Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)

1963-07-28 / 174. szám

Vasárnap, 1963. július 28. 3 SOMOGYI NÉPLAP A. barcsi Vörös Csillag Tsz-ben egy holdon, termelnek paradicsom jnot. 200 mázsa termésre számítanak. Schlikter Istvánná és Ber- kics Miliályné naponta 2,5 mázsa paradicsomot szed le. Több fontos szakmában még elfogadják ipari tanulók jelentkezését Az ez évi ipari tanuló-képzés terve körülbelül 67 000 első éves ipari tanuló fölvételét irá­nyozza elő. Megvizsgálták, ho­gyan halad ennek a keretnek a betöltése. Megállapították, hogy az eddigi jelentkezések száma eléri, sőt jelentősen túl­haladja a fölvételi tervet. A Munkaügyi Minisztérium ipari- tanuló-intézetei például, ame­lyek az állami nagyipar ré­szére gondoskodnak szakmun­kás-utánpótlásról, 32 000 ta­nuló fölvételét tervezték, ez­zel szemben 42 000-en jelent­keztek. Ez kétségtelenül ked­vező jelenség. Viszont az átla­gú® túljelentkezésen belül egyes vidékeken, némely szak­mában kevesebb a jelentkező, mint a rendelkezésre álló hely. Budapesten például jelenleg még négyszáz esztergályos- és majdnem ugyanannyi más for­gácsoló-szakmabeli, továbbá mintegy hatszáz lakatos, két­százötven villanyszerelő, majd­nem háromszáz egyéb vasipari és százötven vegyipari tanuló­hely betöltetlen, mert eddig nincs rá elegendő fővárosi il­letőségű jelentkező, a vidékiek pedig ezékre a helyekre otthon- férőhely hiányában nem jö­hetnek számításba. Egyes épí­tőipari szakmákban is hasonló a helyzet Vidéken egyes városokban, így például Veszprémben, Ta­tabányán, Székesfehérváron, Vácon, Dunaújvárosban és Sal­gótarjánban, nem teltek még meg az öntő-, a kőműves-, a vízvezeték- és gázszerelő, az épületgép-szerelő és az ácsföl­vételi keretek. Ezenkívül mind a fővárosban, mind pedig vi­déken egyenként kicsi, de ösz- szességében számottevő a hiány bádogos, épületburkoló, épü­letüvegező, épületbádogos, be­tonozó, tetőfedő, melegpadló­zó, szobafestő tanulókban. Az a tény, hogy egyik-másik szakmában tömeges a túlje­lentkezés, másokban pedig szá­mos hely betöltetlen, arra mu­tat, hogy még mindig hiányos a szülők és a fiatalok tájéko­zottsága egyes szakmák nép- gazdasági fontossága, jövője és kereseti lehetőségei tekinteté­ben. Ezért a Munkaügyi Mi­nisztérium ismételten felhívja a szülőket és a szakmaválasz­tás előtt álló fiatalokat, hogy az iskolakezdésig hátralevő idő­ben használják ki a jelentkezé­si lehetőségeket a fentebb fel­sorolt, még betöltetlen helyek­kel rendelkező szakmákban. Az ipa ri tar. u 1 ó-intézetek a szeptemberi iskolakezdésig el­fogadják a jelentkezéseket. Egyébként — figyelembe vé­ve a fiatalság fokozódó érdek­lődését az ipari munka iránt — illetékes szervek mindent meg­tesznek, hogy a jelentkezőket terv fölötti számban is fölve­hessek ipari tanulónak. (MTI) sípcsantjának. A B. 26-os át­bukott rajta. Az őrnagy félkarja bénán ló­gott a sebesüléstől, s tudta, hogyha pillanatok alatt nem történik valami rendkívüli, ak­kor ő elveszett. Ezért bal kezé­vel, minden erejét beleadva hátrakapott, és ujjait belevájta az idegen torkába. Aztán nagy lendülettel egész testét rádob- ta, úgy, hogy a hasaló férfi nem tudta kihúzni maga alól a kezét, amelyben a pisztolyát szorongatta. Pálos a lábával próbálta kitapogatni pisztolyát. A B. 26-os azonban magához tért pillanatnyi bódultságából, s bal kezével erősen megrán­totta ellenfele sebesült karját. Az őrnagy felüvöltött fájdal­mában. S