Somogyi Néplap, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-12 / 109. szám

Vasárnap, 1963. május 12. 6 SOMOGYI NÉPLAP CÉLLÖYB8ZCT W^AV.V.V*W*V Kilián pontszerző hetet rendeznek a csurgói járásban Az egyéves Kilián Testnevelés Mozgalom a múlt év májusában, a csurgói járásban is nagy lendület­tel indult. Mar az első hetekben csaknem ezer igazolványt adtak ki a jelentkezőknek, az év végéig pedig másfél ezerre nőtt azoknak a száma, akik bejelentették, hogy részt kívánnak venni az új sport­mozgalomban. A kezdeti lendület azonban itt is megtört. Egy év alatt csupán 141 db Kilián-jelvény talált gazdára. Több mint 1300 olyan igazolványos van tehát, aki még nem érte el jelvények vala­melyik fokozatához szükséges pontszámot. A járási testnevelési és sportta­nács vezetői a közelmúltban meg­vizsgálták e mozgalom helyzetét. Megállapították, hogy igen sok olyan jelentkező van, akit alig né­hány pont választ el attól, hogy megkapja a jelvényt. Hogy mind több legyen a jel vény esek száma, Kilián pontszerző hetet rendeznek a járási sporttanács vezetői. Meg­határozták már a pontszerző hét időpontját is. Május 26 és június 1 között nyílik lehetőség szerte a járásban arra, hogy ki-ki eleget te­gyen az előírásban foglalt kötele­zettségeknek. Máris megkezdődött a szervező munka, hogy a sportkörök és az iskolák elősegítsek a próba zó knak a pontszerzést. A különböző labda­játékokban villámtomákat, atléti­kai versenyeket, szombát-vsáma- ponként pedig pontszerző túrákat, kirándulásokat rendeznek. Az ál­talános iskolák négytusaversenyein és a falusi dolgozók nyári, sparta- kiádján is lehet Kilián-pontokat gyűjteni. A JTST vezetői a pont­szerző héttől azt várják, hogy leg­alább félezren vagy még annál is többen megszerzik májusban a Ki- lián-j elvén yt. Megkezdődtek a Béke Kupa-versenyek Tizenöt csoportban öt fordulón át tartanak majd az idei Béke Ku­pa IH. osztályú céllövőversenyek. Az eddig lebonyolított fordulók azt bizonyítják, hogy egyre népsze­rűbb lesz ez a sportág. Legutóbb Kaposváron rendezték meg a második csoport első for­dulójának küzdelmeit. A IH. cso­portban. ahol a Nagyatádi Fonal­gyár, a Csurgói Faipari Vállalat és a Nagykanizsai Gépgyár lövész- klubjai versengtek az előségért, szintén túljutottak az első fordu­lón. örvendetes, hogy mind népe­sebb a női mezőny. Igaz, hogy a kaposvári versenyen induló három sportkör közül a Honvéd és a Dó­zsa nem tudott teljes csapattal fel­állni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Téglagyár együttese biztosan nyerte az összesített csapatver­senyt. Eredmények: II. csoport: 1. MHS K. Téglagyár 404W kör 2. K. Dózsa 3836 kör 3. K. Honvéd 3786 kör in. csoport: 1. MHS Nagyatádi Fon. 4486 kör 2. Csurgói Faipari Váll. 4259 kör 3. Nagykanizsai Gépgyár 3921 kör A megyei sport kiapadhatatlan forrása Hétszáz diák sporteldorádója a Táncsics Gimnáziumban Megalakult a Kaposvári Ruhaüzem természetjáró szakosztálya Még az év elején kezdeményezés . járatú dolgozók vetették föl a gon- született a Kaposvári Ruhaüzem Idolatot, hogy természetjáró szak- SK-nál. Fiatalabb és idősebb év- | osztályt kellene létrehozni. Az el­határozást tett követe. Márciusban hivatalosan is kimondották a szak­osztály megalakulását, s vezetősé­get is választottak. A szakosztály vezetője Móricz László lett, tikára Tóth László, a turisták gazdasági ügyeit pedig Szabó Brigittára bíz­ták. A lelkes szakosztályvezetőség nagyszerű éves programot állított össze. Ennek középpontjában áll az a hatnapos szlovákiai túra, amelyre május 20-án indulnak el a ruhaüzem természetjárói. A nagy­szabású külföldi út minden részle­tét kidolgozták már. A túrán részt Vevők nemcsak Szlovákia termé­szeti szépségeiben gyönyörködhet­nek majd, nanem részt vesznek üzemlátogatáson, találkoznak csehszlovákiai fiatalokkal, ennek keretében közös kultúrműsor is lesz. E pillanatban elsősorban a szlovákiai túra tartja izgalomban az új szakosztály tagjait. Azok, akik nem mennek el a külföldi útra, itthon kapcsolódnak be a megyei természetjáró osztály prog­ramjába. Az idei programban, sze­repel még a Bakony környékének megismerése; ellátogatnak a tu­risták Egerbe, Miskolcra, Pécsre, Abaligetre, lesz egy út a Mátrába is. Tervbe vették még egy külföl­di túra lebonyolítását is. Az NDK- ba induló béke külön vonattal utaz­nak a szakosztály tagjai közül többen a Német Demokratikus Köztársaságba. Jelenleg huszonhat tagja van a ruhaüzem természetjáró szakosz­tályának, de várhatóan rövidesen megkétszereződik ez a szám. Mindennél többet mond a kép, amely a Kaposvári Táncsics Gim­názium udvarának egy kis részle­tét ábrázolja. Nem egyszerű isko­laudvar ez, sokkal több annáL Va­lóságos sporteldorádó. Röplabdá- zók, kézilabdázók, kosarasok talál­nak itt otthonra. Ezek a korszerű pályák nemcsak az iskolai vagy osztály bajnokságokon állják ki a próbát, hanem sokszor megyei bajnoki mérkőzések színhelyei is. Csodálkoztak is tavaly ősszel a Táncsics volt diákjai, akik az is­kola fennállásának 150. évfordu­lójára jöttek el Kaposvárra. Három évtizeddel ezelőtt ugyanis volt olyan időszak, amikor még lab­dázni sem volt szabad az iskola udvarán. Kimert volna álmodni annak idején arról, hogy az iskola­udvaron sportpályák épülnek, s nemhogy titokban, hanem olykor nagy nyilvánosság előtt bajnoki pontokért főijük a küzdelem a kü­lönböző sportágakban? Kertész István és Stettner Mik­lós testnevelő tanárok évről évre százakkal ismertetik és szerettetik meg nemcsak a testnevelést, ha­nem az aktív sportot is. Az intézet hétszáz tanulója (közöttük 110 lány) csaknem kivétel nélkül mind sportol. Az atlétikai versenyeken, az asztalitenisz-csatákban, a ko­sár-, röp- és kézilabdato mákon éppúgy, mint a labdarúgó-mérkő­zéseken vagy a tomaversenyeken ott vannak a Táncsics SK sporto­lói. ADAS — VÉTEL 4 db nagyméretű ablak üvegezve, tokkal, olcsón eladó. Kaposvár, Ka­tona József u. 32. (1841) Balaton-parti villa olcsón eladó Alsó-Bél atelepen a főútvonal mel­lett. Közművesített, 7 helyiségből álló. szuterénos épület 250 n-öl te­lekkel. Kisebb vállalat részére üdü­lőnek alkalmas. Ugyanitt eladó 250 n-öl jonatánalmával beültetett vil­latelek is. Érdeklődni lehet: Konéz­né, Balatonfenyves, áll. gazd. fő­raktárt__________________________(3576) Balatonlellétől 5 km-re műút mel­lett 3 szobás ház, 1400 n-öl kert termő gyümölcsfákkal sürgősen el-r adó. Azonnal beköltözhető. Cím: Prakter Géza, Látrány. ______(1875) K aposvár, Szigetvári u. 38. számú 3 szoba-összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni minden nap du. 5-től vagy a Vörös Csillag mozival szemben levő zöld­ségboltban. (1880) Zetka 125-ös jó állapotban igé­nyesnek eladó. Zamárdi Erdőgaz­daság, Tanka. (3565) összkomfortos, igen jól megépí­tett családi ház parkírozott udvar­ral, beköltözhetőséggel egyben vagy megosztva eladó. Bővebbet: dr. Gáts, Kaposvár, Iszák u. 25. (41730) Balatonbogláron 200 n-öl közmű­vesített villatelek, parttól 50 mé­terre eladó. Cím 41689. számon a tÉrdetőbem. (41689) Nagy virágú francia chabaud szegfűpalánta eredeti magból, min­den színben kapható darabonként 50 fillérért Toronyi kertésznél, Bé- késcsaba, Sztraka u. 27. _____(38834) E gy rekamié, sezlon, két nagy­méretű fotel olcsón eladó költöz­ködés miatt. Cím 41752. számon a hirdetőben. *_________________(41752) F onyód-Bélatelepen 173 négyszög­öl házhely eladó. Cím 41677-es szá­mon a hirdetőben. __________(41677) T rabant Combi eladó. Érdeklődni lehet 22-48 telefonon.________(41748) B alatoni 200 n-öles telek nagyon olcsón eladó. Lányi, Budapest, XI., Budafoki út 10/b, I.__________(8991) S zámológépek tsz részére kész­pénzért beszerezhetők. Tel.: Bp. 336-845.__________________________(6064) Kétszobás, fürdőszobás családi ház azonnali beköltözhetőséggel ol­csón eladó. Marcali, József Attila U. 25._____________________________(4593) H at db fészekmézkamrás Nagy- boconádi-kaptárban erős méhcsalá­dok akácra készen eladók. So­mogy szob, Ady Endre u. 15., Hor­váth P’erenc. (41776) Jó karban levő 175-ös Jawa el­adó. Francz János, Balatonboglár, Dózsa György u. 79. (41774) Keveset használt szőlőpermetező eladó. Kaposvár, Damjanich u. 32. ________________________________(41767) 175-os Czetka motorkerékpár Pannónia-üléssel és 90 basszusos tangóharmonika eladó. Maries, Mesztegnyő, (41768) Azt mondhatnánk, hogy a So­mogybán működő tizennyolc sport­ág mindegyikében megtaláljuk a Táncsics diákjait. Csak az rskolai sportkörnek hét szakosztálya mű­ködik, s aki a hét közül nem tud választani, az mehet bármelyik másikba. Köztudomású például, hogy a Dózsa-ökölvivók között minden évben szép számmal akad Táncsics-diák. A kerékpárverse­nyeken, a vívópáston és másutt is, valamelyik társadalmi sportkör színeiben rendszerint találunk Tán­csics-tanulót. Ezek a fiatalok az intézet falai közt ismérték és sze­rették meg a sportot —a sporbel- dorádóban, amely kiapadhatatlan forrása a somogyi sportéletnek. Bárány vette át a vezetést a sakkozóknál Az országos egyéni bajnokság kaposvári elődöntőjén a 9. forduló után Bárány félpontos előnyre tett szert. Eredmények: Dr. Sipos—dr. Thú- ri 1:0, Bárány—Faj esi döntetlen, Budai—Kovacsics döntetlen, a Mar­ton—Ilosvai és a Budai—Kocsis játszmák függőben maradtak. A kilencedik forduló után Bá­rány vezet 6,5 ponttal a 6 pontos Faj esi előtt. Palcsónak és dr. Sí­posnak 5—5 pontja van. IZS oldalkocsival eladó. Kapos­vár, János u. 21. (Donnerban.) ________________________________(41773) H ázhely eladó. Cím: Kaposvár, Iszák u. 21.___________________(41766) 3 600 n-öl lucerna terület; 1963. évi termése eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Cseri út 7. szám. (41772) Vezető a gr on ó must több éves gyakorlattal 4200 holdas termelő- szövetkezet azonnal fölvesz. Fize­tés megegyezés szerint. Lakás biz­tosítva. Jelentkezés személyesen a miked Rákóczi Tsz-nél. (1863) Söripari Vállalat budapesti gyár­egységébe férfi segédmunkásokat keres. Munkásszállás van, napi 2 liter sorjárandóság. Jelentkezés: Munkaerőgazdálkodás, Bp., X. kér., Maglódy út 17. (3680) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat a 3 évig tartó siófoki nagy építkezésekre, továb­bá a Nagyatád és környéki épít­kezéseire ács szakmunkásokat föl­vesz. Villanyszerelő és vízvezeték­szerelő szakmunkásokat a vállalat egész területére mint változó mun­kahelyekre ugyancsak fölvesz. A munkahelyen biztosítunk kulturált szállást, házias jellegű étkeztetést. Jelentkezni lehet a siófoki és nagy­atádi főépítésvezetős égeken, a vál­lalat kaposvári központjánál, Má­jus 1. a. 57. sz., továbbá a Kapos­vár városi, a siófoki és a nagy­atádi járási tanácsok munkaerő csoportjánál. (41740) ‘ Munkásőr Mg. Termelőszövetke­zet (Bárdudvarnok) szakképzett kő­művest alkalmaz, vagy tagnak föl­vesz csapatvezetői vagy építő bri­gád-vezetői munkakörbe, azonnali belépéssel. __________(41775) A székesfehérvári 14. sz. Autó- közlekedési Vállalat rakodómunká­sokat fölvesz. Jelentkezés bármely napon 8—16 óráig: Székesfehérvár, Börgöndi úti telep, munkaügyi osz­tály. Megközelíthető a 6-os számú busszal. Munkavállalóknak szállást biztosítunk. (41717) Dr. Kulcsár László orvos magán- rendelőjét megnyitotta Fonyód, Bartók Béla u. 56. sz. alatt. Rendel naponta du. fél 5—fél 6-ig. (4590) Társas nyaralóépítés Balatonlel- lén! Szép kilátású, ősfás, kiépített, közműves parti telken. Egy lak­rész áll: két szoba, fürdőszoba (központi melegvíz-szolgáltatással), garderob főzőfülke, beépített kony­habútorral, nagy terasz. Tájékoz­tató ár: lakrészenként 55 000 Ft. Érdeklődés: levélben »-Kulturált üdülés« jeligére, Balatonlelle, pos­tán maradó. (41541) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR JANOSNÉ 963. május 9-én 68 éves ko- •ában elhunyt. Temetése má­jus 13-án du. fél 4 órakor esz a Keleti temetőben. 1594) Gyászoló család. — ÓRA- ÉS DTVATÉK-1 SZER-KIÁLLÍTÁST RENDEZ IDŐJÁRÁS Várható idő­járás vasárnap estig: az ország nyugati felében erősen felhős idő, keleten vál­tozó felhőzet. Sokfelé eső, zi­vatar; élénkülő, a zivatarok ide­jén erősebb szél. A nappali fölmelegedés nyugaton csökken, keleten alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 22—26, nyugaton 16—20 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 12,4 fokot, déli tizenkét órakor 24,3 fokot mértek. Mit fizet a lottó? A 19. játéMióten — nem végleges megállapítás szerint — öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 22 foga­dó ért el, nyereményük egyen­ként 176 578 forint. Három találatot 2648 fogadó ért el, nyereményük egyenként 733 forint. Két találatot 94 958 fogadó ért el, nyereményük egyenként 20 forint 40 fillér. (MTI) ~ Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Cziráki Ferenc leánya. Csilla; Balatinc János fia, Attila; Bogdán József fia, Imre; Migács Imre fia, Béla; Jakács Lajos fia, Lajos; Sveninger Károly leánya, Tünde; Bíró János leánya, Gyön­gyi; Balogh György fia, János; He­gedűs Nándor fia, Lajos; Tóth Ist­ván fia, István; Kúti István leá­nya, Erzsébet. Halálozás; Mercz János 42, Pozsonyi Ferencné 73, Molnár Jánosné 68, Susenka Gyula 62, Simon Pálné 54, Markács Meny­hért 21, Nezdei Józsefné 53, Myer Vilmos 74, Nyilasi József 68 éves. — A Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki Vadalma Tibort, a MÉK áru­forgalmi főosztályvezetőjét a szövetkezetben kifejtett több mint tízévi eredményes mun­kásságáért, — Önkiszolgáló rendszert vezet be a fonyódi strandon levő Gyöngyhalász bisztrójá­ban a Somogy megyei Ven­déglátó Vállalat. — Zalaegerszegen vendég­szerepeit tejalap este rr Szak- szervezetek Somogy megyei Népi Együttesének énekkara. A művelődési házban elő­adott műsorukkal nagy sikert arattak. V Kaposváron május 14-én és 15-én a Latinka Sándor Mű­velődési Házban az Óra- és Ékszer-Nagykereskedelmi Vál­lalat. — Két térítésmentes vér» adónap lesz májusban Kapos­váron 23-án dr. Vecsey La­jos körzetében, 29-én pedig a ruhaüzemben. — Átalakítással új üzlet- házat épít Siófokon az Ipar­cikk-kiskereskedelmi Vállalat. Az új üzletházban cipőboltot, női és férfi divatcikküzletet rendeznek be. —1 A bab árának fölemelése fokozta a termelési kedvet. A MÉK-kel eddig mintegy kétszáz vagon 'bab értékesíté­sére kötöttek szerződést a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok. — Halászcsárdává alakítja át a Domb utcában levő Do­rottya italboltját a Vendéglá­tó Vállalat. A zenés halász- csárda a nyáron nyílik meg. — Ötszobás üdülőt rende­zett be dolgozói részére Bala- tonszéplakon a 13. sz. AKÖV. Kiváló dolgozóit ezentúl díj­menteset! itt üdülted a válla­lat. — NÉPI IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílott a napok­ban Salzburgban. A kaposvá­ri népművészek számos alko­tását is megtekinthetik a lá­togatók. — Kellő számú jelentkező esetén az 1963—64-es tanév­ben is beindítják a Közgaz­dasági technikum kereskedel­mi tagozatát. Azok jelentkez­hetnek, akik 15. életévüket betöltötték, általános iskolai vagy ezzel egyenértékű bizo­nyítvánnyal rendelkeznek, s legalább fél éve dolgoznak kereskedelemben. — Házhoz szállítják a tejet és sü­teményt! Május 15-től elömegren- delést vesz föl a Fodrász Klsz boy- szolgálata (Május 1. u, ,12.) na­ponta reggel fél 7-től fel 8 óráig végzendő tej és sütemény házhoz szállítására. A szállításokat egye­lőre a Széchenyi tér, az Ady End­re utca és a Május 1. utcában a Béke Szállóig terjedő szakaszon teljesítik. Reggelenként pontosan a dolgozók otthonába szállítja a tejet és süteményt. Már most Te­het jelentkezni és a megrendelése­ket leadni a fenti címre. Felvilá­gosítással szolgál a boyszolgálat és a 388-as számú Ady Endre ut­cai tedbolt. (41764) Figyelem! Figyelem! Alkalmi szolgáltató részlegünk május 13-tól tűzifa-fűrészelést vállal. Továbbá triciklis áruszállítást, gázpalackok cseréjét, szén, fa behordását, tűzifa hasogatását, pad­lás, pince takarítását és mindennemű alkalmi munkát A megrendeléseket Május 1. u. 12. sz. alatti részle­günknél lehet leadni. Telefon 23-96. Fodrász és Fényképész Ktsz. (3589) TOJÁSRA EISŰ FÉLÉVBEN DARABONKÉNT 3 DKG, MÁSODIK FÉLÉVBEN DARABONKÉNT 15 I IIBA UTÄN DARABONKÉNT 10 KG. PULYKA ül ELŐNYÖS FELTÉTELEKKEL KÖTHET SZERZŐDÉST fOLD MOVESSzBvETKEZETEKI T0jÁSjí'CB|§fBE HÍZOTT KACSÁRA, KUKÁRA DARABONKÉNT 5 KG.TAKARMÁNYT' • ■;-n mktommtommlnmHiM .. , (3531)

Next

/
Thumbnails
Contents