Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-10 / 263. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1982. nerember « Folytatja tanácskozásait a Bolgár Kommunista Párt Vili. kongresszusa Kiút a kőkorszakból Jemeni helyzetkép Szófia (MTI). A Bolgár Kommunista Párt VIII. kongresszusának pénteki ülésén Bóján Balgaranov, a BK'P Központi Bizottságának titkára felszólalásában kitért a személyi kultusz idején el­követett törvénysértésekre, és többek között hangoztatta, hogy a törvénysértések Bul­gáriában akkor kezdődtek, amikor Anton Jugov yolt a belügyminiszter. Ekkor tar­tóztatták le Trajcso Kosztovot és a párt több kiváló harco­sát minden alap nélkül. Eb­ben az időszakban Anton Ju­gov és D. Cankov igen közel állt Vlko CservenkovHoz. Tó­dor Zsivkov elvtársnak kö­szönhető — jelentette ki Bal­garanov —, hogy ezekben a nehéz Időkben megmentette a párt egységét. Anton Jugov mint a mi­nisztertanács elnöke csak zavart okozott a minisz­tertanácsban és az álla­mi szervekben. Megrágal­mazta a párt vezetőit, és minden erejével szeretett volna kibújni a párt el­lenőrzése alól, hogy nyugodtan végezhesse frakciós tevékenységét. »-Nem létező politikai bizottsági ha­tározatokra hivatkozva igyeke­zett egyes funkcionáriusokat leváltani, és helyükbe a ma­ga híveit állítani. Olyan hí­reket terjesztett, hogy válto­zások lesznek a politikai bi­zottságban, és hogy Cankov lesz a párt első titkára-« — mondotta Balgaranov. Beszé­dének további részében Bó­ján Balgaranov Ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket a bolgár párt ho­zott, hogy a Cservenkov sze­mélyi kultusza idején elköve­tett súlyos hibákat kijavítsák. «■Minthogy az áprilisi plé- mum előtt is emelkedett a la­kosság életszínvonala, fölvet­hetnénk a liérdést, miért bí­ráljuk akkor Cservenkovot. Cservenkovot mi azért bí­ráljuk. mert kalandor gazdaságpolitikát folyta­tott, nem tartotta meg a Berlin (MTI). A nyugat-berlini lapok és rádióállomások a valóságosnál lényegesen nágyobb jelentősé­get próbálnak tulajdonítani négy amerikai szenátor látoga­tásának. Valamennyi újság az első oldalon, feltűnő címmel és szedéssel' közli a szenátorok megérkezésének hírét, az első látogatásaikról szóló tudósítást és további programjukat. A frontváros propaganda­szervei azzal igyekeznek alá­húzni e látogatás fontosságát, hogy mellékes körülményeket emelnek ki: például, hogy Kennedy egyik különrepülőgé- pét bocsátotta a szenátorok rendelkezésére, illetve, hogy az amerikai politikusok 12 - állo­másos világkörüli útjuk alkal­mával először Nyugat-Berlint keresték föl. A szenátorok egyébként idáig semmi érdemlegeset nem mondtak Nyugat-Berlinben. Vezetőjük, Mike Mansfield, a szenátus demokrata párti frak­ciójának elnöke beszédeiben csak arra szorítkozott, hogy megismételje a Nyugat-Berlin- nel kapcsolatos, már régóta is­mert három amerikai tételt a párt V. kongresszusának határozatait, nem hajtotta végre az ország iparosítására vonatkozó kong­resszusi útmutatásokat, és sú­lyos károkat okozott a mező- gazdaságnak. Helytelenül hasz­nálta ki az ország természeti erőforrásait, lehetőségeit. A lassú gazdasági fejlődés elmé­letéhez tartotta magát, hátrál­tatta az ipar fejlődését, így azokban az években a váro­sokban munkanélküliség lé­pett föl. Mindezzel aláásta a nép életszínvonalát.« Balgaranov ezután a sze­mélyi kultusz idején folyta­tott árpolitikáról beszélt. Rá­mutatott, hogy nem érvénye­sült a szocialista elosztás he­lyes elve, az iparban a mun­ka díjazásánál az egyenlősdi uralkodott, míg a mezőgazda­ságban az alacsony felvásárlá­si árak következtében a ter­melőszövetkezeti parasztok munkaegységeit sztotinkákban számolták. Ezután a testvérpártok kül­döttségei üdvözölték a kong­resszust. Majd a küldöttek szűnni nem akaró ünneplése közepet­te Bias Koca, a kubai egyesí­tett forradalmi szervezetek központi bizottságának titká­ra emelkedett szólásra. — Kuba harca nehéz körül­mények között folyik — mon­dotta többek között. — Ben­nünket ért az a megtisztelte­tés, hogy az amerikai földrész első szocialista államát épít­jük. — Az amerikai imperialis­táik atomháborúval fenyeget­ték Kubát — folytatta. — Ez a válság nem Kuba válsága, hanem az egész emberiség sorsát érinti. Kuba politikája szilárd és ésszerű. Országunk teljes függetlenségben és sza­badságban akar élni. Nem fe­nyegeti az Egyesült Államokat és La tin-Ameri ka más álla­mait. Azért fegyverkezik, hogy megvédelmezze magát az Egyesült Államok fegyveres intervenciójának állandó ve­szélyétől. A Szovjetunió által Kubában épített katonai be­rendezések nem az Egyesült szövetségesek állítólagos nyu­gat-berlini jogairól, az össze­kötő utak »szabadságáról-« és a frontváros életképességéről. Szaúd-flrábia volt belügyminisztere menedékjogot kért Kairóban Kairó (MTI): Abdul Aziz herceg, szaúd- arábiai király féltestvére, aki nemrég belügyminiszteri rang­ban a kormány tagja volt, csütörtökön este Kairóba ér­kezett, és politikai menedék­jogot kért az Egyesült Arab Köztársaság hatóságaitól. Meg­érkezése után a herceg kije­lentette, azért választotta a menekülés útját, mert a ki­rály Szembehelyezkedett a je­meni köztársasági forradalom­mal, és támogatja a monar­chists kísérleteket. Abdul Aziz herceg rokonszenwel beszélt a jemeni forradalomról. Szaud királynak 32 testvére vagy féltestvére van. Köztük négyen menekültek augusztus óta külföldre, hogy politikai menedékjogot kérjenek. Államok elleni támadás cél­jait szolgálják, hanem Kuba védelmét biztosítják. — A Szovjetunió és Kuba viszonya két szocialista ország közötti viszony — jelentette ki Bias Roca. — Hiszünk a Szovjetunióban, elvi politiká­jában, a szovjet népben. A Szovjetunióval egyre szoro­sabbak a kapcsolataink, s hisszük, hogy tovább erősöd­nek a szocialista tábor más országaival is. A kongresszus folytatja munkáját. London (MTI). Szavazással zárult az angol alsóház kétnapos vitája a Kö­zös Piac kérdéséről. Az alsó­ház konzervatív többsége 319 szavazattal 221 ellenében fel­hatalmazta a kormányt, hogy «minden erejét latba vetve igyekezzék olyan megállapo­dást elérni a közös piaci tár­gyalásokon, amely elfogadha­tó a parlament számára«. A szigetország sorsdöntő di­lemmájában — a csatlakozás kérdésében — tehát meg nem mondták ki a végső szót. A parlarúent — a több, mintegy éve tartó alkudozások után — csupán a tárgyalások folytatá­sáról dönthetett, mivel a Brüsszelben támadt újabb ne­hézségek miatt a Macmillan- kormány ezúttal sem terjeszt­Amerikai katona botránya egy bécsi szállodában Becs (MTI). Vandál botrány okozásért két- hónapi börtönbüntetésre ítélte egy bécsi bíróság a szabadsá­gát Bécsben töltő Francis A. Lenihant, a Nyugat-Németor- szágban állomásozó amerikai hadsereg katonáját, mert »hiá­nyos öltözetben« egy hotel­portás tranzisztoros rádiójával szállodai falitükröt zúzott be, és közelharcot vívott két bé­csi rendőrrel. Lenihan — akit a rendőrök bilincsbe vertek, és őrizetes cellába zártak — azzal véde­kezett a tárgyaláson, hogy erősen ittas állapotban egy bé­csi prostituált társaságában tért be a szállodába, és azért okozott botrányt, mert a lány »előre kérte a pénzt« s az­után ellenszolgáltatás nélkül faképnél hagyta. A bíróság — bizonyos eny­hítő körülményehet figyelem­be véve — felfüggesztette a börtönbüntetés végrehajtását, és szabadlábra helyezte Leni- hant, ' Mikojan kubai termelőszövetkezetek­ben tett látogatást Havanna (MTI). Nyugati hírügynökségek köz­lése szerint Mikojan, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnö­kének első helyettese csütör­tökön nem tartózkodott Ha­vannában, hanem látogatást tett mezőgazdasági termelő- szövetkezetekben Finar del Rio tartományban. A híriigy- rökségek megjegyzik, semmi­féle értesülésük nincs arról, hogy Mikojan csütöríökön megbeszélést folytatott volna a kubai vezetőkkel. (AP. UPI) hette a képviselők elé a »ha­tok« végleges föltételeit. A szavazás eredménye sen­kinek sem okozott meglepe­tést. A Macmillan-kormány- nak ugyanis kényelmes több­sége van a parlamentben, s ugyanezért a határozatban foglalt ártalmatlan fenntartás­nak sincs gyakorlati jelentősé1 ge: a konzervatív többség elő­reláthatólag bármit meg fog szavazni, amit a kormány a brüsszeli tárgyalások befejez­tével «elfogadható« föltételek­ként eléje terjeszt. A heves hangú, kormányel­lenes támadásokkal fűszerezett kétnapos vitának elsősorban az a jelentőség?, hogy a brüsszeli tárgyalások döntő szakaszában nyomatékosan a közvélemény elé tárta a Nagy-Britannia gazdasági éle­tét és politikai függetlenségét fenyegető súlyos veszélyeket. A munkáspárti ellenzék — bár a csatlakozást illetően megmaradt kétértelmű állás­pontja mellett — tényekkel bizonyította, hogy a kormány — ünneoélyes kötelezettség­vállalásait megszegve — le­mondott a Brit Nemzetközös­ség védelméről, cserbenhagyta a szabadkereskedelmi társu­lásba betoborzott partnereit, és képtelen megvédeni az an­gol mezőgazdaság életbe vágó érdekeit. A Somogy megyei illami Építőipari Vállalat vizsgázott kazánfűtőket és ÉM könnyű* gépkezelő vizsgával gépkezelőket fölvesz. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. u. 57., levélben vagy személyesen. (67357) O' ovatovább másfél hónap- ja annak, hogy Jemen­ben, ebben a kis dél-airábiai ál­lamban forradalom tört ki, s elsöpörte a királyi rendszert, életre hívta a Jemeni Arab Köz­társaságot. A fiatal köztársa­ság élethalálharcot vív Szaúd- Arábia és Jordánia egyesült .fegyveres erőivel, amelyek messzemenő diplomáciai, ka­tonai és gazdasági segítséget kapnak Nagy-Britanniától és az Egyesült Államoktól. Jemen a mai világ egyik utolsó theokratikus monarchiá­ja volt, azaz olyan állam, ahol a' vallási és a világi hatalom egy személy kezében összpon­tosult. A több mint ezer éve fennálló uralkodó zeidita szek­ta kétségkívül jelentős érde­meket szerzett a kis ország függetlenségének biztosításá­ban. Viszont konzerválta a kö- korszakbeli állapotokat. a bru­tális feudális kizsákmányolást, a rabszolgaságot, az analfabe­tizmust, semmit sem tett az ország gazdasági fölemelkedé­séért és a politikai élet demok­ratizálásáért. ivei a jemeni uralkodó x körök mindvégig eluta­sították a hadseregben működő vagy emigrációban élő haladó erők együttműködési ajánla­tait és reformtörekvéseit, a fordulat erőszakos jelleget öltött, s a hatalomra ju­tott forradalmi kormány prog­ramja is radikálisabb színezetű lett. Szalal elnök sík-raszállt a társadalmi és a politikai igaz­ságtalanságok megszünteté­séért, s olyan modem állam ki­alakításáért, amelyben a nép az uralkodó osztály. A jemeni hazafiakra feltétleniül nagy ha­tással voltak az Egyesült Arab Köztársaságban végbemenő változások, amelyeknek ered­ményeképpen a Nüus országa megindulhat a nem kapitalista fejlődés útján. A különbségek természetesen igen nagyok, hi­szen az Egyesült Arab Köztár­saságban régen kialakultak mór a nemzeti állam ismérvei, az ország jelentős ipari bázissal rendelkezik, míg Jemenben ma is igen erősek a törzsi-nemzet­ségi szervezet maradványai, s nyoma sincs a modem ipar­nak. A jemeni hazafiak prog­ramja azonban az óriási nehéz­ségek ellenére is az egyetlen kivezető út a kőkorszakból, ép­pen ezért forradalmi jelentő­ségű nemcsak Jemen, hanem az egész Arab-félsziget számá­ra is. És most jutunk el a kérdés lényegéhez, ugyanis a korábbi jemeni állapotok többé-kevés- bé azonos formában találhatók meg az Arab-félsziget többi or­szágában. Nézzük csak a tér­képet. Jemen déli szomszédja Aden brit koronagyarmat s an­nak hátországa, az adeni véd­nökség. Ennek kis sejkségeit és emirátusait most próbálják a brit gyarmatosítók egységes állammá összekovácsolni. Aden, e stratégiai fontosságú kikötő nemcsak hatalmas olaj- finomítóval rendelkezik, ha­nem itt működik a brit közel- keleti parancsnokság is. Aden valamikor Jemenhez tartozott, lakosságának többsége jemeni származású; az adeni haladó Párizs . (TASZSZ). Fénteken reggel a fran­cia fővárosban megnyílt az UNESCO közgyűlése. A köz­gyűlés két évenkint egyszer ül össze, s ez az UNESCO legfelsőbb vezető szerve. A szervezetnek jelenleg 111 tag­ja van. A Lengyeltóti Tbe-kórháx pályázatot hirdet megüresedő E. 506 kulcsszámú műhelyvezető (főgépész) II. állásra. Az állás elnyeréséhez magasnyomású kazánkeze­lői vizsga, ezenkívül víz­vezeték- és villanyszerelési munkában való jártasság szükséges. Jelentkezési ha­táridő 1962. november 20. _________________________(3123) n ek egyrészt a Jemen függet­lenségére törő imperialista próbálkozások ellen, másrészt a, brit gyarmati uralom lerá­zásáért. Az adeni hazafiak har­cát „ mindeddig nehezítette, hogy a gyarmati uralommal szemben csak egy alternatívá­juk volt: csatlakozni a függet­lenségi politikát folytató, de az elmaradottságot konzerváló és velejéig korrupt jemeni mo­narchiához. A győzelmes jeme­ni forradalom új lendületet ad az. adeni hazafiaknak, s mozgásba hozza egész Dél-A ra­biét. Ez a msgyar.'zata annak, hogy a stratégiai és gazdasági pozíció't féltő brit gyarmatosí­tók a láncreakciótól rettegve minden segítséget megadnak a jemeni rekaciós erőknek, mert mi lesz, ha először Aden rázza le a gyarmati igát, utána a délarab sejlcségek, majd a Perzsa-öböl környékének olaj­ban gazdag vidékei? alóban, Jemen kérdése ’ elválaszthatatlan az Arab-félsziget olajának kérdé­sétől, hiszen innen kerül ki az egész világ olajtermelésinek több mint húsz százaié.«, s J amen közvetlen szomszédja Szaúd-Arábia, földünk ötödik olajtermelő állama. Szaúd-Ará­bia olajtermelését és az egész gazdasági életét az Aramco ne­vű hatalmas amerikai monopó­lium tartja kezében. Az Aram­co a reakciós királyi családdal szoros szövetségben útját állta az ország modernizálásának és demokratizálásának, sorra meghiúsította a hazafias erők reformtörekvéseit. Legutóbb kibuktatták a karmán3rból Ta­lál herceget, a király féltestvé­rét, mert síkraszállt az alkot­mányos királyságért, az Aram­co erélyesebb megadóztatá­sáért. Találnák menekülnie kellett; Kairóban leleplezte a királyi család bűneit, az elsők között üdvözölte a jemeni for­radalmat, s bejelentette, hogy lemond hercegi rangjáról. Nem csoda, hogy a jordániai ki­rállyal véd- és dacszövetségre lépett szaudd reakció szinte sa­ját halálos ítéletének meg pe­csételését látta a jemeni for­radalom győzelmében, s az amerikai imperialisták is föl­ismerek, hogy egy esetleges szaúd-arábiai fordulat esetén aligha számíthatnának az or­szág olajkincseinek és egész gazdasági életének további za­vartalan kizsákmányolására. T lyen körülmények kö­A zött kovácsolódik ki a forradalmi Jemennel szemben a reakciós uralkodók és az im­perialista olaj monopóliumok szentszövetsége, amely konzer­válni akarja az elmaradottsá­got, a kizsákmányolást és a ha­talmas profitot. A forradalmi Jemen hívei sem kis számúak: minden támogatást megkap a testvéri Egyesült Arab Köztár­saságtól, maga mellett tudja az egész szocialista tábort és az antikolonialista világot. Jemen új reménység az egész arab világ számára: a hatal­mas Arab-félszigeten, az isz­lám bölcsőjében is megindult az a felt?”,Av*athatat!an fo­lyamat, an"' sorra széttöri a régi és az új kizsákmányo­lok bilincseit. Makai György A jelenlegi 17. üléssz ' na­pirendjén több, mint 90 kér­dés szerepel. Nyikita Hruscsov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke üdvözlő üzenetben kí­vánt sikereket az UNESCO munkájához. Értesítjük Tevőinket, hogy nov. 20-tól 30-ig mezőgazdasági gépezakmé* ban az árnkiadia leltár miatt szünetel. AGROKKR, Kaposvár, November 7. n. 84. (3118) A Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat a Latinka Sándor utca 2. sz. alól a Kossuth tér 1. sz. alá, a városi tanács épületébe költözött (földszint, Vörös Csillag Filmszínház felőli bejárat.) Felhívjuk hirdetőink figyelmét, hogy hirdetéseiket új címünkön adják le. Amerikai szenátorok »rutinlátogatása« Nyugat-Berlinben Az utóbbi hetekben több mint 3000-en távoztak el Nyugat-Ber- linböl a frontváros bizonytalan helyezete miatt. A képen: Bútor- szállító kocsik a Kurfürstendammon. (MTI Külföldi Képszolgálat) Lesárult a vita as angol alsóhásbun a Kosos Piac kérdéséről erők már hosszú ideje küzde­4 ' Megnyílt az UNESCO közgyűlése

Next

/
Thumbnails
Contents