csak most jutott eszébe Liszkai... — Liszkai!.;; ordította teli torokból. A B. 26-os erre a kiáltásra úgy feldobta magát, mintha tűz égette volna meg. — Csend! Még egy szó, és lö­vök. Álljon elém — parancsol­ta Pálosnak. Az őrnagy nem tehetett mást, bízott a jó szerencséjé­ben, é.s a külföldi elé állt. E pillanatban felbőgtek ,a he­gyek. Visszhangzott minden. JPálosnak eszébe jutott a heli­kopter. Megremegett az öröm­től. Keresik. Erős poláris lám­páikkal könnyen fel is tudják fedezni őket... A B. 26-os rákiáltott Pálosra, hogy induljon előtte. Az őr­nagy remélte, hogy mozgás közben könnyebben észreve­szik őket, így hát azonnal tel­jesítette az ügynök kívánságát. Elindultak. A B. 26-os az őr­nagy testével fedezte magát. Már át is értek a tisztáson, benn jártak az erdőben. Az őr­nagy úgy döntött, hogy lesz, ami lesz, ráveti magát a B. 26- osra ... Ekkor valaki egészen közelről hirtelen rájuk kiáltott. — Dobja el a fegyverét! A B. 26-os érezte, hogy pisz­toly csöve fúródik a hátába. Pálos azonnal megismerte Liszkai hangját. Hirtelen hát­rafordult, és bal öklével olyat csapott a B. 26-os kezére, hogy a fegyver messzire elrepült. — Vigyázzon ró, én jelzést adok a helikopternek! — mondta Pálos a főihadnagynak, és visszaszaladt a tisztásra. A helikopter már ott búgott, ber­regett fölötte, Pálos integetett.­Liszkai főhadnagynak nem kellett sokáig várnia. 23. Pálos irodájában középén két szék állt üresen. Négyen Időt kell adni a bizonyításra Mélyponton van-e a Csurgói Faipari Vállalat? Annak, hogy a Csurgói Fa­ipari Vállalat a viták, a meg­beszélések kereszttüzébe ke­rült, az az oka,hogy több mint egy év óta a legrosszabbul gaz­dálkodó üzem a megyében. A megyei tanács arra törekedett, hogy elősegítse a vállalat kor­szerűsítését. Már épül a gyár­hoz vezető vasútvonal, ez ol­csóbbá teszi a szállítást. Ké­szül a gatterház, s nemsokára lefektetik az anyagmozgatást ésszerűsítő mintegy háromezer méter hosszú iparvágányt. A Magyar Nemzeti Bank igyeke­zett földeríteni a gazdálkodás fogyatékosságait. Ennek ellenére gyakran hal­lani, hogy az üzem még min­dig mélypontom van. Legcélsze­rűbb lenne — mondják —, ha hozzácsatolnák vagy a Barcsi Fűrészüzemhez, vagy a Kapos­vári Faipari Vállalathoz, így emelni lehetne a vezetés szín­vonalát is. Ám a vezetés máris javult. A vállalat tavaly és az idei el­ső negyedévben valóban a mélyponton volt, azonban már elkerült onnan. Ez annak kö­szönhető, hogy az üzem új igaz­gatója, Kenderest Sándor — aki ez év januárjától irányítja a gyárat — és Nemes Károly mű­szaki vezető, valamint a pár- titkár, Fábián Ferenc erejüket megfeszítve, a becsületes mun­kásokra, a műszaki gárdára tá­maszkodva hozzálátlak a rend- teremtéshez, a gazdálkodás megjavításához. Már nem le­het nyugodt lelki ismeret tel ál­lítani, hogy az az egyetlen meg­oldás, ha a Faipari Vállalatot más üzemhez csatolják. A gyár vezetői kiigazították a normá­kat, a munka nagy részét át­szervezték, új technológiákat alkalmaztak, szilárdítják a munkafegyelmet. Az első ne­gyedévi idesésből már sokat pótoltak. Igaz, visszatetszést szültek több dolgozóban a normák ki­igazítására tett intézkedések, a termelékenység emelését célzó műszaki és egyéb átszervezé­sek. Jogtalan méltatlankodá­suknak hangot is adnak, sőt némelyek kereken megtagad­ják a vezetők utasításait, vagy más módon igyekeznek akadá­lyokat gördíteni a fejlődés út­jába. Nagyon jellemző az, ami Szanyi Istvánnal