán kérdés, hogy Tóbi találkozik-« az Európa-bajnok Kaj- dival. Ha igen, akkor Tóbi aligha nyer, bár az is biztos, hogy Kajáinak meg kell gürcölnie Tóbi ellenében a győzelemért. A 13-as AKŐV kaposvári és vidéki telephelyre rakodómunkásokat fölvesz. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Berzsenyi n. 1—3. _____________________________(S1304) A Somogy megyei Tataimó és Építi Vállalat fölvesz 3 f rirf • építőipari technikust Jelentkezés : Kaposvár, Májra« 1. n. 52. szám. (51581) Műszaki vezetői áiiás betöltésére mérnöki vagy technikusi képesítéssel, a fémtömegcikk-gyártásban jártassággal rendelkező személyt felveszünk Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen vagy írásban a Tolna megyei Tanács V. B. Ipari Osztályán, Szekszárd. (3742) 10—IS méteres fivegház vasszerkezetét megvesszük. Ajánlatokat „Növényvédő Állomás, Kaposvár” címre kérünk. (3738) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőműveseket és segédmunkásokat veaz föl kaposvári. Siófok környéki, Nagyatád környéki munkahelyeire. Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés: Kaposváron Május I. u. 57., Siófokon: Fő u. 222., Nagyatádon a fő-építésvezetőségnél (a vasútállomáson túl), ezenkívül a járási taná csóknál- (51568) Rajt a labdarúgó Nyári Kupában Mint korábban már arról beszámoltunk, a Kaposvári Honvéd labdarúgó-csapata bekapcsolódott a Nyári Kupa küzdelmekbe. A sors szeszélye folytán rögtön egy érdekes találkozóra kerül sor Kaposvárom A kupamérkőzések nyitányán ugyanis találkozik a délnyugati NB III. bajnoka, a Pécsi BTC és a második helyen végzett K. Honvéd csapata. Presztizsmérkőzés lesz ez. Egyes vélemények szerint ugyanis a K. Honvéd volt a délnyugati NB III. legjobb csapata. Nem kétséges, hogy a bajnokság sorsát eldöntő PBTC—K. Honvéd mérkőzésen a balszerencse miatt vesztett a Honvéd csapat. Már pedig, ha győzött volna, akkor ma a Honvéd a bajnok. A Pécsen elszenvedett vereség visszavágójára készülődött hét közben a Honvéd, amely legjobb csapatával veszi föl a küzdelmet a PBTC ellen. Nem tudni, hogy milyen csapattal rajtol a Bőrgyár. Ezért nincs könnyű dolguk e mérkőzés elbírálásánál a totózőknak. Mi azonban Inkább 1-est írnánk erre a mérkőzésre, mint 2-fest vagy akár csak x-et is. A Kaposvári Vas- éa Fémipari Vállalat fölvess lemezlakatos. épületlakatos és betanított segédmunkásokat Béresét teljesítmény ««érint. Jelentkezés ■ munkaügyi csoportnál (51633) __________ M élyépítő-ipari gyakorlattal rendelkező művezetőket, irodavezetőket, raktárvezetőket és bérelszámolót vidéki munkahelyre felveszünk. Jelentkezés Írásban as eddigi gyakorlat feltüntetésével „Dunántúlra 5430” jeligére, Magyar Hirdető, Budapest, V., Felszabadulás tér 1. címre. (5430) SPORTMŰSOR SZOMBAT Röplabda Magyar Népköztársaság Kupa selejtező. Kaposvár, Textiles-pálya, 17 ó. Részt vevő csapatok: K. Dózsa, K. V. Lobogó, Kaposmérő. Labdarúgás Megyei bajnokság K. Építők—KMTE, Epítők-pálya, 17.30 ó (Réczei), K. H. Vasutas—K. Dózsa, Vasutas-pálya, 18 ó (Tokaji). Ökölvívás NB I.: Bp. Honvéd—K. Dózsa, Budapest, Kis-stadion, 18 ó (Gábor Payer). vasárnap Spartakiád Kézilabda, röplabda, férfi és női csapatok selejtező mérkőzései: Nagyatád, 9 ó: kaposvári, nagyatádi, barcsi, csurgói járás bajnok csapatai. Balatonboglár, 16 ó: fonyódi, siófoki, tabi, marcali járás bajnokcsapatai. Labdarúgás Nyári Kupa: K. Honvéd—Pécsi BTC. Kaposvár, Kinizsi-pálya, 17 ó (Bekő). Megyei I. osztály M. Honvéd—Gyékényes, Marcali (Kovács Gy.), K. Kinizsi H.