Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-06 / 260. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1962. november 1 A jubileum koronája Az utcakon ismerős arcok bukkannak fel, kíváncsian kutató szemek pásztázzák a város házait diákélmények elevenednek az öreg falak között. A levegő olyan, mint negyvenötven évvel ezelőtt, de csak az a levegő, amit orrával érzékel az ember. A szellem megváltozott, a régi képeket és jelképeket újak váltották fel mélyebb s igazabb tartalommal... Másfél évszázad... Történelmi idők múltak el, sokan pusztultak el háborúkban, véres csatákban, s haltak meg a természet törvényei szerint. És újak nőttek naggyá e falak között. Örök, folytonos ismétlődés mindig magasabban és tisztultabban. S akik élnek a régiek közül, most ünnepelni jöttek a jubileumot. Északról és délről, az ország legkülönbözőbb tájairól vonzotta övéit a kedves iskola. És emlékeztek külföldre szakadt honfitársaink. Moszkvából és Varsóból, angol és olasz földről hozott üdvözletei a posta. S jóllehet múltbéli emlékek éledtek újjá, mindnyájunk szívében, gyökeret vert a gondolat: »Mit kell leginkább ünnepelnünk ? Azt, hogy elmúlt ez a másfél évszázad. Mert igazi örömünket a mából s a jövőből merítjük.« Így szólt a miniszterhelyettes, s ki ne értette volna a gondolat mélységét, igazságát... öregéEákok a városban. Egymás karjába boruló aggastyánokat látok, ifjabbakat, akiknek csak nevét mosta kd emlékezetemből a tizenöt esztendő; ismerős vonásokat fedezek föl a régi korosztályokéból, pontosan ilyenek voltak mór gyermekkoromban is. Most együtt járjuk végig a termeket,, a folyosókat, felkutatjuk a rejtettebb zugokat, s végigcsúszunk a második emeleti márványkarzaton, mint régen. Fiatalok vagyunk mindnyájan, diákok, akiket szeretettel hívott és várt az alma mater... Az emléktábla előtt koszorúzás. Hajlott hátú férfiak állnak a márványba vésett aranynevek előtt, s méltóságteljesen megkondul az iskola öreg harangja. Megható pillanat. A volt orvosok, mérnökök, tanárok, művészek, jogászok emlékének áldozunk némán. Aztán földerülnek az arcok,ys kötetnyi huncutság, kedves emlék éled séta közben, nincs erő, mely kitörölhetné az emlékezetből ... Ünnepi niUSOT a művelődési házban. A legifjabbak köszöntik a legöregebb élő növendéket. Nyolcvan esztendő választja el őket korban, bölcsességben, hányán hagyhatták el e két nemzedék között az iskola padjait? Vörös István az ünnepség koirelnöke, forró taps köszönti szavait s a gyerekeket, Varga Évát, Tóth Andort, amint átnyújtják virágcsokrukat. A földíszített színpad elnökségi asztalánál nemcsak diákok, volt növendékek, tanárok foglalnak helyet, ott vannak mai életünk vezetői, a párt, a tanács, az ifjúság képviselői, s szinte mindenki szólni kíván csak röviden, csak néhány perc alatt elmondani jókívánságait. Az alma mater hívására eljött kedves öregdiákokat köszönti az elnöklő igazgató, Merő Béla, a pedagógusokat Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes ünnepi beszédében, s talán soha oly nagy taps e falak között, mint amikor Pap Antal, Krasznai Ijajos, Horváth Zoltán és Merő Béla átveszi a kitüntetéseket. Zsúfolt a nézőtér átforrósult a hangulat, az öregdiákok felelni készülnek. Felelni abból, aminek alapjait a gimnázium falai között plántálták beléjük, melyeknek alapján kibontakozhatott tehetségük. Sok neves ember, költők, írók, művészek, az iskola volt növendékei szerepelnek ezen az estén: És évfolyamtársaik hallgatják műveiket, s tapsolnak őszinte elismeréssel. Szép műsor volt, tartalmas, fölemelő. Az intézet fiatal vegyeskara mutatkozott be, s fi- gyelemreméltóan énekli a Magyar ünnepi dalt. Figyelem a neveket, hány József Attila-dí- jas költő, író, Tákáts Gyula olvas fel verseiből; Szász Imre író emlékezik iskolájára; figyelemmel és érdeklődéssel hallgatjuk Fodor András ez alkalomra írt versét, Sipos Gyula, Veres Miklós költeményeit — és büszkék vagyunk. Antálffy Albert operaénekes, Szabadi József, Per- neczki Géza, Pallós László számainak tapsolunk. Emlékezünk még rájuk diákkorukból, s azóta mennyi minden történt! Az iskola visszavárta fiait, s ők — ha közvetve is — elismerést szereztek iskolájuknak... Bankettre vonul az öreg diákok serege. Külön asztaloknál a különböző évfolyamok hallgatói vagy legalábbis az osztályok képviselői. A teremben mintha egyetlen nagy család foglalna helyet. Elöl a tanárok, a régiek s a maiak, akiket korra való tekintet nélkül atyáinknak tarthatunk. S oly jó közeledni, kérdezni szinte vég nélkül: Emlékszik, tanár úr? Igen, emlékezem. Megőszültél azóta, kisfiam.-. Miért a korona, miért volt a jubileum koronája ez az emlékezetes szombatest? Mert hangulatúiban és jelentőségében, tartalmában és gondolatgazdagságában, az ünnepség színvonalában is betetőzte, emlékezetessé tette a jubileumi ünnepségsorozatot. A legöregebb volt diák, Vörös István korelnök mondta így az ünnepség egy szép pillanatában; »Én, a legöregebb, azt kívánom a Táncsics Gimnázium volt tanulóinak, hogy nagyon sokan érjék meg a kétszázéves jubileumot^ Űj emberek, új művészek és tudósok százai nőnek fel addig, s az ünnepségen ugyanolyan hálával gondolnak majd régi iskolájukra, mint a mostani öregek... .Tavon Béla EMLÉKSZE — Ejnye, Takács fiam, maga megint késett! — Kirobbanó kacagás kiséri a korholó hangú intést, s a Kaposvári Idegenforgalmi Hivatal deresedő halántékú vezetője, dr. Takács Emil a régi diákcsínyek légkörében egy kicsit meghatottan foglal helyet az első padban. Találkoznak az öregdiákok. 1931-ben érettségiztek, s most a régi iskola jubileumán ismét összegyűltek, hogy — hozzátartozóik, tanáraik körében — emlékezzenek. Öregdiákok ülnek a modem, csövázas padokban. A katedrán német tanáruk, Pap Antal segít fölidézni az egykori kamasz tréfacsinálók turpisságait. Hallgatom az anekdoták' — megannyi kedves emlék — csak beavatottak számára érdekes villanásait, amelyek évszázadok óta az egész világon agy féléképpen kezdődnek: — Emlékszel?.... A folyosón, a lépcsőházban halk, zsongó beszélgetés atmoszférája forrósodik. Csillogó szemű egykori padtársak találnak egymásra. Összeölelkeznek, s utána hosszú ideig fennakad a szó... Némán is beszélő, meghitt pillanatok. Ismét egy osztályterembe lépek be. Itt a harmincéves találkozó részvevői között egy kissé nyomott a hangulat. — Sokan hiányzunk. Az osztály negyedrészét Auschwitzba vitték negyvennégyben. Senki sem jött vissza... — tájékoztat dr. Kenedi Béla járásbíró. Egy másik teremben az 1933- ban végzettek tartják harmincéves találkozójukat. Vajda István pécsi tisztviselő idézi egy Vörösmarly-vers szavait, s arról