történt a na­pokban. Ez a fiatal, jó képes­ségű szakember a parkettgyár­tó üzemben dolgozik. Ott is ki­igazították a normákat, hiszen a napi tervet hat és fél óra alatt teljesítették. Nyolcórai fo­lyamatos munkával minden nehézség nélkül végre tudják hajtani az új feladatot. Megbíz­ták Szanyit, hogy vállalja el a csoportvezetői tisztséget. Bérét ugyan egyelőre nem emelik lé­nyegesen, de igen kedvező pré­miumfeltételeket szabtak. So­kat kereshet, ha az üzemrész teljesíti a feladatokat. A fiatal szakmunkás azonban nem vál­lalta el a megbízatást, mert úgymond, az új normával nem lehet megvalósítani a tervet. Valójában más oka volt vona­kodásának. Ezt maga árulta el, amikor azt mondta, hogy nem akar többet dolgozni. Munka közben elmélkedik arról, amit tanult, olvasott. Ha gyorsan jár a keze, erre nincs ideje. Meg nem akar nagyon elfárad­ni, mert otthon munkaidő után mosógépet javít, szeretné meg­keresni azt a többletpónzt, amit tervezett magának. Ez nem csupán Szanyi István szemlélete, hanem másoké is. Valahogy úgy vélekednek, örül­jön a vállalat vezetősége, hogy bejönnék dolgozni. Az üzem­ben kapott pénz mellékkere­set. Nekik mindegy, hogyan gazdálkodik a vállalat. Attól sem riadnak vissza — mint No- vinics Ferenc KlSZ-titkárhe- lyettes —, hogy kereken meg­tagadják fölötteseik utasításait. Akik így cselekszenek, veszé­lyeztetik az üzem fejlődését, munkahelyük jövőjét. Nem gondolnak arra, hogy ezt az üzemet elsősorban a csurgóiak, tehát az ő érdekükben fejlesz­tik, nekik jó, ha nem ráfizeté­ses, ha nem kell kellemetlen intézkedéseket hozni, amelyek­re akkor kerülne sor, ha a vál­lalat képtelen lenne megállni a maga lábán. Beszélgetés a Somogyi Néplap munkájáról a marcali járás vezetőivel A Somogyi Néplap szerkesz­téséről, a lap eddigi tevékeny­ségéről, feladatairól, a szer­kesztőség és a járási vezető szervek kapcsolatának tapasz­talatairól és más közös gondok­ról folytattak baráti beszélge­tést pénteken a Marcali Járási Pártbizottságon a szerkesztőség és a járás vezetői. A lap részéről Wirth Lajos eüvtárs, a megyei pártbizottság tagja, a Somogyi Néplap fő- szerkesztője, a járás részéről pedig Petrekanits Andor el%- társ, a járási pártbizottság el­ső titkára, ár. Mátyás József elvtárs, a járási tanács vb-el- nöke és más vezető beosztású elvtársak cserélték ki vélemé­nyüket. ültek a szobában. Egy rendőr­ezredes, Pálos őrnagy, Liszkai és egy másik nyomozó tiszt, akit Pálos maga mellé rendelt, hogy segítségére legyen a ki­hallgatásoknál, mivel a jobb karját nem tudta mozgatni. Az imént is tőle kellett tüzet kér­nie. Restellte tehetetlenségét... Pálos őrnagy maga alá húzta lábait. Ezzel a merev tartással próbálta elfojtaná fájdalmát. Az ember néha nem is gondol­ja, hogy egy-egy ösztönös moz­dulat milyen jó fájdalomcsilla­pító. Valakiket vártak. Liszkai fő­hadnagy ki is ment a folyosó­ra.... Odakinn az egyik fal melletti széken Ferenczi Éva ült, mellette idegen emberek, akiket szintén tanúkihallgatás­ra hívtak be. A főhadnagy kissé ideges volt. Nemcsak azért, mert már húsz perce várakoztak Feren­czi századosra, de a kíváncsi­ság is fűtötte. Két napja már, hogy itthon vannak, Pálos őr­nagy azonban még semmit sem volt hajlandó elmondani az utolsó órák történetéből. Pedig milyen izgalmas lenne megtud­ni, hogyan jött rá a B. 26-os személyazonosságára. Igazán nem szép tőle, hogy hallgat, hiszen ebben a munkában ó a jobbkeze voü, mindent együtt ............................................................... : ♦ c sináltak, s neki, a fiatal nyo- | mozónak igazán elmondhatná... | Már az autóban is faggatta, de i akkor leintette azzal, hogy in-z kább tartsa nyitva a szemét, s | figyelje az előttük haladó rab-1 szállító kocsikat. A B. 26-os el- • fogása után még napokig tar-1 tott, amíg az egész hálózatát * fel tudták göngyölíteni. Hu- ♦ szónkét embert még meglátó- | gatni is sok, hát még elfogni.: Az egyikért például Pestre | kellett felutazni, meglepni éj-! jel a lakásán, letartóztatni, s ♦ visszavinni Miskolcra. Aztán i persze isimét felszállították f őket a fővárosba. Az a lényeg, j hogy most már együtt van az | egész társaság, a munka nagy- { ja befejeződött... Igaz, most f jönnek a nagy kihallgatások, j Még csak ezután állítják össze ♦ a nyomozati jegyzőkönyveket, I az egész vizsgálati anyagot..; | A folyosón feltűnt Ferenczi 5 százados alakja. Civilben jött. j Éva azonnal felugrott, és eléje f sietett. A százados gyengéden ♦ átölelte a húgát, akinek kisírt ! szeméről látszott, hogy tragi-1 kus napokat élt át. ♦ — Régóta vártok? I — Igen ... — válaszolta Éva. | — Téged már kihallgattak? | (Folytatjuk.) • Ahhoz, hogy megálljon, hogy jól gazdálkodjon, a munkások és a vezetők összefogására, helytállására van szükség. Az ország legjobb igazgatója, párt­titkára és műszaki vezetője sem tud rendet teremteni Csurgón, ha a munkások nem támogat­ják őket, ha széthúznak, s min­dig az egyéni és nem a közös érdeket helyezik előtérbe. Szanyi István azt kérdezte, vajon olyan embernek tart­juk-e öt, aki igyekszik megfoj­tani az üzemet. Nem, dehogy! Ö és a vele egy nevezőn levők nem szándékosan rontják a helyzetet, az a baj azonban, hogy nem akarják javítani sem. A gyár vezetői mégis bizakodnak. Egyrészt azért, mert érzik, tudják, hogy a munkások be­csületes többsége — mint Né­meth János 111. — támogatja őket, másrészt mert látják, hogy a munka jobb megszerve­zésében milyen nagy tartalé­kok rejlenek, s mert alapos tervük van a még meglevő hiá­nyosságok megszüntetésére. Ha a fölöttes szervek továbbra is úgy támogatják a vállalatot, mint az utóbbi hónapokban, segítik emelni a műszaki szín­vonalat, kialakítani a mostani­nál megfelelőbb profilt, szerez­ni szakembereket, akkor az üzem vezetőinek az a terve, hogy jövőre nyereséggel zárják az évet, valóra válhat. Időt kell adni nekik és a jő szándékú munkásoknak, hogy jobb belátásra bírják azokat, akik még nincsenek tisztában kötelességükkel, s vonakodnak az ésszerűbb munkától. Módot kell adni nekik ahhoz, hogy bizonyíthassanak a harmadik, a negyedik negyedévben is, ki­alakíthassák az elemző gazdál­kodáshoz szükséges megbízható adminisztrációt, rendet te­remtsenek a telepen, új techno­lógiát vezethessenek be másutt is, kihasználhassák a most épü­lő vasút előnyeit. Második ne­gyedévi munkájuk alapján két­ségtelenül megérdemlik az elő­legezett bizalmat. Szegedi Nándor 'dúőPLéq, éP f ég. A Ti etek óta tartott a ká- nikula. Az emberek­ről csörgött a verejték. Az aszfalt, a házak fala forró, fojtogató levegőt lihegett. A tűsarkok nyoma ott ma­radt a járdán ... A mezőin »furulyázott« a kukorica levele. A föld megrepedezett. Sárgáin, esőt kérőén tárulkoztak a hasadé- kok — de csak száraz, forró por hullott beléjük. Az arató testére rátapadt az ing, marta bőrét a verí­ték és a por... A motor berregett, de egyre lankad- tabbam. — Kiég, kiszárad