Somogyi Néplap, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-24 / 119. szám
Péntek, 1963. május 24. 3 SOMOGYI WßPLAP Vizsga a fonógép mellett Négy éve még csak ismerkedtek a gyárral, a gépekkel, új volt akkor nemcsak a lányoknak, hanem az üzem dolgozóinak is a politechnikai oktatás. »Gimnazisták és a textilművek... Ki hallott már ilyent?« — mondogatták sokan. Szülők zsörtölődtek, hogy miért nem a ruhaüzem- taen kapott helyet a lányuk, ott legalább varrni tanulna, mások meg inkább a kórház fehér köpenyét szerették volna látni gyermekükön. Aztán minden a rendes kerékvágásba zökkent, s a Munkácsy Mihály Gimnázium első politechnifkás növendékei ma tnár az érettségire készülnek. A negyedik C osztály pedig már túljutott a minősítő vizsgán is. Mint a legjobb fonónők »Vitatkoznak még sokan, vajon helyes-e a politechnikai oktatás. A textilművekben szerzett tapasztalatok is igazolják helyességét« — írtuk 1959 decemberében. De megalapozott volt-e ez a vélemény a kezdet kezdetén? Feltétlenül. A negyedik C osztály 39 növendékéből most 38~an jelentkeztek minősítő vizsgára. Ez jelentős dolog. Még eredményesebb lett volna azonban az oktatás, ha a 38 lány között akad olyan, aki az üzemben kíván dolgozni az érettségi után. Ügy látszik, hogy inkább az egyetem és a főiskola a cél, nem a fizikai munka Pedig némelyikük eredménye megközelíti a legjobb fo- nónőkét. Takács Klára és Merő Zsuzsa a gyűrűsfonodában, Neményi Márta az előfonódéban volt a legügyesebb. Persze egyáltalán nem cél, hogy erőszakkal az üzemben tartsák a lányokat. Aki tud, tanuljon tovább. Ha ez nem sikerül, az üzem kapuja mindig nyitva áll. A szakmásító vizsga leteltéig csupán három hónapig kell dolgozniuk — egyébként egy évig kellene , aztán teljes értékű szakmunkások lesznek. A munka szeretete De túl ezen a könnyítésen, más haszna is van a politechnikai oktatásnak. Elmondják a lányok, hogy a négy év alatt megtanulták értékelni a munkát, a munkást, érzik és tudják, hogy mit jelent naponta nyolc órát állni a gép mellett, ki tudják számítani, hogy mennyivel járulnak hozzá a társadalom erősödéséhez. Aztán akadnak olyan kedves epizódok is, hogy egy munkavédelmi, szellemi vetélkedőn az üzemben tanult munkajogi tudnivalókat hasznosították sikerrel. Cséplő Zsuzsa még a vizsgán is a fegyelmi eljárásokról, a fellebbezés tudnivalóiról beszélt. Kiár Edit az üzemegészségügy! rendeleteket ismertette; nem fog tudatlanul állni, ha szembetalálja magát az életben ilyen kérdéssel. Nem véletlen az sem, hogy némelyik kislány a nyári szünetekben is az üzem dolgozója volt. Szabó Ilona, Molnár Zsuzsa meg Madarász Edit a vakáció egy részét itt töltötte munkával. Bátran mondhatni azt, hogy a negyedik C osztály növendékei belopták magukat a textiles munkások, munkásnők szívébe. Mindig kedvesek, udvariasak voltak, s itt már eltűnt a munkás meg a diák közötti különbség. Egyenértékű emberek köszöntötték egymást hétről hétre; nem »felsőrendű« gimnazista ereszkedett le a dolgozókhoz, hanem a tanulni vágyó, a munka Sülé Gyulát, a mikai Rákóczi Termelőszövetkezet egyik tagját már tavaly sem, az idei tavaszon pedig kiváltképp nem nézte jó szemmel a nagy állási brigádvezető, Schilling István. A múlt évben csak elvétve adott fogatot Sülééknék, úgyhogy a háztáji kukoricát hajukon hordták haza. Pedig a család szorgalmával nem volt baj, nem maradtak el a többiek mögött a munkában, tehát semmi ok sem volt arra. hogy a brigádvezető hátrányosan megkülönböztesse őket. Sülé Gyulát tavaly novemberben takarmányosnak osztották be egy idős ember helyére, az illető ugyanis ezt a munkát télre nem vállalta. Az új ta- karmányossal nem volt baj, bebizonyította, hogy számítani lehet rá ott is, ahol a munka nehezebbik végét kell megfogni. Bontotta a kőkeményre fagyott burgonyaprizmákat, rakta a kocsira a takarmányt, közben néha derékig gázolt a hóban. Nem hátrált meg a hideg elől. Máger József tsz-elnök meg is mondta néhány héttel ezelőtt a nagyállási brigádgyű- lésen, hogy azokat az embereket, akik a télen helytálltak munkahelyükön, dicséret illeti, és senki sem fogja őket elhelyezni onnan. Schilling István brigádvezető nem adott az elnök szavára. A tavaszi munkák kezdetén közölte Sülé Gyulával, hogy tovább nem lehet takarmányos. Mint a szerkesztőségünknek szépségét kereső diák kért segítséget és tanácsot. Kiváló eredmények Az írásbeli dolgozatok jelentős része 4-es, 5-ös osztályzatú, ugyanígy a szóbeli és a gyakorlati érdemjegyek is. Bármelyik kislány jelentkezhetne szakmásíló vizsgára, könnyűszerrel megállná a helyét Jól megismerték négy év alatt az üzem fölépítését, az anyagok megmunkálásának folyamatait. Sajnos, az üzem most nem tud egyetlen kislányt sem társadalmi ösztöndíjjal műszaki egyetemre küldeni — ugyanis heten tanulnak jelenleg, és csak két év múlva lesz belőlük mérnök —, de a következő politechnikás osztályokból bizonyosan akad isi yen szerencsés ifjú. Az első végzős évfolyam kiváló eredményei azt sejtetik, hogy a fokozatos fejlődés ebbe az irányba mutat. S akkor már nem veszett kárba a fáradság. Polesz György küldött levélből megtudtuk — és a helyszínen is tapasztaltuk —, a brigádvezető sem a tsz- elnökre, sem pedig Pitz Gyula párttitkárra nem hallgatott mondván, hogy Nagyálláson csak ő intézkedhet, s abba nem szólhat bele senki sem. S kijelentette, hogy ha igazat adunk a takarmányosnak, akkor ő lemond. Mi más ez, mint önfejűség? Az az állítás, hogy Sülé lopott a fogatosoktól, nincs bebizonyítva. Paróczai Károly és Ka. rácsonyi János íögatosok elveszettnek hitt fölszerelésed részben előkerültek, s ami még hiányzik, azt nemcsak Sülétől, hanem mástól is számon kérhetik. Azon az alapon, hogy a fiatalokra most a határban van szükség, nagyon sok állat- gondozót és takarmányost lecserélhetnének. De így is szépen haladnak a mezei tennivalókkal, és kérdés, hogy ha Sülé Gyulát most más munkakörbe helyezik, a helyére állított emberre számíthatnak-e majd a jövő télen. A tsz-elnök, a párttitkár, de a szövetkezet brigádvezetői is úgy emlegetik Schilling Istvánt, mint Nagyállás teljhatalmú »kormányzóját«, aki nem enged beleszólást a brigád munkájának irányításába. S még ennél is nagyobb baj, hogy nem ismeri be tévedését, görcsösen ragaszkodik hibás intézkedéséhez. Meg kell változnia. mert az önfejűség nem visz jóra! Hermész Ferenc Önfejűség Pintér István—Szabó László: Bü (5) kettő, aki egy pere huszonöt másodperces időt is elér ennél az egyébként nehéz gyakorlatnál Majd újabb gyakorlatok következtek. Ezúttal a késelést, vagyis a rúgóskés, a finn tőr és a hajlított pengéjű, keskeny japán tőr használatát gyakorolták. A nagy tornateremben kitömött bábuk lógtak, s ezeken próbálgatták a szereplők szigorú vezényszóra a halálos döféseket. Csalt a vezényszavak pattogtak, egyébként minden hangtalanul történt a vásznon. Pontos, fegyelmezett gyakorlatokat mutattak A következő kockákon ugyanezek a fiatalemberek cselgánesoztak. Majd ismét cél- balövés következett, de mozgó, futó alakokra. Aztán egy sötét folyosót lehetett látni, ahol váratlanul kigyulladt a villany, és egy fiatalember a felvillanó fény mellett kapásból makettfigurákra lőtt. Ezt követően víz alatti úszópróbákon vettek részt a film szereplői. A ve'ítés hirtelen megszakadt, mert az egyik civil néző felkiáltott: — Állj! Brondell ezredes, aki álljt parancsolt, fölemelkedett a székről, s odafordult a mellette ülő Garkins kapitányhoz. — Hány óránál tartanak? — Némelyiken már három órája rajta van a fémruha — válaszolta Garkins. — Ez elég is. Nem kell fcúlerőltetni őket — folytatta Brcn- dell. — Adja csak ide a stopperóráját — kérte a kapitányt, majd a kezébe véve a stoppert, ismét jelt adott a film folytatására. A fiaital filmgópész azonnal beindította a masinát. Hozzá lehetett szokva a könyörtelen parancsvégrehajtáshoz, mert olyan villámgyors mozdulatokkal dolgozott, mintha külön utasították volna erre. Brondell ezredes visszaült a helyére, és tovább figyelte a vásznat. A film szereplői ezúttal légzőgyakorlatokat tartottak, s azt próbálgatták, ki tudja tovább visszatartani a levegőt. Egyik-másik egészen szép eredményeket ért el. Megelégedetten csettintett nyelvével az ezredes is. Stopperral mérte az időt, s megállapította, hogy van a fiúk között egybe. Ezt a filmet néhány héttel a vetítés előtt készítették a hírszerző iskola parancsnokai számára, hogy a legpontosabban rögzítsék a növendékek felkészültségét. De még a legkritikusabb szem sem találhatott volna kifogásolnivalót a halált osztó mozdulatokon, oly tökéletes beidegződéssel mozogtak a fiatalemberek. Nem csoda, hiszen évek óta gyakorolták, régóta készültek a bevetésre. S bár egyikük arcán sem látszott a várakozás izgalma, amelyet az emberek többsége nem tud palástolni, ha veszélyes helyzetekre készül, egyik-másik növendéken azért észre lehetett venni a kínzó fáradtságot, az évek óta tartó hajsza nyomait. Egy olyan »tudomány« elsajátításáért küzdöttek, amelyet sokféle meggondolásból Tanteremben és árokparton Körbe-körbe, karikába . .. De jó itt a napfényes udvaron játszani! A nótabeli ütött-kopott csárda jut eszembe, amikor belépek a kis pusztai iskolába, amit éppen időszerű lesz megszüntetni szeptemberben. Huszonöt gyerek pattan fel a pádból, és kíván harsogva jó napot. Ennél jobbat aligha kívánhatnának a barna arcú, bogárszemű nebulók. Hívatlan vendégként érkeztem a sáripusztai cigányiskolába, annak is egy szem osztályába, ahol I—IV. osztályosok gyűjtögetik össze mindazt, ami a tudás alapja. Olvasásóra van. Kovács Judit tanító néni sorra szólítja másodikosait. Hogy mit tudnak számtanból, ennek bemutatása már a vendégnek ajánlott ajándék. Elfogadjuk, mert ez is megy úgy, mint az olvasás. Nem nehéz fölismerni, hogy a különben szilaj gyerekek — van közöttük néhány mutáló hangú kamaszfiú is — és tanítójuk kapcsolata családias. Judit néni Pusztakovácsiban és Szenyéren, ahol eddig tanított, arról volt nevezetes, hogy szeretettel és hozzáértéssel vezette be a tudás világába cigánytanulóit. Beszéli anyanyelvűket. Ez pedig nagy varázserő. így egyrészt könnyebben tanít, másrészt barátjukká fogadják a szülők. Eljárnak hozzá, vagy ő keresi föl a telepet, Ha nem szeretném annyira a gyerekeimet meg a szüleiket, már régen megszöktem volna innen. Megértem. Cigányiskolában tanítani nem könnyű sikereket ígérő feladat! A legkisebb eredményért is nagyon meg kell küzdeni. A nomád életformában nevelődött gyerekek figyelméért a legnehezebb megharcolni. Sokszor látszik sziszifuszinak ez a munka. Pedig zsibongás, amikor kiözönleuek tízpercben a gyerekek elkérni néhány ásónyomásra a szerszámokat. Segíteni akarnak. Segítenek is, míg ott nem terem Judit néni, és be nem tereli az aprónépet az udvarra. — Játsszatok! Míg felhangzik a kedves körjáték dallama: »Körben áll egy kislányka ...«, a tanító néni visszaballag az apákhoz. Rövid cigarettaszünet. — Mondja csak, Ferkó! Mi a baj? És a harminc év körüli férő — tizenegy gyerek apja — szenvedélyes magyarázatba kezd. Kimondja mindig, amit gondol. így aztán nemcsak társai ismerik »Lármás« Ferkének. Az árokparti parlament tagjai arról beszélgetnek, hogy mennyi pénzt lehet takarékba tenni a fizetéskor házépítésre; Méltatlankodnak is, mert valaki hivatalos ember rájuk ijesztett, hogy az őszre, ha a föld alól is, de együtt kell lenni 15 000 kemény forintnak. Külön 1400 forint pedig telekvásárlásra kell. Jó dolog az, szép lakásban lakni! De ahol több mint tíz száj várja a kenyeret, ott a kis fizetésből nem sok futja félretevésre. Azt vitatják, megoldás-e, ha adminisztratív módon »nevelik« a dolgozó cigányokat takarékosságra, minit ahogy tervezték, úgy, hogy ki- nek-idnak levonnak a fizetésé, bői. — Miért nem kérdeznek meg minket a vezetők, amikor rólunk van szó? — Ezt a bárójuk mondja. Már idősebb ember* és részt vett a kaposvári cigányértekezleten . Abban mind. annyian egyetértenek, hogy be kell települni a faluba elsősorban a gyerekek meg aztán a maguk érdekében is. Hiszen Egy kis pihenő komoly eszmecserével. Akár reggeltől estig is lehetne beszélni ezekről a gondokról a tanító nénivel. amely ‘ megyénk legelmaradottabb cigánytelepülései közé tartozik. Hallgatnak rá, tanácsait kérik vagy segítségét ügyes-bajos dolgok intézéséhez. Mindig kész arra, hogy segítsen. Tőle a szelíd szavú dorgálást sem veszik zokon, ha valamelyik gyerek elmarad az iskolából, és Judit néni megmondja az érdekeltnek, hogy nincs rendjén az ilyesmi. — Tessék elhinni, nem valami eldorádó ez a kis pusztádé sokat jelent, hogy szeretik ezek a gyerekek az iskolát! Sáripusztát most korszerűsítik. Messzire elkevélykedik, szinte uralva a tájat a vadonatúj hidroglóbusz. Már építik az új gazdasági épületeket. Készül a bekötő út. A csatornázásban itt tartanak éppen az iskola előtt az alkalmilag ide szegődött munkások. Valahá- nyan a cigánytelep lakói. Hat- nyolc-tízgyermekes apák. Van miért dolgozniuk. S de nagy a lehet hasznosítani: pénzért, hazaszeretetből, becsvágyból vagy egyszerű kényszerből Aligha volt kétséges a nézőtéren helyet foglaló magas rangú tisztek előtt, hogy ezek a fiatalemberek miért csinálják oly halálos pontossággal mindazt, amit megparancsolnak nekik. A hírszerző központ parancsnokai olyan természetes közvetlenséggel, mondhatni egyszerűséggel tárgyaltak halálról, gyilkosságról, robbantásról, mintha éppenséggel ebéd után a következő golfparti esélyeiről csevegtek volna. Brondell ezredes, ez a szokatlanul magas termetű, lágy arcú, szürkeszemű, szikár férfi elővette noteszét, s jegyezgetett. Számokat, helyzeteket rögzítő szavakat írt fel, a filmet kritizálta. De nem sok kifogásolnivalója akadhatott, mert hagyta, hogy tovább pergessék. Ám amikor egy külön álló, izmos, fürdőnadrágos fiatalember döfött az egyik kitömött bábuba, Brondell ezredes halkan felkiáltott: —• Megállni! A kép abban a pillanatban megmerevedett, s a vásznon csak az izmos fiatalembert lehetett látni, amint japán tőrével alulról hasítja fel a bábu hasát. Ez a fiatalember feltűnt az előző gyakorlatoknál is, s Brondell ezredes nem véletlenül állíttatta meg éppen nála a filmet. — Ö az, ugye? — szőtt oda Garkinsnaík, amikor kigyulladt a nézőtéren a villany. — Igen, ő az. Negyedik éve hallgatónk. Sipos Tibor, 32 éves, 1948-ban jött ki. Tájékozódtunk otthoni körülményeiről. Anyja két éve meghalt, apját nem ismerte. Törvénytelen gyerek. Kilenc éve nem levelez Magyarországon senkivel... Igen valószínűtlen, hogy bárki is fölismerje... — Orrplasztika? — szakította félbe az ezredes Garkins kapitányt, aki készséggel folytatta volna a felvilágosítást Sipos Tiborról. — Természetesein. Akárcsak a többinéL Egyébként előhozathatom az 1948-as fényképét Már valamennyi növendék képét összehasonlítottam... Megnyugtatom, ezredes úr, lehetetlen, hogy fölismerjék bármelyiket is. Sípost sem. Ezt a nevet egyébként öt éve használja, mióta hozzánk került. — Tehát biztos, hogy nincsenek odahaza rokonai? — Távoliak feltehetően vannak. Egyetlen lánytestvére volt, az is 'kijött 1956-ban, és férjhez ment Kanadában. — Tud arról, hogy hol van a bátyja? — Amíg ki nem jött, azt sem tudta, egyáltalán él-e. Aztán kétszer találkoztak, mindkét alkalommal természetesen a mi felügyeletünk mellett. Elő volt készítve a találkozás ... (Folytatjuk.) ^akarnak dolgozni, tudnak is. |Sérelmesnek találják viszont, fhogy itt a gazdaságban ne*» I kellenek állandó dolgozónak. ♦ Miért? Csakugyan, miért? Ezt la kérdést továbbítanunk kell! I Csengőszó helyett taps jelzi, Jhogy vége a szünetnek. Kézbe | kerülnek az ásók, bent a tan- I teremben pedig egy másik óra I kezdődik. Munka itt is, ott is la következő tízpercig. Judit né- Ini most bent tanít. Negyvenöt fperc múlva ismét itt kint. az járokparton. S a felnőttek »ugyanolyan bizalommal veszik 1 körül, mint gyermekeik, Judit 1 néni kisebb tanítványai... I László Ibolya Az ÉM Somogy megyei I Állami Építőipari Vállalat j kőműveseket j és segédmunkásokat | vesz föl kaposvári, Siófok II környéki, Nagyatád 1 környéki munkahelyeire. | Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés Kaposváron: J IVTá'u* 1. u. 57.; Siófokon: a Fő u. 222.; Nagyatádon: | a fő-építésvezetőségnél, j vasútállomáson túl, ezen♦ kívül a járási tanácsoknál. { (41700) ________
