Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-10 / 263. szám

Szombat, 1962. november It). 3 SOMOGYI NÉPÜAf IIF6S0ZAT0S ELŰRÍHflLADÁS ÓÍJÓK Attalai jegyzetek ahogy számi Igatjá-k, másfél A vonaton hallottam: »Samt« hihetetlen, hogy meny­nyi változás történt ebben a faluban. Mi, attalaiak is ész­revesszük ezt, hát még az, aki csak időnként látogat el hozzánk.« Szemben velem asszonyok jönnek, kosár a kezükben. Sok szoknyás, jellegzetes fej­kendős attalai asszonyok. Az­tán egy férfit látok, az együk kapunál megáll, bekiált: — Bözsi! — Megyek’ — lép ki az aj­tón a megszólított —, a töb­biek elmentek már? Ö, a min­denét, miért nem szóltatok előbb, pedig úgy figyeltem.-.-. Aztán siet ő is. A kertesz- kert felé tartanak, s délutánra egy nagy területen már föld­ben van a dugihagyma. Akárcsak nyáron, most is néptélen a falu: A télre való készülődés, a betakarodás sie­tős munkáját végzi minden­ki. Járom a határt..; A majoriban asszonyok in­tegetnek a kukortcagórénál. Lassan a második is megtelik, huszonnégy vagonnyi már biz­tonságban van; Holnap a har­madikat kezdik megtölteni. Már odahordták a berakniva-, lót. De még akad szépen kinn a földeken is, amit le kell szedni ..; A répaföldön meg? Maguk is sokallják, annyi lett a cukorrépa: 120 mázsát vár­tak, nem olyan sok van már hátra, és eddig 200 mázsa kö­rül van az átlag. Már teljesí­tették tervüket, de legalább még hetven vagonnal szállíta­nák. Holdanként csaknem 1200 forint prémiumot kapnak, akik megmunkálták a répát. Csoda hát, hogy még vasár­nap is népes volt ez a tábla? Ügy dolgoztaik az asszonyok, hogy haza sem lehetett volna zavarni őket... És láttam búzatáblákat, zöldellő árpaföldeket. Lesz te­rülete, lesz munkája a nyá­ron a kombájnnak, talán ép­pen itt, ezt a területet fogja majd betakarítani az az SZK—4-es, amelyet az idén vásárolnak Egy hét, két hét? Hamaro­san biztonságiban lesz minden termés. Megüresedik a határ, csak a szántótraktorok hasít­ják majd éjjel-nappal a föl­det. Az emberek a jól végzett munka nyugalmat adó tuda­tában, tiszta lelkiismerettel készíthetik el számvetésüket. 1961 volt az attalai szövet­kezet megerősödésének éve. A mélypontról csodálatra méltó gyorsasággal emelkedtek föl. Az idén maguk mellé vették a szentiváni szövetkezetek Az eldugott kis puszta közössége szétzilált állapotban volt. — Amikor egyesültünk — emlékezik Gondos József tsz- elnök —, azt igyekeztünk meg­értetni mindenkivel, hogy az egyesülés csak akikor jó, ha nem visszaesés követi, hanem fokozatos fölemelkedés.;. Megszívlelték a Vörös Csil­lag tagjai ezeket a szavakat. Vissza kellett adni a sikerte­lenségekben, a szegénységben megfásult sízentiváni emberek hitét. Nem volt ez könnyű, s korai is volna azt mondani, hogy teljesen sikerült. Az vi­szont tény, hogy az attalai asz^. szonyok lendülete egykettőre magával ragadta a szentiváni asszonyokat, Vincellér Mihály- nét, Póth Lajosáét, Mihalics Istvánnét és a többieket, s mint mondják', kezdettől fogva érezték, hogy most már érde­mes lesz dolgozni. A kaszáló nélküli szén ti várnak sose hit­ték volna, hogy egyszer annyi takarmányuk lesz a háztáji­ban, mint az idén. Meglepőd­tek, elcsodálkoztak, amikor az attalai réten kaszálva hol­danként 34 mázsa szénát taka­rítottak le. Pedig csak 16-ot terveztek. De az a három má­zsa vegyes műtrágya, amelyet egy-egy holdra kiszórlak, megtette a magáét.;. Szentivánban tavaly 8,50 j forintot osztottak. Az egyesü­léskor a Vörös Csillag 28 fo­rintot tervezett, de meglesz az egységenkénti 36 forint. Több mint négyszerese ez a tavalyi részesedésnek! Hogyne sike­rült volna hát valóra váltani millióval túlteljesítik áruérté­kesítési előirányzatukat! © A helyes munkaszervezés, a gyenge hatékony támogatása meghozta eredményét. Az em­berek összeszoktak, tudnak és akarnak együtt dolgozni. — Ki sem tudom fejezni — mondja csöndesein Csorba Jó­zsef —, hogy mekkora válto­zás történt. Horváth Lajos bácsi maga elé néz, bólint. — Lényeges különbségiek vannak, minden másképpen megy, gondtalanabb az éle­tünk. S volt még valami, ami megkapott. Az eredményes munka, az előrehaladás vitat­hatatlan. S bár mindenki örül a sikereknek, mégsem elége­dettek, a többre, a még telje­sebbre való törekvés fűti őket. Más elégedetlenség ez, mint ami volt két évvel ezelőtt At- talán és tavaly Szentivánban. Miben mutatkozik meg mindez? Kivált a vezetők, de a tagok között is gondterhelt, megfontolt tanácskozásokban: hogyan legyen jövőre, hogyan gyümöicsöztethetik legjobban az idei félmilliós gépi és épü­letberuházást. S megmutatko­zik úgy is, hogy versengenek a munkában. Örvendetes, hogy a fogatosok — Szikra Imre, Horváth Sándor, Tóth József, Visnyei Sándor, Kalocsa Jó­zsef — milyen hallatlan izga­lommal vetélkednek egymás­sal, hogy melyikük fordul többet, visz be egyszerre több terményt. És ugyanilyen megható örömet érez az em­ber, amikor elnézi a 73 esz­tendős Forró Pista bácsit, ahogy gondozza, ápolja a ko­cákat és a malacokat. Sugár­zik az arca, amikor arról be­szól, hogy 10—11-es a fialási átlag; hogy az éjszaka az egyik koca 18 kismalacot el­lett, és közülük 17 ép, egész­séges. Igaz, ki kellett adni néhányat »dajkasúgba«, mert ennyi apróságot nem tudna fölnevelni egy koca. Naphosz- szat ott jár a kutricák között, gyönyörködik a jószágokban, és elégedetten gondol arra, ami a többieknek is mind nagyobb biztonságérzetet ad: lesz mit meghizlalni jövőre... : előrehaladás gondolatát, amikor minden terményük, a gazdaság minden ágazata töb­bet hozott a tervezettnél, » !.: Igaz az, amit hallottam: 1 Attala folyamatosan megyelő­re.»» Vörös Márta Itt a szigeten egy négycsilla­gos amerikai tábornok kormá­nyoz. Istenem, de messzire fu­tottam! »•Dávid Mihály tizedes mond­ja el az egri vár védőinek es­küjét.« »Véremet és életemet a ha­záért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem far-' fcély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tán­torít ...« Emlékszem, milyen kísérte­tiesen emlékszem mindenre. »Sergeant Dánián, van ma­gának egyáltalán valamiféle fogalma arról, hogy kik vol­tak azok a kuruc vitézek? Honnan tudhatna maga erről, mit tudhatna? A maga vilá­ga, a maga élete és az enyém között nagyobb a távolság, mint az óceán.« Dávid határőr tizedes a ku­rucok esküjét is ismerte. •Esem tekintetes regiment­all ha tatosain megmaradok a haza ügye mellett.« Pásztor hadnagyot látom — azóta már százados vagy tán őrnagy —, csóválja a fejét. »Ejnye tizedes, hát mégis el­felejtette?« »Felövezett szent fegyvert meg nem gyalázok, magam rosszul-viselésével el nem ha­gyom az ütközetek idején tár­saimat, kivel összerendeltet­tem. Meg nem szaladok sem­miképp a harcon, hanem az mely helyre állíttattam, ab­ban maradok tiszteim paran­csolatjáig.