minde­nünk! — Egy limonádét kérek, jó hideget! — Csak jönne már egy jó eső!... A kánikula makacsul tar­totta magát. XT asármap ... Hátul az ' udvarban, az öreg diófa alatt gyerekek játsza­nak. Csöndes a falu. De ha nagyon figyel az ember, meghallja, hogy valahol kombájn zúg. Még van egy kis aratnivaló ... — Gyerekek, .szaladjunk le a patakra — mondja az egyik kisfiú. Sebtében készülődnek. Az asszony szénát dob a borjú elé. Az istállóból ki­lépve megáll, az eget kém­leli. — Hová igyekeztek? Ne menjetek messzire, azt hi­szem, vihar lesz... Az eresz alatt bóbiskoló öreg felriad, csöndesen hoz­záteszi ... — Meg kell jönni az eső­nek, a bogarak igen szem­telenül bántják a jószágo­kat. Ö is az eget nézi. Egyre szürkébb, a levegő nyomott és fullasztó... Bent a városban kevesen járnak az utcán. Türelmet­lenül várakozhatott az a fiú ott a sarkon, mert felderül­ve indul el a felbukkanó tarka ruhás lány felé. — Már azt hittem, szétol­vadok ebbein a hőségben. Miért késtél? — Ne haragudj... Hová megyünk? — Ahová akarod ... — Azt hiszem, jó lesz va­lami fedél alá húzódni. Mi­kor elindultam, megszakadt az adás a rádióban. Vihar­szünet . . Nézd, milyen fur­csa az ég. .. Ebben a pillanatban fe­nyegető moraj. Nyomában hirtelen szél kavarja fel a falusi utcán a port, s a vá­rosi sétány fáinak levelei is összeborzadnak ... Elhal a kombájn zúgása. A gyerekek futva igyekez­nek haza a patakról... A kerthelyiség asztalairól lá­V-— zas igyekezettel kapkodja a pincér a térítőkét... A vá­rosban mindenki siet vala­hová. Pedig most néhány percig meredt, fulladt és néma minden. _ Aztán ... Félelmetes sustorgással megérkezik a vihar. Egy villanás, és nyomában ha­talmas dörej. A gyerek az anyja szoknyájához bújik, az öreg szemében rémület, mikor az égre tekint... A szél süvít, magával rántja a málladozó vakola­tot, belekapaszkodik a fák leveleibe — rövid birkózás, és reccsenve törik az ág... A kerthelyiségben halomra dőlnek .a székek, asztalok. A presszóban felugrálnak az emberek. Mind az utcát né­zi. Egyre jobban tombol a szél... A dörej most már állandó, villanást villanás követ. Aztán előbb egy-két csepp, majd hirtelen zuho­gó, ömlő, szakadó eső, s ve­le együtt kopogni kezd a jég... — Anyukám, félek — mondja a gyerek, és elta­karja az arcát. A felnőtt torkát is szorít­ja valami, de tekintetét nem tudja elfordítani a fé- kezhetetlen tombolásról... A presszóban valaki meg­jegyzi: — Oda a prémiumom... Senki sem figyel rá. A kapu alá húzódott sze­relmespár összebújik. — Ne félj, elmúlik ha­mar ... Az öreg a konyhaajtóban áll, az asszony a kötényébe temeti az arcát. — Odalesz mindenünk, előbb a hőség, aztán a jég... — Ne keseregj, lányom ... Nem olyan jég ez. Még az a szerencse. Nagy kárt nem tehet... Nézd, már csönde- sedik... * * * YiT egszűnt a kopogás. S x vele együtt elállt az eső. Az árkokban hömpöly- gött a víz, a sétányon ágak hevertek letörve ... Az em­berek visszamerészkedtek az utcára, mélvet szívtak a tiszta levegőből... Az öreg óvatosan kerülgette a tócsá­kat a falu utcáján. Sietett. Két esőköpenyes férfival ta­lálkozott. — Megy, Pista bácsi, kö­rülnézni? — Hát persze... — No, akkor osszuk meg. Maga menjen arra a felső részre, ahová indult, mi meg megnézzük ezt a déli részt. Nem szóltak többet. Siet­tek és szorongtak... A vihar elült, a jég elvo­nult. Csönd lett, nagy csönd . .. Vörös Márta __________ J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents