Somogyi Néplap, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-12 / 239. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1962. október lt Egy közép-európai atomfegyvermentes övezet létrehozása fontos lépés lenne a leszereléshez vezető úton Rapacki lengyel külügyminiszter nyilatkozata az MTI New York-i különtudósítójának történt e javaslat elfogaddJemen hadiáilapotban van Szaúd-Urábiával New York (MTI). Adam Rapacki, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere interjút adott Polgár Dénesnek, a Magyar Távirati Iroda New York-i különtudó- sítőjának. O KÉRDÉS: A közgyűlésben mondott beszédében, miniszter elvtárs, ön kijelentette, hogy a szocialista országok nem várhatnak tovább tétlenül az . NDK-val kötendő békeszerződés kérdésében. Mit ért ezen? VÁLASZ: Nem a mi hibánk, hogy a helyzet ennyire súlyosbodott, és nem teszi lehetővé többé a passzív várakozást. A nyugat-berlini kérdést a német probléma egészének (keretei között kell -vizsgálni. A nyugati politika a következő két tényezőn alapult és alapszik: 1. A nyugati hatalmak által a nyugat-németországi agresz- szív imperialista erők újjászületéséhez nyújtott támogatást; Nyugat-Németország megjelenése mint imperialista, expanziós politikát folytató hatalom, amely egyre fontosabb szerepet tölt be az Atlanti Szövetségben. 2, A Német Demokratikus Köztársaság létezése elismerésének megtagadása, és habozó magatartás Lengyelország nyugati határainak kérdésében. Az e hét tényezőn alapuló politika arra bátorítja a nyugatnémet rezsimet, hogy re- vansista, agresszív politikát folytasson keleti szomszédai ellen, az NDK annektálására törekedjék, és területi követelésekkel lépjen föl Lengyelországgal szemben. Ebben a politikában különleges szerepet szánnak Nyugat- Berlinnek. A Nyugat-Berlin- ben állomásozó nyugati csapatok védelme alatt a legnagyobb mértékben kalandor és agresszív nyugatnémet elemek agresszióé cselekedetekre szítanak az NDK és más szocialista országok, elsősorban Lengyelország és Csehszlovákia ellen. Ebből kifolyólag a nyugat-berlini helyzet súlyos veszélyt jelent a békére nézve. A szocialista országok számos javaslatot terjesztettek elő a német kérdés békés megoldására, valamint a nemzetközi feszültség enyhítésére. Hruscsov fogadta Reimannt Moszhva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta Max Reimarmt, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának a Szovjetunióiban üdülő első titkárát. A beszélgetés rendkívül szívélyes, baA Nyugat azonban somra visz- szautasította ezeket a javaslatokat Amikor például Lengyel- ország indítványozta, hogy létesítsenek atomfegyvermentes övezetet Közép- Európában, Bonnak erre az volt a válasza, hogy — mint ismeretes — a Bundestag határozatban követelte a Bundeswehr atomfölfegyverzését. A Nyugat elutasított minden olyan javaslatot, amely békeszerződés megkötését szorgalmazta Németországgal. Következésképpen a probléma nem oldódott meg, sőt a veszély fokozódott. Az Egyesült Államok kubai politikája megmutatja, hogy meddig képesek elmenni bizonyos amerikai körök. Minthogy pedig semmi jel sem mutat amaz elemek befolyásának csökkenésére, amelyek az Egyesült Államokban Nyugat-Németor- szág agresszív terveit támogatják, meg kell oldani a nyugat-berlini problémát, még mielőtt késő lenne. Ha a nyugati hatalmak készek lennének komolyan tárgyalni a német kérdésről, ebben az esetben természetesen hajlandók volnánk figyelembe venni jogos érdekeiket. Az idő azonban múlik, és a veszélyes helyzet nem engedi meg hogy tovább halogassuk a nyugat- berlini probléma megoldását; Nyugat-Berlinnek szabad és demilitarizált várossá kell válnia. O KÉRDÉS: A közgyűlésen mondott beszédében, miniszter elvtárs, ön kijelentette, hogy továbbra is érvényben van a középeurópai atomfegyvermervbes övezet létrehozására tett lengyel javaslat. Vajon az utóbbi napokban New Yorkban folytatott megbeszélésein tapasztalta-e, hogy bizonyos fokú előrehaladás New York (TASZSZ). Az ENSZ-közgyűlés 17. ülésszakának politikai bizottsága szerdán rátért a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdésére. Elsőként Arthur Lali, India képviselője szólalt fel. Kifejezte azt a reményét, hogy a bizottság egyhangúlag felszólítja a nukleáris hatalmakat, egyezzenek meg a kísérleti robbantások megszüntetésében annak a javaslatnak az alapján, amelyet a tizennyolc hatalmi leszerelési bizottság genfi ülésén a semleges országok terjesztettek elő. Stevenson amerikai küldött felszólalásában csak megismételte az Egyesült Államok régi álláspontját. A közismert tényekkel és adatokkal mit sem törődve azt állította, hogy a tudományos eszközök nem teszik lehetővé a föld alatti nűksa irányúban? VÁLASZ: Igen. Egyes nyugati személyiségek, akik néhány évvel ezelőtt még ellenséges vagy tartózkodó magatartást tanúsítottak a javaslat iránt, kezdik megérteni és támogatni tervünket. Ezek a személyiségek kezdik fölismerni, hogy javaslatunk elfogadása több vonatkozásban is pozitív változást hozna az európai helyzetben. És ami még ennél is fontosabb, a lengyel terv nyomán más tervek születtek, amelyek atomfegyvermentes övezetek létesítését indítványozzák a világ más területein. Sőt a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó javaslatok alapjául is a mi eredéti tervünk szolgál. E tervvel szemben elsősorban Nyugat-Németország és az Egyesült Államok ama körei tanúsítanak ellenállást, amelyek az úgynevezett erőpolitikát folytatják. Kezdetben azt mondták, hogy a terv katonai okokból elfogadhatatlan. Most — éppen ellenkezőleg — azt hangoztatják, hogy a tervnek az interkontinentális rakéták korában nincs katonai jelentősége. A valóság az, hogy nem akarnak lemondani Nyugat- Németország nukleáris föl- fegyverzéséről. Javaslatunk elfogadása azt. jelentené, hogy csökkenne a konfliktus veszélye, amely jelenleg Európát és a világot ebben a különösen érzékeny övezetben fenyegeti. Egy közép-európai atomfegyvermentes övezet létrehozása ugyanakkor fontos lépés lenne a leszereléshez vezető úton, és kiindulásul szolgálna a német kérdés békés megoldásához — mutatott rá befejezésül a lengyel Népköztársaság külügyminisztere. böztetését a földrengés éktől. Ezen az alapon Stevenson helyszíni nemzetközi ellenőrzés és felügyelet bevezetését követelte, és kijelentette, hogy ez a föld alatti robbantások megszüntetésének elengedhetetlen feltétele. Képes volt azt javasolni, hogy a nemzetközi ellenőrző szervek képviselőinek »•kössék be a szemét«, amíg az ellenőrizendő területre élném jutnak. Zorin soovjet küldött Ste- vensomnak válaszolva tényeken mutatta ki: nincs szükség arra, hogy — akár bekötött szemmel is — idegen házba lépjenek. Az államok eléggé pontos és megbízható eszközökkel rendelkeznek a nukleáris kísérleti tilalom megtartásának ellenőrzésére. A legnagyobb akadály, amely az egyezmény megkötésének útjába áll, az Egyesült Államok és Szövetségeseinek álláspontja — mondotta Zorin. — A Szovjetunió — mint ismeretes — síkraszáll mindenfajta nukleáris kísérlet azonnali betiltásáért. A szovjet kormány érdeme szerint értékelte a tizennyolc hatalmi bizottságban részt vevő semleges országok javaslatát is. Az Egyesült Államok képviselőjének felszólalásából ugyanakkor az derül ki, hogy az amerikai fél a nyolc semleges ország memorandumát értelmetlennek tekinti, minthogy az nem egyezik az ellenőrzésről vallott amerikai nézetekkel. A Szovjetunió képviselője hangsúlyozta, hogy kormánya támogatja azt a semleges javaslatot is, amely szerint 196.1. január 1-étől mindenféle nukleáris kísérletet be kell szüntetni. Stevenson erről egyáltalán nem beszélt egy szót sem. Talán azért, mert az Egyesült Államok nem akar ilyen határ* Szanaa (MTI). A Jemeni Arab Köztársaság hadiállapothan levőnek tekinti magát Szaúd-Arábiával — mondotta a MEN közép-keleti hírügynökség tudósítójának Bajdani miniszterelnök-helyettes, a jemeni hadsereg főparancsnokának helyettese. A jordániai 'ád i ó szerda esti közleménye szerint a trón- követelő Hasszán herceg hadserege két hadoszlopban előrenyomult. A közlemény szerint ezek az egységek megtámadták a Vörös-tenger partján fekvő Hcdeida város külterületét, és elvágták a városhoz vezető vil lanyvezetékeket. A támadók állítólag torlaszokat helyeznek el a Szanaa felé vezető útvonalakon. Az AFP »rendkívül jól tájékozott kairói körökre« hivatkozva jelen tette, hogy Jemen északi, valamint keleti részén Hasszán emír reakciós törzsi csapatok élén harcban áll a jemeni forradalmi erőkkel. Hasszán emír csapatai között szaúd-arábiai és jordániai egységek harcolnak. Olyan típusú ágyúkat és gépkocsikat használnak, amilyeneket a jordániai, a szaúd- arábiai és az adeni hadseregeknél rendszeresítettek. A támadás fenti körök közleménye szerint az adeni brit pro- tekturátus tért létén levő Bei- jan falu térségéből indult ki. Szalal tábornok, jemeni miniszterelnök a kairói rádió tudósítójának adott nyilatkozatában megerősítette azt a hírt, hogy Jemen határain harcok folynak a köztársasági erők és az ellenforradalmárok között. Szalal kijelentette, hogy a támadók heves küzdelem után kénytel enek voltak visszavonulni, és jelentős mennyiségű hadianyagot hagytak háti a menekülésük után. A jemeni forr* da Imi hadsereg légiereje a határövezetben bombatámadásokat intézett a behatolók eller. Szalal ugyamdést. Zorin végül hangot adott ama meggyőződésének, hogy bár komoly nehézségek akadályozzák az általános és telj.es leszerelésről, valamint a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről szóló szerződések megkötését, az atomháború megakadályozásában érdekelt embermüliók akarata és erőfeszítésed végül is diadalt aratnak, és biztosítják valameny- nyi nép számára a békés fejlődés és felvirágzás feltételeit. (MTI) Vatikan (TASZSZ). Anatolij Kraszikov, a TASZSZ különtud ósí tója jelenti: Csütörtökön a vatikáni Szent Péter székesegyházban megnyílt a katolikus egyház egyetemes zsinata. Az érdeklődés, amelyet ez az esemény egyházon kívüli körökben is kelt, egyebek között azzal magyarázható, hogy az egész történelem folyamán eddig mindössze 20 egyetemes zsinatot tartottak. A jelenlegi, a 92 évvel ezelőtt megtartott zsinathoz hasonlóan a Vatikánban gyűlt össze, ezért a Második Vatikáni Zsinat elnevezést kapta. Több mint kétezer-ötszázán vesznek rajta részt a világ legkülönbözőbb országainak katolikusait képviselve. A többség már megérkezett Rómába. Közöttük van Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia. ■p”!gária és Szovjet-Utvánia ■ • •111 • i'spi n - k küldöttsége. A zsinaton sok kérdést viakkor cáfolta azokat a híreket, hogy Hasszán emír csapatai bevették Mairib városát. Kijelentette: a lázadó erőknek nem sikerült behatolniuk je m ?ni területre. Szalal elmondotta, hogy ízok a törzsi vezetők, akik i mekkai rádió egyik jelentése szerint a Hasszán- ::éle csapatok »fogságába estek«, Szanaaba érkeztek, és hűséget nyilvánítottak a forradalmi kormány mellett. A MEN hírügynökség kü- löntudósítója . együk helyzetjelentésében arról számol be. hegy naponta emberfőm egek érceznek Jemen legkülönbözőbb területeiről Szanaa városa Da, és tüntetéseken fejezik ki azt az eltökélt szándékukat, hogy készek feláldozni életüket Jemen védelmében a külföldi beavatkozás ellen. A jemeni nemzeti védelmi tanács szerdán a helyzet meg- tárgyalására Szanaában ülést látott. A tanácskozásokon 161 törzsi vezető is részt vett. Elhatározták, hogy íízezer főnyi hadsereget vonultatnak fel a moMoszkva (MTI). Moszkvai politikai körökben egyértelmű rokonszenwel és együttérzéssel figyelik a Jemeni Arab Köztársaság kormányának első lépéseit, amelyeknek célja a külföldi katonai intervenció leküzdése, az évszázados feudális rabság kö- vekezményeinek eltüntetését szolgáló reformok megvalósítása, a belső konszolidáció. Ugyanakkor elítélően nyilatkoznak a nyugati imperialista hatalmak furcsa »semleges- i légéről«, és megállapítják, hogy ez az álláspont nem más, mint spanyolfal, arr elynek leple alatt megkísérlik vérbe fojtani a most ki- kifltott köztársaságot és visz- szs állítani régebbi elmaradott, néDellenes önkényuralmat. IS körökben felhívják a figyelmet arra, hogy a jemeni forradalom elfojtására küldött fesyverek jórészt amerikai gy irtmányúak, s a New Yorkból visszautazott Hasszán smír Londonban az angol külügyminisztérium arab osztályának ve:íetőjétól is »sokoldalú tá- megatásra« vonatkozó ígéretet ka.Dott. Mint Moszkvában rámutatnak, naivság lenne azt várni, hogy az imperialisták ujjonganak a Jemenben lezajlott köztársasági fordulat láttán, hiszen tatnak meg, ezek elsősorban az egyházi dogmával összefüggő és rituális problémák. De mellettük kétségtelenül szó esik rru jd a jelenlegi nemzetközi helyzettel összefüggő kérdésekről is. Éppen ez az, ami a Rómában összesereglett sok megfigyelő érdeklődését elevenen tartja. Ismeretes, hogy XXIII. János, a jelenlegi pópa többször állást foglalt már a béke mt llett, az atomfegyverkezési hajsza ellen, a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján történő rendezéséért. Nyi- kita Hruscsov szovjet miniszterelnök, amikor a pápát 80. születésnapján üdvözölte, jó egiiszséget kívánt XXIII. Jánosnak. és azt kívánta, hogy érjen el sikereket a világbéke megőrzésére irányuló nemes tör ekvéseiben. Mindezek mellett észre kell verni, hogy sok ismert katolikus állami vezető, akik az olyan országok kormány kerekén él állnak, mint az Egyesült Állanarchista keleti törzsek lázongásának megfékezésére. Ezek a l^eduin törzsek az adeni brit protekturátusból kapnak támogatást. A közép-keleti hírügynökség jelentése szerint a Jemenben harcoló szaúd-arábiai intervenciós hadsereg mintegy nyolcszáz katonája átállt a jemeni köztársasági hadsereghez. Szalal miniszterelnök csütörtökön reggel nyilatkozatot adott a hírügynökség munkatársának. Egyebek között kijelentette: az Egyesült Arab Köztársaság minden rendelkezésére álió eszközt a jemeni forradalom rendelkezésére bocsátott, hogy visszaverjük az ellenünk intézett támadást. Szalal hozzáfűzte, hogy a keleti határövezetben angol, az északi határsávban pedig szaúd-arábiai csapatösszevonásokat hajtottak végre. Kijelentette, hogy a Jemeni Köztársaság elég erős megfékezni a támadást. a nyugati körök okkal aggódnak, hogy a