beszél, hogy egy évtized múlva a negyvamáoes találkaJZ&tut keltői iái között Nagy bajuszú, idős férfi kerékpározik a marcali Rákóczi utcában. — Nézze csak, az egy nevezetes ember — mutat rá ismerősöm. — Harminckét hónapig Lenin katonája volt. 1918-tól 1921-ig a Vörös Hadseregben szolgált. Horváth Kulcsár Ferencnek hívják, itt lakik a Kossuth Lajos utca 1«. alatt. Vaskos kézirat, pontosan száz oldal. »Élettörténetem« — ez van az első lapon, s Kulcsár Ferenc vall az elmúlt 65 esztendőről. Nehezen olvasható az írás, remegett már a kéz, amikor papírra vetette a sorokat, lapozgatom az élettörténetet, közben fölnézek a velem szemben ülő férfira, s hallgatom az emlékezés szavait. Hogyan is történt? Ferenc József, a császár és király mindent megfontolt, és mindent meggondolt, aztán angyalbőrbe bújtatta a magyar fiatalokai, hogy ünnepi csinnadrattával a vágóhídra hajtsa őket. Ment Kulcsár Ferenc is, 1915-ben vonultatták be, s lőnie kellett, mert így szolt a parancs. A győzelem örömmámoros óráit azonban hamarosan felváltotta a sorozatos vereségek időszaka. Nagyon sok embernek kinyílt ekkor a szeme, s most már nem daloltak a katonák lelkesítő indulókat. A vonatok sebesültekkel tettek meg, jajszátöl volt hangos az ország. Galíciában állt a front, s egy mindent elsöprő orosz támadás után Kulcsár Ferenc fogságba esett. Fogolytábor és kényszermunka váltogatta egymást. Amikor 1917-ben Péter- váron eldördültek az Auróra ágyúi, a foglyok épp a városban voltak. Látták a harcot Sokáig nem ismerték föl a helyzetet, hiszen a magyar fiatalemberek itt hallották először Marx és Lenin nevét. Egy fehér tiszttől kapott pofom nyitotta ki Kulcsár Ferenc szemét. Jól emlékszik a dátumra. — 1918. november 7-én kértem fölvételemet a Vörös Hadseregbe. Harcolni akartam, most már fegyverrel a kezemben. o Emberek, városok, sok-sok régi emlék. Furmanov és Csa- pajev közvetlen parancsnokai voltak. Az emlékezet őrzi a történteket, a történelmet. Emlékszik a tűzkeresztségre, a Gyenyikin bandáival vívott csatákra. — Harkovban történt. A város Gyenyikinék kezén volt, s ők megtévesztésül vörös zászlókat tűztek ki mindenfelé. Mi meg, szó, ami szó, szépen besétáltunk a csapdába. Csak akkor eszméltünk, amikor ropogni kezdtek a fegyverek. Kemény csata volt, véres csata volt. De győztünk. És ez hatalmas önbizalmat adott. A Vörös Hadsereg sorra visz- szaverte a fehérek és az intervenciósok támadásait, és Kulcsár Ferenc ott harcolt mindig az első sorokban. Politikai megbízott, majd századparancsnok lett. És 1919. november 23-án belépett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba. Sohasem felejti el ezt a napot. Mutatja a Vörös Hadsereg Központi Levéltárának igazoló iratait a párttagságról, s mutatja a. leszerelési igazolást is. A cirillbetűs dokumentumok egy szép és harcos időszakról tanúskodnak. © — Felejthetetlen emlékeim? Az egész harminckét hónap az. De a legszebb és legemlékezetesebb talán három találkozásom Lenin elvtárssal. 1919- ben Vologda városban csak egy gyűlésen látta és hallotta Lenint. — Amikor ő beszélt, mindenki előredőlve figyelt, hogy hangját minél jobban hallhassa. Nagyon szépen tudott beszélni. Állandóan járt-kelt az emelvényen, nem volt egy nyugodt pillanata sem. Hallatlan energiával rendellcezett, sokat dolgozott. És ő tanított meg bennünket a kommunista eszmére, az igazság eszméjére. 1920- ban Moszkvába utazott a magyar vöröskatonák egy küldöttsége, s Lenin fogadta őket. Kulcsár Ferenc akkor beszélt is vele. A magyarok harci szelleméről, a magyar vörösgárdistákról. A harmadik találkozás újra egy nagygyűlésen történt, ott ismét látta és hallotta öt. — 1921. auguszus 1-én a magyar vöröskatonák leszereltek. Moszkvában búcsúztattak bennünket, és kértek, hogy hazatérve ugyancsak szívvel és lélekkel harcoljunk az igazságért. És mi harcoltunk. Ahogy Lenin és katonái tanították. Polesz György RViNY * Augusztus császár óta nem volt ilyen hatalmas ember Rómában« — írta a néhány nappal ezelőtt szerencsétlenül járt Mattéi olasz olajmágnásról a New York Times. Lehet, hogy az amerikai lap szokásához képest enyhén túlzott, de kétségtelen, hogy Mattéi valóban az olasz gazdasági és politikai élet egyik legismertebb alakja volt. Változatos és nagy karriert futott be. A fasizmus éveiben partizánként harcolt, és az utóbbi esztendőkben is mindig a kereszténydemokrata párt bal szárnyán helyezkedett el. A legtöbben neki tulajdonítják a »nyitás balra« jelszót, ami persze korántsem jelent szocialista elgondolósokat, de feltétlenül szembehelyezkedik az újfasiszta énükkel. Mattéi voltaképpen az egész olasz olajipart kézben tartot- ta, és ezért kegyetlen ellenségeket sziarzett magának. Leghatalmasabb ellenfelei a nagy amerikai olajtrösztok irányítói voltaik, akik a veszélyes kon- kunrenst látták Mattéiban, hiszen az 6 fölfedezései alapján Milánó környékén olyan nagy mennyiségű földgázt találtak, melynek segítségével Olaszország energiaszükségletének 15—20 százalékát tudták fedezni. Nemzetközi síkön terroristák egy isiben haSäfea is ítélték. Mattéi repülőgépe Milánó és Pavia között zuhant le. A szerencsétlenség okait még vizsgálják. Alaposnak látszik a gyanú, hogy szabotázsakció okozta a tragédiák Ezt alátámasztja, hegy már néhány hó-; nappal ezelőtt is becsempésztek egy vasdarabot Mattéi repülőgépjének motorjába. A, nyomozás eredményének nem akarunk elébe véj^n, egy azonban bizonyos: A halálhír után nyilván összeültek a nagy amerikai oUajmágmósok párnázott igazgatói szobáiban, és megállapították: »Végre megszabadultunk egy veszélyes, kellemetlen embertől.« Az OAS francia terrorszervezet géppisztolyos legényei ugyancsak megkönnyebbülten sóhajtottak fel: »Végre megL? zót is jó lenne így együtt Hűteni. A felelősségről szól — amely mindannyiunké —, hogy ne érjünk meg több háborút— Merő Béla, a jubiláló iskola igazgatója egy kedves ajándékot hordoz körül az osztályokban. Fából kifaragott könyv ez az évforduló emblémájával, hátlapján pedig harminc élő, fél évszázaddal ezelőtt volt diák bevésett aláírásával. Egykori növendék, Musztács Ferenc nyugalmazott gépészmérnök készítette a szeretet karcolásaival, a »nemes, küzdő, szabadlelkű« diákok optimizmusával. Szép darab. Hagyománytiszteletet, élni akarást, emberséget sugároz; szinte jelképe ennek a napnak, ennek a másfél százados jubileumnak; fényében szebben, tisztábbanI ragyog a jelen munkája, hite.j a jövő ... Elektronikus könyvtáros A könyvtárak az emberi gondolat mérhetetlen kincseit őrzik. A könyvele és a folyóiratok százezrei közül azonban olykor igen nehéz kiválasztani a meghatározott témájú szükséges irodalmat. A kiválasztás munkája még akkor is rengeteg időt veszigénybe, ha remekül összeállított könyvtári katalógusok állnak rendel. kezesre. \! Az. Ukrán Tudományos Akadémia kibernetikai intézetének mérnökei ezt a vesződséges munkát a »Kiev« számítógépre bízták. Az elektronikus könyvtáros az »igénylés« nyomán felsorolja az olvasót érdeklő cikkek és könyvek címét, közli a szerzők nevét, a kiadás évét, valamint azt, hogy a szóban forgó anyag milyen nyelven jelent meg. A kibernetikai intézet szakemberei az elektronikus könyvtárost az 'Ukrán Tudományos Akadémia állami könyvtárában fogják »alkalmazni«; A kutya és a közmondás »A jótett mindig elnyeri jutalmát.« Ennek az angol közmondásnak az igazságáról győződhetett meg nem. irég egy angol erdész, aki életét kockáztatva mentett meg a vízbe futástól egy nőt és kutyáját. Bátor tettéért az erdész kétszeres jutalomban részesült: 1 fontot kapott a vízbe fúlók megmentésén munkálkodó brit társaságtól és 10 fontot az állatvédő ligátőL * * * Válságban a „Hazugok klubja” Nyolc évvel ezelőtt a hosszú téli esték unalmának enyhítésére egy Kovilje nevű jugoszláv falucskában megalakították a »Hazugok klubját«. A klub minden évben nagyszabású »hazugsági versenyt« rendez, amelynek győztesed különféle »vezető tisztségeket« töltenek be a klub hierarchiájában. A legfőbb állást az idén az a klubtag nyerte, akinek ló- dítása így hangzott: »Tavaly nyáron akkora volt a hőség, hogy a tyúkok kemény tojást tojtak.« Az eLnökhelyettesd posztra a következő hazugsággal került be valaki: »Akkora pontyot fogtam, hogy a szomszédok a pikkelyeivel zsindely ezték a házuk tetejét.« A falu borbélyát a kővetkező hazugságért tüntették ki: »A minap olyan sűrű volt a köd, hogy szöget vertem belé, és ráakasztottam a kabátomat.« Figyelemre méltó teljesítmény ez is: »A múltkori hatalmas szélviharban a falu templomának két tornya összeakaszkodott.« Kovilje falu »hazugjai« most bajba kerültek. Elnökük ugyanis annyira büszke volt a klubtagok élénk fantáziájára, hogy egy belgrádi lap tudósítójának — ezúttal minden füllentés nélkül — részletesen és őszintén beszámolt az elmúlt nyolc esztendőben elhangzott legvasko- sabb hazugságokról. Azt sem hallgatta el, hogy kik voltak a »remekművek« szerzői. Csakhogy e »veterán hazugok« ma már nagyrészt kinőttek a fiatalkori bolondságokból, és tiszteletreméltó állásokat töltenek be mint pedagógusok, orvosok stb. Persze nem voltak elragadtatva attól, hogy az ügyes hazudozásaikról válnak nevezetessé. A »Hazugok klubja« az eset miatt most súlyos válsággal küzd, és nincs kizárva, hogy rövidesen feloszlik. is kemény ellenfél volt Mattéi. Megállapodásokat kötött az iráni kormánnyal, a Szovjetunióval és minden téren sikeresen harcolt az amerikai mammuttrösztökkel. Halálos ellensége volt Matteinek az OAS terrorszervezet is, mert tiltakozása ellenére tárgyalásokat folytatott az algériai nemzeti kormánnyal, ezért a szabadultunk egy veszélyes, kellemetlen embertől.« És végül az olasz neofasiszták szintén leszögezték: »Végre megszabadultunk egy veszélyes, kellemetlen embertől'.« i íme, a speciális nemzetközi »együttműködés« egy frappáns példánya. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉPLAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemébe«, Kaposvár, Latinka S. u. §.
