Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-14 / 292. szám
Péntek, 1962. december 14. 3 SOMOGYI NBPLAP Hruscsov elvtárs beszéde a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán (Folytatás a 2. oldalról.) ha megvan erre a kölcsönös óhaj. A szovjet emberek erről az álláspontról értékelik a kínai—indiai határon lejátszódó eseményeket. A világon olyan erők is vannak — a nemzetközi imperialista körök —, amelyek örülnek az indiai—kínai konfliktus kiéleződésének. Messzemenő provokációs terveket fűznek hozzá. Sietnek fegyver- szállításokra vonatkozó javaslatokat tenni, csakhogy az indiaiak és a kínaiak egymást gyilkolják. Az imperialista hatalmak készek erszényükbe nyúlni és »nagylelkűséget-« tanúsítani, hajlandók »térítés- mentesen«. »ajándékba« is küldeni fegyvert. Az imperialisták számára ez a konfliktus — tiszta nyereség. Ezért mi ésszerűnek tartjuk a Kínai Népköztársaság kormányának lépését, amikor bejelentette, hogy egyoldalúan beszünteti a tüzet, és december elsejével elkezdi csapatainak visszavonását. Nagyon örülünk ennek, és üdvözöljük kínai elvtársainknak ezt a cselekedetét. Csakhogy, elvtársak, vannak emberek, akik másként magyarázzák a Kínai Népköztársaság kormányának döntését. Ezek azt mondják: Nem visszavonulás-e ez? Aztán fölteszik a következő kérd'Vt is: Nem engedménv-e ez a kínai elvtársak részéről? Ilyen kérdéseket természetesen föl+<=sz- ndk a különböző paragrafus- csavarók. hogy a moghéntett- ság érzését keltsék euvík vaey másik félben, hosrv gvűlöü'-ö- dé«f szítsanak TndSa és Kína között, és ennek +0 »énéi melengessék a kezüket. Mi Mszftnk Kína. és India vezetőinek bölcsesséeéi'en, és reméljük, nem töröknek az ilnev. provokériőiekal, és bizto-' sitink a konfliktus ésszerű megoldását. Egyesek máris azt mondják, hogv Kína nyilvánvalóén azért szüntette meg a hadműveleteket: mért Indiát támogatni kezdték az amerikai és angol imnerialisták. akik fsgvvert adnak neki. Következésképpen, mondják ezek az emberek, a Kínai Népköztársaság megérezte. hogv ams-nnvibpn a háborús konfliktus tovább bonyolódik. magv háborúvá válhat. amely még több áldozatot követel. Igen. kínai barátaink nyilvánvalóan számításba vették a helyzetet, és ez újra csak az ő bölcsességükről s annak megértéséről beszél, hogy amikor háború tör ki baráti, szomszédos népek között, akkor az imperialis- ' ták mindig megkísérelnek hasznot húzni ebből. Az Egyesült Államok és Anglia fegyverfölöslegekkel rendelkezik, és ha háború kezdődik, örömmel adják át ezeket a fegyvereket más országoknak, olyanoknak, amelyek készek lemondani saját nemzeti szuverenitásukról, hogy hozzájussanak az ilyen fegyverekhez, s nem értik meg, hogy ezzel maguk dugják a nyakukat a hurokba, és függőségbe kerülnek. A halálgyárosok így gondolkodnak: Miért ne nyerjünk mi a konfliktuson, amikor magunk semmit sem veszítünk, amikor az indiai és a kínai nép vére folyik, s amikor ráadásul profitra is szert teszünk? Ezenkívül az ilyen akció azzal is hasznot hajt az imperialistáknak, hogy visszaveti India demokratikus fejlődését, megteremti a reakciós körök megerősödésének feltételeit. Nem véletlen, hogy Indiában az utóbbi időben kommunistákat és más haladó személyeket tartóztattak le. Holnap pedig, ha a fcáború folytatódik, mindenkit kommunistának tekintenek, aki szót emel a háború ellen. Következésképpen ebbe a kategóriába kerülnek a pacifisták is. Íme, a reakciós erők, a legádázabb militaristák és reakciósok tobzódása. Nyilván ezt is figyelembe vették kínai elvtársaink, amikor úgy döntöttek, hogy megszüntetik a tüzet, és visszavonják csapataikat. Elvitathatatlan, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának tevékenységét méltóképpen fogják értékelni a békeszerető népek. Valóban: miért kellene háborút folytatni? Vajon Kína valamikor is célul tűzte ki hogy behatoljon Indiába? Nem, az ilyen állítást mint rágalmat visszautasítjuk. És természetesen teljesen megengedhetetlennek tartjuk azt a gondolatot is, hogy India háborút akar kezdeni Kínával. Éppen ezért őszintén üdvözöljük azokat a lépéseket, amelyeket a Kínai Népköztársaság kormánya tett, és semmiképpen sem az a véleményünk, hogy valamilyen visszavonulást hajtott végre. A Szovjetunió jó viszonyban akar élni a vele szomszédos valamennyi állammal A továbbiakban Hruscsov elvtárs áriról beszélt, hogyan alakulnak a Szovjetuniónak a szomszédos államokhoz fűződő kapcsolatai. — Már beszéltem a szocialista tábor országaihoz fűződő baráti, testvéri viszonyról — mondotta. — Megától értetődik, hogy a Szovjetunió jó viszonyban akar élni a többi szomszédos állammal is. Jók a kapcsolataink Finnországgal. Mi sokra éltékeljük a finn kormány független, békeszerető politikáját és barátunk, Urho 'Kekkonen finn köztársasági elnök nagymértékű hozzájárulását e politika megvalósításához. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és Finnország politikai, gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatai továbbra is fejlődni és erősödni fognak mindkét ország népei javára. A szovjet kormány sokra értékeli a Muhamrhed Davud miniszterelnök vezette afgán kormány barátságos politikáját. Történtek bizonyos lépések az Iránhoz fűződő kapcsolataink megjavításának irányában is. Az utóbbi időben sók mindent sikerült elhárítani abból, ami akadályozta a Szovjetunió és Irán noimális kapcsolatainak fejlődését. Barátságban akarunk élni a török néppel, és mindent elkövetünk avégett, hogy a Fekete-tenger összekössön és ne elválasszon« bennünket. Ez hasznos volna mind a Szovjetunió, mind Törökország számára — jelentette ki, s rámutatott: Nem fejlődnek rcszzul kereskedelmi kapcsolataink Japánnal, de nincs megoldva az alapvető kérdés: a békeszerződés megkötése. Mindenki tudja, hogy a japán kormány még nem rendelkezik elegendő önállósággal e kérdés megoldásához. Hisz ott máig is amerikai csapatok vannak, és a japán nép harcol hazája teljes függetlenségéért. Norvégia ugyancsak szom szédunk. A közös határ kicsiny, de szeretnénk, ha országaink kapcsolatai fordított arányban állanának a határ hosszúságával. Meg kell mondani, a NATO főkolomposai mindent elkövetnek, hogy meg akadályozzák a szovjet—norvég kapcsolatok javulását. A Szovjetunió és Jugoszlávia viszonyáról Hruscsov elvtárs a továbbiakban részletesebben foglalkozott a Szovjetunió és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kölcsönös kapcsolatainak kérdésével. Ismertette a kért nép barátságának múltját, majd így folytatta: Sajnos, a Szovjetunió és Jugoszlávia baráti viszonya a második világháború befejezése után hamarosan megromlott. Nem fogok beszélni e kapcsolatok megromlásának okairól. Mint ismeretes, a jugoszláv elvtársak úgy vélik, hogy ezért Sztálint terheli a teljes felelősség. Sztálin annak idején mindenért a jugoszlávokat vádolta. Nekünk erről megvan a határozott véleményünk. Mi már elmondottuk, és megint csak megismételjük, hogy a szovjet—jugoszláv kapcsolatok megromlásáért a fő vétkes kétségtelenül Sztálin, aiki durva és semmivel sem igazolható önkényt tanúsított Jugoszlávia irányában — mondotta Hruscsov elvtárs. — Nem volnánk azonban teljesen őszinték, ha nem mondanánk meg, hogy a jugoszláv elvtársakat is terheli a felelősség egy részt azért, ami abban az időszakban történt országaink és pártjaink viszonyában. Így állt a dolog a múltban. De nekünk, kommunistáknak, előre kell néznünk, népeink jövőjét kell látnunk. Ma jók a kapcsolataink Jugoszláviával. Hazánkban üdülnek Tito elvtárs és az öt elkísérő Rankovics, Veszelinov elvtársik és más államférfiak, akik a mi meghívásunkra jöttek a Szovjetunióba. Barátokként fogadtuk őket, és már sor került számos hasznos beszélgetésre, amelyek igen sokat adtak a jobb kölcsönös megértéshez. Látjuk, hogy a jugoszláv vezetők csakúgy, mint mi, erőfeszítéseket tesznek a fennálló nézeteltérések kiküszöbölése érdekében, törekszenek a kapcsolatok megjavítására hazánkkal. Meg keil mondanom, hogy ismét igazolódott: sok nemzetközi problémát, az államközi és gazdasági kapcsolatok kérdéseit illetően azonos a felfogásunk, azonosak a nézeteink. Ami a Jugoszláv Kommunisták Szövetségéhez fűződő kapcsolatok fejlesztésének kérdésében elfoglalt álláspontunkat illeti, az teljes egészében következik abból az irányvonalból, amelyet meghatározott az SZKP XX. és XXII. kongresszusa. Ez az irányvonal az SZKP és minden testvérpárt egységének megerősítésére, az anrtáimperialista front minden erejének összekovácsolására irányul. Meggyőződésünk, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége valamennyi testvérpárttal való egységének helyreáll: tása és megszilárdítása ideológiai kérdésekben — a marxizmus—leninizmus elvei alapján — megfelelne mindkét párt, az egész nemzetközi kommunista mozgalom érdekeinek. Nekünk, kommunistáknak tekintetbe kell vennünk azt, hogyan megy végbe a történelmi folyamat a gyakorlatban, hogyan alakul a szocializmusért vívott harc a különböző országokban. Nem kizárt a szocialista építés konkrét kérdéseinek különböző értelmezése, egyes kérdéseknek különböző megítélése. így van ' ez a gyakorlatban is, és nyilvánvalóan még inkább így lesz akkor, amikor más népek is a szocializmus útjára lépnek. Helytelen dolog lenne tehát kidolgozni valamiféle sablont, és ezt alkalmazni a többi szocialista országgal fennálló kölcsönös kapcsolatokban. Hiba lenne eretnekként eltelni mindazokat, akik nem illenek bele ebbe a sablonba, hát még az, ha ki akarnánk teljesen zárni egy ilyen kommunista pártot mozgalmunk soraiból. Vagy talán figyelmen kívül lehet hagyni azt a tényt, hogy az illető ország népe a szocializmust építi? Vagy be kellene hunynunk szemünket tudomásul sem véve annak a népnek a létezését, vagy harcolni kellene ellene? Ha így cselekednénk, akkor kölccön- vennénk a tőkésvilág vadállati törvényeit, és a kommunista pártok és a szocialista pártok közötti kölcsönös kapcsolatokra alkalmaznánk azokat. Az albán szektások és sza- kádárok azonban éppen azt szeretnék, ha mi ehhez a vad- állati erkölcshöz tartanánk magunkat Jugoszláviához fűződő kapcsolatainkban. Ök szó szerint készek lennének széttépni a jugoszláv kommunistáikat hibáikért, bár ők maguk ma már sokkal inkább eltávolodnak a marxizmus—leniniz- mustól, mint azok, akiket vádolnak. Tőlünk, kommunistáktól teljesen idegen az ilyen erkölcs. Mi az emberiség jobb jövőjéért, a kommunizmusért harcolunk, amelyben megvalósul aZ egész föld népeinek igazi testvérisége. E ragyogó cél felé haladva mindent meg kell tennünk, hogy megszüntessük a nézet- eltéréseket, ha ilyenek különböző országok kommunistái között felmerülnek. Kötelességünk segíteni annak a pártnak, amely hibákat követett el, vagy eltért a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom szabályaitól, a marxizmus—leniniz- mustól; kötelességünk segíteni, hogy megértse hibáit, és kijavíthassa azokat, hogy elfoglalhassa az őt megillető helyet az összes testvérpártok családjában. Meg kell mondanunk, hogy azok a lépések, amelyeket a jugoszláv kommunisták és vezetőik az utóbbi időben mind belpolitikai, mind külpolitikai téren tettek, sokat megszüntettek ab bő1, amit mi hibásnak és a szocializmus Jugoszláviában történő felépítése szempontjából károsnak tartottunk. Az albán szektások és dogmatikusok minden erővel igyekeznek megakadályozni a szocialista országok és Ju- goszlátna viszonyának javulását. Különösen nagy ricsajt csaptak most, mikor Tito, Rankovics, Veszelinov elvtársak és más jugoszláv államférfiak a Szovjetunióba érkeztek. Az albán szakadárotonak nyilván nem tetszik, hogy mi testvérként fogadjuk a jugoszláv elvtársakat. Azt magyarázgatják nekünk, hogy elítélendő dolog jó kapcsolatokat tartani Jugoszláviával állami vonalon és gazdasági téren mindaddig, amíg véglegesen nem küszöböltük ki a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével fennálló egyes ideológiai nézeteltéréseinket. Ezt olyan emberek mondják, akik marxistáknak—leninistáknak tartják magukat. Ám ez merő ostobaság. Hiszen még az imperialisták is igyekeznek leküzdeni és elsimítani ellentéteiket, hogy állni tudják a harcot a kommunista, a munkás- és a nemzeti felszabadító mozgalom támadó erőivel szemben. Egyesek azt állítják, hogy Jugoszlávia nem szocialista ország. Szabad legyen megkérdeznem, hát altkor miféle ország? E kérdésre válaszolva a marxista—leninista tanításból, az ország társadalmi rendszerének objektív elemzéséből, az ország társadalmi-politikai rendszerének jellegéből kell kiindulni. Itt tűrhetetlen a szubjektivizmus — állapította meg Hruscsov elvtárs, s kijelentette: Ismeretes, hogy Jugoszláviában már régóta nincsenek nagybirtokosok és kapitalisták, nincs magántőke, nincsenek magánvállalatok vagy nagybirtokok és magánbankok. Azt is látjuk, hogy a jugoszláv kommunisták és vezetőik a gazdaság fejlesztése, a szocializmus vívmányainak megszilárdítása érdekében vetik latba erőfeszítéseiket. Ennélfogva, ha az objektív törvényekből, a marxizmus—leninizmus tanításaiból indulunk ki, akkor lehetetlen letagadni, hogy Jugoszlávia szocialista ország. Mi éppen ebből indulunk ki politikánkban, s kapcsolatainkat Jugoszláviával mint szociab'sta országgal építjük ki. Most megvan az alap a két ország közti kapcsolatok további fejlesztésére. Az albán vezetők szakítottak a marxizmus— leninizmnssal Az utóbbi időben az Albán Munkapárt vezetői az SZKP ellen, az egész kommunista világmozgalom ellen intézett dühödt kirohanásaikban minden határt átléptek. Az albán vezetők azon igyekezetükben, hogy pártunk XX. kongresz- szusának lenini irányvonalát megrágalmazzák, ismét megpróbálják pajzsra emelni a sztálini személyi kultuszt. Azon egészségtelen légkör visszaállítása mellett szállnak síkra, amely a kommunista mozgalomban a személyi kultusz idején volt Pártunk határozott, kemény bírálattal illette Sztálin hibáit és visszaéléseit, bár nem tagadja meg azokat a szolgálatokat, amelyeket Sztálin a pártnak és a kommunista mozgalomnak tett Most az albán vezetők éppen abba kapaszkodnak bele, tűni Sztálin tevékenységé-' ben a legelvetendőbb volt, ami a marxizmus—leninizmus tói való eltávolodását jellemezte. Az albán vezetők számára az üldözésinek, a durva adminisztratív nyomásnak Sztálin által alkalmazott, a szocialista állam szellemétől idegen módszerei a legvonzóbbak. S lám, ők akarnak a nemzetközi kommunista mozgalom oszlopai, a marxizmus—leninizmus csalhatatlan védelmezői lenni — jelentette ki Hruscsov, majd rámutatott: Az albán vezetők jelenlegi egész bűnös irányvonala a személyi kultusz antileninista ideológiáján nyugszik. Minden erejükkel azon vannak, hogy Albániában fenntartsák azt a helyzetet, amelyben személyi érdekeiktől vezettetve, ellenőrzés nélkül és büntetlenül megszeghetik a párt- és állami élet minden normáját. Hodzsa és Sehu tudja, hogy nem maradhatnának hatalmon, ha gyengítenék a megtorlások és üldöztetések rendszerét. A nép nem tűrné meg őket a vezetésben, mert kezüket vörösre festi az Albán Munkapárt legjobb fiainak kiontott vére. Az albán vezetők szakítottak a marxizmus—leninizmus- sal, mind mélyebbre süllyed-' nek a balos opportunizmus, az egységbontás és a szekta- rianizmus ingoványában. Az Albán Munkapárt vezetői antileninista koncepcióikat hazájukban az állami politika rangjára emelték. Elkülönült', kalandor külpolitikát folytatnak, lemondanak a többi szocialista országgal való együtt- njű ködösről, a nemzetköri küzdőtéren minden lehető módon akadályozzák a szocialista országoknak a béke megszilárdítására, a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló erőfeszítéseit. A jelenlegi baloldali opportunisták és szektások, akiknek legnyíltabb képviselői az albán vezetők, hangoskodó álforradalmi frázisokkal leplezik a lenini békepolitikát és a békés együttélés elleni harcukat. Mint már erről szó esett, e vezetők trockista álláspontra helyezkedtek. Nem nehéz meglátni, hogy az ilyen politika aláássa az imperializmus ellen harcoló erők egységét, és a nyugati hatalmak legagresszí- vabb imperialis'a köreinek játszik kezére, elősegíti azok an- tikommunista terveit. Ha jobban megpiszkáljuk ezeket az álbaloldali szájhősöket, dogmatikusokat, akkor könnyen észrevehető, hogy fennen mutogatott bátorságuk alapja semmi egyéb, mint éppen az imperializmustól való félelem, a hitetlenség abban, hogy a kapitalista rendszer legyőzhető a békés gazdasági verseny révén. Pontosan ez a polgári ingadozásnak és állhatatlanságnak az a jellemző vonása, amelyet Hruscsov elvtárs beszéde végén kijelentette: A szocialista államok közösségének népei évről évre megsokszorozzák az új élet építésében elért sikereiket. Népeink békés munkája, tudományos és kulturális győzelmei, testvériségük és az egymásnak nyújtott kölcsönös segítség lelkesítő például szolgálnak milliók számára, akik letörték a gyarmati elnyomatás láncait, vagy harcolnak a nemzeti felszabadulásért, s lelkesítő például szolgálnak a kapitalista országok dolgozói számára. Valóban nagy, tisztító vihar tombol a földkerekség fölött. A békés együttélés lenini elve — ez külpolitikánk vezérvonala, ez minden szocialista állam zászlaja, ez minden néo áhított célja. Diadalmaskodjék a józan ész az esztelenség fölött! A nemzetközi élet vitás kérdéseinek megoldásánál a tárgyalások módszere váltsa fel mindörökre az »erőpróba« veszedelmes módszerét! Ezért fordulunk felhívással a népekhez, hogy növeljék aktivitásukat a béke védelmében, fokozzák a harcot az imperialista háborús gyújtogatok ellen. A népek, amelyek nagy erőt képviselnek a békéért víolyan könyörtelenül leleplezed és kicsúfolt Lenin. A baloldali opportunizmus komoly veszély a kommunista mozgalomban Negyven évvel ezelőtt Lenini rámutatott arra a komoly veszélyre, amelyet a baloldali opportunizmus jelent a kommunista mozgalomra. Sztálin személyi kultuszának egyik negatív következménye a nemzetközi kommunista mozgalomban az volt, hogy elterjedtek a baloldali szektás, dogmatikus nézetek, s ez komoly károkat okozott a szocializmusért vívott küzdelem nagy ügyének, gyengítette a marxizmus—leninizmus befolyását a néptömegek széles rétegeire. Mint Lenin annak idején figyelmeztetett rá, a baloldali opportunizmus elleni harc lebecsülése oda vezetett, hogy a betegség idültté vált, és már rég megszűnt gyermekbetegség lenni. A kommunista mozga-, lom jelenlegi fejlődésének — amikor a szocializmus útjára a legkülönbözőbb gazdasági és szociális színvonalon álló or- I szágok lépnek — sajátosságai kedvező feltételeket teremtenek a baloldali kommunizmus terjedéséhez. Ez mindig talajra lelt a kispolgárság képviselőinek állhatatlanságában, egyik végletből a másik végletbe való csapongásában. A baloldali szektás betegséget a nacionalizmus táplálja, az maga viszont táplál-a a nacionalizmust. E betegség tűrhetetlenné válik, amikor teret nyer egy hatalmon levő párt tevékenységében, olyan pártéban, amelynek politikájától sok tekintetben a nép sorsa is függ. E betegség veszélyessé válik, mivel a kommunista mozgalom irányvonala ellen támad olyan létfontosságú kérdésekben. mint a háború és béke ügye, amely az egész em-\ beriséset érinti. Lehetetlenség tagadni, hogy mindezen okok folytán a baloldali opportunizmus, dogmatizmus és szektarianizmus egyre inkább úgy jelentkezik, mint komoly veszély a kommunista világmozga- , lomban. Ezt nem észrevenni azt jelenti, hogy félünk szembenézni a tényekkel, elfordítjuk fejünket a reális valóságtól, nem érezzük: át annak a felelősségnek a teljességét, amely korunkban a marxista—leninistákon nyugszik. A szovjet kommunisták, akik számára a kommunista világmozgalom sorainak egysége mindenekfölött való, erélyes harcot fognak vívni mind a jobboldali, mind a baloldali opportunizmus ellen, amely utóbbi jelenleg nem kevésbé veszélyes, mint a revizioniz- mus. vott harcban, hallatják, és kell is hogy hallassák döntő szavukat. A Szovjetuniónak természetesen számolnia kell a dolgok reális állásával és különösen katonai téren azzal a konkrét politikával, amelyet a nyugati hatalmak folytatnak. Míg a Nyugat harcias' körei kitartóan akadályokat gördítenek az általános és teljes leszerelésről szóló egyezmény elérésének útját«, míg nyugaton csörtetik a kardot, és folytatják a fegyverkezési hajszát, nekünk, szovjet embereknek szárazon kell tartanunk a puskaport. Gondoskodnunk kell véderőnk fokozásáról, és készen kell állnunk arra, hogy megsemmisítő csapást mérjünk bármely ag- resszorra, aki békés munkánkra merészel törni. Mindenünk megvan ahhoz, hogy megvéd- jük magunkat és barátainkat az imperialisták agresszív merényletei ellen. Hazánk erejének teljében, kiérdemelve a világ dolgozóinak megbecsülését, magabiztos léptekkel halad jövője, a kommunizmus felé. Nem fogjuk sajnálni a munkát és az erőfeszítést e ragyogó cél elérése érdekében! (MTI) Diadalmaskodjék a józan ész az esztelenség fölött /