jemeni »ezeréves monarchia- bukása láncreakciót idézhet elő az olajban gazdag arábiai szult&nátusok és emirátusok területén, ahol eddig semmi sem korlátozta az angol és amerikai trösztök uralmat. A Novoje Vremja című szovjet külpolitikai hetilap kommentátora ezzel kapcsolatban megállapítja: »Elmúlt az az idő, amikor az imperialisták büntetlenül beavatkozhattak fegyveres kézzel más államok belügyeibe. Hruscsov miniszterelnök Szálaihoz intézett táviratában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió népei megengedhetetlennek tartanak bármilyen külföldi beavatkozást Jemen belügyeibe, s reményét fejezi ki, hogy a szovjet—jemeni kapcsolatok továbbra is sikeresen fognak fejlődni mindkét nép érdekében, a Közel-Kelet és a világ békéjének, biztonságának megszilárdítására. Ezt a baráti üzenetet elismeréssel fogadták Jemenben.« A moszkvai rádió kommentátora, Vlagyimir Medvegyev méltatja a jemeni köztársasági kormány első nagy jelentőségű forradalmi intézkedéseit. Különösen jelentős reformoknak nevezi az ingyenes kórházi ápolás bevezetését, az egészségügy fejlődését gátló adók eltörlését. (MTI) mok, Franciaország és Nyugat- Németország, a maguk gyakorlati tevékenységében egyáltalán nem követték a pápa jó tanácsait. Sőt Adenauer nyugatnémet kancellár egy ízben, amikor kihallgatáson volt a pápánál, nagyon is harcias beszédet mondott, megkísérelvén elméletileg megalapozni a nyugatnémet militaristák »jogát« a revánsra. Vajon hülyén álláspontra helyezkedik ezekben a kérdésekben a katolikus egyház vezetőinek legtekintélyesebb fóruma? A jóakaratot követik-e konkrét lépések a jobb megértés kialakításának, a hidegháború megszűntetésének irányában. hozzájárulnak-e az emberiség évszázados álmának megvalósulásához: az általános leszereléshez, a béke és testvériség kialakításához? Kétségtelen hogy az e kérdésekre adandó válaszok lesznek a ippf^ptossbbzk az esvetemes zsinat eseményei közül. (MTD ’áti légkörben folyt le. (MTI) leáris robbantások meglkülönA lengyel hadsereg ünnepe A vezérkari főnök érdekes nyilatkozata Varsó (MTI). A lengyel nép minden évben az emlékezetes leninöi ütközet napján, október 12-én üli a lengyel hadsereg ünnepét. Jerzy Bordzilowski vezérezredes, a lengyel hadsereg vezérkari főnöke az ünnep alkalmából érdekes sajtónyilatkozatot adott. Elmondotta, hogy az utóbbi években a páncélos és motorizált egységek annyira fejlődtek, hogy ma már minden ötödik lengyel katonára jut egy gép vagy bonyolult szerkezet, amely a világ legkorszerűbb berendezései közé tartozik. A vezérezredes rámutatott, hogy a légierő és a légvédelem egységei a lengyel fegyveres •rők egyharmadát alkotják, é* a technika legújabb vívmányaival rendelkeznek. A légvédelmi csapatok erejét például nagymértékben fokozza a »földlevegő« rakéta. A repülőgépek ágyúit pedig »levegő-levegő« rakéták helyettesítik, amelyeket a hangnál sebesebben száguldó vadászgépek a levegőben lőhetnek ki egy másik levegőben lévő tárgyra. Bordzilowski a legnagyobb elismeréssel szólt a lengyel iparról, amely a hadsereg 'korszerű felszerelésének jelentős részét állítja elő. Rámutatott, hogy e korszerű technika hozzáértő szakemberek kezében van, hiszen ma már minden ötödik lengyel tiszt mérnök !v»gy techniku*. A nukleáris kísérletek megszüntetés ér AI tárgyal az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága időt kitűzni? — tette föl a kérA Vatikánban megnyílt a katolikus egyház egyetemes zsinata Moszkvai vélemények a jemeni köziársasági kormány első lépéseiről és a nyugati hatalmak „semlegességéről*