Somogyi Néplap, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-09 / 133. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1963. június S. NAPSÜTÉSBEN Még októberben kezdődött meg a gyógy ze vész asszisztensképző tanfolyam a Dxíinka Művelődési Házban. A lányok, asszonyok hetenként kétszer járnak be vidékről a fog­lalkozásokra. A kora nyári napsütés udvarra, szép környezetbe csalogatta őket, kelle­mesebb itt a tanulás, az óraközi pihenés is. A kétéves tanfolyamon kémiát, közegészség­tant, gyógyszertári technológiát, ügyvitelt és társadalomtudományt tanulnak az asszisz­tensek. PAMUKI ÖREGEK... gyón szeretem őket — mond­Kiközösítve Kora délelőtt van, de senki nem jár a pamuki utcán. Nincs élet, mintha elköltöztek volna az emberek. Ludak vo­nulnak méltóságteljesen a por­ban. Hol vannak a falu lakói? A dolgozni bírók a határban. Csak azok maradtak otthon, akik már nem tudják megfog­ná a kasza nyelét, akiknek már nem hajlik a derekuk a szőlővenyigéhez. Ellátják a ház körüli munkákat, s ahogy Leber Józsi bácsi mondja, »-la­katok a házon.-« Hosszú út emlékei — Híjjad, anyja, híjjad, híj- jad — fáradt, öreges hang csa­logatja a kiscsirkéket az egyik ház udvarán. Idős, megtört néni a hang tulajdonosa, özv. Kovács Józsefné. Egyedül van a háziban; fia, menye dolgozik a tsz-ben, unokája az iskolá­ban. — Nagyon beteg vagyok — panaszolja —, gyomorfeké­lyem, gyomorsüllyedésem van. Sokat kellene pihennem, fe­küdnöm, de addig nem vagyok nyugodt, amíg el nem végez­tem. Délelőtt rendet csinálok, főzök, délután az unokám megcsinálja a többit. Nem vol­tam ám mindig ilyen — mondja, s egy képet tesz elém. Fiatal, bajusz*» férfi mellől fehér, zárt nyakú ruhában egy fiatal menyecske néz rám ma­gabiztosan a képről. A 22 éves Kovácsné. Amerikában készült a kép. 1907-ben vándoroltak ki a sok-sok többi magyarral együtt, mert itthon egyre ke­vesebb lett a munkaalkalom. Tizennégy évet töltöttek idegen­ben. Kovács néni szivargyár­ban dolgozott, férje vasmun­kás volt. Még most is angol szavakat kever a magyarba; a street, office, money, little girl szavak furcsán hatnak a 78 éves asszony szájából la ke­mence, gulyásleves, ruca ki­fejezések társaságában. Mrs. Smith — így emlegeti önma­gát. Egyszer látogatóba jött ha­za, s a magyar föld nem en­gedte vissza. Kocsit, lovat, föl­det vásároltak, s Mrs. Smith gyári munkásnőből pamuki pa- rasztasszony lett. Pipázgatás a kiapadón A ház előtti kispadon öreg ember üldögél. Mellette bot, pipa. dohányzacskó. Megszo­kott helye ez a kispad. Itt tölti a délelőttöt, az este is itt találja. Csak üldögélni tud már a 82 éves Klenovics Gyu­ri bácsi. — Azt sem tudom, milyen nap van — préseli ki a szava­kat —, nem tudom még a csirkéket sem megetetni. Soha nem gondoltam, hogy valaha ilyen tehetetlen leszek. — Mikor dolgozott utoljára a mezőn. Gyuri bácsi? — Van vagy húsz éve már... — mondja elgondolkodva, — Betegségem miatt saját föl­dünket is felesbe adtuk ki. Felesége most jön a sző­lőből. Kezében rafia, kötényé­ben az ebédre szánt cukorbor­só. Az idő fölötte is eljárt, 76 éves. Olyan fajta, aki az utolsó leheletéig dolgozik. — Nagyon elfáradtam — si­mít végig a homlokán^— De muszáj volt feikötöznT a sző­lőt. Csak ketten vagyunk, nincs segítség. Az uram beteg, tehetetlen. — Gyerek? — Mér húsz éve Csehszlo­vákiában él a fiunk. Magunk vagyunk, de mégsem egyedül A tsz törődik az öregekkel. A nyugdíjon kívül sok segítsé­get kapunk tőlük. Ellátja az aprójószágot A falu legöregebb lakója a 87 éves Dudás György. Kinn tesz-vesz az udvaron, körülöt­te kiscsirkék csipognak. Gye­rekeivel lakik, tíz éve temette el feleségét, most rámaradt az asszonyrounkák egy része is. Fia és menye nem akarja, hogy dolgozzon, mégis jólesik az a kevés segítség is, amit kap­nak tőle. — Nem unatkozom soha — mondja, miközben kását szór a csirkéknek. — Reggel ellá­tom a jószágot. Van egy góbé három malaccal meg legalább harminc baromfi. Nem megy úgy már a dolog, ahogy ré­gebben, amikor még fiatal voltam. Tíz évvel ezelőtt bi­zony még égett kéziemben a munka. Fiatalkorát emlegeti állan­dóan, a fiatalságát sajnálja. — Elmentem egyszer le- génykorom'ban gyalog Pamuk- ról Barcsra — dicsekedik. — Nem is szeretek rágandolni, hogy most bot nélkül mozdul­ni sem bírok. Két fekete szem hívott engem akkor... Nincs olyan szempár most, amelyi­kért akár egy utcát is végig­járnék. Nem azért, mintha nem mennék, de nem mehe­tek, rosszak a lábaim. A megbántott nagymama Az iskoláiból jövő gyerekek között egy hároméves csöppnyi fiúcskát fedezek föL Kovács Kati kisoecse, Pityuka. Kati kénytelen többször elhozni az iskolába, mert senki sincs ott­hon, aki vigyázna ró. A szü­lők dolgoznak, a nagyszülők meghaltak. Van azonban a faluban egy olyan család is, ahol bár él­nek a nagyszülők, mégis a szomszédok vigyáznak a kicsi­nyekre. Haragban vannak a fiatalok az öregekkel. S ezt át­vették tőlük az unokák is, öregasszonynak, vénasszony- nak hívják nagyanyjukat. — Szívesen vigyáznék a gyerekekre. Bár második fele­sége vagyok az uramnak, na­ja az asszony, s szeme szere­tettel pihen az udvarban ki­terített gyermekholmikon. — De a fiatalok ... Állandóan útjukban vagyok. A Kovács gyerekek bizonyo­san jobban megbecsülnének egy ilyen nagymamát... Berdár József tsz-elnökkel beszélgetek a nyugdíjasakról. Elmondja, hogy igyekeznek se­gíteni az öregeknek; tudja, hogy a nyugdíj csekély, nehéz belő­le megélni. Háztáji földjüket megmunkálja, terményeiket hazaszállítja a szövetkezet in­gyen. A könnyebb munkáknál alkalmazzák őket, hogy le­gyen munkaegységük. Tavaly csépiéikor nyugdíjasokra bíz­ták az asztagok őrzését A kertészetben is dolgozhatnak. Az egyik nyugdíjasnak, Feles­nének például tavaly 30 mun­kaegysége volt. Tudják, áraik, hogy a szövetkezet nemcsak akkor becsülte meg őket, ami­kor dolgozni tudtak, hanem gondjukat viseli most is. Strubl Márta A keskeny szurdokban nehézkesen kapaszkodik fölfe­lé a gépkocsi. Sár fröccsen a kerekek alól, visszahajló ágak csapnak az ablakra, lompos, barátságtalan kutyák vicsorí­tanák felénk á feljárókból. — Itt rekedtünk ... — mond­ja bosszúsan a gépkocsivezető, de a Warszawa bírja a terepet. A marasztaló sárból hirtelen a dombtetőre érünk. Szél es-szép innét a kilátás, de amerre N. Bálinték házát sejtem, hatalmas haragoszöld erdő állja útját a szemnek. Itt gyümölcsfák és apró szőlősker- tek közé ékelt apró házak van­nak, a szépen termő földeken szorgalmas emberek birkóznak mindennapi tennivalóikkal, és az utóbbi időben egyre ritkáb­ban gondolnak Bálintra. — Bálintot elvitték a rend­őrök — mondja egy csöppnyi lány, talán egyike azoknak, akiket Bálint — a környék, a mély szurdokok vad, tizenhét éves »-törvényen kívüli lovag­ja« megkergetett, és... ... Szóval, csúnya ügy volt. A kislányok, a lopott pénz, a betörés... Bálintra úgy emlékszem, amint lesunyt fejjel áll a rend- őrtfczt előtt, és zavaros pd Hán­tásokkal méregeti cipője orrát Tagad. Ravaszkodik — zava­rosan és bután próbálja össze- zagyválni a történteket. Na­pokkal később mégis odaka- nyarítja nevét a vallomás alá. Vonatra ültetik, s viszik Aszód­ra, a nevelőintézetibe. Bent a faluban úgy tudják, hogy két napja ismét megszö­kött. — Ha az én fiam volna, majd megnevelném, az biztos-szent­ség ... — emeli föl hangját egy szikár, pirosas arcú férfi. De nem az ő »fia«, ezért aztán kü­lönösképpen nem is foglalkoz­tatja az ügy. Csibész volt, csa­vargóit, ivott és lopott is. Meg­büntetik érte, megérdemli. Ezt