Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-11 / 84. szám

AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL Ismét a kenyérről és a péksüteményről Vörös Csillag Ezer veszélyen ál 1945. A náci megszállás öt borzalmas éve után a Vörös hadsereg és a lengyel népi erők felszabadították Len­gyelországot. Azonban az országban (ahogyan Cseh­szlovákiában is) hátrama­radtak a visszavonuló had­sereg szétbomló egységei, hazaárulók, háborús bűnö­sök. Tudták, milyen sors vár rájuk. A rettegés meg a gyűlölet ellenforradalmi bandákba szervezte az uk­rán és a lengyel fasisztákat. Külföldről kapták az irá­nyítást, és versengve ra­bolták a háborútól meg­nyomorított lengyel népet. A lengyel néphadsereg még a háború befejezése után három évvel is heroikus küzdelmet vívott ezekkel a bandákkal. Ez a súlyos tör­ténelmi helyzet a fűm hátte­re. 0C<XXXXXXXXXXXXXXXXKXXXXXXXXXX>CKXXXXXXXXXXXy3OOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Szobaton kora reggel mun­katársaink Kaposvár több élelmiszerüzletébe látogattak <el. Mint megállapították, és ^vasárnapi számunk -Friss sü­ltemén yt kérek« című írásában ) szóvá tették, a boltok többsé­ggé nem tudott a nyitáskor — 5s még utána hosszú ideig — (friss kenyeret, süteményt ad- a vásárlóknak. Ugyanaznap délután ismét ^sorra látogattuk az üzleteket, 5s a kenyérellátásról érdeklöd- jtünk. A Tóth Lajos utca sar­jáéin levő 386-os kenyérboltban 5»Jó ég tudja, mikor lesz« vá­lasszal küldték el a fehér ke- snyeret kérőket. Hiába járták )végig a munkából hazaigyek- <vő asszonyok a Május 1. ut- >cai üzleteket is, fehér ke­nyeret sehol sem kaptak. A Május 1. utcai 310-es, 323-as, a Fővárosi Csemegebolt, az Ady Endre utcai 301-es cse­megeáruház több mint négiy órán keresztül nem tudott fe­hér kenyeret adni, noha a szombatra rendelt mennyiség­nek csak kisebbik részét kap­ták meg délután három órá­ig. A Május 1. utcai 385-ös kenyérboltban majd két órán át nem volt sem barna, sem fehér kenyér. A Kölcsey ut­cai 303-as üzlet délután ne­gyed kettőig egy falat kenye­ret sem kapott. Megkérdeztük a Sütőipari Vállalat igazgatóját és a me­gyei tanács kereskedelmi osz­tályát, hogy mit kívánnak tenni e tarthatatlan állapot megszüntetéséért. ^Talpai János, a Sütőipari Vállalat igazgatója: ,Intézkedünk az ellátás megjavítására” író—olvasó találkozó Bonnyán A községi tanács és a ikönyv- tár rendezésében jól sikerűit író-olvasó találkozó volt Bony- nyán szombaton. A mindössze 737 lélekszámú község lakói közül több mint százötvenen vettek részt a találkozóm, ame­lyen Szendrei József író tartott előadást* és olvasott fid művei- bőL Az íróvendég szombaton dél­után meglátogatta a termelő­szövetkezet gazdaságát, és el­mondotta, hogy készülő terme­lőszövetkezeti témájú regényé­hez gyűjt tapasztalaitokat, ada­tokait Az író-olvasó találkozó este hét órakor kezdődött Jellem­ző sikerére, hogy tíz óra körül ént véget. A nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadott íróven- déget Csák Ernő, az általános iskola igazgatója köszöntötte. Az előadó és hallgatóság kö­zött hamarosan eleven kapcso­lat alakult ki. Ez abból az epizódból is kitűnik, hogy amikor elfogyott a prózai ol­vasnivaló, a közönség kérésé­re Szendrei József a verseiből is felolvasott. Az ünnepi est után közős vacsora következett A tabi járásban ez volt az ötödik író-olvasó találkozó az idén. Érdeklődésben eddig se­hol nem volt hiány. Berkesi András látogatása alkalmából Kaipolyon 120, Nagyberényben 250 volt a hallgatók száma. Karúdra Szigeti László mező- gazdasági szakkönyvi ró látoga­tott él februárban. E hó 18— 19-én Kánya és Zics irodalom- szerető olvasói találkozhatnak Sípos Gyula költőveL Magyar kiállítás Újvidéken Magyarország is részt vesz az Újvidéken május 12—19-e között sorra kerülő 30. Nem­zetközi Mezőgazdasági Vásá­ron. A magyar kiállítás önálló pavilonban és szabadtéri be­mutatón ismerteti a magyar mezőgazdaság szocialista át­szervezésének eredményeit. Szovjet hadifoglyok tömegsírjára bukkanlak Franciaországban Metz mellett az országút épí­tésénél tömegsírt tártaik fel, amelyben több száz levetkőz­tetett hullát találtak. A ható­sági vizsgálat titokban folyik. Eddig nem fedték föl a tömeg­sír eredetét. Alaipos ugyanis a föltevés, hogy a közeli woippyi koncentrációs tábor egykori foglyairól van szó. Milyen érlék a kalória?______ Hogyan kell helyesen lógat masni? Hány orvostndósl ismer? _____ A várakozó zsongás csak fokozódott, amikor fölment a függöny. Vajek Róbert, a rá­dió munkatársa bejelentette a vetélkedő első kérdéseit. Az Ifjúsági Ház széksorait türel­metlenül csiviteiő középisko­lás had (főleg lányok) töltötte meg. Egy-két ügyes tréfa egészséges kacagással vezette le a feszültséget. Csend fo­gadta a kérdéseket, és sok taps, amolyan igazi verseny- izgalom, lelkes szurkolás kí­sérte a válaszokat. Az ország­ban Kaposváron rendeztek el­ső ízben ifjúsági vetélkedőt, egészségügyi témakörben, s ér­demes kiemelnünk: a vártnál nagyobb érdeklődés közepette és sikerrel. «Mi a Telstar?« “Milyen érték a kalória?« »Hogyan kell helye­sen fogat mosni?« »Hányvilág­Ezerötszóz éves kemencét tártak fel tokodon Tokodon, az Erzsébet-akna szomszédságában a föld alól •meglepően jó karban levő ke­mencét ástak ki, amely a szakemberek egybehangzó vé­leménye szerint a római kor­ból származik. Az 1500 éves kemence kövekből kiépített boltozata az idők folyamán beszakadt. Többi része azon­ban épségben maradt. A ke­mence környékén vastartalmú salakréteget is fölfedeztek. Ez arra enged következtetni, hogy a környéken már ezer­ötszáz évvel ezelőtt vasolvasz- SasaaL is foglalkozták. (MTU hírű orvostudóst ismer?« »Me­lyek a vitaminokban, kalóriá­ban és szénhidrátban gazdag táplálékok?« Ilyen kérdéseket kaptak az irodalmi, a földraj­za, a művészeti tárgykör kér­dései és az ügyességi felada­tok mellett. A három forduló 10—10 részvevője közül többen néha meglepő tájékozottságról ad­tak tanúbizonyságot Egy kis­lány a Munkácsy Gimnázium­ból például formás kiselőadást rögtönzött Pasteurről. Hálás taps és szűnni nem akaró ka­cagás kísérte a szellemes, öt­letes ügyességi számokat. A labdajáték, a »sárga bögre, görbe bögre« és társai, az Al- muska-ivászat és a kötélugrás sok kedves, derűs pillanatot szerzett S izgalmas pillana­tokban mindig hasznos a ta­lálékonyság. Az egyik tűsaikú cipős részvevő villámgyorsan és szabályosan pörgette a kö­telet — igaz, előtte titokban ugyanilyen villámgyorsan ki­cserélte cipőjét lapos sarkúra. A győztes, a közgazdasági technikum tanulója tizenki­lencszer lendítette át feje fö­lött a kötelet tíz másodperc alatt. Persze a nyakigláb fiúk­nak már nehezebb erőpróbát jelentett az ugrókötél. Sikerük azonban annál nagyobb volt, adóéi lobban hasonlított • Egészségügyi vetélkedő az Ifjúsági Házban j rálásuk ama bizonyos ausztrá­liai fiahordó mozgására.. s A jókedv, a három és fél óráig tartó vidám han&ilat egy pillanatig sem homályo- sátotta el a vetélkedő igazi célját, az egészséges, edzett életmód, a helyes táplálkozás, öltözködés stix ismereteit. Ezekről főleg a döntőibe jutott három fiatal válaszaiból hal­lottuk a legtöbbet. A közgaz- d-xsági technikum, a Munkácsy Gimnázium, az egészségügyi szakiskóla, a cukoripari tech­nikum és a Táncsics Gimná­zium részvevői és szurkolói és mindazok, akik a közönség so­raiban ültek, amellett, hogy kitűnően szórakoztak, sok ta­nulságos dolgot hallhattak ezen az estén. A pontszámok összesítése után a verseny első három helyezettje, Horváth Gyula, Busi Róza és Szabó Mária középiskolások kézápoló és tisztálkodókészletet, házi el­sősegélynyújtó fölszerelést és könyveket kaptak jutalmul. Polónyi Kinga, Duráczky Zol­tán és Varjú Anikó pedig ér­tékes könyvjutalomban része­sült. E­Nehéz helyzetben va­gyunk — mondotta Talpai elv­társ. — Kaposvár élelmiszer­üzletein, tejboltjain és üze­mi büféin kívül tudniillik jnegyven községet is el kell látnunk kenyérrel, sütemény- [nyel. Tizenkét autónk, két lo­vas kocsink van. Szállítóesz­közeink elavultak. Bár pék­ségeink többsége két műszak­ban dolgozik, így sem tudják biztosítani a folyamatos ellá­tást. Az éjszakai munkát pe­dig nem engedélyezik. — Lehetne-e mégis változ­tatni a jelenlegi helyzeten? — Igen, intézkedünk, hogy javítsuk az ellátást. Még e hé­ten megtárgyaljuk az Élelmi- szer-kiskiereskedékm Vállalat vezetőivel, hogy mely üzletek­be szállítsuk nyitásra a frtss süteményt és a kenyeret. Töb­bet nem fordul elő, hogy a kenyérboltban kifogyjon a fe­hér vagy a barna kenyér. — Hírt adtunk már arról, hogy zárt kosarakban szállít­ják majd az üzletekbe a sü­teményt. Miért nem így csi­nálják? Százhetven darab kosarait már be is szereztünk, de egye­lőre nem használhatjuk őket, mert az egyik budapesti gyár nem küldte meg hozzájuk a lakatokat és a kulcsokat. Jú­niusban taiáin termelni kezd a kaposvári kenyérgyár, így nem kell majd Igáiból szállí­tani Kaposvárra a fehér ke­nyeret. Most folyik a Május I. utcai sütödénk átalakítása, itt készítjük majd a péksüte­ményt korszerű félautomata kemencékben. Addig is, amíg az új kenyérgyár és ez az üzem elkészül, kívánatos vol­na, ha a szakszervezet enge­délyezné a pékek éjszakai munkáját — mondotta befeje­zésül a Sütőipart Vállalat igaz­gatója. Pintér József, a megyei tanács csoportvezetője: „Az eddigi tárgyalások sikertelenek voltak" A megyei tanács kereskedel­mi osztályán Pintér József áruforgalmi csoportvezető ar­ról tájékoztatott, hogy már az említett cikk megjelenése előtt többször tárgyaltak az ipari osztály illetékeseivel a péksü­temény szállítása körüli hu­zavona megszüntetése végett. A megbeszélések után mutat­kozott is némi javulás, de az­tán minden visszazökkent a régi kerékvágásba, és kezd­hették elölről a vitát. — A sütőipar igen fontos szerepet tölt be a lakosság el­látásában — mondotta. —Jól tudjuk, hogy reggel szívesen fogyaszt mindenki friss süte­ményt. Tőlünk telhetőén ed­dig is mindent megtettünk az ellátás zavartalanságáért. De a Sütőipari Vállalat például átiratot juttatott el az Élel- miszer-kiskereskedélmi Válla­lathoz. Az átiratban szállítási gondokra való hivatkozással egyszerűen tudomásul akarja vetetni az áru késői kihordá­sát így man lehet dolgozni, nem lehet elintézettnek venni az ügyet. Véleményünk sze­rint a Sütőipart Vállalatnak belső szervezéssel kell megol­dania a péksütemény korai szállításának régóta vajúdó kérdését Helyes lenne, ha az illetékes megyei szervek vizs­gálatot tartanának a péksé­gekben, hogy mikor kezdik a munkát, megfelelő-e az üte­mezés, hány órakor indul el az első szállítmány, mikor kapják meg az árut a boltok. * * * Ahhoz, hogy gyökeres vál­tozás történjék, nem elég a jó szándék. A Sütőipari Vál­lalat hajnali fél négykor in­dítja el első megrakott jár­műveit az üzletekhez. Bizo­nyos átszervezéssel, a szállí­tóeszközök ésszerűbb beosztá­sával is csak keveset javíthat­nak a helyzeten. Több és kor­szerűbb szállítóeszközre van szükségük, Érthetetlen, hogy a sütőipar januárban is négy használhatatlan, javításra szo­ruló járművet kapott. Rendbe­hozataluk 300 0000 forintba ke­rült. Ezen hónom vadonatúj gépkocsit vehettek volna. Ért­hetetlen a kosarak üzembe he­lyezése körüli huzavona is. A sütőipar vezetői még nem tud­ják, hogy a megrendelt kul­csok, lakatok, mikorra készül­nek el. Nem lett volna sok­kal egyszerűbb, ha a Vas­nagykereskedelmi Vállalatnál szerzik be őket? Jogos igénye a lakosságnak, hogy reggel friss kenyeret, sü­teményt vásárolhasson az üz­letekben. Segítse elő ennek az igénynek a kielégítését a me­gyei tanács kereskedelmi osz­tálya. Javasolja a végrehajtó bizottságnak, hogy korszerű­sítse, fejlessze a Sütőipari Vál­lalat gépkocsiállományát. A vállalat vezetőit vedig késztes­se olyan intézkedésekre, ame­lyeknek eredményeként vég­legesen megjavul a város friss kenyérrel, péksüteménnyel va­ló ellátása. Polesz György—Szalai László A húsvéti forgalomban mintegy kétszáz mentesítő vonatot indít a MÁV A kettős ünnepen — az elő­jelek szerint — rengetegen utaznak vidékre. A közleke­dés gondosan készült a nagy feladatra. A MÁV — a szük­ségletnek megfelelően —mint­egy kétszáz mentesítő vonatot indít elsősorban Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Békés­csaba térségébe, ahova a ta­pasztalatok szerint ünnepek idején rengetegen utaznak. Nemcsak Budapestről a vidé­ki városokba, hanem a na­gyobb vidéki városok között is közlekednek mentesítő sze­relvények. A vasút az egész kocsiparkját forgalomba állít­ja. A pályaudvarokon infor­mációs szolgálatot szervez, s már most elővételben váltha­tók a menetjegyek nemcsak a pesti pályaudvarok pénztárai­nál, hanem a vidéki állomáso­kon is. Az elővételért külön díjat nem kell fizetni. (MTI) SO&OK. A gavallér Ismerősöm hároméves kis­fia egy hozzá hasonló korú hajad ónnal állított oda anyu­ka elé a minap. — Anyuka, kérek két pénzt, veszek fagylaltot a kislánynak és magamnak. Anyuka szabadkozik, a hű­vös időt emlegeti, majd. sza­vadnak sikertelenségét látva aprópénzhiányra hivatkozik. A pöttöm ember azonban nem enged kifogni magán: — Nem baj, anyukám — mondja nagy hetykén —, jó lesz nekem a százas is. — vj — * * * Edit Palmer az amerikai Wooman and Word című lapban ezt írja: »Mi, -nők, úgy bánunk a férfiakkal, mint a határrendőrség. Van, akinek nem adunk határátlé­pést, másoknak viszont meg­engedjük, hogy túlmenjenek a határokon. Véget nem érő iskolai feladat Száz évvel azelőtt Hamsitad- r>án (Svédország) egy 15 éves cilák azt a feladatot kapta ta­nár.'ától, Hogy állítsa össze 1500-tól a svéd történelem va­lamennyi csatáját és békeköté­sét. J. Frode, a tanítvány óriási buzgalommal látott neki a ."el­adat telj építésén ex de nem tar­totta *raeát a megadott idő­szakhoz hanem a világtörténe­lem valamennyi csatájának és békekötésének összeállításához fogott. A »lecke« persze sem a kö­vetkező órára, sem Frode isko­lai tanulmányainak befejeztéig nem készült el. Mindennapi tennivalóinak ellátása mellett folytatta a munkát, s az las­sanként átfogó történelmi ta­nulmánnyá nőtt. A szerző el­hunyt, miután az »iskolai fel­adatból« több vaskos kötet már nyomtatásban is megje­lent. Munkájával azonban nem készült el. Nem jutott túl a görög történelmen.. „ * • * M. Beber angol mübíróló ezit ítnta a Daily Mirrorban: »■Minden festőt, aki mezte­len nőket fest, s azt állítja, hogy sokkal fejlettebb művé­szi, mint pornografikus érzé­ke van, nyugodtan hazugnak nevezek.« Ethel Richardson ismert angol színésznő tgy nyilat­kozott egy hetilapnak a,z ideális férfiról: »Sok asszony csak akkor jön rá, amikor már megöreg­szikhogy az eszményi férfi megtestesítője — a saját fér­je.« * * * Dél-afrikai módszerek A dél-afrikai üzemek fehér munkásait és tisztviselőit ha­zugságvizsgáló gépek segítségé­vel furcsa kihallgatásoknak vetik alá. Ügy nevezett ipari pszichológusok kutatják jelle­müket, megbízhatóságukat és szakmai rátermettségüket, még­hozzá igen személyes jellegű kérdések föltevésével: Tarto- zL_-e valakinek pénzzel? Szo­kott-e többet inni a kelleténél? Szereti-e Dél-Afrikat? Szere­ti-e főnökét? Volt-e valaha ne­mi kapcsolata seines bőrűvel? Ilyen kérdésekre kell választ adni, s az eredményeket a vál­lalat vezetőségi kar.ja kézhez. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉP­LAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesílőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Index: 25067 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. I

Next

/
Thumbnails
Contents