« Nem hagyom el társaimat, nem szaladok semmiképp. Maga azt mondja, Domlan őrmester, hogy ha szeren­csénk van, akkor az Interpen jó befektetés. Szelek szár­nyán akartam repülni, hogy ha mögöttem maradt a szülői ház, a szerelem, a haza, ak­kor cserébe a földkerekség szabad vándora lehessek. S most az lesz a dolgom, hogy beszivárogjak, mint a méreg a kút vízébe, mint az arzén a belekbe és a vérbe, mint a rothasztó salétrom a falakba, mint emberek orrába a kaná­lisból áradó patkánybűz? Otthon nincs támaszpont, nincs a laktanyákban éjszakai mulató, nincs kápolna. Tudja, Donlan őrmester, másmilyen ország a mienk, mint a ma­guk országai. Van gondjuk, bajuk az embereknek mákunk is bőven. A törvény nem en­gedi meg nekik, hogy egymást kifosszák, az erősebb lemezte­lenítse a gyöngébbet, a hatal­mas kiűzze hajlékából a véd­telent. De a törvénynek sokan fittyet hánynak. Láttam, ami­kor még otthon voltam. Azt tartják, az ilyenek, hogy az ügyes, a becstelen boldogul. Hogy mostanában hogyan van, azt nem tudom. Még sokat kell tenni, hogy ne így le­gyen. Teszik — gondolom —, de nélkülem. Ez sajog nekem, higgye ei, ez fáj, Sergeant Dánián! » * * Nem lényeges, minden mindegy; Nem honvágy, csu­pán érdeklődés él bennem. — Mondd, Varadi, mit tudsz Nyíregyházáról? — Néhány lényegtelen apró­ságot. ­— Szabolcs megyéről? — Ugyancsak. A főnöknek pillanatnyilag elég ennyi, ő sem tud többet róla. Salvatore Quasimodo Buda* Tagösszeírás a KISZ­alapszervezetekben A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bi­zottsága Titkárságának határo­zata értelmében valamennyi alapszervezetben tagösszeírást kell tartani a december 20-i állapotoknak megfelelően. Ugyanekkor kell elkészíteni az »Ifjúság a szocializmusért«- mozgalom helyzetéről is az ösz- szefoglaló jelentést a KISZ- szer vezetékben. A tagösszeírást megelőző időszakban rendezni kell a tagnyilvántartásokat, hogy az összesítések reális képet mu­tassanak a KISZ taglétszámá­ról, őszeié tel éről, a fiatalok ál­talános műveltségéről. A megyei és a járási KISZ- bizottságok december 5-ig minden alapszervezetnek el­juttatják a szükséges nyomtat­ványokat. Az összeírással kap­csolatos tennivalókat alapszer­vezeti titkári értekezleten is­mertetik. A tanintézetekben és az épí­tőipari alapszervezetekben fi­gyelembe veszik a téli szün­időt, illetve a fagyszabadságot, s ezért az összeírást ezeken a helyeken már korábban meg­kezdik. A taglétszámról és az »Ifjúság a szocializmusért«- mozgalom állásáról szóló je­lentéseket az alapszervezetek­nek 1963. január 15-ig kei] el­készíteniük. Többször felmerült már, hogy Kaposvár legforgalma­sabb terén, a Kossuth téren va­lahogy rendezni kellene a köz­lekedést, mert a sokfélül ka­nyarodó autók könnyen balese­tet okozhatnak. Akadtak, akik a körforgalom mellett kardos­kodtak, mások viszont nem he­lyeselték ezt, mert akkor a tér alkalmatlanná vált volna nagy­gyűlések és egyéb rendezvé­nyek megtartáséra. A térrendezéshez kapóra jött az Ady Endre utca és a Május 1. utca korszerűsítése. Az út­javítási munkálatokkal egy időben útburkolati jelzéseket helyeztek el a Kossuth téren, ezekkel irányítják és terelik majd a forgalmat. A Tanácsház utcában, egyirá­nyú forgalom lesz. Csak a vasútállomás felöl lehet behaj­tani rá, az Ady Endre utcáiból nem. Megmarad a kétirányú forgalom a Noszlopy Gáspár utcában. Minthogy az Ady Endre utca és a Május 1. utca is része a főútvonallá váló 65- ös útnak, mind az Április 4. utcában, mind pedig a Nosz­lopy Gáspár utcában kötelező lesz a megállás a főútvonalra való befordulás előtt. Aki az Április 4. utcából az Ady Endre utcába akar hajta­ni járművével, csak a járda- ) szegély és az útburkolati sáv pesten járt, az én gondolataim* között haladhat el. A Tanács­Nem lesz körforgalom a Kossuth téren, de ... Terelősávokkal irányítják majd a forgalmat Főútvonal lesz a 65-ös A terelősávokat a gépkocsi­vezetők még ideiglenesen sem léphetik át. Kijelölt gyalogát­kelőhely lesz a nagyáruház és a gyógyszertár, a gyermekruhá­zati bolt és a városi tanács, a városi tanács és a cukoripari technikum, ez utóbbi és a me­zőgazdasági technikum, a nagy­templom meg a nagyáruház között. A gyalogosok csak eze­ken a területeken haladhatnak át a túloldalra. A szabály ellen vétőket a rendőrök a helyszínen megbír­ságolják. Santiago de Hős Caballeros- bam időznek. Karl Fischer, családjánál —> Te Mityu — mondta vagy ház utcából érkezők a Kossuth- szobor és a terelősáv között juthatnak el a Május 1. utcá­ba. Az Ady Endre utcából az hat hete Seres András —>fe-t Április 4. utcába csak balra, szelni akarok veled. Négy- r nagy Ívben lehet kanyarodni. szemkört. Elmondta, mit kérdezett mó-? lom Frank Follack. Legyintettem; Nem hagyta annyiba. — Először én se értettem—? mondta —, de azóta sokat? gondolkoztam Az a gyanúm,? hogy ez a Frank fasiszta. Va­lami sötét múltú alak lehet. — Mit számít az? —* kér-j 75 éves a Tabi Önkéntes Tűzoltói értőiét Az 1887-ben alak .............i Ön­kéntes Tűzoltótes i _...............em­b er elején ünnepelte eeunállá- sának 75. évfordulóját. Az ese­ményről 'közgyűlésen emlékez­tek meg a testület tagjai, a ve­teránok és a fiatal utódok. A jubileumi ünnepségen La- diszlai Emil, a községi tanács vb-titkára és Egyed Dezső tűzoltó őrnagy köszöntötte a megjelenteket. Méltatták a tes­tület tagjainak önzetlen mun­káját. Egyed őrnagy a Belügymi­nisztérium Országos Tűzrendé­szeid Parancsnoksága nevében dicsérő oklevelet és pénzjutal­mat adományozott a testület­nek; Borbély Gábor parancs­nokot tűzoltó főhadnaggyá léptette elő, és átadta neki a Tűzrendészet! Érdemérem aranyfokozatát. Két év alatt félmillió forint megtakarítás újításokból (Tudósítónktól.) A MÉSZÖV igazgatósága az deztem. — Legyen; A szabad? utóbbi két évben 40 000 forin- világjbam mindenki azt tessz,?tot fizetett ki kísérletezésekre azt mond, amit akar. ?és az elfogadott újítások jutal­— Hülye vagy — támadt? mazására. A bevezetett újítá­sán» —•, nem szégyelied ma-J sokkal félmillió forint megta­gad? Ikarítást értek el. Ez évben 14 EláUta az utamat széles vál-J újítást nyújtották be a laivaL Hosszú szálú barna! MESZŰV-höz, s tízet fogadtak haja, sötétebb az enyémnél:! el. egy fürt rendszerint a homlo-i Kiemelkedő Vránics István­jára hull, amikar mérges. 1 nalc, a nagyatádi bambiüzem András alacsonyabb nálam,!vezetőjének a töltőgépen vég cte nyolc kilóval nehezebb,Izett újítása. Ezzel elérte, hogy nagy csontú fiú. Kiugró erős! a három dolgozó a korábbi álla van, ónra merész ívelésű,! 2800 üveg helyett 6000 üveget mint az indiánoké. Ha iszik,J tolt meg hűsítő itallal egy mű­hamnar kipirul.- *—• Akkor gyáva vagy és. „ Talán igaza van. De mit csináljak, játsszam tovább detektivesdít? Folytassam? Folytattam. szakban. Csepregi Gyula, a barcsi FJK ellenőre ugyancsak termelékeny újító. Újításai árrészben az adminisztráció ész- szerűsítését célozzák. Élesztővá­gó készülékét már 50 boltban Elküldtem Prank Pollack?használják. Tapolcai József a hat fényképét Beslie Stark-?kenyér önkiszolgálását oldotta nak Columbiába. Próbálja? m®§- Az önlaszolgáló géppel megtudni, ki volt ez az em~? a rádió is foglalkozott, és bet, f javasolta annak minél széle­r sebb körben való elterjesztését. •'Nemrég fizetett ki a MÉSZÖV 5000 forint újítási díjat Kele­men Zoltán és Czink Gyula újítóknak, akik a balatommá- riai cementüzemben készítet­ték el az előregyártott beton­elemekből építhető raktárát és kisebb boltok típusait. A Somogy megvet Állatlorgalmi Vállalat I­tezeket tf megvételre kínál. Megtekinthető a Kaposvár, Májas 1. a. 85. alatti garázs telepén (67381) tfótittatjuk#

Next

/
Thumbnails
Contents