Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)
1963-07-19 / 167. szám
AZ ; MgZMP MEGVET BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP} A A tárgyalóteremből Harminchárom késszúrás A sikoltás végigvágott a falun. Ablakok nyíltak, kapuk csapódtak, rémült asszonyfejek fordultak a hang irányába, mert a sikoltás kétségbeesett volt és vérfagyasztó. Kovácsék portájáról két asz- szonyalakot láttak kitántorogni. Később azt, hogy a szomszédos ház udvarán a vézna, tizenkilenc éves Kovács Sándor késsel nekitámadt a feleségének. Már merő vér az asszony, Kovács a hátán térdel, és eszeveszetten vagdal- kozik a késsel. A fiatalasszony már sikoltami sem bír, harminchárom mély sebből vérzik. Anyósát is három helyen szúrta meg Kovács, aztán a tehetetlen szomszédasszonyok «sorfala-“ között elballagott a Sió felé. Az asszonykát elvitték: a mentők, csak a gyors orvosi beavatkozás, vérátömlesztés mentette meg az életét. Kovács Sándort a rendőr és a tanácselnök fogta el a Sió-parton. A balatonkűiti véres botrány véget ért;.? Kovács Sándor most a vádlottak padján üfb: sorra szólítják a tanúkat a bírói pulpitus elé, s a vallomásokból kikerekedik a tragédia..: Gyerekszerelem, korai házasság: a lány tizenhat, a fiú tizennyolc éves. A szülők ellenzik a házasságkötést, de ők makacsul kitartanak elhatározásuk mellett. Falujuktól, Ba- latankilititői távol, Vecsésen kötnek házasságot;!. :.. S néhány nap múlva már veszekednek, marják egymást a fiatalok. Kovács betegesen féltékeny, pokollá teszi felesége életét és a sajátját is. Szeretik egymást, de ennek a szerelemnek csak végletei vannak. Az asszonyt gyakran foglalkoztatja az a gondolat, hogy — érzelmei, szíve ellenére, a józan észnek engedelmeskedve — elválik férjétől. — Megöllek... Végzek veled, ha elhagysz... — sziszegi a férj, és az asztalra teszi a kést. Az asszony marad. Nem mer panaszkodni senkinek, nem bízik senkiben, menne is, nem is... De határozni nem tud ■ gyerek még... A férj? Búcsúlevelet ír: megöli feleségét és önmagát is. A levél végéra bocsánatot kér mindenkitől... Nem kellett sokáig várnia. Felesége meglátogatta a szüleit, közben Kovács Sándor összepakolta az asszony ruháit, s édesanyjával üzent a feleségének, hogy jöhet a holmiért. A szobában szúrta meg először feleségét és anyósát, s mikor azok a szomszéd házba menekültek, utánuk ment. ;.: A vádlott arca hamuszürke. Mögötte ott ülnek a tanúk, a sor szélón volt felesége (időközben törvényesen elválasztották őket). A fiatalasszony arcán, karjain, testén nemrég gyógyult sebhelyek; Harminchárom késszúrás... A szökés hajú-bajuszú, szürke szemű Kovács Sándor előredől, kezét az ölébe ejti, remeg Az elmeszakértői vélemény szerint kóros leUdalka- tú, ingatag jellemű egyén. Érzelmei kettősek, »imádja és gyűlöld« feleségét. De tettét tiszta fejjel, előre megfontolt szándékkal követte el, erről tanúskodik a búcsúlevél és a frissen fent kés. Kovács Sándor nem elmebeteg.:. A vád súlyos: előre kitervezett módon végrehajtott emberölés kísérlete. — Az öles vagy az ölési szándék olyan bűn, mely nemcsak az egyén, hanem a társadalom részéről is megbocsáthatatlan — mondja a vád képviselője, és példás büntetést bér; Az utolsó szó jógám A, teremben néma csönd, csak a szomszéd irodából hallatszik át egy írógép egyenletes, pattogó ütemű kopogása. — Volt feleségemtől és anyósomtól itt, mindenki előtt szeretnék bocsánatot kérni, hogy az életükre törtem... Kritikus helyzet volt, elvesztettem ítélőképességemet..; Megtévedtem ... De végtelen boldog vagyok, hogy feleségemet viszontláthattam, és nem tapad kezemhez egy kioltott élet vére... Elcsuklik a hangja, s talán most már tudja, hogy a korai házasság, az élettapasztalat teljes hiánya, az oktalan és beteges féltékenység sodorta végül is a vádlottak padjára. — A Népköztársaság nevében ...! A teremben mindenki feláll. A Megyei Bíróság ítéletet hirdet: Kovács Sándort élőre kitervezett módon végrehajtott emberölés bűntettének kísérletében bűnösnek mondja ki, s ezért háromévi és hathónapi börtönbüntetésre ítéli, s öt évre eltiltja a fcözügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. A vád képviselője súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és védője háromnapi gondolkodási időt kért Vincze Jenő A moszkvai filmfesztivál Szerdán a moszkvai filmfesztiválon, a nagyfilmek versenyén bemutatták a Szovjetunió második versenyfilmjét, az »Üresjárat«-ot Levetítették a lengyelek »Fekete szárnyak« és a fesztiválon először részt vevő nyugatnémetek »Száguldó vitorlás« című filmjét is. A rövidfilmek versenyén hét filmet vetítettek. A bemutatott kanadai, román és szu- dáni film készítői hazájukat ismertetik meg a nézővel. (MTI) A Dél-balatoni Háziipari Szövetkezet dívatkoeár-készítő munkatermében szebbnél szebb kosarakat, táskákat készítenek külföldi megrendelésre. A kosárfonó brigád asszonyainak ügyes kezét sok elismerés dicséri. A munkások érdeme A Kaposvári Kefeanyagkiké- szítő Vállalat igazgatónője felállt az íróasztal mellől, és ..; De kezdjük az elején. Az üzem munkáját nagymértékben hátráltatta a téli időjárás. A tervet nem tudták teljesíteni. Érzékenyen érintette ez az exportot is. Mihelyt lehetett — megindult az anyagszállítás —, nekirugaszkodtak a munkának. Azt a célt tűzték ki, hogy pótolják a téli kiesést. Az idő haladt, már-már eltelt az első félév, s még mindig nem teljesítették a tervet. Akkoriban megírtuk, hogy még nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, hogy ne legyen baj. Alig néhány hét telt el azóta. Az üzem dolgozói megszüntették a lemaradást, teljesítették exporttervüket. Szinte csodát műveltek a munkapadoknál. Amikor az exportszállítmány utolsó ládáit rakták a teherautókra, az igazgató, Mór Gyö- zőné behívatta az irodába a brigádvezetőket. A lányok, asz- szonyok nem tudták, mit akarhat az üzemvezető, de jöttek. Jött Pájer Jánosné, Tormási Gyuláné, Kiss Ilona, Fülöv Jó- zsefné — akiknek brigádja a legkiválóbb teljesítményt nyújtotta —, és jöttek a többiek is sorban, akiknek kis közössége ugyancsak kitett magáért. Amikor mindenki bent volt már, az igazgatónő felállt, és ünnepélyes hangon ezt mondta: — Elvtársnők, a félévi tervet 104 százalékra teljesítettük. Magam sem reméltem, hogy ilyen gyorsan sikerül. De önök valamennyien megértették, hogy miről van szó. Ezt az eredményt az önök és minden dolgozónk lelkes, becsületes munkájával értük el. Fogadják ezért köszönetemet. Az irodában egy ideig csend volt. Aztán feloldódott a hallgatás. A brigádvezetők örömüket fejezték ki, a munkaverseny értékelője már azon kezdte torm a fejét, hogy az előkészítő műhely dolgozóinak kitűzött 2000, a felsőszőr- és sertemű- hely kollektívájának felajánlott 1000—1000 forint célprémiumot hogyan ítéljék oda. Jólesett később visszagondolná az igazgatónő köszönetére, amely elismerése volt a munkának, az akarásnak, a becsületes helytállásnak. Nemcsak azt jelentette, hogy az üzem munkásai legyőzték a nehézségeket, hanem biztatást is adott a második félév feladatainak elvégzéséhez. Olyan pillanatok voltak azok, amelyekre mindig szívesen gondol vissza az üzem közössége, Sz. N. Még mindág újabb és újabb részletek látnak napvilágot a második világháború borzalmaiból. A krónikások még közöttünk élnek, s nemcsak írói, hanem átélői is azoknak az eseményeknek, amelyeket a történelemkönyvek belesűrítenek ebbe az egyetlen fogalomba: koncentrációs tábor. A közelmúltban hozta nyilvánosságra a Neuengammei Dokumentációs Bizottság a Münchenben élő Heinrich Mehringer volt 14 151. számú fogoly emlékiratait. Ebből közlünk részleteket. Utazás a bizonytalanságba »A Hamburg melletti neuengammei koncentrációs táborban 1945 áprilisában már mindenki a háború végét várta és remélte. Most kezdtük először hinni, hogy megérjük a szabadságot. Április 23-án azonban borzalmas dolog történt. Vagonokhoz hurcoltak bennünket, öregeket, betegeket egyaránt, és még a haldoklókat is bezsúfolták a kocsikba. Mint a szálfák, keresztben-hosszában feküdtünk. Éjszaka 11 órakor megkezdődött az utazás a bi- zonyta’anságba. Hajnalban már Lübeck külső kikötőjében voltunk. A következő éjszaka két fehérhajóra raktak fel bennünket. Az Athén volt az egyik, én a másikra, a Thiel- beckre kerültem. Ez a hajó eddig szenet szállított, és elképzelhető, hogy milyenek voltunk néhány óra múlva a mocskos hajógyomorban. Rettenetes körülmények között szorongtunk, s valóságos megváltásnak éreztük, amikor jött a hír, hogy át > • £*♦ Alcooái a. Valamikor sokat utaztam tengeren, jól ismertem a Cap Al- conát, a Hamburg—Dél-amerikai Hajózási Társaság hatalmas luxushajóját. Ügy éreztem, ha ide kerülünk,' megmenekülünk; egy ilyen hajót nem áldozhatnak fel azért, hogy a foglyokat rajta pusztítsák eh Amint azonban a hajót megláttam, elszállt minden illúzióm. A felépítményeket fekete-szürkére mázolták, az egykori eleganciából semmi sem maradt. Itt is, mint a táborokban, hullák tornyosultak magas máglyába rakva. Láttuk, ez is halálhajó, mint a többi, bár egy kicsit bizakodtunk, talán nem az lesz a sorsunk, mint a megelőző hajók utasainak. Róluk ugyanis az a hír érkezett, hogy kivitték őket a Keleti-tengerre, s elsüllyesztették a hajókat. Az Alsronán a remény még küzdött a reménytelenséggel. Az éhség viszont szüntelenül kínzott bennünket. Naponta egyszer kaptunk »enni« egy szájra való feketekávét. Május elsején egy vékony levest is kaptunk, másodikén pedig ti- zenketten egy fél katonakenyeret. Május 3-án egy nagyobb komp érkezett a fedélzeti oldalra tele rabruhába bújtatott nőkkel. Ezeket is a mi hajónknak kellett volna fölvennie. A komp fedélzetéről asszonyi kezek nyúltak fd, és ételt koldultak. Céltalan vállalkozás volt. Franz búcsúzik A mi kabinunkban három északnémeten kívül még három bajor és egy wittenbergi volt. Nagyon jól megértettük egymást, összetartottunk. Csak a müncheni Franz — egy cipőgyári munkás — volt nyugtalan május 2-án, mintha mindent megérzett volna ... Három gyerekének képét maga elé tette, mintha búcsút akarna venni tőlük. Harmadikam délelőtt látni lehetett, hogy a szárazföldet egymás után érik a légitámadások. Éreztük, hogy »öt perccel tizenkettő előtt« vagyunk. Csak ezt túlélni, csak még ezt kibírni! A hajó parancsnoka ki akarta tűzni a fehér zászlót, de a horogkeresztes lobogónál három SS-legény strázsált. lehetetlen volt megközelítem őket. Egy óra körül leesett az első bomba közénk és a Thielbeck közé, aztán elszabadult a pokol. Repülőzúgást hallottunk, és az első bomba becsapódott hajónkra. Találat érte a főlépcsőt. Hogy a tűz milyen gyorsan terjed egy hajón, azt csak az tudja, aki már átélt hasonló szörnyűségeket. Az a kifejezés, hogy pánik tört ki, nem adja vissza a teljes valóságot A foglyok kizúdultak a kabinokból a folyosókra. Ott már i oiywBsi^ akiknek ruhája lángot fogott. A mi fedélzetünk alatt is nagyon pusztíthatott a tűz mert a padló egyre forróbb lett, majd velőtrá- zó ordítást hallottunk lentről, s utána még rettenetesebb — csendet. Franz ijedten előreszaladt a lépcsők irányába, és egy feltörő lángoszlopba került. Soha többé nem találkoztunk. ,.A fogoly fulladjon meg“ Mindjobban dőltünk. Utoljára magyaráztam meg a helyzetet Maxnak. — Kapaszkodj meg jól ebbe a láncba, nehogy az egész embertömeggel egyszerre essél a vízbe, mert ott egyik a másikba kapaszkodik. Ott nincs menekülés. Egy ablaknál álltam, és vártam a véget. Láttam, hogy egy fiatal orosz a vízbe ugrik, és úgy süllyed el, mint a kő. A hajó külső oldalán kötelek lógtak egészen a vízig, s rajtuk valóságos emberfürtök. Elindultunk tdaxszal ahhoz a lépcsőhöz, amely az A és a B fedélzet között volt, s ahova a tűz még nem jutott el. Rengeteg ember gyűlt ott már össze, a lépcső tetején pedig egy SS- legény állt, és két revolverből tüzelt a szerencsétlenekre. — A fogoly fulladjon meg, vagy égjen el, de a fedélzetre nem jöhet! — üvöltözte. Amikor kilőtte az utolsó töltényét, elsodorta a tömeg. Max barátomnak mindkét karja csúnyán megégett. Gyakran közel volt az ájuláshoz, s csak ezt suttogta: »Ne hagyj el!« A hajó közben egyre jobban oldalára dőlt. Óvatosan helyet cseréltem Maxszal. Az volt a tervem, hogy ha a hajó megbillen, akkor belekapasz- kondunk az erúa evezőláncba, Megmenekültem Először lassan, aztán mind gyorsabban fordult a hajó az oldalára. — Fogózz meg erősen! — kiáltottam Maxnak. Azután elért bennünket a víz, és összecsapott felettünk. »A fogózást nem szabad abbahagyni, különben véged« — ez kalapált az agyamban. A víz sötét volt a hamutól és az elégett emberek maradványaitóL Amikor éreztem, hogy a hajó már valószínűleg nem süllyed tovább, elengedtem magam. Egy vízbe fúló kapott hozzám, mert könnyebb lökést éreztem, s egy kicsit följebb emelkedtem. Ma- xot kerestem, hiszen neki is föl kellett már emelkednie. Fent is volt — holtan. Nem nehéz úgy meghalni, hogy az ember nem vesz észre semmit. Azt hiszem jó fél óráig tartott, amíg centiméterről centiméterre haladva a hajó testéhez jutottam. Megmenekültem. Én megmenekültem, de koncentrációs táborbeli sorstársaimat megölte a tűz, a víz. Ezrek pusztultak el a borzalmas tűzben, a hullámsírban. Ezrek és ezrek — a fasizmus áldozatai. Röviden ennyi a Cap Alcro- na halálhajó pusztulásának hiteles története. H. M., 14 151. sz. fogoly.-"1 Fordította: Király Ernő SOfZOK Tengerészek szülési szabadságon 1 A norvég kereskedelmi flottában olyan sajátos problémák merültek fel, amilyenekre azelőtt sohasem volt példa. 1962-ben nem kevesebb, mint 225 tengerészt kellett hazaengedni — szülési szabadságra. A norvég kereskedelmi tengerészeinél ugyanis 55 000 férfi mellett több mint 4000 nő is dolgozik. Mintegy 250- era rádiótisztek, 30-an fő- stewardok. A többiek tar- tályhajókan, teher- és utasszállítókon szolgálnak. A norvég kereskedelmi tengerészet érdekes sajátsága, hogy hajóiknak körülbelül 90 százaléka állandóan úton van az öt világrész között, és sohasem jut el Norvégiába. * * * Ideális irodaház □ SS □as □s a □□□ fcai’át A restafari szekta tevékenysége Jamaica szigetén A jamaicai kormány helikopterrel, rendőrkutyákkal és egyéb segédeszközökkel hatalmas kampányt indított, hogy megszüntesse Jamaica szigetén a marijuana vagy ganja néven ismert erősen kábító növény termelését. Az intézkedésre az adott okot, hogy a szigeten élő restafari szekta tagjai rendszeres marijuanafogyasztók, és a kábítószer hatására az utóbbi időben több heves összeütközésre került sor. Három rendőr, három polgári személy és a szekta hét tagja vesztette életét. A restafari szekta szakállas férfi tagjai Hailé Szelassziét, Etiópia császárát »istenítik«, és minden vágyuk, hogy repatriálják őket, Afrikába, ahonnan valaha rabszolgakereskedők szállították át őket a nyuga'-r- diai szigetékre. A szekta tagjai »isteni ajándékának« tekintik a kábítószert, és úgy vélekednek, hogy a szent könyvek jóváhagyták a marijuana élvezetét. Mintegy 30 000 tagja van e különös szektának. Legutóbbi gyűléseiken halállal fenyegették meg mindazokat a »fekete és fehér bőrű elnyomókait.«, akik megakadályozzák a szekta hazatérését Afrikába. Ki t el ént ették : »Haza akarunk térni, éspedig ingven. Őseink sem fizettek a haióútért, amikor a nyugatindiai szigetekre hurcolták őket, mi sem fizetünk a hazaszállításért.« A Restafari Testvérek Egyesült Fronttá felhívással fordult Bustamente miniszterelnökhöz, hogy ismerte el a szekta tpgjm- nak etióp államoolgárságát. és kezdlen tárgyalásokat Szelasz- szié kormányával a repatriálásról. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanáé« lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 13-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Kossuth tér l. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemébe* Kaposvár. Latinka Sándor utca fc