mondják a faluban. Senki sem sajnálja Bálintot. — Miért lett ilyen? Vállat vonnak az emberek. — Az apja nagyon rendes ember, szorgalmas, csodálom, hogy ilyen a gyerek ... — Igen, az, de nem kapta el a kölyköt, csak virtust látott benne. Azt hajtogatta, hogy 5 is volt fiatal. A harmadik tömören csak ennyit mond: — Ilyen a hajlama. Szüle­tett bűnöző... De nem az. Sem Bálint, sem a többi »fekete foltos« fiatal nem az. Valahol, valamilyen ponton elcsúszott az életük, s nem volt, aki szép szóval, ke­mény kézzel visszafogja őket. Azt az „egy pontot“ próbá­lom keresni. A tanító — megnyerő kül­sejű, komoly ember — nyolc évig foglalkozott a gyerekkel. Talán neki lett volna legin­kább alkalma embert faragni Bálintból, próbálta is, nem si­került — Rossz tanuló volt, félév­kor mindig elbukott, év végén átengedtem ... — Magaviseleté? — Nemegyszer ittasan jött iskolába... És mondja tovább a tanító. Vad, zárkózott természetű gye­reknek festi le N. Bálintot. Is­kolatársai sem szerették, csak csodálták, mert »vagány« ... Egyszer — a színjátszókkal foglalkozott éppen a tanító — Bálint beosont a tanterembe, és az osztály zónaplóban kija­vította a rossz jegyeket... — Öt nem hívták SEÍnjátszó­nak? — A ... ! — legyint a tanító. — Nagyon merev' mozgású gye­rek, nem tudtuk volna használ­ni... Pedig talán éppen ekkor lett volna szüksége Bálintnak a közösségre, barátokra; lehet, hogy egyszer-egyszer kívülről a tanterem ablakához szólította arcát, és figyelte a színjátszók próbáját, szeretett volna közé­jük menni, de nem hívták mert merev a mozgása ... S ha nem kívánkozott a többiek közé, ak­kor is ... Arra kell gondolnom, hogy ekkor vagy egy korábbi, hasonló esetnél siklott félre Bálint élete. Vad és zárkózott természetű gyerek volt, nem próbálták feloldani. Félévkor megbukott, év végén nem ... Pénzt szerzett, italt vásárolt. Megdorgálták, de különösebb ügyet senki sem csinált az egészből... A KISZ sem. Bálint elvégez­te a nyolc osztályt de nem hívták maguk közé. Néha a kocsma körül látták csavarog­ni vagy fent, a dombi házak laknak a falutól, de a kocsmá­ban gyakori vendég volt Ha­marosan ő lett a környék re­me. Jogerős bírói ítélet alap­ján Aszódra került, de meg­szökött az intézetből. Haza nem mert menni, itt bujkált a dom­bon, a szurdokok között. Nagy­anyjánál lakott, de sokszor éj­jelre sem tért haza. A kislányok, akik nemrég si- kongva menekültek Bálint elől, most a cseresznyefák körül játszanak. Itt kanyarodik, a szurdok irányába az a gyalog­út is, ahol Bálint, miután meg­szökött, naponta végigballa- gott leszegett fejjel, korához nem illő súlyos, nagy léptek­kel. Az asszony is jön már, áki rábírta a gyereket, hogy törjön be H, M.-ék pincéjébe. Bálint aztán kifeszítette a rá­csot. Apránként elvitt vagy fél­száz liter bort. — Így volt? ... Mintha álarc volna ezen az asszonyon. A fekete kendő alól ősszel keretezett, ravasz arc tűnik elő, kifejezéstelen arc..: Hallgat Aztán hirtelen ezt mondja: — Megette volna a rosseö azt a kölyköt... Nem tudok én felőle semmit, hiába akar ő is meg a nagyanyja is be­mocskolni. Mégis kicsúszik a száján az igazságnak egy töredéke, de már vonná is vissza ... Szé­gyellj magát. Bálint tizenhét éves, ő pedig jóval túl az ötve- nen ... A kifejezéstelen arcú asszony már rég a szőlőtőkék között jár. még egyre ez foglalkoztak: miért kellett ennek az idegen asszonynak betörésre, bűnre csábítani egy másik, egy igazán becsületes asszony rosszra haj­lamos fiát, és máért volt szük­sége Bálintnak a keresztapjá­tól lopott négyszáz forintra vagy H.