Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-14 / 292. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1962. december UL Hruscsov elvtárs beszéde a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról.) gukat, holott cselekedeteiknek semmi közük sincs a marxizmus—leninizmusihoz. Gondolok többek között az albán vezetőkre. Bírálatuk, amelyet a Szovjetunió címére intéztek, lényegében csatlakozott a leg- reakciósabb, leghangosabb nyugati köröktől kiinduló kritikához. Mit akarnak ezek a magukat marxistáknak—leninistáknak nevező emberek? Miért törekszenek lényegében ugyanarra, mint Adenauer, vagyis miért akarják a világot a konfliktusok, a kiélezett nemzetközi helyzet felé tuszkolni? Igaza van annak a mondásnak, hogy ha balra indulsz, jobbra érkezel. Ha ugyanis tárgyilagosan nézzük a dolgokat, ezek az emberek a kubai válság idején pontosan úgy jártak el, mint akik konfliktust kívánnak fölidézni. Össze akarták ugrasztani a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. De vajon mit jelent az, ha ezt a két világhatalmat egymás ellen fordítják? Az egész világra kiterjedő termonukleáris háborút. Érdekes lenne tudni, hogyan viselkednének ők maguk egy háborúban. Nem hiszem, hogy részt kívánnának vermi benne. Az albán vezetők — szavaikból ítélve — szemmel láthatóan elégedetlenek a kubai válság megoldásával. Egyesek közülük az elért megoldást meghátrálásnak nevezik, má- - sok még olyasmit is mondanak, hogy a Szovjetunió kapitulált, behódolt az imperializmusnak. Felmerül a kérdés: mennyiben hátráltunk hát meg? A szocialista Kuba létezik, Kuba továbbra is a marxista—leninista eszmék világítótornya a nyugati féltekén. Forradalmi példamutatásának ereje tovább növekszik. Az Egyesült Államok kormánya országa nevében kötelezettséget vállalt, hogy nem hatol be Kubába. A termonukleáris háború veszedelme elhárult. Ez volna a mi meghátrálásunk? De vajon a vitás nemzetközi kérdéseket okvetlenül háborúval s nem tárgyalások útján kell megoldani? Nem. Azt hirdetni, hogy az államoknak háborúval kell megoldaniuk egymás közti vitás kérdéseiket, nem más, mint őrültség, amely szenvedést és nyomorúságot hoz a népekre. A nemzetközi viszonyoknak más, ésszerűbb normái is vannak, s nekünk nem szabad gyöngítenünk ezeket a normákat, hanem épp ellenkezőleg, erősítenünk kell azokat. Szitkozód ássál nem lehet a vitás problémákat megoldani Az persze igaz, hogy az imperializmus természete nem változott, de az imperializmus ma már nem az, ami régebben volt, amikor osztatlanul uralkodott a világon. Ha az imperializmus most »papírtig- ris", akkor azoknak, akik ezt mondják, tudniuk kellene, hogy ennek a »papírtigrisnek« atomfogai vannak, még használhatja azokat, és ezt nem szabad könnyelműen venni. Ennélfogva ,áz imperialista országokkal való kapcsolatok terén kölcsönösen elfogadható kompromisszumokra lehet lépni, de ugyanakkor, másfelől, rendelkezni kell minden eszközzel az agresszorok szétzúzásához, ha azok háborút robbantanának ki. Amikor nehéz körülmények -alakultak ki Kubára nézve, -egyesek csak szitkozódtak. Az imperialista erők azonban a szidalmaktól nem váltak gyengébbé, és Kuba számára sem lett ettől könnyebb a helyzet. A Szovjetunió másként járt el. Nemcsak leleplezte az Egyesült Államok imperialista mesterkedéseit, hanem elküldte fegyvereit Kubába, elküldte embereit, akik készek voltak feláldozni életüket Kuba megvédéséért. íme, ez az igazi barátság, ez az igazi testvéri szolidaritás. Mi számoltunk az összes körülményekkel, kölcsönösen elfogadható megoldást javasoltunk — és a háború nem tört ki. Néha csalántól körülvéve kell élni Igen óvatosnak kell lenni, és nem szabad felelőtlen vádakat hangoztatni. Olyasmiket például, hogy egyesek szilárdan az elvekhez ragaszkodó politikát folytatnak, mások viszont hibás politikát követnek; hogy egyesek támadják az imperializmust, és kérlelhetetlenek vele szemben, mások viszont liberalizmusról tesznek tanúságot. Ezeket a kérdéseket csak akkor lehet helyesen megérteni, ezt vagy azt a lépést csak akkor lehet helyesen értékelni, ha számításba vesszük az időpontot, a helyet és a körülményeket, amelyek közepette cselekedni kell. India például elérte Goa, Diu és Daman felszabadítását. Indonézia távozásra kényszerítette a gyarmatosítókat Nyugat- Iriánból. Kína partvidékén, nem messze a Csucsiang-folyó torkolatától terül el Macao. Kis terület ez, nehéz észrevenni a térképen, A portugálok még a XVI. században bérbe vették, 1887-ben pedig teljesen elszakították Kínától, és gyarmatukká változtatták. Van ott egy angol gyarmat is, Hong Kong, a Hszicsiang-folyó deltájában, a szó szoros értelmében a szíve közelében egy olyan fontos városnak, mint Kanton. E területekről ugyanolyan szag terjeng, semmi esetre sem jobb annál, mint amilyet Goában árasztott a gyarmatosító rendszer. Mégis bajosan ítéli el valaki is a Kínai Népköztársaságot azért, hogy a gyarmatosító rendszer e töredékei érintetlenek. Helytelen lenne Kínát valamilyen akcióra ösztönözni, amelyet Kína maga nem tart időszerűnek. Ha a Kínai Nép- köztársaság kormánya eltűri Macaót és Hong Kongot, akkor erre a jelék szerint nyomós okai vannak. Ezért ostobaság lenne azzal a váddal rontani rá, hogy ez meghátrálás az angol és a portugál gyarmatosítókkal szemben, ez szolgai megbékélés velük. Eltérést jelent-e ez a marximus—leninizmustól? Szó sincs róla! Ez azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya számol a tényleges helyzettel, a tényleges lehetőségekkel. És ennek egyáltalán nem az az oka, hogy a kínaiak kevésbé élesen állnak szembe a gyarmatosító rendszerrel, mint az indiaiak, s nagyobb türelmet tanúsítanak Salazárral szemben, mint India. Nem, kínai barátaink ugyanolyan gyűlöletet éreznek a gyartnatosító rendszerrel szemben, mint minden forradalmár. Ámde a jelek szerint saját körülményeikből. saját felfogásukból indulnak ki, és türelemről tesznek tanúságot. Vajon el kellene őket ítélnünk ezért? Azt kellene állítanunk, hogy eltértek a marxizmus—leninizmustól? Nem! Ez ostobaság volna. A körülmények következtében néha nem jó illatú rózsák között kell élni, hanem csalántól körülvéve, esetleg nem messze a gyarmati árnyékszéktől. Ám eljön az idő, és kínai barátaink tűrhetetlennek tartják majd ezt a helyzetet, s teli torokkal kiáltják a gyarmatosítóknak: »Takarodjatok!« Mi üdvözölni fogjuk ezt a lépést. Ám, hogy mikor tegyék ezt meg, azt döntsék el kínai barátaink maguk. Mi lett volna, ha mi a Kuba körüli események idején nem tettünk volna tanúságot Jcellő mérsékletről, hanem hallgattunk volna a »szélsőséges forradalmár« rikoltozók sugallatára? A világháború, a termonukleáris háború szakaszába léptünk volna. A* az út a helyes, amelyet Lenin jelölt ki, és védelmezett az álforradaimárokkal szemben De vajon a fejlődésnek ezt az útját vázolta-e fel az emberiség számára Marx és Lenin? Nem! Azok, akik nagy tanítóinknak ilyen világfelfogást és ilyen szándékokat tulajdonítanak, megsértik az ő emléküket. Amikor a cári Oroszországban a forradalom győzött, a szovjet hatalom első dekrétuma, amelyet maga Lenin szerkesztett, a békedekrétum volt. És bár abban az időben a németek Oroszországnak elég nagy területét tartották megszállva, Lenin és egész országunk arra törekedett, hogy véget vessen a háborúnak, és békeszerződést kössön a németekkel. A breszti békeszerződés aláírására indított küldöttséget Trockij vezette, aki akkor is marxistának nevezte magát. Ám a párt ellenére járt el, provokatív módon, felborította a németekkel folytatott béketárgyalásokat, és elutazott Bresztből. Akkor Lenin kénytelen volt elküldeni Csicserint — és a békeszerződés aláírása megtörtént. A történelem igazolta Lenin előrelátásának helyességét, zsenialitását. Bebizonyította, hogy az az út, amelyet Lenin jelölt ki, és védelmezett az álforradalmárokkal szemben, az egyetlen ésszerű és helyes út volt. Természetesen a breszti béke ideiglenes engedmény volt a német militarizmusnak. De mi derült ki végső soron? Ki vonult vissza kivel szemben? Most , a marxizmus—leninizmus zászlaja nemcsak a Szovjetunió területe fölött lobog, hanem túljutott a Szovjetunió határain, és szilárdan leng más államokban, köztük a Német Demokratikus Köztársaság területén is. Azok a német' militaristák pedig, akik behatoltak országunkba, a föld alatt fékszenek. Nos, ítéljék meg, kinek volt igaza. Diadalmaskodott egy ilyen bonyolult kérdés megoldásának lenini módja. Egyes dogmatikusok trockis- ta álláspontra csúsztak, és a Szovjetuniót és a többi szocialista országot világiháború kirobbantásának útjára akarják taszítani. Ugyanolyan provokációs politikát szeretnének ránk kényszeríteni, mint aminőt annak idején Trockij folytatott. Ügy látszik, az albán vezetők és támogatóik elvesztették a hitet abban, hogy a szocializmus győzhet államok közötti háború nélkül, sőt talán sohasem hittek ilyen lehetőségben, úgy vélekedtek, hogy csak háború útján, emberek millióinak megsemmisítése útján lehet eljutni a kommunizmusba. Ámde az ilyen őrültség nem alkalmas arra, hogy felsorakoztassa a kommunista pártok mögé más országok népeit. Sőt ellenkezőleg, csak eltántoríthatja az emberek millióit a kommunista mozgalomtól. Az albán dogmatikusokat elkeseríti az a tény, hogy kompromisszumos megoldás történt, és megszűnt a veszedelmes válság, amelyet az amerikai militaristák idéztek elő a Ka- rib-tenger térségében. Az albán dogmatikusokat szemlátomást elkeseríti, hogy nem tört ki termonukleáris háború, hogy a népek elkerülték a veszedelmes válságot, s békésen élnek, dolgoznak. Lám, ezért bírálják pártunkat, kormányunkat, sárral dobálják a Szovjetuniót, a szovjet népet. Bízunk igazságunkban és erőnkben Hruscsov ezután arról beszélt, hogy nem szolgálta volna a szocializmus érdekeit, ha megengedjük, hogy a Kuba körül kitört válság termonukleáris világháborúvá fajuljon. Ilyen háborúra az agresszív imperialista erőknek van szükségük, amelyek a kapitalizmus vereségének elkerülhetetlen történelmi távlatára tekintettel a szocializmussal folyó békés versengésében így gondolkodnak: ha meg kell halni, hat haljunk meg — mint mondani szokás — zeneszóval, bár e zenét az atombombák robbanása szolgáltatja. Nos, kitűnik, hogy egyfelől az imperializmus agresszív erői, az úgynevezett veszettek, akik elvesztették a reményüket, hogy a kapitalizmus kiállja a békés versenyt a szocializmussal, mindenképpen a háború kirobbantására törekednek. Másfelől azonban ugyanilyen irányba próbálják terelni az eseményeket azok az emberek is, akik marxista—leninistáknak nevezik magukat, de valójában dogmatikusok, akik nem bíznak abban, hogy a szocializmus, a kommunizmus győzhet a kapitalizmussal folytatott békés együttélés körülményei között. Ezek is, azok is a háború kitörésének irányába akarják terelni a történelem menetét. Azt; a kérdést, hogy a kommunizmus győz-e vagy a kapitalizmus, háborúval, emberek millióinak megsemmisítése útján akarják eldönteni. akik megteremtik a must, egyáltalán nem úgy számolunk, hogy meghalunk, akár zeneszóval, akár anélkül. Mi a végső győzelemig akarjuk vinni a kommunizmus ügyét. Mi valamennyien örülünk, hogy sikerült megakadályozni a háborút. Nincs szükségünk háborúra! A szovjet nép, amely magasra emelte a szocializmusért folytatott harc zászlaját, és amelynek az a megtiszteltetés jutott, hogy küzdhet a kommunizmus fölépítéséért, békét akar. Mi bízunk igazságunkban és erőnkben! A béke fenntartása, a szocializmus nagy vívmányainak megőrzése érdekében hajlandók vagyunk ésszerű politikai kompromisszumokra, anélkül azonban, hogy ennek során vétenénk a marxista—leninista tanítás elve; ellen. Azt hinnők, hogy az említett két csoporthoz tartozó emberek homlokegyenest ellenkező módon gondolkodnak. Ezzel szemben tény, hogy találkozhatnak egymással, egyformák a nézeteik és cselekedeteik ebben a létfontosságú kérdésben. Mi azonban, akik a kommunizmust építjük, és testvéreink, Lenin útmutatásait követjük, aki többször is hangsúlyozta a kompromisszumok lehetőségét és szükségességét a politikában. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy ezekben a feszült napokban különös erővel mutatkozott meg a béke és a szocializmus erőinek megbonthatatlan szolidaritása és hatékony együttműködése. A világ népei a legjózanabb békepolitikának nevezték politikánkat, a szovjet kormány politikáját. A béke politikája nagy győzelmet aratott A világ népei most még nagyobb bizalommal és megbecsüléssel viseltetnek pártunk és kormányunk iránt. Nem kétséges, hogy az a sikeres harc, amelyet Kuba függetlenségének; megőrzéséért folytattunk, s az a tény, hogy a béke erői vitathatatlanul megnyerték ezt az ütközetet, sok embert arra késztet, hogy változtassa meg a nemzetközi helyzet fejlődésére és a nemzetközi erőviszonyokra vonatkozó nézeteit. Azok között a levelek és táviratok között, amelyek a kubai válság napjaiban különböző országokból a szovjet kormány címére érkeztek, sok távirat és levél volt az Egyesült Államok polgáraitól. E levélírók aggodalmukat nyilvánították a béke sorsa fölött, elismeréssel adóztak a szovjet kormánynak, helyeselték azokat a lépéseket, amelyeket a karib-tengeri válság megszüntetésére . tettünk, és ezzel megakadályoztuk a termonukleáris háborút. Az amerikai nép hangulatáról, a Kuba körüli eseményekkel kapcsolatos felfogásáról tanúskodik az a tény is, hogy a választásokon, amelyek már a válság legkiélezettebb fokának megszüntetése után zajlottak le, az amerikai nép — mint mondani szokás — »eltemetett* néhány rendkívül agresszív politikust, mindenekelőtt olyan háborús gyújtoga- tót, mint Nixon. Mi nem siratjuk, hogy megbuktak azok az urak, akik gyűlölik a békét, és a népek szabadságát. A béke politikája nagy erkölcsi és politikai győzelmet aratott. Ugyanakkor továbbra is fáradhatatlan erőfeszítéseket kell tennünk a béke fenntartásáért és megszilárdításáért. A helyzet lankadatlan éberséget követel tőlünk. Megköveteli, hogy fáradhatatlanul harcoljunk a tartós békéért. A szovjet kormány úgy véli, hogy a világ minden kormányának és népének, minden felelős államférfidnak és politikusnak le kell vonnia a szükséges következtetéseket a Ka- rib-tenger térségében lefolyt válságból. A* általános és teljes leszerelésről és a német kérdés rendezéséről A szovjet kormány — folytatta Hruscsov — egész külpolitikai tevékenységével aktívan törekszik arra, hogy megszabadítsa a nemzetközi kapcsolatokat a vitás, megoldatlan kérdésektől. Ezzel kapcsolatban tekintetbe veszi a különböző államok előtt álló problémák bonyolultságát és sokrétűségét, kellő önuralmat tanúsít, konstruktív nézeteket vall. De nyomatékosan hangsúlyozza. hogy vannak olyan elsőrendű problémák, amelyeknek megoldása nem tűr halasztást, mert megoldatlanságuk a végsőkig kiélezi a nemzetközi helyzetet. Ezeknek a feladatoknak a sorába tartozik az általános és teljes leszerelés kérdése. Ismételten ünnepélyesen kijelentjük, minden kfilpolitkai tevékenységünk arra irányul, hogy elérjük az általános és teljes leszerelésről szóló egyezményt. Felhívjuk a nyugati hatalmakat, távolítsák el az utolsó akadályokat is az összes nukleáris kísérletek végérvényes megszüntetéséről szóló egyezmény útjából. Felhívjuk őket, írják alá a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött, általános és teljes leszerelésről szóló szerződést. A jelen körülmények között még világosabbá vált, hogy haladéktalanul meg kell kötni a német békeszerződést, és eamek alapján rendezni kell a nyugat- berlini helyzetet. Amikor a Karib-tenger térségében kiéleződött a válság, az európaiak milliói nem ok nélkül gondoltak aggódva arra. hogy a német kérdés rendezetlensége még szörnyűbb megpróbáltatásokat hozhat az emberiségre. Az emberek világosabban látták, hogy nem szabad kitérni a német kérdés megoldása elől, mert különben az egyik nemzetközi válságot könnyen követheti egy másik, még veszélyesebb válság. S itt is, mint az általános és teljes leszerelés kérdésében, a Szovjetunió igyekszik tekintetbe venni tárgyaló feleinek álláspontjait. Mi akadályozza mégis a második világháború európai maradványainak felszámolása, a megindított munka befejezését? Továbbra is vitás főként a Nyugat-Berlinben állomásozó csapatok kérdése. Illetve pontosabban az, hogy milyen minőségben. miilyen zászló alatt fognak szerepelni ezek a csapatok, és mennyi időre maradnak olt. A szovjet kormány javasolja, högy a Nyugat-Berlinien tartózkodó csapatok ve képviseljék a NATO- országokat, rogy a NATO zászlaját Nyv.gat-Bsrlinhen váltsa fel az Egyesült Nemzetek Szervezetének zászlaja, és hogy az ENSZ Nyugat- Berliriben vállalton magára meghatározott nemzetközi kötelezettségeket és funkciókat. Reméljük. hogv tárgyaló partnereink józan íisye'emmel foglalkoznak majd a szovjet kormánynak ezzel a javasltával. Csak azt szeretném hangsúlyozni : ha valaki Nyugaton azt reméli, hogy a Szovjetunió lemond a német békeszerződés megkötésére és ennek alapján a nyugat-berlini helyzet rendezésére vonatkozó elhatározásáról, akkor aki így gondolkodik, az téved. Mi Járgyalni akarunk a nyugati hatalmakkal, de a tartós türelemnek is van határa. Ezt a szerződést mi aláírjuk még akkor is, ha a nyugati hatalmak nem hajlandók azt aláírni. A gyarmatosítók nem tették le a fegyvert Minden eszközzel támogatni a szabadságukért, nemzeti függetlenségük megerősítéséért szent harcot vívó népeket — ez volt és ez is marad a szovjet kormány külpolitikai tevékenységének egyik alapvető iránya. Ezután Hruscsov elvtárs is» mertette a nemzeti felszabadító mozgalom sikereit, ugyanakkor azonban rámutatott: A gyarmatosítók nem tették le a fegyvert. A szuverén államok belügyeibe való beavatkozással, nemritkán erőszakkal igyekeznék aláásni ezeknek az országoknak a függetlenségét és szuverén jogait, akadályokat állítanak a népek forradalmi felszabadító mozgalmának útjába. Az imperialista gyarmatosítók a népek felszabadító harcába való beavatkozással a világ sok táján létrehozták a feszültség, a konfliktusok és a háborús összetűzések fészkeit. A továbbiakban Hruscsov példaként leleplezte a Jemeni Arab Köztársaság ellen irányuló imperialista mesterkedéseket. Az imperialisták nemcsak Jemenben, hanem a földkerekség más térségein is megpróbálják elfojtani a nemzeti felszabadító mozgalmat. Elég emlékeztetni a kongói, az angolai, a dél-vietnami, a délkoreai eseményekre — mondotta a továbbiakban, majd kijelentette: Ügy véljük, hogy a vitás, konfliktusokkal terhes kérdések békés és igazságos megoldása mindig megtalálható, ha megvan erre az óhaj és a jó szándék. Csupán az szükséges, hogy a konfliktusok békés rendezésének óhaja ne csak az egyik fél, hanem valamennyi érdekelt állam részéről megnyilvánuljon, amiként a laoszi válság rendezésekor valamennyi állam jóakaratáról tett bizonyságot. Hiszünk Kína és India vezetőinek bölcsességében Az indiai—kínai határkonfliktussal foglalkozva Hruscsov elvtárs hangsúlyozta: A Szovjetunió mélységes sajnálkozását fejezte ki az incidens mi^tt. őszintén reméltük, hogy mindkét, ország kormánya gyorsan megtalálja a vita békés rendezéséhez vezető utat. Most is sajnáljuk, hogy a felek idejében nem használtak ki minden lehetőséget arra, hogy a kezdet kezdetén elsimítsák a közöttük támadt határkonf'iktust. Különösen fájlaljuk hogy a testvéri Kínai Népköztársaság fiai és a baráti Indiai Köztársaság fiai vérüket hullatták — mondotta. Elemezve a kilobbant határvita körülményeit, hangsúlyozta: A határviták kérdésében mi a lenini nézeteket valljuk. A Szovjetunió 45 esztendő során felhalmozott tapasztalatai azt sugallják nekünk, hogy nincsenek olyan határkérdések, amelyeket fegyver bevetése nélkül meg ne lebe'üdanl. (Folytatás a 3. oldalon \