—K. V. i Lobogó (Várvizi), Barcs—Nagyatád,; Barcs, 17.30 ó (Horváth Z.), Bala-; tonlelle—Csurgó (Fenyvesi), Taszár . —Somogyszob, Taszár, 17 ó (Bu- j zsáki), Lábod—Marcali, Lábod, 17.30 « ó (Prefek). ! JÚLIUS Időjárás Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások:, több he* lyen záporeső, Szombat gj zivatar. Mérsékelt ászaid, szél. Csaba Várható legma■ gasabb hőmérséklet 26—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófokon 26 fok volt. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 16,6 fokot, dél tizenkét órakor 27 fokot mértek. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Mosonmagyaróváron megtartott lottósorsoláson a 27. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ká: 5, 25, 44, 82, 87. A minőség védelmében Kedvezményes j átigazolás a labdarúgóknál Az MTST elnöksége az MLSZ javaslatára ebben az évben is engedélyezi a kedvezményes, a várakozási időnél rövidebb határidejű átigazolásokat. Az NB I., az NB I/B, az NB n. és az VB III. osztályú csapatok erősíthetnek — bár e legutóbbiak csak akkor részesülhetnek kedvezményes átigazolásban, ha tőlük egy vagy két játékost magasabb osztályba igazolnak át. Az NB I. osztályú klubok ot játékost igazolhatnak. A klubok beleegyezésével NB I-es egyesületekből is, alulról pedig egy esületi kiadatás nélkül. Az NB I/B-ben is öt játékos igazolható villámmal* Ha az NB I/B csapatból magasabb osztályba igazoltak egy vagy két labdarúgót, akkor ezek helyére külön kedvezményt kapnak a csapátok. Az NB Il-es együttesek három játékost igazolhatnak. Egy klubból két labdarúgónál többet elvinni nem szabad. Igazolhatók az NB I. egyik-másik csapatánál megrekedt játékosok, ha egyesületük őket kiadja. Ezeket a játékosokat másik NB I-es csapatba (alsóbb osztályba is) át lehet igazolni. Az átigazolási kérelmeket .július 15-ig kell eljuttatni a Magyar Labdarúgó Szövetséghez. Utána bizottság dönt majd a beadott kérelmek ügyében. Az első somogyi hírek az átigazolásról A Kaposvári Minőségvizsgáló Intézet a második negyedévben 1363 vizsgálatot végzett. A megvizsgált áruk 7,9 százalékának nem volt megfelelő a minősége. A húsárunak és a tejtermékeknek 4 százaléka nem felelt meg a követelményeknek. A sütő- és édesipar temielvényeinek 29,4 százalékos minőségi kifogása főleg a súlyhiányból fakadt. A presz- szókávék 28,8 százalékos minőségi kifogása abból adódott, hogy a kávék minősége sokszor gyengébb volt az előírtnál. A tsz-eknél tartott tejvizsgálat egyetlen esetben sem állapított meg rendellenességet. Igen jó a Nagyatádi Konzervgyár készítményeinek minősége: mindössze 0,3 százalékos minőségi kifogás merült föl. — Megnyitották a Sió balatoni zsilipjeit. A következő napokban végig hajózható lesz a csatorna a Duna és Balaton között. — NEVES MŰVÉSZEK SZEREPELNEK a lottó mai jutalomsorsolásán, az »Üdülőkről üdülőknekm című műsorban. Fellép: Iner Taddio, Agárdi Gábor, Káló Flórián, Mády Szabó Gábor, Ladómerszky Margit, a pécsi balettkar, valamint az ABC-zenekar. Mind a lottójuniálist, mind pedig az érdekesnek Ígérkező műsort közvetíti a televíziói. — 840-en építenek OTP-köl- csöivnel lakóházat megyénkben. Eddig 645 esetben folyósított kölcsönt az OTP magánház építkezéshez mintegy 32 millió forint összegben. Az épülő két OTP-társasház (27 lakás) leendő tulajdonosai hárommillió forint kölcsönt kaptak a takarékpénztártól. — A BALATON LEGÚJABB ÁLDOZATA egy 13 éves székesfehérvári Icislány, Kovács Anna, aki Balatonaka- rattyánál egy csoportos kirándulás alkalmával társaitól elszakadt, és vízbe fúlt. — Tetemes kárt okozott júniusban a jégeső meg a tűzvész megyénk termelőszövetkezeteiben. Az Állami Biztosító 1 305 000 forint kárt térített meg. — Vöröskeresztes egészségvédelmi állomásokat létesítettek Fenyődön. A forgalmasabb napokon a strandon, a vasútállomás épületében és utak mentén állnak őrt a vöröskeresztes aktívák, hogy ha keil segítséget nyújthassanak. — 6915 fiatal vesz részt megyénkben az idén a József Attila olvasómozgalomban. 50 százalékkal több, mint a múlt esztendő időszakában. Szakadékba zuhant egy autóbusz — 19 ember meghalt A törökországi Szárit város közelében csütörtökön szakai dékba zuhant egy autóbusz. Tizenkilencen meghaltak, tizenhármán megsebesültek. (MTI) — Hibaigazítás. A »-Felszólalások a tanácskozáson« című csütörtökön közölt anyag utolsó előtti bekezdésének első mondata tévesen jelent meg. A mondat helyesen így hangzik. »A háztáji gazdaságok szerepéről annyit: a közös gazdaságok elsődleges fejlesztése mellett a jelenlegi szinten kell tartani a háztáji gazdaságok termelését, sőt árutermelésüket a lehetőséghez mérten fokozni kell« Csak a minap látott napvilágot az MLSZ átigazolási rendelete,. s máris »megmozdult a föld«. Üton- útfélen haliunk az átigazolásról. Tegnap például a K. Kinizsi már ki is adite Márkust. —i Igen, Márkus bejelentette, bogy távozik, s nem is akadályozzuk meg, bogy Márkus Tibor a Szombathelyi Haladás játékosa legyen. Tegnap kiadtuk öt a szombathelyleknek — mondotta Váradi Lajos, a K. Kinizsi edzője. A hírek szerint Balogh is a távozás gondolatával foglalkozik. Mint értesültünk, a fiatal hátvédre a Pécsi Dózsa tart igényt. Murányi, a — 380 autóbuszon több mint tizenhatezer kirándulót szállított el hazánk legszebb vidékeire az Idegenforgalmi Hivatal Somogy megyei kirendeltsége az év első felében. A somogyi turisták egyik csoportja részt vett egy négynapos bécsi kiránduláson is. Az év második felében ismét több száz kirándulóbusz kel útra SomogybóL Ebben az időszakban egy hétnapos szlovákiai útra is mennek a somogyi turisták. — A televízió közvetíti szóm bäum 19.55-töl a rendkívüli lottó jutalomsorsolást. A 15 balatoni kertes vikendlakást, az 5 személygépkocsit és a több- tucatnyi értéke« tárgynyereményt az »Üdülőkről — üdülőknek« című kabaréműsor keretében sorsolják ki. (37401 — Értesítem az érdekelt termelőszövetkezeteket és állattartó gazdákat, hogy Kaposvár város és a környező községele részére július 6-án, szombaton 13 órától hétfő reggel 6 óláig az állatorvosi ügyeletes szolgálatot dr. Ecsi László állatorvos tartja a Kaposvári Állat- kórházban. (Kaposvár, Cseri major. Telefon 20-66.) A városi tanács vb mezőgazdasági osztálya. (51620) Kinizsi kapusa közölte a sportkör vezetőivel, hogy visszatér Özdna. Mint az a kieső csapatoknál már lenni szokom, bizony a Kinizsinél elég sokan a távozáson, többen pefiPftdHItfÖETii'ÍEtf dig a visszavonuláson spekulálnak. A siófokiak háza táján is sok szó esik manapság az átigazolásokról. A Tatabányai Bányász vezetői két fiatal labdarúgót szeretnének átigazolni a Siófoki Bányászból. Az egyik Fejes, a fiatal balhátvéd, a másik Szabó, aki egyaránt kitünően játszik a fedezetposzton, de a csatársorban is. Haragh Tibor edző elmondotta, hogy a siófokiak nem akadályozzák meg a két tehetséges játékos távozását, ha menni akarnak. Az igazolás adta lehetőségekkel viszont élni fog az S. Bányász, s a távozók helyére a siófokiak is igazolni fognak. GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, testvérünk, unokáink, BÉKÉI LÁSZLÓ 1963. július 4-én 14 éves korában hosszra szenvedés után elhunyt. Temetése július 8-án du. negyed 5 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló család. M (4650) ADÁS — VÉTEL Colos nyárfadeszka eladó. Cím 51643. számon a hirdetőben. (51643) Trabant Limousine, 1700 km-t futott, eladó. Érdeklődni lehet hétköznapokon: Nagyatád, Seimeczbánya u. 9._____________________(4647) 2 szoba-konyhás családi ház 400 n-öl telekkel, termő gyümölcsfákkal eladó. Nagyatád, József Attila U. 13. (4648) Jó állapotban levő 4 ajtós Opel Olimpia személygépkocsi eladó. iFeis ömoi cs olá d, italbolt. ______(2104) B élyeggyüjtemény blokkokul olcsón eladó. Farkas, Nagyatád, Kossuth U. 32. (4645) Jawa 175-ös, két kipufogós, eladó. Kowalszky Marian, Tab. _______________________________________(210?) K aposváron, Som-hegyen 1800 n-öl szántó, szőlő, akácos pincével, présházzal eladó. Érdeklődni: Androsits János, Nádasdi u. 32. _________________________________(2099) Kaposvár, Szigetvári u. 38. szám alatt 3 szoba-összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó. (2098) Gazdálkodásra alkalmas ház eladó 600 n-öl telekkel. Csikós Ist- váa, Juta, Bóasa majoe. (2090) Balatonfenyvesen teljesen öl adómentes, masszív, szoba-konyhás modern nyaraló a beton partmü közelében azonnal beköltözhetően sürgősen, jutányosán eladó. Ér- deklődni: Kölcsey u. 22.______(2109) 7 50-es Zündapp terepjáró, nagy teherbírású oldalkocsis motorkerékpár príma állapotban tartalék alkatrészekkel öregség miatt eladó. Horváth István, Igái, Vörös- hadsereg u. 23.________________(2107) 1 80 D Mercedes újszerű állapotban 6 liter gázolajfogyasztással eladó. Erdősi, Pécs, Mártírok u. 42. ___________________ (24197) S zámológépek tsz részére készpénzért garanciával eladók. Tel.: Bp. 336-845._____________________(7418) B alatonszárszón part menti — állandó lakásra is alkalmas — kétszobás villa eladó. Kosztolányi, Budapest, Fehérvári u. 7. Tele- fon 256-279._____________________(7396) 2 szobás, kertes ház eladó. Ka- posvár, Kanizsai út 75._______(2106) S omodor, Kossuth Lajos u. 58. számú családi ház melléképületekkel, 1100 n-öl telekkel — részben termő gyümölcsös — áron alul, részletfizetésre is, sürgősen eladó. Vasútállomás 20 perc. ________(51614) E ladó zománcozott fürdőkád, íróasztal, rézüst, fakád. Kaposvár, Klapka IL 2S. {51627)