-ék ötven liter borára? Miért lett egy gyerekből ti­zenhét éves korára többszörös betörő?... — Gazember volt az mindig, viselkedésében ugyanúgy, mint gondolkodásában... — Született bűnöz»... — hallom újra az előbbi embere­ket. Aztán kezet nyújtanak, és tovabbmennek a dolguk után. Sok a munka, ilyenkor nem ér ró senki a Bálintokkal foglal­kozni. És máskor? — Azért van a rendőrség! — böki oda valaki távozóban. Egymás mellett mennek to­vább.Egy kis »társadalom« es ha még melléjük képzelem a tanítót, a falu fiataljait, a fel­bujtó — kifejezéstelen arcú — asszonyt. Távolodnak, háltat fordítva a Bálintoknak ... Szovjet űrhajósok kitüntetése Szombaton ünnepélyesen át­adták a Német Demokratikus Köztársaság moszkvai nagykö­vetségén a lipcsei egyelem dísz- polgárságáról szóló okleveleket és jelvényeket a szovjet űrha­jósoknak. A kitüntetést Andri- jan Nyikolajev és Pavel Po- povics a Lipcsében megtartott nemzetközi dokumentumfilm- hét során kapta, amelynek ke­retében bemutatták a Nyikola­jev és Popovics űrrepüléséről szóló filmet Idegenforgalmi pinceszer A balatonfüredi sátortáborból hat­vanhárom tagú nyugatnémet tu­ristacsoport érke­zett hajóval szom­jasan a kőröshegyi Dézsma pince ro­mantikájára s nem kevésbé a vidék messze hires nedű­jére. Indulásra ké­szen berregnek az Ikaruszok, s — há­la a kitűnő, meg­szélesített 7-es út­nak és a gyér for­galomnak — alig pár perccel ké­sőbb már jönnek, áramlanak is föl­felé a hegyoldal zápor mosta kop- tatóján: jókedvű, nagy hangú társa­ság. A boltozatos pincében már terí­tett asztal várja őket: fatányérokon hagyma, hegyes­paprika, zöld nép- művészeti kancsó mázas cseréppoha- rakkal. S minden­kinek a tányérji mellett egy-egy igazi somogyi bugylibicska. A gyertyavilágítás- ban előregyártón nyársak meredez- nek szalonnával, kolbásszal. Nagy az öröm, nagy az álmélkodás. Egy bájos szőke, kék lány és partnere, egy kö- lyökarcú óriás — ketten se lehetnek negyvenévesek — ujjonganak, s még a szigorú, saste- kintetü szemüve­ges úr is engedé­lyez magának egy leereszkedő mo­solyt. Időközben előkerülnek a hangászok, és rá­zendítenek egy tü­zes csárdásra. A pince előtti füves tisztáson fel­lobog a rőzseláng. Frissen sült. illat szökken az orrunk­ba, amikor nyár­saikkal és a felfe­dezők gyerekes örömével körbe­ülik a tüzet. A csoportkisé- rők baja ugyan­csak meggyűlik a vendégekkel. Ott rimánkodnak mel­lettük, s magya­rázzák, hogyan kell tartani a nyár­sat. De nemigen hajlanak a szóra, mert szinte halla­ni, ahogyan kopog a szemük az éh­ségtől. Nagyokat harapnak az üres kenyérből, s látha­tóan a legszíveseb­ben felfalnák így, félig nyersen a sza­lonnájukat is. S mit tesz isten, az időjárás az éhesek kedvét kérést Egy alapos zuhancs be­kergeti őket a pin­cébe. Futnak. Benn a hűvös, boltoza­tos helyiség megte­lik vidám, búfelej­tő hangulattal. Kálmán-melódiák zsonganak, és bé­csi valcert játszik a figyelmes zene­kar. »Trink, trink, brüderlein trink...-» össze kapaszkodva, ritmikusan hul­lámzik a hosszú asztalsor jobbra- balra. Táncra ke­rekednek. Csúszik, itatja magát a kő­röshegyi, s poha­razás közben fesz­telenül, a gondtar tanok és könnyel­műek harsány de­rűjével érődnek. Taps és örömit- tas tetszésnyilvá­nítás fogadja a be­jelentést: most pe­dig a diplomák ki­osztása követke­zik ... Minden vendég német nyelvű dip­lomát kap arról, hogy részt vett ezen az igazi ma­gyar pinceszeren. Emlékül ennek a kedves, hangulatos estének, amit a ná­lunk szerzett ma­radandó élményeik között emlegetnek majd. W. E. Egész nyáron kartonban ütjWHix 'Wißt n **»•/ mu „i-jimi Unt tni *411111111 //jf lei 1111 1 mi«*» min um mai IMS« N6i mosó ruhák normál éa extra méretben Leányka moeórnhák Bakfia moaórahák 110 Ft-tAI SSO H-1« 58 Ft-tAl 88 FMg 90 Ft-tAI 160 Ft-ig _________________(4800) V incié Jenő között. BáhnAek elégi messze

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents