Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-06 / 80. szám

AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA A SZENNAIAK KIÁLLTÁK A TÜZPKÓBÁT AGGÓDÓ HANGÜ LEVÉL j szükségessé vált, hogy után- éíkeaetit a szerkesztőség cí­mere Szennából — névtelenül, írója azt jelezte segélykérőéin, hogy baj támadt Szennán a népi együttesben. Olyan egye­netlenkedés zavarja az össz­hangot, aminek a végére kell járni, mert különben széthul­lik az együttes. Pedig kár len­ne veszendőbe hagyni a rö­vid, de sikereikben bővelkedő múltat. Még nagyobb kár len­ne könnyelműen eljátszani a jövő kínálta lehetőségeket. Hiszen már most úgy emle­gethetjük az alig másfél év­vel ezelőtt alakult együttest, mint méltó követőjét, egyen­rangú társéit a buzsáki vagy akár a kutasd népi együttes­nek. Mi történt itt? Mi indokolta, hogy a sok érdemmel szerzett dicséret kivívása után meg­változzon az együttes össze­tétele? HOGY MI TÖRTÉNT? Sem­mi olyasmi, ami miatt félre kellene verni a harangot Mint valahány műkedvelő mű­vészeti együttesünk életében, a szennaiak életében is bekö­vetkezett az, ami próbára te­szi a vezetőket és az együttes tagjait. Ez a próbatétel, ha tetszik, tűzpróba, mindenütt más és más megjelenési for­mát ölt Szennán a személyes hiúság ütközött meg a közös­ség érdekeivel, önbecsülésével. Amikor először jelentkezett a nyilvánosság előtt a népi együttes, két szólistájuk hívta fel magára a figyelmet, Gyür­ke Sándor és Szabó József né, a néprajzosok nyelvén szóivá két eleven nótafa, akik vala­hányszor találkoztak a közön­séggel, learathattak a legna­gyobb sikert, amely ebben az egy mondatban summázható: >-E] hallgatnánk őket akár reg­gelig is!« Tudtak Szennán, hogy ez a két nótatudó és lel­kes ember sokat érő kincs, szívesen szerepel együtt, és készségesen megtanítja a fia­talokat az apáktól, nagyapák­tól tanult népdalokra. Mégis pótlásira, új szólisták beállítá­sára gondoljanak. Elsősorban azért, mert a kitűnő hangú Szabóné az utóbbi időben sok­szor jelentett beteget, és ilyen­kor hiába hívták meg az együttest. Ha nem lett volna kéznél, aki a helyét betöltse, a sok meghívás teljesíthetet­len marad. Volt aztán egy kis magakéretés is a dologban. Az együttes vezetősége úgy határozott, hogy megosztják a műsorra tűzött Lakodalmas Szennán gyűjtött népdalait a régi szólisták és az újak kö­zött. Szabónénak azonban ki­fogása volt ez ellen, úgy látszik, nem értette meg, mi az együttes érdeke. Akadt, aki helyeselte az okos előrelátást, volt, aki in­dulatoktól vezettetve ellene szavazott. Mindettől függetle­nül a népi együttes jelen volt a Latimka Sándor kulturális szemle körzeti bemutatóján, és ott lesz a járási bemutatón is. A két új szólista mellett ott volt és ott lesz Gyurkó Sándor bácsi is, aíki alapító tagnak számít. Tőle sokat ta­nulhatnak, és készek is tanul­ni a fiatalabbak. Félreértés ne essek: az em­lítettek nem azt akarják je­lenteni, hogy »a mór megtette kötelességét, a mór mehet.« Távolról sem! Szabóné mun­kájáért köszönet jár. De az egyenetlenkedést meg kell szüntetni. Haragosdi nem bomlaszthat fél egy olyan együttest, amely művészeti életünknek erőssége, büszke­sége. A MÁSIK DOLOG, amit meg kéül. említeni: noha a szennai népi együttes győzte­sen állta ki első igazi tűzpró- báját, és nem bomlott föl, ha­nem erkölcsileg megerősödve folytatja munkáját, hasznos lenne, ha a működését vezérlő hangnem megváltozna! Mike Imre igazgató tanító, a falu népművelési ügyvezetője so­kat tett azért, hogy az együt­tes rangot, hírnevet vívjon ki magának. Viszont a munka gyakorlati részét Bendi Géza, a község párttitkára, a zene­kar vezetője végezte nagy hoz­záértéssel, lelkesedéssel. Az előbbi idős ember. Hosszú élet- . tapasztalatának sugallatára választotta módszeréül a szer­vezésben, az együttes össze­tartásában a csöndes, meggyő­ző hangot. Bendi elvtárs vi­szont sokszor elveszti türel­mét, és ilyenkor nem mindig megfelelő hangon beszél azok­kal, akik hozzá hasonlóan tár­sadalmi munkában tanulnak és tanítanak, népdalokat, nép­szokásokat mentenek meg a feledésbe merüléstől a jelen és a jövő számára. Bendi elv­társ feladata lenne rendre megszüntetni az ellentéteket. Világos szóval, meggyőzéssel közelíteni azokhoz, akik az együttes életében beállt vál­tozásokat bomlasztásna akar­nák felhasználni. MEGÉRI SZEMBENÉZNI a dolgokkal, hiszen olyan lehe­tőségeket kínál a nyár az együttesnek, hogy a Balatón- föidvárom megrendezendő fol­klór-fesztiválon bemutathat­ják Lakodalmas játékukat. Becsüljék meg ezt a lehetősé­get, mert nekik van igazuk, azoknak, akik ma is ott van­nak a próbákon, dolgoznak, készülnek a szereplésre. Ne­kik, nem pedig a névtelen le­vélírónak! László Ibolya ízlett az expressz leves a vendégeknek az Ipar Vendéglő­ben szerdán megtartott félkész- étel-bemutatón. A FŰSZERT és a Vendéglátó Vállalat rendezte be­mutatón a kaposvári üzemi és kö­zületi konyhák vezetői ízlelték meg a tíz perc alatt készült leve­seket. A legnagyobb sikert aratott marhahús-, zöldség- és gulyásle­vessel a közeljövőben bőségesen él- látják a boltokat. GYOMÖLCSTELEPÍTÉS pusztaszemes! Búzakalász Tsz ezen a tavaszon lolytatja a gyü­mölcstelepítést. A télire levermelt facsemetéket kibontják, meg­nyesik, és a kijelölés után elültetik. B. Horváth József, id. Vli­kőr Péter és Krézinger József visszavágja a kiszedett csemeték gyökereit. KISZ-fiatalok kitüntetése Hazánk felszabadulása 18. évfordulójának tiszteletére a KISZ központi bizottsága több kiváló ifjúsági vezetőt tüntetett ki. Megyénkből nyolcán részesültek kitünte­tésben. Szerdán délután a megyei KISZ-ibizottság székházéban Varya Sándor agit.-prop. tit­kár adta át a KISZ Érdemér­met Szikom Istvánnak, a me­gyei bizottság sportfelelősének és Ladiszlai Lászlónak, a ka­posvári Ifjú Gárda város pa- rancsmakámak. Dicsérő okleve­let és aranykoszorús KISZ- jélvényt kapott Mészáros Éva, a Nagyatádi Gimnázium KISZ-szervezetének csúcstit­kára, Keszeg Júlia magytoldi- pusztasd aLapszervezeti titkár, Király Jenő, a Táncsics Gim­názium csúcs titkára, Sándor István gálosfai titkár, Kovács László, a marcali területi alap- szervezet tátikára és Lörincz György siófoki titkár. A Mtüntetettek nevében ISzákcra István mondott kö­szönetét Felszabadulási rajzkiállítás nyílt az Ifjúsági Házban A Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei elnök­sége és a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya felszaba­dulási rajzpályázatot hirdetett meg megyénk általános és kö­zépiskolás diákjai között. Az ünnepélyes eredményki­hirdetésre és a beérkezett pá­lyamunkák kiállítására szer­dán került sor a Kilián György Ifjúság és Űttörőház játék­termében. A kiállítást Simon József nyitotta meg, majd Pohánka Rudolf, az MHS megyei szer­vező titkára átadta a tárgyju­talmakat és az okleveleket a legjobb pályamunkákat bekül­dő fiataloknak. Értékes jutal­mat kaptak Mucsi László és Szántó László, a Tóth Lajos Általános Iskola tanulói, Vö­rös Zsuzsa, a Petőfi utcai is­kola tanulója és Matula Fe­renc balatonfooglári diák. Ti­zenegyen könyvjutalomban ré­szesültek, tízen pedig okleve­let (kaptak. A diákok felszabadulási rajzkiállítósa április 14-ig te­kinthető meg. Ancsel Éva: Szelíd Ue.se!tjfiU csúszkáltak — az ajtóig, amit Ne kérdezd, honnan jött, melyik poklából a háborúnak. Ne kérdezd, hogy miféle tűz perzselte le a haját, s milyen borzalmak tágították oly nagy. ra fialal, világos szemét, mely­ben már csak csönd van és csodálkozás. Ne kérdezd, hogy hívták, amikor még volt, aki nevén szólítsa öt. Hiaba is szólítanád a nevén, szavadat elnyelné a sziréna, az egyetlen hang, ami még meg­maradt itt. Mert a villamosok már nem csöngetnek, s az em­berek torkát is nyirkos néma­ság tapasztja. Ha lehull egy alma, nem hallja meg mar senki se. Magányosan őrzik né­ma szerveik zörejét a testek, nincs fül, amely a szívük fölé hajolna. Nem dübörögnek a vonatok, es elmentek a föld közeléből a madarak is. Csak a sziréna szól — mintha a fák és a házak, a remegő huzalok és a fényes sí­nek bocsátanák ki magukból a szaggatott üvöltést — mintha kicsapódott ablakokból és sö­tétbe nyíló szemekből süvítene. Ne kérdezd, mit keres a per­zselt hajú lány egyedül az ut­cán, a diófák között, amelyele valamikor még hallhatóan su­sogtak az emberek fölött. A szemében csönd van és csodál­kozás. Mert íme, itt még ut­cák vannak és piros postalá­dák — kapuk vannak és ker­tek nyírott bokrokkal, fémgo­lyókkal es viaszarcú kerti tör­pékkel. Itt még kapuk vannak és lépcsőházak — ajtók és név. táblák. Kövesd őt a korlát mellett, amelyen nemrég még gyerekek kivágott a leg huzat — a szo­bába, ahol bölcs nyugalommal hallgatják a háború haldoklá­sát a béke tárgyai. Nézd, milyen csöndesen lép­ked. 0, már nem menekül, és nem fél semmitől. Több bor. zalmat már úgysem tud befo­gadni. Szőnyeg fyt most a lá­ba alá — igazi, puha szőnyeg, és ő elindul rajta —, a szeme pedig, ha lehet, még nagyobb, ra nyílik, hiszen soha nem lá­tott világ ez itt. Még nem mer hozzányúlni semmihez, mintha csak félne, hogy eltűnik a varázslat, még csak a szeme tapogatja végig a sok csodát, a nyitott ágyakat, amelyeken rózsaszín és kék se­lyempaplanok hevernek. A sziréna kergethette el in­nen az ágyak lakóit, és nem volt már idejük arra sem, hogy betolják a sebtében kihúzott fiókokat. Lám, kiborították a varródobozt. Nézd, hogy vigyáz, rá ne lép­jen valamire. Lábujjhegyen megy az ablak felé, mintha csak félne, hogy valaki meg­hallhatja a lépteit, vagy alvó lenne a lakásban, akit nem akar fölébreszteni. A sziréna búg, robbanások hangja tölti meg a világot, de ő könnyed, csöndet őrző lép­tekkel megy az ablakhoz, sor­ra becsukja mind, és gyöngéd óvatossággal hajtja be az aj. tót. Hogy megváltozik ettől min. den! Milyen békés lesz egyszer, re a szoba, milyen megköny- nyebbülten lélegzenek föl a bútorok. Szembefordul a szo­bával és mosolyog. Talán még­se varázslat. Az ágyhoz lép, megérinti a paplant és megszó­lal: — Rózsaszín — ismétli meg, s most már felbátorodik —, sorra szólítja nevén mind lá­zasabb egymásutánban e cso­dálatos tárgyait az életnek. — Gyűszű — mondja, s leha­jol, hogy fölemelje sorra mind­azt, ami a varródobozból ki­hullt. Visszacsavarja a »púi­mra a cérnát, földob egy pa­mutgombolyagot, torz mosoly- lyal a kezébe vesz két horgoló­tűt, és leül, mintha horgolna.- Még csak játssza, hogy él... — Egy sima, egy fordított. Egy sima, egy fordított — mor­molja elmerültem Óvatos moz­dulattal teszi le a horgolást, föláll, és tanácstalan-tétován bolyong a szobában. A szek­rényhez lép, kinyitja, s a sze­me fölragyog. Egy mintás nyá­ri ruhát emel ki akasztóval együtt, lassan megforgatja ma. ga körül, aztán közel hajai hoz­zá, és nézi a mintát. — Lepke. Zöld lepke. Leteszi egy szék karfájára, és most egy széles karimájú nyári szalmakalapot emel ki a szekrényből. Megtapogatja, né­zi, aztán fejére teszi, és a tü­körhöz lép. Behunyja a szemét, és idegen hangon az anyját utánozva mondja. — Nem való még neked a kalap, kislányom, örülj a szép hajadnak. Elfordul a tükörtől, s az ar­ca megkeményedik. — Nekem már nincs hajam, anyám! Hadd járjak kalapban ezentúl... És engedd meg azt is, hogy egyedül menjek tán­colni most már, hiszen nagy­lány vagyok, s te meghaltál úgyis. A rádióhoz lép, csavargatja. A hangok káoszából könnyű, frivoi táncdal hangzik fel, és ő lépkedni kezd a ritmusra, mereven, mint első órán egy tánciskolában. Aztán megáll a szoba közepén, és a német Ma­rika dal szövegét mondja ke­ményen, tagoltan, majd meg- rázkódiíc, és elzárja a rádiót. Csukott szemekkel szólal meg újra, monoton litániaszerűen. — Azt is engedd meg, anyu, hogy meghívjam Pistát vasár­nap uzsonnára. Nagyon rendes fiú, az önképzőkörben is tar­tott előadást, és nemsokára érettségizni fog. — Én megsütöm a kuglófot, majd megmondod, hogy kell, és könnyű lesz, habkönnyű, mert úgy csinálom, ahogy te szok- tad, meglátod. Fölnéz, a szeme most nyug­talan. Kinyitja a kredencet, csészéket vesz elő, és fürge, röpködő mozdulatokkal megté­rít. — Mindjárt itt lesz — sut­togja, és a faliórára néz. — Apa úgysem iszik kakaót, neki nem adok csészét. De a kuglófot ő is megkóstolja. Megmerevedik, fülel az elő, szoba felé. — Csöngetnek. Kezével lesimitja megtépá­zott ruháját, arca illedelmesen szemérmes. Így lép az ajtóhoz. — Szervusz, Pista. Oda ülj a kisasztalhoz. Mindjárt jön­nek anyáék és uzsonnázunk. Ö is leül a szék szélére, és lehúzza térdén a szoknyáját. De ahogy egy pillanatra le. hunyja a szemét, arcáról eltű­nik az illedelmes kifejezés, és erős fájdalom ráng végig a homlokán. Csak egy pillanat, és mire fölnéz, a hangja újra csöndes, nyugodt és társalgó. — Te hogyan haltál meg? látod, én élek —* mondja, és a szája szégyenlősen begörbül. — Azért az jó lenne, ha meg tudnád fogni a kezem, de nem baj. Anyu úgyis mindjárt be­nyit, tudod, milyen. Odakint megszűnik a sriré- nabúgás, erős ágyúdörgés és közeli lövések zaja hallatszik. — Ha élnél, meg se ismernéd a világot, olyan furcsa lett. Ahogy jöttem, keselyűkkel ta. lálkoztam az úton, olyanok, voltak, mint a természetrajz, könyvünkben, csak kék sze­műek és szelídek. Nagyon sze­lídek. Én nem tudom, hogy van ez. Te mindig jó tanuló voltál, talán te értenéd. Itt meg min­den olyan, majdnem olyan, mint nálunk volt. Találtam egy ruhát, amin zöld lepkék van­nak, ugye, milyen furcsa. Még mondani akar valamit, de hirtelen rémület szakítja félbe, fölugrik, és hátrálva kö­zeledik az ablakhoz. — Menekülj! Nem hallod? Jönnek! Német hangot utánozva kiál­tozok: — Los! Los! Nem hallod?! Arra menjél, gyorsan, nagyon gyorsan. Nem, én nem félek, én itt maradok. Megkönnyebbülten int a lát- hatatlan távozónak, és feltárt­ja az ablakot. Aztán visszafor­dul megtántorodva az eszmé­letére zuhanó világosság súlyá­tól. A székre néz, ahol a fiút látni vélte, s hangjában a fáj­dalom és öröm megdöbbentő tisztaságával felkiált: — Miért küldtétek el? Ok jöttek, gyere vissza! — 0, visz. szajöhettfk, mindnyájan, visz. szajöhettek! — irgalmas ágyúk dörögnek! “ ­------ --------------nnnnnutnnfinnm^r Az űrkutatás és a golf Johnson amerikai alelnök nemrég megállapította: »Az USA minden más országot megelőzve eljuthatna a Holdba, ha az amerikaiak ugyanolyan érdeklődést mu­tatnának az űrkutatás, mint a golf játék iránt.« Kiszámí­tották, hogy az amerikai ak hetente legalább 80 centet fordítanak kedvenc sportjuk­ra, míg az űrkutatásra for­dított költségek legföljebb heti 20 centet tesznek ki. Különös kórházi rendszer Az észak-író rszá gi London­derry kórházában különös rendszer szerint osztályozzák a betegeket.. A betegség súlyos­sági foka alapján helyezik el őket egy-egy kórteremben, méghozzá férfiakat, nőket együtt. Ha állapotuk javul, ak­kor külön kórtermekbe kerül­nek a férfiak és külön termek­be a nőik. Az orvosok felfogá­sa szerint az eljárás előnye az, hogy a szakorvosok teljes fi­gyelmüket szentelhetik azok­nak a kórtermeknek, ahol a legsúlyosabb betegek feküsz- nek, és az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen állapotban az embereknek nincs is kifo­gásuk az ellen, hogy nemek szerint nem választják külön őket. ♦ • * „A rendező olyan, mint a vakbél“ Tennessee Williams se­hogy sem szívlelheti a ren­dezőket, s leggyakrabban a vakbélhez hasonlítja őket. »Miért éppen a vakbélhez?« ■— kérdezte egyik barátja. »E szerv két legjellemzőbb tulajdonságával rendelkez­nek — válaszolta Williams. — Tökéletesen fölöslegesek, és rendkívül ingerlékenyek.« A tél végén sziileM, ősszel házasodunk A statisztikusok érdekes tör­vényszerűséget fedeztek föl a születéseik, a házaságok és a halálozások időpontját illetően. A sokévi átlag szerint hazánk­ban a legtöbben tél végén és tavasz elején születnek. Feb­ruárban és márciusban 10—12 százalékkal nagyobb a születé­sek száma, mint a többi hónap­ban, október és december kö­zött viszont csöndesek a szü­lőotthonok. A házasságkötő termek no­vemberben bonyolítják le a csúcsforgalmat. Már most tel­jes biztonsággal tudják a sta­tisztikusok, hogy az idén is szü­reti után lesz a legtöbb esküvő, mert az elmúlt ötven évben ed­dig mindig így történt. A no­vemberi mennyegzők száma rendszerint 40—50 százalékkal is meghaladja a sokévi átlagot. Persze ez a szabály sem örök érvényű. A társadalmi változá­sok még a házasságkötések me­netrendjét is módosítják. A millenniumi időkben nem a szüret után, hanem a nagy farsangi karneválok mámorá­ban hangzott el a legtöbb bol­dogító igen. Gondolkodási idő nem sok lehetett, mert az egy­kori följegyzések szerint a szá­zadforduló fiataljainak zöme már februárban megtartotta es­küvőjét. A mai kor ifjúsága egyre ke­vésbé várja meg a szüret végét. A novemberi házasságkötések száma évről évre lassan csök­ken. Egészen határozottan meg­ugrott azonban az augusztusi grafikon jelezve, hogy az üdü­lési idény mind több esetben az anyakönywezető előtt ér véget. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉP­LAP LAPKIADÓ VALLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy nrr-rj «1 Ny imda- ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár* Latinka S. ti. 6.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents