Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-13 / 291. szám
SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1962. december ft 2- Hruscsov eSvtárs beszámolója a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról.) reket, de a hiányosságokat is ■ látja és helyesen értékeli. Mi jól látjuk, hogy iparunk még jobban dolgozhat, mezőgazdaságunkban pedig megvan a lehetőség a gyorsabb ütemű ; fejlődésire. Áz SZKP Központi Bizottsága novemberi plénu- " mának határozatai, valamint a Legfelső Tanács által éppen . most jóváhagyott 1963. évi- népgazdasági terv és költség■ vetés feltárja az utat a hétéves terv ötödik évének új, magasabb céljai felé. Hazánk magabiztosan halad a gazdasági és kulturális fejlődés útján. Ugyanezen az úton, velünk együtt haladnak a szocialista országok népei is, amelyekkel jól fejlődnek és erősödnek baráti, testvéri kapcsolataink. Nemrégiben tartották meg a Bolgár Kommunista Párt, a Magyar Szocialista Munkás- párt és a Csehszlovák Kommunista Párt kongresszusát. Hamarosan összeül a Német Demokratikus Köztársaság kommunistáinak kongresszusa. E kongresszusok határozatai (és ■ a kongresszusok előtt kiadott • dokumentumok megmutatják, hogy a szocialista országok testvérpártjai fő figyelmüket békés, alkiotó célokra — a szocializmus építésének befejezésére és a kommunizmusba való fokozatos átmenet feltételeinek. előkészítésére — fordítják. A Szovjetunió és a többi szocialista ország belső fejlődésének folyamata meggyőző erővel mutatja meg minden népnek, hogy a szocializmus országai magas rendű alkotómunkát végeznek a béke nevében, az ember javáért és boldogságáért, a szocializmus és a kommunizmus győzelméért. Hruscsov ezután így folytatta: Amikor a szovjet emberektől megkérdezik, hogy -akarnak-e az oroszok háborút?«, a mi válaszunk világos: határozott nemét rnon- M>' dunk a háborúnak. Ugyanilyen választ adnak a többi szocialista ország népei is, de nem egyedül élünk ezen a- bolygón, és nekünk számolnunk kell azzal, hogy az ag- .,. resszív imperialista erők folytatják a hidegháborút, egyre inkább fokozzák a fegyverkezési versenyt. A szovjet emberek jó mun- , kát végeztek, hogy megteremt- , sék a hadviselés legmodernebb és legerősebb eszközeit: atom- és hidrogénbombákat és rakétafegyvereket, beleértve az interkontinentális ballisztikus és globális rakétákat. Mi megteremtettük ezeket az eszközöket, ezek a legjobbak a világon és elegendő mennyiségben rendelkezünk velük ahhoz, hogy ellenségeink csapására olyan villámgyors megsemmisítő. csapással válaszoljunk, amely elhamvasztja az ellenünk szégzett támaszpontokat, bárhol legyenek is azok, és a ” műhelyeket is, amelyek a fegyvereket kovácsolják az agresz- szor hadseregei számára. Korunkban az emberiségnek egyfajta választási lehetősége van: a békés együttélés, vagy a pusztító háború. De háborús katasztrófára egyetlen állam népének sincs szüksége. Az új háború — ha megengedik, hogy kirobbanjon — milliókat pusztítana el, függetlenül nemzeti hovatartozásuktól, vagyoni helyzetüktől. Egyetlen lehetőség marad: a békés együttélés. Ez pedig annyit jelent, hogy le kell mondani a háborúról, mint a nemzetközi vitas kérdések megoldásának eszközéről, tárgyalások útján kell megoldani a vitás problémákat. A szovjet kormány a szocialista országok kormányaival , együtt szakadatlan békepolitikát folytat, törekszik az általános és teljes leszerelés megvalósítására, a német béke- szerződés megkötésére és ezen . az alapon a tjjvugat-berlini kérdés megoldására, a világháborúba való átnövés rendkívüli veszélyét magukban hordó háborús tűzfészkek kiküszöbölésére. Mi minden eszközzel hozzájárulunk a független ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok megerősítéséhez, lelkesen, testvéri módra támogatjuk a hatalmas nemzeti felszabadító mozgalmat. Nem sajnáljuk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy végérvényesen megszűnjék a szégyenletes gyarmati rendszer. A Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak a békés együttélésre és a nemzetközi* problémák békés megoldására irányuló politikájával szemben áll egy másik irányzat: az imperializmus agresszív köreinek a hidegháború fenntartását és a nemzetközi feszültség fokozását célzó politikája. Az ő bűnük, hogy olyan válságok keletkeznek, amelyek szakadék felé taszítják az emberiséget. Az imperializmus Mi idézte elő ezt a válságot? Hogyan robbant ki? Milyen tanulságokat kell levonnunk belőle? E kérdések tüzetes elemzést tesznek szükségessé, amely segít a békeszerető erőknek abban, hogy jobban kiismerjék magukat a kialakult helyzetben és meg tudják határozni feladataikat a béke további megőrzéséért és megszilárdításáért folyó harcban. Mielőtt azonban rátérnék erre az elemzésre, szeretnék emlékeztetni rá, hogyan bontakozott ki a kubai forradalom és hogyan alakult a Szovjetunió és Kuba viszonya. A szabadságszerető kubai nép — vezére, Fidel Castro és harcostársai köré tömörülve — az imperialistaellenes nöpd forradalom zászlaját magasba emelve, megtisztította hazája földjét az észak-amerikai fosztogatóktól és cinkosaiktól. Ez valóban hősi, csodálatra méltó harc volt. A kubai forradalom a dolgozók forradalma volt, a dolgozók érdekében. A Kubai Köztársaság a szocializmus alapjait lerakó demokratikus állammá vált. S amikor a függetlenségét kivívó kubai népre imperialista szomszédja gazdasági, majd katonai nyomást gyakorolt, a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió természetesen Kuba segítségére siettek. Mi nem tehettük meg, hogy ne nyújtsunk segítő kezet a kubai népnek, dolgozó- és osztálytestvéreinknek. A Kubai Köztársaság vezetői nem egyszer kiemelték, rrgjyen nagy jelentőségűek a szovjet —kubai baráti kapcsolatok Kuba szocialista vívmányainak megszilárdítása szempontjából. Az imperialisták nem akarnak belenyugodni abba, hogy a kis Kuba önállóan, népe óhajának megfelelően merészeljen élni és fejlődni, s nem úgy, mint ahogyan az amerikai monopóliumok szeretnék. De hiszen az a kérdés, hogy hogyan éljenek az emberek, milyen úton haladjanak — minden népnek belügye! Az Egyesült Államok reakciós erői a nemzetközi kapcsolatok általánosan elismert szabályait lábbal tiporva, a kubai^ forradalom győzelmének elstí napjától kezdve minderte megtettek annak érdekében, hogy Kuba forradalmi kormányát megdönisék és visszaállítsák uralmukat. Megszakították Kubával a diplomáciai kapcsolatokat, felforgató tevékenységet folytattak és folytatnak, gazdasági blokád alá vették Kubát. De még ezzel sem érték be. Elhatározták, hogy csendőri funkciókat vállalva, a kubai forradalom katonai elfojtásának útjára lépnek, vagyis az ellenforradalom exportálásának jogát akarták megszerezni maguknak. Az Egyesült Államok Ku- . búval szemben akalmazott politikája a legzabolátlanabb, a legreakciósabb politika. Kimondottan hajmeresztő dolog kijelegagressaívabb kalandor körei oly módon igyekeznek kiutat találni a kialakult helyzetből, hogy tovább fokozzák a fegyverkezési versenyt és agresszív háborút készítenek elő a szocialista országok, valamint Ázsia, Afrika és Latin- Amerika fiatal, szuverén államai ellen. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az imperialisták teremtette agressziós fészkek olyan szikrákat rejtenek magukban, amelyek felgyújthatják az általános rakéta-nukleáris háború lángját. Az imperializmus agresszív erői hurkolják össze a nemzetközi feszültségnek az emberiségre nézve rendkívül veszélyes következményekkel járó csomóit. E feszültség kulmináció® pontja volt a Karib-ten- ger térségében keletkezett válság. leinteni, hogy, Kuba fenyegeti Amerikát, vagy bármely más országot, s ezen az alapon különleges jogot formálni a Kuba elleni fellépésre. Az amerikai reakció, agresz- szív akcióinak igazolására, azt állítja, hogy a Karib-tenger térségében a válságot maga Kuba idézte elő, hozzátévén, hogy a Szovjetunió is felelős, mert rakétákat és »IL—28« bombavetőiket szállított oda. De vajon így van-e? Igaz, mi a kubai kormány kiérésére vittünk oda fegyvereket. De milyen indítékok vezettek, amikor ezt a kérést teljesítettük? Kizárólag humánus indítékok: Kubának szüksége volt fegyverré, mint az agresszorok megfékezésének eszközére, de nem mint a támadás eszközére. Hiszen Kubát a területére való behatolás reális veszélye fenyegette. Tavaly áprilisban az ellenforradalmár zsoldosok nagyarányú katonai behatolást hajtottak végié KubábanN Ezt az inváziót az Amerikai Egyesült Államok teljes támogatásával készítették elő és hajtották végre. A további események azt mutatták, hogy a behatolás kudarca nem vette el az Egyesült Államok imperialistáinak kedvét attól, hogy Kubát megfojtsák. Üj támadás előkészítésébe kezdtek, ősszel nagyon aggasztó helyzet alakult ki: minden arról tanúskodott, hogy az Egyesült Államok — saját fegyveres erőinek bevetésével — meg akarja támadni a Kubai Köztársaságot. A forradalmi Kuba honvédelmének megerősítése érdekében kénytelen volt minden szükséges intézkedést megtenni. A Szovjetunió segített Kubának egy, a népe vívmányai felett őrködő erős hadsereg megteremtésében. Mivel az Egyesült Államok részéről fokozódott a fenyegetés, a kubai kormány ez év nyarán további segítséget kért a szovjet kormánytól. Megállapodás jött létre számos új rendszabályról, köztük arról, hogy Kubában több szovjet középhatósugarú ballisztikus rakétát helyeznek el. Ennek a fegyvernek a szovjet katonák kezében kellett maradnia. Mi volt a célja ennek az elhatározásnak? Természetesen sem mi, sem kubai barátaink nem gondoltunk arra, hogy a Kubába küldött kis számú középhatósugarú rakétát az Egyesült Államok vagy bármely más ország megtámadására fogják felhasználni. Nekünk csupán Kuba győzelme volt a célunk. Nem maradhatunk közömbös szemlélők. Elhatároztuk, hogy segítő kezet nyújtunk Kubának. Kuba szabadságszerető népének megvédelmezésére azt a lehetőséget láttuk, hogy rakétákat helyezünk el Kubában: ha az amerikai imperialisták valóban rászánják magukat a behatolásra, akkor hadd érezzék, hogy a háború, amellyel fenyegetőznek, ott áll saját határaiknál, hogy reálisabb fogalmat alkossanak a termonukleáris háború veszélyéről. Mi megtettük azt a lépést, amit a súlyosan kiéleződött helyzet megkövetelt. Bizonyosak voltunk abban, hogy ez a lépés észhez téríti az agresszo- rokat, s megértvén, hogy Kuba nem védtelen, az amerikai imperializmus pedig nem mindenható, kénytelenek lesznek megváltoztatni terveiket. Ebben az esetben természetesen a rakéták Kubában való tartása is feleslegessé válik. Valóban, ha korábban bizonyosak lettünk volna afelől, hogy az Egyesült ÁUcPmok nem fog behatolni Kubába, s ettől szövetségeseit is visszatartja, ha az Egyesült Államok ezt a politikát követi, akkor nem lett volna szükség rakétáink felállítására Kubában. Egyesek úgy tüntetik fel a dolgpt, hogy mi az Egyesült Államok megtámadása céljából szállítottunk Kubába rakétákat. Ez természetesen oktalanság. Miért kellett volna megint ehhez Kubába szállítani rakétákat, amikor lehetőségünk volt és van arra, hogy saját területünkről sújtsunk le, amikor a kellő hatósugarú és erejű interkontinentális rakétáink rendelkezésre állanak a kellő mennyiségben. Nekünk egyáltalán nincs szükségünk idegein területen levő támaszpontokra. Köztudomású, hogy valamennyi külföldi támaszpontunkat felszámoltuk. Mi kizárólag a Kubai Köztársaság védelme érdekében helyeztünk el rakétákat a sziget- országban, s nem azért, hogy megtámadjuk az Egyesült Államokat. Ennélfogva minden olyan vélemény, amely szerint Kuba támaszponttá vált az Amerikai Egyesült Államok elleni támadáshoz, rosszindulatú koholmány. E koholmányok célja a Kuba elleni agresszív tervek leplezése. A Karib-tenger térségében az események alakulása azt bizonyította, hogy fennállt az agresszió veszélye. Október 20-a körül gyorsított ütemben megindult a haditengerészeti flotta, a légierők, az ejtőernyős alakulatok, a tengerészgyalogság nagy kötelékednek összevonása. Bejelentették, hogy nagyszabású hadgyakorlatok kezdődtek a Karib-ten- geren. Október 22-én a Ken- nedy-korrinány bejelentette, hogy vesztegzárat létesít Kuba körül. Mellesleg a »vesztegzár« kifejezés az adott esetben csak fügefalevél. Voltaképpen blokádról, nyílt tengeri kalózkodásról volt szó. Az események gyors iramban bontakoztak ki. Az amerikai parancsnokság teljes harci készenlétbe helyezte összes fegyveres erőit, beleértve az Európában állomásozó csapatokat, valamint a Földközi-tengeren tartózkodó hatodik flottát és a Tajvan térségében állomásozó hetedik flottát. Csupán Kuba megtámadására több ejtőernyős—partra- szálló, gyalogsági és páncélos hadosztályt jelöltek ki. Ezen alakulatoknál körülbelül százezer katona teljesített szolgálatot. Ezenkívül 183 ha’ót, rendeltek a kubai ’'altokhoz. fedélzetükön Rí A00 tengerésszel. A kubai partraszállást több ezer harci repülőgépnek kellett volna fedeznie. Az Ezvesült Államok stratégiai légierői valamennyi génének körülbelül 20 százaléka éi’e1- nappal a levegőben volt. atom- és hidrogénbambával a fedélzetén. Behívták a tartalékosokat. Az EeveaiiTt ■Államok eimó- psfl NATO szövetségeseinek csapatait tel ing harci készenlétbe helyeztek. Me°alek'il+az Egyesült Államok és a latin- amerikai országok egvesített oaranesmoksá.za, emellett egres latin-amerikai. «rs7é«»ok elküldték hadihaióik-at. hogv részt vegyenek a Kuba p”ni blokádban. Az Emjesvlt Államok kormnmiávn.k eme agresszív tévései iölvtán a t»r- momukleéris háhvrú veszélye tornyosult a világ főié. F fokozott katonai e'^készüIp+fpr» VórtvfofprvAV vo1- tnnlr r*ri *a.rrtf»iyYn? q g-T-fj?-v>_ íézkcJí«oWvf-. Ilyen körülmények között helyrehozhatatlan következményekkel járó robbanásra került volna sor, ha valamelyik fél nem tanúsít mérsékletet, ha nem tesz meg mindent, ami a háború kitörésének elhárításához szükséges. Most, amikor a Karib-tenger térségében lezajlott események által kiváltott feszültség felengedett, amikor a konfliktus rendezésének utolsó stádiumában vagyunk, szeretnék jelentést tenni a Legfelső Tanács küldötteinek arról, mit tett a szovjet kor. mány a háború közelgő lángjának eloltása érdekében. Október 23-án, tüstént azután, hogy az Egyesült Államok a Kuba elleni blokádot bevezette, a szovjet kormány a védelmi jellegű intézkedések elrendelésével egyidejűleg nyilatkozatot adott ki, s ebben határozottan figyelmeztetett arra, hogy az Egyesült Államok kormánya súlyos felelősséget vállal magára a világ sorsáért és meggondolatlanul játszik a tűzzel. Nyíltan kijelentettük az Egyesült Államok elnökének, hogy nem nyugszunk bele az amerikai hajók nyílttengeri kalózkodásába és ebből a célból megtesszük a szükséges intézkedéseket. Ám az Egyesült Államok (kormánya tovább izzította a llégkört. Az Egyesült Államok I militarista erői a fejleményeket úgy értelmezték, hogy meg «kell indítani a Kuba elleni támadást. Október 27-én reggel a kubai elvtársaktól és más forrásokból értesítést kaptunk, amelyben közvetlenül az állt, hogy a támadásra a legközelebbi 2—3 nap leforgása alatt sor kerül. Az általuk kapott táviratokat végső riadónak tekintettük. S ez a riadó indokolt volt. Azonnali akciókra volt szükség, hogy a Kubába való behatolást elhárítsuk és a békét megőrizzük. Az Egyesült Államok elnökének kölcsönösen elfogadható megoldást javasoló üzenetet lüdtünk. Ebben a pillanatban még nem volt késő arra, hogy a háború immár füstölögni kezdő gyújtózsinórját eloltsuk. Amikor ezt az üzenetet elküldtük, anra számítottunk, hogy magának az elnöknek az üzenetei is aggodalmat és azt a törekvést juttatták kifejezésre, hogy megtaláljuk a kialakult helyzetből kivezető utat. Kijelentettük, hogy ha az Egyesült Államok kötelezettséget vállal arra: nem támadja meg Kubát, továbbá a vele szövetséges államokat is visszatartja a Kuba elleni agressziótól, akkor a Szovjetunió hajlandó lesz kivonni Kubából azt a fegyvert, amelyet az Egyesült Államok »támadónak« minősít. Válaszul az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy ha a szovjet kormány hajlandó eltávolítani Kubából ezt a fegyvert, akkor az amerikai kormány megszünteti a vesztegzárat, vagyis a blokádot, s nyilatkozatot tesz arról, hogy mind maga az Egyesült Államok, mind pedig a nyugati félteke más országai felhagynak a Kuba elleni invázióval. Az elnök teljes határozottsággal kijelentette — ezt az egész világ tudja —, hogy az Egyesült Államok nem fogja megtámadni Kubát, és szövetségeseit is távol tartja az ilyen lépésektől. De hisz mi éppen azért küldtünk fegyvert Kubába, hogy elejét vegyük az ellene intézendő támadásnak! Ezért a szovjet kormány megerősítette, hogy hajlandó kivonni Kubából a ballisztikus rakétákat. Nos, röviden szólva így született meg a kölcsönösen elfogadható döntés, amely az értelem diadalát, a béke ügyének sikerét jelentette: a kubai kérdés átment a békés tárjuk, a tábornokok kezéből a diplomaták kezébe került. Október 29-én oew York- megkezdődtek a tárgyaláseff'U Thant részvételével a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kuba képviselői között. Ugyanakkor a kubai kon» mánnyal folytatandó eszmecsere végett Havannába repült Mikojan elvtárs, a szovjét minisztertanács első elnökhelyettese. Közben mindkét fél hozzálátott vállalt kötelezettségeinek teljesítéséhez. A Szovjetunió kivonta Kubából mindazokat a rakétákat, amelyeket az Egyesült Államok támadó fegyvernek minősített. Elhagyta Kubát a rakétaberendezéseket kezelő szovjet személyzet is. Az Egyesült Államok lehetőséget kapott arra, hogy meggyőződjék róla: a Kubában levő összes ballisztikus rakétákat valóban eltávolították, ezt az Egyesült Államok hivatalos személyei nyilatkozataikban meg is erősítették. Emellett, a Karib-tenger térségében kialakult válság rendezésének meggyorsítására törekedve, beleegyeztünk abba, hogy egyhónapos határidőn belül kivonjuk az »7L—28« szovjet repülőgépeket, bér azok mint bombavetők már elavultak. December 7-ig e repülőgépeket már elszállítottuk Kubából. E gépek egyedül abból a számításból kerültek Kubába, hogy afféle repülő tüzérségként használják fel őket a parti védelemben, hogy a légelhárító eszközök fedezete mellett tevékenykedjenek. Az Egyesült Államok kormánya november 21-én megszüntette a Kuba körüli haditengerészeti blokádot és visszarendelte hadihajóit ebből a térségből. Egyidejűleg az elnök újból megerősítette az Egyesült Államok azon nyilatkozatát, hogy nem indít inváziót Kuba ellen. Mindezt figyelembe véve mi is hatálytalanítottuk azon katonai rendszabályokat, amelyeket a Kuba körüli válság kiélesedésével kapcsolatban meg kellett hoznunk. A Kubai Köztársaság a maga részéről megkezdte a hazájuk védelmére behívott személyek leszerelését, akik visszatérnek a békés munkához, családjukhoz. Most kedvező feltételek alakultak ki a Karib-tenger térségében keletkezett veszélyes válság felszámolására. Most be kell fejezni a tárgyalásokat, rögzíteni kell a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya közti üzenetváltások eredményeként elért megegyezést és azt az Egyesült Nemzetek Szervezetének tekintélyével kell alátámasztani. A szovjet kormány meg van győződve arról, hogy nem szolgálja a béke érdekeit a Karib-tenger térségében kirobbant válság teljes rendezésének halogatása. Reméljük, hogy ezt megérti az Egyesült Államok kormánya is. Az elmondottakból nyilvánvalóan kitűnik a Kuba körül kialakult helyzet megindult rendezésének több eredménye. Először: sikerült elhárítani az inváziót, amely mindennap fenyegette a Kubai Köztársaságot, s ebből következőleg megakadályozni a katonai ösz- szecsapást. Sikerült úrrá lenni a válságon, amely általános termonukleáris háborúval fenyegetett Másodszor: az Amerikai Egyesült Államok az egész világ színe előtt nyilvánosan kötelezettséget vállalt arra, hogy nem támadja meg a Kubai Köztársaságot és szövetségeseit is visszatartja ilyen támadástól. Harmadszor: a legféktelenebb imperialisták, akik arra számítottak, hogy Kuba miatt termonukleáris világháborút indíthatnak, ezt nem tudták megtenni. A Szovjetunió, a béke és a szocializmus erői bebizonyították, hogy a háború híveire rá tudják kényszeríteni a békét. (Hruscsov elvtá rs beszédét — technikai okok miatt — holnapi számunkban folytat* ■gyalások szakaszába, s ami az Egyesült Államokat illeti, I ott e kérdés, hogy úgy mond- juk.) 2. A Karib-tenger térségében előállt válság leküzdése a békepolitika nagy győzelme
